Síró fák sóhaja száll: megkopott énekük, világ végén,
Gyökerüket elrágta a sárkány, nem szív már vért.
Törzsüket átölelte a fagyos kristályéjszaka,

A végzet hegedűje

Selymes vízhullámok játszadoznak,
A régmúlt pernyéi vadul kavarognak.
Fagyos leheletem, akár a végtelen,

Száradt avar-leplen lépdel a fény,
Sóhaja fáradtan dúdol már régmúlt
Dallamot, ősi árny-harang kondul.
Felkap szürke szenteket a szél,

2.fejezet: Az akció

Holt mező lassan szuszog,
A dér elnyúlik és a vér hold,
Alatt sápadt, fénylő sisakok,
Alszanak ezer éve, sikolyok
Földbe zárva, nyöszörögve,

Hollók kárognak, villog a Hold,
Odin vaskalapácsa csillan könny
tükrében. Istenek végzete forr
ereiben. Farkas testvérei üvöltve
vicsorgatják fogaikat. Nyüszít

Téli csend ül az alvó fák ék
gallyain. Ropog a hó az ég
alatt, és apró lábnyomok
futnak tova. Halkan suhan
a lomha varjúhad. Telihold

Alszik a jégvirág, halkan
libben a szellő üveg ágyán.
Szilánk mezőn lépdelve hív
a messzeség, ércpillangó
száll tükördimenziókon át.