Heti kérdés - A szerkesztő kérdez

Előírt ízlés, avagy viszonyunk a kötelező olvasmányokkal

Sren előző témája elgondolkodtatott azon, milyen könyvek határozták meg a gyerek- és kamaszkoromat. Azokon túl, amiket titokban olvastam a nagynéném és a nagymamám könyvei közül – állva a polc mellett, és folyton fülelve a zajokat, hogy le ne bukjak –, illetve könyvtárból kölcsönöztem ki, természetesen állandó szerepet kaptak a kötelező olvasmányok.

Ezeket a könyveket azért adták fel, hogy megszerettessék velünk az olvasást, formálni kezdjék ízlésünket és felnőttkori olvasási szokásainkat, továbbá megtanuljunk gondolkodni.

Nekem szerencsém volt: imádtam olvasni. Ha anyu büntetni akart, a könyvespolctól tiltott el. A kötelezőket is szerettem – néhány kivétellel persze –, sőt nem egyet, köztük Jókai A kőszívű ember fiai című regényét, többször is olvastam már. Kedvenceim közé tartoztak: Egri csillagok, Tüskevár. (A főiskolai kötelezőket, köztük a rongyosra olvasott Amerikai psychot most nem emlegetném fel.) Sok osztálytársam azonban kínlódott: a szövegeket nehézkesnek, a témákat érdektelennek találták; olvastak, mert olvasni kellett.

Ti hogy voltatok ezzel? Volt kedvencetek? Esetleg olyan, amivel nagyon nehezen boldogultatok? (Nekem Az arany virágcserép volt ilyen.) Van olyan, amit a mai napig előszedtek egy-két évente, hogy elolvassátok? Ha vannak iskoláskorú olvasóink, illetve van gyermek ismerősötök, aki érintett a témában, az is érdekelne, hogy a mai diákok hogyan viszonyulnak a kötelező olvasmányokhoz.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2016-01-10 15:40 Dana

Dana képe

Íme, a heti kérdés. Remélem, valamelyest ez is megmozgatja a fantáziátokat! :-)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-01-10 16:24 Sren

Sren képe

Szerencsém volt: betűfalónak születtem. Ötévesen már élvezettel olvastam ki a gázpalack paramétereit, a mai napig emlékszem az alumínium henger felső részébe nyomott betűkre, és arra, milyen jó érzés volt, hogy az addig ismeretlen JELEK szavakká, érthető információvá álltak össze.

Később faltam a kötelező olvasmányokat, de már ott jelentkezett az önálló választás és a „de kötelező” kontrasztja. Imádtam, rongyosra olvastam a Tüskevárt, a világ végére el lehetett volna csalni úgy, hogy A kőszívű ember fiait húzod az orrom előtt – de pld Gárdonyi akkor nem, csak jóval később bilincselt le.

Sajnos, ami a mai generációt illeti, szépkevés jó tapasztalatról számolhatok be.

A fiam tizenöt éves, tehát első kézből kapom az információkat, és ezek nem a legjobbak. A gyerekek alsó tagozatban még olvasnak, szorgos kis méhecskék… még meg akarnak felelni a Tanár Néninek, még sokat jelent egy csillagos ötös az olvasónaplóra…
Felsőben már más a helyzet. A Fészbúkon csetelni fontosabb, a közösségi oldalak csujjogató álhírei fontosabbak, a gyerekek nem, vagy csak nagyon keveset olvasnak, örökké okosteló lóg a kezükben és nem könyv, az olvasónaplót egyszerűen letöltik netről… Elkeserítő!

Nem mennék végig mind a nyolc éven, csak jelzem: Pepe most nyolcadikos, és a tanárnő (mégpedig nem akármilyen, hanem tapasztalt, "öreg" pedagógus!) azon kezdte az évet, hogy választást kínált: vagy az Ábel a rengetegben, vagy a Légy jó mindhalálig. Ki tudja, miért, a szülők az utóbbira szavaztak. Öreg hiba volt! Jóval nehezebb olvasmány – pláne a mai gyerekeknek! –, mint Tamási Ábelja.
Oda futott ki a dolog, hogy a „kötelező” egyáltalán nem kötelező… Ha valaki kiolvassa és ír olvasónaplót, kap egy ötöst. De a legtöbben szívesen nélkülözik azt az ötöst.:((( A tanárnő végső lehetőségként legalább filmen levetítette nekik a Légy jó mindhalálig-ot... Katasztrófa!

Tudom, általánosítok, de sajnos ezt tapasztalom… Higgyétek el, én fogok a legjobban örülni, ha valaki jobb tapasztalatokról számol be a mai generációval, esetleg gyermekeivel kapcsolatban.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2016-01-10 17:07 Para Celsus

Para Celsus képe

Nekem szerencsém volt, a családban mindenki szeretett olvasni, így hamar rám ragadt a betűmánia. Négy-öt évesen már olvastam, és rácuppantam az Egri csillagokra. Aztán jöttek az indiánregények, Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai, történelmi regények, Rejtő Jenő kötetei - vagyis úgy általában minden, ami egy (kis)kamasznak bejöhet.
Kötelezőket elolvastam, de míg órán Jókait elemeztük, a pad alatt a Lolitát lapoztam. :D


Long live the nymphets!

"The Rainmakeeeer!"

v, 2016-01-10 17:41 Pepin (nem ellenőrzött)

Nálunk voltak kötelező hangszerek a családban. Nem ilyen szigorúan ám, de azért örültek, ha hozzányúltunk akkordeonhoz, hegedűhöz, és a ceglédiből sem vizet ittunk. A kötelező olvasmányok közül a Kincskereső Kisködmön, Pál utcai fiúk, Mikszáth pedig nagyon nagy kedvencem a mai napig. Jókai pedig verhetetlen számomra, igazi nehézsúlyú mesélő. Újraolvasás viszont nálam nagyon ritka, a választott olvasmányok között is. Annyi könyv van a világon, és olyan kevés az időnk... :/

v, 2016-01-10 18:02 Sednol

Sednol képe

Jó témát választottatok!

Jövök borzolni az idegeket. Kell a negatív vélemény is.

Érdekesség kedvéért leírom, harmadiktól kilencedikig Moszkvában, orosz nyelvű iskolába jártam, így amíg idehaza mindenki magyarul tanult írni, olvasni, gondolkodni addig én oroszul. Természetesen hetente kétszer, délutánonként volt magyar suli is. Az óraszámból adódóan nem sokat tanultunk. Szüleim nagyon szerettek/szeretnek szépirodalmat olvasni. Rengeteg könyv áll a polcaikon.

Édesanyám, hogy ne maradjak le elkezdte felolvasni a Kincskereső kisködmön-t. El sem tudom mondani, mennyire untatott vele. A legtöbb esetben máshol járt az eszem, vagy egyszerűen elaludtam. Az egri csillagokat is csak azért kezdtem el olvasni, mert egy gázolás következtében kórházba kerültem. Mielőtt befejezhettem volna, hazamehettem. A mai napig sem olvastam ki. Egyszerűen nem kötött le. A kőszívű ember fiait kiolvastam, mert kötelező volt, de ne kérdezzetek belőle semmit, semmire sem emlékszem.

Gondolom, jól látszik, kilógok a sorból. Semmi maradandót nem hagytak bennem az általános iskolai kötelező olvasmányok, hacsak a kötelezők iránt tanúsított ellenszenvet nem tartjuk annak.

Az esti gimnáziumban ellenszenvem a kötelezők iránt nem enyhült. Alekszandr Szergejevics Puskin: Anyegin című műve vitte be a végső ütést, és az ellenszenv mély gyűlöletté vált. Erre még a tanár is rátett, hogy olyan kérdésekkel bombázta a társaságot, amire még azok sem tudtak válaszolni, akik élvezettel olvasták végig.

Szerencsénkre, harmadikba új tanárnőt kaptunk, aki a szó legszorosabb értelmében tanár volt. Élvezettel tanított, és ezt a végtelen szeretetet átragasztotta a tanítványaira is. Ennek a csodálatos asszonynak köszönhetem, hogy sikerült megértenem és megismernem a magyar nyelv szépségeit. Világ életemben bukásra álltam magyarból, de ő rámutatott, miért, és el tudta magyarázni, mit tegyek. A következő vizsgám már jelesre sikeredett, ahogy az érettségim is. Bámulatos mennyi múlik egy TANÁRON.

Azért tértem ki erre az apró kis részletre, mert neki köszönhetem, hogy elkezdtem írni, és ő változtatta meg a véleményemet a kötelező olvasmányokkal kapcsolatban is. Az áttörést Honoré de Balzac: Goriot apó című műve hozta. Nem tudom, mi tetszett meg benne, de azóta nem szenvedek a kötelező olvasmányoktól.

Saját szemszögemből (nyolc éves koromtól gép előtt ülök) úgy látom a dolog állását, hogy a mai Cartoon Network-ön és egyéb médiákon nevelkedett gyerekeket nem érdekli egy ködmön története, mert vontatottnak, vérszegénynek találják.

Sajnos nem tartom életképesnek azt a kötelező olvasmány listát, amiben részem volt. Valószínűleg bennem van a baj.

Úgy vélem a gond ott keresendő, nem elég megtanítani valakit olvasni. Lehet, hogy azért utáltam az összes kötelezőt, mert nem értettem? Az említett tanárnő tanította meg nekem, miként olvassak és értelmezzek dolgokat.

A gyerekekkel elsősorban meg kell szerettetni az olvasást, ha ez sikerült, utána bármit képesek befogadni. Ha ehhez az kell, hogy Harry Potter-t vagy Így neveld a sárkányodat kell olvastatni velük, hát legyen.

Nem látok rá a jelenlegi tanrendszerre, a fiam csak szeptemberben kezdi az elsőt, de ha nem változott semmi, akkor (a magam példájából kiindulva) úgy érzem, baj van.

Akiket szeretek, akár többször újra is olvasom a műveiket: Mikszáth és Móricz.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2016-01-10 18:47 Para Celsus

Para Celsus képe

Egyetlen kötelező volt, amit nem olvastam ki: a Szigeti veszedelem. Ez van, amikor nem az irodalmi érdemeiért kerül be a tantervbe egy olvasmány, hanem mert az az első magyar eposz.
Verne könyveit szerettem, meg a Sherlock Holmes-sztorikat.


Long live the nymphets!

"The Rainmakeeeer!"

v, 2016-01-10 20:11 Kaiser

Kaiser képe

Vitatkoznék. Lehet, hogy a Szigeti veszedelem tökéletesen élvezhetetlen, de mai szemmel bármelyik barokk eposz az. Viszont mint barokk eposz, simán ott van a helye a Megszabadított Jeruzsálem mellett.

_____________________________
"Your only hope, a life charmed black
An empty grin for we cannot turn back
A seeking silence and a creeping lust
The pork-men crackle as they turn to dust"

v, 2016-01-10 22:49 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Kivétel, hogy a Szigetivel nem lehet ölni. (Az Őrjöngő Lóránddal pl. simán lehet. Tasso meg elméletben ezt akarta túlszárnyalni, bár oldalszámban nem haladja meg, de azért az is súlyos mű.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2016-01-10 23:19 Kaiser

Kaiser képe

Rendben, ez jogos. :D (Egyszer össze kéne gyűjteni azokat a könyveket, amelyekkel ölni lehetne. "1001 könyv, ami megöl, mielőtt meghalsz?")

_____________________________
"Your only hope, a life charmed black
An empty grin for we cannot turn back
A seeking silence and a creeping lust
The pork-men crackle as they turn to dust"

v, 2016-01-10 23:38 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nyomorultak ott van a listán. Kétszer próbált megölni a vacak, esküszöm, direkt vadászott rám! (Az ajtó fölötti polcon van a helye, kétszer majdnem a fejemre esett. És bizony nem az OK kiadás, hanem az Európa keményborítós kétkötetes msáfélkilós kiadása.) A másik a Harry Potter, ami kölcsönkönyvben volt meg, és minden nap, amikor a táskámban cipeltem, esett, villámlott, lerobbant alattam a troli és bőrig áztam. (Ez nem vicc, minden nap. Egy nap nem vittem iskolába, gyönyörű idő volt. Másnap igen, újra esett.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2016-01-10 19:13 Kaiser

Kaiser képe

A Légy jó mindhalálig nálam olyan instant kedvenc lett, amit aztán azóta minden nyáron elolvasok, ha tehetem, és mindig a folytatásával, a Forr a borral együtt. A kőszívű ember fiai volt az egyetlen, amit valamiért nem bírtam ki. (Legalábbis eddig, elvégre zajlik még a diákéletem :D).

A kötelezőktől senki sem fogja megszeretni az olvasást; ez véleményem szerint a szülők felelőssége kellene, hogy legyen, tudatos olvasásra nevelés kérdése. A kötelezők az olvasás megszerettetése helyett inkább arra jók, hogy megadják azt a mértéket, amihez a későbbi olvasmányok során viszonyítani lehet, illetve, hogy megismertessenek a kánonnal (ami fontos, mert ha valaki a kánonban nem tud tájékozódni, egy Harry Potternél komolyabb irodalmi művet sem tud majd kontextusba helyezni, helyén kezelni, és megkockáztatom, hogy értelmezni sem).

_____________________________
"Your only hope, a life charmed black
An empty grin for we cannot turn back
A seeking silence and a creeping lust
The pork-men crackle as they turn to dust"

v, 2016-01-10 22:10 Ovidius

Ovidius képe

Túl azon, hogy a kérdés alapján elkezdtem kutatni emlékeimben a kötelező olvasmányok után (lévén az utolsó ilyen iskolai évem éppen idén lesz ötven éve, hogy lezárult...), főként Sednol hozzászólása gondolkodtatott el. Van a problémájában kívülről is értelmezhető rész.
Éppen a legfogékonyabb korszakában élt idegen nyelv- és kulturális környezetben, ha jól értettem. Azt, mondjuk érdekes lenne megtudni, hány éves volt az Anyeginnél... Ez kb. olyan probléma, mint Para esete a Szigeti veszedelemmel.
Viszont itt van a kötelező olvasmányok listája... Minden kultúrkörnyezetben van egy oktatási kánon, amelynek kultúrpolitikai szempontjai karakteresen jellemzőek az adott nemzeti habitus szempontjából (és persze az éppen meglévő hatalmiból is). Ez adja meg, mondjuk az irodalomoktatásban a kötelező olvasmányokat. A nemzeti műveket érthető okokból kiemelten kezelik. Az elég régi, és több kornak, hatalmi iránynak is megfelelő művek "beragadnak" nemzedékekre. Lásd nálunk Mikszáth, Móricz, Jókai, Gárdonyi, Móra. Kisgyerekeknek, illetve kamaszoknak. Ez rendben is van. Csak tudni kellene, hogy mikor, kit. Viszont egy huszonöt fős osztályban ugyanennyi lelki-szellemi karakter van jelen. Ez meg is határozza viszonyukat az adott írókkal, művekkel. mint azt Sren analóg kérdésére kifejtettem olvasási sorsomról, lévén tizenkét évesen olvastam az Ezeregyéjszakát. De, azt ott, és akkor nem mondtam el, hogy huszonkét évesen viszont a Mahábhárátát... Életem legnehezebb olvasmánya volt, és kb. fél évig olvastam, időnként odacsapva a sarokba....
Ami az európai eposzokat illeti, talán a Kalevala volt ilyen szempontból a legnagyobb élményem. Ugyanis a görög eposzokat igazából mitológiai összeállításokból ismertem meg, ezért nem is olvastam el, sem az Iliászt, sem az Odüsszeiát. A római mitológia legnagyobb műveként pedig huszonévesen Ovidius druszám (sic!) Metamorphoses (Átváltozások) című alkotásával vágtam neki.
Olyan huszonöt éves koromra túljutottam jó pár írón. Mondjuk én óriási Jókai rajongó vagyok máig, aztán anno Verne is ez a kategória volt nálam... Elég egyértelmű irodalmi karakterről van szó esetükben (különben teljesen párhuzamos életük volt időrendileg is, még ha politikailag nem is)... Imádom a meséléseket. Abból pedig sokkal több van, mint azt az átlag olvasó ember gondolná. Az előbbiekben említett két úr ugyanis mesélő zseni volt. Az általuk képviselt írásmód legfőbb jellemzője az, hogy amikor elindítja történetét, az beszippant, és a mese elsodor. Ez pedig akár tartalmi, hitelességi, esztétikai gyengeségeket is eltakarhat.
Erre legjobb példa Jókai. Van róla egy elég jó, hitelesnek tűnő életrajzi könyvem. Kifejezetten trehány író volt, elképesztő fantáziával. No, ebből a két dologból álltak össze a művei...

De hát ez csak a kezdet volt...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

h, 2016-01-11 19:23 Sednol

Sednol képe

Ha emlékezetem nem csal, akkor huszonkét éves voltam, amikor elolvastam az Anyegint.
Ma reggel átrágtam magam az első öt oldalon, sajnos még mindig ellenszenves.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2016-01-10 23:38 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Érdekes téma, egyszer egy egészen komoly vita is kerekedett belőle az oldalon.
http://karcolat.hu/cikkek/irodalom/az_egyik_szemem_sir_a_masik_nevet
Mellette ott van most az "Irodalom visszavág" c. könyv (és a Könyvesblogon komolyan úgy tesznek, mintha ez valami eredeti cím lenne, és nem sütötte volna el minden második iskolaújság), ami próbálja értelmesen bemutatni a kötelezőket. Na, de visszakanyarodva a kérdéshez.
Fura, hogy Gárdonyi meghatározó - általában negatív értelemben, mondjuk én imátam, nekünk szüleink esti mesének felolvasták, ugyanígy Jókai meg Móricz is, a Pál utcai fiúk viszont eddig nem jött elő. (Pedig hivatalosan ötödikben kötelező.) Nálunk az osztályban ezt egységesen utálta mindenki (én szerettem, de fura gyerek voltam), viszont máshonnan meg azt hallom, mindenki mennyire szerette és jó olvasmánynak tartja. Csak az én korosztályomban lenne ennyire meghatározó mű?

Abból a szempontból az én történetem nem releváns, hogy tanár családból származom. (Ez annyira jól hangzik, mint valami nemesi cím.) Nálunk a kötelezők esti meseként funkcionáltak (a normális esti mesék mellett, meg az olyanok mellett, mint a finn meg cseremisz népek meséi - na, ha valaki egyszer ilyet akar a gyerekének olvasni, ne tegye, nagyon beteg), tehát a legtöbbet szeretjük, mert anyu és apu ebből olvasott fel. Mindketten kiválóan tudnak mesélni, olvasni - a szülők felelőssége tényleg óriási. Viszont ez csak egy oldal, nekik kell elindítani a gyereket, mellette az iskola tanítja meg olvasni (elvileg), és próbálja nem megutáltatni vele a könyveket. Vagyis a tanár felelőssége is hatalmas. Maguk a kötelezők senkit nem fognak olvasára csábítani, nem arra vannak.
A családban remekül megfigyelhetőek ezek a minták. Ugyebár a szülőktől mi jó kezdést kaptunk, nagyon szerettük a meséket, a történeteket, könyvek között éltünk, mindenki magyartanár, logikus lenne, ha mindhárunkból (van két öcsém) könyvmoly válik. Frászt! Én viszonylag jó tanárhoz kerültem, aki az írást utáltatta meg velem, mert lánynak szépen kell írnis és kész, olyan nincs, hogy nekem az nem megy. Az olvasástól megpróbálta elvenni a kedvemet a Kincskeresp kisködöm képében, de nem sikerült. A körtemuzsika című fejezet felénél odamentem anyuhoz, hogy én ezt nem bírom, olvassa fel inkább. A fejezet végén mindketten sírtunk, ezért anyu becsukta a könyvet, és azt mondta, ennyi volt. Olvassak inkább Andersent, az ehhez képest szívmelengető semmiség. Mai napig nem értem, egyes generációkban hogy élhet az a tévképzet, hogy Móra gyerekek számára jó választás, nem szabadna azt a könyvet kisiskolás kezébe adni. (Főleg nem másodikos gyerek kezébe! Ez emberkínzás!) Később az Aranykoporsó ríkatott még meg, szóval én utálom Mórát (de az a regény sem tizenöt ésves kamasz kezébe való, aki azt kitalálta, szintén nem volt normális). Anyu segített, hogy az olvasás megmaradjon jó élménynek. A tanárnő meg a tankönyv azóta is trauma (egy A kis bicebóca után részlet a Micóból? kit kínóztak még ilyennel?).
Nagyobbik öcsém erősen beszédhibás volt, emiatt diszlexia alakult ki nála (vagy hogy megy ez). Sajnos ő olyan tanárhoz került, aki ezt nem vette figyelembe, szerinte csak lustaság az oka, figyeljen jobban. Éjjeleket sírt át, annyit szenvedett az olvasással, mígnem anyu felismerte, mi a gond, és megtanította tisztességesen olvasni. Saját könyvből, a neki megfelelő módszerrel. Viszont azóta is nehezen olvas, a kötelezőkkel embertelenül megszenvedett, amíg rá nem jött, hogy a lakás kincsesbánya abból a szempontból, hogy mindkét szülő irodalomtanár, mindenhol irodalmi elemzések vannak, plusz van egy nővére, aki mindent olvasott és nem dobta ki az olvasónaplókat. Szabó Magdát kedvelte nagyon, aztán az egyetem alatt rákapott a sci-fire, azóta rendszeresen olvas.
Utolsó öcsém (izé... a legkisebb, lassan 23 ő is) még nem járt iskolába, mikor nagyobb öcsém... nevezzük nevén őket, Marci a nagyobb, Roni a kisebb (Márton és Áron... nem, semmi köze Márton Áron püspöknek a névadáshoz, véletlen jött ki a lépés, Márton a Nils Holgersson Márton lúdja miatt kapta ezt a nevet, Áron meg nem tudom, miért, de amúgy remek szónok lett belőle) - szóval mikor Marci épp szenvedett az olvasással. Ezért őt anyu egy füst alatt még az iskolakezdés előtt megtanította olvasni. Ő a Micimackót utálta meg nagyon, mert amíg a többi nebuló olvasást gyakorolt, neki mindig abból kellett két bekezdést elolvasnia. Egy év után herótja lett tőle. Gimnáziumig nem is volt gondja a kötelezőkkel, ott viszont rossz tanárt kapott, aki ugyan nem tanított rosszul, de emberileg egy nulla volt, így már csak dacból sem olvasott. Szintén az egyetem és a fantasztikum tette helyre, bár ő elment a kortárs amerikai irodalom felé. Tolkiennek sokat köszönhet a család. :) (Marci Rowlingnak is, a HP miatt kezdett angolul olvasni. De az olvasást nem szerettette meg.)

Amit én látok, hogy személy szerint rossz iskolába jártam, rossz tanárhoz. Édesapám kiváló pedagógus, piszok jól tanít (nagypapámtól "örökölte" ezt), ha mesél róla, milyen órája volt, mindig irigyeltem a diákjait. Az én tanárom ugyanaz a hülye volt, mint Ronié, Odüsszeiát addig nyúzta, amíg már nekem is elegem lett belőle - azóta utálom. (Valami olyan homályos rémkép lebegett a nő szeme előtt, hogy majd mi Ulyssest fogunk olvasni és elemezni kiskamaszként, azért erőltette, de szerencsére meghiúsult a terve.) A tanárt jobban, a könyv nem tehet semmiről, megértő vagyok Homérosz felé. :)
Amit nem értek, az Az arany virágcserép utálata - tényleg sokan ki nem állhatják. (Puskint nem értem, miért nem szereted, Sednol, de el tudom képzelni. Nagymamám nekünk pici korunkban Puskin meséket olvasott, azok jók.) pedig a mágikus realizmus előfutára, ami gyakorlatilag a fantasy (urban fanatsy?) nagytestvére. Mi van olyan rossz rajta? :) (Két éve újraolvastam, még mindig nem értem, mi a baj vele.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

h, 2016-01-11 05:49 Dana

Dana képe

A hozzászólásokból úgy tűnik, alapvetően az eldönti viszonyunkat a kötelezőkhöz, vagy legalábbis a kötelezők zöméhez, hogy mennyire szerettetik meg velünk az olvasást, illetve milyen tanárt fogunk ki. Hm?

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2016-01-11 11:50 Kentaur

Kentaur képe

Az olvasókönyvet még a tanítás és bekötés előtt kiolvastam, és általában nagyon tetszettek a kötelezők, imádtam olvasmánynaplót írni. Hetedikben kaptam egy elég vegyes irodalomtanárt. Egyrészt miután csillagos ötöst adott a Don Quijote olvasmánynaplómra, biztatott az írásra. Másrészt nem volt általános iskolás tanárnak való, mivel nem volt képes felfogni a gyerekek képességeit. (Nekem mindig fura, amikor egy felnőtt elfelejti, milyen gyereknek lenni.) Adott külön-feladatot, a szerelemről kellett írnom. Hát olyan lett, mint amit egy 13 éves gyerek ír, őszintén. Emlékszem, arról szólt, hogy mennyire unalmas, amikor minden e körül forog a világban, mennyivel jobb dolognak látom a barátságot, és hogy vajon csak a hormonokon múlik-e a dolog vagy van benne valami más, több is. "Ez nem olyan jó"- írta hozzá. De hát mi a lóf_szt írjon egy 13 éves gyerek a szerelemről?
Következőleg azzal rontotta el, hogy feladta nekünk Rejtőt. Hetedikeseknek. Na most én, aki biztosan megelőztem kortársaimat olvasottság terén, egy árva mukkot nem értettem belőle. Annyit vágtam, hogy valami háború van a háttérben, és repkednek az olyan utalások, amikről azt sem tudom, hogyan kéne őket érteni, és éreztem, hogy ennek olyan keserédesen viccesnek kéne lennie, de hát engem kihagytak a megoldásból (mit érezhettek a többiek?). A helyzetkomikumot, ami másokat esetleg szórakoztatott, szintén nem éreztem viccesnek, de még csak fárasztónak sem. Lehet, ez a túl korai élmény az oka, de ezzel mai napig így vagyok. Látom, hogy mások jól szórakoznak a "málnaszőr"-ön meg a "hátában felejtettem a késem"-en, de nekem az ilyesmi annyira gyenge poén, hogy arra nincs szó... Pedig mértékkel tudom élvezni a monty pythoni humort.
Szerencsére csak Rejtőtől riasztottak el, de ha tovább erőlteti anno a hasonló olvasmányokat az a tanár hetedikben, akkor könnyen megutáltathatta volna az irodalmat velem is.
És végül persze (nem is fiatal) felnőttként még most is sok kötelezőt kell olvasnom, amikből szemináriumi dolgozat is kerekedik meg jobbféle órákon megbeszéljük őket. Az a véleményem, hogy nem kéne már annyira erőltetni a klasszikus irodalmat. Természetesen kell az is egy kicsit, de azt erős túlzásnak tartom, hogy harmadéves egyetemistaként sem tudunk elszakadni elődeink néha érdem nélküli istenítésétől. És sokszor úgy érzem, hogyha még egy (szerintem pocsék) Balassi verset kell elolvasnom, sikítok.
Viszont azt szeretem, amikor kevéssé ismert írókat is megnézünk, és amikor egy tanárnál lehet saját véleményem. Most is volt egy nagyon respektálható tanárom, akinél mondhattam, hogy Sylvia Plath szerintem egy hisztérikus, elkényeztetett p_csa, és a versei is erről szólnak (ennek ellenére jelest kaptam, sőt, megbeszéltük, hogy szerinte is az), és hogy hálás vagyok a jó és főleg még élő költőkért, mint Kei Miller.

Szerintem meg kéne fordítani a dolgot: minél régebbi egy szöveg, annál nehezebb olvasmány egy gyerek számára. Hagyni kéne végre a pitlikumba a történelmi időrendben való tanítást! Ezt az időrenden kívül semmi a világon nem támasztja alá. A gyerekekkel mai és a koruknak szóló irodalmat kell olvastatni elsősorban, azt kell érezniük, hogy az irodalom most és velük, általuk történik! Nem pedig azt, hogy egy értelmetlen dolog, amit rég halott emberek csináltak, ki tudja, miért, és amihez nekik most őszintén: semmi közük. Több szabadon választható olvasmánynak kéne lennie (nekünk anno egy darab nem volt, most sincs), érezze a gyerek, hogy dönthet, lehet ízlése, hogy ez egy izgalmas kaland!
És akkor majd nem utálja meg az olvasását, mielőtt még igazán megtanulhatna jól olvasni.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

h, 2016-01-11 16:02 Dana

Dana képe

Tetszik az ötlet, hogy legyenek választható olvasmányok, ahogy az is, hogy a nehezebb / klasszikusabb irodalmat későbbre, megfelelő érettségi szintre kellene hagyni.

Nincs rálátásom, ezért bárki véleménye érdekel: például egy Waldorf-típusú iskolában eltérnek a kötelezőktől, vagy egyszerűen csak másképp dolgoztatják fel őket a gyerekekkel?

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2016-01-11 18:54 Kentaur

Kentaur képe

Elméletben nem térhetnek el túlságosan, mert a tantervet jóvá kell hagyatni az oktatási szervezetekkel, azok meg kevés eltérést hagynak jóvá azzal a felindulással, hogy hiába olvastatnának velük mondjuk kortárs meseírókat, ha következőleg az érettségin nem azt kell majd tudni. :-(
De aztán a gyakorlatban nem tudom, nekem az ilyen sulik merőben újdonságok, nálunk még a léniával körmös ment, nem a "kreatív gyerek=sikeres felnőtt".

Az ötlet amúgy keveseknek tetszik, a legtöbb szülő kiakad, ha nem a szabvány klasszikust olvastatják a gyerekkel (lásd pl. Varró Danis botrányok-attól függetlenül, hogy ki mit gondol a verseiről, a lényeg az volt, hogy azt nem lehet, mert nem klasszikus, más ésszerű oka nem volt)

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

h, 2016-01-11 19:31 Ovidius

Ovidius képe

Ennek az az egyszerű oka van, hogy az átlagember gondolkodásmódja olyan, mint a borostyánba ragadt pillangóé (tudom, hogy szúnyog, de a pillangó szebb)...
A szülő maga is valamilyen olvasmányrendszeren nőtt fel (ami terjedhetett 0,3-800 könyvig),
és abból a keresztmetszetből nem tud kilépni.
A léniás hasonlatod tökéletesen igaz, mert kisiskolásként egy volt paptanárom azért vonalzózta a kezemet, mert a baloldalit használtam...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

k, 2016-01-12 06:13 Dana

Dana képe

Viszonylag szűklátókörűnek (földhöz ragadtnak? változásokat nehezen befogadónak?) tartom magam ilyen szempontból, és mivel még nincs gyerekem, nem tudom, én hogyan fogadnám, ha például a gyerekemmel nem a "szokványost" akarnák olvastatni. Az biztos, hogy annak nem örülnék, ha csak azért választatnának valami szemetet, mert az osztály kilencven százaléka képtelen egy fészbukos üzenetnél hosszabb szöveget elolvasni és értelmezni.

Egyébként ez mostanában sokszor eszembe jut: Jókai vajon mit szólt volna ahhoz, ahogy mi fogalmazunk, írunk? Lehet, hogy amit most látunk - rövidítések, pocsék helyesírás, kis kezdőbetűk használata - a jövő előszele? Az internetes forradalom, a felgyorsult világ vajon eredményezni fog egy következő nyelvi reformációt? (Remélem, nem, de hosszú távon, attól tartok, elkerülhetetlenül. Ötven-száz év múlva.)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2016-01-12 22:12 Kentaur

Kentaur képe

Ezekről a nyelvi félelmekről (majdhogynem nyelvi babona) csak azt tudom mondani, amit mindig:
mindig voltak rövidítések (igen, még a h, és a vok sem mai csirke), a helyesírás mindig a művelt réteg kiváltsága volt, a kis és nagy kezdőbetűk használata pedig csak az 1800-as években kezdett el rögzülni, ahogyan a ponton kívüli más mondatvégi és közbeni jelek is, a nagyanyám pedig irtózatos felgyorsulásnak érzete, hogy az emberek lemennek élve a föld alá csak azért, hogy gyorsabban utazzanak.
A nyelvünk egyáltalán nem romlik, a nyelvi reformáció pedig folyamatos, mivel a nyelvünk él és lélegzik szerencsére, így tehát mivel egy eszköz, mindig pontosan alkalmazkodik ahhoz, amit el kell vele mondanunk, szintén szerencsére. Jókai korában nagy divat volt a nyelvművelés, de bár lett bizonyos mértékű hatásuk, alig valami ( az oka az volt a nyelvújító és nyelvművelő divatnak, hogy a nyelvünket akkoriban nem használhattuk mindenhol, így megkövesedett egy régi formában, azaz alkalmatlanná vált olyan "istenkísértő" dolgokra, mint mondjuk a komoly tudomány művelése.)
Akárki akármit csinál, majd az élő nyelv eldönti, mire mit kell használnia, ezt szabályozni nem lehet, legfeljebb leírni (aztán kétévente újra leírni).

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

sze, 2016-01-13 19:34 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Ami kötelező attól eleve elhatárolódunk. Az egri csillagokat olvastam, A kőszívű ember fiait egy hétvége alatt kellett, a többit szerencsére nem. Valahogy sikerült elmismásolni, a sztorit meg nagyjából tudtam, így felelésnél sem volt gond. Ilyenek, mint a Kurázsi mama, meg Dante Isteni színjáték számomra érdektelenek, de mondhatnám Kosztolányi Édes Anna, vagy A Pál utcai fiúk, "egykutya" mind. Akkor egyiket sem olvastam el, persze azóta néhányat azért átfutottam, és volt ami tetszett. Szerintem felesleges emberekre irodalmi műveket ráerőltetni, az iskolások úgysem olvassák el(csak az első padban ülő eminensek, meg porosz szülők gyermekei).

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

sze, 2016-01-13 20:58 Dana

Dana képe

És azt tudtad, vagy legalábbis most már tudod, hogy miért nem? Amit az első mondatodban írsz, azért?

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2016-01-13 21:58 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Szerintem azért nem, mert a legtöbb kötelező olvasmány megértése egy érett felnőttnek is becsületére válna, nemhogy egy kamasznak ( Dante-Az ember tragédiája-Fizikusok stb.), a másik része pedig már az én időmben is abszolúte érdektelen volt, egy olyan kor és élethelyzet leírása amelyet sohasem fogunk (fogok) megérteni(Tüskevár-Vörös és Fekete-Antigoné stb.).
A kérdés az, hogy mi a cél a kötelező olvasmányokkal?
Olvasásra kényszeríteni(szoktatni) gyerekeket? Ha olvasni akar, akkor magától is olvasni fog, ha meg nem akkor kár erőltetni. Sőt, ha szeret olvasni, akkor sem biztos, hogy pont azokat olvasná, amit kötelezően előírnak.
Ha az a cél, hogy bizonyos irodalmi művek segítségével világítsanak rá erkölcsi döntéshelyzetekre, életszituációkra, az már támogatandó, de erre meg a legtöbb kötelező olvasmány alkalmatlan, és akkor is minek olvassak el több száz oldalt azért, hogy megértsem, hogy ha bűnt követek el, akkor bűnhődnöm kell.
A kötelező olvasmányok röviden könyv bőven elég erre.
Azt mondanám, hogy olvass el bármit, aztán számolj be róla! Ha ez egy napilap sportrovata, akkor azt.
Persze erről a témáról olyan Karcolatosok véleménye lenne a mérvadó, akik mostanság ülnek iskolapadban, jobban mondva inkább az ő osztálytársaiké.

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

p, 2016-01-15 19:37 Kentaur

Kentaur képe

Ha számít az egyetem is, mint "most iskolás", akkor nekem az a véleményem, hogy azok az olvasmányok, amiket döntő többségében a gyerekekkel olvastatnak, a legtöbbször nem érik el a céljukat. A cél sajnos nem az, hogy megszerettessük az olvasását a gyerekekkel, és nem is az, hogy erkölcsi nevelést nyújtsanak (néhány eléggé alkalmatlan is lenne erre a célra).
Az eredeti cél nem volt más, mint a történelmi rálátás, ami viszont csak az egyetemen, gimiben tud megvalósulni (ott sem mindenkinél). A nemes cél az lenne, hogy megtudd, hogyan éreztek, éltek, gondolkodtak anno az emberek, vagy más helyek, kultúrák emberei, erre pedig kizárólag a régebbi, vagy nehéz, mondhatni drámai és társadalomkritikus művek tudnak rávilágítani. Ha ez sikerül, valóban értékes tudás birtokába juthat az olvasójuk.
Nos, ez nem nagyon fog menni általánosban, mert ritka az a gyerek, aki meglátja ezt benne. Anno én sem láttam A dzsungel könyvében, hogy ez milyen jó példája a gyarmati irodalomnak és a gyarmatosítók romanticizáló szemléletének az elnyomottak felé (a nemes vadember). De mondjuk az egzotikum átjött, és remek volt arra, hogy későbbi gyarmati irodalmi olvasmányaim alapja legyen. De fogadok, hogy a legtöbb gyereknek ennyi sem maradt belőle, kb. csak egy Disney-rajzfilm.
Szóval az eredeti cél szép és hasznos, a műveltség, a világszemlélet és a nyitott szellem alapja tudna lenni. Csakhogy a szomorú megvalósulás a következő: gyakorlatban azért vannak kötelező olvasmányok, amiért a többi tantárgy tudnivalója: hogy megszerezz egy bizonyos pavlovi tudásanyagot, amit aztán számon lehet kérni, és ez alapján be lehet téged sorolni, elemitől a doktoriig bezárólag. Az égegyadta világon semmi másért nincsen, ez a poroszos módszer lényege: ezt meg ezt kell tudnod, tudásodat osztályozzuk, téged is osztályozunk, és hasznosítunk az előírt tudásanyag alapján, ami semmi másra nem való, mint arra, hogy osztályozzunk belőle. Most őszintén, olyan sokszor fordul az elő, hogy miközben teszem azt füvet nyírok, hirtelen égető szükségem támad mondjuk a Pitagorasz-tétel bebizonyítására, vagy hogy általános iskolás tananyagot mondjak, a törtek törtekkel való osztására, vagy témánál maradva a Pál utcai fiúk összefoglalására?

Minden épkézláb gyermek megérzi, ha meg nem is érti, hogy amit megpróbálnak belé tömni, annak így semmi haszna az égvilágon, és ha nem találja meg benne magától, sőt, a tanítás ellenére az eredeti célt (a tudás megszerzését), akkor kicsit sem csoda, ha szívből meggyűlöli minimum a kötelezőket, de lehet, hogy az iskola minden formáját is.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

p, 2016-01-15 20:36 Ovidius

Ovidius képe

Fenti gondolatmenetedből azt a nem is olyan friss problémát látom kirezegni, hogy miért ilyen a kulturálódás rendszere? Miért kell egy olvasni éppen csak megtanuló gyerek kezébe olyan műveket adni, amelynek megértése, befogadása nem olvasástechnikai probléma?! Itt ugyanis erről van szó. Említettem korábbi hozzászólásomban milyen fiatalon tanultam meg olvasni (akárcsak Te). Furcsa összetételben kerültek könyvek a kezembe. De abban biztos vagyok, hogy tizenévesen nem valószínű, hogy el tudtam volna fogadni olvasási feladatként
Prousttól Az eltűnt idő nyomában című művét, a maga háromezer oldalas terjedelmével.
Továbbra is tartom a véleményem, hogy nemcsak kulturális-művelési, hanem társadalompolitikai-szocializálási kérdés is az iskolai tananyagok összetétele. A felnövő emberi tudatnak példákat kell mutatni, mégpedig az adott kor által helyesnek tartott példákat. Ez az egyik, mint elvi-távlati cél. A konkrét összeállításokért viszont azok a szakcsapatok felelnek, akiket megbíznak a tematikus összeállítással. Minden időszakban. Ráadásul, mint arra rámutattál, még mindig a porosz mentalitás a fő irány. Beszélhetünk a bolognai rendszerről, ha még csak akarati szinten van jelen. Az a kulturális toposz, amelyet képviselünk, nem nagyon tudja befogadni, hogy ma már jobb lenne HP könyvekkel elfogadtatni az olvasás világát, mint Mikszáth, Móricz, és Jóka műveivel. Érzékeny szociális megközelítések, hazafiasság, romantika, társadalomismeretek- és kritika. Tőlük ezeket lehet tanulni. Csakhogy egy tizenkét-tizennégy éves gyereknek ez még sok. Nem azért, mert buta. A fenét. Kialakuló szellemi-lelki karakterének ezek még terra incogniták. Időben odébb van.
Az viszont fontos, hogy milyen morált tanítunk neki. Ehhez kellene modern, a kiskamasz-nagyobb gyerek számára lelki szempontból is megragadó történeteket tálalni. Mesék, ifjúsági történetek. Megvannak, csak az ítészek nem ismerik, vagy nem fogadják el...
Ezért megy ez olyan nehezen... :D

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

p, 2016-01-15 21:33 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Pontosan, a morál. Az erkölcs.
Ez kellene! Van rá kismillió könyv.
De, ahogy látom már Camus is bekerült e listára.
A Sziszüphosz mítosza.
Végre befejezed a sulit, leérettségizel(tök feleslegesen), vár a nagybetűs ÉLET, de beeszi magát a gondolataidba a könyv mondanivalója.
Abszolúte értelmetlen minden.
Erre harminc évesen magadtól is rájössz, de vajon egy még kamaszra rázúdítani?
Nem tudok állást foglalni.

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

szo, 2016-01-16 11:00 Kentaur

Kentaur képe

Sajnos, Ovidius, egyet kell értenem. Ez alapjaiban a társadalmunk berendezkedésén múlik. Mostanában reformok vannak az oktatásban, de az ellenkező irányba tartanak, mint amerre jó lenne. Ne is beszéljünk a kísérleti tankönyvekről, a kötelező fociról és napi testnevelésről, az etika óráról (nesze neked morál), a tanárok fojtogatóan rövid pórázon tartásról. A lényeg az, hogy kis-hazánk még mindig úgy látja, sőt, talán úgyabbul, hogy NEM egy szabadgondolkodó, világpolgár, toleráns és nyitott felnövekvő nemzedékre van szüksége (hagyjuk, hogy ez liberalista-e: alapvető emberi értékekről van szó), hanem egy szűk keretek közé szoktatott szemellenzősre, ezért megpróbálnak ilyeneket nevelni.
Én a váltás korszakában jártam általánosba, és emlékszem, hogy egyik évben azzal mosták az agyam, hogy "orosz testvéreink" így meg úgy, Ну, погоди! (Nu Pagágyi! - No, megállj csak!) ment a tévében, és az örsöm gondoskodott az erkölcsi nevelésemről (jó kommunistát nevelni), nyelvtanórán pedig azt tanultuk, hogy az ember a munka miatt tanult meg beszélni. Aztán következő évben hiába vettük meg a vörös nyakkendőt a Csillag áruházban, az orosz tanáromat nyugdíjazták és az irodalomóra átváltozott magyar irodalom órává. Egyik rosszabb volt, mint a másik (és az átkos volt az egyik), de az biztos, hogy mi vagyunk a világon az egyetlen ország, ahol a nemzeti irodalom nem egy óra vagy egy szakosodás, hanem az egyedüli irodalmi irányban választható alapszak: Magyar nyelv és irodalom. Nem simán irodalom, vagy simán nyelvészet. Ha nyelvész vagy irodalmár akarsz lenni, akkor ismét, immár harmadszorra is át kell vergődnöd magad a nemzeti hős írókon, hogy egészen biztosan egy hazaszerető magyar nyelvész vagy irodalmár legyél. Addig olvastatjuk veled a Szigeti veszedelmet, amíg kiesik a szemed. A világirodalom pedig csak egy letudandó szeminárium az egész képzésben. Most vagyok végzős BA-n, és mint Magyar(!) nyelv és irodalmas alapszakos, az irodalmi részt tekintve kettő darab világirodalom tárgyam volt (egy szeminárium és egy előadás), négy darab irodalomelmélet, egy retorika, és most kapaszkodjatok: 12 darab Magyar irodalom, kezdve a régi magyar irodalom 0.1- től 2.2-ig és a klasszikus majd modern magyar irodalom 2.2-ig. Következő félévben csinálom meg a 12.-et.
Írni nem tanítanak. Az irodalmárként végzett kollégák nem tudnak párbeszédet központozni, de felismerni sem, nyelvészeti szakosodás nincs, legfeljebb nyelvmentor vagy lexikográfus lehetsz, de egy előremutató kutatást nem tudsz megcsinálni, mert nem tanítják. És ez az úgynevezett Kreatív írás szakokon sem jobb. Az irodalomnak és a nyelvészetnek (ne felejtsük: magyar! Csakis magyar!) ugyanis szintén nem az a célja, hogy te azt Csináld...

És különben se tanítsunk írást, mert még írók lesznek belőle, és az veszélyes egy népség. Gondolkodnak! Ugyanezen okból veszélyes, ha egy gyerek olvasmányait nem szabályozzuk szigorúan abba az irányba, jó x legyen belőle, megfelelően kimosott aggyal.

Szóval mi lenne, ha végre nem jó kommunistát, jó mély-magyart, jó liberalistát vagy jó ellen-liberalistát, jó stb.-ket, hanem jó Embereket nevelnénk?

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

szo, 2016-01-16 11:04 Para Celsus

Para Celsus képe

Huh, szerintem meg az a baj, hogy a mai rendszer ötvözi a két módszer legrosszabb tulajdonságait.

Egyrészt "megtanulod a másodfokú egyenlet megoldóképletét, mert csak, mert aszondják", vagyis maga a tanrend megcsontosodott, poroszos, másrészt a tanároknak semmi tekintélye, sem fegyelmezni nem tudják a srácokat, sem - és ez a nagyobb baj! - hatni rájuk. Mostanában muszájból mennek tanárnak/tanítónak - mert "jobb szakokra" nem veszik fel őket, de azért mégiscsak kell valami diploma... Aztán ott állnak egy falka kölyök között, és mivel tiszteletet kivívni nem tudnak - nincs mivel, hiányzik hozzá az elhivatottság, az önbizalom, az ismeretanyag - marad a "ráhagyom, azt jól van" mentalitás. Aztán ha a gyerek nem tanul semmit, akkor a szülők berágnak, irány a waldorf-suli, "mert te különleges hópelyhecske vagy, kisgyermekem". Csak azt felejtik el, hogy ami különleges, az nem biztos, hogy hasznos is.

Nekem szerencsém volt, pl. irodalomból hárman tanítottak negyediktől tizenkettedikig, és mindegyik tanárnőről tudtam, hogy érti, szereti a szakmáját. (És igen, pl. hagyták, hogy tizenegyedikben kifejtsem a véleményem, miszerint Ady néha rettentő patetikus, beleáll a sértett-hisztis vátesz-szerepbe, és kocsmaasztal mellől osztja az észt. És bár akkoriban még nem volt a szent tantervben, akkor hallottam először Márairól.)

Ugyanakkor találkoztam olyan tanerővel, aki szerint a Concorde a fénysebesség háromszorosával repül, vagy akinek nem ment az ikes igék ragozása. Múltkor meg egy érettségiző csajismerősöm mesélte, hogy az irodalomtanára Murakami Harukit fikázta azzal, hogy "mit akarsz azzal a kínaival". Túl a nemzetiségi tévedésen, egy tanár ne próbálja lelohasztani a gyerek irodalmi érdeklődését, az istenit!

Visszakanyarodva, tényleg jó lenne, ha szélesebb választék lenne kötelező/ajánlott olvasmányokból, aztán a gyerek választhatna, hogy mit akar elolvasni.
Bár mondjuk itt is sok múlik a családi háttéren. Ahogy nem lehet csak az iskolától elvárni, hogy az oktatáson túl nevelje is a gyereket, azt sem, hogy úgy szerettesse meg az olvasást, hogy otthon mondjuk egy könyv nincsen, apu meg anyu pedig ahelyett, hogy esti mesét olvasna a gyerekének, odalöki a tévé elé Éjjel-nappal Budapestet nézni.


Long live the nymphets!

"The Rainmakeeeer!"

szo, 2016-01-16 11:48 Kentaur

Kentaur képe

Igen, tényleg sikerült a két "módszer" legrosszabb tulajdonságait ötvözni. Az sem volt jó, amikor a tanároknak úgy volt tekintélye, hogy verték és megalázták a gyerekeket, és most az alapvető értékek híján a jogok sem tudnak érvényesülni, csak kifacsart egoistákat teremtenek. Vagy ami a legrosszabb, maguk a felnövő emberek is ugyanilyen torz keverékek lesznek a legrosszabb egyesítésben: hadd üvöltsön a gyerek este tizenegykor a bevásárlóközpontban, nem fogom korlátozni őt, de micsoda dolog, hogy a jogaimat nem kaptam meg maradéktalanul, de amúgy hülye finnugrálós elmélet, azt mindenki tudja, hogy a magyar volt az ősnyelv, ezt a szíriusziak is bizonyíthatják, nyelvtannáci vagyok, és hiszem, hogy ha idegen szavakat engedünk be, akkor leszárad és leesik a büszkeségem, de amúgy az én művészi önkifejezésemet ne korlátozzák holmi helyesírással...
És ebből születnek olyan érdekes példányok, mint csak a példa kedvéért:diszkriminatív melegek(sok van), vagy nyelvnáci félanalfabéták.

Természetesen nagyon sokat számít, hogy a gyereknek otthon a könyvespolc mivel van tele, vagy egyáltalán van-e. De ha a szüleit sikerült agymosottá tenni, akkor kevés esélye lesz.
(A waldorf-suliról meg semmit nem tudok, de szerintem más sem, mivel itthon még nem próbálhattuk ki őket igazán, még nem nőtt fel az a nemzedék.)

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

szo, 2016-01-16 11:50 Para Celsus

Para Celsus képe

Na, egy állásponton vagyunk. :D
Amúgy nekem sem magával a Waldorf-sulival van a gondom. Inkább azzal a szemlélettel, amikor patologizálják a gyerekeket például. Ha egy kicsit eleven, akkor már ráhúzzák, hogy hiperaktív, szedjen Ritalint. Ha egy kis gond van a tanulással, nemhogy apu vagy anyu ülne le vele leckét csinálni, vagy nézne utána tanárral közösen, mi a baj, inkább elviszik a gyereket, átíratják egy új, lehetőleg speciális iskolába, ha ott sem javul a helyzet, akkor tovább... A legrosszabb, mikor ehhez még a "minél drágább, annál jobb" mentalitás is társul.

(Egyébként mindenki tudja, hogy a Szíriuszról jöttünk, a gyíkemberekkel harcoltunk, és chemtraillel próbálják elnyomni bennünk a sumér ősgéneket.)


Long live the nymphets!

"The Rainmakeeeer!"

szo, 2016-01-16 15:07 Kentaur

Kentaur képe

De az sem volt jó, amikor ha tényleg hiperaktív volt a gyerek, vagy diszlexiás, diszgráfiás, nem ismerték föl és nem ismerték el, a balkezeseket átnevelték, hiába voltál jeles előző évben, ha most megbuktál, akkor egyszerűen hülye vagy, a tanárnak utánanézni, okot keresni nem kell, biztosan bűnöző lesz belőled, ha pedig magaviseleti gondok voltak, javítóintézettel fenyegették a gyereket ahelyett, hogy körülnéztek volna a családban. De minek is néztek volna, mikor még a suliban is vallották "hogyha a fiad szereted, a pálcát nem kíméled", és első a tekintély. Egyszóval régen is és most is első az Elv, nem pedig a gyerek.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

szo, 2016-01-16 15:24 Dana

Dana képe

A gyerekre való odafigyelés, az egyéni bánásmód csak egy teljes iskolareform, illetve kiscsoportos oktatási forma keretében válhatna valóra (szerintem).

A nagyfőnököm szokta mondogatni, hogy nézzem meg: külföldön nem száraz tananyagot tömnek a gyerekek fejébe, hanem gondolkodni tanítják meg őket; kérdezni és kétkedni, csapatban feladatokat megoldani és hasonlók.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2016-01-16 20:45 Kentaur

Kentaur képe

Igen, én is ezt látom külföldön, de ez egészen addig nem fog itthon menni, míg a gondolkodni tanulásról az az első rémülete támad sokaknak, hogy "akkor most azt csinálnak, amit akarnak".
Rettegünk egy picit bízni a gyerekben, pedig hogyha azt csinál "amit akar", attól egyetlen hétéves vagy tízéves sem lesz láncfűrészes gyilkos, sőt, bármilyen meglepő, minden gyerek tanulni akar (nem így, ahogy nálunk csinálják az iskolában, de semmi másra nincs programozva, mint az ismeretek elsajátítására). Ez az abszurd félelem nagyon erősen bele lett nevelve egypár generációba, hogy a gyerek, az egy kis idomítani való vadállat, akinek ha egy perc döntési szabadságot adsz, akkor tutira széttépi a kishúgát és megharapja a szomszéd nénit, és ki tudja, milyen szörnyűségeket fog tenni, de az biztos, hogy semmi hasznosat (mármint neked hasznosat meg a társadalomnak hasznosat) nem fog tenni. Kösse meg mindenki a kölkét, mert különben lelkiismeretlen, rossz szülő, aki túl-liberális. Csak ez a két véglet létezik, és a szabadjára eresztett gyermek gondolata ijesztőbb, mint a megfélemlített gyereké.

Erről megint a Varró Danis botrány jutott eszembe, amikor ki akarták vetetni az egyik versét a negyedikesek olvasókönyvéből, merthogy az arról szólt, hogy mi mindent csinálnak a kisbabák: cicafarkat húznak, műanyag homokozós kislapáttal ütik apa fejét mert az vicces, és megpróbálnak belenyúlni a konnektorba. Bármilyen ijesztő is ez a felnőtt emberek viszonyulását tekintve saját gyermekeikhez, de nagyon sok szülő úgy gondolta, hogy ezt olvasva majd a tízéves gyermeke ezt nem bírja értelmezni csak szó szerint, és ellenállhatatlan késztetést fog érezni, hogy belenyúljon a konnektorba (a kislapát gondolom, már elveszett).
És persze egyikük sem látta be, hogy akkor mondjuk Grimm testvéreket sürgősen be kéne tiltani, mert ha egy vers ilyet tesz, akkor az élve megett nagymama minimum kannibál pszichopatát csinál a gyerekből, és hogy igazából semmi más bajuk nincsen, mint az, hogy Nem akarják, hogy a gyerek kitörjön a megszokott keretek közül, ahová anno őt is zárták. Mert az veszélyes. Vagy mi. A kortárs nagyon veszélyes a lelki fejlődésére!
Meg főleg azok a dolgok, amiket én nem értek. Még a végén okosabb, szabadabb, boldogabb lesz az a gyerek, mint én, és ez borzasztóan ijesztő...
A következő az lesz, hogy...hú, kimondani is szörnyű: Azt Csinál Amit Csak Akar! (És ismerve a gyerekeket, ezeket a kis vadállatokat, azt még elképzelni sem merjük)

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

v, 2016-01-17 15:42 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Gondolkodni kell őket megtanítani, hogy felnőttként önálló döntéseket tudjanak hozni. Egyik tanárom azt "verte belénk", hogy nem kell tudni a dolgokat, azt kell tudni, hogy hol keresd ha szükséged van rá. A mai internetes, googlés, világban van helye még a fejben tartott tudásnak? Van, de vajon melyikünk tudna tüzet rakni tűzszerszám nélkül, tájékozódni gps nélkül , vagy, hogy egyszerűbbet mondjak: cipőt bekötni. Az amcsiknál teszteket töltenek az iskolások. A,B,C,D. 25%-hogy eltalálod.
Persze a fentiekre ott van a válasz a megfelelően megválasztott könyvekben (nyilván a villámhálón(Vince Vaughn-Gyakornokok), gyorsabb, mint órákat olvasgatni).
Ha a gyereket nem kényszeríted tanulásra, akkor szart se fog tanulni, inkább mást csinál. Azt kell megoldani, hogy mindez minél gördülékenyebben, motiváltabban menjen, ne pedig ténylegesen kényszerből.

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

v, 2016-01-17 19:59 Kentaur

Kentaur képe

Ez azért nem igaz, hogy a gyerek nem tanul szart se. Mást sem csinál.
Viszont egyetlen ember sem tanul meg olyasmit, amire nincs szüksége, a memóriánk kapacitása nem végtelen. Nem, a felnőttek sem! Ha van egy tudásod, amit nem használsz semmire, akkor elfelejted, még a saját anyanyelvedet is el tudod felejteni idővel.
A gyereket akárhogy próbálják valami elvont eszmére kényszeríteni, azt fogja megtanulni, ami hasznos. Ez az életben maradásnak és a fajfenntartásnak a kulcsa, elég fura is lenne, ha ezt ki lehetne nevelni. Őszintén: mikor lesz sikeresebb felnőtt belőle: ha tud tüzet gyújtani (meg mamutot bunkózni) vagy ha már ötévesen keni-vágja a legújabb kütyük működését?
A gyerek azt tanulja meg, ami a környezete számára fontos, mivel elsődleges, belé kódolt elve, hogy tanulja meg a csoportban a sikerességet. Ha a csoportjában (családja, környezete, társadalma) a facebook képek posztolása és a netes játékok jelentik a csoportban való sikerességet, akkor azt fogja megtanulni a beszéddel egy időben vagy előbb. Ha jól csinálja, ő lesz a következő szilícium-völgy király.
Én nem szégyellem bevallani, hogy eléggé kilógtam a sorból kiskoromban, tíz éves korom után már nem voltam valami életrevaló, nem én voltam az iskola sztárja, hanem a kis lúzer, aki ráadásul nem jeleskedett a tanulásban, noha tudta kívülről a naprendszer bolygóinak tömegét (hát az érdekelt, ba...) már akkor sem a könyvmoly gyerekeké volt a jövő. És ha nem lett volna mázlim, akkor én még mindig három műszakban pénztároskodnék (és sutyiban írnék), míg a rossz helyesírású, könyvet utáló osztálytársaim azóta rég sikeres üzletemberek, vállalkozók vagy szakemberek lettek, vagy egyenesen kimentek külföldre autót mosni vagy büfézni és kiskirályként jöttek haza, már ha hazajöttek. De volt olyan kissé szerény értelmi képességű (ellenben testileg koraérett) barátnőm, aki elhatározta, hogy ő német feleség lesz, és az is lett, 18 évesen hozzáment egy gazdag öreg német pacákhoz, és onnantól már csak látogatóba jött haza a mercivel az újpesti lakótelepre. Melyikünk is tanult hasznosabb dolgokat? :-)
Lehet kárhoztatni a modern életvitelt (itt a neten azért vicces az), de a gyerekeket nem, azok tökéletesen működnek annak a pár kis renitensnek a kivételével, akikből aztán valami éhenhalós művészféle vagy tudós lesz.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

v, 2016-01-17 20:39 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

A fészbúkra posztolgatás tényleg komoly tudás.
Ahogy nagyapám mondta:
─ Csak az a tudás hasznos, amivel egy indián törzsnél se halnál éhen! (na most ha már van mobilinternet lefedettség a prérin, akkor jó tudás a posztolgatós-kütyüs téma)
Téged a bolygók tömege érdekelt, engem meg a hadtörténet, de attól még a szorzótáblát megtanultam, meg fizikából néhány dolgot, meg írni-olvasni, meg focizni, meg krumplit kiásni, meg biciklizni, meg ilyenek.
De kémiából semmit(a fröccsmennyiségeket azért ismerem), biológiából semmit(ki a tökömet érdekel, hogy az a virág kétlaki vagy egylaki), irodalomból annyit, hogy Adynál a fekete zongora az a halál szimbóluma, nyelvtanból a j-ly betűseket, nagyjából ennyi. És amikor középiskolában elkezdték ugyanezeket tanítani, amit már általánosban is tanultál, akkor tele lett a tököm és nem jártam be órákra. Persze, hogy kirúgtak! Eltanácsolt a suli fura-ura.
Ez viszont már nem a kötelező olvasmányok témája, mert olvasni olvastam sokat, csak nem a kötelezőeket. Utóbbiaknak túlértékelt szemét a nagy része.
12évestól-22 évesig csak azt tanulod meg, amivel a csoportodban érvényesülhetsz, ebben igazad van.
Talán több túlélő tábort kellene szervezni...

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

h, 2016-01-18 12:19 Kentaur

Kentaur képe

Igen, ma a facebook-használat sokkal fontosabb tudás, mint bármiféle "túlélő-tudás". Tudtad, hogy ma már az egyetemet csakis akkor tudod elvégezni, ha van interneted és azt profin tudod használni? Interneten veszed föl a tárgyaidat, és ott látod az órarended, ott kapod meg a jegyeidet, és az online felületről tudsz befizetni bármit, ott kapod az ösztöndíjadat is. És a csoporttársaiddal a facebook-csoportban osztjátok meg a kötelezők listáját, az óratematikát, a jegyzeteket, a legfrissebb információkat a vizsgákról, és hogy most dobott egy e-mailt a tanár, hogy ma elmarad az óra. Én látom, hogy a mai egyetemisták a facebook és más internetes cuccok segítségével a nyelvtudásukat fejlesztik, amúgy beszerezhetetlen könyveket és tanulmányokat olvasnak el, kutatásokat végeznek Zimbabvéban otthonról, tudományos folyóiratokat töltenek le, publikálnak, dolgozatot írnak közösen egy belga diákkal több ezer kilométer távolságból, és a többi.
Nem abból kell kiindulni, hogy sokan csak szórakozásra használják az ilyesmit, mert a döntő többség nem csak arra használja.

Ha Gipsz Jakabka suttyó, és csak nyálposztok megosztására tudja használni az internetet, akkor a könyvet is csak asztaltámasznak fogja használni, tök mindegy, milyen eszköz kerül hozzá, mivel haszontalan ember, nem lesz hasznos a kezében.
Arról már nem is beszélek, amikor gyerekek kisujjal programoznak és felnőve mesterséges-intelligencia kutatók lesznek vagy szoftverfejlesztő céget alapítanak. Több hasznát látják az internettel kapcsolatos tudásuknak, mint bármi másnak.
Egy mai embernek soha nem kell egyedül boldogulni a vadonban (nincs is vadonunk, alig van olyan hely, ahol akár fél napot is lehet menni anélkül, hogy kiérnél az erdőből). Nagyapádnak meg az enyémnek még hasznára volt az ilyen tudás, nekünk meg már nem annyira, a gyerekeknek meg semennyire. Az ilyesféle tudás ma halott és haszontalan tudás. Nem is tanulja meg a gyerek, hacsak nem arra viszi a személyes érdeklődése. És a gyerek nem csak 12 éves kortól csoportfüggő, csoportlények vagyunk bizony már 0 éves korunktól, ez az emberi faj sikerének záloga. Ezért olyan sikeresek az erre építő dolgok, mint például a facebook, vagy ez az online íróközösség, ahol ilyen jókat tudunk beszélgetni, miközben én Leuvenben vagyok éppen.

És a dolgok amúgy sem fekete-fehérek. Én például remekül elbolondulok a neten, tudok photoshoppot használni és kiismerem magam a képfeltöltésben és szövegszerkesztésben, miközben kitalálok az erdőből és szeretek vad-kempingezni, tudok olyan hagyományosan hasznos dolgokat, mint horgolni, varrni, tésztát keleszteni-nyújtani, kenyeret sütni, füvet kaszálni és szőlőt kötözni, de akkor sem esem kétségbe, ha össze kell szerelni valamit, vagy paradicsomot kell termeszteni. Pedig pesti panelgyerek vagyok. Közben szívesen posztolok a facebookra is.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

h, 2016-01-18 13:50 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Persze, hogy tudni kell használni a mai kor vívmányait, de mi van akkor ha lekapcsolják az áramot, vagy csak nincs internet hozzáférés?
Például, ott volt a Katrina hurrikán. Ott aztán a fészbúkra-posztolgatós-otthonülős emberkék hullottak, mint a legyek. Nem tudtak ráguglizni, hogy mi is a teendő. Természetesen ez szélsőséges példa, de azért alapvető tudás igenis kell a túléléshez (lásd: vidéki ember Pesten). Na ilyenkor jók a könyvek.
A húgom nemsokára szülni fog. A gyerek apja Salzburg környékén melózik. A tizenkét éves keresztlányomnak majd két-három napot a nagyanyjánál kellene tölteni, amikor a tesóm bemegy a kórházba. De semmiképpen nem akar, mert anyámnál nincsen wifi! És ne biciklivel menjünk el a strandra, hanem inkább kocsival. Ettől még jó tanuló és okos-ügyes is. Csak épp majd ha olyan helyzetbe kerül ami nem "szokványos", akkor megy a levesbe
(persze nem biztos).
Nem azt szeretném, hogy dobjuk le őket ejtőernyővel Szibériába télen, csak épp megmutatni nekik egy olyan világot, ami valóságos, ami nem virtuális.
Tudjanak magukkal mit kezdeni, ha lemerül a teló és nincs a közelben áramforrás.
Vagy nincs wifi.
Itt nálunk Ausztria közelségében, azért vannak vadregényes tájak, veszélyes hegyek.
De ha megfordítjuk a dolgot, akkor ha mindez a mi gyerekkorunkban elérhető lett volna, vajon akkor is olvasnánk ennyi könyvet? Vagy jóval kevesebbet?

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

h, 2016-01-18 15:40 Para Celsus

Para Celsus képe

Pl. a szorzótáblát szerintem nem hülyeség megtanulni. Hallottam egy sztorit, miszerint külföldön (tán Júeszéj) vásált egy hazánkfia, azt valami gond volt a pénztárgéppel, és az eladó hamarjában nem tudta kiszámolni, mennyi a hétszer nyolc (vagy akárhány), és mikor a kedves vevő rávágta, ötvenhat, úgy néztek rá, mint egy kozmoszból idetévedt szuperzsenire, pedig ő is csak beseggelte (és használta) az egyszeregyet.

Amúgy szerintem az okos ember elboldogul a facebookkal és anélkül is, a... kevésbé fogékonynak meg hiába adsz dupla sávszélességet és hiperszuper számítógépet, akkor is csak pornót meg kiscicás videókat néz és posztol rajta.


Long live the nymphets!

"The Rainmakeeeer!"

h, 2016-01-18 19:13 Sednol

Sednol képe

Amikor kint tanultam oroszéknál, a matekfüzet hátulján kötelezően szerepelt a szorzótábla még tizenkettedik osztályban is. A számítástechnika tanár nem értette, hogy tudom fejből megmondani egy bináris szám decimális megfelelőjét fejből.
Fater járt így. Nem működött a pénztárgép a boltban, és vett hat poharat, darabja hét kopejkába került. Csaj mondta pill, és elővette a golyós számológépet. :D Fater mondta, negyvenkettő. Nem hittek neki. Kigolyózták, és annyi lett. Fatert zseninek nézték. :D

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

h, 2016-01-18 19:51 Ovidius

Ovidius képe

Valamikor 1972. május 7.-én Szentpéterváron (akkor még Leningrád) az unyivermágban bevásároltam négy üveg vodkát estére... a csapatnak. Akkor, ott, 3,5 rubel volt egy üveg ára. Kikészítettem a tizenkét rubelt. Ugyanaz történt, mint amit leírtál, annyi különbséggel, hogy a pénztárgép jó volt. Csakhogy a leányzó nem hitt neki, előkapta az abakuszt, és leellenőrízte az eredményt. Miután minden stimmelt, közölte, hogy tizenkét rubel lesz. Enyhe meglepetést okoztam azzal, hogy már a kezemben volt a pontos mennyiség...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

h, 2016-01-18 19:01 Kentaur

Kentaur képe

Nyilván mindenben az egészséges középút a legjobb, ha lesz gyerekem, megpróbálok majd rá úgy hatni, hogy ne legyen netfüggő. Ha mázlim lesz és a szüleire üt majd (nem kislapáttal), akkor nem lesz nehéz dolgom, mert ezt szerintem nagy részben alkat kérdése. Csak régen netezéses trollkodás helyett a hülyegyerekek a kisebbeket verték, bandáztak, csavarogtak, állatokat kínoztak, lopkodtak a társaiktól, és utáltak olvasni, ami felnőttként sem változott semmit. Na és ott volt a televízió, én emlékszem, hogy az ugyanilyen "ördögmasinája" volt az idősebbek szemében, mint most a net. "A büdös kölke egész nap csak azon lóg, hát mit fog ez tudni az igazi életről, el se megy már sehova ha nincs ott tévé, nézi a sok erőszakot aztán bűnöző lesz."
Na én egy "a televízió térhódításában" felnőtt gyerek voltam, és bár néztem tévét is, azért többet olvastam, és kimentem játszani, mert mint egészséges késztetésű gyerek, nem értem be csak az egyikkel, bár nem volt éppen olyan gyerekkorom, hogy azt reklámozzam, lett volna okom "elmenekülni" a valóság elől, szerencsére erre mai napig is a fantáziám a legjobb eszközöm. Ma meg nincs is tévénk, és nem lettem bűnöző, és nem lettem olyan életre-nemvaló, hogy kiesik a kaja a számból. Szerintem egyszerűen jó valamire fogni, ha a gyerek nem olyan, mint azt a szülő elvárja.
Hát én nem tehetek róla, rossz társaságba keveredett, a tévé, a net, a nagyszülei rossz befolyása, a sátán maga megrontották szegénykémet!

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

p, 2016-01-15 21:24 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Ahogy mondani szokták:
─ Már megint eltelt egy év, hogy a kovalens kötésről megszerzett tudásomat hasznosíthattam volna
(persze mondhattam volna mást is).
Szerintem meg pont az a baj, hogy a poroszos, gestapós(alaposság-következetesség) vonal teljesen kihalódott, és a liberális "csinálj amit akarsz" maszlag megy.
Ha nem állsz a diák mögött csőre töltött UZI-val, akkor szarik megtanulni a szorzótáblát(Há majd okostelóval kiszámolom). Természetesen nem a megfelelő tudásanyagot erőltetik( még a kenyeret is a rossz oldalán kenik meg).
No, de ez már nem a kötelező olvasmányok témaköre.
A régi korok emberei? Az ő döntéseik? Történelmi rálátás? Nem tudom.
Egy adott élethelyzetben való döntés, annak következményei, hogy a diák tudja, hogy ha ő is hasonló szituációba keveredik akkor, helyes úton haladjon tovább. Ez már inkább, mert elmondva száraz, de egy regényen(drámán) keresztül bemutatva sokkal hatásosabb és emlékezetesebb.
Az más kérdés, hogy az Antigonéból milyen következtetések vonhatóak le, amelyet hasznosítani tud.
Bővíteni a kötelező olvasmányok listáját, mondjuk egy témakör köré csoportosítva, és aztán abból a tanuló azt olvasná el amelyik szimpatikus számára. Példának okáért ott van a holokausztot feldolgozó irodalom, vagy akár a diktatúrák, szerelmi-kapcsolati élethelyzetek stb.
Na persze, most mondhatjátok, hogy ez milyen liberális má' ? Azért az UZI ott lenne....:-)

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

p, 2016-01-15 20:52 AvatáR

AvatáR képe

Mivel a tanár mindent tökéletes elmondott, ezért nem is nagyon olvasta senki.
:( most beleugrottam a Kőszivűbe, de félig jutottam.
Sajnos a kötelező elidegeníti a gyerekeket az igazi szívből jövő olvasástól.
Nem éreznek késztetést rá hogy fejest ugorjanak egy halom könyvbe.

"A két legerősebb harcos a Türelem és az Idő"

v, 2016-01-17 01:07 Winkler Anna

Winkler Anna képe

Hű, jó kis beszélgetés. Beszállok egy körre.
Éppen most vettem ki a fiamat az iskolából, magántanulónak. Merthogy a közösségben komoly gondok akadtak. Arra neveltem, hogy ne hazudozzon, ne erőszakoskodjon, mert akkor sokkal jobban fog boldogulni a kapcsolataival, hiszen azok a bizalmon alapszanak. Na, ne mondjam, három és fél évig szívott a gyerek, mire megelégeltem, ahogy a közösségben bántak vele. Ezen felül kicsit introvertált, lassú, és még erre rátesz, hogy mivel nagytermetű, a korához képest testileg fejletlen. Például még nem fejlődött ki az absztrahációs készsége. Nem, ez nem a képzelőerő, amit agyoncsap a tévé, hanem a híd a belső és a külső valóság összhangba hozásához, a gondolkodás valódi beindulása, a világ gondolati letérképezése. Ez egy agyi fejlettség, ami a gyerekeknél 10-12 éves korukra alakul ki, és majd ezután tudnak elvontabb, bonyolultabb fogalmakat megérteni és körvonalazni magukban jelentéstanilag, és azonosítani külső-belső élményeket analogizálni. Ez kábé azon látszott meg, hogy nem tudta megtanulni a környezetet, és furán nézett, minek kell neki tudni a szántóföldi növényeket? Hiába látott olyat, az élményt nem tudta az elméleti tudással egybekapcsolni és ki is szórta a fejéből, mint fölöslegesen ott lebegő infót, ami csak a helyet foglalja. Viszont a matematikai logikája remek, sőt, gyorsabban is haladhatna a többieknél. Szeret festeni és rajzolni, amit imádott pár hónappal ezelőttig, amikor az új rajztanára egymás után kétszer is ordibálva lehülyézte az egész osztály előtt. Sírva hozta haza az ötös rajzát. Abszurd helyzet volt, és eléggé összeomlott a gyerek.Hetente egy rajz és technika órájuk volt, amit az érdeklődésének figyelembevételével keveselltem is, és amire azokon a napokon remegő gyomorral indult el reggelente. Megutálta az olvasást és írást. Első, másodikban szerette, gyönyörűen írt, olvasott, most ő se tudja kiolvasni, amit leír. Oda jutott, hogy nem olvasta el a feladatokat a dolgozatban, sorozatban egyes szövegértéseket írt és rontotta a matekban a szövegesek megoldásait is, mert nem olvasta el a feladatot, csak csípőből megoldotta, ahogy szokták -nesze neked annyi gyakorlás. Emellett naponta órahosszakat kínlódtunk itthon a leckével, meg a csesztetéssel.
Akadtak konfliktusok, elkezdték az egyik osztálytársa nagyobb testvérei terrorizálni, elvették a cuccait "a nagyok". Megelégeltem. Másik sulit kerestem, de rájöttem, hogy eltekintve a személyesebb résztől, valójában a rendszer nem jó. Máshol is ez van, másik munkarendben kell tanulnia, ebbe én nem vagyok hajlandó tönkremenni, meg a gyereket se hagyom, hát tök hülye marad és hülyének is hiszi magát, pedig nem az.
Magántanulásra adtuk a fejünket. Még nem hozok tapasztalatot, a dolog friss, bár akad egy-két érdekesség.
Mióta beszélgettünk egy kicsit erről a tanulás dologról, kérésemre elolvasta a most kötelező kincskereső első fejezetét, és azt mondta:
- Dögunalom és a felét se értem. De nemcsak a szavakat nem értem néhol, hanem azt se miért ezt teszik az emberek benne, amit.
Bingó. Itt van a kutya elásva.
Tudni kell, hogy nem bírom a logikai bukfenceket és csúsztatásokat, főként, ha olvasok. Elvárom a tökéletes belső koherenciát, amit csak ki lehet hozni egy regényből, és nehezen viselem a nyelvtani hibát is - a gyerek tankönyvei teli vannak súlyos helyesírási és logikai hibákkal-, na és ami még ennek a koherenciának ugye egy komoly része, az emberek természetes viselkedése, amitől egy történet élő lesz. Ennek van belső logikája, ez is felépített, de épp attól koherens a történet, ha az is rendesen ki van gondolva.
Ezek hiányoznak a kötelezőkből. Az emberek, a szereplők a gyerekek szemében logikátlannak tűnő viselkedést produkálnak azzal, amit a régi világban tettek, holott akkor ez normális volt. Erről például komolyan kéne beszélni. De ezt hogy tudnám elmagyarázni egy tízévesnek, aki nem tud még magáévá tenni összetett fogalmakat, és még egyáltalán nem tanul történelmet, a jelenvalót sem tudja leképezni magában, nemhogy egy absztrakt múltdimenziót, ami a történelem akar lenni és még mozog is basszus? Nem volt más, a dédire kentem mindent. Az ő másságával próbáltam elmagyarázni ezt belső feszültséget, de úgy érzem nem mentem messzire. Viszont nem adom fel. Ezen felül letöltöttem azt a szörnyűséget fejezetenként, és betűgyakorlatként fogjuk alkalmazni, hallgatja a gyerek, és közben a szemével meg amíg bírja, követi a szöveget. Anno mi sokat olvastunk hangosan, közösen, együtt, még 4.-ben is, az egész osztály olvasott minden nap. Most elvárás, hogy a gyerek alig egy év alatt folyékonyan olvasson, de nem hagyják benne megérni ezt a tudást, hanem versenyeztetik őket, mint a lovakat.
Aki kiesik, az nem bírja a húzást, aki nem azt meg hajtsuk csak még jobban. Közben fossa az iskola a funkcionális analfabétákat.
Kivettem a gyereket a versenyből, máris jobban van, köszöni, igen, akar tanulni. Élvezi, hogy nincs hajtva, és amikor kérdez, akkor hirtelenjében három-négy órán át lefoglaljuk magunkat a kiterjedt válasszal, pontosabban annak keresésével. Ma megkérdezte, mekkora az univerzum. (Nesze neked világleképezési blokk, mi? )
Megtanultuk mekkora az univerzum, megnéztünk egy másfél órás vidit - marhanaaaagy-, és egyfolytában álmélkodott, hogy hú. Aztán a minap megnéztük a mesélő sorozatból a "szíve nincs óriást" és kibeszéltük a fordulópontokat, a szereplőket és a dramaturgiát, tulajdonságokat, bizalmat, barátságot, feszültségeket, döntéseket. Mert ha van egy történet, akkor annak a szereplői a barátaink lesznek. Így idővel remélem felfedezi magának ezt a terepet, hogy nemcsak filmekből, de szövegekből is szerezhet ilyen barátokat. Mert a történeteket imádja minden formában.
Olvasott, aztán órákig agyalt rajta mi a lófasz az a körtemuzsika? Végül megkérdezte. Szóval modern projektmódszerrel próbálom kivágni magam és terelgetem a kölköt. Nem tanítom, nem vagyok tanár, nm ringatom abba az illúzióba mindkettőnket, hogy mindent tudok, mert tudom, hogy nem. De tananyag van, azt tartani kell, és a kötelezőt hamar ki fogjuk nyírni, még valószínűleg én is adok neki egy kis kőkemény kritikát.
Megkaptam az anyagokat, mit kell megtanulnunk az új suliban vizsgára. Környezetből a 15 tematikus tételből, ami első félévben bele kellett volna sétáljon a gyerekem fejébe a nagyra becsült iskolában, kettőt vettek át. Kettőt. És ez alapozza a későbbi tudását. Ami mostani rendben egyenlő a nullával. Szóval felköthetjük a gatyát az új suliban és abban bízok, hogy valami majdcsak ráragad a gyerekre, mert hogy annál többet fog tudni, mint amit eddig, az is biztos.
És szabadon fejleszthetem a kézügyességét, de még sportolni is többet tud innentől kezdve. És van ideje mindenre. Meg nekem is. Jó lesz ez.

Saját olvasáshoz. Gyűlölöm a kötelezőket, ösztönös az ellenállásom felé, oroszból is megbuktam anno, egyszerűen nem maradt meg a fejemben, ha össze-vissza forogtam, akkor se. Valszeg a gyerek ezt az ellenállást sikeresen örökölte tőlem. :P Viszont néha rám tört a jókislányság, és például a Pál utcai fúkat elolvastam, amikor kellett. Azt hiszem két órán át sírtam utána, de annyira, hogy a nagyikám már orvost akart hívni, mert csak hüppögtem, szólni se bírtam. Életem legszebb emléke, hogy teljesítettem a távot,de a legszörnyűbb lelki élményem volt. Annyira beleéltem magam, hogy sokkos voltam egy ideig, hiába mondta a mamim, hogy ez csak egy könyv. Nekem akkor az egy világ vége volt, egy megsemmisülés, soha nem éreztem akkora lelki fájdalmat azelőtt. Megtudtam milyen. Ráértem volna vele. Akkor úgy döntöttem, hogy soha többé az életemben nem veszek a kezembe egy könyvet se.
És akkor jött a csillagok háborúja, az én megváltóm, és én szerelmes lettem a filmekbe, a történetekbe. Sokkal később, nagykamaszként kezdtem óvatosan olvasgatni és rohadt válogatós voltam, vagyok a mai napig. Logikai hiba? Lapát. Negyedik helyesírási hiba egy oldalon - amiben csípőből biztos vagyok? Lapát. Dögunalom terjengős bekezdések, sehol egy szereplő? Sehol egy becsületesen beazonosítható helyszín? Semmi izgi szó? Apró momentum, vagy tett? Hatodik oldalon még semmi? Azt se tudom, hol vagyok? Kioktat az írói hang? Mind lapát. Rohadt sok könyvet kicsaptam már a hóra. És azt is megvallom, olyan is volt, amire később éreztem, hogy a régi időkben én voltam éretlen, nem voltam felkészülve a befogadásra.
Persze azóta sokat változott az élet, az egyetem megtanítja az embert rohadt gyorsan olvasni, a szakirodalmak vissza adták az emberiségbe vethető hitemet, így idővel rákaptam egyre több könyvre és a sokkok kiheverésének céljából szimultán olvasó lettem. Hat-nyolc könyvet olvasok egyszerre, mindig van egy könnyű, laza, kikapcsolásra szánt könyvem, két-három szakirodalom, meg valami súlyosabb témákat feszegető cucc, amikből tanulhatok.
A kihívásom már nem az, hogy olvassak, hiszen nem kötelező, hanem az, hogy a gyerekkel megértessem, ez csak "egy" sztori, van még ezer másik és a többit mindet ő maga megválogathatja. Ezen felül segítek neki, például elmagyarázom mi a lófütty az a körtemuzsika. Én se tudtam annak idején. És emlékszem, milyen rossz érzés volt, hogy nem tudom, miről beszélgetnek a többiek a tantónénivel az iskolában. Akárhogy erőlködtem, el se tudtam képzelni olyan körtét, ami fütyörész, máig valami megfoghatatlan fogalomként lebeg előttem, hiába tudom, hogy mi az. Már késő. Ma már késő. És ehhez még egy gondolat, hogy ez az érzés végigkísérte az egész életemet. A siessek már, megint késő, megint elkések, megint lemaradtam és mit csinálok ilyen rosszul? És úgy éreztem, megőrült a világ és nincs helyem benne.
Ma már tudom, hogy a megfelelési kényszer nyomasztó és értelmetlen, megfojt, örökre nyomot hagy. És igen, azt is tudom, hogy kell egy szint, amivel beilleszkedik az ember a társadalomba. De tízévesen ez a gyerek nem antiszociális és nem is lesz az, már most illemtudó, tudásszomjas, kedves és fegyelmezett, csak egy kicsit lassabb, mert alaposabb mindenben, és mert komolyan érdekli az őt körülvevő világ, nem lagymatag -hibás/ elhibázott - tankönyvekből, hanem tűpontos kifejezésekből és józanul.

Ha annyira muszáj lenne tanítanom ezt az olvasmányt, szerintem megbuggyannék, és most megpróbálok valahogy kedvet csinálni a gyereknek ehhez, hogy közösen szenvedek vele együtt, megbeszéljük, ha pedig túl leszünk az egészen, utólag jól fogunk szórakozni a dolgon. De ami ennél is fontosabb, úgy tekintünk rá, mint egy projektre, amit bár nem fűlt hozzá a fogunk, nem élveztük egy cseppet se, de megcsináltuk.

"A sérülések, melyeket a lélek szerez, magától értetődő ár, melyet önállóságunkért meg kell fizetnünk a világnak."
/Murakami Haruki/

v, 2016-01-17 01:08 Winkler Anna

Winkler Anna képe

Bocsi, hosszú lett. :P

"A sérülések, melyeket a lélek szerez, magától értetődő ár, melyet önállóságunkért meg kell fizetnünk a világnak."
/Murakami Haruki/

v, 2016-01-17 08:29 Roah

Roah képe

Valami nagyon nem a kerek a sulikban...
Az egyik kolléganőm a kisfiával hasonló problémákkal küzd - két kicsi van, egy kislánya és kisfia. Szinte...ez nagyon durva. Parának napi szinte mondom, hol a tart a kisfiú, minden nap meséli bent a kolléganőm, mi történik a gyerekkel. A kicsi még csak másodikos, irtó kicsi, és a korához képest vékonyka, átlátszik a bőre. Az anyukája is vékony, szóval ez genetika.
A kisfiú egyik napról a másikra, amikor indultak volna korán a suliba, hányt.
Így kezdődött. Csóri kolléganőm hetekig hordta orvoshoz a gyereket, de minden negatív lett - szerencsére! -, minden, az egyik orvos mondta, hogy más problémával állnak, állhatnak szemben; az összes kolléganővel bújtuk a szabad percekben a netet, magán szakembereket kerestünk, a kolléganővel együtt. Az órabérek! Micsoda órabérek vannak?! Horror összegekért kezelnék a kisfiút, mert a tanulási probléma lelki eredetű...
Mialatt kutatta a szakembert, faggatta otthon, rajzoltatta a kisfiút, óvatosan, a gyerek tanárait is bevonva. Fény derült egy agresszív matek tanárra, aki ordított, sőt, fejbe is vágta az egyik kislányt valamivel, amit a kolléganőm kisfia, lévén, soha nem ütötték meg, megdöbbentette, sőt, a jelek szerint saját élménynek tudta be. Az a matek tanár már nem nagyon van abban a suliban. Aztán kiderült egy Nort...Norisz? Norzo..mitudomén, fura nevű negyedikes fiú, aki a napköziben szekálta a kisfiút - ő még ott van, de a kolléganőm megkérte a napközis tanítónéniket, hogy figyeljenek jobban rájuk, illetve a "nagyfiú" szüleivel is próbálja felvenni a kapcsolatot.
Kolléganőm talált egy fiatal asszonyt, egy szakembert, oda hordja hetente kétszer a kisfiút; jó is, kifizethető is, mert már nem hányja össze magát a kisfiú reggelente - öklendezés és sírás van, de már javul a kolléganőm szerint -, nyíltabb; mesékből dolgoznak, bár a most szerdai kezelésen érdekes dolgot mesélt a gyerekről a kolléganőm. Ott várt az irodában, szegénykém, "Kata! Kata! Te biztosan tudod, ez mit jelent?! Kata, te ugye megérted? Képzeld, mi történt tegnap a kezelésen!" A kabátomat vettem volna le épp', de láttam az arcán, hogy meg van rémülve, éreztem, hogy valami baj van; könnyes lett a szeme, alig várhatta, hogy beérjek a munkahelyemre. "Mi történt?" Kérdeztem úgy, hogy csak rá figyeltem. "A gyerek a tegnapi kezelésen egyfolytában a doktornéni vállát nézte. Bámulta. És csak nézte-nézte, mire az már megkérdezte tőle, mit látsz te a vállamon? Látom, hogy figyeled. A gyerek meg azt mondta, hát az angyalt. Egy angyal ül a válladon." És ezt a gyerek olyan természetességgel felelte a szakembernek, mintha csak azt mondta volna, hogy süt a nap.
A kolléganőm nagyon megijedt - a doktornő szerint nincs ok az aggodalomra. Szerinte annyira tiszta lelkű a gyerek, annyira érzékeny, hogy másként lát, érez dolgokat a környezetéből, valószínűleg az általa érzett bizalmat láthatja így. Ez a jelképe. Úgy néz ki, a gyerek a saját bőrével is lát. Illetve olyan, mintha nem is lenne neki bőre - mintha mindent érezne. Ritka adottság, és felnőtt korra elfojtódhat, de mindenképpen másként fog tekinteni a világra, az emberekre, a környezetére.
Nem tudom, hogy náluk is mi lesz, azt próbálják elérni, hogy ne rontson tovább, szinten tartják - a könyvek, amikből tanulnak...? Ugyanaz. Detto ugyanaz a helyzet, amit te is írsz.
Azért szerintem ez már nagyon durva.

Kötelező könyvek...
Nekem az a cirkuszos mű, amit olvastunk a suliban, az hazavágta egy életre a cirkuszosok világát; annyiszor linkeltük már itt is, szerzőstül a novellát, mégsem tudom a címét. Az egyetlen történet, amit az agyam íróval, címmel együtt elrejt, mintha nem is létezne.
Kicsinálta a cirkuszokat bennem. Gyerekként sokkolt. Máig...még a szótól is kiráz a hideg, látom magam előtt kapásból azt a történetet, érzem a hangulatát, a gyötrelmet, borzalmas élmény volt.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2016-01-17 19:50 Koda

Koda képe

"Ha vannak iskoláskorú olvasóink"
"Karcolatosok véleménye lenne a mérvadó, akik mostanság ülnek iskolapadban"

Az a szomorú büdösnagy helyzet, (ahogy én látom a két szememmel) hogy nincs olyan osztálytársam, évfolyamtársam, haverom aki egyáltalán OLVASNA (facebookon kívül). Nagy ívben tojnak az irodalomra, meg minden másra.
Irodalom óra röviden: 45 percig másolnak a tábláról élettelenül, írják amit a tanár mond, majd kicsöngetnek.
A kötelezőknek csak a tartalmát olvassák el legjobb esetben.

De megkérdeztem egy az ország másik felén élő korombeli ismerősömet is.

"felteszek neked egy gyors kérdést.

Na? Xd

ugye vannak barinőid stb...

Ahaa

ismered őket.

Igen

szóval a kérdésem az,
hogy közöttük hányan olvasnak rendszeresen könyvet?

Ohm.. 1? xxd"

---

v, 2016-01-17 21:31 Roah

Roah képe

Te szoktál olvasni?

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2016-01-19 12:53 Para Celsus

Para Celsus képe

https://www.ted.com/talks/ken_robinson_says_schools_kill_creativity

Magyar felirat is van hozzá.
A kulcsmondat kb. ott van szerintem, hogy "a gyerekek elvesztik a képességet, hogy tévedjenek. Mire felnőnek, már félnek tévedni."
És tényleg ez megy! Még néha a karcon is ezt látom. Többektől hallottam, hogy már rágörcsölnek az írásra, mert félnek, hogy nem elég jó a leírt mondat. Aztán jön a bünti. Ex cathedra. (Oké, van, ami egyértelmű: helyesírás, központozás. Ez ügyben könnyű tanácsot adni. Ami szubjektív, ami egyedi, ami irodalom: abban k.rva nehéz.)

(Szerintem írni könnyeden kell. Persze javítani, átnézni meg szigorúan. Az én olvasatomban az alkotás - ha valódi, kreatív alkotásról beszélünk, nem pedig ízlés- és igénykielégítő álirodalomról, szövegformát öltött termékről - olyan, mint a szex. Azt sem lehet úgy művelni, hogy közben cetliről olvasod: "oké, másfél perc csókolózás, hét és fél perc előjáték, három simogatás a vállra, kettő a hátra...". Ki a fene élvezné ezt? :D )

(Egyébként szerintem tévhit, ha valaki azt hiszi, hogy ez a "tévedésből tanul a kölök" pusztán valami liberálisch-elvont gondolat lenne. Ha elolvassuk mondjuk a Tüskevárat, abban is az a lényeg, hogy Tutajos a maga bőrét viszi a vásárra, a berekben megtanul tanulni a tévedéseiből, pölö hogy a szandálban nem jó sarat dagasztani, oda gumicsizma kell. Jobban és egy életre megtanulta abból, hogy a lábát összevágta a sás, mintha csak elmondták volna neki: "Csizma!")


Long live the nymphets!

"The Rainmakeeeer!"