Heti kérdés – A szerkesztő kérdez

Amikor egy írás igazán betalál
„Soha nem voltam siránkozós fajta.” – szól a kezdőmondata Stephen King 11/22/63 című regényének. Így jellemzi egyik főszereplője, Jake Epping középiskolai tanár saját magát.
Ő, Jake, rögtön fel is sorolja az első néhány oldalon azon alkalmakat, amikor bármilyen okból kifolyólag eltört nála a mécses. Ezek közül az egyik az, amikor egy tanítványának a dolgozatát olvassa.
A gyerekkorában megnyomorított pedellus írása hemzseg a hibáktól, nem egy irodalmi Nobel-díjas remekmű – mégis megtalálja az utat olvasója szívéhez. Főszereplőnk végigkönnyezi az egészet, és tulajdonképpen ezek a könnyek indítják el később őt hosszú, küzdelmes útján.
(A magam részéről a legutolsó ilyen élményem King: A Setét Torony című regényeihez kapcsolódik. Összességében nézve az írás nem nyerte el a tetszésemet, egyes részei viszont jók voltak. Spoiler! Amikor King megölte a kedvenc szereplőmet, Csít, a szőrmókust, majdnem nem olvastam tovább a hátralévő néhány oldalt. Borzasztóan kiakadtam, perceken keresztül sírtam, és átkoztam a Mestert, hogy miért tette ezt.)
Nektek van hasonló élményetek olvasóként? És a síráson túl: bármilyen könyv, novella, cikk stb., amely az átlagosnál hevesebb érzelmi reakciót váltott ki bennetek? Mivel érte el az író/szerző szerintetek ezt a hatást, miért tudott megríkatni, megnevettetni? Összefügg egy adott lelkiállapotunkkal, vagy mindig eléri ugyanazt a hatást?

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2016-02-14 20:16 Dana

Dana képe

Remélem, az előzőekhez hasonlóan jó hozzászólások, párbeszédek születnek ebben a témában is.

Előre is köszönöm mindenki véleményét!

Korábbi témáinkat itt nézhetitek meg:
Túl az olvasás élményén – Kedvenc könyveitek: mit is kaptatok tőlük?
Előírt ízlés, avagy viszonyunk a kötelező olvasmányokkal
Az anonimitás hatalma, avagy láthatatlanul mindenki bátrabb
Tanulni vagy nem tanulni?
Meghatározó irodalmi karakterek?
„Szép új világ?”

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-02-14 21:04 A. Dixon

A. Dixon képe

Szia,
ez is jó kérdés, nehéz rá válaszolni.
Írtam már, hogy engem öregekről és állatokról szóló történetekkel nagyon meg lehet venni.
Fekete István A pumi című novállája az, amin mindig sírok, aktuális lelkiállapottól függetlenül. Szegény öreg bácsi a kicsi kutyájával, árván és betegen a városban, és a gyógyszerész embersége, segítsége, nagyon megható, szomorú történet, melyet Fekete István nagyon egyszerűen, nagyon szépen írt meg.
A másik ilyen a Piszkos Fred, a kapitán utolsó bekezdése.
De például, amikor A Setét Toronyban Spoiler! levágják a rákok Roland ujjait, akkor nagyon dühös voltam Kingre! Így elbánni a revolverhős harcossal, megnyomorítani a kezét! Igazságtalan....

Hozok majd még kedvenceket,
D.

cs, 2016-02-18 08:48 Dana

Dana képe

Szerintem a macskás történetek, amiket a figyelmedbe ajánlottam, hasonló hatást fognak kiváltani...

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-02-14 22:14 Pepin (nem ellenőrzött)

Kurt Vonnegut Galápagos könyvén röhögtem szét magam egyszer egy vonatúton. A többi utas rám szólt, hogy tegyem el, vagy menjek ki a kabinból olvasni. Kimentem... :) Sírni még nem sírtam könyvön, csak a nevetéstől könnyeztem az említett könyv miatt.

https://www.youtube.com/watch?v=KsgJC6brhgc

h, 2016-02-15 19:18 A. Dixon

A. Dixon képe

Szia,
Próbálkoztam Vonneguttal meg Jack Kerouacal, de valahogy nem találtunk egymásra, szerintem még túl fiatal vagy éretlen voltam. Már egy ideje toporgok a könyvespolc előtt, leveszem, visszateszem a könyveiket, de most beszerzem és elolvasom a Galápagost, felkeltetted a kiváncsiságomat, köszi!

h, 2016-02-15 19:50 Pepin (nem ellenőrzött)

Emlékszem, hogy amikor először olvastam Vonnegutot, felénél abbahagytam, és visszavittem a könyvtárba. (A Mesterlövész volt ez a könyv.) Más könyvével közelítettem meg, éspedig az Ötös számú vágóhíddal. Sikerült. Megfogott, teljesen, és kétnyelvű kiadás volt, így az angolt is elolvastam. Aztán jött a Kékszakáll, Börtöntöltelék, Bajnokok reggelije, Áldja meg az Isten, Dr. Kevorkian, aztán a Mesterlövész is lecsúszott. Simán, és jó volt. Kerouacra nem tudom, hogy lehet-e receptet írni. Talán nem. Én csak olyan emberekkel találkoztam, akiknek nagyon bejött, és akik utálják a stílusát. Középúttal eddig nem találkoztam. Nekem mindkettő nagyon bejövős, és nagy hatással vannak rám a könyveik. Próbálkozz! :)

h, 2016-02-15 19:55 A. Dixon

A. Dixon képe

:)
Bocs az offért: Még Updike az, akivel hadilábon állok..... Az eastwicki boszorkányokat nagyon el akartam olvasni, a felénél letettem. Lehet, hogy az volt a baj, hogy először a filmet láttam, és az nagyon tetszett. Jelenleg azt is jegelem.

h, 2016-02-15 20:04 Pepin (nem ellenőrzött)

Updike...Nem olvastam tőle semmit még. Talán nem is fogok, mivel túl hosszú az olvasnivalós listám. De ha róla beszélnek társaságban, csak annyit mondok: hmm, igen, Updike, rendben, de beszéljünk inkább a csajokról. De ha ajánl valaki olyan könyvét, ami kihagyhatatlan, beemelem a listámba. :)

h, 2016-02-15 20:53 polgarveronika

polgarveronika képe

Bence, ha ajánlhatom: Updike: A terrorista

(magam részéről a Bech regények és a Nyúl sorozat nem mozdított meg különösebben)
Látod, én Vonnegut-tal vagyok úgy, hogy elolvasom, de nem vagyok Vonnegut fan.
Inkább Camus (mint az nálad is ott van), és a letehetetlen Carlos Ruiz Zafon pld A szél árnyéka (Hrabalról már nem szólok:DD pont neked)
És az állattörténetek: Déry Tibor: Niki - egy kutya története
Máray: Csutora
és így tovább a végtelenségig.....de legalábbis hosszú órákig
Üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

h, 2016-02-15 21:04 Pepin (nem ellenőrzött)

Köszönöm, Vera a sok ajánlást! Töltöm is le őket. :) Márainak még csak a naplóját olvasom. Úgy éreztem, hogy először azt kell, aztán jöhet a többi.

h, 2016-02-15 20:32 Ovidius

Ovidius képe

Minden, az állóvizet felforgató alkotót vagy imádnak, vagy utálnak... Vonnegut, az volt.
Azt gondolom, az Ő megismerésére és megszokására talán a Titán szirénjei a legjobb.
Nem túl nehéz, de azt, amit közölni akart (és általában tett is) a világgal, mind benne van. Amiket felsoroltál, bezárólag az Ötös számú vágóhíddal, már ennek a filozófiának keserűbb-, és legkeserűbb kinyilatkoztatásai.
Sok könyvét olvastam, és őt nem is nagyon szabad irodalomminőségi szempontból nézni.
Amit mondott, azt kell...
Soha nem szabad elfelejteni, hogy az Ötös számú vágóhíd százharmincezer meggyilkolt emberért szól. Gyerekek, öregek, nők, és minden ártatlan, akik ott haltak meg a gyújtóbombák alatt, a túlvilágról köszönik neki, hogy megemlékezett róluk...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

h, 2016-02-15 20:58 Pepin (nem ellenőrzött)

Vonnegut miatt emberek segglyukat tetováltatnak magukra. Szerintem ez az egyik legnagyobb elismerés egy írónak. :) Általában a külföldi útjaim során érintem Drezdát. Budapest-Pozsony-Prága-Berlin-Hamburg járattal szoktam utazni. És Drezdában mindig eszembe jut. Minden, az író is, és az is, ami ott történt. És, hogy ő nevetett, amikor meglátta a rommá lőtt várost.

cs, 2016-02-18 08:49 Dana

Dana képe

Vonnegut nekem... Az a felkapott író, akit ha nem olvasol, nem vagy trendi. Mint Müller például. Én egyszerűen félek nekiállni, mert mi van, ha nem bírok ilyen szellemi magasságokba emelkedni?! Aztán az is lehet, hogy egyszerűen csak beskatulyáztam az írót, és egyszerűen csak olvasnom kéne tőle valamit :-)!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2016-02-18 11:16 Ovidius

Ovidius képe

Trendi jellegű olvasásán már túl van a világ. Bekerült egy adott zsáner kánonjai közé.
Az új korosztályok számára már mást jelent ő is, nem olyan trendi. A YA-k megették...

Vonnegut legfontosabb írói tulajdonságának a világlátását tartom. Nagyon fontos etikai kérdéseket feszeget, és nagyon furcsa válaszokat ad rájuk. Legkegyetlenebb művei a második világháborúval összefüggésben íródtak. Szinte minden művébe -- nagyon kevés kivétellel -- beszövi Tralfamador világát, ellenpontozva emberi világunkkal, kritikájával. Mint azt korábban írtam itt a Karcolaton valakinek, szerintem a Titán szirénjeivel jó kezdeni. Élvezetes, fordulatos meséjű könyv, és megjelenik szinte minden fő alakja, motívuma, amivel foglakozik aztán.

Az Ötös számú vágóhidat azért kiemelném. Furcsa, ide-oda ugráló, időtöréses cselekménybonyolítása van. Főhősét úgy dobálják az események a mindenség bugyraiban, mint egy hólabdát, a Föld és a Tralfamador között. Egyszer valahol azt találtam írni erről a könyvről, hogy a Guernica című festmény irodalmi megfelelője. Minden törött, torz, az értelmetlen pusztítás allegóriája. És az értelmetlen, embertelen, etikátlan bosszú szimbóluma...
Szóval kezdd el szerintem, mert megéri... :D

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

cs, 2016-02-18 18:47 Dana

Dana képe

Ajj... Ezek után muszáj leszek :)! Köszönöm.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2016-02-18 17:20 Sren

Sren képe

Müller Péter bácsit volt szerencsém még a trendi korszak előtt olvashatni, és bizony, volt, hogy könyvtárba gyalogoltam egy-egy könyvéért. Sok mindent el lehet róla mondani pro és kontra, ezeket most nem ragoznám, azt viszont igen, hogy remek drámaírónak és nagyon jó mesélőnek tartom. Mondom mindezt annak ellenére, hogy sok helyütt írói eszközei nagyon is felismerhetők (igazán brutál írónál nem agyalsz ilyeneken, csak falod, mint kacsa a nokedlit), de még ez sem akasztott meg soha igazán. Gondolom, azért, mert érzékeny író, és olyan valódi kedvesség árad a műveiből, hogy otthon érzed magad nála, óvó fészekmelegben.

Egyszer valaki – azt hiszem, Sólyom – azzal tisztelt meg, hogy azt mondta: szívesen látott vendégnek érzi magát a műveimben. Igen, pontosan EZ az az érzés. Számomra ezt jelentik Müller Péter könyvei. A trendi korszak előttiek, mert a későbbieket, fura vagy sem, nem bírtam elolvasni, a kronológiában valahol az Isten bohócainál nálam valamiért behúzódott a kézifék. De ezzel együtt is tisztelem a munkásságát. Nem a témákért, hanem Péter bácsi lényéért. Mert ő tényleg szereti az Olvasót, szívből és igazán.
Ha nem tudod, mivel kezdd, ajánlanám a Benső mosolyt tőle, de nekem a Kígyó és Kereszt is sokat adott. Ha valaki nem keresi direkt benne azt, hogy "bah, nyúédzs-korszak", meg fúde szellemiség, és nem keres a kákán is csomót, csak egyszerűen elfogadja ezeket az írásokat olyannak, amilyenek, sokat kaphat. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2016-02-15 09:54 Niszel

Nos, én nem tudtam arról, hogy léteznek olyan könyvek amin nevetni lehet.
Tizenkétéves koromban egy új osztálytársat kaptunk. Legalább annyit olvasott a pad alatt, mint mi.
Rejtő Jenő, mint mondhatnék, voltam olyan szamár, hogy a jégpályáról hazafelé menet kezdtem el olvasni kölcsön adott könyvét.
Patakokban folyt a könny a szememből úgy röhögtem. Totál fennhangon. Kínomban leszálltam a Margit hídon, még cikisebb lett a dolog. A villamoson még könyv volt a kezemben, így az utasok legalább látták min röhögök. De a hídon...
Egyébként minden írást megélek, akár férfi, akár nő szerepel benne. Lehet ló, vagy éppen "beszélő kutya" mikor olvasok még a fa is én vagyok.
Az éjjel meghallgatott zene hatása alatt vagyok éppen. Országunk hatalmas legendája, Demjén Ferenc, "hetvenkedik" manapság. Révésszel közösen előadott dalát élem: Vigyázz a madárra...
Mindketten óriási előadó művészek, ezért könnyű látni amit énekelnek.
A dal szövege..., hát igen, az nálam nagyon bejön.
Vannak zenék, amit annyiszor megsiratok, ahányszor meghallgatom. Túlzás ugye? Néha kellemetlen, de így van.
Valójában ezért kezdtem el írni gyermekkoromban.

cs, 2016-02-18 08:51 Dana

Dana képe

Melyik Rejtő volt az, emlékszel még rá?

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2016-02-15 18:38 Sren

Sren képe

Gyűlölöm, hogy megint kutyafuttában vagyok, de erre muszáj írnom kicsit alaphangon, később talán sikerül a tulajdonképpeni kérdésre is felelni.

Találkoztam már olyan véleménnyel, azt hiszem, Sednolé volt, hogy a 11/22/63 számára maga volt a tömény unalom. Megrökönyödtem, nem tudok erre jobb szót. A regény, ha valakit maga a téma nem is köt le, olyan irtózatosan, hitelesen, lélegző-elevenül hangulatos, hogy az ember szinte érzi a régmúlt illatát – a benzint, a cigarettafüstöt a buszokon, és így tovább. És szinte látja, tapintja az akkori ruhákat, és magát az egész kort, ami minden bűzével és „ódivatúságával” együtt is sokkal színesebb, elevenebb, szabadabb volt, mint a mienk… (Nagyon bocs, Sednol; ugye tudod, hogy nem a véleményedet vitatom?) És igen, a pedellus története valóban alkalmas arra, hogy az ember megkönnyezze kicsinyég – noha bennem a szigorú lektor egyfelől vállat rántott rá: „hisz csak egy dolgozat”; másfelől meg nagyon is értette a helyesírási és egyéb hibáktól hemzsegő művet mazsolázó tanárt, hisz nagyon nehéz, kiábrándító ilyet olvasni. Mindkettő szembemegy a könnyfacsarással, mégis…

Borzasztó átélten olvasol, de a Toronyhoz bizony még átéltebbnek kell lenni. Hideg harcos-szem kell hozzá. Csi, a szőrmókus (és nem Csí, ő Fekete István fecskéje :D) harcos volt. Tette a dolgát, és igen, borzalmasan hangzik, de ennyi. Persze, hogy megkönnyeztem a halálát… de jobban összeszorult a szívem a halála előtti napok leírásán, amikor nem evett, és Roland tán kétszer is keményen beszólt neki… Na, ott sajogtam rendesen, és rettentően sajnáltam mindkettejüket.
Belegondolva, hogy King Papa pediglen mindezt tudta – hiszen az első könyvek valamelyikében pontosan leírta Roland egyik víziójában Csi halálát, ergo arra számítani lehetett –, őt sajnálom a legjobban, az írót. Kiindulva abból, hogy számomra (és gondolom, még sokak számára), egy egyszerű, mezei írócska számára is mennyire élő, lélegző tud lenni egy magunk által kreált karakter, akkor milyen lehet neki, a Mesternek? Neki minden napra jut egy temetés…

A kérdés maga, hm, hm… Jópofa kis „hülyeoldalak” jutnak eszembe a maguk életszagú képeivel-videóival – tudod már, aztadom, nemkutya és tsai. Valamelyiken láttam egyszer egy olyat, ami szerintem sokaknak ismerős lesz. Meme filmet néz. Megölnek egy férfit, sötét röhögés – háá, úgy kell neki, rohadt strigója! Megölnek egy gyönyörű nőt, ismét sötét röhögés – háá, biztos megérdemelte, rohadt ribanc volt! Megölnek egy kutyát (meme fogcsikorgatósan zokogó fejet vág): ó, a mocskos, rohadt k*rva anyátokat, lelketlen vadállatok…!!!!
Hasonlóképp vagyok. Az állatot sajnálom a legjobban. Hűségük, néma – de legalábbis szavakkal el nem mondható – szenvedésük, magától értetődő önfeláldozásuk olyasvalami, amire ember nem képes – kevés kivétellel, de az emberi szeretet ilyen mértékű tobzódása számomra a szentség határát súrolja. Te meghalnál valakiért? Na, ezen el kell gondolkodni az átlagembernek. Meghalnál valakiért? A kutyád igen. És ő nem gondolkodna előtte.

Ezért hát válaszként, emberi gyarlóságom tudatában, a kérdésre Fekete István állattörténeteit ajánlom. Mert gondolkodnom kell azon, mely kedvenc karaktereim szenvedésén/halálán bőgtem olvasás közben (akadnak, például Nemecsek Ernő, akinek kizárólag nagybetűvel vagyok hajlandó jegyezni a nevét), de azon, hogy hány állatot sirattam meg Fekete István műveit olvasván, NEM kell gondolkodnom… számuk rengeteg.
(folyt.köv., talán, ha sikerül a héten…)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2016-02-15 19:18 Sednol

Sednol képe

Igen, sajnos halálra untam magam. Jól van megírva, lélegzik és tapintható. Úgy éreztem a kiolvasás után, hogy elég lett volna elolvasni a második kötetet.
A pedellus határozottan feldobta az egészet, még szurkoltam is a tanárnak, hogy mentse már meg. Így jobban belegondolva, az Amerika ellenességemmel lehet a gond. Számomra semmit sem jelentett az elnök élete. A pedellus és családja, a múltban maradt kedves és a beteljesületlen szerelem miatt érdemes kiolvasni, de a harc az elnökért az egészet elrontja.
Tudom, hogy nem kevés kutatómunkájába került, de én nem tudok bálványozni egy elnököt. :D
Annyit emlegetitek a Sötét torony-t, hogy Asimov atyánk után nekiveselkedem.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

h, 2016-02-15 19:51 A. Dixon

A. Dixon képe

Nekem is tetszett a 11/22/63, bár el kell ismernem, a felkészülős rész, valamint a baleset, emlékelvesztéses rész egy kicsit nyögvenyelős lett. :)

Lehet, hogy a ST esetében csak az első és az utolsó kötetet kellene elolvasnod? :) Bocs, csak viccelek. Az első könyv, A harcos a kedvencem, bármikor bárhol újra tudom olvasni.

Ajánlanám a könyvek alapján készült képregényeket is, magyarul sajnos csak két kötet jött ki, A harcos születése, és a Hosszú hazaút! Csodaszép, remek kiadványok.....

h, 2016-02-15 19:07 Sednol

Sednol képe

Jó téma.
Howard Phillips Lovecraft egyik novellája csapta ki a biztosítékot. Sajnos nem jut eszembe a címe, de arra emlékszem, hogy nappal olvastam, és odakint szakadt az eső. A történetben vihar tombolt, ami elől ketten egy földalatti bunkerszerűségbe menekültek. A vihar elültével az egyikük egy székre állva kinézett a tetőablakon, a másik kérdezgette, hogy mit lát. Amikor nem kapott választ megmozgatta társát, aki összeesett. Kiderült, hogy valami letépte az arcát. Napokig kerültem az ablakokat. :D

Clive Barker: Korbács című művébén sikerült émelyegnem egy jót, amikor leírja, hogy a főhőst megerőszakolja a boszorkány, aki kívülről gyönyörű, de belülről rohad.

Robert Merle: Mesterségem a halálában kifejezetten sajnáltam a megsemmisülő Hess-t, amikor szembesült a „csőcsele” amerikai haderővel, akik legyőzték a német precíziós gépezetet.

Merle: Védett férfiak végén értettem meg, mit érezhetnek a nők, amikor utánuk fütyülnek és ajánlatokat tesznek. Szabályosan féltem, amikor a főhősnek ajánlatokat tesznek az útmunkásnők.

A lelkizés nincs nagy hatással rám, legalábbis könyvben. Filmen könnyeztem már meg önfeláldozó robotot is, de ez titok. :D

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

h, 2016-02-15 20:54 Tim

>>Robert Merle: Mesterségem a halálában kifejezetten sajnáltam a megsemmisülő Hess-t, amikor szembesült a „csőcsele” amerikai haderővel, akik legyőzték a német precíziós gépezetet.<<

Nem kevered valakivel? Abban a könyvben meg sem említik Hess-t.

h, 2016-02-15 21:05 Sednol

Sednol képe

Van némi igazság abban, amit írsz, mert a könyvben Rudolf Lang néven szerepel a "hős", akit Rudolf Höß ihletett.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mesters%C3%A9gem_a_hal%C3%A1l

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

h, 2016-02-15 21:18 Tim

Aki viszont nem azonos Rudolf Hess-szel...

h, 2016-02-15 21:31 Templomos

Engem A kis herceg ríkatott meg, már felnőttént.

Amikor a kígyó megmarja, s ,,hazamegy".

Azt hiszem megyek és beveszek egy tesztoszteron pirulát, hogy kompenzáljak...

Temp-lomos

k, 2016-02-16 08:21 Roah

Roah képe

Nevetés, engem is inkább az jellemez - a minap a Darázsgyár egyik oldalán kapott el a röhögőgörcs, hajnaltájt. Elég cinkes magadban röhögni egy csendes nappali kanapéján. (Nem tudom, végül is melyik kínosabb? Egy busz utasokkal teli belseje, vagy a magadban nevetés. :D) Hogy melyik részén? Majd az "Idézetek" fórumban szerintem leírom.
Fable is, egyszer, az Édes, mit bűn egyik novellájában, a Talpig Jane sztori elején: kicsinálta a hasfalamat. Egy horror jelenetet figurázott ki, sikátorral, árnyékokkal, és testmérete ötszörösére felfúvódott macskával.

Sokkot az Ötödik Sally egyik fejezete okozott. SPOILER! Az a rész, amikor Sallyt két (vagy három?) személyisége megerőszakolja őt, egy vibrátorral, és tükrökből nézetik vele a műsort, a magánszámot, mint valami búcsú bulit. Kegyetlen búcsúpartit csapnak - na, akkor le is tettem a könyvet, felálltam, és vizet ittam, mialatt azon gondolkodtam, azt próbáltam fejben sorba rakni, mit is láttam, mit is olvastam.
Napokig nem hagyott el az az érzés - nehéz volt.

Amin sírtam, illetve, hát...nem tudom, ki ismeri ezt a könyvet. Egy barátnőmé volt, akit kislányként nagyon szerettem. Alsóban voltunk elválaszthatatlanok. Rocker volt, hatalmas Pokolgép és Ossian fan, ő vezetett be a Metalica világába, Warlockot döngetett, és Ferót, nagy plakátok voltak a szobája falán a rockladyről, Bíró Icáról - aki szerintem máig egy bombázó, nagyon szép nő -, Doro Peschről, Kissről. Neki megengedték a szülei, hogy szegecselt dzsekit hordjon, hogy lakozza a körmét, kitűzőkkel teli ruhákban járjon - és a bakancsot is. Csak Apu bírta, az összes többi családtagom nem.
Szóval ez a lány olvasott egyszer egy könyvet, az ő lelkétől elképesztő távolinak tűnő könyvet, amiről nem mondott semmit. Csak olvasta, állandóan nála volt.
Elkértem tőle, igen. Látnom kellett! A kíváncsiságom, igen, megint az győzőtt, a nyomorult kíváncsiságom.
Hogy megbántam-e? Is-is.
A könyv címe:
"Gyere, kicsim, gyere..."

SPOILER!

...amikor egy halott Édesanyának nem jut, csak annyi szó az árva kislányának, hogy kicsalja őt egy mocsárból...mert ennyit kap Istentől.

"A gyermekeket szívből imádjátok!
Isten ajándékát el ne dobjátok!
Szörnyű az égi sors, mi vár az anyára,
jaj!...ne hallgassátok az Ördög szavára!
Édesanya ajkán az a legszebb zene:
Tárt karral ha mondja:
"Gyere kicsim!...Gyere"

Zokogtam.

https://www.youtube.com/watch?v=zmBOw8VlXb0

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2016-02-18 18:50 Dana

Dana képe

Az ötödik Sally és a Gyere... felkeltették az érdeklődésemet.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen