Éjjeli bál

Éjjeli bál

Alvó temető felett csak a Hold
fénye önt ezüstöt, nesztelen
csend lehel kriptákra megholt
lelkeket. Megsárgult levelek
hullnak a betonlapokra. Maszk
pihen egy kőkereszten. Éles
kacajt süvít a szél. Tűhegyes
szemfogak, acélerős karmok
kaparnak elő a fekete föld alól.

Zárj be ajtót, ablakot! Sosem
tudhatod mikor figyel az éjszaka.
Fogd be a füled, ne halld a harang
éjféli dallamát, bújj a paplan alá!

Alvó temető felett csak a Hold
fénye önt ezüstöt, haláltáncot
lejt megannyi aszott test, húsuk
ette az enyészet. Szén fátyol
borítja testüket. Hajcsomóikba
föld és sár ragadt. Imbolygó
lidércláng izzik szemük üregében.
Sorstalanul itt tengődnek, a fény
nem fogadta be őket soha sem.

Zárj be ajtót, ablakot! Sosem
tudhatod mikor figyel az éjszaka.
Fogd be a füled, ne halld a harang
éjféli dallamát, bújj a paplan alá!

Alvó temető felett csak a Hold
fénye önt ezüstöt. Kopott bánat
a terhük, cserben hagyta a sors
rothadó lelküket. Vérző könny
csordul kőangyalok szeméből.
Szent imára kulcsolt kezükkel
várják a hajnalt, hittel és remény
létében. Ítéletük a halhatatlanság,
hol nem volt pokol, se menny.

Zárj be ajtót, ablakot! Sosem
tudhatod mikor figyel az éjszaka.
Fogd be a füled, ne halld a harang
éjféli dallamát, bújj a paplan alá!

Lassan felébredt a napfény,
porrá égtek száműzött lények.
Az éjjeli bál nem volt többé.

2010. április 24.