Tinirománc zéró másodpercben elkaszálva - A Szent Johanna gimi

Literátus emberként szívesen ki-kimozdulok az irodalmi komfortzónámból. Néha jól esik elkalandozni a hard boiled krimik, filozófiai munkák, közé, vagy éppen egzotikus országok, kultúrák irodalmának világába… esetleg elolvasni egy romantikus művet. Azon belül is olyat, amelyik egy szub-szub-szubzsánerhez, a „szürke kisegér diáklány és az iskola álompasija összejönnek” műfajhoz tartozik. Hölgyeim és uraim, Szent Johanna gimi!

Elöljáróban be kell vallanom, hogy némiképp előítéletes vagyok a műfajjal szemben, ugyanis ez az egyetlen általam ismert zsáner, amely koncepciószinten, rögtön indulásnál lábon, tüdőn és vesén lövi magát. Hogy miért? Nos, egyszerűen mert ragaszkodik hozzá, hogy olyan karaktereket és szituációkat adjon el izgalmasan és hitelesen, amelyek NEM lehetnek izgalmasak sem hitelesek. Az alkotók – talán valami nyugatról begyűrűző, évtizedek óta kiirthatatlan írókörös babona hatására – úgy gondolják, hogy a főszereplő csajnak nem lehet határozott, egyedi személyisége, mert akkor az olvasók (főképp tinilányok) képtelenek azonosulni a „hős"nővel. Túl azon, hogy szerintem egy irodalmi műnél nem alapelvárás, hogy azonosuljunk a főszereplővel*, az egész megközelítés túlzottan sematikus. Azt feltételezni, hogy ha a főhősnő teszem azt, dubstepet hallgat, azt jelenti, hogy a nem-dubstep rajongó olvasók egyből kiábrándulnak a műből, az olvasók degradálása. És mégis, a legtöbb "szürke kisegér diáklány és az iskola álompasija összejönnek” mű ezen elvek szerint íródik. Csak semmi egyedi jellemvonás, csak semmi saját ízlés, a főszereplő legyen minél szürkébb, hogy minél többen azonosulni tudjanak vele. Ám itt esik darabjaira a koncepció, rögtön a karakteralkotás elején: ugyanis senki sem gondolhatja komolyan, hogy egy kilúgozott, kihipózott, felhígított, sótlan, jellegtelen valaki izgalmas narrátor lenne, vagy hogy az ügyeletes szép- és jó/rosszfiú pont őjellegtelenségébe szeretne bele. Szóval maga az alapfelállás úgy rossz, ahogy van.

De most essen szó magáról a műről! Szent Johanna gimi 1. – Reni, a szürke kisegér kalandjai a sohanemvolti Életszerűtlen Gimnázium falai között.

Az első, ami a sztoriról, a szituációkról, az egész műről eszembe jut: erőltetett. Ahogy haladtam előre a… khm, történetben, úgy erősödött bennem a meggyőződés, hogy Leiner Laura nem egy jól megalkotott világba helyezte el az ötleteit, nem az alapfelállásból adódó lehetőségeket aknázta ki; nem, neki először az ötletek voltak meg, melyeket aztán beleerőltetett a regénybe, következetlenül és nem túl ügyesen. Csak egy példa: a minden valószínűség szerint debilek által megfogalmazott házirendben annyi szerepel, hogy tilos mp3 lejátszón zenét hallgatni. A sok tenyérbemászó kölök meg iPhone-on hallgatja a zenét, és közlik, hogy arról nincs szó a házirendben, hogy iPhone-ozni tilos, úgyhogy azt szabad, haha. Ez pont olyan baromság, mintha valami debil Btk.-ban annyi szerepelne, hogy késsel tilos embert ölni, erre a sorozatgyilkosok átállnának a baltás vagy láncfűrészes gyilkolásra, és megúsznák a dolgot. Mert hogy azt szabad. Szerencsére a való életben sem a házirendeket, sem a Btk.-t nem kretének írják. Szerencsére.
Aztán vagy én jártam nagyon rég középiskolába (ja, az évezred elején), vagy Leiner Laura saját univerzuma egy párhuzamos valóság, ahol a kilencedikesek szeptember első hetében Shakespeare-t tanulnak irodalomórán, a fociszakkörösök nem a csapat keretébe kerülnek, hanem eleve vagy a kezdőbe vagy cserének veszik fel őket(?), és az elit gimibe menő meg kúl egy szót sem jegyzetelni, továbbá a tanulni próbálókat strébernek nevezni. Hogy a katolikus, alapítványi iskolában, ahol a szoknyahossz miatt leribancozzák a diákokat, halloween-buli van, hát istenem, biztos multikulti az intézmény…

De ami igazán térden lövi a könyvet, az nem is a cselekmény ("cselekmény"?) logikátlansága, hanem a karakterek.
A karakterek…
Na, azok nincsenek. Mint venezuelai szupermarketben a lazackonzerv, Etna kráterében a vaníliajégkrém, Ku-Klux-Klánban az afroamerikai gettórapper – kb. ennyi jelleme van a szereplőknek. Van, akinek annyi a személyisége, hogy gördeszka nőtt a lábához. Vagy a kezéhez. Másnak annyi a jelleme, hogy headset lóg a füléből (még jó, hogy nem vatta). Van, aki emo. Pont. Még csak nem is vonal, mert az egy dimenzió, ezek viszont dimenzió nélküli entitások. Pontok. Két vonal van a pontok halmazában: az irritáló stréber lovaglós-színjátszós csaj meg az irritáló wannabe-zsenigyerek. Ennyi.
A "fő"szereplők sem mentik a helyzetet. Cortez az ügyeletes szép/rosszfiú. Egysíkúbb karakter CsillámEdwardnál a Trélightból, mert Edward legalább a vámpírsággal kapott valami tulajdonság-kezdőcsomagot (majdnem leírtam: legalább csillogott), Cortez viszont egyszerűen… létezik. És az menő. Meg az is, hogy kólát vedel. Egész nap. Mondjuk ezek alapján a fogai rohadhatnak, és valószínű, hogy egész nap böfög, de az akkor is menő. Mert kék a szeme, arca csupa derű, haja kócos, és ezáltal, pusztán a létezésével, azzal, hogy visszaveri a ráeső fotonok egy részét, hogy kitölti a téridő egy erősen korlátozott szeletét, álompasivá avanzsál. Kár, hogy a fent említett tételek (a kólazabáláson kívül) akár egy jetire is igazak lehetnének, szóval ezzel az erővel egy jeti is lehetne a Szent Johanna number one-ja, és Reni szívszerelme.

Jahaj… Renáta…
Az alfa és az omega. A narrátor, a főhős… Ő nem létezik. Vagyis egy esetben létezhetne: ha valami plot twist során kiderülne, hogy ő valójában egy negyvenöt éves, beszűkült, neurotikus aggszűz Devonshire vagy Essex egyik álmos kisvároskájából, a ’30-as évekből, csak egy téridő-örvény elragadta és egy XXI. századi tinédzser testébe lökte a tudatát. Leiner Laura abbéli erőlködésében, hogy minél üresebb karaktert generáljon (akibe bárki beleképzelheti magát, lásd a bevezető), túl messzire ment. Renáta nem tud semmiről, nem ismer semmit, nincs tisztában a popkulturális utalásokkal, együttesekkel, filmekkel (kivéve a Karib-tenger kalózait). Ez egy troglodita. Ok, tegyük fel, hogy elzárták a világtól, vagy valami agyi defektus miatt lövése sincs napjai eseményeiről vagy zenekarairól, de neki még véleménye sincs. (Már ha nem az osztálytársait ekézi a naplójában.) Szeret olvasni. Ja. Ahhoz képest, hogy állítólag könyvmoly, kb. annyit képes leírni, hogy „Dickens a kedvencem” vagy „a Twist Olivér jó könyv”. Szóval minden szuperképessége annyi, hogy el tudja dönteni, hogy egy könyv tetszik/nem tetszik neki. (A gilisztáknak nincs szemük, csak egy sejtcsoportjuk, amivel annyit érzékelnek, hogy van fény/nincs fény. Ezek szerint Renáta egy giliszta szintjén mozog. „No comment”.)
L. L. egyszerűen nem mert semmilyen egyedi jellemvonást adni ennek a papírmasé karakternek, mert akkor jaj, nem tudnak vele azonosulni a rajongók. Komolyan, felvetették páran, hogy milyen idegesítő, mikor Renáta „közösségi portált” emleget. Miért nem nevezi néven azt az istenverte site-ot? Ezen én is elgondolkodtam, felütöttem hát a kiadás dátumát, és láttam, 2010-es a könyv. Bakker, akkor még párhuzamosan futott a face meg az iwiw! Lehet… lehet, hogy azért ez a „közösségi portálozós” eufemizmus, mert L. L. attól félt, ha „facét” ír, az iwiw-es olvasói orrolnak meg rá, ha meg „iwiwet”, akkor a facebookosok? Lehetséges, hogy ennyire tudatosan próbált biztonsági játékot játszani? Uramiste-hen…

Összegezve, nem tudom, mit esznek a tinik ezen a könyvön. Bár a regényt úgy hirdették, hogy ez a való életről szól, hiteltelen helyszínen, hiteltelen környezetben és körülmények között játszódik és papírmasé szereplők mozognak a kötet lapjain. Nem ajánlom.

* csúnyán is nézne ki, ha Vladimir Nabokov Lolitájának perverz irodalomtudósával, Stoker vérszívó Drakulájával vagy Hannibal Lecterrel azonosulnunk KELLENE

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2018-06-06 16:06 Kentaur

Kentaur képe

Irigyellek, hogy el bírsz olvasni ilyesmit, és aztán kafán leszedheted róla a keresztvizet. Ezt ugye nem teheted meg, ha nem olvastad... Anno elhatároztam, hogy frissiben elolvasom a Szürke ötven árnyalatát, még amikor nem született róla sok kritika, hogy aztán cafatokra szedhessem, felégessem, elássam és sóval szórjam fel a helyét. Gondoltam, ha másként nem megy, stílszerűen odabilincselem magam a radiátorhoz egy üres szobában, és csak a könyv lesz a kezem ügyében... Azonban miután átverekedtem magam az első öt oldalon, halálos bizonyosság töltött el, miszerint ha odabilincselem magam, és tovább kell olvasnom, akkor a könyvvel addig ütöm a radiátorcsövet, amíg az egyik szétesik, mindegy, melyik. Ha már BDSM, azt is mondhatnám, hogy elolvasása számomra nem a gyertyacsepegtetős játszadozás szellemi változata lett volna, hanem az élve megnyúzásé.

Így ért véget vitriolos kritikusi karrierem, mielőtt elkezdődhetett volna. Hasonlóképpen jártam az általam sokat emlegetett Fekete tőr testvériséggel is, tudjátok, amiben a szürke irodista kisasszonyról kiderül, hogy ő egy vámpírnagyúr örököse, amiről ő mit sem tud persze, de már veszélyben van, mire odaküldenek egy Nagyon Jóképű És Kemény vámpírlegényt őrizni őt, amit az úgy óhajt megvalósítani, hogy éjszaka bemászik a nő ablakán (ne kérdezzétek). Ezek után a nő felriad arra, hogy az éjszaka közepén egy vadidegen mászik be az balakán, mire fel sikoltozás helyett egymás szemébe néznek (a sötétben), és egy "szia" nélkül vadul szeszexelni kezdenek. Mármint a szende, valószínűleg még szűz irodista kisasszony (úgy is, mint a következő vámpírúrnő), és a vámpír.
Sóhaj.
Pedig én úgy szeretek ilyen kritikákat olvasni, és írni is jó lenne.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

sze, 2018-06-06 18:00 Para Celsus

Para Celsus képe

Ha elolvasni nem tudod, írjál egyet. Talán Móra Ferenc mondta, hogy rossz könyvet könnyebb írni, mint elolvasni. :D


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2018-06-06 16:29 Ovidius

Ovidius képe

Valahol az idő mélységes homályában rejtőzött az emlék, amit előhívtál...☺
Szüleim könyvhalmazáról mindent el lehetett mondani anno, csak azt nem, hogy kényes ízléssel rakták össze...
No, ezek közül elolvastam annak idején -- olyan kemény, kb. tizenkét-tizenhárom éves koromban Hedwig Courths-Mahler: Marlene titka című nagyon szerelmesen-romantikus (a főhősök távolba vesző tekintetétől kísért) regényét. Azóta már tudom, hogy egy kiskamasz a legsűrübb mézgából is kiverekszi magát. Főleg, ha szerencséjére össztalálkozik egy jó P. Howard szerelmes regénnyel, mint A szőke ciklon... Ott is van egy kis édesség, de csak annyi, amennyitől a tészta jól ehető...☺

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

sze, 2018-06-06 18:03 Para Celsus

Para Celsus képe

Ejnye, mi a baj a távolba meredő tekintetekkel? Lehet, hogy optikai témájú könyv, és a szereplők szimplán távollátók... :D


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2018-06-06 20:47 Suana

:)))

Miért kezdem vigyorral?
Mert végigvigyorogtam. :)))

Antal Imre előadásában képzeltem el az egész szöveget. Mégpedig abban a stílusban, amiben előadta: Petőfi - Egy gondolat bánt engemet - című versét. (Természetesen nem hagyományos szavalásról van szó. Az egy teljesen rendhagyó kivitelezés.)

Nem ismerem a könyvet, ami e kritikát ihlette, és ezek után egész biztosan nem is fogom. Ez a kiváló ajánló megtette a magáét.

Gratulálok a könyv szerzőjének, hogy szólásra bírta Parát, és végre újra olvashattunk Tőle valami élvezeteset!

Üdv: Sz

cs, 2018-06-07 10:54 Para Celsus

Para Celsus képe

Aú. Most elolvastam, és most már én is Antal Imre hangján hallottam.
Emlékszem, mikor boldogult gyerekkoromban Jules Verne Hódító Roburját lapozgattam, arra gondoltam, hogy Robur repülő járműve épp olyan, mint a Balu kapitány kalandjaiban Don Kartácsé. És onnantól Robur Don Kartács-hangon szólt a fejemben. Nem kívánom senkinek azt az érzést :D


"The Rainmakeeeer!"

p, 2018-06-08 06:58 Kelvin

Kelvin képe

És ha közösségi portál alatt forcsánperbét értett az írónő, Renáta pedig azért nem szól érdemben semmihez, mert szabadidejében hörögve maszturbál a lefejezős videókra, vagy ylyl threadek olvasása közben csapkodja a térdét, ha talál egy nyomorék kisbabát? Így jó oka van feltételezni, hogy nincs közös témája a normie osztálytársaival, hiszen még én sem tudom, mit írtam le az előbb.
Nem úgy lesz vége a könyvnek, hogy lövöldözni kezd az étkezőben, majd Cortezzel felfedezik a testi szerelmet a hullák társaságában?

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2018-06-08 17:31 Para Celsus

Para Celsus képe

Ah, nem vagy jártas a modern sikerkönyvek terén. A dugás a young adult művek kötelező eleme, a romantikus "szürke kisegér lány + a suli menő pasija" zsánernél addig kell húzni a szűzi sopánkodást és angstolást, amíg csak lehet. Fenti sorozatnál - ha jól tudom a nyolcadik kötet végére jutnak el oda, hogy a kólás csávó megszexuálja Ms. Jellegtelent.
(Egyébként gyanús, hogy a naplóregény csak a hétköznapokat dolgozza fel, vasár- és ünnepnapok szigorúan kihagyva. Lehet, hogy akkor nézi a tényfeltáró gyilokpornót Renáta.)


"The Rainmakeeeer!"

p, 2018-06-08 17:59 Ovidius

Ovidius képe

A Földön egyetlen szemétgyártásra képes lény van, és az az ember. Ahogy fizikai világunkban oda tudtunk gyűjteni egy sokezer négyzetkilométeres szemétszigetet a Csendes-óceánra, úgy szellemi világunk tengereit is tele tudtuk szórni szeméttel.

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

p, 2018-06-08 18:03 Para Celsus

Para Celsus képe

Az egyetlen pozitívum, hogy A szürke ötven árnyalata legalább a tonhalakat nem szennyezi, szemben a műanyaggal.


"The Rainmakeeeer!"

p, 2018-06-08 18:06 Ovidius

Ovidius képe

Igen, mert a tonhal -- az emberrel ellentétben -- ízlésbeli szempontból ellenállóbb...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

p, 2018-06-08 17:57 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Időről-időre elkap valami hév, hogy én is olvassak ilyeneket, mert enélkül egyoldalú a műveltségem (meg amúgy is, a világirodalom alig láthatóan picike szeletét olvastam csak), aztán jössz, és írsz róla, és így már nem szeretném elolvasni. De majd, egyszer... felvettem a listám legvégére.
Egyébként elég sokat dicsérték a művet, hogy a fő"hős"nő műveltsége milyen kiváló, és megszeretteti a tinikkel az olvasást, meg remek könyveket ajánl, és messze komolyabb az olvasottsága, mint bárkinek - ebből kb. mennyi igaz? Oké, Dickens egyik regényét olvasta, ez tény, de ettől nem lesz valaki az irodalomtudomány papissája.

_____________________
Dr. Bloody Dora

p, 2018-06-08 18:02 Para Celsus

Para Celsus képe

"5/5 Dickens a kedvencem :)"
Ilyen mélységekben mászik bele az irodalomba. Hasonló átéléssel és egyediséggel nyilatkozik A legyek uráról is. Na, ha ennyi elég a kamaszok befolyásolásához, akkor:
"5/5 Para a legjobb :)"


"The Rainmakeeeer!"

p, 2018-06-08 20:24 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Á, ez nem elég, értékeld magad tízes skálán, az sokkal figyelemfelkeltőbb.
(Most bevallottad, hogy titokban mindig is tiniíró szerettél volna lenni. Igazából csak irigy vagy, azért húzod le Laura kiváló regényét is, mert te nem tudnál ilyet írni.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2018-06-09 08:46 Para Celsus

Para Celsus képe

Hah, most lelepleztél, én ugyanis mindvégig a tinirománc-irodalom királya címre hajtottam!
5/5 vagy 10/10 vagy gyökkektő/pí!


"The Rainmakeeeer!"