Augusztus fénye

Nekem is sok eszem volt, hogy a legnagyobb kánikula közepén álltam neki Faulknert olvasni…

Az Augusztus fénye korábban is megjelent már kis hazánkban, csak akkor éppen Déry György fordításában, és Megszületik augusztusban címmel. A két címadás közti differenciát az értelmezésbeli eltérések adják. Az eredeti Light in august esetében Déry úgy értelmezte, hogy a "light" itt igeként szerepel, egy speciális, déli argó értelemben - ugyanis bizonyos déli dialektusban a "light" annyit tesz, mint "megkönnyebbül", "lefial", "megszül". Ez az értelmezés a regény szövegét ismerve is kissé mondvacsináltnak tűnik, Faulkner nyilatkozatát olvasva pedig egyértelmű a hibás volta: "Mississippiben van egypár nap augusztus közepe táján, amikor hirtelen elősejlik az ősz, a levegő hűvös, és olyan halvány sugárzással ragyog fel a fény, mintha nemcsak a mai jelen időből tűnne elő, hanem messziről, a klasszikus ókorból. Szinte láttatja a faunokat, a szatírokat, az isteneket... Görögországot, az Olümposzt, valahol az idő mélyében. Nem tart tovább egy-két napnál, aztán tovatűnik, de pátriámban minden év augusztusa rendre visszahozza. Erre utalt, csakis ezt jelentette a regény címe, számomra kellemesen és sugallatosan, mert arra a fényességre emlékeztetett, ami ősibb, mint a mi keresztény civilizációnk."

Az Augusztus fénye nehéz mű. Rád telepszik, a mellkasod nyomja, akár a hetek óta tartó kánikula, beeszi magát a pórusaidba. Gondolatok-bekezdések ropognak, mint talpad alatt a tarló, vagy a parlagon hagyott földeken elburjánzott, majd csontra száradt gyom. Sorsok, életutak keresztezik egymást Jeffersonban, ebben az álmos, nihil-szagú, reménytelenségbe félig belefulladt, mississippi kisvárosban, ahol az emberek – hiába telt el több, mint fél évszázad azóta – még mindig a polgárháború rabszolgatartó Déljében élnek.
Sorsok, életutak keresztezik egymást – Lena Grove, megesett fehér vászoncseléd a gyermeke apját keresi valami konok, fatalista naivitással – az apa, Lucas Burch, menekül és szeszcsempészetbe keveredik – társa, a néger származás fátumát magában hordó Joe Christmas gyilkol – Byron Bunch, korábbi munkatársuk, szerelmes lesz Lenába, és barátját, Hightowert, a bukott tiszteletest is belekeveri a megsűrűsödő, tragédiává terebélyesedő ügybe.

Faulkner stílusa nehéz stílus. Nyomasztó témához nyúl, előszeretettel időzik el a pusztuló dél egyes mementói mellett, hősei megkeseredett, felesleges vagy éppen végzetesen a múltba ragadt emberek – és ő szívesen tolmácsolja hosszú oldalakon keresztül ezen szereplők gondolatait, szövi azokat tudatfolyamszerűen a próza szövetébe. Gyakran ismertet komplex családtörténeteket néhány oldalba sűrítve, mintegy kvintesszenciáját adva az erodálódó déli társadalomnak, az olvasó pedig, ha nem figyel vagy felületesen olvas, könnyen elveszhet az apák, fiúk, unokák, testvérek és zabigyerekek kusza családfájában.

Az Augusztus fénye is sorsok, életutak kereszteződésének története. Sorsok, életutak, egyének – ám szimpatikus karaktert nagyítóval kell keresnünk. Katarzist ne is várjunk – az, hogy a gyilkos Christmast pont a rasszista fehérek ölik meg, akiknek szerepük volt a "nigger"(?) Christmas törvényen/társadalmon kívül kerülésében, messze nem feloldás. Lucas Burch jellem(telenség)e nem változik a regény során, Lena Grove ugyanúgy az öntudatlan, pogány ősanya archetípusa marad. Byron Bunch erőfeszítései a szerelemért inkább megmosolyogtatóak és szánalmasak, mint hősiesek.

Nem egyszerű olvasmány, annyi szent.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2016-08-25 07:21 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Ilyen nehéz műveket nem olvasom. De ha már nyár, tikkasztó hőség, akkor Rejtő Csontbrigád, még ha tudjuk, hogy nem Afrikában, hanem Oroszországban élt át hasonló értelmetlenséget a mű szerzője.
"Valaminek mindig lennie kell".
Faulkner nem éppen beatnemzedék? Szóval tényleg, hogy jut ilyen az eszedbe? Sohasem kelek úgy, hogy:
─ Ma egy kis Faulknerre vágyom.
Vagy Stendhalra. Vagy Zolára stb. Nem azért mert rosszul írnak, csak olyanról, ami nem érdekel.
Persze az én érdeklődésemet nagyon nehéz felkelteni. :-)

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

cs, 2016-08-25 16:55 Para Celsus

Para Celsus képe

Nem, Faulkner az "elveszett nemzedék" - akik az első világháború alatt voltak fiatalok, aztán végigpiálták és -kokainozták az őrült húszas éveket, aztán belerokkantak az alkoholizmusba és a gazdasági világválságba.

Egyébként az öreg William még direkt nehezíti is az olvasó dolgát, mert a kacifántos déli családok leírásakor szívesen adja ugyanazt a nevet - toszom azt - nagyfaternak, unokának, unokatesónak, lehetőleg úgy, hogy egyik még lány is legyen. Csak hogy még mélyebben belekavarodjunk a Dél erkölcsi és társadalmi susnyásába.

"Ha azt olvasnám, amit a többi ember, gondolkodni is csak úgy tudnék, mint ők."


"The Rainmakeeeer!"