A Homályföldi Hidra

Nőstényrókák csökkentek
Zordul, végtelenül, fagyások
Doromboló határvonalak

(a Nagy Név haikuja)

A király kivételesen palástját és koronáját viselte, ám méltóságához képest feldúltan járkált fel és alá. Előtte a Királyság egyik legjobb kardforgatója állt, kihúzva magát. A neve Gauwis Arlyn volt és beszélgetésük csak kettejükre tartozott.
– Hét borzalmas erejű szörnyeteg elszabadult. Ha az újabb holdtöltéig nem vadásszák le őket… Feléled…

A Homályföldi Hidra

– Miért? – kérdezte meg Gauwis. Magas volt, szürke hajú, kék szemű. Fél-lemezekből álló páncélt hordott, baljában háromágú szigony feszült.
– Mágikusan kötve vannak. Ha csak egy is életben marad… Hááát! A Hidra máris pusztításra kész, igaz csak eredeti ereje hetedével.
Tehát, a hét szörny az alábbi: A Spektrális Martalóc, a Fűtő Démon, Koponyatörő és Lélekkorbács – két vad harcos testvér, a Ködláp Ördöge, a Sivárság Furcsa Szelleme, és a Karmazsin Kiátkozás. Ebben a tekercsben megtalálja erejüket. Vegye el, na!
– Egyedül menjek? Egyedül küzdjek? – bátorkodott megkérdezni Gauwis.
– Nem, dehogy. Klerikus!
A király bömbölésére belibbent Altarel a Vörös Hajú. Igazi elf amazon, világoskék szemeivel pásztázott, kis füleiben gömb alakú fülbevaló. Feszes testén láncing, hátán buzogány. Gauwis csak pár pillanat múlva figyelt fel arra, hogy újdonsült társnőjét állat követi.
– Ő Thorer a farkas – mondta jellegzetes elf hanglejtéssel Altarel.
– Remek – kommentálta a harcos. – Elég ez? – kérdezte ugyanő az uralkodót.
Jött a felelet. – Megfogják jegyezni magukat!
– Ez az egész nem a Rettenthetetlen Főmágus dolga lenne?
Callum király (a Crawford Dinasztiából) nem tudta, hogy mondja el.
– Öreg barátom sajnos… nagybeteg!

Kihátráltak. A királyi fenség pihenni óhajtott.
– Szerintem menjünk sorba – javasolta a lány.
– Jó. Te mész elől, én hátul…
– Nem úgy értem! – fortyant fel amaz. – A szörnyekkel.
Gauwis kihajtogatta a tekercset. – Spektrális Martalóc. Bekebelező érintéssel.

A Királyság kamrái és készletei bámulatosan megnyíltak előttük.
Végül nem túl hosszas tanakodás után az alábbiak kerültek hátizsákjukba: övtáska, ágytekercs, csuklyás lámpás, tíz darab olaj flaska, tűzkő és acél, lapát, két készlet vassulyom, jelzősíp, vizes-tömlő és négy napi élelemadag – az úgynevezett Vas Adagok.
Ezen kívül a kancellártól Gauwis kapott egy fiola Szent Vizet és öt aranyt, és Altarel a rendjének megfelelő Szent Ezüst Szimbólumot és ugyanannyi pénzt, mint társa.

A kapun túl észbe kaptak.
– Te jó ég! – sikítozott Altarel. – Senkit se kérdeztünk: hogy találunk az ellenségekre.
Elkéstek. A rács már leereszkedett, az ápolatlan őr pedig buzgón arrébb hessegette őket.
Gauwis hümmögött egy sort. Végül valamilyen belső sugallat által a papiruszra meredt: újra.
A cél pedig betűk formálta keresztté állt össze, a többi betű pedig tájképpé.
Sóhajtottak, a szívükről hatalmas kőtömbök szabadultak el – amik később megöltek egy fekete macskát, akinek amúgy is már csak egy élete volt hátra.

1.
A Spektrális Martalóc ott folytatta ahol bűnös életében abbahagyta. A mágusok kiragadták a körforgásból, ő meg parasztokat, lányokat és asszonyokat gyilkolt, szokatlan vehemenciával.
Egy Damor nevű faluban találtak rá. A település patak partján feküdt, a vízen középen keskenyedő hidat építettek.
Momentán az összes gatyás, zekés nép szétszaladt.
Az ellenség az utolsót kínozta. Úgy festett, akár egy nagy kapafogú hajlott hátú ogre. És szagai valószínűleg egy másik falunak is elég lett volna.
– Kard ki kard! – állt harcállásba Gauwis.
– Mágikus kő! – kántált Altarel. Kezei az égnek meredtek, transzba esett.
A martalóc megfogdosta a pengét. Dörmögött. – Ez a negyvenhármas felállás?
Gauwis leizzadt. Neki ezt tudnia kellett! Vizsgaanyag a Harcos Akadémián!
– Harminchetes!
Martalóc eltörte a pengét, ujjainak kis szorításával, mire lába közé rúgást kapott.
– Elzárás! – varázsolt rá a nő.
Majd leporolták a kezeiket. Gauwis a túlélőt kérdezte. – Van itt kocsma?
– Hacsak az enyém nem…

A morgó kocsmáros helyreállított nekik egy asztalt. Altarel a korsója szélén futatta finoman mutatóujját. – Honnan ismerheti egy ilyen lény a harcos alapállásokat?
Gauwis a sör habját nézte mereven. – Ezek… Ők valaha mind harcosok voltak. Ám fosztogatni kezdtek. Csata közben mindez végzetes lehet, ezért… Ezért a Főmágus átvarázsolta őket. Most kékek, zöldek és sápadtak. Így lett nevük spektrális, azaz sokszínű.
– Nem szeretnék a Főmágussal találkozni.
A harcos nagyot hajtott korsójából. – Mit mondjak: én se!

2.
A Fűtő Démon egy régi földrengés szakadékos részén ásta be magát, Damortól nem messze. Fortyogott az egész, ráadásul csupán egyetlen ösvény vezetett befelé.
Szerencsére Gauwis az első komolyabb csapás után vizes-tömlőjére esett…

– Jöhet a harmadik – törölte homlokát Altarel.
– Nehezebb lesz.
A harcos elkomorult. A lány a vállára helyezte bal tenyerét. – És te tudod miért.
Gauwisból valami felszabadult. – Én öltem meg őket! Testvérpárként éltek, állandóan kicsapva egy barlangból. Ott találjuk őket most is, ott a nyomorultakat!
Újra szólt. – Tiplizzünk már!

Gyorsan egy romos kolostor falához tapadtak.
A gonosz testvéreknek látogatója akadt: alvilági figura vörös köpenyben, vastag lábakkal.
– Ha összefognánk… A túlélésünk jelentősen nőne… – közölte.
Koponyatörő, az agyarakkal díszített nyakláncú, combot dobott hozzá.
– Inkább egyél: sápadt vagy.
A másik: Lélekkorbács nevetett, aztán szőrmebéléses csizmájával megdöntött egy nagy hordó bort, végül féktelenül ivott.
– Ó hárman is vannak. Most el is intézhetnénk őket! – mutatott rá Altarel. Megtévesztésül az ősi szekták fekete csuháját öltötték magukra. Nagyon-nagyon-nagyon óvatosan lestek ki egy fal mögül, időről-időre.
– Nem. A Ködláp Ördögéhez más kell – hangsúlyozta ki amaz.

Lélekkorbáccsal nem akadt nehéz dolguk: részegnek számított, szinte beleszaladt Gauwis meztelen pengéjébe.
Ám ezt Koponyatörő megérezte. – Ki ez?
Egy emberkoponyát sunyi módon a lányhoz vágott, kiütve őt.
Gauwis érezte: esélyei jelentősen romlanak. De harcos lelke nem adhatta fel!
Torkának erei kidagadtak. – Győzelem vagy Halál!!!!

3.
Pontosan hét óra múlva egy méregzöld, piszkos, szakadt ruhás goblin vonszolt ki két testet egy barlang szájából, mindkettőt a lábánál húzva.
Három-négy nap is eltelhetett, míg áldozatai regenerálódtak.
– Ki vagy? – kérdezte a győztes Gauwis.
Az mélyen meghajolt, mélyebben, ahogy királyoknak szokás.
– Maxxik Fizzsnipe. Őfenesége (hogy vinné el a kaszás - suttogta) a Ködlápi ördög csatlósa (hogy szűnne meg – sutymorgott újra).
A sarokban apró tűz pattogott. A nő szemeit nyitogatta.
– Ő? – mutatott rá a harcos.
– Jó lesz. De gyenge nőknek még fél nap kell –. Bizalmasan odasúgott. – Mint tudod…
– Mit tesz éppen a gazdád?
– Kínoz…
– Miért segítesz?
Az apróság kimutatta foga fehérjét. – Hogy szabaduljak végre!
Maxxik a padlógerendák résére mutatott. Gauwis körülményeihez képest gyorsan végigfutatta szemét lent. Waerbleue a mágusnő! Ködlápi ősi ellenfele és nemezise! Pont őt keresték…
Gauwis felrázta társnőjét. – Van egy ötletem!

A gyógyítás kántálására az ördög azonnal felszaladt.
Hihetetlen gyorsasággal forgatat tölgyfabotját. Maxxik pedig hol drukkolt neki hol pedig szánalmas halálát vizionálta.
– Hé! – nyekergett lentről a teltkarcsú Waerbleue. – Kéne valami fegyver!
Gauwis ledobta a tömlőjét. – Egyszer már megmentett!
– Azt ne mondd, hogy akkor is fegyver volt!
A mágusnő fejét rázta. Gyorsan kapcsolt. A vízből tömör csákányt készített.
Bumm jobb bilincsre, bumm balra és máris bilincsei nélkül, szabadon állt.
Feltűrte hosszú ingujjait. – Na jó, ezt hagyjátok rám.
Ködlápi szétütötte a harcos állát.
Waerbleue lassan érkezett de azonnal fejelt. Ellensége meglepetten nézte, botjai végén lángok keletkeztek.
Gauwis egy üregbe tuszkolta Maxxikot. Altarelnek kiabált.
– Keress magasabb fedezéket!

Az egész baljós helyszín tüzes forgatag, valóságos katlan lett.
A mágusnő saját mellkasára csapott büszkén.
– Vízpáncél, kispajtás!
Utoljára Waerbleue gáncsot vetett; földhöz vágta, úgy hogy a másiknak csupán ronda feje látszott ki. Azt meg víz-karddal lemetszette.
Kivirult. – Na, ki kér bográcsost?

Altarel végre jobban megnézhette új barátjukat.
Rövid szőke haj, szűk szürke szemek, mágus páncél és jobb lábszárnál lévő tőr jellemezték.
Waerbleue később bevallotta: igaz szerelmét keresi a Nagyvilágban.
– Gauwis? – kérdezett rá az elf.
Waer bólogatott. Altarel valahol mélyen megértette: hőst szeretni jó, megmentőt és sosem mondja: itt a vég.

4.
Csak ketten maradtak az ellenségek.
A Hold kíméletlenül haladt útján. Bár Waer szerint mestere, a Főmágus (ki más?) lassítani tudná.
– Mire kellett ez a hét szörny? – kérdezte Altarel.
– Amire minden szörny e világ létrejötte óta – krákogta Waer. – Fegyvernek!
– Szent mindenség!
– Olvasol te krónikákat?
– Hááát….
– Inkább lányregényeket, mi?
– Figyelj – világosította fel a mágus-nő. – Mióta Dahlia 2376. évében kíméletlenül lerombolták a világhíres Comaelu Istállót, a király állandó, rettenetes félelemben élt a határ-menti törzsek randalírozásától. Mivel falra nem telt… Jött ez!
– Hideglelést kapok.
– Á! Ez csak…

Waer ledermedt. – A fene a hülye pofámba! Nem alkalmaztam varázs-figyelést…
Távoli erdőből köd terjengett, gomolygott és sűrűsödött.
Lábaikat, kezeiket ködkezek ragadták meg. Iksz alakú fatákolmányokra lettek kitéve. Gauwist például egy holló leste a jobb vállánál.
– Megöljük őket? – kérdezte a Sivárság Furcsa Szelleme. Fél szeme hiányzott, inas izmai csontjain lógtak; lehelete bűzlött, akár a többnapos halászzsák.
A Karmazsin Kiátkozás leosztott egy karmos csapást. Az arcát nem látták.
– Dehogy!
A tákolmányok mögé koncentrálta szentségtelen erőit.
Sakálként vonyított.
– Kiátkozás!!!
A Tér szétszakadt. Éhes fekete szájként nyílt a végetlen sötétség.
Gauwis lassulni érezte az időt. Meg nehezebbnek a zsákját.
– Maxxis?
A ronda goblin fej balról meredt rá. – Az isteneidet! Már az utolsó combnál tartottam.
– Ments meg minket!
– Azt már nem!
– Akkor magadat!
– Az már más!
Maxxis féloldalasan kiugrott a zsákból.
Gauwis nem bízott a saját erejéből való szabadulásban.
De valami másban igen…

5.
Dahlia éve: 2384.

A krónikás tolla buzgón sercegett a papíron.
– Nos?
Gauwis folytatta. – A holló látásáról tudtam valami készül. Az előző király majdnem kiirtotta őket, és csak a Zsiványok Céhének külön kérésére engedélyezte. A goblinról pedig tudtam: lopás nélkül létezni sem tud, és különféle elemek követhetik, hogy kizsebeljék.
Nem tévedtem!
„Rövidkardú” Oric Seve mentette meg a napot, nem én! Az ő hollója nézett rám: Malia!
Ő lőtte el köteleinket és pazarolt még egy nyílvesszőt a Sivárság Furcsa Szellemére! Bíztam a goblin balszerencséjében, és ez az egy nem hagyott cserben. Csak a Karmazsin Kiátkozás útjában ténfergett, a gonosz hasra esett tőle. A többi már… történelem –.
Az írnok kényszeredetten nevetett. – Mégiscsak az ünnepén jegyzetelünk. A Feltámadás Nélküli Holdtölte Ünnepe!

A harcos szégyellte magát. Fáradt volt. A fél-kudarc miatt vörösre sírta szemeit, igaz nem a nagyközönség előtt. De legalább…
Várta őt Waer az ikrekkel, és leadott egy pár kilót, ami miatt az udvar teljes női szakasza irigyelte.
Ez a szoba az ő saját kis zuga.
És ez az egész Gauwis saját története.

Meg a tiéd, kedves olvasó, ha végigolvasod.

VÉGE

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2014-05-08 17:18 Sekszpir Aladár

Hú, jó sok szereplő van. Így első olvasásra másra nem is emlékszem, mivel egy kukkot sem értettem az egészből.
Szoktál szerepjátékozni?

v, 2014-05-11 22:36 Sekszpir Aladár

Na, akkor megpróbálok összehozni egy hasznos hozzászólást.

Az alapötlet elég lapos. Elszabadult, kapjuk el, mielőtt világvége. Ezt nagyon jól kell megírni, hogy egyáltalán végigolvassák.

"Fél-lemezekből álló páncélt hordott, baljában háromágú szigony feszült." Hogy feszül egy szigony? Esetleg használat közben, itt maximum a keze feszül.

"Tehát, a hét szörny az alábbi: A Spektrális Martalóc, a Fűtő Démon, Koponyatörő és Lélekkorbács – két vad harcos testvér, a Ködláp Ördöge, a Sivárság Furcsa Szelleme, és a Karmazsin Kiátkozás." Egy novellába elég egy főgonosz, és akkor nem kell ilyen neveket kiagyalni, amikre két sor múlva nem emlékszik az olvasó.

"– Ő Thorer a farkas – mondta jellegzetes elf hanglejtéssel Altarel." Inkább írd le, milyen az elf hanglejtés, én még nem hallottam.

"– Elég ez? – kérdezte ugyanő az uralkodót." Ugyanő fölösleges.

"Callum király (a Crawford Dinasztiából)" Ez az infó tök fölösleges.

"Végül nem túl hosszas tanakodás után az alábbiak kerültek hátizsákjukba: övtáska, ágytekercs, csuklyás lámpás, tíz darab olaj flaska, tűzkő és acél, lapát, két készlet vassulyom, jelzősíp, vizes-tömlő és négy napi élelemadag – az úgynevezett Vas Adagok." Senkit nem érdekel, ráadásul ezeknek semmi szerepe a történetben.

"– Te jó ég! – sikítozott Altarel. – Senkit se kérdeztünk: hogy találunk az ellenségekre." Ez most komoly? Elindulnak random szörnyvadászatra?

"Momentán az összes gatyás, zekés nép szétszaladt." Momentán ez a szó nem nagyon illik fantasy környezetbe.

"A Fűtő Démon egy régi földrengés szakadékos részén ásta be magát, Damortól nem messze. Fortyogott az egész, ráadásul csupán egyetlen ösvény vezetett befelé.
Szerencsére Gauwis az első komolyabb csapás után vizes-tömlőjére esett…" Most akkor valahogy kinyírták a Fűtő Démont? De hogy?

"– Ha összefognánk… A túlélésünk jelentősen nőne… – közölte." Értelmetlen. A túlélésük esélye nőne.

Na, itt meguntam. Általános véleményem: Némelyik részt többször el kell olvasni, hogy egyáltalán megértsem. Nagyon sok a szereplő, és nem lehet követni, ki mit mond. Sok olyan információt közölsz, amit nem magyarázol meg. Az egész zavaros, a vége főleg, de legalább nem happy end.