Idő, ami megadatott

Voltunk temetőben és próbáltam megkeresni a legrégebbi (születési) dátumot a sírköveken. 1875 volt.

Felmerült bennem egy kérdés: hogy saccolod, melyik lesz az az év, amikor már senki sem tudja, hogy te ki voltál? Ott lesz a köveden egy dátum, hogy mikor adtad be a kulcsot, de mikor lesz az, amikor nem lesz olyan ember, aki emlékezne rád?

Az én dátumom: kb 2130. Azaz még kb 110 évig tudni fogják, ki voltam. Persze ha nem jön közbe semmi komolyabb.

Azaz az egész időnyomom kb. 150 év.

(Ha befutott híres író leszel, akkor sokkal jobbak az esélyeid...;))

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2018-01-30 10:44 Blade

Blade képe

Van itt híres író?

k, 2018-01-30 18:36 Gitáros

Gitáros képe

"Van itt híres író?"

Vagyunk néhányan, de sajnos, nem elegen...:)))

Miki

sze, 2018-01-31 07:31 Blade

Blade képe

Nem hírhedt, hanem híres ;)

sze, 2018-01-31 08:49 Gitáros

Gitáros képe

Magas labda vót!...D

Miki

k, 2018-01-30 17:36 Roah

Roah képe

Az a Rolling Stones dal jutott eszembe, tudod, a "táá-áá-áá-ájm, iz on máj szááájd" a blog címéről. Aztán az, hogy soha nem gondolkodtam még ilyesmin, hogy meddig emlékeznek rám, emlékeznek-e? Nem is érdekelt. Egyszer hallottam ilyesmit, Achilleustól, amikor azon elmélkedett, hogy a neve meddig fog élni, hogy meddig őrzik az emlékét: ha halandó életet él, akkor boldog lesz, de elvegyül, elvész a tömegben, a hétköznapiságban, nokedli híróskodás, ha viszont beleszalad a kardokba, hősködik, harcol, akkor a neve örökké él.

Hát nem tudom - akarsz hős lenni? ;) Egy legenda? (Félig-meddig beteljesítetted már a legenda sorsod, ugyanis a felhasználók nagy része szerint nem is létezel, hiába minden próbálkozásunk, hogy de-de, létezel.)

Írni kell rólad egy varázs-mesét, és akkor több lehet az emlékezési zóna-idő, mint gondolnád - szerintem az írókra nem mindig emlékeznek, a karakterekre viszont igen. Azokra szinte mindig, mindenki emlékszik, mondhatni, nincsen időhöz kötve.
Hm? :))))

Az idő egy...fura dolog. Nekem nincs hozzá egy szikrányi érzékem sem, sosem tudtam egészségesen gazdálkodni vele, kések, szinte mindig, nem érzem, főleg, ha jól érzem magam, akkor aztán hopsz, csatt, és csak azon kapom magam, hogy nyoma sincs mondjuk három órának. Eltűnt. Ha lesegetem az időt, akkor baj van. :D Akkor szép udvariasan le is oldalazok, valami halaszthatatlan küldetésem lesz a világ túlsó felében, szóval ángolosan le is tiplizek, lelépek a vérbe. :D A munkahelyen egyszer nagyon berágtam a falióránkra, összevesztünk. :D Négy óra tájban. Hogy miért nem mindig azt mutatja?! A négy órát, amikor lehet kereket oldani, legálisan. Mert egyébként sosincs idő bent semmire, egyszerűen megharagudtam arra a szerencsétlen órára - erre az meghalt. Megállt négykor, és meg sem mozdultak mutatói. Azóta is hallgatom, hogy megölöm az időt. :D Meg azt, hogy 'Nem akarod kinyírni az időt?" :D Ilyeneket. Hetekig mutatta az áhított négy órámat. :D Vittem bele elemet, szóval kibékültünk, meg minden, én és az idő. :D De ettől még óragyilkos mivoltomat le nem mosom magamról. :D

Tényleg, neked van időérzéked?

Mi lenne az az idő, ami jó, érted, hogy meddig emlékezzenek rád?

És ha már emlegettem, akkor itt is felejtem. ;)

https://www.youtube.com/watch?v=XzcWwmwChVE

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2018-01-31 07:30 Blade

Blade képe

Nem akarok hős lenni, csak kíváncsi voltam, hogy látod/látjátok ezt a témát. Elsősorban azért, mert látom, az emberek mennyi energiát pazarolnak mindenféle apró és - számomra - értelmetlen dologra, amire két nap múlva már senki nem emlékszik, ugyanakkor magára az emberre se emlékszik senki pár évtized múlva...akkor minek is?

Lehet, hogy fals a logika, mert ugye "az életet át KELL élni!"...amivel egyetértek, na de hogyan, hogy lehet értelmesen, ha pár év múlva már csak egy halványuló sírfelirat leszel?

Várom a varázs-mesédet! ;)

sze, 2018-01-31 09:46 Roah

Roah képe

Vigyázz, mit kívánsz - csiribííí-csiribááá, ábrákádábrá, jöjjön hát egy varázs-mese. ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2018-01-31 16:09 bupber 81-Szomb...

Na de hogyan?
Úgy, hogy mindvégig jól érezd magad.

sze, 2018-01-31 16:20 Blade

Blade képe

Az igencsak önző és felelőtlen lenne.

sze, 2018-01-31 19:11 bupber 81-Szomb...

Nehéz egy ember vagy. __ Most nem pont arra gondoltam, hogy feléled valaki vagyonát, türelmét.
És látod, az írásokban is ezért kell megválogatni a szavakat, mert a szó szemantikája nem minden egyénnek ugyanaz.
Én úgy gondolom, az én tapasztalataim alapján: aki jól érzi magát, az egyben egy kedves ember is, szereti a környezete. Jól érzi magát, mert kezelni tudja a felmerülő problémáit, és ezzel talán másokon is segít. Jól érzi magát, mert elképzeléseit valóra tudja váltani, ami megint egy hasznos dolog lehet a környéke számára. Stb.

sze, 2018-01-31 19:58 Roah

Roah képe

Uraim. :)))

Ti sosem csináltatok semmi őrültséget életetekben, úgy, hogy közben még jól is éreztétek magatokat? Mindig csak a szabályok, sémák, törvényszerűségek? Semmi értelmetlen marhaság, vagy szabadság, amikor csak úgy vagytok, mint a tök, nem gondolkodtok semmin, és egyszerűen csakúgyból elvagytok a világban, vagy valakivel?
Komolyan. :)))

Mi az értelmetlenség élvezetének titka? Van neki titka? Talán.
Szerintem az, hogy néha kell egy kis őrültség, kell a...nem is tudom. Oké, kissé sajátosan látok mindent, és mentségemre legyen mondva, imádok élni, minden csapágyával együtt, és igen, tényleg úgy vagyok ezzel, mintha minden nap az utolsóm lenne, mert annyi minden történt és történik, és biztosan vastagon befolyásolja az aspektusomat ez is, de azt vallom, ne csak vaskalap és szabályrendszer létezzen, mert az nehéz, egy idő után szerintem káros is :D, néha kell egy kis őrültködés, értelmetlenség is.
Ne végletekre gondoljatok, ne valami hardkórra, szélsőségességre, hanem...egy kis szabadságra. :))) (Jó, nálam néha becsúszik ez-az. :D De hát látens adrenalin-függő vagyok, szerintem.)

Nálam ez az értelmetlenségek-filozófiája, és azt hiszem, ezért vagyok hadilábon az idővel, örökké, mert mindig azon majrézok, hogy lemaradok valamiről, és sosincs annyi időm, igen, akár értelmetlen dolgok szafarijáról is, mint amennyit szeretnék - csak kinyögtem. :D
Hogy emlékeznek-e rám? Sosem foglakoztatott, csak maga a lét.
Csapágyastul. :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2018-02-01 09:12 Blade

Blade képe

Dehogynem. Amíg csak terád hat ez az őrültség, nincs gond. Ha másokra is, akkor már más a kása...;)

De mondj egy példát őrültségre!

cs, 2018-02-01 15:08 bupber 81-Szomb...

Én is nonkonform vagyok, de azt a példát azért szívesen meghallgatnám.

cs, 2018-02-01 09:09 Blade

Blade képe

"aki jól érzi magát, az egyben egy kedves ember is, szereti a környezete" - Hát ez nem mindig van így, sőt. Sok ember mások kárára érzi jól magát, elég pl. a dohányzást vagy az autózást említeni. Sőt, az emberek 90%-nál így van ez. Ezért mondtam, h önző.
Ezen kívül ha például van családod, akkor nem te vagy az első, hanem ők. És itt máris sokszor ugrott a "jól érzem magam" dolog, mert sokszor olyant kell megtenned, ami közben nem érzed jól magad. Példul el kell menni a munkahelyedre minden nap és abba ölni az energiád nagy részét, amit nem szeretsz, mert ugye enni csak kell.

Szóval ha egy bölcs vagy, aki leül egy helyre vagy elvonul valahova és ott jól érzi magát, akkor oké.
Ellenkező esetben hatni fogsz a többiekre és nem biztos, hogy jó irányba.

cs, 2018-02-01 15:07 bupber 81-Szomb...

Ez így van. Van munkahely, ami egy kín az embernek, és van munkahely, ahova akár szívesen is megy, de utóbbi ritka, és az energia nagy részét csak felemészti.
Az eredeti kérdéskörnél maradva, engem sem foglalkoztat, meddig marad meg emlékem. Véleményem, hogy aki kilóg a sorból, akár jóban, akár rosszban, annak valamivel tovább. Ha meg világra szóló dolgot valósít, akkor még tovább. Pl. Eiffel.

k, 2018-01-30 18:30 Dana

Dana képe

Ezt heti kérdésbe is betehetted volna... Átszerkeszthetem? :-)

Furcsa, mert bennem például ott a vágy, hogy nyomot hagyjak, de... nem lehetne névtelenül? Ismeretlenül? Tudom, paradoxon - bár végül is Anonymusnak is sikerült, szóval talán mégsem.

Valahogy úgy képzelem, hogy a leszármazottak, a vérvonal az, ami tovább él akkor is, amikor már egy konkrét személyre senki, semmiféle formában nem emlékszik.

...szerintem rám nem fognak emlékezni, és nyomot hagyni sem fogok. Én most ilyen hatvan-hetven évre tippelek nagyon maximum, de ha például nem találkozom gyakrabban a testvérem gyerekeivel, vagy a másik testvéremnek nem születik gyereke x időn belül, akkor valószínűleg még annyi sem.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2018-01-31 07:23 Blade

Blade képe

Át hát. ;)

A neved csak egy címke, de névtelenül nem lehet megúszni, mert úgyis kapsz egyet valakiktől, már ha elég jól vagy nagyon rosszul csinálod, amit csinálsz.

Tehát a dátumod 2090 körül van?

k, 2018-01-30 19:17 bupber 81-Szomb...

Mára leszűkült az idő.
Régen a családok népesek voltak. Egy férj-feleség, ha összeszámolta testvéreit, könnyen összejött összesen a tíz. Aztán a nagybácsik és nagynénik is legalább ennyien voltak. Később a gyerekek száma, minden unokatestvérrel egy egész osztagot tett ki.
Elkerülhetetlen volt a viszály, a vagyon körüli dolgok, a férfi vagy nő szemének más utáni ferdülése stb. És ezen dolgok akaratlanul is emlékezetes és bonyodalmas dolgokat szültek.
Aztán miután elcsitultak az ingerek, később meséltek az esetekről esténként, vagy amikor bor került az asztalra. Az emlékezetes dolgok megmaradtak generációkon keresztül. Például tudok egy olyant, egyik Nusi nevezetű, mit-tudom-hányadfokú magyarországi rokonomról, hogy marószódát ivott száz évvel ezelőtt.
A világháború előtt az emberek szabadon jártak Európába. Nagymamám Bécsben szolgált, és mesélt nekem az ottani uraságokról.
Ezek a családi történetek minimum négy-öt generációt átélnek, és élnek a mesében, még ha szereplőjük több mint száz éve halott.
Egyik ősi ágam vagyonos volt, egy falúnak a bírája és fele földjének ura. A XIX. század közepén a Budapest-i bállak rendes látogatói voltak, oldalukon kardal.
Ma a kapcsolat csak virtuális az amúgy is megcsappant rokonság közt. Már kevesebb esélye van az embernek, hogy öt generáció elteltével még beszéljenek tetteiről. És megjegyzem a tettek is megváltoztak: inkább abból áll, hogy talált egy jó munkahelyet vagy vett egy új autót, és nem arról szól, hogy három utcát vert fel három éjszaka hetedmagával, amíg a lánynak megengedték, hogy ránézzen. Vagy egy egész szerelvényt állított le a sínekre állított szekér fával, hogy egyenesen az anyja mellől lopja el. A bálban a kardok is előkerültek tokjukból, nemcsak dísznek vitték magukkal.
És az én meglátásom, ha valamivel nem rengeti meg az ember maga körül a világot, még a Nobel-díj sem garantál kétszáz évet.

sze, 2018-01-31 21:16 Suana

Igen, én is így gondolom. A világ olyan irányba fordult, ahol már nem olyan szorosak az emberi kötelékek. Szűkebb a családi kör, kevesebb a családi legenda, és sajnos a családtagok közötti beszélgetések, mesélgetések is ritkaságnak számítanak. Ennek fényében túl hosszú időt nem jósolhatunk magunknak.
De az nem is számít. Az a fontos, hogy az, aki majd még emlékszik rám, tudjon mosolyogni, ha rám gondol, vagy ha éppen rólam beszél.

Üdv: Sz

cs, 2018-02-01 09:02 Blade

Blade képe

Én nem így gondolom. Régen nem volt információ arról, mi zajlik az otthonokban, most van. Akkor se volt mindenhol meghitt családi élet, sőt...szegényebbek voltak az emberek, több volt a feszültség, több volt a munka, az éhezés, kilátástalan a jövő, stb.

Amit most elképzelünk, hogy régen sokkal jobb volt, az csak egy ábránd. Én biztosan nem mennék vissza, ha lehetne és nem azért, mert nekem személy szerint jobb lett.

Minden technológiai újdonságot a helyén kezelni, de a múltat is. Nem jó túlzásba vinni a dolgokat, de hát ezt mindenki tudja. Csak nem alkalmazza. ;) Uff!

cs, 2018-02-01 13:08 Suana

Ez már kissé elkanyarodik az eredeti témától. Ennek a megvitatását talán azzal kellene kezdeni, hogy mit is jelent az, hogy régen. Negyven éve? Hetven, száz, százhúsz éve? Vagy még régebben?
Egyébként, egyikünk se írta azt, hogy vissza szeretne menni, mert régen jobb volt. Csupán azt írtuk, hogy más volt.

:)

Üdv: Sz

cs, 2018-02-01 14:37 Blade

Blade képe

A sajnos, a szűkebb, a kevesebb szavakból gondoltam, h szted régen jobb volt. ;)

k, 2018-01-30 19:32 Para Celsus

Para Celsus képe

"Vergilius is járt erre. Kétezer éves személyi hírek között olvastam tegnap. Én is jártam erre, s elgondolkozom azon, hogy kétezer év múlva akad-e ember, aki hajnalban ezen a sziklán arra gondol, hogy kétezer év előtt én erre jártam? Kínzó kétely fog el."

(Márai Sándor - Reggel négy)


"The Rainmakeeeer!"

k, 2018-02-06 06:21 Gitáros

Gitáros képe

Igazából nem tudom, mit lehet ezekre a kérdésekre válaszolni.
Sőt, azt sem tudom, hogy pontosan vannak-e feltéve a kérdések.

Idézem:
"Felmerült bennem egy kérdés: hogy saccolod, melyik lesz az az év, amikor már senki sem tudja, hogy te ki voltál? Ott lesz a köveden egy dátum, hogy mikor adtad be a kulcsot, de mikor lesz az, amikor nem lesz olyan ember, aki emlékezne rád?

Ha általánosságban beszélünk, egy átlagember addig él - ahogy mondani szokták - ameddig a szerettei, a barátai, szomszédai, munkatársai emlékeznek rá.
Az ő emlékeikben - kvázi - tovább él az illető. (Ez szerintem egy kicsit önámítás, szeretnénk azt gondolni, hogy a halálunk után egy darabig még "élünk", ha csak virtuális formában is, mert baromi nehéz elfogadni, hogy amikor lehunyjuk a szemünket, akkor "ennyi volt", kész, lecsengették a menetet.)

Ha a fent említett emberek is meghalnak, akkor halunk meg mi is végleg és visszavonhatatlanul, mert velük együtt már az emlékeink is meghalnak, elmúlnak.
Ez kiindulási alapnak talán megfelel.

Egészen más a helyzet, ha kézzelfogható dolgokat hagyunk magunk után.

Épületeket, amiket mi terveztünk, könyveket, színdarabokat, zeneműveket, amiket mi írtunk, festményeket, szobrokat, akár filmeket, amiket mi készítettünk.

Ugyanis ha valaki évszázadok múlva megtekinti, kézbe veszi, meghallgatja ezeket a dolgokat, vagy megcsodálja az általunk tervezett épületeket, akkor "kapcsolatba" lép velünk, tehát felidézi az emlékünket, mi pedig hatunk rá, megérintjük a lelkét, érzelmeket keltünk benne.

A halálod után valamennyi idő elteltével már senki nem fogja tudni, hogy ki voltál, aki nem ismert személyesen, csak az általad létrehozott alkotást fogja ismerni.

Én nem tudom, ki volt Michael Jackson a magánéletben, milyen szokásai voltak, mit szeretett enni ebédre, mik voltak a kedvenc filmjei, szeretett-e valakit igazán életében, tudott-e aggódni valakiért, ugyanakkor ismerem a zseniális zenei érzékét, a mai napig utánozhatatlan ének-és tánctudását, és amikor meghallgatom a szerzeményeit, megnézem a róla készült videókat, egy zseniális képességű, ugyanakkor tragikus sorsú fiatalember képe jelenik meg előttem, akinek a szakmai teljesítménye nyitott könyv a világ előtt.

Az információhordozó eszközök megjelenésével ez az egész kérdés egy teljesen új dimenziót kapott.
A régi zeneművészek és színészek valódi teljesítményéről csak legendákat ismerünk, azt mondják, Paganini volt minden idők legvirtuózabb hegedűse, Liszt Ferenc lehetett minden idők legvirtuózabb zongoraművésze, Nizsinszkíj minden bizonnyal a balett történetének a legzseniálisabb táncosa volt, és a sor még hosszan folytatható.

Elhiszem!
De nem tudhatom biztosan!
Mert nem maradt fenn utánuk semmi, ami alapján valóban meg lehetne ítélni a teljesítményüket.
Sokan mondták róluk, hogy zsenik, tehát nem tehetek mást, minthogy elhiszem.

Viszont, ha megnézek egy ötszáz éve készült Bosh festményt, elolvasom Verne Gyula vagy Jókai könyveit, Krúdy bármelyik novelláját, József Attila verseit, akkor meggyőződhetek arról, hogy zseniális képességű emberek voltak.

A mai színészekről, zeneművészekről nem is beszélve.
Hiszen őróluk fenn maradt valamilyen adathordozó - film, videó, CD vagy DVD, tehát nem múlnak el nyomtalanul a világból.

Éppen ezért, mindenkinek javaslom, hogy - ha már itt vagyunk a Karcon - próbáljon minél jobb dolgokat írni, és nyomtatásban megjelenni valahol, mert akkor legalább 1 százalék esélye lesz arra, hogy egyszer, a távoli jövőben, ha valaki elolvassa az írását, akkor biztos, hogy addig a néhány pillanatig tovább fog élni az emléke, és talán a neve is felmerül...

De ha véletlenül nem írással foglalkozik, akkor valami kézzelfogható dolgot tegyen le az asztalra, aminek a révén az emléke - legalábbis egy darabig - fennmaradhat.

Ennél többet - azt hiszem - nem kívánhatunk magunknak...:)

Miki