Egy történet

Legalább két éves írás, nemrég találtam meg. Sokáig nem voltam biztos benne, hogy én vagyok a szerző, de egyre valószínűbb. Sren azt javasolta, küldjem be, ne porosodjon még két évig. (Most a paródiáknak áll a világ.)

 

 Egy történet

 
Mindig is utáltam a boszorkányokat, legyenek azok valódiak, képzeltek, hatalommal rendelkezõek vagy attól megfosztottak. Természetesen ezt nem mondhattam Lilianának, akkor sem, ha mégoly kevés mágiával is rendelkezik. Van a világon továbbképzõ tanfolyam, és nem akartam arra ébredni, hogy egy francia konyhamûvészeti bemutatón én vagyok a fõfogás. Így, mikor rákérdezett, hogy mégis mi a véleményem a varázslatról, udvariasan feleltem, hogy a legmélyebben hiszek benne, tisztelem használóit, és sosem mondanék ellent nekik. Késõn döbbentem rá, hogy kiszolgáltattam magamat. Helyzetemen még az sem segített, hogy kezdetben úgy tûnt, nem akar tõlem semmit. Mindössze beszélgetni szeretne az írásokról, mi a véleményem a Karcolatra beérkezettekrõl, mit szoktam nézni általában. Végül kibújt a szög a zsákból: szerette volna tudni, miért nem foglalkozom érdemben az írások történeti részével, miért csak az elbeszélést vizsgálom alaposan.
 - Tudod, Lil, amit nem lehet, azt nem elemzem. A semmirõl oldalakat tudok írni, de a mélységes semmirõl képtelenség bármi értelmeset kinyögni. - Reméltem, hogy nem akar vitába szállni velem. Tévedtem, mint oly sokszor vele kapcsolatban.
 - A legtöbbnek van története. A gondolatoknak nem, de most nem azokról beszélek. Te is tudod, hogy van nekik! - Nyugodtan érvelt, de a hangjában kínok ígérete bújkált. Osztottam, szoroztam, majd arra jutottam, hogy semmi kedvem a kandalló fölé feszített macskabõrként végezni.
 - Persze... - adtam neki igazat -, de a legtöbb ugyanolyan. Egy kaptafa. Te sem írnád le minden egyes alkalommal, hogy ezt elõtted eddig hatvanszor megírták, sajnálom, te vagy a hatvanegyedik, bizonyításul tessék, itt van a mûvek listája.
 - Értelek. Igaz, nem mindig egyedi a történet, de mindenben van... egyedi szilánk. Ha érted, mire gondolok. - Értettem, értettem én mindent, csak azt a pajkos csillogást a szemében, azt nem. A megmagyarázhatatlan jelenségektõl meg babonásan féltem.
 
Már láttam magamat, amint párolt zöldségágyon, zöldmártásban pácolva kivisznek a hófehér abrosszal borított asztalra, ahol a kiskölyök határozott hangon elutasítja, hogy õ valaha is rendelt volna csigát, csak véletlenül mellé mutatott. Anyuka a családi békét megóvandó jelentõségteljesen apukára sandít, aki latbavetve minden tehetségét az étel kicseréléséért könyörög.
Mindebbõl azonban semmi sem valósult meg, aminek adott helyzetben nem tudtam szívbõl örülni. Mert csigaként - bármennyire is megfõztek és ki tudja, mit mûveltek velem - sok attrocitás már nem érhet. Legfeljebb kiszopogatnak a házamból. Vagy kikanalaznak. Esetleg... ó, mit tudom én, mit csinálnak egy csigával! Sosem érdekelt különösebben. Az sem, hogy mi történik a királyi udvarban. Azonban erre kénytelen voltam figyelni, mint elsõszámú királynõi udvarhölgy. Abban a pillanatban Lilianát nemhogy egy csepp, de egy molekula vízben is meg tudtam volna fojtani. Totális vízhiány esetén a saját vérében. Azonban az én kedvenc és szerencsére egyetlen boszorkány barátném nem tartózkodott a közelben. Mindössze elintézte, hogy közelrõl, mondhatni testközelbõl, megtapasztaljam, hogy a Karcolatra beküldött mûveknek igenis van története, és mind egyedi a maga valóságában. A kivitelezésben nem kívánt részt venni.
Az elsõ történet, amit balgán megnyitottam, egy ifjú írótehetség - két órája regisztrált, elsõregényes, feltörekvõ fickó - regényrészlete volt. A varázslat beleolvasás nélkül is aktiválódott, nehogy menekülhessek. Pár perc alatt rádöbbentem, hogy egy eddig ismeretlen, teljesen felesleges melékszereplõ bõrébe bújtam, és onnan figyeltem az eseményket.
 - Nem, az én fiam, Éomer, nem tehette ezeket a szörnyû tetteket, amelyeket itt elmesélsz, gyermekem! - kiáltotta a király. A hangjából semmiféle érzelmet nem hallottam ki, amibõl arra következtettem, hogy a szerzõ sem írta le. Hiába, a történetet mégiscsak írni kell... és ha az elbeszélés nem megfelelõ, akkor bizony a történet sem lesz maradéktalanul az. Ám a hallottak felkavartak.
 - Hogy mivan? - érdeklõdtem udvariasan a mellettem álló, láthatóan bárdként funkcionáló fiatalembertõl.
 - Éomer, Mhreoden király legidõsebb fia, Threonded szerint, aki a király másodszülött gyermeke a második feleségtõl, apja ellen lázadt, fellázította a parasztokat messze északon, és most hatalmas sereggel tart a palota, a fõváros, a fényességes Milbilid felé. Ha nem sikerül Mhreoden királynak elég gyorsan ellene fordulnia, és mivel nagyon szereti a fiát, aki az elsõ feleségére, a gyöngéd Mornára emlékezteti, nem is fog kapkodni, akkor bizony mind elesünk. Ó, micsoda borzalom! Morna úrnõ olyan kegyes volt, hát mi lett a drága szõke kisfiúból, akivel kölyökkorunkban olyan sokat együtt játszottunk! Bizonyára a király második felesége, a gonosz szívû Mornia, és fia, Threonded iránti gyûlölete változott izzó haraggá. Mert mikor édesanyja meghalt, a király új asszonyt hozott a házhoz, aki nem bánt jól a gyerekkel. Mikor pedig megszült, az elsõszülöttet kidobatta itthonról. A messzi északi hegyvidékre, a Homály-hegységbe küldte, hogy ott szolgáljon a nagy hadvezérnél, Alasmóthnál. Ott tanulhatta a kardforgatás és a hadvezetés mûvészetét...
 - Aha... - motyogtam. Nem hittem volna, hogy beletenyerelek egy informátor-szereplõbe, de igazán sejthettem volna. Egy ilyen "szószátyár alak" minden ilyen mûben akad, és csak azért él, hogy az elején az olvasó tisztába jöjjön a szükséges adatokkal. Utána az elsõ összecsapásnál életét veszti - jó esetben. Rossz esetben az író nem meri kivégezni. Kezdtem sajnálni a többieket, köztük magamat is. A neveken érzett elsõ felháborodásom elpárolgott, nem érdekelt, mennyi fantázia rejlik bennük.
 - Idejön, leveri, jófiú, elnyeri, boldogan élnek, amíg meg nem halnak? - kérdeztem hirtelen beszélgetõpartneremtõl. Ezen kissé meghökkent.
 - Mit mondott, ifjú hölgy? - Komikusan festett, ahogy nagy szemeket meresztve csodálkozik.
 - Csak a jövõt próbáltam megjósolni. Van a környéken valaki, aki tudna támpontot adni ezzel kapcsolatban?
 - Egy öreg jóst ismerek, de õ messze lakik, a Hegy-völgyön túl. És nem hiszem, hogy segítsége hasznos lenne számodra.
Belenyugodtan az elkerülhetetlenbe. Kénytelen leszek végigasszistálni az egész beküldött mûvet, hogy szabadulhassak - puffogtam magamban, és se szó, se beszéd, kisétáltam a trónterembõl, ahol mindenki összegyûlt, aki csak említést érdemel az egész mûben, és az is, aki nem. A szájtáti tömeg fontos elem. Az ajtóból visszanéztem, és csodálkoztam, hogy a hollófekete hajú férfi, aki az öreg király lába elõtt térdepelt, tudja-e, ki az apja. Mert mind a királyné, mind a férje olyan búzaszõke hajkoronával dicsekedhetett, amit csak fantasyban látni. Persze a királynak minderrõl nem kell tudnia. Elég, ha a felesége tudja. Már ha tudja.
Kifordultam az ajtón, és egy röpke megjegyzéssel elátkoztam Lilianát az utolsó felmenõjéig, akit nyilvántartásba vettek népszámlálási céllal. Ugyanis egy újabb történetbe kerültem! Egyértelmûen a következõbe, mert feltételeztem, hogy a boszorkányoknak van logikája, továbbá azt a mûvet nem is olyan régen megnyitottam olvasási céllal. Rendkívül sajnáltam, hogy akkor nem töröltem hirtelen felindulásból. Pedig minden adott volt: vesszõhibák, logikátlanságok, helytelen kifejezések. Csak öt perccel kellett volna többet dolgozzak, mint terveztem. Ehelyett... azonban ünnepélyesen megígértem önmagamnak, hogy a továbbiakban minden megnyitott történettel addig szenvedek, amíg eldöntöm, mi legyen a sorsa.
Inkább szemrevételeztem a szobát, ahol álltam. A fehér falakra furcsa árnyékot rajzolt a telihold - mi más? -, a hatalmas ablak elõtt õsöreg juharfa hajladozott a szélben. Szintén az ablak elõtt, de a másik oldalról szemlélve, egy ifjú hölgy állt és sóhajtozott. A szerzõ nem ugrott be elsõre, reménykedtem, hogy Artair, és akkor egyszerûen odamegyek a leányhoz, a hátára csapok, amitõl azonnal szívrohamot kap, és nem lesz további gond a történettel, vége, visszakerülök a székembe. De felmerül bennem a lehetõség, hogy mégsem... márpedig nem lehetetlen, hogy egy ismeretlen, alig pár napja regisztrált leányzó tölött fel valamit. Ezért inkább csendben letelepedtem egy rusztikus karosszékbe, és körbekémleltem. Sajnos az egyszerûen csak fehér falak semmi jót nem ígértek. Akinek ilyen puritán szobabelsõt írtak, az nem sokáig tartózkodik házon belül.
Így is lett. Amint a holdfény megcsillant a távolban egy vértõl iszamos bundán, a hölgy az ágyhoz ugorott, elõkapott alóla egy hatalmas ládát, majd nekiállt kinyitni. Kezdtem rosszul érzeni magamat. Ha esetleg meglát... nos, nem lehetetlen, hogy a véres bunda gazdája helyett engem vesz célba. Mert hogy itt gyilkolás lesz, az nem volt kérdés, a lány hálóinge alatt tisztán kirazolódtak a könnyed esti mészárláshoz szükséges ruhadarabok kontúrjai. Magam is meghökkentem, mikor megláttam, hogy csizmában van, holott eddig ennek semmi jelét nem adta. Furcsa. Azonban a ládát kinyitotta, kiszedett belõle egy akkora számszeríjat, amit csigával sem lehetne felemelni, majd könnyedén a hátára kapta a megtömött tegezzel együtt. Az oldalára még felkötött egy kardot, mert a közelharci jelenetek kikerülhetetlenek, és olyan fürgén, mint egy hasmenéses róka, kiugrott az ablakon. Mivel semmi zajt nem ütött, reménykedtem, hogy nemsokára meghallom a puffanását, de csalódnom kellett. A juharfán mászott, akár a mókus, csak hangtalanul. Még a szélben rezgõ levelek susogásánál is halkabban.
Az ilyesfajta nem emberi viselkedés maga utána von pár pont rosszkor betoppanó szereplõt, ezért az elõzõ történetbõl okulva máris rohantam volna az ajtóhoz, mert semmi kedvem nem volt inas-szobalány párbeszédhez asszisztálni. Az orrom elõtt feltépett ajtón már meg sem leõdtem, ismerem a balszerencsémet, aki Liliana néven regisztrált a Karcolatra. Beletörõdõen hátrébb léptem, hogy a tökéletesen hófehérszín bõrû, tökéletesen hollófeketeszín hajú és tökéletesen smaradszín szemû fiú bejöhessen. Megfordult a fejemben az a kósza gondolat, hogy leütöm, hagyom elvérezi és kicsörtetek az ajtón, ám a hölgy akciója után én már nem mertem agresszióhoz fordulni. Egyáltalán nem voltam kíváncsi, milyen lehet egy történetben meghalni.
 - Ó, drága Bella, csak hogy megtaláltalak! - Beugrott a szerzõ neve: BellaGirl. Milyen fantáziadús...
 - Én is örülök. - Legalább annyira érzelemdús volt a hangom, mint a fiúé. Most jön a sok információ, hogy az olvasó képbe kerüljön...
 - Szerelmem, tudom, hogy te vagy a környék leghíresebb szörnyvadásza, és már annyi vérfarkast küldtél pokolra, amennyit a fajtam, a vámpírok sem, ám mégis meg kell kérjelek, maradj itt ma éjjel! Tudom nagyon jól, hogy telihold van, és az a félelmetes bestia, ami kiirtotta az egész családomat, szabadon kószál, de ne tedd! Féltelek, te vagy az utolsó, akit szerethetek! Hagyd, az emlékek nem érdekesek! Kiirtotta a családomat, de mostantól te vagy a csládom, és ígérem, melletted soha többé nem leszek szomorú, nem fogok rájuk gondolni, csak maradj itt! Rettegek, hogy ez a szörny, akivel még sosem találkoztál, megöl! Ne menj!
 - Mennem kell. - Próbáltam tippelni a nevére, de az Edward túl kézenfekvõ volt. - Bosszút esküdtem akkor éjjel, és most itt az idõ, hogy teljesítsem!
A smaragd szemek elkerekedtek, én meg attól féltem, lebuktam. De nem, csak könnyekben tört ki üvöltés helyett.
 - Ó, egyetlen szerelmem! - Magához rántott, én pedig hálát adtam az égnek, hogy nem próbáltam megütni. Egyszerûen félelmetes, hogy szorulhat ennyi erõ ezekbe a csenevész karokba? - A bosszú vezérelt engem is oly sok éven át, ám mióta megismertelek, átértékeltem az életemet.
(Van a vámpíroknak életük?)
 - Ööö... tényleg? - Én és a romantikus pillanatok. De Eddie nem vette fel.
 - Te vagy a mindenem! Nem bírnálak téged is elveszteni! Az a csodás éjszaka... Nem kellett volna elmondanom az igazat. Nem szabadott volna beszélnem a családomról. Persze te olyan okos vagy, kitaláltad volna... De már bánom, hogy megszólaltam. Ó, bárcsak engem is megöltél volna, mint a többi szörnyet, most nem érezném ezt a szorító kínt!
Nem õ érezte, én, ugyanis a bordáim szép egyetértésben recsegték a Gyászindulót. A szörnyvadász, aki engedett az érzelmeinek, természetesen összejött a jófiú vámpírral, és most készül megölni a gyilkos vérfarkast, illetve már öli is, ha minden jól megy - már csak az utolsó szál hiányzott. De vajon mi lesz? Nekem kell elõállnom vele? Be kell valljam, hogy... mit is? Régebbi kedvesem a bundás? Vagy a bátyám? Esetleg már mióta le akarok vele számolni, de nem tudok, mert erõsebb nálam? Kezdtem sajnálni a hangtalan leányzót. Egy õsellenség, egy idióta kedves, mocskos meló, ami nem fizet túl jól, biztos vagyok benne, még a szülei sem tudnak  róla!
 - Kedvesem, szerelmem, annyira megható vagy! Ígérem, nem áldozom fel magamat, fiatal és kívánatos testemet nem lököm a szörny elé ingyenvacsorának! Helyette ismét veled leszek, de engedj, át kell öltöznöm.
Nem tudom, mit vártam. Talán azt, hogy elenged? Igen, talán azt. De a csók nem szerepelt a tervben, sem a romantikus pillanatok, mert õ olyan megértõ lélek, tudja, hogy a szerelem nem a testi vágyról szól. Mikor végre átestem az ajtón, mögöttem egy vérbeborult arccal üvöltõ vámpír, aki talán észrevette, hogy az õ szépeséges kedvese mintha megváltozott volna az elmúlt pár percben, alig álltam a lábamon. Nem hittem volna, hogy egy orr eltörése ennyi energiámba kerül, elsõ pillantásra könnyûnek látszott.
Az ajtó másik felén kifújtam magamat, körülkémleltem, majd karomat az égnek emelve, csapkodva-visítozva futkároztam körbe-körbe a zombiktól nyüzsgõ temetõben. Ezzel az akcióval sikerült a holtakat is halálra rémíteni, akik csatlakoztak a visongó körutamhoz. Együtt futottunk fejvesztve (ki átvitt értelemben, ki szó szerint) az elsõ rozsdás pántokon lógó kriptaajtóhoz. Szívderítõ látványt nyújthattunk, szívbõl reméltem, hogy Kelvin fémjelezte szerzõségével a mûvet, mert akkor ha meglátja, mit mûveltem a történetével, biztos a hasát fogja a nevetéstõl. Bárki más azt hinné, direkt parodizáltam, ám nem, én tényleg félholtra rémültem.
Egy nyüzsgõ parti közepébe csöppentünk: én és a két tucat zombi. Lerogytam az elsõ székre, onnan figyeltem, miként uralkodik el a pánik és a káosz a teremben. A prémgalléros hölgyek sikoltoztak, a frakkos urak menekültek, a zombik agyat ettek, haldoklók hörögtek, egyesek élõholttá válva csatlakoztak a vacsorához, mások az oszló, de még lépdelõ tetemek eltakarításán fáradoztak. Sajnos a sörétes puska nem a pontosságáról híres, így mikor mellettem darabokra robbant a kínai váza, menekülõre fogtam. Nem volt egyszerû. A tömeg elsodort, mindenki ahelyett, hogy a fõbejáraton át menekült volna, a felsõ szintekre igyekezett. Futottam velük, mást nem tehettem. Nekem mindegy, elég egy ajtó, máris kint vagyok, gondoltam. A gondolatot tett követte volna, ha nem vesz körbe pár száz ember - nem a feltûnéssel volt bajom, egyszerûen nem értem a fal közelébe. Meg kellett állítanom a tömeget, vagy más irányba terelni, de mit tehet egy apró kislány a megtermett férfiak gyûrûjében?
 - Ott egy zombi! - kiáltottam a lépcsõ felé mutatva. Csak kerüljek közelebb ahhoz az átokverte falhoz, onnantól megoldom! Csak menjünk másmerre! - És ott még egy!
Elsõ pillanatban azt hittem, agyontaposnak. A másodikban is. A pánikkeltés mindössze arra volt jó, hogy a rengeteg ember megtorpant, és mindenki más irányba kezdett futni. Mikor négy másodperc múlva még mindig éltem, az összezsúfolt testek között fulladozva törtem a legközelebbi ajtó felé. Két helyen eltört a karom, egyszer a lábam is, pár bordám felmondta a szolgálatot, a csípõlapátjaim megrövidültek, de az ajtó elõtt álltam! Nagyot sóhajtva kinyitottam, felkészültem egy újabb történetre. Jöjjön bármi, állok elébe!
Ültem. Meglepõ módon a saját székemben csücsültem, bámultam a monitort, ahol a Karcolat megnyugtató barnája világított. A Tálcán egy MSN-ikon villogott narancssárgán: Liliana. Szívesebben beszéltem volna vele személyesen, hogy elmesélhessem, min estem át, és megetethessem vele a saját lábát.
"Szia" - Üzente a villogó képecske.
"Szia!" - Eldöntöttem, hogy kedves leszek, mintha mi sem történt volna. Egy boszorkánnyal nem árt vigyázni.
"Mi volt veled? Egy órája próbállak elérni."
"Karcolatoztam. Akartam... tudod, az elfogadásra váró mûvek és a történetük..." - Reméltem, érti. Sajgott a fejem, fájt a lábam, elegem volt a gondolkodásból is. Pár vigyorgó fejecske volt a válasz, majd Lil kedvenc betûtípusa jelent meg.
"És milyen volt?"
"Pöpec." - Azt hittem, a boszorkányok értik az iróniát.
"Tényleg? Élvezted? Akkor nézd, most írtam egy szuper fantasy történetet. Küldöm."
Bolond fejjel rákattintottam az elfogadásra. Egy nap nem játssza kétszer ugyanazt... bizonyára õ is ironikus volt. Látja, hogy tanultam a leckébõl, most csak korrektúrát kér. Nem többet.
"De ez az utolsó mára!" - Megnyitottam az írást. Méret alapján nem tûnt nagynak, legfeljebb ha öt oldal. Végzek vele, a történetrõl is szót ejtek, aztán megyek aludni. Tényleg elég volt a napból. El sem tudtam hinni, hogy képes volt meggyõzni a történetek fontosságáról! Ez a Liliana mikre nem képes...
 
 - Ez a lány egy messzi földrõl vetõdött hozzánk, és ajtót keres. - A hírnök zöld pikkelyein megcsillant a lemenõ nap fénye. - Azt mondja, nagyuram, az ajtó a barlang szájára tett falap, amivel az emberi férgek zárkóznak el a világ elõl.
 - Gyáva, hitvány nép! - Vörös tûzcsóva csapott mellém. Ugrottam volna, ha nem vagyok fáradt, így hagytam, had égesse a cipõmet. Legalább melegít. - A sárkányok büszke népe, kik ezen a vidéken laknak legendás korok óta, nem bújik el a szomszédja elõl!
 - Hol a legközelebbi emberlakta település? - Próbáltam nem szemtelen hangon érdeklõdni, de ilyen állapotban nem lehet máshogy.
 - Három nap, ahogy apáink repültek. Neked, féreg, gyalogszerrel tán egy hét.
Ó, Liliana, bárcsak fõztél volna meg csigának! Annak nincs lába, ami fájjon.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2012-11-22 19:13 Sren

Sren képe

Uhh, azt hittem, ez csak munkacím...
Tökre mindegy.
Enélkül az íráska nélkül a mai napom (meg több másik is, szoros hetem volt) egymerő katyvasz, kínszenvedés, miazma, miegymás lett volna. EZ az íráska felért egy infúzióval, több oktánszámmal hozzátett szuperdepis, német- és egyébvizsgás alaphangolásomhoz holmi térdcsapkodós vigasságot, pár percnyi jókedvet. Nagyon, nagyon köszi, hogy feltetted!
Őszintén remélem, a Karcosok nagy többségének is jelent legalább olyas mennyiségű jókedvet, nevetést, mint nekem.

Részemről, míg élek, nem feledem a súlyos, setét, roppantul jelentőségteljes stb varázsigét: MIL BILID! (Jesszusúristen, el fogom röhögni magam a vizsgabiztos előtt, VérDóra, kegyelmezz! Már látom magam, amint ciklámenszín orcával fetrengek szóbelin, és mást sem bírok kinyögni, mint: "Milbilid!" :D)

Dóra, köszi. Tényleg. Több másik Karcos nevében is, akik térdcsapkodós, hempergős kacagásba fognak majd, s másnapi főfájásukért Téged okolnak... :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2012-11-22 19:25 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Valóban csak munkacím, de nem emlékszem, hogy lett volna rendes neki.

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2012-11-22 20:10 Maggoth

Maggoth képe

Hatalmas :)

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

cs, 2012-11-22 20:32 Hematith

Hematith képe

Örülök, hogy sikerült rávenni:) Megérte.

cs, 2012-11-22 21:03 Sren

Sren képe

Te is kellettél hozzá! Lánggal-Vassal, hehe... :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2012-11-22 21:52 Bloody Dora

Bloody Dora képe

:D

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2012-11-22 21:00 Liliana

Liliana képe

Remélem, azért nem átkozod már a családom felmenőit, és két év alatt elszállt a haragod irántam. :)
Egyébként mekkora esélye van egy tündérboszinak Bloody Dórával szemben? :)

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

cs, 2012-11-22 21:51 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ez csak egy novella, én sosem utáltalak, csak a főszereplő. :) Amíg nem varázsolsz bele egy novellába, sosem lesz harag.

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2012-11-22 22:54 Liliana

Liliana képe

Sejtettem én, de azért jobb biztosra menni. :)

Tudod mit? Éjfélkor megfordulok a szobámban a tükör előtt és háromszor elsuttogom a neved. Aztán kimegyünk az éjszakába, ma szép tiszta idő van erre felénk, ha meg nem majd az lesz, és megengedem, hogy menj pár kört a seprűmmel a Mátra fölött, aztán meghívlak egy forró csokira. Mit szólsz?

Ja, a hideg miatt ne aggódj! A seprű egy méteres környezetében megy a fűtés, ami a fortyogó üsttől elvarázsolt hőből ered. ;)

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

h, 2012-11-26 21:48 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Lil, ne haragudj, de ez a hsz már kész pornó! :D Most gondold végig! Aztán meg néztek ártatlanul, amikor az ember fia fantáziálni kezd! :D

Dóri, nem hiszem, hogy félteni kellene téged. Olyan vagy, mint a Gyalog galopp nyuszija. Látszólag cuki, aztán egy rossz szó, és átharapod bárki torkát. :)

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

k, 2012-11-27 14:01 Liliana

Liliana képe

Jaj, Süti, te tényleg tagadhatatlanul te vagy! Piszkos a fantáziád! :)
Egyébként meg gondold végig, hogy egy seprűvel mennyivel tovább tart, az nem adja fel majdnem a célvonalnál... ;)
Csokis fánkot?

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

k, 2012-11-27 15:20 Smilezolika

Smilezolika képe

Ez csúnya volt. Mindjárt feláll.

k, 2012-11-27 17:10 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Nem az én fantáziám piszkos, hanem a tied! Nézd végig, hogy mit írtál! Először is: éjfélkor a tükörbe suttogod Dóri nevét. Mivel ilyen későn van, feltehetően hálóingben vagy, esetleg meztelenül. És egy másik lány nevét suttogod. Ráadásul forgolódsz is a tükör előtt, tehát a saját testeddel vagy "elfoglalva".
Aztán: kettesben kimentek az éjszakába. Megjegyzem, felöltözésről eddig szó sem volt, tehát marad a hálóing, vagy az sem. Ha már rajtad nincs ruha, feltételezhető, hogy a társadon sincs, tehát már kettesben sétáltok anyaszült meztelenül az éjszakában.
Majd a vége: lovagoltok pár kört, majd előkerül a csoki is. Na, ez már aztán tényleg mindennek a teteje! Bekenitek egymást csokival, meg lovaglás...
És még az én fantáziám piszkos! Mindketten szégyelljétek magatokat!
Már csak egy kérdésem van: csatlakozhatok? :D

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

k, 2012-11-27 19:06 Liliana

Liliana képe

:D

Érezd, ahogy a szavak hangjegyekké válnak, és végül láthatóvá válik előtted a dallam!
"Jó boszorkány vagyok, és legyőzöm a gonosz banyákat!"

cs, 2012-11-22 22:06 Smilezolika

Smilezolika képe

Ez férfi munka volt.
Gratulálok.

p, 2012-11-23 02:02 craz

craz képe

Pedig tényleg szergeszteni jöttem, de meg kellett néznem, mi ez a nagy nyüzsgés... :D

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2012-11-25 18:32 Hegeda

Olvasva írásod jutott eszembe; tényleg dicsérni kell a jót?

Hoppodrom... zöld az ég, kék a a fü... az élet így gyönyörü