6. karcolat pályázat értékelés, spárga és egyebek

Kedves Mindenki!

(Teszt: na, ki emlékszik, mit jelent ez a megszólítás? Senki? Ó, ti szegények... ja, nem, hehehe. Minden évtizedben kell egy újabb generációnyi jobb létre érdemes ember, aki megtapasztalja az LML nevű szabad asszociációs betűlevesemet.)
Szám szerint harmadjára futok neki egy blogbejegyzésnek, hogy összegyűjtsem a 6. karcos pályázat értékeléséhez írt megjegyzéseim közös pontjait. Mert nem szeretném mindig elmagyarázni, hogy mit jelent pl. a "6/7/8/5/3" (nem, ilyen pontszám nem volt, most csak a hasamra ütöttem), és miért írok közel érthetetlen félmondatokat a normális emberi vélemény helyett. Mellett. Előtt. Igyekszem közérthetően (is) fogalmazni, mert ahogy látom, azért arra is van igény.
De elöljáróban: nem vagyok mostanában túl jól agyilag, ez valószínűleg látszik a szétesett fogalmazásomon. Nyugi, nincs semmi gond, egyszerűen a meleg, szerintem. Vagy az, hogy megint elkezdtem írni (nem csak kódot, novellákat is), az meg nem hat túl jól a stílusomra. Kifárad tőle a kreativitásom. Mégis... szükségem volt rá, tisztelt Bíróság, valahogy revansot kellett vennem a munkahelyemen! (Az asztalt nem tudom felborítani, egyrészt mocskosul nehéz, másrészt kell a pénz, na. Kutya világ ez.) Legközelebb persze a főnökömet végre kicsinálom, két novella óta nem halt meg senki az írásaimban, nem történt semmi extrém beteg fordulat, nem jelent meg egy egészen hülye karakter... jaj, bocsánat, az megjelent, az a főhős. De kordában tartják, és ez felháborító. Plusz végre leírtam a sötét varázslós novellámat, ami megalapozta az egész elborult urban fantasy világomat, és nagyjából olyan büszke vagyok rá, mintha én találtam volna fel a szeletelt kenyeret, még akkor is, ha olvashatatlanra sikerült a végeredmény.
Mindegy... hol is tartottam? Ó, igen, értékelések. Tehát volt egy sémám, miszerint ez egy olyan lelkes kis pályázat, Dana a szíve-lelke-fogaskereke-búgócsigája, én is lelkes leszek, és idejekorán nekilátok véleményezni. Nagyjából a nevezés lezárulta után észbe kaptam, hogy azt sem tudom, létezik-e még az oldal (csekkoltam: létezik), nemhogy azt nyomon kövessem, mi van a pályázattal. Bevallom őszintén, totál megfeledkeztem volna az egészről, ha nem lépek be, és speciel nincs kint a hír, hogy amúgy ez most fut. Jó, gyűltek az elfogadásra váró írások, de tudjátok, hogy van az, "majd valaki leirtja".
Aztán ha már volt egy rakat beküldés, rájöttem, hogy látszanak a szerzők nevei. Ez nem gond, de volt köztük egy Kentaur (rá emlékeztem egyedül, mert őszintén meglepődtem, hogy beküldött valamit, rákattintottam, erre puff, pályázat), és innentől kezdve elég nehéz totál objektívnek lenni. Oké, megpróbáltam - sikerült, lepofoztam a harmadik helyre, de így visszanézve, a második nem tudom, hogy került oda, ahová, mert nem is emlékszem arra az írásra, tehát legrosszabb esetben is kettőésfeledik -, aminek az lett a vége, hogy kontraszelektáltam az ismert neveket. Ez meg nem objektív. Tehát szükség volt valami segítségre, és itt jött be a technika.
Frászt, annyira nem akartam nekikezdeni az egésznek, hogy inkább írtam egy programot, ami lekapta az írásokat, leszedte a szerzőt, kicsit megformázta a szöveget, elmentette .docx-nek, amit a Calibre továbbkompilált, hogy a Kindle felismerje, és oda már a két nagy szekció szerint csoportosítva töltöttem fel, csak a cím, a szerző meg "karcolat" volt. Így elvileg jóval objektívebb voltam, csak Kentaur írását ismertem fel egyből (meg Borikát, őt sem kvantumfizika azonosítani), tehát a remek terv igazából nem ért semmit. Cserébe viszont a buszon ülve, a munkahelyemen meg alvás előtt olvasgattam az írásokat. A kritikát egy rongyos papírfecnire írtam, amit én nagyvonalúan füzetnek nevezek, bár arra csak nyomokban emlékeztet. Na, ezért a félmondatos, cinikus megjegyzések és egy gyors pontozásos rendszer. És az a tény, hogy össz-vissz hat óra alatt daráltam be az összes beküldést kritikástul, tehát vannak nagyon ellentmondásos véleményeim.
Semmi pánik, az utolsó pillanatban befejeztem a pályázati zsűrizést. Utána egy életre elment a kedvem az írástól, és a szerzők felével nem szeretnék nemhogy egy sötét, de semmilyen sikátorban találkozni. Igazából találkozni sem. Kissé frusztrál a gondolat, hogy léteznek. Tehát a szokásos, imádom az egész oldalt, boldog vagyok, hogy írtok, csak ne gyertek közelebb. Főleg Hugo Saulus ne. Komolyan, attól az embertől én félek. Nem mintha a többi százas lenne, ez a pályázat már eleve magában hordozta, hogy lesznek fura alkotások. Ehhez képest nyert egy szívmelengető mese: mondom én, imádom az oldalt.
Á, a pontozásról nem szóltam, pedig az lett volna a blog lényege. (Egy rövid bejegyzésnek szántam. Sajnálom, mea culpa, mea maxima culpa, a megszólítás elterelte a figyelmemet...) Öt fő kategória volt, ami pontot ért: az első a helyesírás, nyelvtan, központozás stb. Ez volt 10 pont. Utána a stílus, írástechnika adott még tízet. Így húsz a "külcsín". Tíz járt az, idézem, ":) faktor"-nak. (Az ott egy vigyori szmájli.) A kis pontozós megjegyzésem szerint:
":) faktor" (tényleg az alapján számolom, hogy elmosolyodom vagy bólintok-e egyet rá) - 10 p. (ez ritka nehezen jön össze)
Utána tíz a "mondanivaló", tartalom, amiről szól, ötlet. Így húsz a "belbecs" is, ami sokkal szubjektívebb, mint a másik kategória, de majd meglátjátok, hogy azt meg ötletszerűen pontoztam. Végül 5 pont (csak a logika kedvéért) a megfelelőség, azaz mennyire illeszkedett a választott témához az írás. Ha már a szerző maga kategorizál, pontoztam ezt is, sokat elmond arról, ha valaki nem volt képes besorolni a saját művét.
Ebből jöttek ki a fura pontok. Az első három hely nagyjából elvált, aztán volt egy ötös holtverseny (még úgy is, hogy utólag három mű pontszámát javítottam, mert a hetesfogat már nekem is sok volt), ahol körülbelül hasraütésre tudtam volna dönteni, ezért a többi szerkesztő szavazatai döntöttek.
Voltak nálam mindenkivel ellentétes díjazottak is. Előre bocsátom: nem tudom, hogy. Talán a spárga tehet róla. Pedig állítólag jó az idegeknek, meg minden, de mióta spárgát eszem, romlik a memóriám. (Vagy már előtte kezdte? Nem emlékszem.) Viszont ettől még eszem. Ezzel el kellett dicsekednem, nem azért, mert jó érzés Alzheimer-szindrómásnak lenni, hanem mert ez az egyetlen zöldség, amit megeszek és ízlik. Obligát húsevő vagyok. De a spárga áttörte a korlátot. Ha ez így folytatódik, hatvanéves koromra meg fogok tudni enni egy salátát. Nyolcvan körül meg vegán leszek.
No, visszatérve: elolvastam a művet, lepontoztam utána (ez hiba volt néhány helyen), és most visszanézve, nem emlékszem, miért adtam ennyi pontot. Az élet áldozata, amit ti nem igazán kedveltetek, azon kívül, hogy nekem tetszett (egyéni dolog, ezt szabad), tíz pontot kapott a helyesírás kategóriában, ami abszurdum, mert visszaolvastam az előbb, és ez nem ér annyit. Szóval volt, hogy elolvastam a művet, és mire kinyitottam a sajtpapírt (füzetet, kérem, rendes füzet, vannak lapjai meg egy eldeformálódott spirálja meg minden, járt hozzá ingyen toll, tiszta ökotudatos és annó dacumál egy konferenciáról loptam), elfelejtettem, mit olvastam, és valamit pontoztam. De tényleg nem emlékeztem hibára. Ez azért fura, mert pl. Borika vízilányai kaptam kilenc pontot ugyanebben a kategóriában.
Nem fogom itt véleményezni az összes művet, végigjárom mindet szépen, sorban, ezt csak kiemeltem. De hát ez van. Utólag nem módosítunk az értékelésen, ha ezt akkor így gondoltam, vállalom. Más kérdés, hogy nem tudom megmagyarázni, de nem ez a lényeg.
Hol tartottam? Ja, véleményezés - ezt csak azért írtam össze, hogy ne kelljen minden vélemény elejére beírnom. (Sok lenne, nem?) Most már látjátok, vagy a szemfülesebbek némi keresgélés uráén ki tudják kaparni a lényeget, mi alapján értékeltem és hogyan. Mi lesz ebből? Nem tudom, tényleg igyekszem értelmes kritikákkal megtámogatni a pályázatos műveket, de olyan sok vélemény érkezett, egyik jobb, mint a másik, mit tudnék én még hozzáadni? Azon kívül, hogy totál random hülyeségeket, de az kinek kell?

Nos, ennyi volt a jelenkor legújabb levél mindenkinek-levele (ennek a kifejezésnek is ötletszerű a helyesírása, egyszer meg kéne tanulnom ezt a nyelvtan nevű dolgot), remélem nem élveztétek, mert ha igen, félek tőletek, és nem szeretnék veletek egy sötét (vagy egyéb) sikátorban találkozni. Tudom, tudom, én írom, én nem élveztem? De, de önmagammal sehol nem szeretnék találkozni, egészen testen kívüli élmény lenne, annyira magamon kívül lennék tőle, hogy egy hétig magamba sem tudnék szállni.
És most... kritikára fel? Á, ilyet nem szabad mondani, mert elkezdek valami mást írni.
[Itt tíz percig abbahagytam a gépelést, mert elkezdtem mást írni, mielőtt beküldtem volna a bejegyzést.]

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2018-05-31 19:57 Kentaur

Kentaur képe

:-D Féljél! :-D Mert imádjuk! (Belenéztem a varázsgömbömbe - amit egykori kritikusom koponyájából készítettem -, és láttam, hogy mindenki imádni fogja.)

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

cs, 2018-05-31 20:12 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nyilvánosan ilyet nem illik kimondani, de a "Csajos este" c. nagyívű remekművemhez készítettem egy hommage novellát, amiben épp a te karaktered (nem, ilyet sem illik csinálni, de mindenkinek van egy karaktere valahol az urban fantasy írásaimban) szerepel. Nem tudom, mi hiányzott belőle, sajnos nehezen utánozom tudatosan a stílusodat (ha nem akarom, akkor simán megy), de azt hiszem, az egyik kritikus koponyájából készített varázsgömb tökéletes lesz. Valahogy... illik a helyzethez. A karaktered épp arról mesél, hogy találkozott egy mágus-aspiránssal, aki nem ismerte a szemszögkihelyezés alaptechnikáját, ami a nagyvarázslatok egyik alapja, azt hitte, testen kívüli élmény, és felrajzolt egy idézőkört, amitől kómába esett.

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2018-05-31 20:37 Kentaur

Kentaur képe

Jaj, mindig ez van, aztán csodálkoznak a sok kómáson. Pedig én szóltam, mert alapvetően jószívű vagyok ám, mindig szólok. Sajnos nem szoktak komolyan venni elsőre, másodszorra meg már késő. Aztán meg keringenek a pletykák, hogyan jár az, akit én figyelmeztetek... Most akkor ne is szóljak? A jó szívem fog a sírba vinni (de kimászok)! - ez utóbbi mondatomat ezennel be is nyújtanám a következő mini horror pályázatra!

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2018-06-01 16:19 Roah

Roah képe

Made in Dóri. ;)

Ne féljél! :D Amíg engem látsz, addig ne!

Én meg nem akarok varázsgömb nélkül is látni előre - kéri valaki? Kenta? mmmm...? Illene a cameohoz. :)))

"Szuperhősök New York-ban? Ugyan kérem!"

(Mr. Stan Lee/Bosszúállók/ Cameo)

https://www.youtube.com/watch?v=FOabQZHT4qY

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2018-11-26 14:09 Hugo Saulus

:D Miért félsz Hugo Saulustól?... hiszen ő nem létezik :)
Igaz, én is parázok Stephen Kingtől, amióta elolvastam a Crouch End című novelláját, és az az első SK-történetek között volt, kb. 25 éve. Jaj, az Ezergidás kecske :D Az is kecske... :D Persze véletlenül. Lehet, hogy Lovecraft-nek is azért volt kevés barátja, mert sokan féltek tőle? Előfordulhat. :)
Egyébként persze ezt a kijelentésedet dicséretnek veszem. Épp most állok neki egy horror fantasy-nek (ez még pályázatra megy, de ha jól alakulnak az írós dolgaim, hamarosan nekivágok egy igazi horror regénynek). A pályázat egyik mottója pedig, ami szintén Kingtől származik, sajnos nagyon is igaz. Egyszer volt egy olyan kislány, akit nemhogy horrorban, de terrorban tartott az anyja :( Szóval A kecskék házának alapja egy amolyan true story.