Álom.

Talán Alice-nak voltam a lelkiismerete. Csodaországban volt, de nem abban a szép fajtába.

Gonosz dolgokat suttogtam neki: "'Öld meg!" "Gyűlöld!" "Tépd ki a szívét!"

Elkezdett ingerült lenni, és egy idő után becsavarodott kicsit.

Mintha menekült volna előlem, el akart hajítani, de nem volt rá képes.

Én is azt láttam amit ő, azt éreztem, tudtam mire gondol. Benne voltam.

Valami csőszerű alagútba menekült előlem, és beugrott, csúszós volt. Egyre gyorsabban csúszott lefele.

Egy idő után kezdtem elszakadni tőle, csak a hátát láttam, ahogy egyre távolabb kerül tőlem.

Hirtelen, mintha lábaim lettek volna, éreztem, hogy 4 lábam volt, egy csupasz démon szerű lény lettem. Elkezdtem rohanni utána.

Hirtelen vége lett a csőnek, ő nagy lendülettel kiesett. Én a karmaimmal megkapaszkodtam a vége előtt, és néztem ahogy a mélybe zuhan.

Egy nagy meredek oldalfalba ért véget a cső, alatta egy hatalmas tenger terült el. A tenger hulláma felcsapott az oldalfalra, és ez így ebben az állapotban fagyott meg.

Ő a hullám oldalán iszonyatos sebességgel csúszott lefele, én a hullám tetején, a fal mellett megálltam, és figyeltem.

Még sötét volt, a nap most jött fel. Ahogy terjeszkedett a napfény, olyan sebességgel vált vízzé, mintha nem kellett volna idő az olvadáshoz.

Alice-hoz ért a világosság, és úgy pottyant bele a vízbe, mint akit elnyel a gravitáció, és próbált a felszínen maradni.

Hirtelen, a hullám, amit eddig a fagy tartott, megindult lefele, és iszonyú sebességgel zúdult minden velem együtt. Mire a le értem, csak a tömény sós víz volt körülöttem, és lenyomott a tenger alá száz, és száz méterre.

Mikor kinyitottam a szememet, hatalmas vízi lények, vízi szörnyek úszkáltak körülöttem. Nagyon rettegtem.

És akkor felébredtem.