Tömören

A “kevesebb néha több” egy olyan aranyszabály, amit mindenki szajkóz, de csak nagyon kevesen tartanak be. Véletlen lenne, hogy pont azon kevesek, akik tényleg élvezhető és jó minőségű írásokat adnak ki a kezeik közül?

Tömöríteni az egyik, ha nem a legnehezebb munka egy író életében. Hiszen annyi mindent el akarunk mondani, annyi történet van a fejünkben, annyi apró és kidolgozott részlet, annyi munkaóra – de közben arra is figyelnünk kell, hogy az olvasó nem fogja díjazni, ha ugyan azt mondjuk el neki ötször, csak más szavakkal. Most következzen néhány módszer, ami nekem bevált; és néhány szerző, akiktől el lehet lesni a tömörség trükkjeit.

A módszereket Kovács2 tizedes sokadik mellékszereplőn fogom bemutatni, mert ő a rendőrök gyöngye, beleolvad a háttérbe. Nem fedhetjük fel, hogy pontosan mit tesz vagy mit érez, mert akkor lebukik, és a megfigyelt alanyai észreveszik! Úgyhogy járjuk őt körbe halkan, lábujjhegyen.

Az érzékelés kapui
A hippik (nem a füves-Woodstockos vandálok, hanem a művészeti mozgalom a hatvanas évek elején/közepén) nem csak a divatban és a zenében voltak jelen, hanem az irodalomban is, prózában és lírában egyaránt. A közelmúltban éppen egy olyan költő nyerte el az irodalmi Nobel-díjat, aki a hippikorszakban kezdte az ipart énekes-költőként. Ebben az időszakban egészen új kifejezési formákat kerestek az előadók, hogy minél kevesebb mellébeszéléssel, az addig dívó narratív normákat félredobva egyenesen a szívedbe küldhessék a zenéjük/költészetük üzenetét. Ezért terjedt el ebben a korban az az éneklési mód is, amikor a kottára és a dallamra fittyet hányva egy érzelmileg telített pillanatban a művész ordítani vagy sikítani kezd (ma ennek a sokadik újragondolása az üvöltözősmetál). Komolyan ajánlom, hogy hallgassatok hatvanas évekbeli acid rockot és pszichedelikus zenét, rengeteg ötletet, módszert, szókapcsolatot, költői képet el lehet tőlük lesni, amik nem egyenesen az érzelmeiket, hanem annak fizikai vagy lelki hatását írják le.

Például a világirodalom során az ödipális konfliktus legcsodálatosabb, legletaglózóbb, legátélhetőbb és legszemléletesebb leírását Jim Morrison adja a The Doors: The end című számában, nem egészen 13 szóban (amiből az üvöltést is egy szónak számoltam):

“– Father?
– Yes son?
– I want to kill you… Mother?... I want to… Aaahhh…”

Egyébként a zenekar nem véletlenül nevezte magát az “érzékelés kapuinak” (a nevük a The Doors of Percepcion kifejezés rövidítése), sokat kísérleteztek azzal, hogyan tudnak szövegekkel és zenével olyan impulzusokat, érzeteket átadni, amit addig soha senki.
Kedvenc ilyen képem a szintén a hatvanas évek beat-költészetébe sorolható Gregory Corso: Házasság című versében a zárszó: “egyiptomi ékkövei közt / az élet fürdővizét siratva”. Hét szóban leírja azt az érzést, amikor mindened megvan, mégsem vagy boldog, amikor húsz-harminc éve életben vagy, de egy percet sem éltél. Ezt sokaknak felfogni is nehéz, nagy filmrendezők is másfél órás filmben mesélik el (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan…) Gregory Corso pedig hét egész szóban leírja a komplett életérzést.
MIKÖZBEN EGYETLEN EGY SZÓT SEM FECSÉRELNEK ARRA, HOGY LEÍRJÁK, HOGY “ÉN MOST SZOMORÚ VAGYOK”. Mégis érzed, hogy nagyon fáj.

(Ha az angol szöveg nehézséget okozna, ahhor Földes László Hobo előadásában magyar nyelven is hallgatható a Doors munkásságának nem kis része.)

Tehát ha például Kovács2 tizedes sokadik mellékszereplő éppen nagyon ideges, de nem akarjuk részletezni az okokat, talán nem is fontos, hogy miért, akkor elég, ha annyit írunk, hogy “szorításától behorpadt a sörösdoboz”, vagy “apja szikrázó szemeit látta maga előtt” (az ödipális emlékek nagyon durva hatást tudnak elérni; nem véletlen, hogy a Piroska és a Farkas vagy a Jancsi és Juliska a maguk anyakép-feldarabolós és -megsütős történetével évezredek óta bestsellerek).

Metaforák
Középiskolából biztosan mindenki emlékszik, hogy a balladák egyik jellegzetes tulajdonsága (a depi end és a furcsa verselés mellett) a balladai homály volt. Ez nem azt jelenti, hogy a költő elhallgatna valamit – hanem hogy ott van előtted minden, épp csak nem feltétlenül azakkal a szavakkal, amikkel számítasz rá.
Középiskolai tanulmányaidból még emlékezhetsz Arany János: Tengeri-hántás című balladájára (Itt lehet felfrissíteni az emlékeket: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/arany/tengeri...). Itt sem mondják ki egy az egyben, hogy mi történt, de össze tudjuk rakni. Nem mondják ki, hogy Tuba Ferkó egy utolsó féreg, aki össze-vissza kufircol szegény parasztlányokkal – csak annyit tudunk, hogy az állataiban májparaziták (mételyek) élnek, és jól bánik a “furulyájával” (mindkettő azonnal beindítja az asszociációkat). Nincs leírva, hogy megdugta, aztán elhagyta Dalos Esztit – csak annyit látunk, hogy Ferkó “furulyáját se fútta”, és mielőtt a narrátor kimondhatná, mi történt valójában, egy másik beszélő közbeszól, hogy “töri a vadkan az irtást” (ami megint csak elég beszédes metafora a [nem feltétlenül konszenzuális] talajtorna-gyakorlatra).

Hacsak nem kifejezetten egy allegorikus vagy szimbolista novella a célod, nem javaslom, hogy a történet fő szálát ennyire durva tömörítéssel oldd meg. De ha Kovács2 tizedes sokadik mellékszereplőnek viszonya van Mónikával a könyvelésről, akkor bőven elég, ha Kovács2 tizedes csak annyit mondd, hogy “fölmegyek a Mónihoz kihegyezni a ceruzámat”. Nem tartozik a fő történetszálhoz, tehát szükségtelen jobban kifejteni; ugyanakkor mégis belengeted, hogy valami történik; az erre fogékony olvasó pedig kifejezetten örül, hogy ő fedezheti fel ezt az eldugott összefüggést.

Szinesztézia
Ez a csúnya latin szó, ami megint csak ismerős lehet gimiből: azt hivatott jelenteni, amikor nem azzal az érzékszervünkkel érzünk egy tulajdonságot, amivel kéne. A leghíresebb, és emiatt legunalmasabb példa a “lila dal” (amit ráadásul egy nyakkendő énekel, de erről majd a következő bekezdésben), de ennél ezerszer érzékletesebb példák is akadnak.
Stephen King egyszer úgy írja le az egyik karakterét, hogy olyan, mint a sztaniolpapír íze. Ez ugye többszörös szinesztézia, mert az embert egy olyan dolog ízéhez hasonlítjuk (pedig nem kannibálokról szól a könyv), amit amúgy még véletlenül sem szoktunk megkóstolni. Mégis eléri a célját, mert pontosan érzed, milyen személyiség lehet az, aki olyan, mint amikor sztaniolpapírra harap az ember.

Ha azt mondom, hogy Kovács2 tizedes sokadik mellékszereplőnek érdesek a szavai, sörízű a tekintete, és molyirtószagú a házassága, akkor pontosan tudod, hogy néz ki és milyen jellem (sőt, még a feleségéről és a kedvenc italáról is van sejtésed), pedig összesen tíz szót beszéltem róla.

Megszemélyesítés (bár erre is van fancy latin szó: antropomorfizáció)
Ahogy ígértem, pár szó az éneklő nyakkendőkről: a nyakkendő nem azért énekel, mert énekelni akar, hanem mert én akarok énekelni. A megszemélyesítés során eljátszuk, hogy élettelen tárgyaknak (vagy fogalomnak!) érzései vannak; de nem random érzései, hanem azok az érzések, amiket én (a lírai én, vagy bármelyik szereplő) él át, vagy akar átélni (csak valamiért vissza kell fojtania).

A legszebben ezt a japán haikuk játsszák ki, ahol a klasszikus forma szerint az első két sor mindig egy természeti kép leírása, ami megalapozza a hangulatot, míg a harmadik sor a “tételmondata” a versnek. Például Kobajasi Issza egyik művében:

"Fürdőm gőzében
holdvilág nyújtózkodik.
Megjött a tavasz."

Nyilvánvaló, hogy nem a holdvilág nyújtózkodik, hanem valami más; a gőzben pedig a lírai én csinál ezt-azt, amiről a tavasz jut eszébe, ezt mégse kell egy az egyben leírni ahhoz, hogy tudd, mit csinál. (Ceruzát hegyez.)
(A haikukat kétszer kell elolvasni: egyszer a szavakat figyelve, egyszer a jelentését. Most, hogy tudod, hogy kell kihámozni a jelentését, olvasd el még egyszer!)

Az olvasók nem szeretik, ha a szájukba van rágva, hogy Kovács2 tizedes sokadik mellékszereplő mit érez; ők rögtön átélni szeretnék. Ezért ahelyett, hogy leírnánk, milyen ideges volt, dühös volt, fáradt volt és elcsigázott volt, ahogy az étkezőben iszogatta a kávéját, amit mindig cukor nélkül és tej nélkül ivott, írjuk ezt:
“Kovács2 tizedes a bágyadt lámpafényben szürcsölte a haragosfekete kávét.”
Nyilvánvaló, hogy nem a lámpa bágyadt, és nem a kávé haragszik, mégis sokkal átélhetőbb, ha a környezet tükrözi Kovács2 tizedes érzéseit, mintha egyenesen róla írnánk ugyan ezt.

Források:
https://en.wikipedia.org/wiki/Beat_Generation
http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/arany/tengeri...
http://www.lyricsfreak.com/d/doors/the+end_20042686.html
http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/TastesLikePurple
http://tvtropes.org/pmwiki/pmwiki.php/Main/EditorialSynaesthesia
http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/T%C3%B3th_%C3%81rp%C3%A1d-1886/...
https://hu.wikipedia.org/wiki/Megszem%C3%A9lyes%C3%ADt%C3%A9s

Ez az írás egy hosszabb cikksorozat része, ami korábban a személyes blogomon jelent meg. Több, novellaíráshoz segítséget nyújtó cikket is feltöltenék majd a sorozatból, ha van rá igény.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2018-02-06 18:17 Roah

Roah képe

Az ám a hatásos felütés, ha te vagy az első hozzászóló - ez a lágy varázslat a Friss Hozzászólások között is nyomot hagy, jobb oldalt, és akkor látják a népek, hogy van itt egy kismiújság, és ityeg a fityegnek a hogyanja. ;)

...miután megnyertem az elsőt, kénytelen leszel némi zenével meg bonával is megbarátkozni.
Fincsííííí. ;)

https://www.youtube.com/watch?v=nb9JNd93SOc

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2018-02-06 21:45 Para Celsus

Para Celsus képe

Fakk, le akartam dőlni, Borgest olvasni és igazi sznob módjára száraz fehérboros (Irsai rulez)-ásványvizes fröccsöt inni. Ehelyett ha már megláttam a blogbejegyzést - úgyis rég volt írástechnika, az meg milyen már egy írói műhelyben vagy mi a szöszömben - nekiálltam-ültem, és végigolvastam. Azért a fröccsről nem mondtam le.
Coming out: engem a "tömörítés" említése is rossz érzéssel tölt el. (Avagy, hogy stílszerű legyek, hallatán megkeseredik az irsai a számban.) Nem ez az írás tehet róla természetesen - csupán annyian lejáratták már ezt a fogalmat, hogy pavlov kutyájaként feltételes reflexelek a hallatán. Olyan instant szabály ez, amit könnyű megjegyezni, még könnyebb - rosszul - követni - épp ezért ajánlgatják-használgatják - rosszul - nyakra-főre (agyba-f... na jó, nem trágárkodom).

Mert tömörítésen sokan és ált'lában azt értik, hogy a sok jellegtelen kifejezés helyett egy jellegtelen kifejezést használnak, sok szürke körülírás helyett egy rövid, szürke körülírást - ahelyett, hogy egy költői képpel/írói eszközzel élnének. Metaforánál maradva (mondom, igyekszem stílszerű lenni): ahelyett, hogy beváltanák a három kiló zimbabwei dollárjukat egy százeurósra, mindössze annyit tesznek, hogy a három kiló zimbabwei dollárból tartanak meg egy százast. Rossz biznisz. Az eredmény jobb esetben hemingwayes, keresetten egyszerűséget affektáló valami lesz - rosszabb esetben minden jellegzetességet nélkülöző, betonszürke szöveg.

Szóval kissé ódzkodva kezdtem neki az olvasásnak. Aztán rájöttem, hogy frankón legit tanácsokat osztogatsz, a példatárból meg jó kézzel fosztogatsz. (Külön öröm Corsóért, nem hittem, hogy akad a karcon rajtam kívül, aki ismeri az utolsó gengsztert. Csak Kinget nem csipázom - coming out II. letudva.) Bár a cím továbbra sem passzol száz per cent, mert inkább a helyes költői kép/írói eszköz használat a téma, mint a tömörítés. (Ha leírod, hogy "Kovács II. János bütykei kifehéredtek, ahogy összenyomta a sörösdobozt", az semmivel sem tömörebb, mint a jellegtelen "Kovács II. János nagyon ideges volt". Viszont hatásosabb. A többi példa sem annyira a tömörítés, inkább a "mutasd, ne mondd" szabály szerintem.)

Szerintem (éljen a szóismétlés) a tömörítésch is csak egy olyan tanács, ami vagy hasznos, vagy nem, nem lehet általános érvényűen alkalmazni. Akiben hibádzik az érzék, az ugyan kidobálhat-tömöríthet, nem fog a kukázottak helyére illő metaforát/szinesztéziát/hasonlatot találni, ha megfeszül is. Aki meg tobzódik-lubickol a nyelvben, ingujjból kirázza a megszemélyesítést, seggrészegen, fél kézzel felemel negyvenezer b betűvel kezdő szót, úgy alliterál, az meg írhat tömören vagy szertefolyóan, így is, úgy is működni fog. Krúdynál fegyelmezetlenebb, bőbeszédűbb, anekdotázgatóbb író kevés van, a sztorijai szétfolynak, a mondatai össze-vissza kanyarognak - toszom azt, az Asszonyságok díjában, amelyben egy meglepően kendőzetlen szado-mazo szexjelenet is szerepel, pl. egy szereplő elmeséli, hogy egy másik szereplő elmeséli egy harmadik, abszolút mellékszereplő meséjét - mégis minden szava ül. Nabokov tobzódik a körmondatokban, jelzőkben, szójátékokban, kiárad a papírról, erekciót vagy heveny nedvesedést okoz az arra fogékony literátus alakoknak - bőbeszédű, de egy szót sem tudnék kihúzni belőle. Vagy felhozhatnám Jack Kerouacet a zabolátlan-tömörítetlen spontán prózájával. Aztán a másik végletre ott van példának Borges, aki pl. a Babilóniai sorsjátékban hat oldalon ad teljes képet az emberi lét totális egzisztenciális bizonytalanságáról. William Burroughst, a szarrá szikkadt, drogos próza nagymesterét. Vagy említhetném Easton Ellist akár. Lehet így is, úgy is. Akinek meg egyik sem tetszik, olvassa a Szürke ötven árnyalatát. :D


"The Rainmakeeeer!"

k, 2018-02-06 22:10 Kentaur

Kentaur képe

Biztosan lesz egy-két ifjú kezdő, akikre ez az újdonság erejével fog hatni.
Írástechnikai fórumok is vannak a Karcon, ahol mondjuk inkább olyanokat szoktunk kitárgyalni, mint a karakterépítés, narrációs technikák, dramaturgiai ív felépítése, infóadagolás mikéntje. Szóba került már ott a Hat séta a fikció erdejében, és A szerző halála is, és más írástechnikai és irodalomelméleti gyöngyszemek. Merthogy a Karcolat jó része évek óta ír, netán többszörös publikáló író... szóval a döntő többségének az ilyen alapvetés, mint hogy mi a metafora vagy a megszemélyesítés, egy kissé túlhaladott. Hogy finoman fogalmazzak. :-)
De mint mondtam, sose tudni, mikor téved erre egy nagyon ifjú írópalánta, aki esetleg beteg volt a suliban, amikor ezt vették. Meg hát valahol el kell kezdeni.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

cs, 2018-02-08 11:48 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Ja, ez akkor olyan, mint amikor azt mondják, hogy olyan a lány arca, mint Charlie(külföldieknek,Louis Armstrong) hangja.
Szerintem csúnya, vagy legalábbis nekem nem tetsző.
Mindkettő ugyanazt írja le, csak az előzőt nyakon öntöttem cukormázzal.
Pszichedelikus? "Aztat" imádjuk. De a kísérlet zsákutcába torkollott, mert a tudat nem tágítható, az érzékelés pedig nem megbízható, illúzió csupán minden, ami minket körülvesz. Nincs biztos pont.
A történetmesélés is hasonló. Mondjuk főleg női írók használják előszeretettel a cukormázt. Persze szép a leírás, de én az ilyen részeket átugrom, mert érdektelen, ha történet erdőben van, hát el tudom képzelni milyen egy erdő, nem kell több oldalon untatni azzal, milyen varázslatosan tör magának utat a téli langymeleg napfény a tölgyfák lombkoronáján keresztül, mint Lenin jégtörő a befagyott tengeren (oké így egy mondatban még belefér).
Igen, így. Télen. Ez az én sztorim, az én fiktív "valóságom".
"Apu végbele vagyok. Ha rákos leszek, apunak annyi" (Harcosok Klubja)
Pszichedelikum:
https://www.youtube.com/watch?v=CHxfOZH8cew

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen