Rózsi néni lecsap!

Ezúton jelentjük kedves Karcostársainknak és Olvasóinknak, hogy a SpiritArt Kiadó gondozásában megjelent Zack Tale (Tóth Zoltán, alias Smilezolika) első antológiája. A Rózsi néni és egyéb anomáliák (avagy novellák a Vakvilágból) címen megjelent könyv a szerző ismert és több, mindeddig ismeretlen novelláit tartalmazza mindazok örömére, akik kifejezetten kedvelik, ha perforál a vakbelük a nevetéstől.

Egy kis ízelítő:
Mire számíthatunk, ha a Lehel téri piacon a megszokott idill helyett inváziós körülményeket és profi tengerészgyalogosként kommandózó nyugdíjasokat találunk?
Miről ismerjünk fel a kedvenc barkácsáruházunkban kószáló természetfeletti lényeket?
Mitévők legyünk, ha egy műanyag játék vödörből előbodorodik a Dzsinn, ám kizárólag pelenkás korú gyermekünk kívánságait hajlandó teljesíteni?
Hogyan találjuk fel magunkat egy Időutazási Irodában?
No és egy Boeing repülőgépen, amelynek elromlott a magassági kormánya, viszont rengeteg whisky tartózkodik a fedélzeten?
Mihez kezd vajon a szerelő a csillagkapuvá avanzsált mikrohullámú sütőnkkel?
Hogyan alakul az életünk, ha országunk vezetését az Asztrológiai Szövetség veszi át?
Ilyen és hasonló kérdések kerülnek megválaszolásra Zack Tale novellagyűjteményében, Kedves Olvasó… Noha cseppet sem biztos, hogy a válaszok megnyugtatóak lesznek, az viszont igen, hogy remekül szórakozol majd.
Vigyázat! Erősen addiktív tartalom!

A könyvet írta: Tóth Zoltán (Zack Tale, Smilezolika)
Szerkesztette: Láng Zsuzsanna (Sren Tilesh)

A szerkesztés közel egy évet felölelő időtartamában virtuálisan összebandáztak, többször egymás kardjába dőltek, egymás térdét csapkodták, napi munkájukat és magánéletüket többé-kevésbé ellátták, ezen kívül holtfáradtan kommunikálni próbáltak egymással és másokkal: mindketten.

A borító kedvenc Rajzolónk, Nagy Gergely műve, aki önnön zsenialitásán túl készséges, lelkes (és roppant türelmes!) együttműködéséért immár a Pont Így Képzeltük El című különdíjunk birtokosa és örök hálánk élvezője is egyaránt. A grafikusművész további lenyűgöző, önmagukért beszélő képei elérhetőek a honlapján: http://nagy-gergely.daportfolio.com/

Hogy őt elérhettük, abban viszont Tim Morgan a ludas. Köszönet, Tim!

A lektorálásért Varga Tamás Józsefnek, azaz Craznak jár hála és köszönet – köszönjük, Craz. A sört majd megdumáljuk.

Minden létező bürót, Hivatalos Dolgok gondjait magára vállalva, ezenfelül, ha ez mind nem lenne elég: műszaki szerkesztőként is működve, tördelést, betűtípusokat és -színeket, millióféle kérést, óhajt-sóhajt türelmesen sorra véve, nyomdával alkudozva Hertelendy Anna (Zora) volt az Akárki. Hatalmas köszi, Anna!

Tanácsaiért, magabiztos, higgadt vezetéséért a Spirit’ elnökét, Mészáros Andrást (Ndy) illeti köszönet.

Köszönjük továbbá előre is minden kedves Olvasónak, aki megveszi a könyvet, ekként gondoskodva önnön felhőtlen szórakozásáról, és esetleges visszajelzésével támogatva a SpiritArt Kiadót elvében és meggyőződésében: már megint olyasmit olvashatott, ami más, jobb, több.
Az antológia megrendelhető a Kiadó webáruházában: http://spiritart7.webnode.hu/

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2015-11-14 15:37 Blade

Blade képe

Vevő vagyok rá!
A gyerek kisasztala úgyis billeg kicsit...;)

szo, 2015-11-14 17:08 Smilezolika

Smilezolika képe

Kedves Blade!

Most pedig ünnepélyes pillanat következik. Őszintén szólva nagyon spejzoltam már rá, és ha semmi egyéb indíttatásom nem lett volna erre a könyvre, ezért a mozzanatért már önmagában is megérte.

A hír az, hogy nagyon úgy tűnik, házi feladatot adtál magadnak. Talán már nem is emlékszel rá. Én mindenesetre látom magam előtt, amint bosszankodva elhelyezkedsz kedvenc füles fotelodban a kandallóval szemben, lábadon keresztben egy vadászpuska. A terrier hozzádbújik, de szűköl. Melletted egy kis asztal (talán még a lába is billeg), rajta egy whiskys pohár meg egy üveg Johnnie Walker Black Label. Fellapozod a Rózsi néni és egyéb anomáliákat, majd szentségelve olvasni kezded. A hátad közepére sem kívánod, de sajnos nincs választásod. Eleinte az üveg whisky egész jól bírja, de a negyedik novellánál eldobod a poharat, és megragadod a palackot. Vadul iszol, hogy a maradék huszonnégyet valahogy ki tudd hordani lábon. Nincs mese, olvasni kell.
Az ok pedig igen egyszerű.
Idézet következik, méghozzá tőled:

"Majd ha kiadják a novella gyűjteményed, mindent elolvasok benne, ígérem. Csak ne ezen a néven publikálj, mert kinevetnek. Lehetne inkább Simán Csak Zolika vagy vmi ilyesmi. ;)"

Kellemes időtöltést!
Hihi.

Végül tényleg nem Smilezolika lett, ezzel együtt bízom benne, hogy legalább néhányan kinevetnek.

szívélyes üdvözlettel:

Smilezolika alias Zack Tale

szo, 2015-11-14 17:23 Dana

Dana képe

Nem tudom, min rötyögtem hangosabban: az ízelítőn, a fedlapon vagy ezen a Blades jeleneten.

Gratula a könyvhöz, az ízelítő alapján beszerzésgyanús.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2015-11-14 19:28 Smilezolika

Smilezolika képe

Köszönöm, igyekeztünk.

v, 2015-11-15 09:37 Blade

Blade képe

Küldöm a fényképet, amint összeállt a fenti kompozíció. ;) (28?!)

v, 2015-11-15 10:17 Smilezolika

Smilezolika képe

Nagyon várom. smilezolika@gmail.com
Igazából 31, most, hogy megszámoltam.

szo, 2015-11-14 15:46 Sednol

Sednol képe

Ide vele! :D

szo, 2015-11-14 19:31 Smilezolika

Smilezolika képe

Yeah.

szo, 2015-11-14 16:06 Urbatorium

Urbatorium képe

Szép! :D

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor

szo, 2015-11-14 19:30 Smilezolika

Smilezolika képe

Akkor jó.:)

szo, 2015-11-14 17:36 AvatáR

AvatáR képe

Hát gratulálok, így tovább !

"Az Élet labirintus. Sok út van, és mindegyik vezet valahova, de csak egy jó út van. Ha megtalálod azt az utat akkor farkasszemet kell nézned a végzeteddel"
"Nincs üres lap, csak olyan amire még nem írtak!"

szo, 2015-11-14 19:29 Smilezolika

Smilezolika képe

Köszi, AvatáR koma.

szo, 2015-11-14 19:31 mészégető

mészégető képe

Gratulálok én is.

szo, 2015-11-14 19:34 Smilezolika

Smilezolika képe

Neked is köszönöm.

szo, 2015-11-14 20:37 AvatáR

AvatáR képe

Elzarándokoltam a SpiritArt honlapjára, de ott nem volt semmiféle ilyesmi kirakva.
:(

"Az Élet labirintus. Sok út van, és mindegyik vezet valahova, de csak egy jó út van. Ha megtalálod azt az utat akkor farkasszemet kell nézned a végzeteddel"
"Nincs üres lap, csak olyan amire még nem írtak!"

szo, 2015-11-14 21:26 Sren

Sren képe

Gondolom, Anna még nem rakta ki. Ez esetben a Kapcsolat menüpontban lehet őt zaklatni a könyvvel kapcsolatban. :) De lehet nekem is írni, továbbítom a kéréseket, szóval ha valaki olvasni akar, nálunk fog is. :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2015-11-14 21:32 Dokesz

Dokesz képe

Gratulálok a szerzőnek és a közreműködőknek!

"Vihar hátán, sasok szárnyán
Hangunk messze elszáll"

v, 2015-11-15 06:14 Smilezolika

Smilezolika képe

Köszönjük.

szo, 2015-11-14 22:48 Roah

Roah képe

...szóval akkor Rózsi néni elszabadult? :)))

Gratulálok! ;) :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2015-11-15 06:16 Smilezolika

Smilezolika képe

Reménytelenül. Ráadásul lett neki két további része, amelyekben egy kicsit sem lett visszafogottabb.

v, 2015-11-15 08:37 Roah

Roah képe

Rózsi néni kalandjai - amikor nem felüléstől lesz hasizomlázad. ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2015-11-15 06:42 Gitáros

Gitáros képe

Őszintén gratulálok!

Miki

v, 2015-11-15 08:31 Smilezolika

Smilezolika képe

Őszintén köszönöm.
Ugyanakkor megragadom az alkalmat, hogy elmondjam, semmi nem lett volna ebből az egészből, ha Sren nem áll elő azzal a mérhetetlenül hülye ötlettel, hogy csináljuk meg. Ő volt az értelmi szerző, a tettestárs, a menedzser, az anyám. Én igazából csak kiegészítettem a tevékenységét néhány marhasággal. Úgyhogy Sren for president!

v, 2015-11-15 09:33 Blade

Blade képe

Hát akkor írj neki egy sztorit köszönetképpen. Vagy már megvolt?

v, 2015-11-15 09:55 Smilezolika

Smilezolika képe

Egy egész könyvet írtam neki.

v, 2015-11-15 13:30 Sren

Sren képe

Ő meg írt egy ilyet köszönetképp (hősiesen vállalva a borítékolható következményeket):

Szerkesztői köszönetnyilvánítás

A szerzővel sosem találkoztunk személyesen, telefonon sem beszéltünk, közös munkánk kizárólag levelezésben bonyolódott. Noha ez még szerintem, egy visszahúzódó könyvmoly szerint is elég sajnos, továbbá: "na, innen szép győzni!", azért felhívnám a figyelmet egy, a mai bandázós-megjelenős-bulizós világban már csaknem ismeretlen, illékony varázslatra: a körülmények ellenére is határozott, élő-fejlődő kapcsolat titkára.
„Ha egyszer kiderül, hogy a valóságban is létezel, nagyon megölelgetlek!” – mondta.
Kell ennél több? Létezik bármi „kézzelfogható”, amiért ennél hálásabb lehetnék?
Naná! Például, hogy a tiszteletpéldányomban mégsem három iksz van. :)))

A könyv és a Spirit’.
Se eleje, se vége a sok arcoskodásnak, reklámnak, Facebook-os megosztásnak. Ez is megjelent, az is, örülünk, lájkoljuk. Ez csak természetes, hisz rengeteg új vagy második-harmadik könyves, netán még régebben publikáló írót ismerünk így vagy úgy, és örülünk megjelenéseiknek, sikereiknek. Útközben viszont nagyon fontos dolgok kallódhatnak el, illetve lappanganak a kulisszák mögött. A csapatmunka jellege, a háttérmunka mibenléte. A dolgok menetének az emberi oldala, az összefogás. A közös szellem a gépben, amitől – ugyan, hadd legyek már kicsit romantikus! – az a láthatatlan erő végül világra hoz valami jót.

Emberek vannak mögötte. A szerzőtől a szerkesztőn át a grafikusművészig és a lektorig egytől egyig olyan emberek, akik a mindennapi munkájuk, családi és magánéletük, záros határidőik és egyéb, olykor döbbenetesen sokrétűnek bizonyuló kötelezettségeik mellett dolgoztak ezen a könyvön (is). Hónapokig.

Egy könyv – na, legalábbis a mi berkeinkben! – stílustól függetlenül mindig komoly munka. Nem mintha önmagunkat vennénk betegesen komolyan, dehogy. „Csak” azt, amiben hiszünk. Most, hogy a SpiritArt már többedik életévét tapossa, remek érzés volt ráébredni, hogy az évek során nem ugrottunk ki a kerékvágásból, hogy igenis tartjuk magunkat az eredeti elveinkhez, amiért a Spirit’ egyáltalán létrejött: amit kiadunk a kezünkből, annak köze nincs a csillivilli tucatholmikhoz, sőt ha kell, még a Szent Zsánert is nagy ívben kerüli; amit kiadásra érdemesnek találunk, az igenis egyedi, eredeti, más, jobb, több.

Zoli, András, Anna, Gergő, Tomi: jó kör volt. Köszönöm.:)

Rózsi néni itt toporog a hátam mögött, látom a szemem sarkából. Sandán méreget, hümmög, de láthatóan úgy döntött, nem zúz fejbe a legendás nyanyaszatyrával. Pacsi, Mamika!

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2015-11-15 17:48 Smilezolika

Smilezolika képe

Pacsi, Leányom! Bírlak.

v, 2015-11-15 09:38 Obb

Én vagyok az anyád! :)
Na jó, én is. Köszönet Sren!
Hát megéltük, Fiam. Gratulálok. Úgy várom a postást, mint a Messiást, egybegyűjtöm a rokonkölköket, oszt felolvasást tartok majd nekik.

v, 2015-11-15 09:48 Smilezolika

Smilezolika képe

Mondjuk ez igaz.
Köszönöm.
A postás szerintem kedd, szerda körül érkezik, oszt hívhatod a kölköket. Vár rájuk a Szegény asszony és a kutatási eredmények című, szinte semmilyen tanulsággal sem bíró, de altatásra egész jól használható abszolút népmese.

v, 2015-11-15 07:36 kerecsen31

Nagy gratuláció tőlem is! :)
Meg is fogom venni, bár egyenlőre a linken amit mellékeltél semmi nem jön elő, de még a keresőben sem a kiadó honlapján.

v, 2015-11-15 08:38 Smilezolika

Smilezolika képe

Köszi.
Igen, valóban. Viszont Anna (Ő az, akinek a könyv fizikai megvalósulása köszönhető) ma variál valamit az ügy érdekében.

v, 2015-11-15 08:54 Kyle

Gratulálok! Milyen érzés? :)

v, 2015-11-15 09:33 Smilezolika

Smilezolika képe

Köszi.
Furcsa is, meg nem is, de mindenképpen jó. Furcsa, mert korábban semekkora összegben sem fogadtam volna rá, hogy velem ilyesmi elő fog fordulni valaha is az életben. Ugyanakkor most már nem annyira furcsa, mivel majd egy évig tartott a folyamat, ami alatt volt időm hozzászokni a gondolathoz. Igazából a tudat,hogy írtam egy könyvet jó, de csak akkor ér valamit, ha az is ér valamit, ami benne van. Ez pedig majd csak ezután derül ki.

v, 2015-11-15 13:52 Gitáros

Gitáros képe

Arra gondoltál már, hogy mi lesz ezután?

Persze, mondhatjuk, hogy ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre örvendezzünk a kötet megjelenésének, kézzelfoghatóvá válásának, de most felállítottál magadnak egy mércét, és ha sikeres lesz a könyv, - ami egy pillanatig sem lehet kétséges, - akkor mindenki a folytatást fogja várni, követelni tőled.
A második könyv a vízválasztó. Azt ugyanis mindenki az elsőhöz fogja hasonlítani. Tehát ugyanolyan jónak kell lennie, mint az elsőnek, vagy még jobbnak.
Nem kis felelősség, és nem kis feladat...:)

Gratula!

Miki

v, 2015-11-15 17:37 Smilezolika

Smilezolika képe

Köszi.

Őszintén?
Eszembe se jutott, hogy lenne ezután. Már ez sem az én ötletem volt, mivel igazából sosem akartam könyvet írni. Most, hogy Rózsi néni megjelent sem gondolom, hogy író volnék. Egyszerűen így alakult. Persze most már fontos, hogy mi lesz vele, de ez már nem rajtam múlik.
Egy dologban azonban biztos vagyok: csak akkor adnék ki bármit is a kezeim közül, ha biztos volnék benne, hogy az nem gáz. Mivel nem vagyok egy termékeny pali, a folytatás mindössze pár világkorszak múlva lenne várható (még akkor is, ha Sren ezért a megjegyzésért azonnal kinyírna).
Szóval egyelőre nem félek.

v, 2015-11-15 18:41 Sren

Sren képe

Kinyírlak!

Csak ebben a kötetben hány vadiúj, tipik Smilezoli novellát is hoztál össze?! Olyanokat, amik soha, sehol nem voltak publikálva, merthogy menet közben szülted őket? És ugyan-vajon lettek-e vón' újabb tolófájások, ha nem félúton vagyunk a szülésze----- izé, a nyomda felé?

A Philips annyira durva lett, hogy lehidaltam.
Józsi se tartozik a "korai Zsengék" közé.
Rózsi néni folytatásai, a Szakrendelés, a La Tía Mayor Blanco - szegény, szegény Rózsinéni-fanok, akik ezeket a Karcon már nem olvashatják, csakis a könyvben... :D

Ha valaki, én aztán megértem, mennyire nem érzed magad írónak. De azért ne igyál ennyire előre a - na, arra az aspektusra, amiről nem beszélünk, mert Sren kinyír. :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2015-11-15 19:44 Smilezolika

Smilezolika képe

Erre nehéz mit mondani.
Ne bánts!

v, 2015-11-15 14:26 polgarveronika

polgarveronika képe

Kedves Zoli!

Örülők és őszintén gratulálok.
Az első könyv olyan, mint az első szerelem.Lehet, hogy idővel jönnek mások is, talán szebbek, talán jobbak, de az első szívszorító érzésre, arra a pillnatra, amikor a kezedbe vetted (mármint a könyvet), beleszippantottál (még mindig a könyről beszélek), végigsimítottad a gerincét (naná, hogy a könyét), örökké emlékezni fogsz.
Persze tudnod kell azt is, hogy ettől a pillanattól kezdve hatványozottan megnő az irigyeid száma. Néhány barátból fanyalgó ismerős válik. Súlyos amnézia alakul ki néhányuknál. Viszont lesznek új barátaid is, akik eddig azt sem tudták, hogy létezel, minden érdek nélkül megölelnek, hátbavágnak, kezet szorítanak veled. Pusztán azért, mert néhány órára elvitted őket a magad világába, ahol jól érezték magukat.
És ennek tudsz majd igazán örülni.És örülj!
Üdv: V.

 

_______Tertium non datur ______

v, 2015-11-15 16:59 Smilezolika

Smilezolika képe

Őszintén szólva ez a könyvkiadás dolog nem a világom, így nem nagyon látom, mit irigyelhetnének tőlem mások. Mindenesetre tényleg örülök ennek az egésznek és megtisztelő, hogy ennyi gratulációt kapok.
Vera, Neked is köszönöm. Sokat számít a véleményed.

v, 2015-11-15 17:18 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

Gratulálok én is! Az itteni műveid kerültek bele? Esetleg valami újdonságra is lehet számítani? Ha jól értem, két extra Rózsikával mindenképpen gazdagodik, aki megvásárolja. Az már rosszul nem jár. :)

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

v, 2015-11-15 17:55 Smilezolika

Smilezolika képe

Köszi.
Nagyrészt az itteniek. Viszont szinte mindegyiket átírtam és van benne összesen nyolc új novella.

v, 2015-11-15 20:53 Tim

Gratula!

(Én mit nem adnék, ha végre tőlem is megjelenne valami! Akár Ndy fél golyóját is. Ő úgyse használja semmire.)

Várjuk a következőt. ;)

v, 2015-11-15 22:15 Smilezolika

Smilezolika képe

Hát köszi.
Ndy golyóinak másik felét én állom.

h, 2015-11-30 21:38 Zora

Zora képe

Hihetetlen. :))

------------------------------------------

k, 2015-12-01 18:00 Sren

Sren képe

AZ a hihetetlen, hogy néha téged is látni erre. :)))
Az embered fél golyójára már rég pályáznak némelyek, úgyhogy az nem hihetetlen. :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2015-12-01 18:46 Zora

Zora képe

Végülis beteljesítette a küldetését, vigyék, ha akarják, valahol még jól jöhet. XD
Jaja, benéztem egy üzi miatt, és láttam, hogy megy a szájtépés, észosztás, mint a régi szép időkben. :))

------------------------------------------

h, 2015-11-16 09:01 Para Celsus

Para Celsus képe

Na, frankó. A grafika is tetszik - nem tervezitek, hogy rajzfilmsorozatot készítetek Rózsi néni kalandjaiból? :D


"The Rainmakeeeer!"

h, 2015-11-16 09:51 Smilezolika

Smilezolika képe

Nem jutott eszembe. Érdekes felvetés.
Tartok tőle, hogy nem nagyon működne, hiszen a cselekmény nagyjából kimerül abban, hogy egy félbolond öregasszony időnként szétveri a környezetét, meg néhány egyéb szereplőt. Rajzfilmen magam elé képzelve ez nekem kissé olyan seggreülős bohóctréfásnak tűnik. Nem?

h, 2015-11-16 13:32 Gitáros

Gitáros képe

Szerintem nem rajzfilm, hanem képregény lehetne Rózsi néni kalandjaiból, - emlékezz vissza, hogy Rejtő Jenő könyveiből milyen elképesztően jó képregények születtek, persze, ahhoz olyan rajzolót kellene találni.

Miki

h, 2015-11-16 14:34 Smilezolika

Smilezolika képe

Hát igen. Ha Korcsmáros Pali bácsi élne, nem lenne kérdés, hogy ki lehetne-e hozni valamit a dologból. Mondjuk ő bármiből képes lenne lábszárleszarvaröhögős képregényt művelni.

h, 2015-11-16 23:49 Sren

Sren képe

Morr, morr, hmm! Mindkét ötlet bejön.
Profi kézben a rajzfilm sem lenne bohóctréfa, és igen, Miki is marhára belenyúlt a sűrűjébe a képregénnyel.
Csakhogy utóbbi - sajnos, sajnos!!!!! - előállításilag szép mai világunkban heroinárban menne, viszont pár rajongón kívül a kutya se vinné, mert "csak" képregény. :SSS

Para félelmetesen ráérez a dolgokra, na, meg is lepődnék, ha nem így lenne! Valóban, alapból már a borítóterv ötlete is a stílushoz akaródzott igazodni - nem tudom már, melyikünk kérte, hogy karikatúra-szerű legyen, de igaza volt. (Tényleg nem tudom, a szerkesztés bizonyos pontjain szinte egymás gondolatait olvastuk.) A betűtípus is ezt célozza, ezért túrtam órákig normálisan felhasználható, kézírás- (de nem annyira kalligrafikus, inkább firka-jellegű) betűk után. Melyekről persze kiderült, hogy nem jók, mert nem tudják az ékezetes hangzókat, keressek újat...
Szóval igen, lehetne egy következő lépés a rajzfilm. De a könyvezéssel ellentétben ennek kicsit sem ismerem a hogyanját. :(

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2015-11-19 11:54 Para Celsus

Para Celsus képe

Azon állna vagy bukna egy rajzfilm, hogy mennyire lehetne a helyzetkomikum mellett a narrációban lévő verbális humort is átadni a mozgóképen. Rejtő-adaptációknál is ez a kihívás. (Mondjuk egy narrátorral...?)


"The Rainmakeeeer!"

cs, 2015-11-19 12:24 Sren

Sren képe

Úgy, úgy. Kapásból ilyenek jutottak eszembe, hogy: "Alig ült el a por, amikor a romok mélyén megmozdult valami. Rózsi néni lába volt az, amint pozdorjaként rúgta szét a betongerendát, ami az igazságérzetén feküdt." - De lehetne még millió ilyent lelni, igazából végigvonul az egészen ez a fajta nyelvi humor. Szóval csakis narrátor, szerintem.

És akkor borzasztó érzékeny a rajz kérdése. Még Gergő fantasztikus, ösztönös tehetségével és ráérzésével is több átalakításba került, hogy a Mamika legalább távolodóban látható legyen. Brutál nagy meló lenne csak odáig is eljutni, mire kisakkozzuk, milyennek képzeljük el Rózsi néni arcát, például. És az még mindig csak a kezdet lenne...

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2015-11-19 13:56 Smilezolika

Smilezolika képe

És akkor arról még nem is beszéltünk, mekkora meló lenne, mire Steven Spielberg kötélnek állna.

h, 2015-11-16 17:12 Nimretil

Nimretil képe

Gratulálok! .D A második rész mikor jön?

h, 2015-11-16 18:36 Smilezolika

Smilezolika képe

Köszönöm.
Egyelőre nincs tervben ilyesmi. Mindenekelőtt jó lenne tudni, ez hogy szerepel, már ami az olvasás utáni visszajelzéseket illeti. Ehhez persze jól jönne, ha elérhető lenne a webshopban, de bízom benne, hogy ez rövidesen megtörténik.

h, 2015-11-16 19:05 Smilezolika

Smilezolika képe

Úgy tűnik, közben Rózsi néni materializálódott a Spiritarton, ha netán valaki érdeklődne iránta.

http://spiritart7.webnode.hu/products/rozsi-neni-es-egyeb-anomaliak/

h, 2015-11-16 19:36 Gitáros

Gitáros képe

Végre megnéztem a borítót, nagyon tetszik, olyan, mintha a piacteret bombatámadás érte volna...
Rózsi néninek pedig meglepően jó segge van.

A "művészneved" ötlete - Zack Tale - honnan jött? Nem lett volna érdemes megmaradni a Smilezolika névnél? Mert azt már sokan ismerik. (De ez csak egy mellékes kérdés).

Hány példányban jelent meg a könyv?
Arra gondoltál már, hogy valamilyen alkalomból dedikálhatnád a köteteket? Könyvnap, író-olvasó találkozó, stb.
Arra készülj, hogy fel fognak gyorsulni körülötted az események, és ez baromi jó.:D

Miki

h, 2015-11-16 20:35 Smilezolika

Smilezolika képe

Rózsi néni testmozgásból elég jó, így még szép, hogy rendben van a segge. :)

A borító szerintem is korrekt, amihez nagyon kellett Gergő. Úgy valósította meg a felvázolt elképzeléseket, mintha csak magam rajzoltam volna, már amennyiben tudnék húzni két egyenes vonalat anélkül, hogy sírva fakadna a kezemben a ceruza.

A Zack Tale kérdés egy összetettebb probléma, de ha van hozzá kedved, nézd meg, csináltam neki Facebook profilt (https://hu-hu.facebook.com/people/Zack-Tale/100010567363716), ahol elég részletesen kifejtettem az okokat.

A Smilezolikáról annyit, hogy szerintem az volt anno az igazán rossz választás. Az jön le róla, hogy rettenetesen viccesnek gondolom magam, ami nem lenne baj, ha nem pont agyalágyult dolgokat írnék. Így úgy tűnhet, megelőlegezem magamnak, hogy micsoda Humor Herold vagyok. Holott az igazi ok az, hogy így hívják a zenekart, amiben a hétvégéket múlatom több mint húsz éve (Smile).

A könyv jelenleg 45 példányban létezik, aminek a nagy része már szanaszét van a családomban, meg a baráti körömben.
Ennek az az oka, hogy nem lehetett tudni, mennyire leszek érdekes. Szerencsére bármikor lehet utánnyomni és nyilván én lennék a legboldogabb, ha szükség lenne rá. Egyébként a kis példányszámnak jelen esetben van egy előnyös oldala. Az utolsó előtti novellát az utolsó utáni pillanatban küldtem be, és valahol a tördelés meg a nyomtatás között kaptam hozzá tíz oldal bónuszt egy ismeretlen szerző, ismeretlen művéből. Magyarul ez az első széria kis szépséghibával került ki a nyomdából, aminek nem állna jól egy komolyabb példányszám.

Dedikáláson nem gondolkoztam. Először is, nem gondolom, hogy akkora király lennék. Másodszor, a zenekar vonatkozásában talán hülyén hangzik, de szereplős típus sem vagyok. Harmadszor, annyira ronda a kézírásom, ami annyira frusztrál, hogy inkább nem is nagyon használom.

Az események felgyorsulásával kapcsolatban a próféta szóljon belőled, kedves Miki!

h, 2015-11-16 20:45 Blade

Blade képe

Hogy lehetne dedikált példányhoz jutni? 1501 petákot is adnék érte!

h, 2015-11-16 21:27 Smilezolika

Smilezolika képe

Ezt biztosan nem Blade kérdezte. De akkor vajon ki?
Nem tudom, ki vagy, de add vissza az igazi Blade-et!

Ha pedig mégis te lennél az, vigyázz, láthattad, gyűjtöm az idézeteidet, amikkel szándékomban is áll visszaélni.

Természetesen boldogan megteszem, de a hogyanra tehetnél egy javaslatot. Mondjuk maradt még egy példányom váratlan helyzetekre, de ennyire váratlanra azért nem számítottam.

k, 2015-11-17 21:08 craz

craz képe

Ez a dedikálásos dolog a Hungaroconon nekem majdnem sikerült - nem sokkal később értem oda, mint amikor Smilezolika távozott. :(
Hát ez van, így még nekem csak a Baumax van meg dedikálva tőle...
Bibibíí! :D

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

k, 2015-11-17 21:41 Smilezolika

Smilezolika képe

Ha tudom, hogy ennek jelentősége van, meg azt, hogy jösz, még most is várlak.

cs, 2015-11-19 11:06 Indi

Indi képe

Gratulálok!
És akkor a lényeg :P Szóval mivel Blade olyannyira elfoglalt - Pató Pál - gondoltam megrendelem én. Billeg az asztal, meg minden. De most már kivárom a dedikált példányt, hátha jobban kitámasztja.

----------------------------------------------------------

"Nem vagyok sznob. Kérdezz meg bárkit. Úgy értem, bárkit, aki számít." (Simon Le Bon)

"Egy gödör ásását leszámítva kevés dolog van, amit rögtön legfelül lehet kezdeni" (Harry Lo

cs, 2015-11-19 14:06 Smilezolika

Smilezolika képe

Köszönöm.
A billegés komoly dolog, nem szabad hagyni.
Viszont továbbra sem tudom, hova.

h, 2015-11-16 23:32 Sren

Sren képe

Újabb köszönet jár Annának, aki feltette a webáruházba Rózsi nénit - akartam is linkelni, de Zoli megelőzött.

Viszont ebből a jeles alkalomból közlöm, amit a hétvége sietős forgatagában sajnos elmulasztottam.
Mint rendesen, a megjelent novellákat leemeltük az oldalról - csak az első bekezdésük látható a Karcolaton.

Azonban, afféle tisztelgésképp, és hogy ne áruljunk zsákbamacskát azoknak, akik esetleg még nem ismerik az anyókát: a címadó novellát fent hagytuk, az tehát teljes egészében olvasható a Karcon, és az is marad, itt ni:
http://karcolat.hu/irasok/egypercesek/smilezolika/rozsi_neni
Jelen pillanatban közel 2800 olvasásnál jár. Lehet licitálni!
Továbbá fent maradnak az oldalon természetesen Zoli azon írásai is, amelyek nem szerepelnek az antológiában.

Zoli említette a sajnálatos nyomdahibát. Mivel azonban ezek a példányok már jószerén elfogytak (és az utókor mániákus gyűjtői fogják őket kutatni szerte a világon, mint hibás, ergo irdatlan értékű könyvritkaságokat), a további rendelések természetesen már hibátlanul látnak majd napvilágot - és természetesen a megjelölt szolid áron, egy petákkal sem drágábban!

Rendeljetek nyugodtan, a könyv kézhez érkezése garantált, és az átírt, durván hiteles Smilezolika novellák mellé kaptok nem kevesebb, mint 8, azaz nyolc vadiújat, amiket eddig csak nekem és Annának volt szerencséje olvashatni. Anna nem tudom, mit csinált az elolvasásuk után. Én felváltva vertem a fejem a monitorba és a falba, ezenkívül többször (újfent) megfogadtam, hogy többé nem eszem és iszom Smilezoli-olvasás közben, mert a hirtelen kitörő röhögésből adódó köpésektől homályos lesz a monitor....

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2015-11-17 07:16 Smilezolika

Smilezolika képe

Ja, és Sren a marketinges is. :)

k, 2015-11-17 08:33 Sren

Sren képe

Anna meg ne lássa ezt a kommentedet, mert fetrengősebb röhögőgörcsöt kap, mint bármi mástól. :D Sren meg a marketing, ó igen!
A jó öreg Sren annyira marketinges és annyira képben van, hogy csak most ért rá pár "húsz éves a Smile" videót megnézni, és kábé most esett le, nagyjából mi is a hobbid a könyvírás mellett. Dehogy fogok én egy ekkora sztárral vadludazni, megyek és elbujdosom a sásban zavaromban!

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2015-11-19 13:59 Smilezolika

Smilezolika képe

Ahol utolérlek és végre tényleg megharaplak.
Milyen sztár? Hol? Nemá!

p, 2015-11-20 22:55 Sren

Sren képe

Hol a Művészetek Palotájában, hol a sásban, ezek szerint. :P De ez már nagyon off, mea culpa, csak azért van, mert tényleg komolyan lesokkoltam rajtad.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2015-11-17 06:16 Gitáros

Gitáros képe

Elképzeltem, hogyha Zoli végre elhatározza, hogy dedikálni fogja a könyvét, az a gyakorlatban hogy fog kinézni...

... Néhányan, (profi módon felkészülve), már éjszaka oda fognak ülni a könyvesboltok nyitására várva, - kisszékekkel, hálózsákokkal, pokrócokkal, termoszokban forró teával, - a szép lassan kialakuló, hatalmasra duzzadt embercsoportokat - a tumultuózus jeleneteket megelőzendő - rendőrök fogják kordában tartani, néhány verekedőt még idejében, nyitás előtt kiemelve a tömegből.
A sorbanállóknak mindeközben sorszámokat fognak kiosztani a könyvesbolt dolgozói, a tülekedés elkerülése végett - erről később kiderül, hogy semmi értelme nem volt, de ezt ekkor még nem tudják...
Az elöl állók közül az élelmesebbek jó pénzért eladják a sorszámukat a hátrébb állóknak, csillagászati összegek cserélnek gazdát pillanatok alatt.
Nyitáskor néhány bolt üvegajtaja - nem bírván a benyomuló tömeg iszonyatos nyomását - hangos dörrenéssel szilánkokra robban, többen megsérülnek a szanaszét repülő üvegdaraboktól, pánik, sikoltozás, vérző arcú emberek próbálnak visszahátrálni az üzletekből, de a mögöttük folyamatosan érkező sokaság nem engedi őket, néhányan elesnek, és ezzel megpecsételődik a sorsuk, mert a tömeg átgázol a földön fekvő sebesülteken, agyontaposva őket, és csak jön, árad, senkivel és semmivel nem törődve, megállíthatatlanul...:)
A polcokat - amelyeket erre az alkalomra kizárólag Zoli könyvével töltötték fel - néhány pillanat alatt tökéletesen letakarítják, a példányokat sporttáskákba, reklámszatyrokba, cekkerekbe pakolva, és a kezükben pénzkötegeket lobogtatva rohanják meg a pénztárakat - teljességgel figyelmen kívül hagyva a kapott sorszámokat, és a falra akasztott, hatalmas táblát, mely szerint "Tíznél több példány egyszerre nem vásárolható meg!".
Közben odakint hangosan szirénázó mentőautók és rendőrautók kíséretében vízágyúk érkeznek, amelyek irdatlan erejű, vastag vízsugárral söpörnek végig a sokaságon, az egyensúlyukat vesztett emberek komikus mozdulatokkal, prüszkölve, szédelegve, a karjaikkal kapálózva zuhannak a földre, és mint hatalmas, fekete bogarak, amelyek nem tudnak visszafordulni, úgy pörögnek a hátukon, a talpon maradt csoportokat állig felfegyverzett rohamosztagosok oszlatják szét gumibottal, mindenütt hordágyakat cipelő mentősök szaladnak, vérző fejű sebesültekkel, teljes a káosz.
Egyszer csak gigantikus méretű, valóságos szélvihart kavaró katonai helikopter ereszkedik alá a magasból, és a belőle kiugráló, hatalmas termetű, géppisztolyos testőrök kíséretében, maga Zoli érkezik Budapest legnagyobb könyvesboltja elé, - a háttérben néhány autó hangos csattanással összeütközve, egymásba rohan a látványra, - Zoli szemkápráztatóan fényes, csillogó, aranyszínű ruhában, láthatóan élvezve az ünneplést, kedvesen mosolyogva integet a tömegnek, - amely úgy nyílik szét előtte, mint annak idején Mózes előtt a Vörös-tenger, - vakuk százai villannak, a környező háztetőkön hangos pukkanásokkal tűzijátékok színes fénynyalábjai kezdenek az ég felé lövellni, a tömeg tapsolni és éljenezni kezd, egy idősebb asszony (nem bírván az izgalmakat), elájul, Zoli pedig - mint valami ünnepelt uralkodó - méltóságteljesen fellépked az előre odakészített, színes girlandokkal feldíszített emelvényre, hogy aláírásával lássa el könyvének néhány példányát, amelyeket utána teátrális mozdulatokkal, karját széles ívben meglendítve, bedob a tömegbe, mire kitör a tömegverekedés, mert mindenki meg akarja szerezni ezeket a később könyvárveréseken, horribilis összegekért gazdát cserélő példányokat...
Zoli egy darabig a fejét csóválva, kedves mosollyal nézi a miatta kialakult horrorisztikus jelenetet, az elállatiasodott arckifejezésű, minden emberi mivoltukból kivetkőzött verekedők élethalálharcát, aztán a derekára csatolja az időközben felszálló, és a talaj felett lebegő helikopterből leeresztett acélsodronyra kapcsolt hevedert, és intve a pilótának, mint egy aranyruhába öltözött angyal, a levegőbe emelkedik, közben csókokat dobál és két kézzel integet, míg végül a rohamosan távolodó, és egyre kisebbnek látszó helikoptert és vele Zolit, elnyeli az ég kékje...:)

Miki

k, 2015-11-17 08:29 Sren

Sren képe

Miki, ez egy komplett novella! :DDD
A végkifejlet azonban nem túl valószínű. Esélyesebb, hogy kedvenc Zolink egy böhömnagy Roland cuccal fog a levegőbe emelkedni, már csak azért is, mert annak a hangszernek több kütyü van a homlokán, mint egy repülőgép műszerfalán. Képtelenség, hogy ne tudjon repülni!

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2015-11-17 12:18 Smilezolika

Smilezolika képe

Ezt jövő szombaton be fogom mutatni, ha ott maradsz a bulin.

k, 2015-11-17 09:34 polgarveronika

polgarveronika képe

Teljesen megértem, hogy írásra fakadtál, hiszen az ELSŐ MEGJELENÉS-nél inspirálóbb hatás nem igen éri az embert.
MIvel ez nem az én felületem, szívesen megosztom bárkivel azt az élményt a blogomon, amelyet annak idején volt alkalmam megélni (persze a magam módján, nem kevés önironiával)
Szerintem Zoli is megírja a magáét. Ha már meg nem tette...
Üdv. V.

 

_______Tertium non datur ______

k, 2015-11-17 12:16 Smilezolika

Smilezolika képe

Nem mondom, ebben volt anyag. Bár kihagytad a háttérben a tömegsírokat, amelyekbe az egymás tapicskolása során elhalálozott rajongókat hordják markolókkal folyamatosan. Később exhumálás következik, mivel valakinek bevillan, hogy egy dedikált példányt is eltemettek véletlenül. Ezen a markolók összevesznek, így ásás helyett egymást verik szét. Az elveszett könyv sokáig nem kerül elő, és kincsvadász generációk tömegei járnak szerencsétlenül a következő évszázadok kutatásai során. Idővel Rózsi néniből kegytárgy válik és fontosságát mi sem jelzi jobban, mint hogy közvetlenül a Szent Kehely elé helyezik esetleges megtalálásának jelentőségét.
Végül ezer évvel a dedikálást követően egy békásmegyeri kecskepászor bukkan rá a szemlőhegyi barlangban orrtúrás közben. Mivel azonban ő az utolsó ember a földön, nem tudja kivel megosztani a szenzációt.
Mérgében az egészet összefirkálja az utolsó ceruzával.
Asszem, ezt megírtuk.

k, 2015-11-17 12:48 Gitáros

Gitáros képe

"Asszem, ezt megírtuk".

Azt te csak hiszed, drága barátom!
Már formálódik a fejemben egy sztori, amiknek a lényege egy dedikált példány megszerzésének a története, olyan gyilkolásokkal, autós üldözésekkel, a metró alagútban való motoros száguldással, elhagyott kikötői raktárépületben történő verekedésekkel, hogy lehidal, aki elolvassa.:DD
Azt még nem döntöttem el, hogy téged is bevegyelek-e a történetbe, mint valami csetlő-botló figurát, akivel csak úgy megtörténnek az események, vagy ketten tegyük-e a földdel egyenlővé fél Budapestet, de ez egy későbbi probléma.

Rózsi néniben sokkal több lehetőség van, mint azt első látásra bárki gondolná...:)))

Miki

k, 2015-11-17 16:48 Smilezolika

Smilezolika képe

Nemesebbnél nemesebb gondolatok. :)

k, 2015-11-17 10:01 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Zack Tale? Kiváló névválasztás egy pornósnak! Amikor megtudtam a hírt a könyv megjelenéséről, azonnal aláírásgyűjtésbe kezdtem, hogy az oktatási miniszter azonnali hatállyal vegye be e nagyszerű művet a kötelező olvasmányok sorába.
Milyen fából is készült a papír? Úgy értem mekkora fűtőértéke lehet egy ilyen könyvnek?
Egyébként gratulálok, majd a legközelebbi karcos találkozón kéz alatt, "okosba" megveszem Craztól.:-)

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

k, 2015-11-17 12:20 Smilezolika

Smilezolika képe

Köszi. Dugás közben írtam.

k, 2015-11-17 14:46 Obb

Na, kérem, itt van!

RÓZSI NÉNI és egyéb anomáliák

Kezemben fogom, lapozgatom, és vigyorgok átszellemülten. Méghozzá a hibás nyomásos, ennek külön örülök, egy unikumot tarthatok a kezemben.

Pedig pénzt is adtam volna érte, nyugodt szívvel, sőt minden körülmények között. Természetesen az ajándékot majd egy alkalmas időben finom itallal hálálom meg a mesék legnagyobb újraértelmezőjének. :)

Bevallom, legkellemesebb olvasási élményeim kötődnek ahhoz az időszakhoz, amikor Zolinak néhanapján elgurult a gyógyszere. Örömmel tölt el a tudat, hogy pár történet az én külön csesztetésem révén jött létre, és hogy privátban olvashattam olyan mesét is, amit nem rakott fel.

Szóval, emberek, aki tud, mindenképpen szerezzen be egyet otthonra!!!

Én már toborzom a kölköket az esti meseolvasáshoz, valószínűleg a Lánykérős mesét kapják.

k, 2015-11-17 17:01 Smilezolika

Smilezolika képe

Örülök, hogy megérkezett, az ivást pedig vállalom.

A torkom elszorult e gyönyörű megemlékezést látva. Ha van rá mód, az újratemetésemen majd ezt olvasd fel, kérlek!
Mindenesetre ezt is megértük, és tényleg volt közöd pár gyógyszerelguruláshoz, mint azt már tudod.
A lánykérős mese pompás választás, mivel eléggé átírtam, így szinte teljesen alkalmatlan egy nyugodt éjszakai alváshoz.

v, 2015-11-22 13:23 AvatáR

AvatáR képe

Rózsi néni vajon érezte a Zabuheik Tudatalatti Sokházának hívő erejét, érezvén:
Ez a kezdet, a csoda, és a csodálatos kezdet?
:)

"Az Élet labirintus. Sok út van, és mindegyik vezet valahova, de csak egy jó út van. Ha megtalálod azt az utat akkor farkasszemet kell nézned a végzeteddel"
"Nincs üres lap, csak olyan amire még nem írtak!"

v, 2015-11-22 15:10 Smilezolika

Smilezolika képe

Nem lehet tudni, Rózsi néni mit érez, csak azt, hogy aki miatt van, azt nagyon megveri.

p, 2015-11-27 10:12 Blade

Blade képe

Olvasom. Esetleg lehetne az álneved Zack Ant is. ;)

p, 2015-11-27 10:25 Dana

Dana képe

Miért nem lehet pontozni a hozzászólásokat is? *****

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2015-11-27 12:49 Smilezolika

Smilezolika képe

Ez igaz. Akkor most melyik legyen?

h, 2015-11-30 22:04 Zora

Zora képe

Légyszi a webshopban rendelés leadása előtt kétszer is ellenőrizzétek az email címeteket... a gmail.hu típusú elírásokra célzok. :)
De írhattok emailt is nekem, üzenhettek facebookon vagy írhattok Karcos üzit is, ha az egyszerübbnek tűnik. Köszi!

------------------------------------------