Kaland a Főnix klubban

Egy ködös nap reggelén vette kezdetét a nagy kaland. Dacolva a fáradsággal és a cudar idővel, a játékosok kezükbe ragadták karakterlapjaikat, hogy ismét megvívják harcukat a sötétség szolgáival. Igen, ez volt a Kripták könyvének napja!

Lássuk hát, mi is történt aznap. A Rúna Táboros klubnap alkalmával a szegedi Nemundir klub is találkozót szervezett a pestiekkel, hogy együtt fűzzék tovább a játék legendáját, mindezt Budapesten november 21.-én a Főnix klubban.

A kalandmesterek gyors egyeztetése után kezdetét is vette az utazás Nemundir világába. Két csapat indult útnak, az élők, és a holtak. Jómagam a holtak berkeiben vettem részt az utazásban, ahol hála Nema, a dorgon lidérc és a kalandmester türelmes magyarázásának, még laikus fülemmel is megértettem egyet s mást abból, ami éppen a szemem előtt zajlott. A lényeg az, hogy a kis csapatnak be kellett hatolnia egy lebegő erődbe, hatástalanítani a mágikus védelmét, és információt szerezni a fő gonosz, Sethin terveiről.

A harcok már a legelején olyan mértéket öltöttek, amit elképzelni sem mertem. Első „nehézségük” nem is egy, hanem egyenesen két sárkány volt, de bátran és félelmet nem ismerve néztek velük szembe. Egyiküket Nema egymaga győzte le. Mit is mondhatnék, stílusos egy fickó. Először szabadeséssel vonta el a figyelmét, majd térugrással a hátán termett, és mélyen belevágta brution bárdját, felnyitva gerincét akár egy konzervdobozt, majd egy újabb ugrással a földön termett, ahol jóízűen falatozni kezdett áldozata teteméből. A másik sárkánnyal a lányok bántak el, de ők sem maradtak le társuk látványos mutatványa mögött. Egyszerűen öngyilkosságra késztették a bestiát, aki belerepült a földbe, mindezt úgy, hogy közben a gyomrában próbáltak nem megemésztődni. És ez még csak a kezdet volt!

A kastélyban már minden jött, ami csak szem-szájnak ingere. Zombi, csontváz, démon, mágus, pap, és mind egy dolgot szeretett volna: őket holtan látni. Ám a három fős delegáció igazán bravúros megoldásokat produkálva vette az eléjük állított akadályokat. Egymás után húzták elő jobbnál jobb technikájukat és varázslataikat, ezzel jól megizzasztva a kalandmestert. De azért ő is tartogatott nekik némi meglepetést.

Tanúja lehettem Nema kitörésének, amikor elvétette a lelki-erő próbát, és őrjöngve tört rá a vesztüket óhajtó zombi seregre, köztük is az őket irányító mágusra. Hihetetlen rohama mégsem hozta meg a sikert, számtalan sérülése ellenére még elérte a mágust, de csapásra emelt bárdját már képtelen volt belémélyeszteni, és elájult. Ezúttal társain volt a sor, hogy megmentsék őt. Helyzetük kilátástalannak bizonyult, de példás csapatmunkájuk és kitartásuk révén végül mégis sikerült legyőzniellenfelüket, megmentve Nemát a biztos pusztulástól.

A harcok, csaták, és drámai pillanatok mind mind a szemem előtt zajlottak le, ami csak a mesélő kiváló előadásának, és természetesen a játékosok profi karakterformálásának volt köszönhető.

Bevallom, kívülállóként hamar elvesztettem a fonalat, de ahogy az előttem ülők szemébe néztem, sosem látott lelkesedést véltem fölfedezni. Ők valóban ott voltak abban a kastélyban, egybeforrva karaktereik énjével, vált vállnak vetve verekedve át magukat minden eléjük állított nehézségen. Első rangú példát állítottak az összefogás és a csapatmunka fontosságának és előnyének egyaránt.

Ám a nap még nem ért véget ennyivel. A kastély pusztulását követően, a két kalandor csapat eggyé olvadt, és immáron élők és holtak küzdöttek ugyanazért: hogy megmentség szeretett világukat Sethintől.

A fináléra már nem a Főnix klubban került sor, hanem egy egyedi szagú lépcsőházi fordulóban, ahol kábult és különös tekintetű fiatalok előtt zajlott le a nagy csata. Talán zombik voltak? Ki tudja. Azon az éjszakán már ezen sem lepődtem volna meg.

Sethinnel – akit maga a játék alkotója személyesített meg –, csupán egyvalaki volt képes felvenni a küzdelmet, Krall Brut, aki a kalandmester személyes figurája volt. A gigászi küzdelmet már mindenki tűkön ülve várta, hiszen nem más, mint Nemundir jövője volt a tét.

A harc a felszerelések és mágiák bemondásával kezdődött, ami csaknem fél órát vett igénybe. Ők ketten már valóban félisteneket, ha nem isteneket megszégyenítő képességekkel rendelkeztek. Nyilvánvalóvá vált, hogy itt az fog győzni, aki jobban ki tudja ismerni a másikat, hamarabb felfedezi a gyengéjét, és ott támadja meg, ahol a legkevésbé számít rá. És a harc kezdetét vette. Kockák gördültek a székeken, kardok villogtak a félhomályban, egyik varázslat követte a másikat. Egyikük sem engedett, szinte pezsgett a levegő a feszültségtől. Szavak nélkül is tudtuk mindannyian, hogy itt ma csak egyvalaki maradhat életben.

Elég volt egy apró figyelmetlenség, és Sethin sarokba szorult. Brut egy illúzióval terelte el a figyelmét, miközben egy hihetetlenül bravúros megoldással áttörte a nagyúr védelmét, és tőrét a szívébe mártotta. Döbbenten álltunk körülöttük, nem akartunk hinni a szemünknek. Ennyi? Vége?

De nem.

Sethin felnézett Brutra, vérhabos szája mosolyra húzódott, és eltűnt az éterben, miközben gurgulázva kiáltotta felé: „Még találkozunk Krall! Muhahahaha…”

Azt hiszem, méltán tartják a játékosok Nemundirt az egyik legfejlettebb szerepjátéknak a hazai piacon. Egytől egyig profi játékosok vettek körül, és hálával tartozom nekik azért, amiért magukkal vittek erre a felejthetetlen kalandra, ahol megmentették Nemundirt a pusztulástól, bátran megküzdöttek az otthonukért, és mindeközben egy jót szórakoztak.

Kell ennél jobb kikapcsolódás egy borús és ködös napon? Hát kalandra fel, és irány a másik világ!