Egy újságcikk margójára

Azt mindig is gondoltuk, hogy a "Nagy az isten állatkertje" megállapítás minden bizonnyal egy olyan embertől származhat, aki annak idején hosszabb körutazást tett az Amerikai Egyesült Államokban, és ebbéli tapasztalatait fogalmazta meg ebben a kétségtelenül frappáns mondatban, ennek ellenére időről-időre még mindig képesek meglepetést okozni nekünk azok a hírek, amelyek a világnak arról a fertályáról érkeznek.

"Betiltanák az orális és anális szexet Virginiában"
(A kezdeményezés célja a gyermekvédelem).

Ken Cuccinelli betiltaná az orális és az anális szexet Virginiában. A republikánus kormányzójelölt ugyanis szeretné biztonságban tudni a gyermekeket a szexuális ragadozóktól. A közzétett kampányprogramjában a gyermekek egyetlen védelmezőjeként mutatja be magát a virginiai kormányzójelölt. Cuccinelli lépéseket kíván tenni annak érdekében, hogy visszaállítsák azt a törvényt, amely a vaginális közösülésen kívül minden más szexuális aktust megtilt. A gyermekmolesztálás és a nemi erőszak amúgy már bűncselekménynek számít az államban.
Az orális szex egyébként igen elterjedt a szexuálisan aktív amerikaiak között. A 15-44 év közötti férfiak mintegy 82 százaléka, a nőknek pedig 80 százaléka rendszeresen folytat orális szexet."

Ennek az őrületnek a gyakorlati megvalósítását valahogy így képzeltem el:

- Jó napot kívánunk!
- Igen?...
- Virginia állam erkölcsrendészetének Orál-Anál Ellenőrzési Alosztályáról jöttünk.
- Fáradjanak be, uraim!
- Mrs. Smith, úgy értesültünk, hogy ön és kedves férje ma este szexuális aktust óhajtanak létesíteni.
- Igen, ez volt a tervünk...
- Akkor, ha megengedik, mi itt helyet foglalnánk, önök pedig ne zavartassák magukat, nyugodtan lássanak hozzá.
- Értem... Gyere apukám, megjöttek az ellenőr urak!
...
- Nna! Kedves Mr. és Mrs. Smith! Megállapítottuk, hogy az önök között a mai napon megvalósult szexuális aktus folyamán mindketten a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el, anális és orális behatolás nem történt, az erre irányuló egyetlen kísérletet a férj részéről a kollégám figyelmeztetése időben meghiúsította, tehát minden a legnagyobb rendben történt, itt tessenek a jegyzőkönyvet aláírni.
- Igen...
- Köszönjük, akkor ezzel meg is volnánk. További szép estét! A viszontlátásra!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2015-07-18 14:12 Gitáros

Gitáros képe

A borzasztó az, hogy ez az ember, Ken Cuccinelli, ezzel a mentalitással, és ezzel a szellemi színvonallal kormányzójelölt lehet Amerikában.
Ahelyett, hogy egy kerítésekkel körbevett egészségügyi intézmény ősfás parkjában üldögélne naphosszat, élvezné a jó levegőt és a madarak csivitelését, kedves, fehér egyenruhás nővérek vinnék ki neki tálcán az előírt gyógyszereit, és kísérnék be karonfogva az épületbe, amikor megszólal az ebédidőt jelző gongszó.

Miki

szo, 2015-07-18 14:39 Ovidius

Ovidius képe

Ideemelem Kelvinnek egy másik bloghoz csatolt alaphozzászólását:

"Csak hogy valaki el ne felejtse: az oldalon tilos politizálni, azonnali, figyelmeztetés nélküli tiltás jár érte."

Amennyiben simán kulturális közelítésű a blog, akkor csak annyit, hogy tessék Virginia államot elhelyezni az USA történelmének társadalompolitikai, kulturális palettáján... :D

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

szo, 2015-07-18 18:08 Gitáros

Gitáros képe

Kedves Ovidius!
Most először, nem értem a hozzászólásodat.
Mire akarsz vele célozni? Politizáltam volna?
Ezen az oldalon, ezen a fórumon soha nem tennék ilyet, úgyhogy - szerintem - ezzel most egy kissé mintha mellélőttél volna.
De lehet, hogy én látok rosszul valamit.
A jelenségben, amiről írtam, az emberi butaságot szerettem volna felmutatni, - kissé ironikus formában, - más célom nem volt vele.:D

Miki

szo, 2015-07-18 18:33 Ovidius

Ovidius képe

Pontosan azért voltam bizonytalan, mert a cikk, amit idéztél, olyan kulturális-társadalmi problémát feszeget, amelynek történelmét elég jól ismerem. Ezért írtam, mintegy emlékeztetésnek Kelvin szabályismertetését...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

szo, 2015-07-18 19:50 Gitáros

Gitáros képe

Akkor oké!

Miki

szo, 2015-07-18 19:52 Gitáros

Gitáros képe

Helló!
Valaki meg tudná mondani, hogy az utóbbi időben miért jelenik meg duplán szinte mindegyik hozzászólásom?
A gépemmel van valami, vagy esetleg az oldal rakoncátlankodik?

Miki

v, 2015-07-19 08:57 Sren

Sren képe

Egyet elvileg töröltem, többet nem merek, mert ha valamelyikre már válaszoltak, akkor a válasz is elvész. Tudniillik a portál egy komment törlésénél törli a rá érkezett válaszokat is, mindet.

A duplikátum rendszerint azért van, mert ha túl sokáig tölt fel az oldal, és türelmedet elveszítve még egyszer rányomsz a "mehet"-re, akkor megismétli a műveletet, így az megduplázódik. Esetleg érzékeny az egér, és egy alig érezhető, véletlen mozdulatot is kattintásnak vesz, így kettőt kattolsz anélkül, hogy tudnál róla. (Sok komoly oldal, postafiók, bankfiók, miegyéb erre úgy figyelmeztet, hogy kidob egy ablakot, amelyben közli, hogy továbblépéssel a folyamatban lévő művelet megismétlődik. A Karcon ilyen nincs.)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2015-07-19 00:21 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

Ugye nem követed a hazai politikai közéletet?
Kb. ez a szint...:-(

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

v, 2015-07-19 05:01 Gitáros

Gitáros képe

Magyarázd meg, légyszíves, mert most már tényleg nem értem, hogy mi ezzel a gond.
Egy barom hozni akar egy rendeletet, amely betarthatatlan, mert ahhoz, hogy leellenőrizzék, be kellene menni az emberek hálószobájába.
Erre írtam egy kis szösszenetet, hogy hogyan képzelném el ezt a gyakorlatban.
Mi köze van ennek a hazai politikai közélethez?
Egyébként követem, és eléggé lesújtó véleményem van róla, minden értelemben.

Miki

v, 2015-07-19 09:56 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

"Magyarázd meg, légyszíves, mert most már tényleg nem értem, hogy mi ezzel a gond." - Nem azt írtam, hogy az írásoddal lenne bármi gond.
A politikával van gondom, ami itthon pont ugyanolyan ( ha nem rosszabb), mint a cikked helyszínén.
De ennyit erről. Ez nem közéleti fórum, nem akarok tovább offolni.

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

v, 2015-07-19 14:53 Gitáros

Gitáros képe

Kösz a választ.
Amikor a kezembe akadt ez a régi hír, és gondoltam, hogy annyira abszurd a benne megfogalmazott ötlet, hogy írok rá valamit, álmomban sem gondoltam volna, hogy a politikai vonatkozásait veszik észre többen is, nem pedig a röhögtetően groteszk részét.
De hát, ez van, így jártam...

Miki

v, 2015-07-19 16:45 Ovidius

Ovidius képe

Az üggyel kapcsolatos érzéseid jók voltak. Tehát a cikk felrakása is. Én személy szerint azért reagáltam úgy, ahogy, mert sajnos jelenleg a netes vitafelületeken a trollok totális önvédelemre késztetik azokat, akik azt a felületet saját értéküknek tekintik. Márpedig én a Karcolatot annak tekintem. Ezt nem miattad, hanem a cikked miatt, a Te érdekedben írtam.
Ez az egyik. A másik az, hogy egy emberi kultúrszekvencia megítélése még akkor is a legkényesebb dolgok közé tartozik, ha a megnyilvánulások esetleg egyértelműen negatív érzéseket váltanak ki másokban. Teljesen mindegy, hogy egy barom egyedi megnyilvánulásaként manifesztálódik is.
Végül még egyszer kiemelem a cikkben ídézett nyilatkozó területi identitását, mint azt első hozzászólásomban is tettem. Nézz utána ezen amerikai állam történelmének. Formális, időrendi történelmi események, kultúra,gazdaság, és ennek társadalmi-szociális és etikai vetülete...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

v, 2015-07-19 17:06 Gitáros

Gitáros képe

Így már világosabb a dolog, mint elsőre.
Az igazság az, hogy én a rendeletet meghozni készülő politikus identitásától, területi elhelyezkedésétől függetlenül a dolog hihetetlenül groteszk mivoltára próbáltam hangsúlyt helyezni.
És azt is meg kell mondjam, hogy a történelem, - bizonyára eléggé el nem ítélhető módon -, soha nem tartozott az engem érdeklő dolgok közé.
Úgyhogy - megköszönve az ötletet, - Virginia állam történelmének tüzetesebb górcső alá vételét most valószínűleg kihagyom.

Miki

v, 2015-07-19 05:02 Gitáros

Gitáros képe

Megint kétszer ment el a hsz.

Miki