Mitől horror a horror?

Egy mesével indítok: Valamikor a régi rendszerben összeültünk filmeket nézni. A tv-ben és a mozikban csak a cenzúra által elfogadott filmek voltak műsoron, virágzott a beszerzett kazettákkal folyó üzlet. Egy csapat ember kibérelt egy videót, amihez járt néhány film.
Egy alkalomkor egy horror filmet néztünk, amiben volt egy jelenet, ahol valakinek elvágták a torkát. A rendező nem mutatta, növelve ezzel a feszültséget. Csak az elkerülhetetlen találkozás volt felvezetve, aztán a kamera a falat mutatta, ami egyszer csak piros festékkel spriccelődött.

Elkezdtem hangosan gondolkodni: Vajon hányszor mocskolták a falat, míg tetszett a rendezőnek. Vajon hány technikát próbáltak ki? Spriccelés egyenesen ecsetről, vagy valamihez odaütve az ecset nyele? Vagy valami veszőseprűt használtak?
Mivel gyakorta jegyeztem meg hasonló dolgokat, a csajok a horror filmek idején kitiltottak engem a konyhába.
Ennyi nekem a horror.

De…
Szerintem a jó horror is pont úgy illeszkedik a művészetesztétikához, mint bármelyik más zsáner, akár a szépirodalom. Ki mit tart jó horrornak?
A szakkritika a 2018-as év egyik legjobb horrorjának nevezi a Quiet Place c. filmet. (Enyhe túlzás azt állítani, hogy a Hang nélkül az évtized legizgalmasabb horrorfilmje. De csak enyhe túlzás – a top 3-ban ott a helye. – írja a filmtekercs.hu)

És szerintem is az, Hitchcock óta nem értette meg senki ennyire, mint John Krasinski, mi a horror.
Vér? Az egész filmben annyi, hogy egy alkalomkor a feleség véletlenül egy szegbe lép, és kicsordul a lábából a vér. Nem a vér látványa teszi a horrort horrorrá. Még csak annak a bemutatása sem, amitől félni kell. Egyszerűen létezik és kész. Mi az, honnan jött? – nem foglalkozik vele a film. Ő a félelem eleme a dramaturgiában.

A film horror voltát a feszültség teremti. Elkap vagy nem? Megesz vagy nem? Csupán ezen az egyszerű elemen alapszik, és kéne alapozzék szerintem minden dramaturgia: igen vagy nem.
És ha igen, akkor mi van? – itt lehet a legjobban elcseszni bármilyen dramaturgiát.

De a Quiet Place nincs elszarva, mert hűségesen ábrázolja a család küzdelmét, életét. Egyé válunk a karakterekkel, Krasinski annyira megszeretteti velünk a családtagokat, hogy képesek vagyunk szorítani nekik, amikor jön a jelenet: elkapja vagy nem, megmenekül vagy nem.
A legegyszerűbb, a leghétköznapibb és főleg a legemberibb viselkedésük teszik azonosulhatóvá őket a néző számára. – szerintem ebbe rejlik az egész erő, amivel a nézőhöz kötődik a film. A közeledő veszély csak akkor feszíti a nézőt belül, ha kedves neki a szereplő.

És szerintem pont ez a helyzet a sci-fi zsánerrel, azt hiszi az alkotó, minél nagyobb a perpatvar, annál érdekesebb a film. Nekem tetszett az Oblivion Tom Cruise-val, gondolom azért, mert bármekkora fantasy-t képzeltek a filmbe, megmarad az emberi kapcsolatok normalitása.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2019-02-13 19:24 bupber 81-Szomb...

Vélemény?

sze, 2019-02-13 20:03 Roah

Roah képe

Ez inkább Kelvin asztala.

Részemről, ha moziról beszélünk, akkor ne essen túlzásokba és ne legyen szélsőséges. Szóval ha felröhög egy-emberként egy nézőtér - Örökség, Apáca -, az szerintem legalább annyira cinkes, mint amikor öncélű trancsírba megy át, és inkább van a közönségnek hányingere - A Farm -, mint félsze.
Ami moziban sokkolta a népet, az egy japán produkció amerikai remakje volt, az Átok - na, arról ki is rongyoltak többen, már az első tíz perc után.
Aztán vannak a sokkoló-hatásvadász és látványra gyúró produkciók, mint mondjuk a Mártírok - a Mártírok rendezőjének jelenleg a Ghostland produkciója dübörög, amiben hozta is a formáját -, ami konkrétan mindent egybevet, és úgy nagyjából nem csak a látvány boríthatja ki a nézőt, de a szívéhez is kapkod. (Nyomasztó képsorokat napokig - esetleg hetekig lehet cipelni, a Mártírok nézőitől máig vannak kérdések a Gyakorin, egyszerűen egyes nézők nem bírtak még hetekkel a film után sem szabadulni annak brutális emlékétől.)
Engem a Szerb film kiábrándított egy időre a horror-világából, annyira túlzónak tartottam, és rommá hájpoltnak.

Kinek milyen a világa, ugye, nekem a Szomszéd lánynál brutálisabb horrorral még nem sikerült találkoznom, ami nem nyakig érő vérrel dolgozott, viszont a horror műfaját csontra, az utolsó kis sarokig kihasználta.
(Senkinek nem ajánlom!)

Aztán vannak a látvány semmi - vagyis vér/negatív, száraz horror -, de azt fogd meg jól, nézőt ugráltatós, rejtett öncélúsággal komponált alkotások.
Ezek talán a népszerűbbek.

Irodalomban szerintem ez jóval nehezebb - mint általában minden.

Az érzékeltetésé a főszerep, azé, amit szavakkal lehet átadni. Félelem-keltés, féltés - akár karaktereket is -, feszültség és igen, némi látvány, ami nagyon nem mindegy, milyen módon megy az olvasó fejébe.

Bizonyára mindenkinek akad az emlékei között olyan történet, ami miatt nem aludt napokig, vagy sokkolta, összerezzent arra, ha pattant a radiátor, esetleg bebújt volna a parketta alá, tapéta mögé...

Irodalomban a drámát is lehorrorozzák egy tragédia ábrázolásánál - a 'Veled is megtörténhet!' talán itt él a legjobban.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."