Hétköznapi megtörténtek

Ősz hajú Mamókám fázott a hét elején. Hideg szél kócolta a virágba borulni szándékozó orgonafákat, a kócos, halványzöld-fehér nyíreket. Mama szidta a hidegfrontot, majd azt, hogy állítólag egész héten változékony idő lesz.
– Azt mondják, szombaton lesz változás… Csak azt tudnám, milyen változás… - lamentált.
– Állítólag vasárnaptól enyhül – feleltem, mert rémlett, hogy ezt láttam a reggeli újságban.
– És? – kérdé – Addigra a hó is elolvad?

*

Ugyanő, tán két éve, nyáron. Ült a konyhaasztalnál, miniatűr, galambősz valójában, légycsapóval a kezében, és egy legyet biztatott:
– Gyere már idébb, no gyere csak, hadd csaplak agyon!
– Vannak elvárásaid, Mama – mondtam –, még hogy a légy menjen oda hozzád?
Rám nézett ártatlan, csodálkozó szemekkel a szemüvege mögül:
– Miért, tán röpüljek utána?!

Csak tessék, csak folyvást, Karcosok! Biztos, hogy a Ti tarsolyotokban is akad jó néhány kedves, abszurd, pársoros „hétköznapi megtörtént”. Lehet folytatni a sor, nevessünk egy nagyot.:)
(A szabály a szokásos: esetleges vulgaritást kicsillagozni. Köszi. :D)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2014-04-13 14:01 Sren

Sren képe

Figyel itt pár elfogadásra váró, feltűröm az ingujjat és a tenyerembe köpök... Addig meséljetek nekem ilyeneket. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2014-04-13 19:27 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nagymamámnak voltak megőrzésre méltó viccei. Az egyik kedvenc, hogy mikor a városban autóztunk, lassan, kertek alatt, mikor hirtelen satufék, dudál, majd' kiesett az ablakon, úgy integetett, hogy "Szevasz Józsi!". Majd mentünk tovább.
Édesanyám, nem bírva a bizonytalanságot, megérdeklődte:
- Mama, ez ki volt? Életemben nem láttam.
Nagymamám a szokott nyugalmával, oda se fordulva válaszolt.
- Nem tudom. De gondolom ő sem tudja, ki vagyok én. Most majd töprenghet egy darabig, lesz miről mesélnie otthon.

A másik "így hozta az élet", de ezt bizonyára sokszor meséltem már, mikor elmentünk kirándulni. Csalinkáztunk szerte Pest megyében, "ismerd meg hazád mozgalom" (szüleim nagyon szerették az ilyen hangzatos kifejezéseket újrahasznosítani, nálunk az elszenesedett pirítós is az eocén program keretében készült), végül némi földutas zötykölődés után megérkeztünk Bugyiba. (Azóta sem tudom, a Suzuki hogy élte túl az Ócsa-Bugyi tereprallyt, szét kellett volna esnie a traktornak is mély árkokon.) Körül is néztünk, ha már ott vagyunk, illetve néztünk volna, de apukám nem találta a kocsikulcsot. Központi zár, tehát ha becsuktad az ajtót, az úgy marad (nem tudom, mi a rendes neve). Kulcs az első ülésen, az autó összes ajtaja csukva, kinyitni lehetetlen (sosem voltunk profik ebben). Mivel nem kívántunk a községben letelepedni és új életet kezdeni, apu keresett egy telefonfülkét, hogy felhívja nagymamámat, akinek volt autója, kulcsa is hozzánk, menjen át, hozza el a kocsikulcsot, jöjjön el értünk, segítsen kinyitni az autót. A nagymamákra mindig lehet számítani.
- Halló!
- Halló, Éva néni, csókolom, Péter vagyok. Tessék nekünk segíteni, tetszik tudni, itt állunk Bugyiban a Fő téren, és...
Nagymamám rezignáltan válaszolt.
- Én is fiam, csak a konyhában. - Majd letette.
Apukám percekig nem tért magához a nevetéstől. (Végül sikerült megint felhívni és elmagyarázni a helyzetet. Megoldótott, de addig egy idős bácsi megtanított minket gesztenye-babákat faragni. Nagyon kedves volt.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

k, 2014-04-15 09:30 Roah

Roah képe

"- Halló!
- Halló, Éva néni, csókolom, Péter vagyok. Tessék nekünk segíteni, tetszik tudni, itt állunk Bugyiban a Fő téren, és...
Nagymamám rezignáltan válaszolt.
- Én is fiam, csak a konyhában. - Majd letette."

:DDDD

Dóri, sírok!

Lájt off.
Egyszer nekünk is sikerült egy Matizba bezárni a kulcsokat.
A Máltainak szedtem össze a lakásból vagy hat - na jó, lehet hogy nyolc - zsák ruhát, cipőt, mindenféle holmit. Egy Matiz csomagtartója hát...nem egy ifa, de azért megpróbáltuk a lehetetlent, és begyömöszöltünk mindent az autó hátuljába. Az ember azt mondta, szerinte az egyik zsák kirántotta a kezéből a kulcsokat. "Megette!" Én nem láttam semmit - mert annyira röhögtem.
Összeszedtem minden bátorságom, hidegvérem, és felhívtam anyut, nála volt a pótkulcs. Hogy én mit kaptam a telóba?!
Sajna nem Bugyisat.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2016-01-25 11:43 Urbatorium

Urbatorium képe

Ezek nagyon jók! :D

Én a másik oldalán voltam a telefonnak ilyen esetben.
Alig tizenévesen fogorvoshoz akartam menni, és este még megvolt a fogkefém, reggel meg már nem volt a helyén, amikor kerestem, sőt, az egész fürdőszobában sehol nem találtam meg. Kérdeztem anyámat, merre lehet, természetesen még a kérdésen is felháborodott, szegényke nem viseli jól még az ilyen igen komoly stresszel járó helyzeteket sem, úgyhogy a szituáció hamarosan átment kiabálásba. Felhívtam apámat is, de addigra már én sem voltam nyugodt, A verzió: tud-e valamit a fogkefémről, ami szőrén-szálán eltűnt, B verz.: esetleg van a lakásban valahol egy használatlan, amit magamévá tehetek.
- Szia Apa! Figyu, nem találom a fogkefémet, pedig mennék dokihoz. Véletlenül nem tudsz róla valamit? Legalább nem láttad?
- Szia Ádikám! Az a helyzet, hogy reggel találkoztam még vele, de az történt, hogy öngyilkos lett és a Persilbe fullasztotta magát...

Nem vagyok az a telefonlecsapkodós fajta, de mivel anyám a háttérből folyamatosan szidott közben (Kinek van még olyan gyereke, hogy elhagyja a lakásban a fogkeféjét? Kinek?!), nálam betelt a pohár, és még egy szitkozódást is elnyomtam, miközben lecsaptam a telefont.

Egy perc sem telt el, és csörgött a telefon, de azt már Anya vette fel, én közben már a szobámban kotorásztam, hátha valami rejtélyes okból kifolyólag, ami csak akkor fog beugrani, amikor meglesz a fogkefe, felvittem magammal. Egyszer csak Anyám jön be a szobámba, kezében a fogkefém. Nem mondd semmit, levágja az asztalomra, kimegy. Fogat mostan vele, bár fura íze volt, és elmentem a dokihoz.

Este megjön Apu, mondom neki, hogy ne haragudjon a lecsapásért, de olyan dühös voltam! Anya azóta se mondja meg, hogy került elő a fogkefe. Apa nagy szemeket meresztett. Kiderült, hogy reggel meglökte véletlenül, mert késésben volt és kapkodott, és a fogkefém pont a nyitott persilbe esett. Ezért miután mi beszéltünk, újra felhívott, és úgy tudja, Anya meg is találta... Hát akkor ezért nem találtuk sehol, és ezért volt olyan fura íze.
Az a beszélgetés azóta is fel-felemlegetődik kettőnk között.

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor

h, 2014-04-14 13:33 Kallodróbi Irén (nem ellenőrzött)

Eszembe jutott pár.

Nagyanyám leszervezett egyszer egy aratást a többiek tudta nélkül. Valami perjefélét öntöttek az udvarunk közepére. Anyám megérkezett a munkából és ott ragadt az udvaron, nem tudta, mi történt. Megjelent az egyik nővérem is.
– Ez búza – mondta anyu.
– Dehogy, árpa – szólt nővérem.
– Búza, ha mondom! – ellenkezett anyám.
Idő közben a szomszédasszony is megérkezett. Már hárman találgatták, hogy mi lehet.
– Búza!
– Nem, ez árpa!
– Kati, ez zab – szólt a szomszédasszony.
Egy fél órás vitatkozás után megjelent nagyanyám az ajtóban.
– Na, mit beszétek má annyit arru a rozsru? Gyertek be inkább. Ne óbégassatok annyit!
Az egészet az erkélyről néztem végig.
__________________________________________________________

Kétszintes házban élünk. Az alsó szinten mama lakott. Egyszer hallottuk, ahogy a lépcsőházban kiabál, hogy ötöse van a lottón. Jött felfele a lépcsőn. Kis családunk meglepetten, izgatottan ült az ebédlőasztal körül.
– Négyes ez, gyerekek! Rosszul láttam – szólt. Tovább jött nyögdécselve. – Hármas ez, b****a meg! – Egyre feljebb ért a lépcsőn. Hatalmas káromkodás hallatszott már az ajtó mögött. Majd benyitott, belépett lihegve, majd nekidőlt az ajtófélfának.
– Fiam – nézett apámra. – Egyesért fizetnek?
____________________________________________________________

Egyszer meg ment lefelé a lépcsőnkön. Este volt már és sötét.
– Mama, – kérdeztem – villanyt kapcsoljak?
– Nem köll, drágám – válaszolt – így előbb leérek.
__________________________________________________________

Ez a kocsmában történt, apám mesélte.
Az egyik részeg felállt, elindult a wc felé.Nagyon lassan, szinte tyúklépésben közelített a klotyóajtó felé, hogy könnyítsen magán. Látszott rajta, nem igazán lát mindent rendesen. Mindenbe kapaszkodott. Odaért az ajtó elé. A kilincset próbálta megmarkolni, de vlahogy nem tudta elfordítani. Simogatta az ajtót, nem találta a sok kilincs közül, hogy melyik az igazi. A nadrágja elkezdett sötétedni. Megállt, míg végez, majd visszament az asztalhoz, leült halál nyugodtan. Felemelte a kezét.
– Még két sört, Matyi! Ja, meg egy tiszta nadrágot, mert összepisáltam magam – szólt oda a csaposnak.

k, 2014-04-15 07:45 Roah

Roah képe

Nylon otthonka, göbös póló, mamusz, hosszú, nagyon hosszú (!) ősz haj, vastag, fekete szőrszálak egy száj körül, ami annyira ráncos volt, mintha örökké grimaszolna, hatalmas, elálló, csüngő cimpájú fülek - a sógorom nagymamája.
Nővéremék magukhoz vették a dédikét, négy gyerekükhöz, hozzám, és hozzájuk, mondván, hogy a néni nem lát, nem képes ellátni magát már önállóan.
Az öregség nem egyenlő a gonoszsággal! Erre hamar rájöttem én is, Tesóm is. Azt hitte - és hősiesen bevallom, én is -, minden dédi olyan, mint a mienk volt: egy méter húsz centi, tündéri, bölcs, energikus, és süket - siket? -, mint az ágyú.
Tévedtünk.
Sógor nagyija rettentően zsémbes, ál-vak, ál-süket, ál-ál volt, nem az az öreg diófa, aminek az árnyékában jól lehet pihenni, hűsölni. A néni jött ment a házban - szerencsére hozzánk, az emeletre nem jutott fel a lépcsőn az ütlegelő botjával -, főzéskor folyamatosan szemmel kellett tartani, mert ha elsántikált a konyhapult mellett, belemarkolt az éppen nyitott tartóba - tök mindegy, mi volt benne, só, cukor, kakaó -, belemarkolt, és egy röpke mozdulattal küldte is bele a tűzhelyen rotyogó lábosba. (Egyszer még a tésztavízbe is!) Ne tudjátok meg: mire rájöttünk, mi történik az ebédekkel, vacsorákkal...érdekes családi evéseken mentünk keresztül.
A dédivel nem lehetett egy asztalnál ülni - a csontokat csámcsogta, az ételmaradék a szájára tapadt, a maradékot állandóan az otthonka zsebébe dugdosta; hiába kajabált fel a nővérem az emeletre, "kész az ebéd!", nem rohantunk le úgy, hogy kettesével szedtük a lépcsőfokokat, és lökdöstük egymást az asztal körül. Vártunk. Hogy a dédi előbb kezdje el, akkor legalább nem kell húsz centis közelségből nézni azt, amit evés gyanánt művelt.
Sógor kézzel-lábbal próbálta a nagyit terelgetni, végül is az ő nagymamája volt, de minden egyes beszélgetéssel csak rosszabbodott a helyzet. Főleg, amikor a dédi éjjeli sétába kezdett...rendszeresen.
Láttatok már olyat, hogy egy idős, fehér hajú, vékony, fal mellett döcögő árny, padlóig érő hálóingben lebeg az előszobában?! Én láttam! :D Pont úgy nézett ki a dédi az éjjeli sétálgatásakor, mint amilyennek kislányként elképzeltem a kísérteteket. Rettegtünk tőle! Egyszer kiment éjszaka a teraszra - én marha! Ősszel, egyik éjjel hallottam, amint a bejárati ajtó becsapódik. Naná, hogy le kellett mennem megnézni, mi az. Sógor éjszakai ügyeletes volt, férfi nélküli volt az a nagy ház, a gyerekek aludtak, Nővéremnek meg olyan kitűnő alvókája volt, hogy akkor se ébredt volna fel, ha egy hajókürttel a fülébe trombitálok, közvetlen közelről.
Persze, pizsiben és papucsban lecsattogtam a lépcsőn, és éreztem a hideg levegőt - lámpát, jó szokás szerint nem kapcsoltam, mert hú, de bátor vagyok, minek is azt - én ökör! Szóval ott állok a hűvös levegőjű előszobában, a bejárati ajtót hesszöltem, azon is a kulcstartót, ami ide-oda táncolt, tehát az ajtó tényleg kinyílhatott...és én idióta, marha, barom, ökör, kinyitottam a befelé nyíló kis-ablakot azon a nyomorult ajtón. Hát nem benézett rajta a dédi! Szürke-hályogos szem, kócos, hínárszerűen csüngő haj, szőrszálak, tátott száj, sárgás, csillogó, nagy fogak, bele az arcomba...!
Nem kiáltottam, nem jött ki egy hang sem a torkomon, ha létezik az a bizonyos "meghűlt bennem egy pillanatra a vér is", na, akkor az az volt. Visszacsaptam az ablakot, de úgy, hogy az sem érdekelt, hogy orrbavágtam-e véletlenül a nagyit. A kilincshez nyúltam, és kinyitottam a bejárati ajtót. "Tessék bejönni." Azt hiszem, valami ilyesmit makogtam. A dédi nyújtogatta a nyakát, mint valami teknős, akkor már tudtam, hogy nagyon is jól lát, a botját felém tartotta - megint csak ütni akart! -, én meg a karjánál fogva behúztam a házba. Betereltem a szobájába.
És nem tudtam aludni; egyfolytában a szürke-foltos szemet láttam, azzal a lógó hajjal. Brrrr.
Másnaptól a dédi "Szélvésznek" szólított; nem tudom, hogy miért. (Nem is nagyon agyaltam ezen. Ráhagytam.) Abban az időszakban nagyon hasonlítottunk egymásra a Nővéremmel, de még saját bevallásunk szerint is. Rendszeresen összekevertek minket az utcán, sőt, messzebbről még a gyerekei is, tényleg volt néhány év, amikor simán azt mondták rólunk, ikrek vagyunk.
Higgyétek el, nincs is annál nagyobb poén, amikor a dédi is benézi - vajon tényleg benézte? ;) -, hogy melyik testvérnek magyarázza, hogy "Szélvész így", "Szélvész úgy", és te mosolyogva hallgatod, hogy magadat szidnak - magadnak. :D

Nem tudom, mennyire idevágó az élmény sógor dédijéről, akiről mi is azt hittük, olyan bölcs és édes, mint a mi Mámink volt, aki még majd' kilencen évesen is a krumpli földjét ásta, és nem hagyta, hogy a meglett, hatalmasra nőtt fiú dédunokái segítsenek neki, vagy ha nem bírtunk kinyitni az unokafivéreimmel egy palack üdítőt, hóna alá csapta a flakont, és egy kézzel kicsavarta a makacs kupakot, és ezer mesét ismert, és ha a Dallast nézte a Vöröskapu utcában, zengett az egész környék, de az biztos: az öregség nem egyenlő a gonoszsággal.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2014-04-17 17:35 Sren

Sren képe

Köszi, lányok, ezek óriási sztorik voltak. :D Állítom, különbek, mint némely szösszenet itten.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2014-04-17 18:27 polgarveronika

polgarveronika képe

1.A városi ember, ha kutyát tart, hát ne legyen rest, és sétáltassa, amennyit csak lehet. Ha pedig kan kutyája van, akkor álljon meg minden sarkon, fa tövénél vagy az autók kereke mellett. Édesapám is éppen az egyik ilyen "kutyatelefon" mellett álldogált, amikor egy nő közeledett felé, divatosra nyírt pudlijával. Az asszony már messziről sápítozott:
- Jaj, menjen el a kutyájával, mert az enyém éppen tüzel!
Édesapa sztoikus nyugalommal felelte:
- Na, és? Az enyém meg éppen vizel.

2.Ez még a múlt század ötvenes éveiben történt, amikor kötelező volt a dolgozóknak heti rendszerességgel ún. Légoltalmi tanfolyamokon (LÉGO) részt venniük, ahol valamiféle gyorstalpalói kiképzést kaptak, hogy légitámadás vagy egyéb háborús katonai beavatkozás esetében a civil lakosságnak mit kell tennie.
Apámat nemigen érdekelték ezek a kötelező baromságok, testileg ott volt ugyan, de szellemében másutt járt, sőt egy alkalommal egy könyvet olvasott.
- Látom, Polgár elvtársat nem érdekli, amiről éppen szó van - szólt a tanfolyamvezető méltatlankodva -, de arra kiváncsi lennék, mit fog majd csinálni atomtámadáskor?
Apám felnézett a könyvéből, és így válaszolt:
- Hát, ha marad rá időm, összesz@rom magam.
(részlet a családi legendáriumok könyvéből, van még egy kettő, de azok csak a maguk élőkörnyezetes nyelviségében érvényesülhetnek, sok@ jellel )

 

_______Tertium non datur ______

cs, 2014-04-17 19:33 Dokesz

Dokesz képe

Keresztanyám kinyitja a mosógép ajtaját, meglát egy hajgumit és kiveszi. De nem hajgumi az, hanem egy megpörkölődött pihetollazatú kis vadkacsa lába, jön is vele az egész kacsa.

Hogy került a döglött kiskacsa a mosógépbe?

Kereszttesóm, Zsuzsa nyolc éves lehetett, és ismerőséknél látott pici vadkacsákat, rákattant a témára. Keresztapám vadász lévén be is szerzett egy fészekalja kiskacsát, mondván jó lesz az a gyereknek nevelő célzattal, gondoskodjon róluk. Teltek a hetek, nyilván megcsappant a kezdeti érdeklődés, hullottak a kis jószágok, betegség, udvari baleset, megszökött, eltűnt. Lényeg hogy maradt egy sánta példány, amikor megszólalt Zsuzsa lelkiismerete. Mit fog mondani Apa, így gondoskodtam a kiskacsákról? Maradék példány be a házba, papírdobozba helyezve, alomként pedig régi hálóing alája, felé pedig a törött lábazatú asztali lámpa a törött rész kitámasztva, hogy egyenesen álljon. Elkészült a rögtönzött állatkórház, gyógyulhat a kiskacsa! De reggelre újabb baleset történt. Kitámasztott lámpa éjjel eldőlt, agyoncsapta a kiskacsát, reggelre meg is pörkölte kissé. Akkor gyorsan gyászoljunk és tüntessük el a tetemet! Kiskacsa hálóingbe csavarva a kukában végezte. De mégse! Keresztapám is vitt szemetet délelőtt a kukába. Mit keres itt ez a teljesen jó hálóing? Tévedésből kidobta valaki gyorsan vissza a házba. Keresztanyám mosni készült, mosógép félig megpakolva, szín stimmelt, püff bele a mosógépbe, kacsástul! Ez megtörtént! : )

"Vihar hátán, sasok szárnyán
Hangunk messze elszáll"

p, 2014-04-18 08:46 Roah

Roah képe

"Kis kacsa fürdik, fekete tóban..." :(

Off lesz, elnézést.

Nekem egy egy-éjszakás kicsi sünim volt. Jó, állandóan hazahurcoltam valamit: kiscicát, kiskutyát, egeret, fehéret, madarat, és amikor Fehérváron laktunk, egy kis sünit. Talán másodikos voltam, vagy harmadikos? Nem tudom. Már épp haza készültem menni a játszóról, és ez a kis süni ott sírdogált a lépcsőházunk közelében. Aranyos volt; nem gömbölyödött össze, amikor hozzáértem, csak szaglászott, és sírdogált. Elfért a tenyeremben. Hazavittem. Apuék már megszokták, hogy mindig hazacipeltem valamit, és noha nem ugráltak örömükben, anyu spontán kérót csinált a sünimnek a cipőboxos-kefés tartóból. Adtam neki kaját, meg vizet, és becuccoltattam a szobámba. Úgy aludtam el, hogy az ágyam mellett volt az a kicsi süni, stíröltem, ameddig csak tudtam, ameddig be nem ájultam.
És reggel hűlt helye volt! Bepánikolva rongyoltam ki az előszobába, nappaliba, majdnem sírtam, hogy eltűnt a sünim! Apu megnyugtatott - a kis jövevény jobban zokogott nálunk, mint az utcán. Nem bírta hallgatni. Csodálkozott, hogy nem ébredtem fel rá éjjel. Apu azt mondta nekem, hogy kereste a családját, a tesóit, és ő levitte a játszóhoz. Ne sajnáljam, mondta, mert jött Süni Papa, és Süni Mama, és velük elment...
És erre vigyorogtam, és ittam egy bögre kakaót.

És voltam olyan idióta, hogy ezt az embernek egyszer elmeséltem, amikor hajnali bringázáskor süni familiákat kerülgettünk újság-kihordáskor.
Röhögött. Jól kiröhögött. Azt mondta, Apu ott helyben kitalált egy mesét, ezt a Papás-Mamás sztorit adta be nekem, én meg bekajáltam, és nem is voltak a játszón Süniék.
Tarts naivnak, vagy egy nagy gyereknek, de én akkor bekönnyeztem. Felnőtt fejjel. Egy egész életen át hittem, hogy a kis sünim a családjával volt. Halálkomolyan.
Azóta is emlegetem neki, miért kellett ezt? Így azt sem tudom, mi lett a sünimmel. Az ember szabadkozik; nem gondolta, hogy ez ennyire elfog kenni.

Mindegy, azért hátha...
Már úgysem tudom soha lecsekkolni, mi lett a kicsi, szomorú sünivel, de azért abban bízom, hogy Apu igazat mondott.

http://www.youtube.com/watch?v=LIkoPpvw22g

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2014-04-18 15:49 polgarveronika

polgarveronika képe

Ó, jaj, Kata, ó, jaj! Azok a gyerekkori kicsi állatkák... és azok eltűnése....
Figyu:
2Ft.50 fillérért vettem egy naposcsibét, amikor az osztállyal elmentünk a Mezőgazdasági Vásárra. Anyámék ugyan megmondták, hogy ide aztán, ne, mert....De én juszt is! Nagyon édes volt, kiskosárban aludt, aztán cipősdobozban, aztán egy TV-dobozban, aztán úgy közlekedett a belvárosi lakásban, mintha oda teremtődött volna. Az ölemben ült, amikor leckét írtam, és úgy szaladt elénk, amikor hazamentünk, mint egy házörző eb. Talán még ugatott is, de erre már nem emlékszem pontosan. Amikor már kinőtt minden létező dobozt, anyuék megbeszélték a szomszéddal, hogy azok kiviszik a telkükre, ők ott vannak tavasztól őszig.Kell a pipinek a jó levegő, a friss fű, meg a társaság. Belementem. És ő is. De aztán visszajött a szülinapomra. Bepanírozva elküldték a szomszédok. Mert ők k*rva becsületes emberek voltak, és sosem volt gyerekük.

 

_______Tertium non datur ______

p, 2014-04-18 18:06 Roah

Roah képe

:( Nagyon durva, hogy el is küldték...

Dédinél egy Tóbiás nevű kakas élt, de távolról sem úgy, mint ahogyan veled a tiéd. Apu bírta nagyon. Gyakran ki akarták végezni, de Tóbiás nem volt egy egyszerű forma, rendre kifárasztotta azt, aki célba vette.
Sokáig húzta, még nekem is vannak emlékeim róla.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2016-01-23 00:10 Sren

Sren képe

Sok minden eszembe jutott Dana Ellentmondása kapcsán, így imádott, sajnos sok-sok éve néhai bátyám is. Nincs testvérem: Ő a nagybátyám volt, anyám öccse; viszont mivel egész életünkben együtt éltünk, és egyébiránt is roppant erős kötelék fűzött minket egymáshoz, halála kábé úgy érintett, mintha ikertestvért veszítettem volna el. Amputált szívű, lelkű zombi lettem: kevés híján sikerült beleőrülnöm hirtelen, tragikus távozásába… aztán idővel, leginkább Neki köszönhetően feldolgoztam azt, hogy már nem lehet velem, velünk, és maradtak a kedves emlékek.:)

Hú, óriási dumája volt a Tesónak!

Történt egyszer, amikor kicsi fia amolyan totyogós korban volt (rajongott Öcsém ma hosszú hajú, bikadöntő rokker, boldog házasember, két gyönyörű kislány édesapja), hogy a pincelejáró előtt álltak Papával és néhány szomszéddal, hangulatos beszélgetés közepette, látszólag nem figyelve a gyermekre. A kissrác a férfiak lába körül sertepertélt, a pinceajtó tárva, lefelé hosszú, sötétbe vesző lépcső…
Mamám rémülten kiáltott ki a konyhaablakból:
– Öcsi! Figyeljetek már oda a gyerekre, mindjárt legurul a lépcsőn!
Bátyám nagyon nyugodtan felelt:
– Nem baj, Anyám. Lent majd megáll.

*
Szintén Bratyó, sok-sok év távlatából. A helyi, akkoron óriási gépműhelyben dolgozott, és akkoriban az ment, hogy Carbo Robot kazánokat szereltek és javítottak az ország egész területén.
Év végi leltárnál a főnökük tajtékzott egy hiányzó csavarhúzó miatt.
– Megvan az, főnök – mondta a Tesó, teljesen őszintén. – Tudjuk, hogy hol van.
– Hát hol a büdös úristenben van?!
A válasz itt is nagyon nyugodt hangon érkezett:
– Beleesett Máriapusztán a kútba…

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2016-01-23 05:42 Dana

Dana képe

Ezt novellába szeretném még egyszer megírni, de lehet, már nem kerül rá sor...

Nagymamám óvónő volt nyugdíjazása előtt; az utcájukban igazgatott egy kis, délelőttös óvodát. Egy napon megy haza, hát ott látja dédimet járkálni az előszobában: fején kendő, karján fonott kosár.
- Mi van, anyu? - kérdezi tőle.
Dédi semmit nem válaszol; folytatja a szótlan járkálást fel-alá.
- Anyu, rosszul vagy? - próbálkozik tovább mamám.
Még mindig semmi válasz, csak a járkálás.
Egyszer csak én -- pár éves formámban -- kikiabálok a konyhából:
- Jöhetsz már, télapóóóó!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2016-01-23 05:50 Dana

Dana képe

És még egy...

Papám osont be vagy tíz, de inkább tizenöt évvel ezelőtt a szobába, mikor náluk aludtam, arcán iszonyú izgalommal.
- Gyere! - mondta. - Valami nagyon furcsát látok, gyere!
Kimentünk a hátsó udvarba. Fényjelenséget mutogatott: a felhőkön forgott körbe egy, vagy nyolc apróbb foltból álló alakzat. Szegénykém, Isten nyugosztalja, már az UFÓ-knál tartott az elemzésben, amikor felvilágosítottam, hogy az egy felhőpászta reflektor, valahol buli lehet a városban... (Azt hiszem, ma már sajnálom, hogy leromboltam az illúzióját.)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2016-01-23 05:59 Dana

Dana képe

Ó, na, még egy eszembe jutott (meg még vagy ezer, de azokat majd máskor).

Jó pár évvel ezelőtt bizonyos rendezvényeken készítettem fotókat hobbi szinten, amelyek közül néhány újságba, könyvbe is bekerült. Egyszer ellátogattunk akkori társam rokonságához az ország másik felébe. Épp akkor került címlapra egy fotóm egy országos magazinban. Újságolja az exem valami nagynéninek vagy nagybácsinak: - És tessék elképzelni, Dana fotója címlapra került!
Erre az illető rám néz, úgy kérdezi: - És, miben voltál?

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2016-01-23 08:45 Sren

Sren képe

Ezek annyira aranyosak! :)))) Remélem, a többieknek is eszébe jut még néhány anekdota, és meg is osztják velünk.

Addig mesélek gyorsan még egyet.
Mamókám és a barátnője, Eszti néni. Eszti mama nem lakik épp közel (a ref. temető környékén, ez már brutális távolság az ő korukban), évente kétszer-háromszor találkoznak, ezért telefonon tartják a kapcsolatot. Hűségesen felhívják egymást minden max harmadnap, ünnepen meg pláne.
Két nagyon idős, többnyire járókerettel mozgó nénikéről beszélünk.
Ehhez képest a következő hangzott el közöttük idén, Újév reggelén:
- Na, milyen volt a szilveszter? Hallom, úgy táncoltál egész éjjel, hogy a fiatalok csak lestek! Aztán ki volt a táncpartner, az a fess fiatalember?
- Hát én nem is tudom, Esztikém... Olyan részeg voltam, hogy nem emlékszek rá!

*
És még egy, bár ez nem vicces, de nagyon kedves emlék.
Lehettem vagy huszonéves, az első szobában díszítettem a karácsonyfát, az ajtó tárva, a konyhából behallatszik minden. Csöndes karácsony délután, mama sütöget, papa az örökös keresztrejtvénye felett gondolkodik, kazettás magnóról Márió szól, igazi idill.
Egyszer csak fura zajokat hallottam: csoszogást, szuszogást. Nem szűnt a nesz, kiléptem hát a konyhába, hogy mi a csuda ez?
És ott táncolt a két kisöreg a Sárga rózsára, úgy, ahogy az ő idejükben ropni illett: szabályos testtartással, komolykán - Papa emelt állal, büszke arccal, egyik keze Mama hátán, a másikkal úriemberként tartva hölgye kezét, Mamóka pedig apró mosollyal, tekintetét az embere arcára emelve, finoman hozzásimulva, illően követve minden mozdulatát. És végigtáncolták a dalt, és valahogy időtlenné váltak azok a tuc-tuccal feldobott harmonikafutamok, az ajtófélfához dőlve néztem őket, és bizony, könnyes lett a szemem. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2016-01-23 16:39 Ovidius

Ovidius képe

Ezek a csodás visszaemlékezések mindig felkavarják az embört... :D
Gyakorlatilag életem felét (majdnem...) egy kertes, külvárosi családi házban éltem le.
Ebben minden olyan élmény előfordul, amit az emberi fantázia el tud képzelni. Természetesen fő eleme az állatokkal való együttélés. Most nem a mára jellemző emberi állatokra gondolok... :D
Kutya, macska, disznó, tyúkok, nyulak, meg egyéb családtagok...
- Első sztori: Volt egy csodás, koromfekete gyönyörű cicánk. Tiszta családtag, mindenkit elvarázsolt. Édesanyám azokban az években, amolyan családi vendégkínálóként készített mindig apróbb dolgokat. Süti, házilikőr, fincsi nyalánkságok... Ezek közé tartozott a borsodó. Bor, tojás, fahéj, cukor, összeforralva. Csodás illata volt. No, a mi macsink -- természetesen az illatok hatására --,belekezdett amolyan cicás kunyerálásba. Édesanyám megpróbálta lebeszélni az alkoholmámorba veszésről, de a cica közölte, hogy kér. Kapott. Kunyerálásának köszönhetően vagy három kis tányérral. Az eredmény fenomenális lett.
Láttatok már részeg macskát? Mert én, igen... Állt a cicus a konyha közepén, kiterpesztett lábbakkal, égnek álló farkincával. A kis pofáján totális értetlenség, döbbenet...
Halkan nyávogott. Egyszer csak elkezdtek szétcsúszni a lábai. és mire észbekapott, sikerült valami eszméletlen pózt felvennie. A pofija, állal a földön, két első lába vízszintesre szét, hátsó fele magasan fenn, farka függőlegesen égnek állítva... Ezt pózt percekig tartotta, miközben keservesen nyávogott. Aztán nagy nehezen kivánszorgott az udvarra. Estefelé, amikor lementem a kis udvarra nyíló pincébe, láttam a nagy piálás utónyomait...
- Második sztori: Friss házasként, egy családi ház alagsorában kialakított kis szuterénlakásban éltünk albérlőként, vagy másfél évig. A házigazdáinknak volt egy Michael nevű lánymacskájuk... Fekete-fehér, csodaszép kis cica volt. Két remek sztorira is emlékszem vele kapcsolatban... Valamelyik délután -- jó nagy, nyári meleg volt -- ülünk asszonykámmal a "nappaliban", és valami keserves nyávogásra figyelünk fel... Kinézünk a kertre néző ajtó kis ablakán, és mit látunk?! Michelünk négy lábbal kapaszkodik a fűbe, mert egy böszme nagy, szürke macska teljes erővel döngeti... Azt hiszem deflorálás esete forgott fenn... Boldogan fogtuk egymás kezét leskelődés közben, mert tudtuk, hogy az élet nagy ajándékát kaptuk meg. Azóta se láttam egy macska szüzességének elvesztését...
A másik. Soha nem láttam egy egeret sem elfogni. Pedig egy kertes családi házba többek közt, az egerek miatt kell a macska. Rendszeresen én csaptam agyon az odakeveredő Jerryket... Nejem ugyanis, ha egyet is meglátott, olyan visításba kezdett, hogy lebontotta vele a házat... No, egyszer aztán eluntam. Az egeret kivittem a kerti ajtó küszöbéig, megkerestem Michelt -- jó haverok lettünk --, karba kaptam, aztán az egér elé letéve, a következőt mondtam neki: " Figyelj ide cimbi! most döntsük el, ki a macska. Te, vagy én, de ez így nem jó..." Enyhe undorral megszagolta az egeret, aztán méltóságteljesen elvonult.
Akkor tanultam meg, hogyan kell igazi méltósággal megtagadni magunkat...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

h, 2016-01-25 06:02 Dana

Dana képe

Erős késztetést érzek, hogy berúgassam a macskánkat :-)!

Amúgy a mi cicánk benti macska, de van kinti előélete is. Gondolom, hogy ismeri az egeret, madárkát, hasonlókat. Egyszer laktunk egy olyan házban, ahol grasszáltak rendesen az egerek. Egyet meg is fogott, tök boldog volt (míg el nem vettük tőle). Utána az egérfogó fogott egy egeret - ha láttatok már boldogságot, ahogy rohant egérfogóstul, egerestül, hogy micsoda zsákmányra tett szert!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2016-01-25 18:06 Sednol

Sednol képe

Felesleges. Nagyjából ugyan azt csinálja, mint altatásból ébredve.
Műtét után olyanok, mint a zombik. Merev végtagokkal próbálnak talpon maradni, közben a farkukkal dodzsemet játszanak. :D

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2016-01-24 22:36 Gitáros

Gitáros képe

Egyszer majdnem belefulladtam a Dunába.
Tíz-tizenkét éves lehettem, ismerősöknél nyaraltam Szigetszentmártonban, egy vízparti, apró telken lévő házban, a ház előtt horgászstég, a parton végig nádas, mögötte a Duna csendes víztükre. Nagy hajók soha nem jártak arra, a helybeliek ütött-kopott ladikokon közlekedtek, nagy ritkán egy motorcsónak is elhúzott valamerre, utána megint halálos csend lett.
A család nálam két évvel idősebb fiával barátkoztam, - közvetlen szomszédok voltunk a Veres Pálné utcai öreg bérházban, ráadásul mindketten ugyanabba a gimnáziumba jártunk, így hívtak meg nyaralni a hétvégi házukba, - profi horgászbot helyett hosszú faágakkal, spárgáról lelógatott, meghajlított szögekkel apró halakat fogtunk a stég körüli, sekély vízben, kieveztünk a szemközti, árnyas parthoz, esténként szalonnát sütöttünk a kertben a szülőkkel, és persze, állandóan fürödtünk a közeli szabad strandon.
Úszni tudtam, - a vizet alapból imádtam, - de kövér gyerekként persze közel sem olyan jól, mint a víz mellett lakó, sovány, izmos srácok.
Egyik késő délután megint lementem a strandra, - egyedül, mert a többiek nem értek rá, - néhányszor lecsúsztam a nagy, piros csúszdán, aztán egyszer, egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, nem mentem vissza a partra, hanem tovább úsztam befelé.
Csend volt, körös-körül sehol egy lélek, a Duna álmosan csordogált, minden olyan nyugodtnak és békésnek tűnt, mint ahogy az is volt.
A nap már erőtlenül sütött, a sugarai vörösre festették a hullámokat, lassan, szinte észrevétlenül közeledett az alkony.
Amikor körülnéztem, akkor vettem észre, hogy annyira belefeledkeztem a csendbe és a nyugalomba, hogy már eléggé beúsztam, és hirtelen azon kaptam magam, hogy alaposan el is fáradtam, tehát a megszokott módon, ahogy minden alkalommal, letettem a lábam, hogy pihenjek egy kicsit, mielőtt elkezdek visszaúszni a partra.
És nem ért le a lábam a víz aljára!
Akkorát dobbant a szívem, hogy azt hittem, ott halok meg!
A Duna Szigetszentmártonnál elég sekély, jó messzire be lehet benne gyalogolni, elég sokáig derékig, mellkasig, nyakig ér, de aztán hirtelen elkezd mélyülni, kiszámíthatatlan helyen vannak benne gödrök, mélyedések.
Nagyon fáradt voltam, de egy pillanat alatt belém villant, hogy ha most pánikba esem, ott fulladok meg, senki sincs a parton, ha elkezdek csapkodni, kapálózni, akkor nekem annyi.
Szépen, magamra erőltetett nyugalommal megfordultam, és elkezdtem visszafelé úszni, egyenletesen, - a fejemet amatőr módon, minél magasabbra próbáltam kiemelni a vízből -, magamat győzködve, hogy "meg tudom csinálni, íme, nem történt baj, visszafelé úszom", a part nagyon messze volt ugyan, de azért folyamatosan közeledett, és ez erőt adott nekem.
Amikor már biztos voltam benne, hogy elég sekély a víz, akkor letettem a lábam, és kigyalogoltam a vízből.
Amint kiértem a partra, hullafáradtan lerogytam a homokra, és percekig lihegtem, kiszáradt szájjal, remegő izmokkal.
Aztán felültem, a felhúzott térdemre fektettem a karjaimat, rájuk támasztottam az arcom, és hosszan, nagyon hosszan néztem a Duna csendesen hömpölygő hullámait.
Amikor hazaértem, és a vacsorához készülődve Marika néni megkérdezte, hogy volt-e valami a strandon, közömbösen csak annyit mondtam, hogy "semmi különös, egyedül voltam, csúszkáltam, de nem volt érdekes, egy idő után meguntam az egészet, és hazasétáltam".
Talán soha nem esett még olyan jól a rántott csirke, mint akkor...

Ezt a történetet azóta sem mondtam el senkinek. Különösen a szüleimnek nem.
Pedig több, mint negyven éve történt, de nem mertem elmondani.
Egészen mostanáig...

Miki

h, 2016-01-25 05:59 Dana

Dana képe

B*sszus.

Három hasonló élményem van, de nem írom le őket hosszan.
1. Kisoroszinál, a kisebb ágon ültünk egy gumicsónakban a pár éves húgommal, amikor levált az alja a csónaknak. A perembe kapaszkodtunk, és odakint mindenki nagyon jól szórakozott (amúgy nem is voltunk messze a parttól), de azért ijesztő volt.
2. Szintén Kisoroszi, bányató. A vízben hozzáért a lábam valamihez (kb. egy olyan helyen, ahol elég sokáig süllyedhettem volna, mielőtt alját érem a tónak), és bepánikoltam. Rettentő volt harcolni saját magammal, hogy ne adjam fel, hanem ússzak tovább. Azóta semmi olyan vízbe nem megyek be, aminek nem látom az alját, vagy legalábbis nem olyan mélyre, hogy ne érjen le a lábam.
3. Ez nem vízzel kapcsolatos, de hasonló. Szintén pár éves húgommal felültünk búcsúban a Niagara nevű hintára. Kb. tíz-húsz másodperce lehettünk a körbeforgós fázisban, amikor a gyereket valami erő (centrifugális? passz...) elkezdte kivinni az ülésből. A lábamat támaszként használva próbáltam magamhoz szorítani, mert tudtam, hogy ha nem tartom, kizuhan a hintából. Végig sikítottam, hogy állítsák le, de persze senki nem hallotta. Nem tudom, tényleg kiesett volna-e tesóm, de ez iszonyú élmény volt.

Igaz, ezeken, ahogy Miki történetén sem lehet nevetni, szóval maradjunk az eredeti vonalon: nevessünk!

Hozzatok még mégható, vicces történéseket :-)!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2016-01-25 11:48 Dana

Dana képe

Ádám fogkefés sztorijáról jutott eszembe az a sztori, amikor egy ismerős apukája vonult ki a fürdőből, mint valami gróf, illatfelhőt húzva maga után, hogy milyen király az új habfürdő, amit vett a neje, és hogy milyen jól esett áztatni magát benne, csak nem habzott túl jól. (Igen, öblítő volt, nem habfürdő.)

A húgommal meg egyszer az apukája által hozott fogkrémet teszteltünk, ami szintén nem habzott. Pár héttel később kezdték reklámozni a tévében, mint fogsorrögzítőt.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2016-01-25 17:54 Roah

Roah képe

"A húgommal meg egyszer az apukája által hozott fogkrémet teszteltünk, ami szintén nem habzott. Pár héttel később kezdték reklámozni a tévében, mint fogsorrögzítőt."

:DDD

Ilyenem még nem volt - Anyunak azonban komplett illatszer boltja van a fürdőszobájában, huszonszekrényben, faltól-falig tükrös-polcokon, padlóra állított komódban, még a sarkokban is polc figyel, és egy nap, amikor ott aludtam nála, kipróbáltam az egyik testápolóját a sok közül, ami utóhatásként ragadt. Irtó érzékeny bőröm van, na, gondoltam, ez sem fog működni többé, pedig milyen finom gyöngyvirág illata volt.
Aztán később, megyek fel Anyuhoz, tipp be a fürdőbe, kezet mosok, aztán szólók kifelé:
- Te, Anyu, benézted a flakont.
- Mit néztem be? - csattogott Anyu az ajtóhoz.
- A testápolós cucc van a mosdón.
- Nem, kislányom, az szappan.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2016-01-25 18:35 Dana

Dana képe

Hát, igen... Ez már csak ilyen. A gyöngyvirágról életem első dezodora jutott eszembe -- irtó boldog voltam vele, gyöngyvirág illatú volt, valamikor a nyolcvanas évek végén. (Azért emlékszem rá, hogy mikor mert még tömbházban laktunk, emlékszem magamra, ahogy...) ...szagolgattam, és lenyomtam a gombot, közelről telefújva a duda orromat dezodorral.
Elég durva volt.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2016-01-25 17:46 A. Dixon

A. Dixon képe

Öcsém két ujjal tud gépelni. Ezt sáska vagy mantisz technikának hívjuk. Eléggé lassan gépel, keresgéli a betűket a billentyűzeten.
Elakadt egy írása közepén, elveszett az ötlet. Két nap múlva a munkahelyén szállta meg az ihlet, gondolta, stikában, gyorsan leír mindent, mielőtt elfelejti.
Vad gépelésbe kezdett, a kollégája fél óráig bírta szó nélkül:
- Mit csinálsz?
- Gépelek.
- Jó, de mit.
- Levelet írok a vevőnek.
- Figyelj, öt éve ülök veled szemben, még sosem láttalak ilyen lelkesen gépelni! Biztosan nem a dolgozol! Na, mit csinálsz!

:)

Az otthonka az emberi test fóliasátra. 110% nejlon, minden ellen véd, az atomtámadást is lepergeti. - Bödőcs Tibor

h, 2016-01-25 18:32 Dana

Dana képe

:-D

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2016-01-26 14:22 Gitáros

Gitáros képe

Ismerősünk mesélte.

A fiával indultak valahová, és éppen be akartak ülni a kocsiba, amikor az utcán szembejött velük egy nagyon csinos nő, aki egy gyönyörű skót juhász kutyát vezetett pórázon.
A látványba belefeledkezve, egyszer csak megszólal a fiú:
- De szép állat!
Mire az apa:
- A kutya se csúnya!

Miki

v, 2016-02-14 08:32 Roah

Roah képe

Álmok útján sétálni, repülni kalandos és izgalmas, de időnként félelmetes is - ébren az ember magától is megijedhet.
Akik közelebbről ismernek, azok nagyjából tájékozottak az álmaimat illetően is: a próbatételeseket, a katasztrófákat, vagy azokat, amik az oslói merénylet, vagy a párizsi terrortámadást előzték meg, tudják, hogy évtizedek óta álmodom egy óriással, aki az elmúlt néhány évben, noha még mindig hatalmas, emberszabásúbbá alakult, legfőként a hangja, amit sokáig nem bírt a fülem és az agyam elviselni sem.
De amikor családon belül történik valami...? Álmodban?
Álmodtam. Újra csak álmodtam. Azt, hogy legidősebb Unokaöcsémet meggyilkolják; hátulról, egy szőke ember, akinek beteg volt a szája. Műtéti heg húzott egy vékony redőt a felső ajkába. Láttam, ahogyan hátulról rátámad, láttam, ahogyan körülnéz, láttam a gúnyt, a megvetést, éreztem a gyűlöletét, a haragját, az irigységét.
A saját sikolyomra riadtam fel - azonnal a párnám alá nyúltam a telefonomért. Hajnali fél három, ezt láttam a kijelzőn. Kikerestem Unokaöcsém számát, és égő szemmel azonnal smst írtam:
"Azt álmodtam, hogy megöltek! Hogy hátulról valaki kitörte a nyakad! :((( HÍVJ FEL MA! Álmomban megmutattad, ki tette, meg egy csomó dolgot!!"
Hogy lehet ezt leírni? A történet folytatását? Azt, hogy az Unokaöcsém nem hívott fel másnap, nem tette, mert az sms-mre riadt fel. Arra, hogy álmában egy szőke férfi hátulról kitörte a nyakát, egy ember, akinek a szája sebhelyes.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2016-07-10 18:56 Dana

Dana képe

Sosem hallottam még olyan hosszan és jó ízzel nevetni nagymamámat, mint tegnap, amikor közöltem vele, hogy a kiskertünkbe beköltözött az anyakirálynő. (Értve ez alatt azt, hogy egy méhcsalád egy királynővel az élen a "gázcsonk" burkolatát választotta ideiglenesen otthonául.)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-07-10 20:07 Sren

Sren képe

:)))

Mamóka egész életében bolti eladó volt. Amikor ő dolgozott, akkoriban még húdenagy durranásnak számított egy-egy új illatszer megjelenése.... Így hát, amikor egyszer jött egy kifutó termék, alig várta, hogy lejárjon a munkaidő. Zárás után odaszaladt az illatszeres polchoz, lekapott egy terméket, levette a kupakot, és beleszagolt. Finom, markáns illata volt. Mamóka lelkesülten befújta magát vele, de úgy rendesen: válla, nyaka, arca körül telibe, egyfolytában nyomva a spray fújókáját.

Borotvahab volt...

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2016-07-10 20:41 Dana

Dana képe

:-))

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-07-10 22:05 Tim

Egyik haverom mesélte:
Volt egy kollégája, akinek az volt a bunkó szokása, hogy kérdezés nélkül mindig lenyúlta valakinek a dezodorját, és alaposan befújta magát bal vállától a jobb derekáig, jobb vállától a bal derekáig, majd visszatette a flakont, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Egyszer a srácok megunták, és a dezodor címkéjét rátették egy fekete neoluxra. Festékszóró az öltözőszekrénybe, a többit sejthetitek…

h, 2016-07-11 16:12 A. Dixon

A. Dixon képe

A munkatársnőm múlt héten összetörte a telefonját. A férje odaadta neki az ő régi törhetetlen, nem okos túlélőtelefonját, amíg nem vesznek újat.
Nem mondom, hogy nem nevettem, mikor hosszas próbálkozás, sóhajtozás (és a telefon három perces rázása) után munkatársnőm kijelentette, hogy valami gond lehet a céges wifivel, mert nem tud csatlakozni.

Az otthonka az emberi test fóliasátra. 110% nejlon, minden ellen véd, az atomtámadást is lepergeti. - Bödőcs Tibor