Baj van, gyerekek!

Baj van, gyerekek!

Nemrég szakvizsgáznom kellett, ennél fogva igen sok helyen megfordultam az országban. Jártam vidéki kis kórházban, egyetemi klinikán, regionális centrumban és a szakma csúcsát képviselő országos intézetben is. Miközben tanultam, egyre határozottabban kezdett kialakulni bennem az érzés, hogy itt valami nincs rendben. Óriási, mondhatjuk, korszaknyi különbségeket tapasztaltam kicsiny hazánk egészségügyi ellátásában, és ezen egyenetlenségek gyakran ötven-száz kilométeres távon (fél megyényi, járásnyi mérték!) belül jelentkeztek.

Rendkívül igazságtalannak tartom a jelenlegi rendszert. Vegyünk példának két embert: mindkettő ötven éves férfi, mindkettő egy kis cég középvezetője. Mindketten jó fizetéssel rendelkeznek, tisztességesen fizetik az adókat és az összes járulékot. A törvény szerint mindkettő teljesen azonos E.Ü. ellátásra jogosult. Nem lehet, de nem is szabad kettejük közt különbséget tenni.

DE! Az egyikük Budapesten, a másik Tarnabodon lakik.

Tegyük fel azt, hogy ez a két férfiú szívinfarktust vagy agyi embóliát kap.

Vázolom a két ember legvalószínűbb sorsát:

A Budapesten, esetleg megyeszékhelyen élő beteghez 8-12 perc alatt kiérkezik a mentő, mellkasi panaszok esetén általában olyan orvossal, aki kardiológus is. Vizsgálat, EKG értékelése 5-6 perc, döntéshozatal és helyszíni ellátás még még vagy öt perc. Ezt követően a beteg egyenesen az ügyeletes kardiológiai invaziv angiológiai laborba indul, ahol az előre értesített team már készenlétben várja. Jobb esetben egy-két óra múlva az elzáródott koszorúér már meg is van nyitva, szívizom elhalása minimális mértékű, a beteg jól van, panasz- és tünetmentes. Másnap már felkelhet, harmadnap már gyógytornázik, két hét múlva ismét a munkahelyen húzza az igát.

Ha agyi trombózis, embólia éri, akkor a mentő egyenesen a CT - be gurul vele, ahol az előre értesített neurológus már várja. Ha megvannak a feltételek – vérrögoldó kezelést kap, minek következtében az agyi elhalás mértéke csökkenthető, ennél fogva a bénulás mértéke és a mozgászavar nagyságrendileg kisebb is lehet. Akut szakot követően az OORI márványtermei között felkészült és nagyon lelkes rehabilitációs csapat gyúrja még egy-két hónapig. Megtanítják járni, újra használni kezét-lábát, ha szükséges, akkor eszköz és szerszámhasználatot gyakoroltatnak vele. Logopédus, pszichológus foglalkozik a fickóval, kiváló szakemberek ápolják testét és lelkét, minek eredményként jó esélye van visszatérni eredeti foglalkozásához, de legalábbis nem lesz belőle ágyban fekvő kripli.

Vidéken ez kicsit másképpen zajlik.

Szívinfarktus esetén a mentő kiérkezésére néha 25-30 percet, esetenként többet is várni kell. Kardiológus a mentőn nincs. A beteg a területileg illetékes Sürgősségi osztályra érkezik, ahol szintén csak legritkábban van szolgálatban kardiológus. Közben eltelt egy óra, a szívizom sejtek ezalatt rendületlenül pusztulnak. SBO-ról, ha valahol a közelben mégis van kardiológiai angio labor, akkor oda irányítják (ha még szállítható!), ha nincs ilyen a közelben, akkor helyben a sokkal kevésbé hatékony vérrögoldó kezelést alkalmazzák. A centrumba való szállítási hercehurca mondjuk még egy-másfél óra, sok esetben kettő-három. Telik az idő, a kórkép kiteljesedik, halálozási ráta nő, a rokkantság esélye emelkedik. Ha végül mégis megnyitják a koszorúereket, az már akkor is a jelentős szívizom vesztesség UTÁN következik be. Szövődményként kialakul a szívelégtelenség, mely akár a teljes munkaképtelenségig is fokozódhat, de minden esetben jelentősen korlátozza a beteg teljesítőképességét.

Agyi infarktus esetén még rosszabb a helyzet. Vérrögoldás csak egyetemi neurológiai centrumokban érhető el, emellett az időablak annyira szűk (max. három óra), hogy a vidéki pasasnak esélye sincs ilyen kezelésre. A fél agya elhal, féloldala lebénul, beszélni, rosszabb esetben nyelni sem tud, kész roncs. Emellett a hathatós rehabilitációs kezelés sem adott mindenhol, azt a szintet, amit az OORI biztosít, csak nagyon kevés helyen képesek reprodukálni. Az illető sok esetben önellátásra is alig képes állapotban kerül haza, munkáról álmodni sem mer, és gyakran egy másik személy is kiesik a munkából, mert ápolni kell a fickót.

Vegyünk példának két embert: mindkettő ötven éves férfi, mindkettő egy kis cég középvezetője. Mindkettő jó fizetéssel rendelkezik, tisztességesen fizeti az adókat és az összes járulékot. EGYFORMÁK! A törvény szerint mindkettő teljesen azonos E.Ü. ellátásra jogosult. EZ ALAPVETŐ ALKOTMÁNYOS JOGUK! Nem lehet, de nem is szabad kettejük közt különbséget tenni.

Na de mi a valós helyzet? Hol itt az igazság, hol az egyenlőség elve, hol vannak az alkotmányos jogok? Végeredményben, hol van az egyenlő befizetésért járó egyforma biztosítási szolgáltatás elve? Ami a kötelezőnél és a Cascónál zökkenőmentesen működik az egész országban, az az emberek esetében miért nem?

És mit lehet ez ellen tenni?

Előre szólok: csak kérdezek. Válaszom nincs.

 

 

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2011-11-12 20:23 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Szomorú. De most megint variálnak valamit az egészségügyben, mondjuk én már két ciklussal előtte elveszettem a fonalat, de szóval most megint lesz (van/volt) valami. Ami persze ugyanúgy nem fog működni, mert ahhoz, hogy az az idilli helyzet előálljon, amit szeretnénk két dolog kéne:

1. orvos

2. pénz.

Egyik sincs, és a meglévők is egyre fogynak.

(De önző szívemet megnyugtattad, hogy azért Pesten van még rendes ellátás. Azt hittem, ennél rosszabb a helyzet.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2011-11-12 20:56 B.L.Torkin

B.L.Torkin képe

Pest mindig kiemelten van-volt kezelve (ott lakik és "dolgozik" a sok köcsög politikus), itt az ezer lakosra jutó orvosok száma csaknem duplája-triplája az országos átlagnak, bár a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy az országos intézetek azért országosak, mert az egész országból fogadnak betegeket.

Az általam vázoltak az ideális körülményeket tükrözik. Sok esetben a helyzet ettől sokkal rosszabb. Vannak községek, ahol egy szimpla antibiotikum felirása egésznapos programot jelent. El kel menni három faluval arrébb, ott ki kell ülni a sort a rendelőben, ki kell váltani a receptet és még haza is kell jutni. Ez van.

v, 2011-11-13 14:04 Esvy

Esvy képe

A vidéken élőknek mindig is számolniuk kellett az egészségügyi centrumoktól való nagyobb távolság miatti fokozott halálozási, rokkanttá válási eséllyel. Nyilvánvaló, hogy nem lehet minden faluban hemodinamikai labort meg CT-vel, MR-rel kiegészített neurológiai intenzív részleget létesíteni, pedig az alkotmányos jogok kifogástalan érvényesüléséhez -- kis túlzással -- ez kéne. Nem tudom, Tarnabodon mi a helyzet, de a mi vidékünkön a STEMI-t (legtöbbször) rögtön hemo laborba viszi a mentő, és típusos stroke esetén se érintik az SBO-t. Úgy vettem észre, vidéken főként azok szívnak, akiknél bármilyen betegség nem a tipikus tünetekkel jelentkezik, mert a sok helyütt elavult technikával, a betegek számához aránytalanul kevés képalkotó berendezéssel és a hétvégén csúcsosodó személyzethiánnyal lassú a diagnosztika.

 

A korlátok is korlátoltak.

v, 2011-11-13 17:59 Tolerancia

Tolerancia képe

Sajnálom, de nekem két szó jutott eszembe: a "nevetséges" és a "siralmas".
Aki józanul igyekszik szemlélni a világot maga körül, azt hiszem, egyetért.

Kinek-kinek mikor, miért...

Aztán volna még néhány finor, grimasz , kikerekedő szemek, és őszinte hála a génjeimnek, amiért egészséges vagyok!

Igen, szembesíteni kell néha! Igazán akkor lenne jó, ha tenni is tudnánk, vagy legalább válaszolni...

 

 " Amit az ember leírt, az többé nem sanyargatja." /Ernest Hemingway/

h, 2011-11-14 20:18 B.L.Torkin

B.L.Torkin képe

Melyik része nevetséges és melyik siralmas?

cs, 2011-11-17 23:48 Györeizé

Györeizé képe

Bizonyos értelemben egyformák, hiszen ha a budapesti illető éppen Tarnabodon jár (rokonlátogatóban, vagy bármi másért) és ott lesz rosszul, akkor a lassabb és hátrányosabb ellátást kapja meg. Ha pedig a tarnabodi épp Budapesten van és ott kap infarktust, akkor a gyorsabb ellátást fogja megkapni. Nem a két ember, nem is a jogaik különböznek, hanem a helyszínek. Márpedig a különböző helyeken élő (vagy épp ott tartózkodó) emberek akkor kaphatnak azonos szintű szolgáltatásokat, ha az adott helyek rendelkeznek azonos szolgáltatást nyújtó intézményekkel. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha az adott települések, lakhelyek egyfajta modell szerint, uniformizáltan vannak kialakítva. Nos, ez ma Magyarországon (de szerintem nem csak itt) nonszensz. Nem lehet egy kalap alá venni egy falut egy kisvárossal, és egy kisvárost egy nagyvárossal. Értem én, hogy te alapszintű jogokról beszélsz (egészségügyi ellátás, oktatás, etc.) és nem arról, hogy minden faluban legyen plázamozi, de szerintem te is érzed, hogy az ideális helyzet az, ami: egy ideális helyzet, ami sosem válik valóra. Ha valóra válna, nem beszélhetnénk szelekcióról, egyéni sorsról, jószerencséről és balszerencséről, véletlenről; legalábbis olyan szinten nem, mint most.
Hülye példa, de ideillik: ugyanannyi pénzt fizetek a távolsági buszbérletért, mint bárki más ebben a városban. A busz, amivel utazom egy bizonyos másik városba koszos, öreg, nem jó a fűtése, lassú és kényelmetlen. A következő busz, ami fél órával később indul ugyanabba a másik városba modern, gyors, kényelmes, elégedett utasokkal teli. Hol itt az igazság? Mondjuk, hogy az én koszos, büdös buszom háromnegyed óra alatt ér célba. És mondjuk, hogy a szép, új busz meg soha, mert egy vasúti átkelőben szétaprítja a vonat. Hol az igazság? (hát, ez eléggé buddhista jellegű tanmese lett... :D)
Amiről itt alapvetően szó van, az nem alapvető jogok egyforma szintű biztosítása, hanem esélykiegyenlítés. Itt esélyről, esélylatolgatásról van szó, mert valljuk be, egy komolyabb infarktussal kapcsolatban csak túlélési esélyről lehet szó, bizonyosságról nem. Lehet, hogy két perc alatt ér veled a mentő a kórházba, mégis meghalsz. És lehet, hogy fél óra alatt, mégis túléled.
Mondhatnánk persze, hogy talánokra nem lehet működőképes társadalmat építeni. Szerintem meg - ez persze csak az én véleményem - az összes eddig létezett ill. létező, bármilyen szinten működőképesnek mondható társadalmomra igaz az, hogy a talán, a lehet, a véletlen, az esetleges, a spontán elemek mindnek fontos részét képezték/képezik. Olyan részét, amit véleményem szerint nem lehet, és nem is kell kiszűrni. Az eredmény nekem egyfajta falanszteri állapotot juttat az eszembe, ami nem túl szimpatikus.
Láttam én is nagyszerű videókat a Jutubon a Vénusz projektről és hasonszőrű, alternatív jövő- ill. jelenképekről, szimpik, értelmesek, és talán élhetők is. Szerintem is mehetnének "jobban" a dolgok. És szerintem se lenne marhára bonyolult úgy alakítani a dolgokat, hogy azok "jobban" menjenek. Józan paraszti ész kellene, meg némi empátia.
Nem ragozom tovább, és sajnálom, ha nem sikerült érdemlegesen hozzászólnom a témához. Igazság szerint órákon keresztül tudnék a fent ecsetelt helyzetről eszmecserét folytatni, de nem kommentben, inkább sör mellett. ;)

**********************************
A véleményem, az szubjektív.