Utórezgések

Nemrég jöttem haza a melóból.

Két fax és telefon között is az elmúlt három nap eseményein járt az agyam. (Hogy mi dolga egy ápolónőnek a faxgéppel és a telefonokkal egy későbbi bejegyzés tárgya).

A pozitív és negatív tapasztalatok jelenleg háttérben futó programként működnek, így egyelőre ne várjatok még tőlem részletes beszámolót. Tudom megígértem, hogy fellövöm a tájékoztatót, de a három nap alatt nem kerültem PC közelébe, hiába volt netkapcsolat. Egyrészt be voltam havazva melóval, másrészt, miközben pörögtem, mint a búgócsiga, mind magánéleti, mind avanás tekintetben akadt/akad bőven gondolkodni valóm. Hiába volt lefoglalva az aktív kapacitásom szinte száz százaléka, fingom nincs hogyan, de megoldottam, hogy közben folyamatosan agyaltam a hogyan továbbon.

Most pedig megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem a karcostársaknak, hogy részt vettek az Avana egyesület bemutatkozóján. Kevés kivételtől eltekintve a beszélgetés a Karcolat és az Avana között zajlott le. (Modertorként való bemutatkozásomat jelentős mértékben rontotta, hogy bizonyos kérdésekre nem tudtam válaszolni. Az információáramlás egy Egyesületen belül az egyik legpontosabban elhelyezett alapkő kell hogy legyen. Nem véletlenül tiltakoztam kézzel-lábbal a szerepkör ellen, hiszen ha nem áll rendelkezésemre korrekt információ, akkor nem tudok száz százalékos munkát végezni.  Ennek ellenére mégicsak én maradtam a szerep első helyen kiemelt várományosa). Szombaton sajnos nem tudtam végig ott maradni a K.I.M.T.E. találkozóján, mert az Avana belső ügyei délután háromkor elszólítottak, aztán ez a beszélgetés rá is nyomta a bélyegét az esti hangulatomra. 

Persze a negatív tapasztalatok mellett a sikerélmény is megvolt, hiszen életem első dedikálását is elkövettem. Remegő kézzel, tulipiros pofival, torkomban dobogó szívemmel, el se hiszem, hogy ez velem történik- állapotban. Az Avana Arcképcsarnok 2009/4-es számában megjelent egy azaz 1 db. nyomtatásban megjelent novellám mellé kanyaríthattam a nevem Benedek József Mihály kérésére, aki a Karcolat főoldalán is megjelent rádiójáték felhívás egyik atyja. A pillanat hevében könnyelműen bevallottam,  elküldtem a hangjáték-pályázatra az egyik egypercesemet. :) Páran gratuláltak a Jövő nagykövetei különszámhoz írt "versem"-hez, egészen megilletődtem Németh Attila szavaitól. :) Kezet foghattam Fazekas Attilával, akinek Perseus kapitánya gyermekkorom egyik kedvenc képregénye volt - mániákusan gyűjtöttem a Füleseket.

Mindent összevetve azt hiszem egész jól sikerült a hétvége. Még vár rám a következő felvonás Gyulán a HungaroConon.

Örülök, hogy személyesen is megismerhettelek titeket, és az esti tábortüzes, szalonnázós, borozgatós, zenehallgatós beszélgetést is köszönöm. Jól éreztem magam veletek, remélem, sűrűbben összefuthatunk a jövőben. Ha máshol nem, hát a Rocktogonban. :D

 

 

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2010-07-19 14:27 Kovács Andrea

Kovács Andrea képe

Ó és hát a lényeget kifelejtettem! Az a megtiszteltetés ért, hogy ismeretségünk második napján láthattam Ndy-t enni!

________________________________________________________________

"Attól, hogy ember vagy, boldog is lehetsz." ( Fodor Ákos )

Üdv. Andrea

h, 2010-07-19 15:09 Ndy

Ndy képe

És azóta egyszer már megint ettem :-O Még a végén rászokok, és akkor nem tudom mi lesz velem...

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

h, 2010-07-19 16:11 craz

craz képe

Akkor mégsem nekromanta? Bár a múltkor valaki mondta, hogy látta inni... :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

h, 2010-07-19 16:20 Ndy

Ndy képe

Inni?! Engem?! Szerintem kevertek valakivel. Volt rajtam ruha? :DDD

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

h, 2010-07-19 17:22 Kovács Andrea

Kovács Andrea képe

Meggyanúsítottak a H2O -val??? :)

________________________________________________________________

"Attól, hogy ember vagy, boldog is lehetsz." ( Fodor Ákos )

Üdv. Andrea

h, 2010-07-19 17:39 Ndy

Ndy képe

Azt azért csak nem - elég hülyén venné ki magát :D De többen kezdik állítani, hogy valamiképp részese vagyok a biológiai-ökológiai rendszernek. Ezeket a megjegyzéseket cáfolnám, és - egyszersmind - határozottan visszautasítom :DDD

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

h, 2010-07-19 19:40 Urbatorium

Urbatorium képe

Ndy, nem téged vizsgálgatnak mostanában folyton orrba-szájba, hogy miként vagy képes egyáltalán élni? :)

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor