Aludj...

Alszik a jégvirág, halkan
libben a szellő üveg ágyán.
Szilánk mezőn lépdelve hív
a messzeség, ércpillangó
száll tükördimenziókon át.

Alszik a napfény, és sötét
árnyékát hagyta ősz világ
megfáradt lelkén. Holdfonál
pihen arcodon, és ódon
mesét fon az ezüst álom.

Aludj, álmodj szépeket...

Alszik dérhálóján a pók
sötét falakon. Hamut szór
a régmúlt éteri szövetén
az égi csillagok dallama.
Kínoznak szótlan szavak.

Alszik az írógép, lomha
betűin a szeretet csillan.
Ereidben izzik a sorsjövő,
virág nő szívedben, könny
csepp pipacs, és kikelet.

Aludj, álmodj szépeket...

Alszik a város, és szürke
ablakszemek várják az ég
tomboló hajnalát, minden
varázsát. Hajadon csillan
a jelen rabbá ejtett perce.

Alszik behunyt pilláidon
a bánat, mert fellobbanna
kezedben a reggel. Soha
ne add fel hited, majd én
leszek örökre az éjszaka.

Aludj, álmodj szépeket.
Nemsokára jön a hajnal,
eltemeti vágyaid, és tova
minden csend... majd én
leszek örökre az éjszaka.

Aludj, álmodj szépeket...