Styra blogja

Anyai ösztön

Ezt meg kell mutatnom....

Viszont, csak a rend kedvéért megjegyzem: erős idegzetűeknek! (Na ezzel most idevonzottam pár embert, mi? :))

Könyvespolcok

A minap betértem egy Alexandrába, és meglehetősen rövid időn belül három dolgon is sikerült fennakadni.

Irónia, avagy a Sors fintora a tudományban - is

Nemrég olvastam el egy könyvet, ami a paleontológia hőskoráról szólt, a XIX. századi tudósokról (akiknek ez persze csak másodállás volt), akik megteremtették ezt a tudományágat. Néhány dolog elég ironikusnak hatott, és úgy gondoltam, elég érdekesek ahhoz, hogy összeszedjem. Íme:

- Az első híres, nagy tudósai a "földalattológiának", akik keresték, leírták, elnevezték a kihalt állatokat, mind elvetették, hogy létezne evolúció, fejlődés az élővilágban.

- William Buckland tiszteletes, és emellett jelentős geológus úgy próbálta meg az akkori vallásos világképbe illeszteni a hatalmas, szörnyű, szárazföldi húsevőket (hiszen Isten nem teremthet ilyen szörnyű lényeket, mert az állatok mind szelídek voltak, és csak a Bűn után váltak ragadozókká), hogy ők azért lettek, hogy gyors véget hozzanak el azoknak az állatoknak, akik enélkül betegség miatt hosszadalmas és keserű halállal fejezték volna be addigi boldog életüket. William Buckland végül megőrült, intézetbe zárták, az idegrendszere leépült, és hosszas betegeskedés után halt meg.

Elmaradt ígéret

Kb még tavasszal megígértem pár embernek, hogy közkinccsé tétetem első novellaszerűségemet, amivel anno még a fantasya-n debütáltam, 3 véleményező, 6, 5 és 6 pont a 10ből, megérdemelten :) Azóta csak elírások lettek javítva benne, szóismétlés szerintem nem, mert még legutóbbi átolvasáskor is találtam, de úgy hagytam.
Négy oldal. Szóval hosszú. Az előnézet után majd eldöntöm, egyben fenthagyom-e, vagy csak egy ízelítő marad. ;) - Jelentem: marad.
No igen, a word adatlapon ez van: Készült: 2002. október 16. 17:32:00
Mivel akkor még először papírra írtam, és utána gépeltem, így ekkora már végülis késznek tekinthető ;)

3 hét zanzája képekben - most már tényleg

Csináltam egy kis képnézegetős dolgot az ásatásról, amin voltam. Lenne rajta pár kép a körülményekről is, hangulatkeltőnek, meg valamivel több a csontokról.

Ahol a múlt és a jövő találkozik

A napokban hallottam valami érdekeset, ami számomra új volt. Másnak lehet nem, és talán kirostáltam ezt az információt földrajzi tanulmányaimból. A lényeg: ennek az eredményét láthatjátok itt, egy kis képzelgés, és néhány tényadat.

*

Ratmanov-sziget, nyugati partszakasz, valamikor napközben

- Nézd, nézz csak nyugatnak! És megláthatod a jövőt.
- Miről beszélsz?
A távolban sziklás partok körvonala derengett a téli ködben.
- Odaát, a Krusenstern-szigeten már holnap van, és számukra mi a tegnapban élünk. Figyelj csak, és a jövőbe látsz. Vagy utazz át, és nézz a múltba! Mit gondolsz, melyik tudás az értékesebb?

No mim van?

Pár hete érdekes információhoz jutottam. A szüleim szeretik a sci-fit. Bár, az igazat megvallva, apukám vonatkozásában ez nem lepett meg, csak anyukám részéről. Egész szép kis Asimov és Lem gyűjteményük van, meg még sok minden. És állításuk szerint jóóó sok Galaktikájuk.
Ma, mikor hazaértem, egy kisebb stóc várt a szobámban, én pedig kíváncsian rávetettem magam.
Galaktika 30, 31, 32 1978-ból
Galaktika 33, 35 1979-ből
Galaktika 38, 40 1980-ból (az új évtizedben drágult is, ezelőtt 12 Forint volt, innentől már 22 - azért az nem semmi)
MetaGalaktika 1978 (36 Forint)

A világ legrosszabb sci-fije

Ha már ez egy blog, akkor amúgy, bloggeresen szólva, a „poszt” elején leszögezném: nem sok sci-fit olvasok, de filmben valahogy egész kedvelem őket; persze nem állítom, hogy láttam a kötelező repertoárt, de abban biztos vagyok, hogy az itt bemutatásra kerülő filmnek nem rontottam el a besorolását.
Még zsenge egyetemistaként többször összejöttünk az otthonról Szegedre tévedt középsulis barátokkal egy-egy kellemes estére, ahol általában filmnézés volt a téma. Akkor láttam ezt a filmet, méghozzá kétszer is (a társaság tagjai olykor cserélődtek, de senki sem maradhatott ki ebből a mozgókép remekből). Azóta is beszerezhetetlennek tűnik a mű, bár mostanában majdnem hozzájutottam. Egy barátommal beszélgettünk szörnyű filmekről, és megemlítettem neki, hogy bizony van rosszabb a patkánymajmos, szerelmes zombis horrornál. Szerencsémre rákapott a dologra, de sajna csak a film 83%-hoz jutott hozzá (ó, hát persze hogy legálisan, nodekérem…). De hát, ez is több, mint a semmi, lecsaptam rá, hogy megnézzem újra, és frissen írhassam meg róla az élményeimet. Azonban a folyamatos kép- és hangugrások, plusz a kettő teljes összehangolatlansága eléggé megnehezítette a dolgom. Ha még legalább szinkronosan lett volna...

Hogyan játszunk (molekuláris) biológust

1. lépés: Nyomd be a CapsLock-ot.

2. lépés: Írd le egymás után, szóközök nélkül, véletlenszerű sorrendben a következő 4 betűt: A C G T.
Meg se állj lehetőleg 1000 karakterig, de minél hosszabb, annál jobb.

Ezzel kaptál egy csinos kis DNS szekvenciát (és még az sem elképzelhetetlen, hogy létezik ;))

3. lépés: Ne fáraszd magad, hogy megpróbálod elolvasni.

4. lépés: Keress ATG betűhármasokat (legyünk nagyvonalúak, használhatod a Word keresőjét), és jelöld meg magadnak valahogy őket.

5. lépés: Indulj el az első ATG-től, és haladj hármasával, míg bele nem botlassz a következő hármasok valamelyikébe: TAA v. TAG v. TGA

Zárt ajtón innen

Banális dolog, de ma kizártuk magunkat. Pedig még kulcs is volt nálunk; kettő (sőt, mindkettő az ajtó zárjához tartozott, mielőtt valaki itt sejtené a poént, ami amúgy nincs :)). Egyszerűen elindultunk itthonról, bezártam az ajtót, majd mikor a barátnőm még vissza akart szaladni valamiért, már nem lehetett kinyitni. Nem engedte a hevederzár. A vicces az, hogy három zár is van az ajtónkon, de csak ez az egy működik rajta - pont az, amit nem szerencsés betörni, mert jön vele a fal is. Negyed óra szenvedés után felzargattuk a kedves szomszédot, aki kedvesen segíteni próbált, de nem sok sikerrel. Ám ő ismert egy másik szomszédot (mire nem jó a bérház), akinek van csavarlazítója. El is kérte tőle, és az értékes folyadéknak hála, pár perc múlva bejutottunk. Jó harminc-negyven perc fagyoskodás után.

Odontoanatidaephobia

Nem sűrűn szoktak rémálmaim lenni.
De mind közül - ha ugyan volt több is, nem tudom - egy maradt meg igazán, pedig elég régen történt már.
Egy múzeumban voltam, egy olyan tárlaton, ahol mű vagy kitömött kihalt állatok voltak a vitrinekben. Tompa fényű termek, folyosók, a falakon barnás-zöldes, állatos-erdős, hatalmas festményekkel és nehéz, zöld sötétítőfüggönyökkel (utóbbi nem tudom miért, mert ablakok nem voltak). A vendégsereglet (velem együtt) épp egy olyan vitrint nézegetett, amiben kitömött, barna kacsák voltak, csőrükben tűhegyes fogakkal. Cseppet sem meglepő fordulatként a kis tollasok egyszercsak életre keltek, kitörték a vitrinek üvegfalait, és totyogva kergetni kezdték a látogatókat. Az emberek menekültek, székekre álltak, oszlopokra másztak, nehogy megharapja a lábukat a húsevő kacsa (repülni nem tudtak a madárkák).

Érdekes fájdalmak

Ma kész lettem a vizsgaidőszakommal (hipp-hipp-hurrá ;)). Egy igen érdekes órát hagytam a végére, "A fájdalom sejtbiológiai alapjai"-t. Sok meglepő dologról hallottam rajta, szóval tanulás közben elhatároztam, hogy egy-két dolgot elmesélek itt. Nem kell félni, nem sejtbiológiáról fogok írni :). Csak az első négy óra szólt arról, a maradék nyolc izgalmasabb volt ;).
Azt hiszem, sorban haladok. Bár lehet a végén átszerkesztem a dramaturgiai ív kedvéért ;), de nem garantálom :D.

Jeux Sans Frontieres!

Emlékeztek? Régen ez volt a kedvenc péntek esti szórakozása a családnak. Mindig leültünk szurkolni a magyar csapatnak. Bár azt sosem tudtam meg, miért lettünk épp sárgák... no mindegy.
Volt róla szó, hogy mostanában újra elindítják a játékot. De valahogy mégsem lett belőle semmi. Indult egy netes kezdeményezés -nem tudom, hogy az ilyeneknek szokott-e bármi eredménye lenni-, egy petíció gyűjtés annak érdekében, hogy megrendezzék a Játék határok nélkül-t. Ezen a linken lehet feliratkozni, ha valaki úgy gondolja :)

December 24.

A mai napon van az ötödik évfordulója, hogy meghalt a nagymamám. Nem nehéz megjegyezni a dátumot. Neki akkor ez volt a karácsonyi ajándék: majd' egy éves szenvedéstől szabadulhatott meg. A vastagbélrák kegyetlen dolog.
Egy kétgenerációs lakásban élünk, az alsó szinten laktak nagyszüleim, illetve addigra már csak nagymamám. Azt hiszem, általános iskolás koromban több időt töltöttem vele, mint a szüleimmel.
Nem akarok senkit sem közhelyekkel traktálni, de mindenki becsülje meg, amije van. Még ha néha fárasztó, vagy idegesítő is. Mert hiányozni fog, ha

Gyertyaláng

Van egy írásom ezzel a címmel. Az egyik első, vagyis mondhatjuk akár az elsőnek is, mert elsőnek lett kész. Tehát nagyon régi, de azért nem mondom, hogy nagyon rossz. Hisz régen nagyon szerettem (sőt, még most is), szegény, nem értené ezt a pálfordulást.
Most azért kicsit más a téma.

Van valami szomorú szépség a síron égő mécsesben, ahogy sekély tócsát sír köré az eső. Nemrég értünk haza a temetőből, nagy- és dédszüleim közös sírjától. A melletünk lévő nyughely szintén dupla; nagy és széles, a fedőlapja egyberészes, szürke márvány. Körbe volt rakva sárgafényű mécsesekkel, az eső pedig egybefüggő vízréteget vont a kő tetejére. Érdekes, szomorú, és szép volt, ahogy a lángok fényében látszottak az esőcseppek keltette hullámgyűrűk. Az ember valahogy így képzelheti el, ha arról ír, hogy még az ég is megsiratta a kedves halottat. Persze az eső itt most mindekinek esett, de csak lágyan, kedvesen, nem zuhogott.

Tartalom átvétel