Papírsereglet és más történetek

Ken Liu kínai származású amerikai író, művei Hugo-, Nebula- és World Fantasy-díjat is nyertek az elmúlt évtizedben. Válogatott novelláit tartalmazó, 2016-os kötetét, a Paper Menagerie and Other Storiest, 2017-ben Locus-díjjal tüntették ki. Magyar fordítása az Agave kiadó jóvoltából, idén tavasszal került a könyvesboltok polcaira.

Óvatosan kell bánni a díjesőkkel, néha túlzott elvárásokat támasztanak a díjazott művekkel kapcsolatban, ami aztán csalódáshoz vezethet. Jelen esetben én vagyok az, aki nincs feltétlenül elragadtatva a novelláskötettől. Hogy távolabbról kezdjem: az évek során fokozatosan távolodtam el a science-fictiontől, egyszerűen azért, mert a zsáner írásainak legnagyobb része „ötlet+írókörökön elsajátítható szabályok alkalmazása=irodalmi mű” képlet alapján született. Ilyen esetekben a próza szövete pusztán információs csatorna, nem pedig a mű szerves része, amely esztétikailag is gyönyörködtet, esetleg az egyediségével megragad. Ezt az egyediséget, személyes hangot, esztétikai/nyelvi értelemben vett szépre törekvést hiányolom a legtöbb science-fiction alkotásból. Ha teszem azt, letakarom egy tematikus antológia novellái előtt a szerzők nevét, szeretnék rájönni pusztán a stílusból, hogy ki írta az adott műveket. Azt mondják, a legnagyobb írók egyszersmind nyelv(ezet)teremtők is. De akkor miért éppen a sci-fi-nél, a végtelen lehetőségek tárházánál találni kevés olyan szerzőt, aki nyelvileg is képes újat alkotni? De lehet, hogy én vagyok túl finnyás, mikor szépirodalmi elvárásokkal közelítek a zsánerhez? Mindegy, lamentálás off.

Ken Liu képes megtalálni azt a bizonyos egyediséget – elsősorban ott, ahol egy koherens világban tudja egyesíteni kínai származását, nyugati neveltetését. Ezekben a szerencsés pillanatokban olyan a szövege, mint egy kínai tusrajz stílusában elkészült vadnyugati Wanted-plakát, vagy egy rizspapírra rajzolt steampunk látomás. Kár, hogy ilyen pillanatból relatíve kevés akad. Nézzünk néhány csúcs- avagy mélypontot!

Bizonyos fajok könyvgyártási szokásai – fordított szmírp-történet. (Szmírp ugyebár az, amikor egy jelenséget felcifráz a szerző, és megpróbálja valami másként eladni – mondjuk egy patás, nyerítő, sörényes jószágot, aminek a hátán a bolygó lakói utaznak, nem lónak hívnak, hanem tavi rutyutyunak.) Itt nem lóból csinál rutyutyut, szmírpet és másokat, hanem egy csomó, különböző tárgyat próbál a szerző egy dologként, könyvként definiálni. Persze erre lehet azt mondani, hogy a Bizonyos fajok információtároló-egység-gyártási szokásai cím szabatosabb, de bénább lenne, és nem mozgatná meg a könyvillat után sóvárgó olvasók fantáziáját. Ötletek, ötletek 4/5.

Állapotváltozás – talán a kötet leggyengébb darabja. Az egész novellán át felvezetett, húsba vágó problémáról az utolsó pár bekezdésben kiderül, hogy „ja, bocs, nem is probléma, hehehe”. A történet szerint ebben a világban (nem utal rá semmi, hogy ne így lenne a világ minden lakójánál) az emberek lelke valamilyen módon kapcsolódik egy tárgyhoz – és általános és nem cáfolt tézis, hogy ha a tárgy elpusztul vagy elfogy, meghal az ember is. Főhősünk, a jégkirálynő (aki amúgy azért hármas szexben benne van jégkirálynősége ellenére, de ez legyen a legnagyobb baj), egy jégkockában őrzi a lelkét. Csakhogy a sztori végén kiderül, hogy hiába olvad el a jégkocka, attól ő még életben marad. A főszereplő végig azon aggódik, amiatt stresszel, azért tipródik, hogy mi lesz, ha a jégkockája elolvad – tényleg nincs senki a hatmilliárd földlakó közül, tanár, orvos, barát, családtag, védőnéni… akárki, aki elmondaná neki, hogy figyelj, igazából nem fogsz meghalni, ha elolvad a jégkockád? Értem én, hogy ez egy elég direkt, és épp ezért döcögős metafora, hogy „ne aggodalmaskodj, éld az életed”, de ilyen logikátlanságokért szerintem akármelyik írókörös oldalon harapnak. 2,5/5

Jó vadászatot! – a kevés kegyelmi pillanat egyike, amikor Liu keze alól valóban egyedi, izgalmas, érdekes és nagyszerű kerül ki. A XIX. század végi, a darabjaira hulló Mennyei Birodalom ideális terep a különféle kultúrák és civilizációk találkozásának bemutatására. Figyelemmel kísérhetjük, ahogy a kínai rókadémonok, szellemek, természetfeletti lények helyét lassan átveszik a rideg-hideg steampunk kreatúrák. Stilárisan is jobb, mint a korábbiak. 5/5

Szimulákrum – adott egy probléma, ami egész érdekes kérdéseket vetne fel (ti. ha egy személyiség lenyomatát rögzíteni, tárolni és előhívni is lehetséges, azt hogy lehet felhasználni, erkölcsileg mennyire elfogadható szexuális/más jellegű kapcsolatba lépni egy ilyen lenyomattal), ehhez képest a novella főleg az egyik elbeszélő személyes sértettségére koncentrál, amely sértettség egyébként eléggé elnagyoltnak és -túlzottnak tűnik. 3,5/5

A visszatérő vendég – krimis toposzok high-tech környezetben – sorozatgyilkos szedi áldozatait a prostituáltak között, miközben az ügyön dolgozó nyomozónő a saját feldolgozatlan traumáival is küszködik. Feszes, aránylag nehezen kiszámítható, de akármelyik biztos kezű sf-író alkothatta volna. Azt hiszem, erre mondják, hogy jól megírt novella. 4/5

A papírsereglet – bocsánat, lehet, hogy én leszek az érzéketlen, de… annyira nem fogott meg. Imádok origamizni, részben a cím és a borító miatt vettem meg a kötetet, ám a novella kapcsán a Hallmark channel melodramatikus filmjei jelentek meg lelki szemeim előtt, ahol a gyerek csak tizen/huszon-x év elteltével, a családi porcelán levesestálat a kezébe fogva döbben rá, hogy mennyire tapló volt, és a szülei milyen határtalanul szerették. A különbség, hogy itt a levesestálat mozgó origamifigurák helyettesítik. 4/5

Hullámok – poszt/transzhumanizmus. A többgenerációs űrmisszión részt vevő asztronauták megkapják a lehetőséget, hogy poszthumán géppé alakítsák magukat. Akad itt némi tipródás, hogy az emberi/transz-emberi létet válasszák-e a hősök, de igazából bármelyik döntés mellett is tegyék le a garast, az nem jár kimondott hátrányokkal, kockázat is csak egy, ami aztán el is felejtődik, ez pedig súlytalanná teszi a dilemmát. A poszthumán létnek nincsenek árnyoldalai – természetesen, mondhatnám –, viszont minden nehézség nélkül belenyúlhatnak más bolygók és ökoszisztémák fejlődésébe. Talán ezért is, de az utóbbi időben kezdem úgy érezni, hogy az egész transz/poszt/szuperhumán dolog, minden technikai terminológiájával együtt voltaképpen a középkori alkímia és bölcsek köve-láz modern inkarnációja. 3,5/5

A világ ízei – western+eastern, ismét valami egyedi. Ha valamihez mindenáron hasonlítani akarnám, akkor a Gaiman-féle Amerikai istenek jutna eszembe, csak most XIX. századi, „vad” vadnyugattal, és a legendáikat és héroszaikat magukkal hurcoló kínai munkásokkal. 4,5/5

Összegezve, a kötet tematika szempontjából sokszínű, de sajnos minőség tekintetében is az. Ahol képes elszakadni a zsáner toposzaitól, ott kimagasló minőség jellemzi.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2018-07-04 07:19 Blade

Blade képe

Épp most olvastam róla: http://www.nemzetisport.hu/foci-vb-2018-elo/post/19281

A kötetet is beszerzem talán.

cs, 2018-07-05 15:47 Sren

Sren képe

Pedig már kezdtem megnyugodni, hogy "csak" azokat a könyveket kell majd megvennem, amiket még télen félretettem kedvencbe. Erre fel jönnek mindenféle újdonságok, amiket vétek lenne kihagyni. Ez is ínycsiklandónak ígérkezik. Kösz, Para.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/