Zsoldos-díj, SF, Vásárhelyi Lajos és vonatkozó gondolatok

Nos, noss…

Kicsit félve, vegyes érzelmekkel hozom ezt a cikket – de hozom, vállalva a felelősséget, mert láttam már Vásárhelyi Lajost „működni”… Volt szerencsém látni-olvashatni például az első (és majdnem utolsó) Karcolat antológiának felkért kritikusaként, amikor is úgy lehúzta a cuccot, hogy a fal adta a másikat! Ennyi idő után már bőven kiforrt a dolog, akik benne voltak, tudják: Lajos „bácsi” nem mindig „csak egy picit” gunyoros.:) Volt szerencsém végignézni néhány volt kollegám online vitáját Lajossal, és ma sem tudom, melyik fél vérzett el az eszmecsere folyamán.

Anno, a Lélekalja Kávézó című írásom miatt, magam is érdekelt voltam. Vásárhelyi Lajos minden egyes, a kötetben megjelent novelláról írt kritikát, ha jól tudom. Ezeknek egy része nyilvános felületen jelent meg, nagyobb hányaduk pedig egy magazinban. A Lélekalja kritikája magazinban szerepelt, amit én nem rendeltem meg csak azért, hogy lássam, mennyire húzza le egy profi kritikus az írásomat, amelyről tudtam, hogy a maga helyén teljesen jó írás. Nem vagyok mazochista, ezért Timnél (aki anno ezt novellát lektorálta) szókimondóbb és kegyetlenebb kritikus nem kellett nekem.
Lehetőség lett volna Lajossal felvenni a kapcsolatot, és elkérni a kritikáját privátban, de úgy voltam vele: „jééézusom, gyerekek, ez csak egy novella, ne cifrázzuk már”.

Így hát sosem tudtam meg, mi is volt Vásárhelyi Lajos véleménye az írásomról.

Nem vagyok SF-es, és nem vagyok agyoninformált sem a különböző műfajokban és a kritikákban… De azért, úgy vélem, van elég (hm, intuíción alapuló? :D) tájékozódási képességem az írói-lektori-kritikusi világban ahhoz, hogy legyen egy képem erről-arról.

Mára úgy vagyok Vásárhelyi Lajossal, hogy igen, látom, hogy tapasztalt veterán, és olyan kritikus, aki tudja, mit beszél.

Elnézem, hogy árnyalatnyit (mondom: árnyalatnyit) részrehajló – senki sem olyan sokoldalú, hogy diszkógömbnek vallhassa magát! Elnézem az „uff, én beszéltem!”-stílusát – hiszen mind a saját látószögünkből nézzük a világot, a hivatásunkat, mindazt, amihez értünk, a munkahelyi dolgoktól kezdve a vasárnapi ebéd megalkotásáig.

Azt gondolom, hogy olyan világot élünk, amikor mindenki írónak hiszi magát, és ezeknek max egy ezreléke, aki tényleg az.

És vonakodva, de azt gondolom: több Vásárhelyi kéne létezzen, aki aztán a csontig lemar rólad mindent, ami NEM író. Mert az írás csak onnantól kezdődik… (Mint ahogy egy kedvenc válogatásomban hangzik egy régi Nagy Öreg szava: „Az író nem akkor író, ha ír – az író onnantól író, amikor ÁTÍR.”)

De, ismétlem, nem vagyok mindentjáró lánctalpas a témában; ezért rugalmas befogadókészséggel várom véleményeteket.

Ja, a cikk:
https://www.scifi.hu/2017/09/18/a-negativ-aha-elmeny-vasarhelyi-lajos-er...

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2017-09-23 18:20 Sren

Sren képe

... És ti?

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2017-09-24 11:14 Ovidius

Ovidius képe

Tudod mi ez, amit Lajos leírt?! Tipikus magam elé morgok, mert mást nem nagyon lehet csinálni. Amit leírt, évtizedek óta ismerem, mint általános kritikusi toposzt. Fogta az élményeit -- már amit az adott művek olvasása adott --, és leírta őket.
Erről egyébként, gúnyosabban és maróbb feelinggel Para is írt már. Mármint az írótípusokról. Azokon jó nagyot röhögtem. Lajosén elszomorodok, mert ha ez a merítés általános eredménye, amin dohog, akkor baj van.

Egyébként itt a Karcon, éppen vagytok páran, akik jól írnak. Igaz, én nem kritikus, hanem mezei olvasós vagyok, és leírtam már: nem írok, mert nem is tudok írni elemző kritikát. Egy dologgal törődöm olvasás közben: azzal a szellemi-lelki összhatással, érzéssel, amit kivált belőlem az írás. Ha ez folytonos és végig harmóniában van önmagával, akkor az írás jó. Persze, itt az alapvető írástechnikai elvek nem szempontok, mert azokat egyértelműen elvárom minden írást jegyzőtől.

Mivel az Avana Zsoldos díjjal foglalkozó területe a legnagyobb, gondolom a sci-fi tematikájával találkoznak a belső kritikusok leginkább. Erre mit mondjak? Semmitérő kliséhalmazok és klóntoposzok tömkelege, amivel találkozhatnak. Ez nagyon az írás világának alsó tagozatos része lehet, ha ennyire negatívan látja egy régi kritikus. Amin nem csodálkozom. Pár hónapja volt a Molyon egy vitánk, egy frissen kiadott posztapokaliptikus témájú könyvről. Az író a fenti hátteret humoros harci-akciókavalkád helyszíneként használta. Aztán, amikor pár mondatban leírtam, hogy posztapokaliptukis világok teremtő motívuma maga az apokalipszis -- amiről jó volna, ha még egy kezdő író is tudná, hogy mi --, a könyvet kiadó munkatársa (aki részt vett a vitában), kicsit meglepődött. Ugyanis kapott tőlem egy definíciót, ami eleve megadja, hogy egy témát hogyan illik az alapmotívummal konzisztens módon kidolgozni. Az már hab a tésztán, hogy az egyik legkényesebb fiatal sci-fi kritikustól komoly elismerést kaptam ezért -- két mondatban...:D
Ezt csak azért írtam le, hogy hidd el, Ti itt jó páran tehetségesen, jól és befogadható módon írtok. Több idő és munka kellene, hogy még jobban szem elé kerüljenek az alkotásaitok..
De, ez már egy másik kérdés...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

v, 2017-09-24 20:08 Sren

Sren képe

Néha ez a baj a világgal, néha amaz. Néha az, hogy nem adjuk meg egymásnak a maximális teret, időt és hitet. A legjobb esetben is max tudomásul vesszük a másik véleményét. Olykor – ha jól tálalta – óriásit derülünk rajta. De csak ha jól tálalta. Mint Para. Mert miért is ne, tálalni nagyon tud a fiú!
De hogy ez neki mibe kerül, megint más kérdés. És akkor nem említem tisztánlátásának és tehetségének egyéb mélységeit. Jaj, sok, sok oldala van annak az éremnek…

Ne haragudj, Ovidius. Tudod, hogy nagyra becsüllek, és a véleményed sokat jelent számomra.
De… tudod, sok éve lektorkodva, korrektúrázva, és gyakran megtapasztalva ezt-azt… kicsit igenis hajlok afelé, hogy elismerjem még az „ellenséges fél” részleges igazát is – kicsit tán olyképpen, ahogy ellenséges katonák osztották meg egymás közt az utolsó cigijüket a lövészárokban. Végül is, „egy csónakban evezünk”, vagy mi.
Tényleg vannak ilyen és amolyan típusú írók, írások. És amennyiben én ezt itt jegyezhetem, Lajos a maga szekciójában miért ne tehetné?

Nem védeni akarom. Nincs rászorulva, sőt. (Sőt. :D) De általa felmerült egy bizonyos téma. Továbbra is kíváncsi lennék, hányan tudtok túllépni az ösztönös unszimpátián (vagy szimpátián), és a lényegre reflektálni.

Írótípusok. Írások. A Szent Zsáner. Tényleg egyedül vagyok azzal, hogy ebbe márpedig bele kell nyugodnunk?

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2017-09-24 20:25 Ovidius

Ovidius képe

:D Ez a szmájlihelyettesítő jel, az egyetértés jele. Valószínűleg félreérthető voltam. Ahhoz tartom magam, hogy Lajos morgott. Simán. Annyi selejtet olvashatott, hogy belefáradt, ezért morog. Csak úgy, magában. Egyébként megértem, mert én is morgok, ezt Te is nagyon jól tudod...
Túl jó írásokon nőttem fel ahhoz, hogy könnyen túllépjek a szeméten. Ezért nem is tudok igazán részt venni a Karcolaton megjelenő írások szelektálásának munkájában. Kényes és önző vagyok, ezt elismerem.
Egyébként anno az Intergalaktikán egy író össze akart hozni vele, mert szerinte nagyon hasonlítunk gondolkodásban...
Jelenleg ennyit tudok mondani...:D

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

v, 2017-09-24 19:32 Suana

Olvastam. Elsőként a Te írásodat, majd Vásárhelyi Lajos cikkét.
Most gondolkodom. Bőven van min. Hol siklott ki az irodalom (műfajtól függetlenül)? És mikor? Vagy az emberi
(írói) önértekeléssel van baj? Elfogultak vagyunk saját magunnkal szemben? Kihalt az önkritika? Vagy egyszerűen nem találunk megfelelő összehasonlítási alapot? Talán ez utóbbi volna a legszomorúbb lehetőség.

Sajnos, nem ismerem Vásárhelyi Lajos munkásságát, de ez az írása - szerintem - nem csipkelődő, gonoszkodó hangulatú. Inkább olyan - feladom, ennyi, ez van, nincs mit tenni, sajnálom - érzést ébreszt bennem.
Viszont abban tökéletsen biztos vagyok, hogy ettől az Embertől rengeteget tudnék tanulni.

Örülök, hogy elolvashattam ezt a cikket. Köszönöm. :)

Üdv: Sz

v, 2017-09-24 20:14 Sren

Sren képe

Éééés tessék, végre egy elfogulatlan (bár többek szemében talán inkább naiv) vélemény.

Lajossal vigyázni kell, Suana. Harap. Mégis, bárha rajta keresztül, miért ne próbálnánk - legalább néha - tágítani a látószögünket?

Továbbra sem védem őt. Az amatőr irodalmat, a középszerűségből való kiemelkedés sziszifuszi nehézségét, a tipizálás elleni eszközöket szeretném tárgyalni... Vagy ha épp tárgyalni nem is, legalább azt elérni, hogy elgondolkodjanak rajta...

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2017-09-26 05:21 bupber 81-Szomb...

A középszerűségből való kiemelkedésért, ha tesz az egyén, akkor lehetséges eredmény is. Szerintem, ha tényleg akarja, megszab egy célt, egy lemérhető eredményt, és megtervezi a hozzávaló munkát, eszközöket, eltervez egy időbeosztást, és akkor haladni is fog.
A kritikára szükség van, és inkább egy Vásárhelyi Lajos tegye, mint egy amatőr. Apropó, olvastam a Vera linkjén a kritikákat. Ez az ember harap? Ennél jámborabb kritikát már nem is igen lehet írni.
Szerintem érdemes odafigyelni a kritikákra, akárhonnan van szerencsénk hozzá. Ha valamire azt mondja valaki, hogy túl hidegek a szereplők, érdemes elgondolkodni, visszaolvasni, mit és miért mond, lehet, nincs is nagy baj, néhány szóval helyre is lehetne tenni, vagy legalábbis jobbá tenni. (és azért, józan ésszel el lehet dönteni, van e valami alapja annak, amit mond)
A középszerűségből való kiemelkedéshez én fontosnak tartom, hogy ne kapkodjon, ne siessen az egyén. Időben, ha gondolatunkat rajta tartjuk az írás egy részén, maguktól jönnek az ötletek, változatok. Egy jó párbeszéden, például anya és fia közt, mely oldalakat betölthet, miután már elsőre és bénán megíródott, még heteket lehet gondolni rá, szemelőt tartani a metrón, villamoson, mosogatás vagy kertészkedés közben, mert az agyunk meghálál érte. Persze, ehhez el kell mélyedni az adott helyzet bonyodalmába, az indulati szavak kutatásába, és az élettapasztalatok szerinti átírás már meg tudja érinteni az olvasót, úgy érzelmekben, mint a szavak mögötti dolgokban. (sietek, remélem érthető, mit akarok mondani)
És ez minden egyes jelenetre érvényes. Átírni, kihúzni, újraírni az egész oldalt, olvasni, összehasonlítani, olvasni, elgondolni, mit is akarunk mondani a nagyközönségnek, olvasni, megtervezni a mondanivaló útját a szövegben, olvasni és hasonlítani, megszerkeszteni az arányokat és nem utolsósorban olvasni, azt is megválogatva.
Tudom, hogy nem mondok újat. Ugyanezt elmondták mások is többször, de néha nem árt frissíteni, meg nem nagyon látok más módot rá.
És ja, az olvasást úgy ajánlom, hogy minden könyvet kétszer egymásután. Mert csak a második olvasás vezet rá igazán (amikor már tudjuk, hova lyukad ki a dolog), mi miért van, mi a szerepe.
És érdemes elolvasni ezt a kivonatot:
http://www.konyvonline.hu/index.php?lap=konyvek/reszletek&bok_id=119.

h, 2017-09-25 10:44 Blade

Blade képe

Nos, mivel Lajos bácsi szeret kötekedni, gondolom, nem bánja, ha az ő soraiba is belekötnek. ;)

1. Például a zsűri megőszüléséről: kezdő mesélőkről lévén szó miért vár a zsűri jól megirt történeteket? Miért őszül bele abba, amit elétesznek? Hiszen nyilvánvaló, hogy mi fog történni. A nyilvánvalóba szerintem nem kell beleőszülni. Vagy méginkább nem kell vállalni, ha már ilyen szenvedést okoz. Irány a templom, a kocsma, vagy a strand, kinek hogy, és máris nincs probléma.

2. Ezek a kategóriák inkább a szerzeményeknek szólnak, nem a szerzőknek. Hiszen mindenki irhat ilyent is, olyant is. Meg olyant is, ami egyikbe se esik bele, vagy többe is egyszerre. Én is olvastam pár ezer novellát, nehéz skatulyázni, könnyű mellélőni. Kezdőkről lévén szó inkább arra kellene szerintem figyelni, kiben van valami kis úgynevezett "tehetség", vagyis inkább egyediség, bár valószinűleg az mindenkiben van, kérdés, tud-e és akar-e kezdeni valamit vele.

3. Ha a kritikuson érzed, hogy lekezelő, onnantól nem vehető komolyan. Ez meggyőződésem. Mondanám, hogy "szent" meggyőződésem, de ez egy elcsépelt, rosszul használt szó. A kritikus legyen jó pedagógus, vagy ne legyen kritikus. A jó pedagógus meg úgy tanit, hogy a diák észre se veszi, mennyire jó lett egy adott területen. (Nekem szerencsére volt pár ilyen tanárom.)

h, 2017-09-25 15:29 polgarveronika

polgarveronika képe

http://www.sfportal.hu/vasarhelyi-lajos-gondolatai-a-2012-es-zsoldos-dij...

Nem ismerem V.L-t, sem a munkáit.Itt olvasható néhány soros kritikája a benyújtott anyagokról Találtam köztünk Karcost is.

Egy zsüri kritikája nem kőbe vésett dolog, és nem az abszolút igazság. Olyan nincs is. Egy adott pillanat, adott lelkiállapot függvénye. Amit ma jónak tartunk, azt holnap nem biztos, hogy szeretjük, és fordítva.
A magam részéről, úgy vélem, hogy aminek egy író a legkevesebb hasznát vesz,az a felkent és fizetett kritikus, egyszemélyes "majdénmegmondomatutit" kinyilatkoztatása.

Üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

k, 2017-09-26 12:05 Tim

„Nem vagyok mazochista, ezért Timnél (aki anno ezt novellát lektorálta) szókimondóbb és kegyetlenebb kritikus nem kellett nekem.”

Na, tessék! Már megint kezdi…
Egy szavát se higgyétek! Valamiért a fejébe vette, hogy szörnyet kreál belőlem. BELŐLEM, akinek olyan pihe-puha és lágy a szíve, mint egy vajas plüssnyuszinak.
De legyen! Sren, ha ennyire megállított a növésben a régebbi véleményem, akkor most revánsot vehetsz. Nyugodtan szétcincálhatod egy, vagy több írásomat, és akkor hóhérakasztás közben talán kicsit helyre áll a lelki nyugalmad. :P

k, 2017-09-26 15:46 Sren

Sren képe

Revans, ugyan már! Számtalanszor vettem azóta, leginkább akaratlanul, és sosem örültem neki. Erről ismerszik meg a korrekt kritikus. :D

Viszont jókat veszekszünk, froclizzuk-gúnyoljuk egymást, másnap pedig sziszegve vigyorgunk a lila foltokon. (Ja, hogy ez kívülálló számára nagyragadozók vérre menő, brutális harcának tűnne? Hát, majd egyszer ír róla valami naiv kis szende egy blogot. :D)
Na gyere, szépségem, adj egy puszit!
(Ne adj. Beteg vagyok, és a láztól szörnyen kisebesedett a szám. De mert a dokinéni nem enged dolgozni, legalább gürizhetek a könyveden. :-*)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2017-09-26 15:44 Sren

Sren képe

Ovidius és Szombatfalvi Laci: köszönöm.:) Pontosan ilyesmire gondoltam: őszinteségre, és arra, hogy kicsit belegondoljunk… Igen, néha morogva, és többnyire tehetetlenül, de mégiscsak.

Többeknek meséltem már, mennyire földhöz vág a felhígulás, az önjelölt írócskák önfényezése, a Fészbúkos villogás, az aktuális Szent Zsánernek való csontig nyalás (bocs, tényleg elkeserít), a futószalag-kiadók a tízperces sztárjaikkal, stb, stb.
Szerintem Vásárhelyi sem tett mást, mint ezt a maga módján kifejtette. Ilyet én is tudnék, mondhatnám, Karcos és hozzánk közeli amatőr szerzőket skatulyázgatva, de ahogy Ovidius rámutatott, Para ezt már megtette, sokkal élvezhetőbben nálamnál.

Csakhogy Lajos bácsi egy szinttel „feljebb”, profiként teszi ezt, és hát elég lelombozó látni (és érteni), hogy ott sem kolbászból van a kerítés. Ugye, most mosolyogtok rajtam? Tegyétek, igazatok van! Végső soron mit is várnék? Szivárványon lebegve vágtázó unikornisokat? Tényleg vicces, és vannak, akiktől kapnék is a naivitásomért! :D
Csak… számomra ennek az egésznek van egy olyan stichje, amikor egy-több eminens ott áll a friss diplomájával, amiért igenis megdolgozott, aztán kiderül, hogy a Legnagyszerűbb Egyetemen, ahová pont most vették fel, szintén léhűtő a legtöbb társa, és szintén bunkók a tanárok, csak ott már professzornak hívják őket… (Oké, buta hasonlat, de ne feledjük, a legtöbb hasonlat AZ.)
Mit tesz az említett eminens?
Vagy beolvad, és megpróbál mindezzel együtt mozdulni, és az évek során szépen beleszürkül.
Vagy megőrzi egyediségét, de jobbára az asztalfiókjának.
Vagy túlélésre játszik.

Szerintem ezek vagyunk mi itt többen. Túlélők.
De ettől még nem jó nézni a hullámvölgyet, és tudni, hogy a belátható jövőben nem is nagyon várható javulás.

Tehát morgunk, és kritizálunk. Most épp a hígulást, a középszert, a tipizálhatóságot, a sok birkát, akinek erre van igénye, stb.

Blade:
„Ha a kritikuson érzed, hogy lekezelő, onnantól nem vehető komolyan.” – Pontosan! Sovány vigasz, de kicsikét mégis vigasz, hogy ez itt, ebben a kis „kritika-láncreakcióban” rólunk, akik itt kommentelünk, nem mondható el. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2017-09-26 18:27 bupber 81-Szomb...

Ja, és még egy dolog, amivel számolni kell. Ismerős? –

„Köszönöm feleségemnek, Elizabethnek, meg két gyerekemnek, Ruthnak és Billynek, akik nélkül ez a könyv két évvel hamarabb kész lett volna.”

És még egy Zorbásztól: „Ej, de meglátszik, hogy nem játszol semmilyen hangszeren! Miket nem fecsegsz itt összevissza! Otthon csupa gond, asszony, gyerek, mit együnk, mit vegyünk fel, mi lesz velünk? Pokol! A gitárhoz pedig kedv kell. Ha a feleségem nekiáll keserűen panaszkodni, ugyan milyen kedvem lenne a gitárhoz? Ha éhesek a gyerekek, és nyavalyognak, tessék, muzsikáljon akkor uraságod! A gitár megköveteli, hogy akkor csak őrá gondolj. Érted már?”

cs, 2017-09-28 16:47 Sren

Sren képe

Laci: az idézetek rendesen telibe kaptak, köszi. :D Hát igen, az íráshoz ihlet kellene, és azzal nem mindenki van folyamatosan megáldva. (Sőt, aki nincs, némileg gyanakodva szemléli azokat, akik, bocs a kifejezésért, de sz*rják a történeteket…:D) Plusz ott a Nagy Büdös Élet, igen. Múzsa istennőnk látogatást tesz két-három hónap után egy ködös őszi reggelen, de nem talál otthon, mert már hajnalban dolgozni rohantam…
Vagy nézzük a rendkívül ritka alkalmat, amikor szabadnapos vagyok, és a Múzsa is épp ráér! Az ám, de a ritka szabadnapokon hozok be minden mást, ami a munkám miatt elmarad: muszáj teszkóba rohannom, vagy a rendelőbe a receptekért, vagy befizetni a számlákat, vagy patikába, dohányboltba, továbbá szeretteim érdekében alkatrészboltba, kertészetbe, iskolába szülői értekezletre – és ha nincs szerencsém, akkor ezt mind egy napon. Persze csak miután jó előre megfőztem az ebédet és megraktam a mosógépet. :D Múzsa asszonyság képtelen szárnyfordulattal bírni, amit én ilyenkor összerohangálok. :D

Vicces, de mégsem az, mert a Múzsa sértődékeny, és hajtűkanyarral megy a betűleves-döntögetőkhöz.:(

Ekibacsi: ragadozók lapulnak a bokrok mögött, inas testükön ezer heg. Feszülő izmokkal várnak. Túlélők. Évek óta kevés jó préda, annál több kegyetlen harc jutott nekik: persze, hogy gyanakvók, óvatosak, és többnyire nem kimondottan lelkesek. Sokan fáradtak, ők inkább rálegyintenek. Az igazi Vadászok várnak. Talán eljön az idő, amikor kitörhetnek. Na, AZT a csatát kevesen fogják ép bőrrel megúszni.:)

Várnak.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

p, 2017-09-29 13:29 bupber 81-Szomb...

„Hát igen, az íráshoz ihlet kellene, és azzal nem mindenki van folyamatosan megáldva. (Sőt, aki nincs, némileg gyanakodva szemléli azokat, akik, bocs a kifejezésért, de sz*rják a történeteket.)”

Már megint nem értek egyet. Valamikor írói érettségem pincsikorában azt hittem, kell a múzsa. Egy nagy frászt!

A gyertyák csonkig égnek – EGY történés: két barát hajnalba nyúló beszélgetése.
Ian McEwan: Vágy és vezeklés – EGY történés: Bryoni félreértése.
Llosa: A város és a kutyák – EGY történés: Rchardo Aranna halála.

Az író a véleményéhez keres egy történést, ami megfelel tézisének, és a történés előzményeivel meg utóhatásával ábrázolja azt. Ez pedig nem más mint munka.

IRODALOM – csakis az az írott mű, mely az olvasok nagyobb köréhez maradandó hatással kíván szólani.
Ha meghívnának a legnagyobb nézettségű tv-műsorba, hogy itt az alkalom, beszélj! Mit mondanál a nagyközönségnek?

Steinbeck: Érik a gyümölcs – a világválság következményei. Az ember. Bizonyos külső változások hatására milyené is válik az ember?

A Pál utcai fiúk – a becsületesség, a túlzott becsületesség, ha kap is néha elismerést (Ács Feritől), mondjon ki mit akar, nehéz út a sikerhez. Sőt, hogy ez jobban ki legyen hangsúlyozva, viselője a végén bele is hal.

Log line – egyetlen mondattal mond el, miről akarsz írni. Ha nem zavar semmivel a társadalom, egyes munkatárs, a szomszéd, a hivatalok által felállított rendszer, vagy mit tudom mi, és a kedves barátnak nincs amiről panaszkodj, akkor ne is írj.

Ha meg csak egy annyi is van, hogy a járdaszegélyből kifordult egy kő, arról is lehet írni. Kérdésekkel. Hogy lehet a leghatásosabban elmondani? Hát hogy… Valaki kitöri a bokáját. De hogy lehet olyan béna, nem látta? Nem, mert a telefont nézte, és sötét volt. Ilyen felelőtlen volt az az ember? Igen, ezt be is mutatom egy előzményben. És mi lett tovább? Az unokahúga hisztizett ma, mert a gipszes boka miatt elmarad a megígért várlátogatás. És a szereplők meg a történés által elmondom, ami bennem van, kifejtek egy eszmét. Minél keményebben, annál nagyobb közeget mozdít meg.

Na, pillanatnyilag ez jött össze, de gondolom a lényeg érthető. És ha van pár száz kérdés, akkor lehetséges egy regény is. És az indító véleményre koncentrálva, tudva, mit akarunk elmondani, kimaradnak a felesleges dolgok. Ez szerintem munka, és kevésbé a múzsa dolga. Persze kell hozzá…

p, 2017-09-29 15:55 bupber 81-Szomb...

Elnézést, ha most kifakadok. Mert fáj.

Ha jól tudom volt szerencséd szakmabeliekhez. Én viszonylag gyakran ülök közéjük. Hallgattad, hogy beszélnek? És hallgasd a könyveiket. Milyen éles a hang és milyen mélyről jönnek az indulatok, akár pozitívek, akár negatívak. Van egy hang.

Olyan egyszerű elmondani az „ilyent-én-is-tudok”-nak, legyenek önmaguk, betartani sem nehéz, de ő nem érti, jobban akar csillogni, mint az egész Hollywood együttesen.

Beszélgetnek a szakmabeliek, amikor találkoznak, és amikor nem, könyveiken keresztül társalognak. Minden percük, minden ízük remeg az alkotástól. Mintha más emberek lennének, csakis ennek élnének. Hosszú időkre visszanyúlik a fonál, nem is tudni meddig. Átveszik elődeiktől, és viszik a terhet. Ábrázolások, metaforák rögződtek és rögződnek a folyamatos munkán. Boccaccio sólyma, Dante pokla. – A mai „ilyent-én-is-tudok” mindenről ír, más világról és teleportálásról, de nem társít semmit semmivel, ezt sem érti.
A konyhakés elvágja valaki nyakát, csuklyás, sötét ember lépik a színre, de nem ismeri Gogol Holt lelkek -jét, Egy őrült naplóját vagy E.A. Poe-t. Nem tudja, hogy minden egy egésznek a része.

Irodalomtörténet? Kinek? Minek?

Metaforákat emlegettem, meg a munka folytatását. Hemingway lángoló háztetője, már nem is tudni, hogy először kinek a bohóca. Steinbeck (nem vagyok rest bemásolni) félszeműje:

„Vékony volt s piszkos, olajos bőre ráfeszült inas izmaira. Fél szeme hiányzott, s a meztelen szemüreg körül meg-megrándultak az izmok, valahányszor ép szeme mozdult. Nadrágja, inge megvastagodott a beleszáradt olajtól, keze fölrepedezett, s összevissza volt vagdosva. Nehéz, vastag alsó ajkát bosszúsan biggyesztette le. (.)
– Úgy látszik, nem nagyon szereted a gazdádat.
– Gyűlölöm – mondta halkan. – Jól tudja a módját, hogyan kell az embert megkínozni. Van egy csinos tizenkilenc éves lánya. Azt mondja nekem: Szeretnéd-e feleségül venni? Nekem mondja ezt! Ma este meg azt mondja: Táncmulatság lesz, szeretnél-e elmenni? S ezt nekem mondja, nekem! (.)
– Tom feléje fordult: – Ide figyelj barátom. Te mutogatod a hiányzó szemedet. Piszkos vagy, büdös vagy. Magad akarod így. Ez tetszik neked. Szereted sajnáltatni magadat. Persze hogy nem kezdhetsz ki senkivel, ha az üres szemgödrödet mutogatod. Tégy rá valamit, és mosd meg az arcodat. Akkor senkit nem kell csavarkulccsal leütni.”

Bocs, ha túl fárasztó vagyok.
Jó lenne valami értelmet, eszmét adni az írásoknak, és nem üres aggyal ülni le írni, többször hallgatni Krúdy hangját, vagy egy Vidor Miklósét. De lehet Chandler is:
„A lovag hátratolta a sisakrostélyát, hadd lássák, hogy volt gyerekszobája” – mert ez munka és mesterség.

„Sok embernek látta vonásait és ismerte meg arcát, akárcsak Odüsszeusz, sokfélének látta a világot és az embert. Pillanatra sem szunnyadt el benne az együttérzés a könyörtelen társadalom áldozataival. Ebben van írói és emberi nagysága”

szo, 2017-09-30 15:50 Sren

Sren képe

Nem vagy fárasztó, Laci, sőt köszönöm a kommenteket. Végre is, ha épp vitázni, eszmét cserélni nem is futja mindig, de jó dolog látni a többiek véleményét, gondolatait, és eltűnődni felette.

A Múzsával kapcsolatban: naaa, most hogyan kellett volna fogalmaznom, hogy ne legyen félrenyelhető? Szubjektív tapasztalatot meséltem, ennyi. Nálam így műkszik, de tapasztalataim szerint többeknél is. Gyakran említésre kerül itt a Karcon, de valószínűleg más műhelyekben is: milyen is az, amikor az ember ihletetten ír, és milyen az, amikor feladatszerűen. Ég és föld a kettő. „Csak” ésszel, tudományra, ismeretekre építve nem lehet… vagy lehet, de akkor a végeredmény olyan lesz, mint egy vezércikk. Lehet másoknak bocsánatos bűn, ha ők nem érzik a „műanyag ízt” a történetem olvasva, de nekem nem bocsánatos. Mondok valamit: több remek történet leledzik a gépemen. Befejezetlenek, mert csak információra építenek… gondolatokra, és nem ötletekre. És itt nálam meg is vagyon húzva a határ. Egyéni szoc problémám, tudom, de nálam így megy, illetve, pont ez az, hogy nem megy… Írni kizárólag ihletetten vagyok képes.

Irodalomtörténet és tsai… Igen, teljesen igazad van. Számomra azonban van ennek egy olyan mellékíze, mint a generációs szakadékokkal kapcsolatos kérdéseknek (egy ilyent, kölyökévekkel kapcsolatban, pont tegnap osztottam meg Fészen), nevezetesen: ez van, és bár sajog rendesen (ha nem így lenne, nem osztanám, de érző lény volnék), de ami volt, azt nem hozhatjuk vissza, mi végre hát siránkozni felette? De félre ne érts: ez is csak én vagyok, nálam így működik. Ha a baj már megvan, mit óbégassak? Azzal tán helyrehozom? Exférjem nagyon utálta ezt a vonásomat (csak hogy közelképet mutassak erről): képes voltam holt nyugodtan kipipálni, hogy valamelyikünknek sikerült rondán meghúzni a kocsi oldalát, vagy elkövetni bármi tűrhetetlent. Nem értettem a fiúhisztit a káreset felett. Semmilyen káreset felett. Hisz az már megvolt, készen volt, innen kezdve nem a sajnálkozás játszik, hanem előremutató tervezés, hogyan is lehet helyrehozni.

Keménység, vagy struccpolitika? Laci, vannak könyveim, amelyeket a mai napig se olvastam. Türelmesen, por- és öregkönyv-szagúan vár és vár rám a Pármai Kolostor, a Csendes Don, a Híd túl messze volt és az Oroszlánkölykök is, hogy csak néhányat említsek.

Néha – de ez már igazán bizalmas vallomás tőlem! – elnézem csodálatos könyvtáramat, és arra gondolok: istenem, lehet, hogy lesz ezek közül a könyvek közül olyan, ami túlél engem anélkül, hogy lehetőségem lett volna belelapozni…

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2017-09-30 19:45 bupber 81-Szomb...

Hó!… Brrr… brum, brum… BMW… tűű… tűű… tütüt, nem így gondoltam!

Látod, pont ezért sírnak a kiadás miatt az amatőrök, jobban mondva a nemkiadás miatt.

Hogy mondjam? Az ötlet, ami aranyat ér, és Hollywoodban külön fizetnek érte, nálunk meg Avatár jár az élen velük, önmagában nem elég. Kell egy egyedi, jó ötlet. És a részjelenetek is legyenek ötletesek, bár ez már sokszor magától jön, ha meg van az az egy nagy ötlet.
De legyen bármilyen jó az ötlet, és ha látod is az egész történetet előre, elejétől végig, abból csak családi videó lesz.

Értékek és eszmék nélkül nincs felkarolt kiadás, vagy elismerés.

Irodalomtörténetet nem azért említettem, mert a klasszikus regények jók. Azért mert, az emberi jellemek, gondolatok nem változnak, mindig voltak és vannak Döbrögik és Ludas Matyik. És Zolától McEwanig jó tudni, ki mit hogy dolgozott fel, ábrázolt. Még csak azért is, mert hasznára válhat az „ilyent-én-is-tudok”-nak, mert nem tud. Az alkotás attól még lehet aktuális, jelenkorban megírva, vagy éppenséggel sci-fi.

És a tehetség, a szövegstílus ötösének kell a merevséget, műanyagérzelmet eltávolítania az alkotásból.

És az olvasót is jobban megragadja, ha nem egy száraz, jópofa történeten megy végig.
Szereted S. Kinget, hát csapd fel könyvét bárhol. Most a Két Rose van előttem:
„Ilyenkor körben szokás ülni, lecsapható székeken, mint az iszákosok a Névtelen Alkoholisták találkozóin, és mindenki sorban elmondja, ami az elhunytról eszébe jut” – King véleményébe ütközöl lépten-nyomon, mert itt kártyapartiról van szó, és nincs elhunyt.

És felcsaptam Kinget máshol:
„Ilyenkor borzolja fel a fiatal férfiak lelkének felszínét a szerelem gondolata. Csodálatos évszak, boldogító érzés… Norman Danielst azonban egész más foglalkoztatta. Régóta fohászkodott már valamilyen kiindulási pontért, akár a legcsekélyebbért is, és most megkapta. Igaz elég sokáig kellett várnia rá – három kurva, kibaszott héten át –, de most végre itt volt.” – mondta valaki, hogy Kingnek nincsenek eszméi?

És Kingtől ezt olvasva nem lehet, hogy ne jusson eszembe Krúdy, pedig nem hiszem, hogy olvasták volna egymást. Most csak fejből idézek, nem lesz pontos: __ Esett a hó, a Kárpátokra, mintha mindent el akarna takarni. Mintha a tótok másért se imádkoznának. Pedig imádkozhatnának egyébért, teszem azt, krumpliért. Az volna a furcsa, ha Isten meghallgatná és hópelyhek helyet krumpli hullana __

Nem tudom, ha most érthető voltam.
Llosa Gamboa hadnagya és Ottlik Shultzeja, mintha fénymásolón húzták volna le, pedig nem hiszem, hogy olvasták volna egymást.

Nem kell nosztalgiázni, mert az egy egészen más dolog. Ian McEwan mai író, aktuális, és könyve megfilmesítésébe (2017) milliókat fektettek, de a történet 1936-40.!
Egyszerűen: az ihletet, az ötletet, ha nem szakmázod, nehezen lesz sikeres.

És azoknak, akik hisznek a csodákban, és várják:
Chad Harbach, egy pitiáner kezdő, mások mondanák, amatőr. Első regényes. „The Art of Fielding” – elkapkodták, és felkerült N. Y. Times bestseller listájára. Ma már nem amatőr.
Bevallása szerint kilenc évet dolgozott a könyvén.

v, 2017-10-01 06:48 bupber 81-Szomb...

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! – Egy kedves gyerek történet, de mekkora négerkérdés van beleágyazva!

Szerinted, ahhoz hogy az író ebben a formában kifejtse véleményét a nagyvilágnak az említett kérdéskörben, a múzsa szállta meg, vagy tudva, hogy mit akar mondani, aprólékosan kidolgozta?

Neked nem mondok újat: a vélemény direktbe való kitárása politikai cikk lesz, vagy jobbik esetben tárca. Ha meg egy történettel van ábrázolva, akkor irodalom. Az irodalomban nem foglalunk állást, megteszik a szereplők a szavaikkal és a tetteikkel.

Az alkotás nagyobbik része a töprengés. A mű megtervezését, ami a töprengésekből jövő ötletek eredménye, ha ihletnek nevezed, akkor ugyanarról beszélünk.

De szerintem, ha a mondanivaló vezérlete alatt alkotunk, és a történetnek megvan a célja, akkor nem sok fog az égből alápottyanni.

És neked, az autó „áttervezéséhez” kapcsolódóan:
„A múltat nem szabad dédelgetni; le kell számolni vele. Nem az ütések a fontosak, hanem az, hogy túléltük őket” – Stephen King: A két Rose, 338. oldal.

A könyveket nem csak szórakozásból olvassuk, hanem azért is, hogy tanuljunk belőlük. A középszerűségből való kiemelkedésnek ez egy fontos része lenne, mert a mai „ilyent-én-is-tudok” csak csillogni akar, tanítani nem. A tegnap volt a magyar népmese napja.

sze, 2017-09-27 11:26 Ekibacsi

Ekibacsi képe

"Szerintem ezek vagyunk mi itt többen. Túlélők."

De basszus, ne már! Olyan rossz ezt olvasni... Nem hiszem el, hogy az emberek nem lennének vevők akár egy novelláskötetre, vagy regényre tőled. Nem hiszem el, hogy Para elborult, jazzel átitatott szópiramisai ne érdekelnének senkit. Egy csomó jó cucc van itt a Karcon, és már az elején sem igazán fért a fejembe, hogy bizonyos szerzők miért nem publikálnak, miért nem mennek jobban utána, vagy próbálnak kitörni, stb.

Fogalmam sincs ki ez a Lajos bácsi, bár elolvastam a cikkét, de nekem is annyira tipikusnak tűnik, hogy igazából foglalkozni sem érdemes vele.

Az általam mocskosul utált fantasy/YA műfaj szopkodásával teljes mértékben egyetértek. Szomorú.

sze, 2017-09-27 15:20 Ovidius

Ovidius képe

Gondolom , az utolsóelőtti mondatod (az utolsó, egyszavas előtt) totális félreértés gyermeke...:D

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

sze, 2017-09-27 15:49 Ekibacsi

Ekibacsi képe

Miért, nem a fantasy / YA az "aktuális Szent Zsáner" most?

Ha nem, és félreértettem, akkor oppardon, excuse me.

sze, 2017-09-27 16:32 Ovidius

Ovidius képe

Nem igazán szerencsés ismereti szintet mutatsz... Tudod mi a különbség a fantasy és a YA között?

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

sze, 2017-09-27 17:24 Ekibacsi

Ekibacsi képe

Persze, de nem is úgy értettem, hogy a kettő egy és ugyanaz, hanem, hogy jelenleg ez a két zsáner a trend, illetve ennek ötvözése, ahogy észrevettem. De valószínűleg nem volt szerencsés, hogy "per" jellel írtam, mert így félreérthető - ha erre gondoltál.

sze, 2017-09-27 17:38 Ovidius

Ovidius képe

Azért nem volt szerencsés, mert sajnos amire utalsz, az nem irodalmi-minőségi probléma, hanem pénzügyi. Az a kizárólag jövedelmezőségi szemlélet, amellyel élnek a kiadók, elég nagy baj, mert a kulturális következményei katasztrofálisak lesznek.
A fogalmazással pedig kérlek óvatosan bánni, főleg, ha olvasási kérdésről van szó.

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

cs, 2017-09-28 16:40 bupber 81-Szomb...

Csak nekem van az az érzésem, hogy túl hamar el van csapva?

Zsuzsa, naivitásnak, szélmalom elleni harcnak érzed a felhígulás elleni küzdelmet?

Megmondom őszintén, több hozzászólást vártam ettől a bejegyzéstől, és nem értek egyet azzal, hogy egy tehetségesnek az egyedisége csak az asztalfiókot hizlalná.

És azzal sem értek egyet, hogy a belátható jövőben nem várható javulás. Szerintem pont annyi író „érik be”, mint eddig. Pont annyian jutnak a fal túloldalára, mint évtizedekkel ezelőtt, csupán abban változott a helyzet, hogy a technikának köszönhetően ezerszer többen próbálkoznak, tíz év alatt sikerül egy lyukat fúrni a falon nekik, áttekintenek, és azt hiszik, túljutottak.

Talán nem is volna baj addig, amíg mindenki pontosan be tudja tájolni a saját értékét a hosszú lajstromon.

cs, 2017-09-28 17:02 Sren

Sren képe

Pont azért született ez a bejegyzés - már Lajos bácsitól is, következőleg tőlem is -, mert igen kevesek képesek pontosan betájolni magukat azon a bizonyos lajstromon.

Azok a kevesek - mint az imént Ekibacsinak árnyalni próbáltam - várnak.

A többi inkább hallgat... Fél, hogy hülyeséget mond (hülyeséget írni bezzeg nem fél, ki érti ezt?!), nem ér rá, jobb szereti a könnyedebb témákat, tartózkodik attól, hogy lemenjen a gyökerekig - vagy épp legyint rá: ugyan, már megint ezzel jönnek, lerágott csont, hagyjuk... Vagy vélt biztonságban érzik magukat, mert épp befutott egy regényük, és gyorsan folytatást kell írni neki, vagy épp ők a Fontos Emberek a munkahelyükön, nincs idejük ilyen luxusproblémára, kanapémentalitásra, nevezd, aminek akarod. És nem, nincs igazi vita, mért legyen, okunk nincs, de van ezer ürügyünk, hogy ne legyen.

Végső soron megértem. Ha nem lennék pont betegállományban, én sem érnék rá... kifogás vagy sem, egyszerűen képtelen lennék. De, tudod, legalább igyekszem. Máris mar a lelkifurdancs, mert jópár írás leledzik itt balszélen az elfogadásra várók közt...

Nekem is gáz belegondolni, mi volt itt, amikor Jókai kapcsán pld magyartanárt reggeliztünk, és frankón ott volt az egész Karc.
Hát - most már nehezebb kicsit...

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2017-09-28 17:25 Gitáros

Gitáros képe

Valamikor a 90-es évek végén, egy salgótarjáni sci-fi találkozón volt szerencsém meghallgatni Vásárhelyi Lajos egyik előadását, novella-és regényírásról, témakeresésről, karakterépítésről, szerkesztésről, minden felesleges szó eltávolításáról, egyebekről.
Az előadás utáni kötetlen beszélgetésben megkérdeztem tőle:
- Lajos bátyám, ha neked ennyire a kisujjadban van minden, amit az írásról tudni kell, miért nem írsz te magad is novellákat, regényeket?
- Nagyon egyszerű, Mikikém - felelte. - Mert nem vagyok elég tehetséges hozzá.

Ez majdnem húsz évvel ezelőtt történt, de a válasz annyira elgondolkodtató és tanulságos volt, hogy azóta sem felejtettem el...:)

Miki

cs, 2017-09-28 18:03 bupber 81-Szomb...

Tanítani és csinálni nagyon nem ugyanaz!!!

Menedzsment Felsőoktatási Intézet -- egy tanár évi fizetése legyen százezer euró. Most gondolok egy olyanra, mint például a Neuchatel-i egyetem.

Egy üzletember évi keresete… Most gondolok azokra, akik olyan jachtokat rendelnek maguknak, amelyiknek egyszeri tankfeltöltése négyszázezer euró.

A tehetség, a ráérzés visz előre… Ha elegendő volna csak a tudás, akkor a tanárok volnának a világ sikeresebb vállalkozói!!!

A tehetség nem egy semmi!!!

cs, 2017-09-28 18:28 Ovidius

Ovidius képe

De azért "A tehetség önmagában egy nagybecsű semmi..." (Jókai Mór)

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

p, 2017-09-29 14:20 bupber 81-Szomb...

Ismerem. Ez így igaz, mert ha nem társul, önmagában nem sokat ér.

p, 2017-09-29 15:15 Ovidius

Ovidius képe

Semmit. A tehetség és a szorgalom együtt ad csak eredményt, mert az alkotás -- munka -- eredménye.

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

p, 2017-09-29 15:46 bupber 81-Szomb...

Pontosan.

szo, 2017-09-30 09:59 Blade

Blade képe

Kérdés, pontosan mi az a tehetség és hogyan lehet felismerni. A szorgalom az viszonylag tiszta.

Jó eséllyel mindenki értene mindenhez, ha mondjuk tízezer órát foglalkozna vele. Az elég sok idő...

szo, 2017-09-30 10:43 Ovidius

Ovidius képe

Láttad már Michelangelo Piétáját? Ha ötszázezer órát fogom gyakorolni, akkor sem fogom még a formáját sem megközelíteni, nem a motivumát... Ez a tehetség megközelítése. A szorgalom ok.

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

v, 2017-10-01 09:59 Blade

Blade képe

Azt nem tudhatod, mi lenne 500 ezer óra múlva. ;) Szóval ez nem tény, hanem talány.

A tény az, hogy ha sokat gyakorolsz, sokkal messzebbre viheted, mint azok, akikre ráfogták, hogy tehetségesek...

v, 2017-10-01 10:31 Ovidius

Ovidius képe

A kitartás és szorgalom is csak akkor alakítója az eredménynek, ha párosul valamennyi intellektussal. Ez például arra a felismerésre is vezethet, hogy nem megy...:D
Az igazi tehetségnek egyébként része a kitartás, szorgalom, makacsság, végletes esetben a megszállottság, ami egészen különös döntésekre sarkall. Paul Gauguin otthagyta normál polgári életét, és a világ végéig ment. Megszállott volt...
Aki nem tesz meg mindent a kimagasló eredményért, az csak áltehetség, aki azt hiszi magáról, hogy az...:D
Ötven évi kitartó munkámba került, hogy véglegesen letisztázzam: semmihez sincs igazi, kiemelkedő tehetségem. Ez nem jelenti azt, hogy ne éljek teljes békében önmagammal.
Kicsit nagyképűen megfogalmazva...: vagyok, aki vagyok (igaz, ezt eredetileg egy egészen más kategóriájú úr mondta..., mindjárt ide is csap érte...).

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

k, 2017-10-03 15:07 Blade

Blade képe

"semmihez sincs igazi, kiemelkedő tehetségem" - ezek szerint mindent kipróbáltál.

Hogy ment a csocsó? ;)

szo, 2017-09-30 12:16 bupber 81-Szomb...

Láttad a Good will hunting c. filmet? Ott kimondja, mi az. Amikor a tanárnak mondja: Mert te nem vagy képes rá.

A dolgok megértésében egyes emberek felfogó képessége nagyobb, mint másoké.
Kedei Zoltán festőművész egyszer azt mondta nekem, a tehetséget más szóval nevezhetjük intelligenciának is.

szo, 2017-09-30 12:51 Ovidius

Ovidius képe

Az intelligencia általános esetben komplex problémamegoldó képességet jelent. Ebben az esetben ráfogható a tehetségre, mint analóg fogalom. A művészet folyamatosan megoldandó problémákkal foglalkozik.

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

v, 2017-10-01 10:16 Blade

Blade képe

Az autószerelő is folyamatosan megoldandó problémákkal foglalkozik. Csak ő nem tud lógni, ha épp nincs kedve dolgozni. ;)

Szerintem az intelligencia még csak nem is szükséges ahhoz, hogy valaki jó legyen valamiben, lásd a sok nem túl intelligens, de remek focistát. Christiano Ronaldo 6 osztályt járt ki, de volt elég kitartása, hogy felküzdje magát odaáig, ahol most van. Saját bevallása szerint se intelligens, de elég sokan mondanák rá, hogy tehetséges. Nem az eszével ért el oda, ahol most van.

ÖSZTÖN. Az jobban kell. Genetika. Kitartás, legyen benne kihívás, de ne túl sok. Legyenek olyanok az életkörülményeid, hogy tudd gyakorolni, amit szeretsz. Ez utóbbi fontosabb, mint a többi, szerintem.

Valószínűleg rengeteg ember volt "tehetségesebb", mint Da Vinci, de nem volt alkalmuk megmutatni. A Földön már 100 milliárd ember élt. Lenne miből meríteni...

v, 2017-10-01 10:56 bupber 81-Szomb...

Megmutattad a helyes szót: ÖSZTÖN (Miben különbözik attól, amit tehetségnek nevezünk?)

v, 2017-10-01 10:11 Blade

Blade képe

Nevezhetjük, de ez nem magyarázza meg, mit ért alatta. Manapság a magas szintű logikai képesség, a remek memória, a nagy gondolkodási sebesség az intelligencia jellemzői, nem? (Én még hozzátenném az elfogulatlanságot, minden tekintetben.)

Szóval aki gyorsan gondolkodik, az tehetséges mindenben? Vagy miben az?

v, 2017-10-01 10:52 bupber 81-Szomb...

Ne magyarázd félre. Gondolkodási sebesség csak akkor létezik, amikor már ismerős valamennyire, vagy egészen a dolog. Van tapasztalat. Ismeretlen dolgokban való előrelépés-képességhez használt agynak a sikerét vagy kudarcát társítanám az intelligencia szóval.

Elsődleges, hogy egyáltalán megbirkózzon a feladattal, de beszélhetünk gyorsaságról, mert van aki hamarabb teszi, és van akinél később sikerül. Ettől nem lesz tehetséges semmiben, de azért a valamiben igazán tehetséges emberek nem egy buta emberek. Vagy tévedek?

cs, 2017-09-28 18:53 Sren

Sren képe

ÉSsss ott a pont! .... Profi az, aki örökös gyanúperrel él - nem csak másokkal, elsősorban önmagával szemben.

Miért ne lehetne valaki jobb kritikus, mint amennyire jó író?

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2017-10-01 20:42 craz

craz képe

És egy kritikusnak tehetségesnek kell(ene) lennie? 3:)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2017-10-01 20:43 Ovidius

Ovidius képe

Egyről hallottam, de ő nagyon régen élt...:D

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

h, 2017-10-02 13:23 Sren

Sren képe

Vagy másként kérdezve: szükséges-e tehetség ahhoz, hogy felismerje mások tehetségét?
Azt gondolom, hogy nem feltétlenül. Felismerése, aha!-élménye bárkinek lehet.
Cserébe viszont dupla adag szükségeltetik érzékből és empátiából, rugalmasságból, tapasztalatból és gyakorlatból, valamint nyelvtan- és nyelvismeretből. Jó, ha van némi tájékozottság is, ezenkívül önkritika, megelőzendő a saját mindentudásába vetett feltétlen hitet.

Érdekes dolgot említettél itt lentebb: „… Sőt, ha valaki még ha tehetséges is, de szerkesztetlenül belecsap a lecsóba (központozási hibák, ne adj isten rosszul írt igekötő), akkor tuti elássa magát kb. örökre.”

Ezt, szergesztő barátom az Úrban, simán ki lehet terjeszteni az írókon túl a szerkesztők és a kritikusok némelyikére is. Mindketten dolgoztunk már ilyen írókkal, de szerkesztőkkel is, sőt lektor és kritikus is van ilyen. Félelmetes, de gyakran egyik teremti a másikat – jönnek az elbizakodott írócskák és az olyan szerkesztők, akik attól, hogy felismernek pár alap gyerekcipő-hibát, azt hiszik, máris mindent tudnak – szemben pedig csatasorba állnak a lektorok és a kritikusok, és épp azért, mert széllel szemben is megérzik a szakbarbárság szagát, jó vitriolosan megmondják a frankót… vitriolosabban, mint egy felkészült, rátermett emberrel tennék. És tessék, ott vagyunk, hogy egyik botcsinálta zseni generálja a másikat…

Jó játék, csak aztán ott vannak a „kész” kiadványok, hemzsegvén a hibáktól, és képtelenség őket komolyan venni.

Nemrég megvettem Gaiman-tól a Törékeny holmikat és a Tükör és füst-öt. Agave könyvek, és bár nem találok bennük infót erre nézvést, de gondolom, hogy az évek előtti kiadás változatlan utánnyomása lehet. Nos: a Törékeny holmik olyan szinten van tele hibával, hogy az nekem már az „igendurva”-kategória. Először csak olyan elütéseket vettem észre, amelyeket nem húz alá semmiféle program, mert önmagukban helyes szóként állják meg a helyüket (a nem mindegy, hogy „széket” vagy „széklet”-címszó). Még mosolyogtam is: bizonyára sietett a szerkesztő, az olvasószerkesztő meg benézte, van ilyen. De aztán egyre több és több hibába botlottam, bőven akadt olyan is, amit már nem lehet a szövegszerkesztő sajátos vakságával kimagyarázni. A végeredmény majdnem csapnivaló, legalábbis, ha engedékeny vagyok, én egy ilyen kiadóban és egy ilyen névvel a borítón ki nem engednék a kezem alól ilyet.
A Tükör és füst jóval idősebb könyv, és meg is látszik, húsz éve azért még kicsit komolyabban vették a szerkesztést, mint manapság… (Mondjuk, más csinálta a korrektúrát is.) Találtam benne talán három elütést, és ennyi, pont.

Csakhogy egy Neil Gaiman renoméja ettől nem fog sérülni… Tán-tán még a fordítóké sem. De ami a szerkesztőket és a korrektort illeti…

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

h, 2017-10-02 19:52 craz

craz képe

Ühüm. Nemrég volt szerencsém egy rendes kiadó 3000+ példányos országos terjesztésű regényéhez, amiben tizenakárhány hiba volt - mind ugyanaz a párbeszédbeli központozási hiba. Amikor kérdeztem az írót, hogy akkor ezt most nem nézte senki át, akkor felelte, hogy dehogynem. Végig benne maradtak az ugyanolyan hibák - akinek a feladata lett volna, hát az se tud központozni...
(Az a fajta központozási hiba. ami itt a Karcon sincs benne a központozásról szóló résznél.)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

h, 2017-10-02 20:44 Ovidius

Ovidius képe

Ez a gond, amit leírtál, a `90-es évek óta létezik nálunk. Amikor elkezdődött a tőkealapú kiadás, annyi szemetet alkottak, hogy elöntött bennünket. Ezekben benne voltak az egyre romló színvonalú szerkesztői munkák.
Brian Aldissnak van egy sci-fi sorozata, amely nagyon sikeres és népszerű volt az angolszász nyelvterületen. Ez a Helliconia. Magyarul egy könyvét adták ki, Helliconia tavasza címmel. Annyira ramaty, szemét, hibáktól hemzsegő fordítást kapott, hogy megbukott nálunk. Azóta se` adtak ki belőle semmit...
No, itt van az eb elhantolva...:D

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

cs, 2017-09-28 19:49 Sednol

Sednol képe

Ha nem tévedek, a kritikus dolga, hogy felszólaljon a NEKI nem tetsző dolgok ellen, az íróé, hogy papírra vesse a gondolatait.

A karcon rengeteg írás hozzászólásaiban lehet olvasni: elmondjuk, mi nem tetszik, aztán a te dolgod eldönteni, hogy mit fogadsz meg belőle, és mit nem. Sokan akadtak, akik felvették a kesztyűt, és valós, vélt sérelmeket kértek számon, míg a többség általában egy köszönöm kíséretében elgondolkodott az olvasottakon. Szerintem az utóbbiak azok, akik gyorsan felzárkóztak.

Azt is szoktátok hangsúlyozni, hogy nem lehet mindenkinek írni. A legtöbb hozzászólásomban le is írtam, hogy tetszett vagy sem, amit olvastam, de ez sohasem gátolt meg abban, hogy javaslatokat tegyek az aktuális írás jobbá tételére. Ezek az észrevételek mindig a saját fogalmazókám, tapasztalataim szerint íródtak, ahogyan a ti hozzászólásaitok is.

Vásárhelyi Lajos úgy látta, ezt mondatta vele a tapasztalata. Hogy ez jó vagy sem, nem igazán számít. Ő így gondolja, a kedves író meg nem. Szerintem pontosan ezért zsűriznek a Prayer és a Zsoldos égisze alatt hárman. Ami az egyiknek tetszik, az a másiknak nem, a harmadiknak meg alig.

Úgy látom, hogy Vásárhelyi írása egyfajta segítség akar lenni, amolyan, hogyan ne tedd. Hogy ezt a saját bőrére vetítve tette meg, szerintem érthető. Ennyi zsűrizés után bármelyikünk tollat ragadna, és hasonlóan vélekedne. Parának még ennyi sem kellett hozzá. :D A zsűrizők évről évre ugyan azokat a sorokat olvassák más és más nézőpontból megírva. Húsz év után engedjük meg neki, hogy megfáradjanak egy kicsit.

A kritika meg azért van, hogy meghallgassuk, ha már valaki vette a fáradtságot, és meghallgatott minket. A visszajelzésekért élünk, még ha olykor nem is esnek jól.

p, 2017-09-29 12:02 Para Celsus

Para Celsus képe

Mivel én inkább kiröhögöm a mai zsáner-irodalmi életet, mintsem részt veszek benne, kötetlenül leírhatom a véleményemet. (Hmmmm, egész jó érzés...)
Azért megkérdezném, hogy mikor kerül szóba az irodalmi piac másik két szereplőjének: a kiadónak és a kritikusnak a felelőssége?

Mert lehet fintorogni a kontraszelektált könyvpiac miatt, ahol a YA/NA/FU-könyvek tarolnak, meg a sok béna kezdő miatt, akik ezekből a könyvekből merítenek olvasási élményt meg ihletet, aztán - mivel csak irodalmi terméket olvastak irodalmi alkotás helyett, nem is értik a különbséget. De bassza meg a jegesmedve, miért alakulhatott ki ez a könyvpiac? Mert "erre van igény"? Mert "úgyis ezt akarják olvasni"?

Vagy el kéne gondolkodni a kiadók és kritikusok felelősségén is?
Márai írja a Kassai őrjáratban - az egyik legkeményebb és legőszintébb könyv, ami írásról szól -, hogy a XX. század írói árulókká váltak. Behódoltak az igénynek, nyomásnak, hogy ne irodalmit alkossanak, hanem ál-irodalmit gyártsanak. Én ehhez hozzátenném, hogy ha az írók árulók, éppoly árulók a kritikusok és kiadók is.

A kiadókat már korábban kiveséztem, ha nem lennék olyan rohadt, előkeresném azt a hozzászólás-folyamot. Most inkább a kritikusokról beszéljünk.

Ma Magyarországon - tisztelet a kivételnek - nem az az SF/F-kritikus, aki ért hozzá, hanem aki ráér. Aki indít egy blogot - bár manapság inkább már a facés oldal a trendi, blogra csak az őskövületek járnak -, és elég ismerős/ ismerős ismerőse/könyves-portálos pajti lájkolja be a posztjait. Ma az a kritikus, aki a csilli-villi g-portálos site-ján valami véletlen folytán minden YA-bóvliról szóló bejegyzését úgy fejezi be, hogy "nagyszerű könyv, öt csillag, az ingyenpéldányt és az ajándékcsomagot meg köccike a kiadónak". Kritikurva.
Ma az a kritikus, aki szorgalmas, érzék nem kell hozzá, az csak zavarná a tömegtermelést - a site szerkije kiadja az ukázt, "Savanya, írjá' má' egy cikket XY új könyvéről - Savanya meg ír egyet, felét külföldi cikkekből ollózza ki, a másik fele meg bullshit, tele helyesírási hibákkal. Annyi biztos, hogy savazni kell, mert az indexes csávók is azt mondták, hogy az tiszta gonzo. Hát egy szart az.
Ma az a kritikus, aki ideológia alapján metélné körbe a történeteket, a szereplőknek nemi/faji/világnézeti kvótát szabna, legszívesebben leszállna gyorsellenőrzésre az író vastagbelébe, hogy az ottani folyamatokat is befolyásolni tudja - ideológiai alapon, természetesen. Ma simán lehet kritikus (SF/F-kritikus!), aki többre értékeli Coelhót Lemnél. Zsűrizhet az, aki egy facebook-csoportban odavetett, hibáktól hemzsegő háeszét azzal védi meg, hogy "azért a titkárnő, hogy a hibákat kijavítsa". Az útra nem engednek ki egy nyamvadt Wartburggal sem, ha előtte nem tetted le a KRESZ-vizsgát - de írónak és kritikusnak bárki vallhatja magát. És az milyen jó már. Polír az egónak.

Oké, tudom, nem lehet minden ítész (főleg zsánerirodalom terén, szűkebb piac, kisebb kondér) egy Schöpflin Aladár (http://www.irodalmijelen.hu/05242013-1338/schopflin-aladar), aki még hetvenévesen is naprakész volt kora irodalmi életét illetően, és képes volt értékítéletre - de ha toszom azt, csak húsz százalékkal több volna az olyan kritika, amelyben nem azt látnám, hogy az írója a saját komplexusait, cezaromániáját, ideológiáit szeretné felszínre hozni, ha nem egópolírozásról vagy ingyenkönyvek becserkészéséről szólna pár cikk, talán beindulhatna a valódi szelekció a könyvpiacon. Mert író, kritikus, kiadó szimbiózisban él. Egy ideális világban.


"The Rainmakeeeer!"

szo, 2017-09-30 15:48 Sren

Sren képe

A fíling, amikor Para jön és megmondja, csak sokkal jobban, mint én tenném.

Pacsi, Kölyök! :-****

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2017-10-01 13:36 Kentaur

Kentaur képe

Micsoda eszmecsere...
Tehetség - abszolút létezik, nem vitás. Nem más, mint veleszületett érzék egy adott képesség kibontakoztatására. Ha ez nem történik meg, akkor a tehetség sosem kerül felszínre.
Ihlet - ezen már lehet vitatkozni, de én eddigi pályafutásomon azt tapasztaltam, hogy azok az írók hangoztatják, hogy nincs ihlet, nincs múzsa, vagy ha van is, semmit nem ér, az csak ötlet - akiknek még soha nem volt ihletük.

Manapság tanulmányokat folytatnak az ihletről, a misztikumból átlépett a tudományos tény világába, bebizonyították, hogy létezik, és a köré épült lassan önálló tudományág megalkotója egy magyar ember, Csíkszentmihályi Mihály. Ő az ihletet "flow"nak, nevezte el, ez egy megváltozott tudatállapot. Csíkszentmihályi tanulmányaiban igen szemléletesen és érdekesen írja körül, de ma már a neten is rá lehet keresni a dologra, mindenki, akinek volt már ihlete, sűrűn fog közben bólogatni.

Vannak olyan alkotók szép számmal, akik tehetségesek, vagy csak nagyon gyakorlottak, de még életükben nem volt ihletük, sosem kerültek át ebbe a tudatállapotba. Én magam furcsálva látom, hogy így is lehet csinálni, és működhet, jó lehet. De én képtelen vagyok flow nélkül írni. Egész pontosan képes vagyok rá, csak minek. Merthogy megírom akármilyen tökéletesre, teszek bele mondanivalót, erkölcsi, társadalmi egyéb elgondolkodnivalót, stb...és még közben szórakoztató is lehetek. És mégis:az egész csak úgy kong majd az ürességből. Tudom, próbáltam párszor. Elég sokszor "akartam" valamit megírni, és persze meg is írtam, még jó is lett. De nem lett az igazi. Valami hiányzik ezekből, az igazi tálentum szikrája, az isteni sugallat, vagy hívjuk akár flow-élménynek.
Ilyenkor bizony igenis az égből (Csíkszentmihályi szerint a tudattalanból) pottyan a fejedbe a mű készen, minden előzmény nélkül, mondjuk mosogatás közben vagy a zuhany alatt. És ott van, első szótól az utolsóig, neked csak le kell jegyezned. És átkerülsz abba a tudatállpotba, ami leírhatatlan, megszállott és egyben extatikus élmény. És nem érdekel semmi, nem eszel, nem iszol, nem alszol, csak írsz mint a gép. Minél nagyobb a mű, annál megterhelőbb a feladat, és addig nem nyughatsz, míg meg nincsen. Az pedig borzasztó érzés, amikor rajta vagy a flow-n, és valami leszakít róla. Olyan, mintha lelöknének valahonnan, puff, a földre tottyansz, és hiába állsz fel, az a vonat már elment. Csak várhatod a következőt.

Röviden: van ihlet, csak nem mindenkinek, de akinek van, az mások írásán is látja, hogy az ihletből készült-e vagy megszerkesztették, mint valami egyenletet: ide most kell öt deka erkölcsi mondanivaló, a párbeszéd a megfelelő helyen öt váltásos, ide teszem a dramaturgiai ív fordulatát, közvetlen a karakter jellemfejlődése elé...

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

v, 2017-10-01 18:48 polgarveronika

polgarveronika képe

Egyetértek Kentával sok mindenben. Valóban: a tehetség egy velszületett képesség, amely nem tanulható, de az is igaz, hogy csak akkor bukkan a felszínre, ha rátalál egy szikra, amely kipattintja.
Hogy ihlet nélkül lehet-e írni? Nos, bizonyára nagy rutinnal lehet, és talán az olvasó még élvezi is, de nem biztos, hogy a szerző örömmel végzi az alkotási folyamatot, talán inkább feladatként kezeli, és azt jól vagy rosszul abszolválja. Nincs ebben semmi megvetendő. Ha én egy olyan helyen dolgoznék, ahol minden héten határidőre le kellene adnom egy kis írást, hogy azt beletegyék a "Kulturális" rovatba, nem biztos, hogy sokáig tartana a munkaviszonyom. De van, akiknek ez jól megy. Számukra az írás(alkotás) munka. Jól begyakorlott agykérgi pályán futtatott mentális folyamat.
Az ihletett állapot valóban egy módosult tudatállapotot jelent, amikor megszűnik a külvilág, és szárnyára kap a "flow" extatikus élménye. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy garantáltan jó művek születnek, de egy biztos: a szerző a "folyamatot" élvezi, lett légyen az bármilyen eredménnyel járó "termék".
El lehet gondolkodni azon is, hogy vajon a boldog vagy boldogtalan állapot szüli-e a jó alkotásokat?
És hogy kell-e múzsa? A válaszom erre: nem tudom, de jó ha van. :)

Üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

v, 2017-10-01 20:02 Ovidius

Ovidius képe

Gyorsan, sokat és izgalmasat mondtál...:D

Szerintem az első-második blokkodra legjobb példa George R.R.Martin. Nem hiszem, hogy olyan húsz éve kirobbanó ihlettel írna, viszont a profizmusa mindent megold. A pénz miatt meg, gondolom a munkakedvvel sincs gond... Pedig ő anno egy nagyon ihletett szépségű fantasy novellával került be a Galaktika 45-be. A novella egy bizonyos: A magányos Laren Dorr dalai volt, és magyarul 1982-ben került nyomtatásba...:D
Az ihlethez szerintem minden lelkiállapot jó lehet. Volt a költészetnek -- ha jól emlékszem, a 19. század eleje -- egy nagy alkotó korszaka, amikor a világfájdalom volt a legfőbb inspiráló hatás. Mondjuk Byronnál...:D
Múzsa mindenképpen kell. Vagy homlokon csókolja az alkotót, vagy tarkón vágja. Mindkettő eredményes szokott lenni.

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

v, 2017-10-01 20:32 craz

craz képe

Ez a lelkiállapotos ihletdolog viszont személyfüggő. Van, akinek akkor jön a flow, ha amúgy minden szuperül alakul, van akinél a szakadék szélén állva az utolsó lépés előtt - szerencsés esetben szembeszél vagy termik (felszálló meleg légáramalt) formájában. ;)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2017-10-01 20:33 polgarveronika

polgarveronika képe

:) A farba rúgásról nem is beszélve....

Igen, igen... a boldogtalanság talán inkább a lírikusoknál játszik nagy szerepet, de az írás, mint lelki tevékenység lehet egyfajta terápia is, menetjegy a gyógyuláshoz.

George R.R. Martin-t nem ismerem, de sok hasonló eset szükségszerűen létezik. Ez sem baj.
Azt mondják; "Az amatőr írók az ihletet várják, a profik a honoráriumot."
Így kerek a művészet. :D

Üdv: Vera

 

_______Tertium non datur ______

v, 2017-10-01 20:40 Ovidius

Ovidius képe

De, ismered...:D A trónok harca írója, ami a Tűz és Jég dala sorozat része.

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

v, 2017-10-01 20:27 craz

craz képe

Tehetség - Másfélszáz macskás novella után úgy vélem, azt könnyebben látni, kinek nincs belőle. ;) És ez nyelvi szinttől se függ, lehet rossz avagy gyenge egy írás kezdő hibáktól hemzsegve és lehet nyelvtanilag-helyesírásilag hibátlan mondatokkal is. Viszont tehetség nélkül tényleg el lehet jutni országos terjesztésű többezer példányszámú kiadáshoz is - és ez nagy gáz, azok felelőssége kéne hogy legyen, akik lehetővé teszik ezt, holott - akár egy-egy regénynél más-más okból -, tíz perc olvasás után vissza kellene dobni.
Nemrég a fb-on megint előjött a magánkiadás vs "rendes" könyvkiadók kérdéskör. Hát - a tehetséget nézve is - van átfedés, lehetne készíteni egy négy halmazos ábrát: a két kiadás és a jó, rossz köreivel. (Nem ide tartozik, de beugrott a The Big Bang Theoryból az a halmazok kicsike metszete, ahol azok a csajok találhatók, akik lefeküdnének Lenörddel (valami alacsony északkoreai elméleti fizikus csaj, magánéleti és elméletifizikai válság után, (szuper)teliholdkor ;) ):D

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2017-10-01 20:36 Ovidius

Ovidius képe

Az átfedés , mondjuk annyiból igaz, hogy pl. Andy Weir: A marsi című nagysikerű regénye először magánkiadásban került ki. Most már tudjuk, hogy jó könyv, csak akkor talán nem bíztak benne a kiadók. Például a klasszikus hard SF térvesztése miatt, amit talán lelassítanak az ilyen művek...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

v, 2017-10-01 20:47 craz

craz képe

Most Magyarországon ha tehetséges író jó könyve jön ki magánkiadásban, annak még nehezebb befutnia, a 90+% rossz könyv arány miatt. Sőt, ha valaki még ha tehetséges is, de szerkesztetlenül belecsap a lecsóba (központozási hibák, ne adj isten rosszul írt igekötő), akkor tuti elássa magát kb. örökre.

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2017-10-01 21:03 Ovidius

Ovidius képe

Jó, ez igaz, mert magával a magánkiadással gyűlt meg a baja, mindenkinek. A szerkesztetlenül kiadott könyv írója pedig megérdemli a poklok tűzét, mert az alapvető nyelvi szabályok semmibevétele bűn.

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

h, 2017-10-02 14:30 Mookait

"Tehetség - Másfélszáz macskás novella után úgy vélem, azt könnyebben látni, kinek nincs belőle. ;) "
Remélem, ez nem azt jelenti, hogy aki az eredményhirdetésben nem szerepel (értsd: első három helyezett és a macskaugrással rendelkezők), az egytől egyig tehetségtelen. :D
Ha ez így van, akkor eléggé baj van itt nálam, ugyanis nem mondhatom el magamról, hogy "csak pár novellát írtam egész életem folyamán", de a "vesztesek" közt szereplek (ami a macskás pályázatot illeti). Szóval "kicsit" ciki lenne szembesülni a tehetségtelenség tényével, sok-sok novella, vers (de akadt regény, dráma is) megírása után. :D

k, 2017-10-03 20:15 craz

craz képe

Melyik írást küldted? :)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

k, 2017-10-03 08:49 Kentaur

Kentaur képe

Lelkiállpot:
Csíkszentmihályi szerint is szükséges. Egész pontosan úgy írja le, hogy kell egy "feltöltéses" szakasz, amikor gyűlnek az élmények, formálódik a tudattalanban a mondanivaló. Ilyenkor tényleg ki lehetne írni a művész homlokára, hogy "loading..." :-D Ezután pedig kell egy kikapcsolt, relaxált tudatállapot, amikor beérkezhet az összegyűlt ihlet. (Nekem ez általában a barátokkal való beszélgetés.) Ahogy akár fájdalmat is, úgy ezt a beérkezést méginkább el tudja odázni az elménk, ha a helyzet nem alkalmas most ilyen csacskaságokra. Soha senkinek nem támadt még ihlete, miközben rohadtul gond volt.
Ezt a feltöltés minden művésznél más és más időintervallum. Vannak olyanok, akiknek egész élete során egyetlen nagy életműre "gyűlik" a kraft, és van olyan, akinek minden héten ihlete van.
A legrosszabb, amivel sokszor találkozok kezdő íróknál, hogy ihletnek hívja az egyszerű ötletet, amit ráadásul önkéntelenül is sablonokból ollózott össze az agya. Nem, az ihlet nem csak egy ötlet, és az ötlet még nem ihlet.

Az ihletgyűjtési folymatot két dolog tudja megakadályozni, ha valakinek régóta nincs ihlete (ismetebb nevén: alkotói blokk) ezt a kettőt kell ellenőrizni, és valahogy kilépni belőle:
1. Ingerszegénység: monotonitás, depresszió, kiégés mind ingerszegény állapotot okoz, nem arról van szó, hogy ilyenkor ne lenne inger, (mert az igazi írónak minden inger, kb. a lehulló falevél is), hanem arról, hogy valamilyen oknál fogva az elméd úgy dönt, hogy jó, akkor most sorompókat le, áramszünet, takarékláng. Ilyenkor természetesen nem tud beérkezni az ihlet, illetve nem kerül feldolgozásra.
2. Túl sok inger: új meló, házfelújítás, gyerek születése, külföldi tanulmányút, haláleset, baleset, betegség, költözés, miegyébb miatt túlságosan oda kell koncentrálnod valamire, minden energiádat elveszi, csak e körül jár az agyad. Ilyenkor szintén "sorompó le", mert minden tartalékra ott van szükséged, ahol gond van. Ez a verzió azért jobb, mert ha elmúlt a helyzet és feldolgozásra került, akkor remek művek születhetnek belőle, mert a folymat nem állt le, mint az elsőnél, csupán elodázásra került. Ezért van az, hogy sok művész éppen a borzalmasnak megélt időszakaiból merít aztán ihletet, a szenvedésből építkezik, mert az ugye egy harc, ellentétben a boldog élményekkel, és a harc remek téma, sok ingert ad, nem csupán egyet, mint a boldogság, és lássuk be, izgalmasabb is, hiszen ki látott már "konfliktus" nélküli művet. Én például sokszor építkezem gyerekkori traumából. Ezt is sokszor elhibázzák, mert ugye vannak olyan szerencsés emberek, akik nem tudnak máshoz nyúlni, mint az "ó, elhagyott a fiúm"-hoz, meg a "senki nem ért meg engem"-hez, ami hovatovább nevetséges annak, aki élt már meg ennél durvábbat. Szintén ők azok, akik mivel nekik nincs ilyen élményük, "társadalmi" fájdalmakhoz nyúlnak, szegénység, stb., de mivel szerencsések, azt sem tudják, hogy eszik-e vagy isszák mondjuk a verést vagy az éhezést, az eredmény szintén nevetséges lesz, hiteltelen. Kb. mint a szociolingvisztikás profom, aki a cigányok nyelvi diszkriminációjának hatásaira specializálódott, de kék szemű, szőke, értelmiségi családból, és látszik rajta, hogy sosem volt egy darab cigány szomszédja, és kiskorában tuti a zongoraóra volt a legtraumatizálóbb élménye. A diszkriminációs meg az, amikor ötéves korában nem akart vele papás-mamást játszani a szomszéd nagykövet lánya.
:-D

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

k, 2017-10-03 20:23 craz

craz képe

sok művész éppen a borzalmasnak megélt időszakaiból merít aztán ihletet, a szenvedésből építkezik,
monotonitás, depresszió, kiégés mind ingerszegény állapotot okoz,
/ de akkor e mindkettő lassítja is a folyamatot?

Ezután pedig kell egy kikapcsolt, relaxált tudatállapot, amikor beérkezhet az összegyűlt ihlet.
/Mint amikor félálomban, alvás közben, felébredve támadnak ötleteid?

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

sze, 2017-10-04 07:41 Kentaur

Kentaur képe

Pont az a baj a monotonitással, depresszióval és a kiégéssel, hogy nem éled meg különösen borzalmasnak, ezek mind egyfajta apátiát okoznak ugyanis. Nincs benned erős és tartós érzelem, ami produktivitást váltson ki, míg az érzelmek, még a borzalmasak is aktivitáshoz vezetnek, ezek meg pont hogy érzelemszegény állapothoz, illetve a depresszió még érzelemingadozáshoz. Ezért nehéz ezekből kitörni, mert nincs motiváció rá, ha nagyon szarul élné meg, fájna vagy észlelné, hogy nagy gáz van, mindjárt lenne rá motiváció, de akkor meg nem ezektől szenvedne. A kivülről jövő baj mindig jobb, rögtön bekapcsolja a problémamegoldó üzemmódot, itt meg rohadtul nem érdekli, nem lát kiutat, és különben is megérdemli.
A szar időszak csak elodázza a folyamatot, lassítja, cserébe később inspirációt nyújt, de ezek a fentiek meg is állítják, és nem adnak cserébe semmit.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."