Blogok szűrése

Kedves Karcosok, Írók, Olvasók!

Ezúton értesítünk Benneteket, hogy a Karcolaton életbe lép a blogok szűrése.
Gyakran fordul elő a blog helytelen használata, nem megfelelő tartalom feltöltése – elég, ha csak visszatekintünk a legutóbbi, akkor versekkel kapcsolatos használatra például –; túl gyakran ahhoz, hogy ez továbbra is szerkesztői szűrés nélkül haladhasson tovább.

A blog az blog – elektronikus napló, melyben lehetőség van aktualitásokat, érdekességeket, személyes gondolatokat és olyan témákat megosztani a közösséggel, melyekre nincsen a Fórumban kijelölt topic.

Azonban ez is a Karcolat része, így hát ha a felhasználók tudatosan vagy sem, de visszaélnek a lehetőséggel – írásműveket, verseket, reklámot, illetve az Etikettben nem elfogadhatóként meghatározott tartalmat töltenek fel, így kerülve meg a szerkesztői előszűrést –, kénytelenek vagyunk cenzúrázni.

Blogok esetében utószűrést vezetünk be. Nem megfelelő tartalom esetén a szerkesztők rejtett felületre teszik, majd törölhetik illetve átmozgathatják a tartalmat, és a tartalom kezeléséről privát üzenetet küldenek a felhasználónak. A szerző értesítéséig a blog nyilvánosság előtt nem lesz látható.

Megértéseteket köszönjük.
Szerkesztőség

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2014-10-23 08:20 Sren

Sren képe

Ez tulajdonképpen eddig is hasonlóan működött, de jobbnak láttuk kitenni hír formájában.

Szeretném leszögezni, hogy ez a döntés NEM a legutóbbi, közfelháborodást kiváltó blog eredménye; legfeljebb annyiban, hogy az volt az utolsó csepp a „blogos pohárban”. Hosszú út vezetett ide; ha visszagondoltok, éveken át mennyi off és troll melegágya volt a blog, meg is van a válasz.

Sok minden nem fog változni, a közlés tárgya belátásotokra van bízva. De jobban figyelünk, és értesítés nélkül mozgatjuk át a tartalmat, ha az túlmegy bizonyos határokon, hogy addig se tomboljon az off, amíg a szerzőt eléri a döntés és a válaszára várakozás kettőse.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2014-10-23 19:55 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

"Ez tulajdonképpen eddig is hasonlóan működött, de jobbnak láttuk kitenni hír formájában."
Beszédes mondat.

Most komolyan: egyáltalán minek működtettek "Blog" szekciót, ha így álltok hozzá?
Nem lenne sokkal tisztább, ha egyszerűen megszüntetnétek ezt a lehetőséget?

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

cs, 2014-10-23 20:45 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Vagyis arra kérünk mindenkit, használja blogként, nem fórumként vagy novellaraktárként, és ez tarthatatlan?
Beszüntetni mindig egyszerűbb. A Karcolatot is beszüntethetnénk.

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2014-10-23 21:00 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

Nem értettél meg.
A "blog" lényege éppen az, hogy mindenki azt közöl benne, amit akar. Az az ő személyes üzenőfelülete.

De itt be is fejeztem a témát.
Csak elmondtam a véleményem, de nem voltak illúzióim a fogadókészséggel kapcsolatban.

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

p, 2014-10-24 22:02 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nem egészen, legalábbis a karcos blogok sosem erről szóltak. Az a "máshová nem fér be" kategória. Ettől még, ahogy a Karcolat egésze, utószerkeszthető tartalom. Mint ahogy az Interneten minden tartalom utószerkeszthető, csak nem mindig mondják ki nyíltan.
A hozzászólások is utószerkeszthetőek, de ahogy azért ott sem irtunk ki mindent, a blogok nagyjánál sem fog ez a szabály különösebb változtatáshoz vezetni. Egyszerűen leírtuk, hogy ha a jövőben hivatkozni kell valamire. Ahogy a "csak saját írást küldj be" cikk is volt. Ki a fene gondolta annak idején, hogy Örkény egypercessel fog szórakozni valaki? Változnak az idők, változnak az emberek. A blogokról is azt hittük, mindenki tudja majd, mire valóak, mert egy jó ideig így is volt. De tíz év után a szerkesztők nem tudnak "újonnan regisztrált" szemmel nézni az oldalra.

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2014-10-25 10:39 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

Ez legalább egy érthető, elfogadható érvelés.

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

p, 2014-10-24 08:53 Kentaur

Kentaur képe

"A "blog" lényege éppen az, hogy mindenki azt közöl benne, amit akar."

Még egy személyes blogban sem így működik ez, legalábbis nem így kéne, hogy működjön. Extrém példát mondok: Jóska pedofil huncutságai - című blog.
Társadalomban élünk, törvények keretei között. NEM csinálhat mindenki azt, amit akar. Még írásban sem. Sőt, mivel irodalomszerető ember vagyok, így azt mondom, főleg írásban nem! Pont azért tart itt az irodalmi élet, ahol, mert ömlenek az átnézés nélküli magánirományok a botránykavaróktól, celebektől, tehetségtelen újgazdag csemetéktől. Nem csoda, ha már semmit nem ér az írók szava, az irodalom nemzetbefolyásoló és példaadó szerepének rég leáldozott...
Egyszóval a blog műfaj amúgy sem politikai reklám, szarkavarás és érzelmi szemeteskuka kéne legyen. De ez itt még pluszban egy közösség a társadalmon belül, ami a Karc felelőssége alá tartozik. És nem csak az az ő felelősségük, hogy ne legyen fenn mondjuk a fenti extrém példánál maradva pedofil tartalom, de az is, hogy a közösségbomlasztást, személyeskedést megállítsák.

Szerintem az sokatmondó, hogy az ez ellen kritikusan fellépők kizárólag a szabadságot és a jogokat hangsúlyozzák. A kötelességeket sosem. Az valahogy sosincs nekik.
Aki le is tesz valamit az asztalra, akár mint író, akár mint közösségi tag, az valahogy ritkán "lázadozik" (és érdekes, de őt meg is hallgatják, vajon miért?), bezzeg az, aki személyes játszótérnek tekinti a közösséget!
Hát nem az.
A csúnya, gonosz óvónéni elveszi Pistikétől a lapátot, amivel a társait üti. Gonosz egy világ, ahol a kisebbet fosztják meg jogaitól, borzalom!

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

p, 2014-10-24 11:50 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

Túlreagálod.
Szó sincs lázadásról, csupán nem értem, hogy így mi szükség van egyáltalán erre a funkcióra, miért nem elég a Fórum.
De bocsáss meg, hogy meg mertem szólalni!

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

p, 2014-10-24 12:19 Sren

Sren képe

Mi szükség rá?
A legjobb indulattal kérlek, nézz szét a blog szekcióban. Rengeteg érdekes téma merül fel még akkor is, ha az nem polgárpukkasztó, ki gondolta volna?

Nézd, kitettünk egy hírt, mert így volt korrekt. Kitettük annak ellenére, hogy az oldal fennállása óta az Etikett értelmében működünk és kontroll alatt tartjuk az oldalt, amibe beletartozott a blog is. Régebben általánosságban ment a kontroll, mostantól (a fentebb említett érthető okokból) kicsit erősebben szűrünk. Igazságtalanság lett volna, ha erről nem szólunk.

Felesleges és túlzó úgy tenned (elnézést: úgy elmondanod a véleményedet), mintha szörnyűséges módon megnyirbáltuk volna a felhasználók szabadságát. Eddig is azt írtak, amit akartak, most is megtehetik. Csak épp értesítve lettek róla, milyen eljárást von maga után (és miért), ha a blogot nem megfelelően használják. Ez csak egy értesítés. A elektromos gépeken - sőt még egy csomó más dolgon - is ott van a veszélyre figyelmeztető címke, mégpedig a felhasználó érdekében.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

p, 2014-10-24 17:53 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

"Mi szükség rá?" - Csupán párbeszédet ( nem vitát, pláne nem veszekedést! ) próbáltam generálni. nem tehetek róla, van az a buta szokásom, hogy szeretek olyanokkal véleményt cserélni, akiknek az enyémtől eltérő valamiről a véleményük. Nem azért, hogy meggyőzzem őket, hanem egyrészt hogy más szempontokat is megismerjek, másrészt csupán a kulturált vita szellemi pezsgéséért.

"Felesleges és túlzó úgy tenned (elnézést: úgy elmondanod a véleményedet), mintha szörnyűséges módon megnyirbáltuk volna a felhasználók szabadságát." - hiába ismételgetitek, nem "úgy" tettem. Egyszerűen megkérdeztem, miért nem szüntetitek akkor meg, hisz az sokkal egyértelműbb helyzetet teremtene.

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

p, 2014-10-24 18:19 Sren

Sren képe

Elmondtuk, miért nem szüntetjük meg, mi szükség van rá. Többen is. NEM az egyértelműbb helyzet volt a cél, nem kell feltétlen mindent a sakktábla változatos színeiben látni... Ne haragudj, de a kulturált vita pezsgésétől számomra elég messze helyezkedik el az a fajta hozzáállás, hogy "elromlott?, na, akkor miért nem dobjuk ki a francba?"

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

p, 2014-10-24 18:49 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

"Ne haragudj, de a kulturált vita pezsgésétől számomra elég messze helyezkedik el az a fajta hozzáállás, hogy "elromlott?, na, akkor miért nem dobjuk ki a francba?"" - Miért haragudnék? Ha Te ennyit értettél meg belőle, akkor ennyit értettél meg. Van ilyen...

Na, akkor ennyit erről.

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

p, 2014-10-24 09:31 Para Celsus

Para Celsus képe

Ha valaki blogolni akar, ott a blog.hu, a blogspot, egy csomó szolgáltató, amelynek fő profilja az online napló - ez egy írói műhely, a blogolás itt csak egy kiegészítő opció. Én is tettem közzé blogban írásokat (bár azok inkább féloldalas kis paródiák voltak), de nem morgok, amiért eztán nem lehet. Így döntött az oldalt irányító közösség, akceptálom, kész.


"The Rainmakeeeer!"

p, 2014-10-24 11:47 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

Én is elfogadom, nincs ezzel baj ( egyébként sem vagyok egy nagy blogoló), csupán leírtam a véleményem.

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

p, 2014-10-24 12:33 Kentaur

Kentaur képe

Voight-Kampff: Amit írtál, az azt fejezte ki, amire reagáltam. Hogy te közben tök másra gondoltál, arról nem tehetek. Nem túl nyerő úgy tenni, mintha én lennék a gonosz letorkolló. Egyszerűbb azt és úgy mondani, amit akartál, nem?

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

p, 2014-10-24 17:55 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

"Amit írtál, az azt fejezte ki, amire reagáltam." - Vagy nem azt fejezte ki, de Te azt láttad bele. 50 - 50%.

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

p, 2014-10-24 19:14 Kentaur

Kentaur képe

Érdekes, hogy állandóan félreértenek, nem?
Az biztos, hogy egyelőre nem érzem magam látnoknak, sőt, feltételezem, hogy a másik az akarta mondani, amit írt. Ha valaki azt írja, hogy a blog arra való, hogy a tulajdonosa bármit írhasson bele, akkor én ezt úgy értem, hogy úgy érti, hogy szerinte bármit írhasson bele, amit csak akar. Továbbá mint minden átlagos ember, feltételezem, hogy ezt okkal mondta az illető, nem csak úgy magában beszélt. A szándékfeltételezés a kommunikáció és a társas élet egyik alapköve. Fentiekből egy átlag ember arra következtetne, hogy az okod az, hogy rosszallod az eljárást, hogy itt nem lehet akármit írni a blogokba. Szegény átlag ember ennek megfelelőlen fog reagálni, mivel marha hosszas lenne mindenkit mindenről megkérdezni, hogy most pontosan úgy is értette, ahogyan az egyezményesen van, vagy pedig másképp, és csak "belelátta"?

Persze nem kötelező ezt az alapvető logikát követni, neten gyakoriak a félreértések, hogy meg vagyunk fosztva a testbeszédtől, mimikától, hangsúlytól.
Ez utóbbi magyarázat ellen szól, hogy később megmagyarázod, hogy nem így értetted, amire ha teljesen érthető lennél, és csak én magyaráztam volna bele, akkor nem lett volna rá szükség.

De persze az is lehet, hogy tévedek, és a többiek, akik félreéltettek, szintén tévednek. Mondjuk 50 %-ban. De az személyenként már csak 25%, ha ketten is félreértették ugyanazt, háromnál már harmadolódik...:-D

Elnézést kérek a hosszas offért, azért van, mert szeretem tanulmányozni ezeket a jelenségeket.
Megígérem, több nem lesz itt most.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

p, 2014-10-24 19:31 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

"Érdekes, hogy állandóan félreértenek, nem?" - Nem. Ez természetes. Mindig - mindenkit állandóan félreértenek néhányan - és ezt ugyanúgy csak azok jelzik, ahogy a panaszkönyvet is csak akkor kérik el, ha a boltban romlott a párizsi.
Így működik az ember.

"Ha valaki azt írja, hogy a blog arra való, hogy a tulajdonosa bármit írhasson bele, akkor én ezt úgy értem, hogy úgy érti, hogy szerinte bármit írhasson bele, amit csak akar." - Természetesen az általánosan elfogadott társadalmi normák szerint. nem gondoltam, hogy ezt külön hozzá kell tenni, mert ez számomra ugyanolyan evidencia, mint hogy ha itt blogol valaki, akkor azt nem urdu nyelven teszi, nem a pedofil kalandjait osztja meg... De egy blogba miért ne közölhetne valaki pld. egy verset? Kinek árt ezzel, mitől sérül ezzel pld. a karcolat érdeke?

"De az személyenként már csak 25%, ha ketten is félreértették ugyanazt, háromnál már harmadolódik...:-D" - tehát Győzike egy istenadta zseni, mert X százezer ember szívesen nézi a marhaságait?
Attól, hogy itt - most pld. két ember azt gondolja, hogy egy dobozból az egy- egy fekete és a fehér golyó közül a feketét fogom kihúzni, még matematikailag semmivel nem lett kisebb az esélye a fehér golyó kihúzásának.

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

p, 2014-10-24 19:40 Kentaur

Kentaur képe

Megmagyarázhatod. Szükséges is. Tök nem ugyanarról beszélünk,nem is fogunk soha, és valószínűleg sose mondanád, hogy "ja, bocs, az én hibám", tehát tényleg mindegy.
Megígértem, hogy nem offolok. És nem is ér annyit. Tehát legyen úgy, egészségedre!

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

p, 2014-10-24 19:45 Voight-Kampff

Voight-Kampff képe

"és valószínűleg sose mondanád, hogy "ja, bocs, az én hibám"," - Ez egyszerű előítélet.
Már nem egyszer kértem itt elnézést a téves, vagy elhamarkodott véleményemért.

_______________________________________________________________________________________
"Reggel lett, és még mindig életben voltam.
"Lehet, hogy írok egy regényt" - gondoltam.
És aztán írtam." - Bukowski: Posta

p, 2014-10-24 14:09 AvatáR

AvatáR képe

Cenz úrnő férje akcióba lépett? :(

"Az Élet labirintus. Sok út van, és mindegyik vezet valahova, de csak egy jó út van. Ha megtalálod azt az utat akkor farkasszemet kell nézned a végzeteddel"
"Elegáns ruhája, és baljós tekintete olyan kombináció, aminek nehéz ellenállni" :-)

p, 2014-10-24 14:47 Sren

Sren képe

Igen; aki csak a csúnya C betűs szót látja az egészből, de a védelmet nem, az így is veheti akár. :(

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2015-07-15 11:14 Blade

Blade képe

Ez nincs elfelejtve...úgyhogy irtok kicsit. Nem írtok...irtok!