Heti kérdés -- A szerkesztő kérdez

Hogyan írtok?

Írtam már szerintem másik "heti" kérdésben, hogy vannak ötleteim, amik befejezetlenül hevernek -- akad olyan is, ami nyolcvan százalékos készültségben. (Tulajdonképpen a legutolsó kérdésem a félbehagyott írásokról szólt, illetve arról, hogyan kezelitek ezt a jelenséget.) Ha túl sokat halogatok, egyszerűen elhal a lelkesedés egy konkért téma, novella iránt.
Úgy rémlik, King azt tanácsolja, vigyünk rendszerességet az írásba: jelöljünk ki magunknak naponta x időt, amit erre szánunk. Szerintem ezt nagyon nehéz betartani, de tény, hogy én például ha nem így csinálom, könnyen bekövetkezik, amiről az elején beszéltem. A legjobb, ha az ötletet követő lelkesedés adta energiát, löketet kihasználva meg is írom a novellát együltő helyemben -- már ha a terjedelme engedi. Ti hogy csináljátok ezt? Van "alkotói órátok"? Vagy mindent félresöpörve, akár éjszakába nyúlóan is megírjátok minimum az első vázlatot, ha jön az ihlet?
Az is érdekelne, milyen körülmények között: van-e kedvenc "alkotói pontotok" otthon, egyáltalán otthon írtok-e, kísérik-e rituálék, például zene, bögre kávés kötelező szelfi stb.
Még egy kérdés: miközben készül, szoktátok mutogatni az írást másnak? Van olyan "segítségetek", aki tanácsokkal lát el a rögös út során, terelget benneteket, mikor elmerültök az írásban? Mennyire hagyjátok befolyásolni magatokat? Mennyire fogadjátok meg a tanácsokat?

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2018-07-05 17:58 Dana

Dana képe

Tessék, csak tessék!

Korábbi szerkesztői kérdések listája:
http://karcolat.hu/interjuk_es_heti_kerdesek

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2018-07-05 19:00 Sren

Sren képe

Pár éve - igen, évekről beszélek - körülményfüggő a dolog. Ötleteim vannak, de a mindenkori körülményeim, az örökös elhavazódás... Egyszerűen nincs időm. Hetek óta írogatok egy olyan novellát, amit más félóra alatt kiráz a kisujjából. Ez van. (Addig örüljetek, wehehehe! :D)

Segítség? Persze, mindig van. Szeretteim bármikor, tényleg. De nem mutatok meg senkinek félkész művet, még nekik sem. Tizen-éve tudom, mennyi-rengeteg változás lesz még azon (már ha az ember tényleg igényes).

Soványka komment, tudom. De az öröm a holtnak hitt Heti Kérdés fölött annál nagyobb! :) (Nomeg: kutya legyen a nevem, ha előjövök valami Szent Alkotói Rítussal! Csak írni kell, a fene egye meg! Kellene......)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2018-07-05 19:50 Dana

Dana képe

:-)

Szabin vagy még? Hajrá, novella!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2018-07-05 22:55 Kentaur

Kentaur képe

Azonnal nekiülök, amint tehetem, és vakulásig nyomom. Közben segítség? Mármint KÖZBEN Hozzám Szólnak? :-O Ráadásul beleszól az ÍRÁSBA? Hát addig élt szerencsétlen! :-D
Rituálé dettó ugyanez: transzban vagyok kébé, semmit nem érzékelek, ha zenét tennék be 1.verzió: zavarna, 2. verzió: egy mukkot sem hallanék közben belőle. Inni szoktam, de nem vagyok benne biztos, hogyha valaki kicserélné a szörpömet lóhugyra, akkor ezt észrevenném. Enni nyista: oda kéne nézni. Maximum szendvics vagy ilyesmi, amire nem kell odafigyelni. Alkotói pont: írtam én már villamoson szalvétára meg cigisdobozra fesztiválon - szóval nem, ha nincs más, akkor az ellenségem vére is oké lesz, a halotti leplére. Ennyi. :-D
Amúgy meg ha van kényelem, akkor nyilván a gép ahol van, ott fogok írni.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

p, 2018-07-06 20:15 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nincs rendszer, mert érzelemből írok. És csak D-betűs ihletekre: depresszió, düh, dac, Dóri-paródia. (Bocs, dumort akartam írni, de annak sincs értelme.) Ezen nincs mit szépíteni. Van egy pont ilyenkor is, amikor már kontraproduktív a kiváltó inger, mert írok két sort, kitörlöm, újabb fél sor, kitörlöm, végül meg már semmi.
Körülmény változó. Szeretem egyhuzamban megírni az egészet - nem "első vázlat", hanem egyből javítva, átszerkesztve, készre főzve. Ezt nehéz értelmes emberi időben, ma már nem tudom megtenni, mint annak idején, hogy tizenkétórázok egy írás fölött, és utána magyarázkodom szüleimnek, hogy én szoktam fürdeni, enni, inni és felállni a gép elől. Annyi hasonló Krisztihez, hogy nálam is ki van kapcsolva a külvilág, és csak szendvics jöhet - tök mindegy, főzhetnek nekem egy ötfogásos vacsorát, akkor is szendvicset tudok csak ilyenkor enni. Inni szoktam, mert néha vizes a szám, de nem tudom, mikor teszem. A pohár ugyanis luxus. :) (Csapból. Arra van, nem? Anyu ezt megtudja, megöl. Elvileg felnőtt vagyok, de erre semmi nem utal.)
Egyébként ugyanígy működnek a kritikák. Idegesíts fel, szólj be, ríkass meg, írj rosszul, és elszálltam, kritikámra három nap múltán számítsatok, pirkadatkor, kelet felől. Írj jól, elolvaslak és adok stikában egy ötöst, és örülök, hogy nem dehidratálódtam tőled. (Nem, a dehidratáció nem kiváltó inger egy íráshoz, habár D-betűs.)
Szóval nekem az a legjobb, ha nem vagyok sem írás- sem karcközelben. De ezt már annyiszor mondtam, és láthatóan mégis élvezem, szóval ne higgyetek nekem. Az írás az élet, megyek vissza a novellámhoz.

(Egyébként egy technikai részlet: mindig, ismétlem, mindig kikapcsolt helyesírás-ellenőrzőnél írok mindent. A melóhelyen is mindent kikapcsoltam. Azzal lehetetlen írni. De ha ezt egy kezdő kérdezi, az F7 a barátunk, és mindig legyen bekapcsolva az ellenőrzés, én sosem tanácsoltam másképp.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2018-07-07 12:58 Dana

Dana képe

Én terjeszteném a "dumor" szót -- tényleg nagyon jellegzetes a humorod, mindig nagyon jól szórakozom a hozzászólásaidon.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2018-07-16 18:57 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Most tényleg erre volnátok kiváncsiak?
Hááát jó.
Nos, manapság már leginkább sehogy sem írok. Hogy miért nem? Ahhoz elmondom nektek, hogy eddig hogyan.
Természetesen a nagy elődők nyomdokain haladva csakis tudatmódosult állapotban.
Ehhez végy egy pohár jó minőségű vörösbort. Mondjuk vmi Cabernet sauvignont. Kortyolgass el lassan egy pohárral belőle(vagy többel). Aztán kinyitom az egyik fiókomat, ami megtellett cetlikkel, rajta ötletek. Kiveszek véletlenszerűen mondjuk hármat négyet. A legtöbb esetben semmi közük egymáshoz. Mondjuk legyen ez a három:
1: Emberek egy szűk csoportja, akik élő fában tartják a lelküket. Ha a fa elpusztul, ők is.
2: Utcai zenész egy képzeletbeli lányról írt dalával szórakoztatja a téren sétáló embereket. A lány süket, kékhajú, pólóján egy albatrosz képe. Pénzt dob a zenész gitártokjába.
3: Kavargatja egy ember a levesét, hogy kihűljön.Fáradt, fásult, túlhajtott. Nézi a körbejáró zöldségeket a levesben. Elréved.
Szóval ilyesmi. Ezekből történetnek kell lennie. Ahhoz meg kell nyilni. Fel kell pörögni. Erre kiváló a kokain. Sosem fizettem érte. Ami csurrant, cseppent. Nyilván nem a legtisztább cuccok. Gyanitom, hogy fel van higitva babatápszerrel. Mindegy. Mehet a foginyre. Aztán rá még pár pohár rumkola. Aztán némi zenével még ráerősítek. Dühösnek kell lennem! Fel kell "basszam az agyam", ami nálam nem egyszerű. Azért kell ez, hogy kimondjam amit ki kell. Némi hajnalka maggal még ráerősítek a feelingre és aztán írok, írok.
Tudom, hogy ennél egyszerűbb dolog az írás. Mindez nem szükséges hozzá. De így okoz örömet az alkotás. Mert művészek vagyunk nem pedig dolgos méhek, szürke eminenciások vagy napi karaktereket számolgató munkásemberek.Az már izzadságszagú, nyögvenyelős. Fújj!
Ma már azért tiszta fejjel javítok bele másnap (persze attól se lesz jobb:-)).
Manapság nem csinálok ilyesmit. Nem is írok. Gyereket nevelek. Másfél éves. Kislány. Vevő a gestapós nevelési elveimre(gestapó=alaposság, következetesség)
De majd írok valami kareninásat, mert azért a fiók lassan cetliktől lesz tömve.......

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen