A biztonsági rendszer felállt és műkődik

Kína, Dél - Amerika, Amerika, Jeruzsálem, Moszkva, Anglia, Norvégia, Ausztrália, Románia, India, Taiwan, Mexikó, Columbia…

Érdekelne az intelligens elmétek, logikus gondolkodásotok, véleményetek az alábbi videóról.

Hogy miként hívták fel rá a figyelmemet? Azt a részt inkább átugrom, úgy sem hinnétek el – magam is alig, pedig könyékig benne vagyok.

Az utóbbi években kimaradtam a hazai híradásokból, csak találomra ellenőriztem a neten a videóban szereplő városokban lezajlott eseményeket.
Néhány példa, találomra:

Jeruzsálem:

http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__ufo-eszlelesek__1526811-ufo-jeru...

Norvégia:

http://aranylaci.freeweb.hu/norvegian%20spiral/A%20norvegian%20spiral.pdf

Természetesen mindre lehet kísérletként mutogatni.

Ti mit gondoltok arról a teóriáról, hogy „örökké itt voltak, és sosem mentek el?”

Gyerek fejjel mindig úgy véltem, hogy nem léteznek idegenek.
Inkább időutazók. Ezzel magyaráztam magamnak a hirtelen felbukkanásukat, eltűnésüket, humanoid külsejüket.

Ha a sarokba hajítom a szkeptikusságom, kőkemény logikám, racionalizmusom, és eljátszom a gondolattal, hogy a jelenségek nagyon is léteznek, a szemünk előtt zajlanak, zajlottak, akkor egy olyan fajt látok, akik a dimenziók között vándorolnak.
Ha továbbra is a sarokban tudom a három fő erényem, amit az iskolában tanultakra, fizikára, kémiára, és oxigénre építettem, arra a következtetésre jutok, hogy miért is ne?

Igen-igen, Mátrix – de mégis milyen oknál fogva?

Minek?

Miért kell hozzá bujkálni? Ha valami hiper fejlett az intelligencia, amivel tegyük fel, bírnak, miért kell elrejtőzni? Milyen stratégia ez?
Ha csak kísérleti világ vagyunk, mi ennek a célja? Valami probléma van velük, amit rajtunk tesztelnek? (Ez pompás feltételezés lenne!)
Vagy van valamink, amitől tartanak?

És még mindig a játéknál maradok – ha leigázásról lenne szó, már nyíltan tudnánk róla?

Tényleg érdekel a véleményetek. Poénra is vevő vagyok, mert azt a hitet vallom, minden vicc fele igaz.

Barátokkal is átvizsgáltuk a nevezett anyagot, ami az Úr kétezer tizenharmadik évében hetedik havának harmincadik napján került fel a világhálóra.
A társaság szerint a kísérő zene is befolyásol, de valóban bizarr a híradásokban feltűnt jelenségek egyesítése.
Egyébiránt, a legtöbben a „világháló” szót használták a „biztonsági rendszer” alteregójaként.

"Back up system now up and running"

Tényleg egy háló?

http://www.youtube.com/watch?v=PBlIiVBOPwY

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2013-12-11 08:40 Roah

Roah képe

"Back up system now up and running"

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2013-12-11 09:08 Kentaur

Kentaur képe

http://cydonia.blog.hu/2009/12/11/igy_keletkezett_a_norveg_spiral

Ez egyértelműen egy "kondenzcsík". Nem vagyok UFO-elmélet ellenes, csak "gyártsunk elméleteket, és ne fogadjunk el semmit, ami nem egyezik velük" -ellenes.
Idegen lények...igen, valószínűleg léteznek. Kísérleteznek az emberekkel: ezt már nem hiszem, ha olyan intelligensek, akkor nem tesznek ilyet. "Gyámkodnak felettünk": lehet, de épp úgy lehetnek más lények is, akikről ezek a beszámolók szólnak. Mondom ezt úgy, hogy nekem is volt fura találkozásom. Nem tudok rá magyarázatot, de legalább nem is hiszek semmit megveszekedetten arról, amit nem tudok.
Az emberek minden számukra értelmezhetetlenre rögtön "racionális" magyarázatot keresnek. Még mindig könnyebb az UFO-kat elfogadni, mint azt, hogy nem ismerjük a saját világunkat, és magunkat sem. Gondolok itt arra, hogy amire régen azt mondták volna, hogy Isten angyala, démon, csoda, az ma UFO: és akár ugyanarról a dologról beszélnek, csak a korszellem változott meg.
Mindig itt voltak: én valószínűbbnek veszem, hogy nem mi vagyunk az első értelmes faj a bolygón, kissé beképzeltség azt hinni, hogy mi vagyunk egy 4,6 milliárd éves fejlődés első "csúcspontja". Előttünk élő civilizációról több rege, monda van, és régebbiek, mint az UFO-król szólók, de még ezt is csak valószínűbbnek tartom, nem feltétlenül igaznak.
Na és ott az a sok lény szintén a mondákból, még azokat sem tudjuk, honnan vették őseink. De még azt sem tudjuk, mi van a tenger legmélyebb fenekén, vagy a spájz legalsó polcán, vagy akár a saját agyunkban. :-)

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

sze, 2013-12-11 09:34 Roah

Roah képe

Engem csak az egybeesés akasztott ki.

Nekem az álmaim azok...Majd harmincnyolc éve álmodom egy óriással, Kenta.
Az első álom-emlékem is tőle származik.

Az óriásnak nem volt formája. Tudod, milyen az emberi természet: mindent felruházunk emberi külsővel; a betűknek talpa van, az asztalnak lába, a Marsnak arca...
Az én óriásomban semmi sem volt, ami emberi. Semmi. Egy brutális nagy, kocsonyás felhő, de még talán az sem. Rettegtem tőle! A hangjától, mindenétől. Aztán elkezdett változni - álmomban megmutatta a Holdat, ami hatalmas volt! És gyönyörű! Úgy ébredtem fel az álomból, olyan élménnyel, hogy újra átakartam élni. Az első írásom címe is erre utalt. Az én Holdam miért kicsi?

Az óriás velem együtt nőtt, olyan volt, mint valami furcsa tükörkép. Minden kijavított magán, miután folyamatosan beteg lettem a hangjától. Olyan logikusan magyaráz el mindent, olyan dolgokról beszél...
És amikor nem emlékszem rá, hogy újra álmodtam vele, a tudatalattimból előjön.
Volt egy pasim, akit Óriásnak becéztem.

Sosem tudtam, miért imádom annyira a mély hangot, tudod azt, amit ha falra tapasztod a tenyered, érzed a rezgését is.
Biztonság-érzetet ad!

Még neve sem volt soha - furcsán hangzik biztosan, de nem idegen, nem hasonlít semmi ilyesmire; egyre emberibb.

Csak a nagyon szűk, igaz baráti körömnek említettem, senki másnak.
Eddig.

De tartozom valakinek azzal, hogy beigazolom - mert muszáj.

A lényegre tapintottál, mint mindig; a múltunkban van a válasz, szerintem is.

Az óriás a moszkvai gömböket álmomban előre megmutatta - reggel úgy keltem, hogy csak a narancsos gömbökről meséltem. Nem bírtam magammal. De álmomban ezek hatalmasak voltak, és rugalmasak, szivárványosak. Közelről olyanok voltak, mintha élnének. Akkora élményt nyújtottak, hogy bele is írtam a "Mostohán" műbe.
A szappanbuborékok. :))))))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2013-12-11 11:15 Ovidius

Ovidius képe

Az UFO elméletekkel nem az a baj, hogy idegenek jelenlétét feltételezzük környezetünkben (a körülöttünk lévő csillagok életkörnyezetében), nem is az, hogy látni vélünk bizonyos események mögött intelligens gondolatokat.
A baj a készpénznek vétel, a hamisítása és a hittétellé növelés.

1. A hétköznapi ember számára egyik legobjektívebbnek tűnő természettudományos ág az elméleti fizika. Ennek egyik legkülönlegesebb ága a kozmológia. A kozmológia a Mindenség keletkezésével, felépítésével és működésével (fejlődésével) foglalkozik. A kozmológusok között elég divatos az ún. "antropikus" kozmológiai elv. Ez egész egyszerűen azt jelenti, hogy a Mindenség azért olyan, mint amilyennek látjuk, mert az emberi életnek kedvező felépítésű kell, hogy legyen, ha észlelni tudjuk... D
Ettől kezdve semmi sem szól az ellen, hogy máshol létezzen az élet, ennek csúcsán az intelligencia más megnyilvánulása. Az egy dolog, hogy eddig még nem találkoztunk bizonyítottan senkivel. Enrico Fermi híressé vált mondása szerint: "De hol vannak?"
A SETI évtizedek óta kutatja az univerzumot ez élet és az intelligencia után. Nagyon nehéz feladat. Talán nem érdektelen, ha elmondom, hogy 1963-ban, amikor Jocelyn Bell fizikushallgató felfedezte a pulzárok egy csoportját, azt hitte egy darabig mindenki, hogy az intelligens élet bizonyítékára bukkantak. Akkor még nem tudták, hogy azok a fantasztikusan pontos ritmikájú jelek, amiket onnan vettek NEM az értelem megnyilvánulásai, hanem a természet egy speciális folyamatának jelei.Egy neutroncsillagról van szó, amelynek a forgástengelyei hosszirányában (mivel ott a leggyengébb a mágneses tér) óriási energiatartalmú részecske- és elektromágneses sugárzás lövell ki. Ha ennek a frontiránya felénk mutat, ez érzékelhető.

2. Kedves Roah! Álmaid és az Óriásod... Mielőtt valami mondanék erről, megemlítem, hogy a Végjáték első könyvének egyik fő lélektani motívuma Ender és az Óriás álombéli kapcsolata.
Természetesen a végére kiderül mi ez, de nem akarok spoilert bevinni a dologba, tehát el kell olvasni a könyvet...ha még nem történt meg. DDD
Az álomképek -- és itt most nem álmokat fejtünk -- nagyon összetett dolgok még tudományos szempontból is. Az biztos, hogy legalább két fő motivációs háttere van .
Az egyik az egyén konkrét élete során felhalmozott élménytömeg kavargása a szellem-lélek szintjén, és az álmokat ez is gerjeszti.
A másik a faji emlékezet. Minden egyénben ott vannak azok az archetípus lenyomatok, amelyeket nemzedékek ezrein vittünk és adtunk tovább génjeinkben. Ezek is erőteljesen meghatározzák, hogy milyen álombéli-történeti motivációk létezhetnek.

A kettő együttműködése, összhangja aztán ragyogó kombinációkra képes...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

sze, 2013-12-11 11:43 Roah

Roah képe

Ovidius, nagyon, meg minden. :))

"De hol vannak?"

Ezt a csillagodat sem ismerem, de beszerzem! Ezer hála!

Az óriás...
Kis korban azt hittem, mindenkinek van ilyenje. :D Nekem olyan természetes volt mindig az álmaiban a jelenléte, hogy azt hittem, ez teljesen normális, hétköznapi, közhelyesen szólva, mezei óriás.

Igaz, hogy csak hat vagy nyolc éves korom közé tudom tenni az első álmomat vele, azt, amire emlékszem, de azóta már "elmondta", hogy előtte is velem volt.
Csak egy apróság, a sok közül:
Kilenc hónapos koromban negyvenegy fokos lázgörccsel rohant be velem a család egy kórházba. Állítólag magamnál voltam, héba-hóba, Apu egy pokrócba csavart, és úgy száguldottak az ügyeletre.
Az orvosok vakaróztak, fogalmuk nem volt róla, mi bajom lehet, epilepsziára gyanakodtak - azt hiszem.
Amikor kitöltötték a szüleim a betegfelvételhez szükséges adatokat, egy doktornő formalitásból megkérdezte tőlük, "beszél a gyerek?" Apámék csodálkozva mondták, hogy "dehogy". Aztán megfogott valami nővér, és el akart vinni, mire én állítólag hangos kiabálásba kezdtem: "Ídí, gyeje! Idí, gyeje!" Állítólag a Tesómat hívtam. A nővér meghűlve bámult Anyura, és dadogni kezdett. "De, Anyuka! Ez a gyerek beszél!" Apu mordult egyet, és azt mondta, "Csak gagyorászik. Csak gügyög még." (Gennyes vese-medence gyulladásom volt. Nem tűnt el nyomtalanul, mert az egyik vesémbe szép Grand Kanyon látható ultrahangon. És ahogy az nálam lenni szokott, egy véletlennek köszönhetően derült rá akkoriban fény.)
Az óriás tanított meg beszélni. Rajzokat mutat a múltból, ábrákat, hogy miként csinálta. :)
Az Univerzumról...ezek a dimenziók annyira tudományosak, annyira távoliak tőlem, az életvitelemtől, a felfogásomtól, annyira komplikáltnak tűnnek...Még. (Gyakran érzem úgy reggel, hogy az óriás mellényúlt velem.)

"Ez egész egyszerűen azt jelenti, hogy a Mindenség azért olyan, mint amilyennek látjuk, mert az emberi életnek kedvező felépítésű kell, hogy legyen, ha észlelni tudjuk... D"

Ezt eltettem, ha nem bánod. :))))))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2013-12-11 13:16 Blade

Blade képe

Szóval felállt és múködik. Az jó, nem? (Nem, nem én vagyok Süti álnéven...de sztem ezt a ziccert ő is belőtte volna ;))

Szerintem nincsenek ufók, ahhoz túl nagy a világegyetem. De tényleg nagy. NAGYON nagy. Óriási nagy. Leírni se tudom. Nehéz benne találkozni mással. NAGYON nehéz.

Azt pl tudtad, hogy a világegyetem az ősrobbanás után 0.000000001 másodperccel már naprendszer (ami bazinagy! A voyager szonda '77-ben indult el és még csak most ért a határára...kb.) méretű volt és mindössze 1 billió celsius fokos, ami 17 nagyságrenddel kevesebb, mint az eredeti, induló hőmérséklet? 17 nagyságrend. Hatalmas különbség. Óriási.

Szóval a számok felfoghatatlanul nagyok és kicsit, az agyunk más méretskálára nőtt rá.

No de az is dukál, hogy a back up az biztonsági mentést jelent. ;) Az meg minek álljon fel?

sze, 2013-12-11 13:36 Roah

Roah képe

Ha szó szerint akarom fordítani, azt jelenti, a rendszer visszaállt és fut. ;) :)))
Magyarosítottam.

Visszaállt - na ja, de mibe?
(Kis off; ismerek egy fura elméletet a rákról. Ott használta valaki ezt a kifejezést: szervezet-visszaállítás, vissza az eredetibe.)

A barátok is ezen kattogtak a legtöbbet - back up -, így lyukadtunk ki a netre, a hálóra.

Egyébként egy világtérképen bejelöltük a helyeket. Képzelheted. Csak körülbelülre, hisz' pontos helyet nem nagyon lehet a felvételekből kivarázsolni. Érdekes eredmény született: tényleg egy hálónak fest.

Persze, tudom, hogy mekkora méretekről beszélünk, bár távolról sem ilyen pontossággal, ahogyan írod.
Hihetetlen és felfoghatatlan - igen, ezekbe' a nagyságokba el lehet veszni. Bár én nemes egyszerűséggel a komplikált, vagy a bonyolult kifejezést használom.

Amikor olvastalak, miszerint "Az jó, nem?" az jutott eszembe, hogy akár a mienk is - az emberiségé.
Védőháló...?

Ezek a spirálok...? Olyanok, mint a meteorológiai műhold képeken a cunamik, szupercellák, viharok, tornádók. Csak ezek az égbolton vannak. Hol függőlegesen, hol vízszintesen.

Még úgy vagyok vele, mint a videókban a híradósok: találgatok.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2013-12-11 17:19 Para Celsus

Para Celsus képe

Ez tisztára a geocentrikus világkép kibővítésének hangzik :P


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2013-12-11 19:31 Sütiszörny

Sütiszörny képe

...khm... :D

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

cs, 2013-12-12 04:12 Roah

Roah képe

Jé, egy Süti. :D

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2013-12-11 17:42 Para Celsus

Para Celsus képe

Megoldási javaslatok:
1. Emberek, olyanok mint mi, csak előrébb tartanak a fejlődésben. Mennyi a mi civilizációnk felfutási ideje? (növénytermesztés elkezdésétől az atomkorig? 10 e év?) Nos, a homo sapiens minimum ötvenezer, de inkább százezer éves múltra tekint vissza. Korábban kialakulhatott egy lokális civilizáció, amely aztán meghódította a világűrt. (Érdemes beleolvasni az óindiai eposzokba, a Rigvéda például "égben forgó városokról" és vimánákról (repülő szerkezetekről) ír, az "istenek" pedig humanoidok, emberiek). (A témát boncolgatja Nemere István Az előző emberiség c. könyve.) Machu Picchu? http://www.youtube.com/watch?v=esgwvM-IU0Y
2. Párhuzamos dimenzióból ruccannak ide antianyag-emberek.
3. VALÓDI földönkívüliekkel állunk szemben. Azaz nem is állunk és főleg nem szemben. Miért tűnik úgy, hogy titkolóznak? Miért nem veszik fel velünk a kapcsolatot? (Te talán törődsz vele, mit gondolnak a pókok a szobád sarkában, miközben porszívózol? :) ) Jönnek, teszik a dolgukat. A megértésükkel próbálkozni antropomorfizmus. Hogyan is érthetnénk meg egy teljesen más biológiai, történelmi, kulturális alapokon nyugvó civilizációt??? (Lásd Stanislaw Lem írásait)
4. Nincsen itten kérem, semmi ufonautizmus, nincsenek földönkívüliek, a szerves anyag csakis a mi bolygónkon állt össze élővé, a többi száztrillió csillag és bolygó mind halott, a Föld a világegyetem központja, Ámen.

No, tessék választani :)


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2013-12-11 18:29 Ovidius

Ovidius képe

1. Ezt a pontot egy kissé eklektikusan állítottad össze....

"Emberek, olyanok mint mi, csak előrébb tartanak a fejlődésben."
Kik?

"Mennyi a mi civilizációnk felfutási ideje? (növénytermesztés elkezdésétől az atomkorig?
10 e év?) Nos, a homo sapiens minimum ötvenezer, de inkább százezer éves múltra tekint
vissza."
Azok az időskálák, amiket felállítottak a tudósok, valamit jelentenek, csak még ők sem
igazán tudják, mit...

Az indiai mitológiát, ha lehet ne keverd Nemerével...

2. "Párhuzamos dimenzióból ruccannak ide antianyag-emberek."
Alapvető elv az írásnál (de lehet, hogy a szóbeli kommunikációnál is), hogy ha lehet, az
ember ne írjon nagyobb hülyeséget, mint amennyire szükség van... DDD

3. A megértésre irányuló cél eleve antropomorfizmus... Lem öregkorára kicsit elszakadt
nemcsak írásaitól, de önmagától is...sajnos, mert a műveit imádom.

4. Hehehe...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

cs, 2013-12-12 04:23 Roah

Roah képe

1. Az őseink?
Olyan emberek, akik egy kor szellemi szintjének csúcsát is áttörhették? :))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2013-12-11 18:36 Bloody Dora

Bloody Dora képe

2. Párhuzamos dimenzióból ruccannak ide antianyag-emberek.

Azért azt észrevettük volna. Illetve hát nem, mert már nem lennénk, de feltűnt volna, ha nem vagyunk, gondolom én. Igazából nem szeretnék belegondolni, hogy egy átlagos "kis szürke űrlény" testsúlyányi antianyag itt ficánkoljon az anyaggal teli világunkban, minden más meg még rosszabb forgatókönyv.

Egyébként kihagytad, hogy nincsenek ufonauták, de van földönkívüli élet, csak jelen pillanatban a belátható univerzumban mi vagyunk a legfeljlettebbek. (Jelenleg ez a "tudomány szerint legvalószínűbb eshetőség".) Maximum koppanunk egyet, ha nem, és találkozunk velük úgy istenigazából. (Hawking mondta, jól emlékszem? Ha a földi és egy idegen civilizáció találkozik, mi húzzuk a rövidebbet. Mert azok jönnek le ide, nem mi megyünk oda... és csillagközi távolságokat békés helló kedvéért nem szokás átszelni. Vagy ha mégis, simán belehalhatunk az ő náthájukba, Wells visszaüt. Illetve ha ez sm jönne be, az emberiség hülye, addig provokáljuk őket, amíg eliminálnak.)
Jelenleg amúgy a legközelebbi földitől független életre esély a Titánon van (én meg a memóriám... oda küldtek is valamit, Cassini? Huygens? csak két kurzust végeztem a témában, na, sosem volt jó az emlékezetem, alig 98%-osra teljesítettem). Már ha nem keverem megint valamivel. Szóval ott várnak valamit (nem, a tudomány sosem vár valamit, hanem ellentétes elméletei vannak, és valamelyik igazolást nyer, a másik cáfolatot, de mind tudjuk, hogy várunk valamit), ami talán... hát, legalább mikroszkóp alatt kivehető. Azért pre-evolúciós környezetet valahogy senki nem akar olyan őszintén.
Tudjátok, a biológusok miért szeretnének életet találni máshol (lehetőleg távol a Mars nem játszik)? Nem azért mert az micsoda húdenagydolog. "Kell egy független kísérlet az evolúció elméletének." :) Szóval egyszerűen statisztikai megfontolások miatt keresnek életet. A Mars nem jó, ha van is ott valami, az jó eséllyel a földivel közös alapokkal rendelkezik a két bolygó közelése és habitusa miatt.

Hát... én továbbra is szkeptikus maradok, és a földön kívül keresném a földönkívüli életet. De ha egyszer ezt tanultam, tanulom, ilyen témában kutatok (nem igazán, csak szőrmentén ráfogható, bár minden elméleti biológus, aki az élet eredetét kutatja, lényegében azstrobiológus is), nehéz is lenne ettől a szemszélettől elszakadni.

_____________________
Dr. Bloody Dora

sze, 2013-12-11 19:16 Ovidius

Ovidius képe

Miután szakmádról van szó, óvatosan fogalmazok... DDD
Van egy olyan kifejezés, hogy "lakhatósági zóna". Ez kb. arra épül, hogy egy csillag környezetében van egy sáv, amiben az élet (...és itt van az eb elásva...) legfontosabb feltételeként nyilvántartott folyékony állapotú víz jelen van. Ennek következő az oka. Működtetés szempontjából az életnek (szerintünk) három alapvető eleme van.
Egy olyan elem, amely bonyolult molekulaszerkezeteket tud kialakítani, hogy felépíthessen bonyolultabb sejthalmazokat.Ez nálunk a szén.
Egy olyan elem, amely az életnek, mint energetikai szempontból aktív megjelenésnek ezekhez a folyamataihoz az energia felszabadítását kémiai síkon létrehozza. Ez nálunk az oxigén.
Egy közeg, amelyben fizikai szempontból a kezdetleges sejtszerkezetek, mint valamilyen oldószerben a lehető legkönnyebben oldják meg a fenti feladatokat. Ez nálunk a folyékony víz jelenléte.
Ez azonban egy rettenetesen leegyszerűsített feltételrendszere az élet megjelenési lehetőségeinek. Ráadásul nagyrészt csak a kémiai konform fokozatát adja meg. Rengeteg más van még, ami kell.

Zárásul. Az élet filozófiai megfogalmazásával óvatosan kell bánni. Van egy informatikai jellegű megközelítése is. Az élet információ forgalom képessége. Nem passzív befogadása, és esetleges tükröződő elvű visszaverése. Befogadás, feldolgozás, átalakítás, és visszacsatolt felhasználás önmaga érdekében. Ezt pedig a jelenlegi általunk ismert biológiai rendszereknél sokkal több formáció is megoldhatja. Legfeljebb nem igazán ismerjük még a lehetőségeket...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

cs, 2013-12-12 04:53 Roah

Roah képe

Ovidius, miért ne lehetne más létfenntartó elem? Amit nem ismerünk?

Nem bújtam lexikonokat, nem tanultam biológiát, nem vagyok járatos csak Darwinban és az ősrobbanásban, hiszen ezt vésték az agyamba.

De mi van, ha csak az ősrobbanásig nem tévedtünk?

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2013-12-12 07:14 Para Celsus

Para Celsus képe

"egy csillag környezetében van egy sáv, amiben az élet (...és itt van az eb elásva...) legfontosabb feltételeként nyilvántartott folyékony állapotú víz jelen van" - na igen, de ez csak az általunk ismert, földi körülményekhez alkalmazkodott életre vonatkozik ;)
Korábban tagadták a Föld méretű exobolygók létezésének valószínűségét. Azóta fejlettebb távcsöveink vannak, fel is fedeztünk egy csomó exobolygót. Olyat is, ami lakhatósági zónában van.

Egyébként: "Összességében, a csillagközi szén 30%-a és szilícium 70%-a szerves anyaghoz kötött (Wickramasinghe, Hoyle, 1988)."
"Azt már régóta gyanították, hogy az üstökösök tették lakhatóvá a Földet azzal, hogy vizet és a légköri gázokat ideszállították, sőt, az élet kémiai építőkockáinak egyike-másika is az üstökösökből eredhet. De a NASA Ames kutatólaboratóriumának mostani eredményei ennél sokkal messzebb mutatnak. Amikor előállították az űr nyers viszonyait a laboratóriumban, olyan megdöbbentően összetett szerves vegyületeket találtak, amelyek nem pusztán a földi élet számára is létfontosságúak, hanem egyenesen sejtszerű képződményeket, amelyeket a földi élet legkorábbi képződményeinek készíthették elő a talajt."
(Grandpierre Attila - Az élet kialakulása)


"The Rainmakeeeer!"

cs, 2013-12-12 19:00 Ovidius

Ovidius képe

Három blokkból áll, amit hozzászólásként írtál.

Az elsőt nem értem, mert az én hozzászólásom tartalma ettől független.

A második sehol sem ütközik az általam leírtakkal, illetve a Dórának írt mostani válaszomban leírtam a szén és szilícium valós szerepét.

A harmadik blokkod szintén nem volt feltétele annak, amit írtam. Az már egy egészen más aspektusa az ügynek.

Viszont a harmadok blokkod végén leírtak egy olyan összefüggését adja az élet vizsgálatának, amit még profi szakemberek is meggondolnak.
Az életnek az a megnyilvánulása, amit ismerünk, és ki tudunk ez körül a mag körül bontani, egy nagyon speciális környezetben játszódik. Nagyon komoly sűrűségű fizikai alkotóelemek jellemzik. Mindenféle szempontból. Hatalmas energiasűrűség, erősen görbült tér (gravitációs jelleg), ennek megfelelően erőteljes tömeghatások.
Viszont az, ami odakinn van más kategória. Például más az ott játszódó fizikai-kémiai folyamatok időbeli sebessége. Mások azok az energiaszintek, amelyek meghatározzák ezeket a folyamatokat, és eredményüket.

Szerintem kiindulásként tisztázni kell, hogy miről akarunk beszélni az élettel kapcsolatban. Túl sok eleme van ennek a problémának, semhogy marokból kiejtett kavicsokként foglalkozzunk vele... DDD

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

cs, 2013-12-12 08:35 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Épp ezért kell a lakhatósági zónán kívüli bolygókat vizsgálni. Ahol van oldószer (folyékony metán) és energia, ott meg kell nézni, milyenek a fizikai-kémiai körülmények uralkodnak, mert a víz-szén-oxigén rendszertől eltérő körülmények vizsgálata fontos adatokat szolgáltat.
Illetve a legnagyobb hiány a környéken oldószerből van. Ugrunk mindenre, ahol található némi.
(Amíg a földszerű exobolygók beható vizsgálata nem lehetséges, mert nem tudunk odamenni, vizsgáljuk azokat, amik "kéznél vannak", vagyis a Naprendszert. Maximum belátjuk, miért nincs máshol élet, és ez is ad egy lökést, hogy hol máshol keressük.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2013-12-12 18:31 Ovidius

Ovidius képe

Fenti hozzászólásomhoz közvetlenül hárman szóltatok, ami jó... DDD
Akkor Neked válaszolván először visszahivatkoznék hozzászólásom utolsó blokkjához.
Az élet filozófiai értelmezése... Nem véletlenül írtam le. Az alábbiakban kiderül...

Azt a bizonyos folyékony oldószert konkrét példának -- vízként -- a földi környezetre írtam.
A Föld lakhatósági zónája miatt.
Ami fontos, hogy az oldószer állapot annyira az energiaszint függvénye, hogy a harmadik elem maradhat ki. Ha mondjuk víz helyett metán, vagy fluorhidrogén, akkor a váz felépítésére szolgáló szén helyett pl. szilícium. Viszont... A vázszerkezet felépítéséhez szükséges bonyolultság az adott elemek kovalens kötési képességétől függ. Ráadásul fontos az adott energiaszinten megjelenő szilárd halmazállapot. Erre bizonyítottan a szén a legalkalmasabb.

Sajnos általában tényleg nem igazán értik az energiaszint kérdését. Egész egyszerűen annak a hármas alkotó hierarchiának a kombinációját határozza meg az energiaszint.
Ezért kicsi az életalkotó készség fizikai-kémiai alapja.

Fentiek csak fizikai-kémiai kapcsolatok. Megvan a biológiai rendszeralkotó képességük. Csakhogy az élet fizikai megjelenéséhez ennél sokkal több kell.
Majd kiderül, hogy az érdeklődés alapján folytatódik-e ez a beszélgetés... DDD

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

cs, 2013-12-12 04:54 Roah

Roah képe

Dóri, de tényleg, mi van akkor, ha van egy csomó olyan elem, ami nem szerepel a periódus rendszerünkben? Nem tanulhattuk eddig sehol? Nem ismerjük, felfogni sem tudjuk, milyen lehet egy másik dimenzióból érkező lény, vagy annak világa. Szerintem ezek a szürke akármik nem léteznek - igaz, azért mert még egyet sem láttam, még nem zárja ki egy idegen faj jelenlétét. Utóbbitól függetlenül nem hiszek bennük.
Inkább a dimenziókban.

"Kell egy független kísérlet az evolúció elméletének." :)

Ez jó! :))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2013-12-12 07:16 Para Celsus

Para Celsus képe

Lehet, hogy a Tunguz-meteor is egy kis szürke antianyag emberke volt :)

(Egyébként aki megmondja, mi a különbség az anti- és a tüköranyag között, vendégem egy túró rudira :P )


"The Rainmakeeeer!"

cs, 2013-12-12 08:20 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Akkor Dr. Robert L. Forward nem kaphat túró rudit. Többek között azért sem, mert 11 éve halott.
(Csak Wiki, tudatlan és gyarló halandó voltam eddig. Kösz a tippet, böngészgetem majd a szócikk forrásait.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2013-12-12 04:55 Roah

Roah képe

Para, 3. - a pókok szentek, mert szerencsét hoznak, és jó pofák. :)
Hát ez az! De nem sunnyogok a porszívóval. Pont azért, mert én vagyok nagyobb, erősebb, nincs okom rá - ha teszek rá, mit gondol a pók, az orra előtt csinálom. A póknak gőze nincs róla, mivel tevékenykedem éppen, szeme láttára zúg a gép, tolom ide-oda, elég látványosan, ő meg ott ül, vagy alszik a hálójában.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2013-12-11 22:13 GColt

- Az iskolában tanultak sajna elég gyakran bizonyulnak leegyszerűsített hülyeségnek. Ha jól emlékszem, sohasem úgy működött egy fizikaóra nálunk, hogy ez vagy az a törvény - ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT - igaz. Ha egyszerre elengedsz egy vasból és egy fából készült tekegolyót, melyik esik le hamarabb? Elárulom, a kérdés alapján nem lehet megmondani a választ, mert a környezet nem ismert.
- Fontos, hogy a tudósok nem a valóságot, hanem az arról alkotott elméleteket vizsgálják. Ami nem felel meg az uralkodó elméleteknek, azt nem kutatják, mert nem növeli a reputációjukat, illetve nem tudnak rá pénzt szerezni.
A lényeg: hiába rendelkezünk hihetetlen mennyiségű ismerettel, amíg nem rendelkezünk az összessel, és főleg nem ismerjük a környezetet 100%-osan, addig bármi megtörténhet, igaz, egyre kevesebb eséllyel.
- Nem szabad elfelejteni, hogy mi egy speciális helyzetből - a Naprendszerből, és főleg a Föld bolygóról - figyeljük meg a körülöttünk lévő világot. Ennek következtében lehet olyan, a helyre jellemző állapot, sugárzás, akármi, amit még nem is ismerünk, mivel mindenhol ott van, és csak akkor tudnánk róla, ha valahol nem lenne, mondjuk a csillagközi térben.

Szóval tudományos alapon nem mondható el, hogy nem lehet ideutazni akármilyen messziről, csak az, hogy jelenleg nem ismerünk olyan módot, amivel ide lehetne utazni.

Ugyanakkor amióta mindenkinek van kamerája, és nagyon nagy üzlet az ufóbiznisz, hihetetlen mennyiségű szemét lepte el a netet, amit előzetes kritika nélkül tesznek fel. Szóval először komoly forráskritika szükségeltetik, utána komoly tudományos ismeretekkel rendelkező személyekkel való konzultáció, és csak az után kell elhinni bármilyen videót, amit látsz.

*****

- Nincs olyan, hogy sürgős, olyan van, hogy későn szóltál...

cs, 2013-12-12 04:52 Roah

Roah képe

Nem keverem a jót a hasznossal. ;) :)))

Ez volt az első lépés! Nem a Holdon, hanem a felvételeknél. Nem vallom magam szakértőnek, csak egy laikusnak, aki meglehetősen gyanakvó. Pont azért kezdtem furcsállni, mert a felvételek híradásokba kerültek, a világ több, különböző pontján, és van köztük olyan jelenség, ami félelmetesen hasonlít egymásra.
Nem állítom, hogy egy műsor szerkesztője precízen csekkolta. (A Jeruzsálem feletti esemény a legdurvább; négy helyszínről látták ugyanazt a jelenséget - felvették, mégis kételkedünk. Néha úgy érzem, ha feketén-fehéren kimondanák, hogy itt vannak, azon is csak nevetnénk. Egyrészt nem fér bele a tanult fejünkbe, másrészt annyi átverésre volt már példa, hogy az ember azt hinné csípőből, hülyének nézik.)

Amíg nem bizonyítható, addig maradnak a feltételezések.

Ezt nézd meg! (Na ezen besírtam; az oroszoknál készült, egy lakótelepen. Csak érdekességképp jegyzem meg, hogy a hajnali bringás kézbesítők, poén ide vagy oda, napokig lesték a betontömbök oldalát. :D)

http://www.hir24.hu/tech-tud/2013/11/29/ijeszto-orias-lenyt-filmeztek-eg...

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2013-12-12 14:31 Zora

Zora képe

Kedvenc filmemből:
"- Van élet más bolygókon is?
- A világűrt ilyen kevés emberre vétek elpocsékolni."

Én hamarabb hiszem el, hogy végtelen számú párhuzamos univerzumok néha hatnak egymásra, és olyankor fura dolgok történnek, minthogy nagyon sokat kell utazni ahhoz, hogy intelligens életet találjunk, vagy ők nagyon sokat utaznak, hogy minket piszkutáljanak. De már a "párhuzamos", "univerzum", "ők" és egyéb fogalmak is mind lekorlátozzák a felfogóképességet, részben emiatt is van, hogy nem tudom én momentán "elképzelni" ezt az egészet. Ezért jó annak, aki ért a matematika nyelvén.
A hálót meg úgy tudom elképzelni, mint egy mindent mindennel összekötő rendszert, de én amúgyis káosz elmélet párti vagyok. :)

És végül egy örök igazság: Kata, a válasz 42 és kész. A többi meg ne érdekeljen, mert tök lényegtelen. :) Élünk, szeretünk, meghalunk és kész. Ha a miérteken rugózunk, zsákutcába jutunk. Egyik válasz is épp olyan helyes, mint a másik, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője. :)

------------------------------------------

cs, 2013-12-12 15:45 Roah

Roah képe

Ééééés megúsztam! :DDD

De örülök neked!:D Megúsztam! :D
Az a lényeg, hogy nem műtenek meg, mert ok!!! :DDDD
Ettem is már, meg minden! Valami meki trutyit, csípett, de finom volt! :D

42,42,42,42, rendben. :))))))))))))))))))))))))

De a miérteket ismernem kell. ;)

Jaj, azt se' tudom, mit csináljak, várjá, ezt most csak. Há' mert szép élet! :DDD

http://www.youtube.com/watch?v=git6DCXSqjE

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2013-12-12 18:40 craz

craz képe

"De a miérteket ismernem kell. ;)"
Az élet, a világmindenség, meg minden

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

cs, 2013-12-12 23:35 Zora

Zora képe

Na, akkor rendben van. :) Craz meg vágja a lényeget, rá hallgas. :)

------------------------------------------