Egy éjszaka gondolatai

Egy éjszaka gondolatai

Leszáll az est, elhalkul a világ,

Mielőtt lenyugszol, mondjál egy imát.

Gondolj arra, ki igazán szeret,

S most egyedül van, mert nem kellett neked.

Eldobtad őt kinek szíve romokban,

Lelke most perzselődik a pokolban.

Kétségbe esetten hozzád kiállt,

De te nem hallod őt,

Mert szíved kihűlt.

Tudd meg, ő a magány rabja lett,

De téged soha, de soha nem felejt.

Élteti a szerelem, de megöli a bánat,

Ez a legrosszabb, amit ember kiállhat.

Egy szív, ami csak te rád vágyik,

Most összetört, és vérben ázik.

Egykor fényben ragyogott lelke,

De most ráborult a sötétség leple.

A sötétség, mely most beborítja,

Semmi jóra nem tanítja.

Ellensége mindenkinek, az egész világnak,

Akit mások szeretnek, ő ki nem állhatja.

Állandóan küzd, mert a sors sújtja,

Számára kiszámíthatatlan a sors útja.

Reménytelen helyzetében nincs semmi jó,

Ebből a kikötőből már elúszott a hajó.

Szívedet már nem tudja meghódítani senki,

Kihunyt benne az örök szikra,

Az én szívemet is te fertőzted meg rég,

És örömömet már senki nem hozhatja vissza.