:)

Már évek óta, történeteket találok ki, eddig sosem sikerült egy teljes könyvet kidolgoznom, de végre ennek is eljött a napja. Kitaláltam egy fantasy stílusú könyvet, fűszerezve egy kis anime stílussal. Bár még nem vagyok olyan ügyes, hogy meg tudjam írni, de bízom benne, hogy eljön egyszer annak is az ideje. Mivel nagyon kíváncsi, vagyok, hogy mások mit szólnak a történetemhez, így egy rövid tartalmi ismertetőt megmutattok nektek.

A történet főszereplője egy 12 éves árva kislány akinek a testébe egy elmenzort(az egyik elem megtestesülését) zárták. Az elmenzorokat egy másik létsíkra Kwentimora száműzik, a kislányt akit Rentának hívnak, a szörnnyel együtt oda kerül. Kwentimoron a szörnyet fogva tartó béklyó elkezd gyengülni, és lassan elkezdi átvenni Renta felet az uralmat. Kwentimora nem csak elmenzorok vannak száműzve, hanem emberek is akik falvakat alkottak. Az ilyen falvakat az elimentorok védelmezik, az elemek irányítói. Derion nevű falu egyik mestere megtalálja Rentát, és haza viszi. A falu mesterei közös erővel eltávolítják a lányból a szörnyet. A faluk gyűjtik az elemnzorokat, mert fegyverként tudják felhasználni egymás ellen és védelemül szolgálnak a még be nem fogott elmenzorok ellen.
Az elimentorok csak a tűz, víz szél, és föld elemeket tudják használni de az olyan személyek akinek a testében egy elmenzor volt amikor átkerült Kwentimorba, és eltávolítják belőlük, átveszik különleges erejüket, és képességeiket. Esetleg mellék elemeket lesznek képesek használni pl:jég, hó, homok, sár, stb. Az utódaik öröklik a képességeket, igy születnek különleges vérvonalak, ami. Renta egy vérvonal első tagja aminek még ismeretlen ereje van, egyértelmű, hogy titokban akarják tartani a többi falu előtt a létezését. Derionban azonban él két olyan mester aki gyengének tartja otthonát, és egy másik erősebb faluba akar élni. Be is árulják a lány létezését, Agvidor falu vezetőinek akik azonnal meg akarják szerezni maguknak, a lányt és a testéből kiszedet szörnyet is.
A történetben ezen kívül, lesznek más események is a faluban az egyik elit tanítvány féltékeny lesz Renta képességeire és ez erős konfliktus forrás lesz. Ez mellet a falut egy szabadon kószáló elmonzer is megtámadja.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2011-04-09 16:03 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Több fogalmi zavarban is szenvedsz, kedves.

1. A könyv az a kinyomtatás után kézbe vehető, fogdosható, olvasható, ölelhető, simogatható, szagolható, nyalogatható, ütögethető (kinek mi) tárgy, amelybe foglalt szellemi termék műfaji besorolása a regény. Tehát te nem könyvet akarnál írni, hanem egy regényt. A könyv kidolgozása persze dicséretes dolog, ha sikerült letenni a nyomdász szakmát, majd írj, szerintem lesz megrendelésed. (Ha nem erre értetted, hanem csak a szóismétlést elkerülendő használtál ilyen igéket, és valójában regényírásról van szó, akkor mea culpa, visszaszívtam. De nyomdásznak lenni jó.)

2. Ez nem tartalmi ismertető, mivel nem meséli végig ama tartalmat, hanem tartalmi bevezető. A tartalmi ismertető a teljes tartalmat ismerteti, nem csak felvillant információkat a háttérvilág bemutatása után. Ez max. fülszövegnek menne el.

Naszóval azért gondok vannak. De az megnyugtat, hogy nem álltál neki egyből megírni, mivel egészen pofás játékot lehetne összekalapálni belőle. Szerintem hagyd a regényt, keress egy jó csapatot és dobjátok össze. :)

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2011-04-09 16:35 miagt

miagt képe

Könyvkötő a szakmám, szóval még simán lehet nyomdász belőlem érettségi után. :D
Nem szeretem a játékokat, sőt egyenesen utálom őket az utóbbi időben. Azt hiszem inkább a regénnyel próbálkoznék, bármi kevés esélyem is van rá:)

szo, 2011-04-09 16:22 Mickey Long

Mickey Long képe

Nekem egy kicsit Final Fantasy érzete van. De ez jó, mert imádtam a játékot... :D

----------------------------------------------------------------------------

Ifjú Titán

"A valóság az, amit a tudatod azzá tesz." (Morpheus)

szo, 2011-04-09 16:36 miagt

miagt képe

Nem ismerem a játékot, csak hallomásból.

szo, 2011-04-09 19:05 krystohans

krystohans képe

 InuYasha-Avatár! Ha jól van megírva a regény, biztosan olvasnám a könyvet, esetleg a mangát, ha lesz hozzá egy kitartó rajzoló... de animét még nem láttam könyvben, mivel az egy manga stíluselemekkel készült rajzfilm :) A távolkeleti stílusú fantasy talán jó kifejezés lenne rá.

 

___________________
Portölcsér vagyok
Szél játéka összetart
Ha megunt, szétszór

 

szo, 2011-04-09 19:43 miagt

miagt képe

Imádom az animékat, és az utóbbi időben rákaptam a manga olvasásra is. Azért írtam, hogy anime fűzerezésű, mert főleg azt nézek, és az animékban jellegzetes karakterek pár elemét beépítettem a szereplőimbe. Meg lényegében véve az egyik kedvenc animém a Naruto ihlete.

szo, 2011-04-09 19:47 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Krystohans arra próbált utalni, hogy anime fűszerezésű könyv nem létezhet, mivel az celluloid műfaj, nem papír alapú. Ha könyvről beszélsz, mangát kell emlegetned. (Elméletben így helyes. Persze mondhatod, hogy animén alapuló regény, az megint mást jelent.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2011-04-09 20:14 miagt

miagt képe

Akkor inkább úgy fejezem ki magam, hogy manga fűszerezésű regény :)
Azért írtam animét, meg azt tűnt a kézenfekvőbbnek. Úgy látszik tévedtem, de hibáiból tanul az ember. :)

szo, 2011-04-09 19:45 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Kötözködünk a felhasználókkal? :P

Lehet, hogy interaktív könnyv lenne. Mondjuk e-book. Egy fejezet anime, egy írott szöveg. Így igazi kihívás lenne olvasni, hiszen az élőbeszédre és a filmre máshogy kell figyelni, mint a leírt szövegre.

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2011-04-10 13:15 Zora

Zora képe

Teljesen egyszerű, feliratos animét kell nézni, így olvasod és nézed is egyben. :)))

Kelvin, az Elfen Lied az egyik kedvenc sorozatom volt, légyszíves ne kéresd magad, mutasd a funficedet!

Engem a Blood+ ihletett meg, meg a Phantom Master, ami mangában is megvan itthon, de nincs már szükség több vámpír sztorira.

------------------------------------------

v, 2011-04-10 13:48 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Azonban a jogok miatt az írások közé biztosan nem tehetünk ki fun-fanficet, mivel fogalmunk sincs, hogy egyáltalán megjelenhet-e a honlapon ilyen (elvégre ha védett ötlet...). A blogok között mondhatjuk, hogy elkeveredett, nem láttuk, a szerző saját felelősségre töltötte fel, ha gond van, leszedjük. (Akar a fene pár millát kicsengetni ezért. Még egy kiváló Kelvin novella sem ér ennyit.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2011-04-10 15:27 krystohans

krystohans képe

 A Creativ Common Licence alapján simán mehet, sőt, még örülhetnek is az ingyen propagandának. Én is olvasnám! (Inkább az a kérdés, a Karc mennyire akar elhajlani ebbe az irányba?)

 

___________________
Portölcsér vagyok
Szél játéka összetart
Ha megunt, szétszór

 

v, 2011-04-10 15:45 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Semennyire.

Biztos vagy benne, hogy CC, és nem súlyosabban védett jogok? Én bármit el tudok képzelni.

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2011-04-10 15:57 krystohans

krystohans képe

 Ha a netről beszélünk, és nem fizetős műsort szolgáltatsz rajta keresztül, akkor a

BY, NC, ND jelzésekkel egyértelműsíthető a jogállás, oszt' kalap. Amíg Kelvin nem ezzel akarja megalapozni a saját anime stúdióját, nem kell jogokat kérni egy fanfic netre küldéséhez.

Hogy még offosabb legyen:

 www.creativecommons.hu

 

___________________
Portölcsér vagyok
Szél játéka összetart
Ha megunt, szétszór

 

v, 2011-04-10 16:09 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Minket kaptak már le írói engedéllyel feltett fordításért is (aztán a Kosstuh bocsánatot kért), tudod ki fog ezek után kockáztatni...

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2011-04-10 16:58 Zora

Zora képe

Akkor a sok-sok Harry Potter, Star Wars, Gyűrűk ura, Twilight fic-írót is megbüntiznék, a honlappal egyetemben, amelyik közzé teszi. Sőt, a sok pályázat kiírót is, aki ebben a kategóriában pályázatot ír ki, és még díjaz is. Amíg nem kereskedsz az írással, azonbelül a karakterrel, helyszínnek, nevekkel, addig elvileg semmi közük hozzá. Hatalmas balhék mentek a kalózfordításokkal kapcsolatban is, de ott is csak azt tudták megfogni, aki a legújabb HP regény tükörfordítását pénzért árulta.

------------------------------------------

v, 2011-04-10 17:50 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ők sem csinálják teljesen törvényesen. Nyilatkozatot kéne tennie mindenkinek, hogy nem pénzért, meg ilyenek... Van erre szép sablonszöveg. És ez csak a biztosan CC, mindennek én sem ismerem a pontos jogi hátterét.

Amúgy láttam én már fanfiction oldal törlést jogi balhé miatt.

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2011-04-10 18:20 Kelvin

Kelvin képe

Tvájlájt írót én is büntiznék... :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

v, 2011-04-10 10:47 Kelvin

Kelvin képe

Van egy Elfen Lied fanficem, egyszer talán feldobom. :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."