Heti kérdés - Mesenapok

A Népmese Napja

2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja – legyen a népmese napja.

A népmese napját első ízben 2005. szeptember 30-án rendezték meg. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.

„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktők kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”

(Részlet a Magyar Olvasástársaság 2005-ös felhívásából)
Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség

Ennek kapcsán persze mi jut az egyszeri szerkesztő eszébe? Hát persze, hogy kedvenc gyermekkori meséi, melyek egyszerre képezték mind a képzeletünk, mind az olvasás- és írásimádat alapjait.

Benedek Elek, Zelk Zoltán, Weöres Sándor, Móra Ferenc, Illyés Gyula, Hans Christian Andersen, Lev Tolsztoj, Grimm fivérek, Antoine de Saint-Exupéry, Alan Alexander Milne… A sor, hála az égnek, hosszan folytatható.

Aztán ott voltak kedvenc mesefilmjeink is: Frakk, Gusztáv, Futrinka utca, Pom-Pom, Magyar Népmesék, Mézga család, Dr. Bubó, Pityke őrmester, Vuk, Szaffi, Lúdas Matyi… vagy hogy külföldi kedvenceinkből mazsolázzak: kinek ne jutna eszébe Lolka és Bolka, a Varázsceruza, a Kisvakond, Rumcájsz, Pampalini, Popeye, no és az örök páros: Tom és Jerry.

Ugye, hogy elmosolyodtatok? És fogadjunk, hogy eszetekbe jutott ezeken kívül még egy csomó mese, amit láttatok, jól ismertetek és szerettetek, esetleg szerettek a mai napig is.:)

Nosza, áruljátok el, melyek a kedvenc meséitek és miért? Ha van kedvetek, írhattok arról is, milyen emlékek kötnek hozzájuk, és mit jelentetek nektek, illetve szerintetek általánosságban.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2016-10-01 08:43 Sren

Sren képe

Gyermekkoromban a rajzfilmeket részesítettem előnyben, dacos-durcásan megpróbáltam valami mással – bármi mással – foglalkozni, amikor bábfilm ment a tévében. Később tudatosult csak, miért. Valójában féltem a báboktól. Annyira, hogy sok abból a korból való bábfilmet csak akkor néztem rendesen végig, amikor huszon-év múltán a fiamnak megvettem dévédén.

Mivel olvasni jobban szerettem, jobban domináltak a könyvek. Rengeteg több évtizedes mesekönyv van itthon, mert mindig azt kaptam szülinapra, karácsonyra. Meg sem kísérlem felsorolni. És bizony, több édes öregpapír-illatú kedvenc itt ül a könyvespolcomon, közel hozzám. Többek közt A hetvenhét magyar népmese, Micimackó, A kis herceg, és Török Sándor Gilikotija.

És nektek?:)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2016-10-01 10:18 Gitáros

Gitáros képe

Ezek, amiket felsoroltál, nekem is megvoltak, és még annyi más, mára már jórészt elfelejtett rajzfilmfigura, vagy mesealak.
Amikor kicsi voltam, nagyon kis lakásban laktunk a Belvárosban, és azért, hogy Apu nyugodtan tudjon aludni - éjszaka dolgozott, mint zenész -, Anyuval délelőttönként állandóan cukrászdába, meg moziba jártunk, rengeteg rajzfilmet, meg ifjúsági filmet néztünk.
Képzeld, én még láttam moziban a Pinokkiót, akinek, ha hazudott - nagyon aranyosan és imádnivalóan -, megnőtt az orra, Bambit, a bájos kis őzet, amely film úgy kezdődött, hogy Bambi szülei egy hatalmas erdőtűzben elpusztultak, és akkor annyira féltem, hogy szorosan odabújtam Anyuhoz, aztán láttam a Piros léggömb című filmet, aminek a végén a léggömbök szeretettel felkapják a főszereplő kisfiút, és elrepülnek vele, én meg annyira a szívemre vettem a jelenetet - mert nem értettem, hogy miért viszik el a kisfiút -, hogy sírva fakadtam, és Anyunak ki kellett vinnie a moziból.

De a tv is rengeteg rajzfilmet adott - akkor még fekete-fehérben - és imádtam Mazsolát és Manócskát, az amerikai Maci Lacit és Bubut, Miki egeret, Donald kacsát, a szovjet Murzilkát, a lengyel Lolkát és Bolkát, a csehszlovák Kisvakondot, és másokat.

Olvasni is imádtam - nagyon korán, már öt évesen megtanultam olvasni - és a rengeteg könyvből most csak egyet szeretnék megemlíteni.
Hatalmas élmény volt "Az ezeregy éjszaka meséi" - Seherezádéval, Ali babával és a negyven rablóval, Aladdinnal és a csodalámpával, vagy Szindbád utazásaival -, ami egy egészen különleges, egzotikus, fűszeres illatokkal terhelt, színes világot varázsolt az olvasók elé, a régi, csodálatos Bagdad tornyos palotáival, kanyargós sikátoraival, zsúfolt piactereivel, intrikáival, kópásagaival, csodáival.
Ha túllépünk a mesék felszínén, ezekben a történetekben hihetetlen emberi drámák, kalandok, ravaszságok, egymás eszén való túljárások vannak, és még felnőtt fejjel is élményt jelentenek az olvasók számára.

Sokaknak az a véleménye, hogy a sci-fi - és még inkább a fantasy - tulajdonképpen a mesék felnőtteknek szóló változata, ami - szerintem - annyiból igaz, hogy ezekben is bármi megtörténhet, mert a fantázia végtelen...

Az biztos, hogy velem az olvasást ezek a mesekönyvek szerettették meg...:)

Írás közben jön meg az étvágy, úgyhogy ez egy utánlövés lesz...
Már elküldtem a hozzászólásomat, amikor eszembe jutott a "Rémusz bácsi meséi", ami megint csak egy elképesztően bájos mesegyűjtemény volt, az okos, talpraesett Nyúllal, aki mindig túljárt a Róka eszén, és a mese végén - lipiti, klipiti - elegánsan távozott.
Vagy Bálint Ágnestől a "Cimborák", benne Naplopó Sündörgővel, a lusta, de nagyon szerethető sünnel, és a kis cicalánnyal, Gücülkével, vagy a félelmetes hírű (és nevű) zsivány menyétekkel - Fodor, Sanda, Vérmegissza -, akik hihetetlen kalandokon mentek keresztül, mire a könyv véget ért.
Gyermekkorom legkedvesebb könyvei közé tartoznak ezek, és bizony, időnként még ma is leveszem őket a polcról...D

Miki

szo, 2016-10-01 09:48 Pepin (nem ellenőrzött)

Imádom a népmeséket. A magyartól egészen a világ minden tájáig. Jelenleg is meséket olvasok az épp aktuális olvasmányaim mellett: Urasima Taró-Japán népmesék. Maya-Mayi-A hét nővér(ausztrál legendák) és Mariweka-Piaroa indián mítoszok és mesék.

Anyu mesélt régen egy népmesét, elég ijesztő volt számomra. Egy boszorkányról szólt meg egy hatalmas fenyőfáról. Nem is tudom igazán már, miről szólt, csak ez a kettő dolog maradt meg és a félelem érzés. Itt a házunk előtt áll egy hatalmas fenyőfa, tényleg igazán nagy. Gyerekkoromban féltem a mese miatt ettől a fától, mert azt gondoltam,, talán azon ül a boszorkány és figyel, mint a mesében is azon ült. A mai napig, ha kinézek a fára, eszembe jut. Kicsit talán meg is borzongok, pedig már elmúlt a félelem. :)

szo, 2016-10-01 10:03 Ovidius

Ovidius képe

A meseolvasás szerintem egyike a múlt homályába nyúló emlékek világának. Azt hiszem, régen rossz, ha valaki nem meséken nőtt fel. Nekem az indítók : Benedek Elek, Grimm fivérek, H.C.Andersen voltak. Aztán voltak olyan mesekönyvek, amelyek irójára (szerkesztőjére) nem is emlékszem, de a hangulatára, igen. Más...Meglepő, de pl. A kis herceget teljesen felnőtt fejjel olvastam. Viszont a koromhoz képest talán korán, de nagyobb gyerekfejjel került kezembe az Ezeregyéjszaka 1890 körüli kiadása Zichy Mihály rajzaival. Aztán később meghatározó hatású könyve lett egész olvasó életemnek Komjáthy Istvántól a Mondák könyve. Olyan varázslatos zenéjű magyar szavakat tanultam belőle, amelyekre ma is jól emlékszem (Szépmezők Szárnya, Jófűvek Tudója, Kalamóna, Ludvérc...). De ott van a Világszép nádszál kisasszony, vagy a Hetvenhét magyar népmese. Talán ebben volt az Ezeregyéjszaka ajtónyitó varázsának -- szezam zárulj! -- magyar megfelelője: Gingalló, szent ajtó, nyilj meg! Egyszóval, egy ember anyanyelve meséítől lesz igazi és meseszerűen szép...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

szo, 2016-10-01 12:30 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Van mese és van egy csomó baromság, amit gyerekeknek szánnak és mesének hívnak. A kismalac és a farkasok mese, teljesen életszerű és pontos képet ad a világról, amelyben élünk, annak ellenére, hogy nem igen van olyan malac, amelyik tudna fára mászni, csakhogy ez a fa az égig érő fa és az sem véletlen, hogy épp a kiskanász tud felmászni rája, de ez itt egészen más. Akkor gondolkodtam el először azon, hogy miről is mesél egy mese, amikor a kedvenc mesében a medve nem mézet, málnát vagy valami hasonlót kér a juhászlegénytől, hanem azt, hogy ne házasodjon meg, aztán ugyanebben a mesében a három gyűrűből vagy asztalkendőből, változatoktól függően előbb kutya lesz, aztán miután a kutyák végeztek a medvével, ismét gyűrű vagy terítő, majd három aranygyapjas kos és kilencvenkilenc juh. Miután előző életem (értve ezalatt az engem, az emlékeimet, a vagyonomat és lehetőségeimet teljesen lenullázó agyi katasztrófa előtti időket, szóval akkoriban végig a medvével harcoltam, és nem volt olyan szerencsém, hogy elő tudjak varázsolni három kutyát, azt hiszem sejtem, miről is van szó, és azt is sejtem, miért épp ez a mese volt a kedvenc mesém. Sajnos kutyák nélkül a kosok sem jönnek vissza, kosok nélkül a régi élet és a régi asszony sem, de ez maradt, nekem ebből kell gazdálkodnom, kellett nekem belekötni abba a medvébe, egyébként ha tudtam volna, amit ma már tudok, miszerint a mese szavunk legalábbis Szenczi Molnár Albert szerint enigma, azaz rejtvény, és nem fabula, azaz szófia beszély, és a zárófordulat, miszerint, aki nem hiszi járjon utána, nem egyszerű szójáték, hanem nagyon is komolyan veendő figyelmeztetés és utasítás, egészen másként alakul az életem. De ezen már késő rágódni, valamikor régen azt kívántam, bárcsak eljutnék a mesék földjére. Nos, e kívánságom teljesült, jártam ott, mesét is kaptam, nem sokat csak egyet, de ez is több mint elég. Nem szeretnék visszamenni egy másikért. Ezért az egyért is túl nagy árat kellett fizetnem, mert felkészületlen voltam és hittem is nem is a dolgot, így aztán az ott rám akaszkodó medve elvitte magával a legkisebb fiamat, és végül félig meddig engem is. Azt nem tudom, hogy a szavakban, történetekben mesékben rejlő mágiától teljesen védve vannak-e a hitetlenek. King ír ezekről a kérdésekről, és mivel sok esetben nagyon hasonló tapasztalataim voltak, úgy érzem legalább olyan objektív valóság ez is, mint az anyagi világ, csak más nézőpont és más összefüggések de közel azonos törvények szerinti. Az biztos, hogy Kinggel nem beszéltem össze, és sok mindent tőle és az írásaitól teljesen függetlenül éltem át. Persze ez a bizonyosság csak nekem kell, nekem is csak azért, hogy el ne tévedjek. Ami a lényeget illeti, King is járt odaát, de nem jutott olyan messze, mint én. Vonatkozó írásában egy tóról beszél, én folyóhoz jutottam, az a gyanúm, ő csak ennek a folyónak egy holtágáig jutott, biztos persze nem vagyok benne, csak valószínűsítem. Nem folytatom, a rokonaim és ismerőseim egy része szerint az agyi katasztrófa nem múlt el minden nyom nélkül, és elmebeteg lettem, szerintem nekik már ennyi és épp elég lenne hogy szerezzenek nekem egy beutalót valamelyik kórház zárt osztályára. Egyszer egy napot el kellett töltenem a pécsi Négyszáz Ágyas Klinika ilyesfajta részlegében, nem kívánkozom vissza.

szo, 2016-10-01 13:40 Dana

Dana képe

Mesék... Nagy kedvenceim, amiket idővel meg is szerzek újra: A három kiscica, Gőgös Gúnár Gedeon, A sün, akit meg lehetett simogatni, Mosó Masa Mosodája, Pöttyös Panna, Andersen meséi (felnőtteknek is javára való mondanivalóval), Lidérc anyó kútja (már megszereztem), Futrinka utca, Mazsola... Rég kellett ennyire régre visszagondolnom. Rengeteg mesekönyvem volt, imádtam őket. Dörmögő Dömötört is kaptam. Sajnos mára már nincsenek meg. Miattuk tanultam meg viszonylag hamar olvasni, és ha rossz fát tettem a tűzre, anya a könyvektől tiltott el.
Emlékszem, a dédimamám, amikor még nem tudtam olvasni, olvasta fel nekem a Nők Lapjából az egy oldalas mesét.
Hogy van-e abszolút kedvenem? Nem tudom. Azt hiszem, könyvet sem tudnék megnevezni, viszont gyanítom, nem véletlenül jutottak eszembe a fentebb felsoroltak.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2016-10-01 16:24 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Mese bármikor, bármi. Felnőtt fejjel is imádom, mesékkel kilóra meg lehet venni.
Gyerekkoromban szüleim rengeteget olvastak nekünk. Volt diavetítőnk is, azokat nagyon szerettük, a Két bors ökröcske volt a kedvencem. Anyu elrakta, valamelyik szekrény felső polcán porosodik... "az unokáknak". Szerintem már rég rossz az egész szerkezet, de biztos meg lehet majd javíttatni. Egy egész láda diafilmünk van hozzá, annyi mese, hogy a felére sem emlékszem.
Persze nem csak diafilm volt, szüleim nagyon sok mesekönyvet vettek (és kaptak), rengeteget olvastak nekünk. Az eddigi válaszokkal szemben, én nem tanultam meg a mesék miatt hamarabb olvasni. Anyu úgy volt vele (hiába, pedagógus), hogy majd akkor, ha eljön az ideje, az iskolában. Addig élvezzem, hogy felolvassa ő, mert az élőszó, a mesélés aktusa fontosabb, mint az olvasás élménye. Arra úgyis lesz időm bőven, életem végéig. (Jó, igazából a teljes indoklás az volt, hogy nem tudta, melyik kollégájához kerülök, és nem akart keresztbe tenni neki, hogy más módszerrel előtte megtanít olvasni. Az velem is kiszúrás lett volna.)
Öcséimnek hála, nagyon sokáig állandó program volt az esti mesélés. (Meg a tévében az Esti mese, de az melyik gyereknél nem volt kötelező?) Volt minden híres mesekönyv, Ezeregyéjszaka, Grimm, Andersen, Hetvenhét magyar népmese, Benedek Elek meséi, Lázár Ervin, Csukás István, és még vagy százféle kisebb gyűjtés. Voltak afrikai népmeséink, japán és kínai mesék, ausztrál őslakos mesék, észak-amerikai indián mesék, meg temetaikusabb könyvek is. Az egyik nagy kedvenc egy sárkányos mesegyűjtemény a világ minden tájáról (kínai, angol, francia és magyar mesék voltak benne), de elajándékoztuk egy ismerősnek (Sárkány a vezetékneve, nem lehetett kihagyni a poént). Igaz, addigra vagy hatszor kiolvastam. Egy különleges mesekönyvünk is van, ugor nyelvrokon népek meséiből (marik, hantik, masnyik, ha jól emlékszem, de nem zárnám ki, hogy finn mesék is voltak köztük). Ez jól hangzik leírva, valójában a lehető legelvetemültebb ajándák volt, ami valaha kaptunk, egyik-másik beteg agyszülemény azóta is gyermekkori traumaként él bennünk és Anyuban, aki sajnos meggondolatlanul felolvasta nekünk, mert miféle borzalmakat rejthet egy ártatlan című mese... Ehhez képest a Kalevala egy könnyed semmiség (annyira, hogy később anyu inkább azt olvasta fel nekünk, mintsem még egyszer Csuszikát vagy a Heringkirályt, hiába kértük - annyira betegek azok a mesék, hogy már jók, a vérré változó tengerről meg a havon szánkózástól élve megsülésről).
Egy mese volt, amit öcséimmel nagyon imádtunk, de nem emlékszem belőle semmire. Komolyan... a kedvenc mesémről semmi emlékem nem maradt, csak az, ahogy Anyu felolvasta, és Apu eljátszotta. Szüleim gyakran megosztották a mesélést (mindketten tanárok, fantasztikusan tudtak felolvasni vagy szavalni), de voltak különleges pillanatok, mikor ketten vették a vállukra a feladatot. Általában a diavetítéseket mesélték ketten, de ezen kívül akadtak olyan mesék, amit az egyikük olvasott, a másik "megfilmesítette". Kaptunk egy kisebb színpadi produkciót a narráció mellé. Kell mondjam, hogy ez volt a legnagyobb élmény gyerekkoromból? Kezdődött először a bábjátékokkal (nagyon szerettünk bábozni, Anyu sok kesztyűbábot varrt nekünk), később lépett be a színészkedés, mikor Apu unta, hogy elő kell szedni a kis bábszínházunkat. Mert ugye meg kell adni a módját, nem lehet csak úgy, asztal fölött bábozni. Nagybátyám készítette annak idején, pár furnérlemez és egy kis függöny (azt nagymamám varrta) volt az egész, nekünk a fél világot jelentette. Nálunk a mesék, a könyvek és a színház világa összekapcsolódott, együtt alkották a csodát.

Ettől függetlenül, persze, a tévémesék ugyanúgy meghatározó részei a gyerekkoromnak. Viszont azok később jöttek be, körülbelül négyéves lehettem, mikor végre sikerült rendes tévét szereznünk, később is csak súlyos feltételek mellett szabadott tévéznünk. Nálunk Anyu ezzel büntetett, könyvet sosem vont volna meg tőlünk, de a tévét elég gyakran. Szerintem többet jártam színházban (és bábszínházban), mint ahány mesesorozatot végignézhettem. Ezért nekem a tévé egy nagy dolog, ha bekapcsolják, akkor tévé van, semmi más nincs. A mozi varázslat, a filmektől mindig elájulok. De a sztori nem vesz meg, ha túljutok azon a tényen, hogy képek mozognak a vásznon, általában elég kritikus vagyok. A legtöbb film nagy szerencséje, hogy nem tudok túljutni ezen a ponton. :)

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2016-10-02 12:00 Roah

Roah képe

A mesét a képzelőerő természetes kábítószerének tartom, örökké, amibe ha egyszer belekóstolt valaki, nem képes róla lejönni, talán soha; mindent felülíró energikus drognak vélem a fantáziához - az egyik leghatékonyabb edzési eszköze szerintem az írói elmének, vagy pusztán csak az agynak. Olyan energiákat, világot rejthet, amivel érintés nélkül odébb lehet emelni Kilimandzsárót is.

Univerzálisnak találom.

Hogy van-e favoritom?

Hm.

Erről eszembe jut az a Csák Noriszos vicc. Tudod, amikor Csák Norisztól megkérdik, hány fekvőt tud megcsinálni? És Norisz rávágja: "Az összest!" :D

Így vagyok ezzel én is.
"Az összest!" ;)

Egyszer volt, hol nem volt, hol nem lesz, lesz ha lesz, egy Misztikus Mese dallama, hm? ;)

https://www.youtube.com/watch?v=tL9KWB0M4UU

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2016-10-02 20:08 Kentaur

Kentaur képe

Szerettem mindet, a népmeséket is. Mai napig is meg lehet venni egy jó mesével.
A Végtelen Történet.
Kipling összes.
Fekete István összes.
Ronja, a rablók lánya.
Tolkien.
Mary Poppins ( a könyvnek köze nincs ahhoz a giccshez, amit filmben csináltak belőle)
Faltam a Tarzan sorozatot! (Talán az még "ifjúsági" volt, ha nem is mese). Általában minden állatos-kalandos cuccal azonnal meg lehetett venni, míg a 13 évesen kapott "Barbi naplója" érintetlenül hevert míg el nem kallódott. Verne rajongó voltam.
És persze gyerekkorom kedvenc olvasmánya volt, ha ez aztán nem is mese, a Galaktika sorozat. Apám megvette, és mire leült mellé másnap, addigra én kiolvastam. :-D

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

h, 2016-10-03 18:17 Sren

Sren képe

A felejthetetlen Dr. Bubó - illetőleg Romhányi József - legjavából néhány:

"Állapíts meg bátran bármilyen bajt, a beteg előbb-utóbb majdcsak beszerzi"

"Tartsd szem előtt: az erős szervezet még az egészséget is képes legyőzni!"

"Jó, ha minél többen kapják meg a bajt, mert annál nagyobb lehet a gyógyultak száma."

"Az elmegyógyász csak akkor tévedhet nagyot, ha nem állapít meg semmit."

"Sosem szabad a lázat annyira enyhíteni, hogy a beteg kihűljön!"

"A baj akkor válik jelentéktelenné, ha a beteggel egy nagyobbat is sikerül beszereztetni."

"Feltűnési viszketegséged akkor múlik, ha a másikét kell vakarnod."

"Ne terjessz el egy ragályt csak azért, hogy legyen mit megfékezned!"

"Egy rövidlátó politikus mindig győz az ellenfelén, ha az vak."

"Ha az amputálást akarod gyakorolni, próbálkozz a százlábúval!"

"Némely betegség akkor gyógyítható a legjobban, ha távol tartod az orvost."

"Sok esetben már az is számottevő, ha az orvos életben marad!"

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2016-10-04 22:21 Cloud_Child (nem ellenőrzött)

Szerencsésnek érzem a gyerekkoromat, mert szüleink minden este mondtak nekünk mesét, gyakorta többet is.
Amennyire emlékszem, nem maradhatott ki a 77 magyar népmese, a Minden napra egy mese, a Gőgös Gúnár Gedeon, Mosó Masa mosodája, Az ezeregy éjszaka, de az abszolút kedvencem a Vidám mesék volt, abból is az Okoska botocska című, ahol egy süni találékony, praktikus érzéke mindig megmentette a helyzetet. :) Szerettem az ilyen hétköznapi hősöket, akik pusztán leleményesek voltak.
Természetesen nem maradhatott ki Odüsszeusz sem -- édesanyám sokszor elmondta a kalandjait, nem felolvasva, hanem saját szavaival. A küklopszos rész volt a kedvencem.
Mazsolát és Manócskát is szerettem.
Illetve a családban többen is rögtönöztek nekünk mesét, néha elég volt csak címet mondanunk, és ahhoz kitaláltak valamit. Annyi hagyomány alakult ki, hogy nekem is meg öcsémnek is volt egy mesebeli alteregója, akik nagyon rosszcsontok voltak, mindig belekeveredtek valamibe, amibe akár mi is keveredhettünk volna, csak persze a mesében felnagyítva lett ez bemutatva. Például öcsém nagyon sokat tévézett meg videojátékozott egy időben, szüleink aggodalmára, ezért a mesebeli énje egy nap úgy kelt fel, hogy tévévé változott a feje :) És csak egy japán csodadoktor tudta meggyógyítani.
Hiába tudtuk, hogy nevelési célzattal hangoznak el, mi azért jókat nevettünk rajtuk és élveztük. Azt hiszem, az önirónia kifejlesztését is némileg elősegítette. :)

A rajzfilmeket is szerettem, de abból egyrészt gyerekkoromban keveset adtak, másrészt az más műfaj volt, és kiskoromban kevés hagyott maradandó nyomot. Így visszaemlékezve: a Lúdas Matyi volt meg videokazettán meg a Macskafogó -- azt nem lehet megunni! Igaz, pár éves koromban még nem nagyon állt össze a történet a fejemben, de a számomra kaotikus részeken is sokat nevettem. A balett patkányok voltak a kedvenceim, meg az a szuper, mindentudó autójuk. :) "Nyomja meg a piros gombot, és nyugodjon békében."

p, 2016-10-07 08:14 Niszel

Egy kis érdekesség a témával kapcsolatban.
Mese, Álmos kislányának neve. Nem akarta, hogy a múlt szépsége, az emberi világ története semmivé váljon, eltűnjön a földszínéről örökre. Rajzokat készített, egy letűnt világról, ami az elmúlt idő megtörtént valóságait ábrázolta. Sok történettel egészítette ki. Ázsiának adta. Ezért aztán Mese érdemelné a világ első, és egyben legnagyobb irodalmi Nobel díját. Máig őrizzük a nevét.
Illyés Gyula gyűjteménye volt az egyik kedvencem, de az ázsiai történeteket jobban szeretem. " Mese a fiúról, aki felhőt ugrik" pl. a magyar Ete életének története. ( Etelköz )