Heti kérdés - A szerkesztő kérdez

Amikor egy történet űrt hagy maga után...

Említettem már többször is, hogy bár alapvetően nagy rajongója vagyok Stephen Kingnek, az íróban mélyen csalódtam A setét torony befejezése kapcsán. Nem azért, mert maga az ötlet rossz volt, hanem, mert rengeteg oldalon, sokszor már értelmetlennek vélt részleten átverekedtem magam, és a végén mit kaptam?! A nagy semmit! Űrt hagyott bennem, és alapvetően előítéletessé tett az egész ciklus iránt, vagyis ha valamikor is rávenném magam, hogy újból elolvassam, az utolsó kötetet biztosan kihagyom.
Az, ahogyan egy történet végződik, alakítja ki bennünk a végső benyomást a műről, amit olvastunk. Ha a mese vége megfelel a várakozásunknak, elégedetten tesszük le a könyvet, és gondolatban még sokáig elemezgetjük a történteket. Ha viszont nem, bosszankodunk egy sort, aztán a mű általában feledésbe merül.
Félreértés ne essék, abszolút nem az számít, hogy a befejezés boldog vagy szomorú, esetleg semleges. A lényeg, hogy a helyén van, megválaszolt minden nyitott kérdést, lezárt. Ez az, amit én nem éreztem A setét torony. Csak ültem, szinte szó szerint liluló fejjel, és az járt a fejemben, hogy az író ezt tényleg komolyan gondolta-e.
Azt szeretném megtudni ezen a héten tőletek, hogy volt-e már részetek hasonló élményben. Ha igen, eljátszottatok a gondolattal, ti hogyan fejeztétek volna be másképp, jobban a történetet?

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2016-03-06 08:26 Dana

Dana képe

Remélem, az előzőekhez hasonlóan jó hozzászólások, párbeszédek születnek ebben a témában is.

Előre is köszönöm mindenki véleményét!

Korábbi témáinkat itt nézhetitek meg:
Túl az olvasás élményén – Kedvenc könyveitek: mit is kaptatok tőlük?
Előírt ízlés, avagy viszonyunk a kötelező olvasmányokkal
Az anonimitás hatalma, avagy láthatatlanul mindenki bátrabb
Tanulni vagy nem tanulni?
Meghatározó irodalmi karakterek?
„Szép új világ?”
Amikor egy írás igazán betalál
Írás, Álom
Hogyan választunk könyvet?

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-03-06 09:13 Sren

Sren képe

Hűha, most jól ráléptél a varázstyúkszememre, holott takarítanom kéne ezerrel. :D

Nem vagyok annyira King-mániás, hogy ne tudnám beismerni: vannak könyvei, amik nem tetszettek; és nem vagyok annyira gyakorlatlan olvasó, hogy ne vágnám, amikor egy történet nem kerek egész. A Holtsávnak például csak a fele jó, a másik fele tömény politika – elhúz a mérleg, nem kicsit. A Christine tele van bakikkal, igeidő-váltásokkal (mondjuk erről tehet a fordító is).

De a Torony jó. A Torony mindent összeköt. Kalaplevétel Ted Brautigan és Callahan atya sorsának folytatásáért is.

A Torony befejezése egész egyszerűen a sors működését szimbolizálja. A lét nem egy kör, amit befejezel, és annyi. A lét spirál, ha bármi mellémegy, kezded elölről. Roland megvan annyira érett, tapasztalt, sokat próbált karakter, hogy az utolsó percben felismerheti, min bukott minden. Nem vette fel a kürtöt, nem valósult meg, ami „a nagykönyvben” írva volt; kimaradt a „számhoz emeltem s fúttam kürtömet”. Ennyi csak, és máris mehetsz vissza a rajthoz – persze a „vissza” csak képletes, hisz úgysem ugyanaz lesz minden. Soha, semmi nem lehet ugyanaz, legfeljebb ugyanolyan. Nincsenek körök, csak spirálok. A Torony teljes. Ez nem függővég, ez egy létidő vége, és egy új kezdete.

King tisztában volt vele, hogy az olvasóinak cirka 80%-a nem fogja érteni, ezért is van a kínok közt kiizzadt, majdhogynem mentegetőző jegyzet a végén. Igazából nem tud(ott) mit tenni. Ez olyasmi, amit vagy értesz, vagy nem. Ne érts félre, nem akarlak meggyőzni – senkit sem akarok meggyőzni, sem vitázni ezen. Én egyszerűen csak értem.

De nem csak akkor hagy űrt egy könyv, amikor csalódsz benne. Olyan történetek is hagynak űrt, amelyek, úgymond, megfelelnek az ízlésünknek, elvárásainknak; amikre azt mondjuk, na, ez bitang jó volt, ezt direkt nekem írták. Időről időre elővesszük őket megint, újraolvassuk – közben, a könyvek csodálatos világának törvényei szerint újra és újra tanulunk valamit ugyanazokból a betűkből… –, ösztönösen keressük azt, ami kitölthetné az űrt, pedig tudjuk, nem lesz válasz. Mert ilyen az ember, és csak sokadszorra érti meg, hogy de igenis, VAN válasz, csak épp nem az a válasz, amitől mi azt elvárnánk.

Mondanám, ott van még az a csodálatos, boldogságos-szomorkás, hihetetlenül felemelő űr, amit igazán jó alkotások után él át az ember. Mondanám, de nem mondom, mert nem volt még olyan mű, amit később ne lett volna lehetőségem újra kézbe venni/megnézni/elolvasni, egészen addig ismételve ezt, míg meg nem találtam, ami betölti az űrt.:)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2016-03-06 09:54 Dana

Dana képe

Állj! A torony jó, de mivel a végében csalódtam, mégsem. Nehéz ezt elmagyarázni. Amúgy én értettem a mondanivalóját is, mégis űrt hagyott bennem - a szó rossz értelmében vett űrt. Ezt a mondanivalót elmondhatta volna mondjuk két kötetben is, miközben az összes többi egy-egy tökéletes kis mese. Érted? Nekem a vége, az utolsó kötet és még egyik-másikban a túlzott elvontság, amiken csak átlapoztam, mert nem tudtam és nem akartam felfogni, hiszen a vége szempontjából semmi jelentősége nem volt, szóval ezek nem érték meg azt a mondanivalót... és elrontották az összhatást. Amúgy csak példaként szántam a témához; ezen az alapon írhattam volna mondjuk a Mary örökségét is, hogy "jó, jó, hogy a szerelem mindent legyőz, de azért az a pasas, akiért az életét kockáztatja, előtte megerőszakolta és megszégyenítette, szóval...".

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-03-06 13:29 Sren

Sren képe

„Állj!”? Még bele sem lendültem! :D Elhúzod előttem a mézes madzagot, aztán rám parancsolsz, hogy állj? :D

Jól van, értelek. Vágtam azt is, hogy csak példának hoztad fel, és tényleg bármi itt állhatna, hiszen minden történetnek vannak olyan „fehér foltjai”, amiket nem értünk, vagy pedig, ha így jobban hangzik, látszólagos vagy tényleges logikátlanságok, amikről fel nem foghatjuk, mi a büdös fenének tette bele a szerző. Csakhogy ezt vitatni olyan, mint azon fennakadni, minek egy öltönyzakóra díszzseb, ha egyszer ÉN nem akarok szegfűt tűzni bele. Csak. Hátha más akar. Vagy mert a szabónak ez volt a heppje.

Rengeteg dolog létezik attól függetlenül, hogy tudjuk-e, vagy akarjuk-e tudni, mire való. A könyvekben is.

Egy kósza gondolat erejéig továbbmerészkedem: nekem tán nem is lenne igazi élvezet az a mű, amiből ez a fajta űr hiányzik – amiben minden, de minden sommásan le van vezetve, el van magyarázva, a számba van rágva. Mi maradna akkor a képzeletemnek? Csipcsup írói trükkök, melyeken átlátok, mint a celofánon, és bár lehet, hogy élvezem, de másodszorra nem akarnám elolvasni? Stílus, módszerek, eksön, duma, parasztvakítás? Stilisztika, szemantika, koherencia-hegyek, komplett szakmai és nyelvi arzenál faltól falig, tökéletes történet? Házak, melyeknek az első látogatás után le tudod rajzolni az alaprajzát, vagy kastélyok tömérdek folyosóval, titkos átjárókkal, romantikus zegzugokkal? Nekem egy-egy jó történet ilyen kastély, és szeretek eltévedni bennük. Ráhangolódni, agyalni, gondolkozni, megérteni, kisilabizálni. Igaz, keresztrejtvényt fejteni is szeretek. :D

De akkor tisztázzuk, milyen űrre is gondoltál pontosan. Tényleg érdekel, mert én szentül hittem, hogy arra, ami egy jó könyv végén elfog, arra a keserédesre, amikor azt érzed, hogy istenem, mekkora jó volt, de nincs tovább… De most, ahogy elolvastam a témanyitást még egyszer, tartok tőle, hogy alaposan benéztem.

A csalódásos, rossz értelemben vett űrt én nem nevezném űrnek, mert az csak az egyénben űr, nagyon személyes dolog, és nem feltétlen a könyv hibája. Persze tévedhetek, várom az ellenvéleményeket.:)
Itt van mindjárt az enyém! Vavyan Fable művei. Igazi stílusteremtő író, és akkor mit csinál? Túllövi. A stílusa bőséges szókincsen és kifigurázós, froclizós humoron alapszik, irtózatos mennyiségű szlenggel operál, de túlhaladottan: az utóbbi cirka hat-nyolc évben már a sokszor emlegetett probléma is horribilissá nőtte ki magát, amikor azért válik hiteltelenné majd’ minden párbeszéd, mert az olvasó pontosan tudja: ÍGY aztán az életben soha nem beszélünk. (Aztán tavaly megvettem a legújabbat, a Szamurájszívet, és végig tudtam olvasni; talán Fable is rájött már, mitől csökken az olvasótábor, és visszavesz egy kicsit.)

De mindez attól függetlenül, hogy sokan vannak hasonló véleményen, szubjektív, nagyon az, és borzasztóan sértő egy jó íróra nézve. Hiszen az, hogy ÉN miképp ítélem meg a műveit, hogyan értelmezek egy-egy módszert vagy stíluselemet, teljesen az én bajom… Nincs jogom sem őt, sem mást megítélni olyan alapon, hogy valami nem tetszett, nem értettem, nem az én szám íze szerint való, logikátlannak, feleslegesnek találtam. Ha ezren állnak is mellettem, és csak egy érvel a könyv mellett: akkor azt a könyvet annak az egynek írták.:)

De ismétlem, ez csak az én véleményem. Az van, hogy korrektor vagyok. Gondoljunk bele, szövegeket változtatok meg. Borzasztó rugalmasnak, sokszor éntelennek kell lenni ehhez, hogy a szerző eredeti írása érvényesüljön, és ne az én módosításaim. Nagyon kell vágnom, mi szub, és mi nem az. (Épp ezért örökké éhezem a más véleményekre, más nézőpontokra is – az ember mindig tanulhat valamit.)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2016-03-06 19:50 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Nos, igen, Stephen King a szófosás és mismásolás pápája, ez kétségtelen. Több könyvének is nekifutottam, de igazából a rövidebb történetei jöttek be. Szerintem bármelyikről elírogatott volna nyolcszáz oldalon, de így is elmondta amit akart, akkor meg minek olvasnám hetekig. Umberto Eco szintúgy.
Általában a saját történeteim hagynak maguk után űrt bennem, hiszen amikor nekiállom megírni őket, akkor még fogalmam sincs, hogy hova is lyukadok ki, mi is lesz a végük. Persze a végeredmény is felemás.
Amit eddig elolvastam az nem okozott ilyen érzést. Legalábbis nem emlékszem ilyesmire.
Egyiket sem fejezném be másképp. Filmeknél már más a helyzet, de az már egy másik történet.

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

h, 2016-03-07 04:49 Niszel

Szisztok!
Mikor az olvasmánynak semmi tartalma, mondandója nincs. Úgy érzem fölösleges volt megírni. Újságokban találkoztam ilyesmivel.
Vagy, ha pusztán anyagi okokból készítenek irodalmi munkákat, aminek egyetlen célja a pénzcsinálás. Ráadásul ez még látszik is. Az egy- kaptafára készült ponyvaírások Lásd.: Júlia sorozat és hasonló borzalom. Ami már nem egyszerűn csak űrt hagy maga után, de idővel, a puszta látványától is ideges leszek.
A párbeszédek locsogása, ha szereplőknek csak azért kell megszólalni, hogy az írásban ilyen is legyen. Sok történettel találkoztam, ahol megszólaltatott figurának, csak trágárság volt a "feladata", az író szereposztásában,
Ez mind-mind üresség maga.
Egy erősen pornográf irodalmi alkotásban, ahol írónk, a szabad szexet reklámozta sorozatban, de minden szereplője prűd, virágnyelven beszélt ekkor már nem tudtam igazán, hogy most sírják vagy nevessek. Egyetlen izléses, se normális kifejezést sem tudott megfogalmazni. Nekem meg eszembe jutottak a Demjén dalok: "...tűnjünk el a mából..."és egyéb. Legalábbis én az olvasás kapcsán szerettem volna eltűnni a mából.
(Ha összegyűjteném Demjén szövegeit, abból klassz, mai, őszinte érzelem tartalmú verses regényt lehetne készíteni.)
A rossz könyveket nem szoktam reklámozni, ezeknek címét se jegyzem, íróját se őrzöm. Ami ürességet hagy maga mögött, az olyan, mintha nem nyújtana, hanem ehelyett belőlem vinne el egy darabot.

h, 2016-03-07 18:24 Niszel

Sziasztok,

Igazából én itt nem értek valamit, bár mikor tesz fel a szerkesztő irodalmi kérdést, kivétel nélkül mindig mindenki Kinget emlegeti, mindenki mindig csak őrá tud gondolni, egyszerűen nem értem, hogy miért.
Én meglátom a nevét a könyvesboltban, és százkilóméteres sebességgel futni kezdek az ellenkező irányba.

h, 2016-03-07 18:35 Roah

Roah képe

Rohannom kell, mert a konyhám kiabál! :D

Roppant egyszerű ez, Niszel. :)))

A Karc horror irodalommal is foglalkozik, és King ebben utazik. Itt sokan kedvelik a munkásságát.

De soha sem volt kötelező, sőt, ha tudsz más szerzőt, akinek a műve űrt hagyott maga után, írd csak le. :))) Akármilyen műfajban. :))) Hm? :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2016-03-07 19:40 Ovidius

Ovidius képe

Nincs talán olyan író, vagy bármilyen művész, aki néha ne hagyna maga után űrt...
Vagy egy-egy alkotása, vagy életműve adott része.
Számomra egyik legfontosabb példa Arthur C. Clarke. Szinte minden magyarra fordított művét olvastam. Bizony a késeiekkel már problémáim vannak. Lehet érezni bennük az erő csökkenését, amint maguk az írások rövidülnek, és eltűnt belőlük az alkotóerő, ami a korai műveire jellemző. Persze ő nem volt profi irodalmár. Remek íráskészséggel rendelkező tudós volt. A művei nem is olyan összetettek, mint mondjuk Kingé. Viszont hatalmas ötleteket fogalmazott meg, dolgozott ki, csaknem igazi irodalommá. Jó példa erre a Randevú a Rámával. Az első kötetet egyedül írta. Száraz stílus, skiccszerű karakterek, rövid, de zseniális történet. Aztán a három folytatás (Gentry Lee-vel, és csak a kettes történetet fordították magyarra) bőbeszédű, simulékonyabb szöveg, de sima átlagtörténet, ami kicsit irritáló is volt.
Ugyanez volt az érzésem az Űrodisszeiákkal. Az első kettő ragyogó volt, a harmadik-negyedik már csak érdekes...
Az erő vagy az idővel fogy el, vagy kiürül az alkotó, és marad az ismétlések sora...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

h, 2016-03-07 20:05 Niszel

Na de miért mindig és mindenről? Elhiszem, hogy kedvelik a horrort, de több horror író nincs?
Nem tudom megjegyezni a rosszat. Ki írta a Júlia sorozatot? Fogalmam nincs. Meglátom a postai álványon, akkor gyorsan elfordítom, hogy ne kelljen néznem a borítót.
Fiatal koromban így jártam a krimivel. Ne kérd, hogy felidézzem. Húsz éves korom óta, még a műfajt is kerülöm, úgy megutáltatták velem. Horror számomra az univerzum túlsó vége, kevertem a pornóval. Mind a kettőt kiejtem a kezemből, nem tudom elolvasni.
Igen, ha meglátom King nevét elfutok. Olimpiai sebességszinten, az út túloldalán.( ízlés dolga)
Thomas Mann írását pedig nem elolvastam, hanem megtanultam mire befejeztem. Sosem fogom elfelejteni a szavait. Így vagyok programozva.

h, 2016-03-07 18:40 Gitáros

Gitáros képe

Kedves Niszel!

"százkilométeres sebességgel futni kezdek" - írod.

Olimpián nem akarsz elindulni?
Usain Boltra rá lehetne hozni a frászt...:D

Miki

h, 2016-03-07 20:08 Niszel

Adj neki kölcsön egy King könyvet.:D

h, 2016-03-07 20:11 Gitáros

Gitáros képe

Oké.:D

Miki

h, 2016-03-07 19:17 Ovidius

Ovidius képe

Teljesen érthető okokból menekülsz...
Kinggel ugyanaz történt, mint minden olyan íróval, aki pályája elején megír egy-két jó, vagy ragyogó könyvet. Aztán ezeket a témákat elkezdte konkrét pénzcsinálásra használni. Sorozitisz betegséget okozott az elsők sikere... :D
Én szerettem a Ragyogást és a Holtsávot, bár az utóbbi kicsit vegyesre sikeredett szerintem.
A főhős leírása és személyiségének változása remek volt, aztán a politikai közegbe kerülése és sorsának alakítása már nem annyira. A Ragyogást történetként egységesnek, végig izgalmasnak, és elég mély lélektani elemzésnek is tartom, ami az apa személyét illeti.
Úgy emlékszem még olvastam a Christine és a Cujo című könyvét. Aztán van egy Ezüst pisztolygolyók című novelláskötetem tőle. Tizenkét hónapra, tizenkét emberfarkas témájú novella...
Ennyi.

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

k, 2016-03-08 05:05 Dana

Dana képe

Pedig milyen szép történetei is vannak, amik szerintem neked is tetszenének: A remény rabjai -- filmben is ott van --, Blaze, A sárkány szeme, A halálsoron...

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2016-03-07 19:55 A. Dixon

A. Dixon képe

Sziasztok!

Nekem a legnagyobb "űrt" Kingtől az Az hagyta maga után. A mai napig nem értem a lezáró mozgatórugót. Vagyis talán igen: el kellett veszíteniük az ártatlanságukat. Miért, kérdem én újra meg újra, miért kellett ez tennie? Nem jutott eszébe más? A mai napig felháborodok, csalódtam, nem is olvastam vagy 10 éve újra.....

Cooper: A nagy indiánkönyv, na ott hangosan kiabáltam, pereltem Cooperral! Nagyon szeretem a történeteket, a karaktereket, és én egyáltalán nem ilyen véget akarok.

(off: Peter Straub, na vele nem tudok dűlőre jutni, űr az egész... Próbáltam a Koko-t, a Pokoltűz klubbot és a Torok című könyveit, letettem. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a történetekkel. Talán, még érnem kell egy kicsit. De űr van bennem, hiány, el akarom olvasni ezeket a könyveket!)

h, 2016-03-07 20:12 Niszel

Jaj! Cooper, a kedvencem, nagyon sírtam a végén. Én se ilyen sorsot szántam szegénynek.
Pereljünk együtt.
Én írtam helyette másik befejezést.

h, 2016-03-07 20:26 Gitáros

Gitáros képe

"Én írtam helyette másik befejezést."

És az milyen volt? Komolyan érdekel, néhány mondatban elmondhatnád, hogy milyen "másik" befejezést írtál.

Miki

k, 2016-03-08 07:27 Niszel

Mit írhat a tizenhároméves lány, nekünk is volt kutyánk, régebben lovaink. A papám nyereg nélkül lovagolt, engem is így tett a hátára, illetve a nyakára mert még rövid volt a lábam. A népírtást gyakorló Európában mélyen megéltem az indiánok sorsát.
Természetesen talált egy, a rengetegben bujkáló indián gyereket. Akit nevelgetni kezdett, de végül egymást tanítgatták. Útra keltek időnként, közben megtalálták a gyerek népének túlélőit is. Szép szerelmes befejezést tettem hozzá, tizenhat éves koromban Mosoly az arcodon címmel.
A könyv utolsó lapjára rajzoltam képet, szokásom szerint fát, napba szálló sas madárral.

h, 2016-03-07 20:24 Gitáros

Gitáros képe

Évtizedekig imádtam Lőrincz L. László könyveit, a karaktereit, a humorát, az egzotikus tájakon játszódó történeteit.
Aztán néhány évvel ezelőtt rájöttem, hogy - számomra is megmagyarázhatatlan módon - egyre többször kielégítetlen maradtam egy-egy könyve elolvasása után.
Nagyon tud írni, a kisujjából kirázva, rutinszerűen megír bármit, és talán pontosan ezért, eltűnt a könyveiből az a tűz, az a szellemiség, új hang, ami valamikor jellemezte.
Soha nem gondoltam, volna, hogy odáig jutok, de bizony, már évek óta nem veszek Lőrincz L. László könyvet, pedig egy darabig az összes könyve megvolt - ma is megvan -, gyönyörű, hibátlan állapotban, aztán a sorozat megszakadt.
Nem is tudom, hogy van-e olyan író, aki a pályafutása több évtizede alatt végig tartani tudott egy bizonyos, magas színvonalat, és nem égett ki.
Talán Verne ilyen.
Meg persze, a "komoly irodalom" írói közül sokan ilyenek, de az már egy másik történet. (Ezzel persze nem azt mondom, hogy a sci-fi vagy a fantasy írók között nincsenek olyanok, akik irodalmi szinten tudnának írni. Asimov, Lem, Bradbury...:)

Miki

h, 2016-03-07 20:37 Sednol

Sednol képe

Clive Barkertől még nem sikerült olyat olvasnom, ami rossz lett volna.
Minél idősebb, annál színesebbek az írásai.
Remélem, még be tudja fejezni Haplatán Cuki történetét, és teljes lesz az Arbarat.
Ha jól hallottam, felkérték, hogy vázolja fel a teljes történetet, és zárja el, hogy halála esetén be lehessen fejezni. Hogy igaz-e, nem tudom. :D

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

k, 2016-03-08 06:37 mészégető

mészégető képe

Ezt nem mondod! Hogy halála esetére be tudjak majd fejezni a konyvet.Ez negyon fura, már már abszurd , önmagában konyvbe illő történet.Durva, és szerintem nem is rendes dolog, hát az ember él amig lehet, de hogy igy befejezzen valamit, akkor utana akár meg is halhat.Fura na.

k, 2016-03-08 07:51 Niszel

Lőrincz L. Két néven alkotott. A saját magának választott irodalmi fantázia nevet, a fantáziának szánta. Kitalált alkotásait, kitalált névvel szignózta.
Valódi nevén valóságokat írt. Sok-sok évvel ezelőtt készült riport műsorból értesültem erről.
Korában, a komcsi irodalmárok nagyon lehúzták, nagyon sok negatív kritikát kapott, szerintünk igazságtalanul, mert ő egy új szín volt a magyar irodalomban.
Szabó Magda, Abigél c. írását is agyon csépelték, a kortárs "irodalmárok", akiket inkább lehetett féltékenynek nevezni.
Olyanokat emeltek a magasba, akiknek munkáit el se lehetett olvasni. Akiket az olvasóközönség nem kedvelt. A komm. idején divat volt a "meg nem értett író". Akiket a kor megértett, megszeretett az nem lehetett más, csak jelentéktelen. A társadalmunk mai körülmények között kezdi kinőni ezt a "múlt béli hozományt"
Speciel én éppen pont ezért csatlakoztam a Karcolat honlaphoz, ez itt maga a jövő. Igenis, értse meg az olvasó az író munkáját, méghozzá minden időben. És igen, írjon úgy az író, hogy saját korában is minden ember felfogja, megértse. És nem jó az a könyv, ami csak ott áll a polcokon, és senki nem olvas bele. Meg kell tanulni olvasmányosan írni.
És nem jó az a könyv, ami megnyugvást és megoldást nem hordoz magában.

h, 2016-03-07 20:48 Sednol

Sednol képe

Ambrose Montanus: Egykor című könyve hagyott bennem nagy űrt.
Tudom, hogy miről szól, értem is, de mind a mai napig keresek benne valami mélyebb értelmet.
Évente egyszer elolvasom. Idén lesz kb. a huszadik alkalom, mindig találok benne valami újat.
Nem tudom, mi fogott meg benne. Első olvasásra semmit sem értettem belőle, egy nagy katyvasznak tűnt.
Mondtam is haveromnak, aki ajánlotta, hogy elmehet a...
Aztán nem kapta vissza a könyvet. Hozzám nőt, a részem lett.
Együtt megyünk a sírba is. :D

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

h, 2016-03-07 21:06 Ovidius

Ovidius képe

Hmmm... Nem gondoltam volna, hogy ez a könyv valaha szóba kerül.
Itt van mögöttem az egyik polcon, de régen olvastam...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

h, 2016-03-07 21:41 Sednol

Sednol képe

Még van kétszáz oldalam Asimov első kötetéből. Ahogy végzek vele, pihenésként megejtem az évi egy olvasást. :D
Hátha idén meglelem azt a pluszt.
A négy szabadnap egyikének pár órája éppen megfelelő lesz a kétszáz oldal elolvasásához.
Bele is olvastam.
Az első fejezetet lassan fejből is el tudom mondani.
A nyelvezete azonnal magával ragad.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

k, 2016-03-08 07:57 Niszel

" Akiért a harang szól" elolvasom az első oldalt, és kapásból tollat ragadok, nem tudom folytatni az olvasást, amíg le nem írom azt, amit életre hívott. Írva olvasom ki ezt a regényt minden alkalommal.

k, 2016-03-08 09:18 Para Celsus

Para Celsus képe

China. Miéville.
Az Armada. Hogy engem hogy felb.szott az a könyv!
Egyfelől egy csomó jó ötlet, egy érdekes világ, nagy sejtetések, ígéretek - másfelől meg a vége egy nagy köpés az olvasó arcán, mérges szömörcével szétmázolva.

SPOILER ON
Szóval van ez az úszó város, Armada - a lakói mindenfélét mesterkednek, embereket rabolnak, hajókat térítenek el, megidéznek egy gigászi szörnyet, hogy azt igába fogva irányíthassák az úszó várost - a vezetőség belharcokban megtizedeli a lakosságot, végül már csak egy úszó szeméthalom marad Armadából. Mindezt azért, hogy eljuthassanak a Világheghez, és az egyik szereplő átmehessen rajta.
De... miért akarnak átmenni? Mi történik velük? Miért jó nekik, ha átmennek azon a tenyérbekefélt hegen?! Hát csak mert. Mert az nekik jó. Valamiért. De tényleg. Ne kérdezd, miért. A sebezhetetlen (épp ezért rohadt unalmas) kemény csávónak, aki szétb.szta egész Armadát, SEMMIT nem tudunk meg a motivációiról.
SPOILER OFF

John Fowles - A lepkegyűjtő
Ott az egész sztori csalódás volt. A szereplőket se kedvelni, se utálni nem lehetett, csak finoman émelyegni tőlük. Egy ilyen regénynél épp ezért tökmindegy, hogy happy end vagy tragédia a vég - se megnyugvást, se katarzist nem érez az ember.


"The Rainmakeeeer!"

szo, 2016-03-12 07:40 Blade

Blade képe

Pia, nők, pénz. Választhatsz!