A büszke könyörgő

Grimolf fent nevezett című írásához hoztam létre, itt szabadon lehet beszélgetni. Továbbá offtopic.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2011-08-16 18:49 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ide tessék átfáradni. ;)

_____________________
Dr. Bloody Dora

k, 2011-08-16 19:40 Grimolf

Zora hosszú hozzászólásához válaszul, meg egyébként is, úgy érzem, ennyit el akarok még mondani a témáról:

Kifejtettem, hogy a gondolat nem a csövesekről szól, hanem a lélekben gyengékről, a nagypofájúakról, akiknek követelésük van, joguk van, kötelességük, és főleg tartásuk nincs. Zora, nyitott kapukat döngetsz, mert én bele szoktam gondolni a dolgok hátterébe, abba, hogy a cigánygyerek miért olyan amilyen, vagy hogy milyen érzés lenne ha az én nagyanyám állna az aluljáróban. Sok belegondolnivalóm akad. Belegondoltam abba is, amikor a középkorú nő a mozgássérült lányával lakást cserélt, hogy a földszinti lakásban könnyebben mozoghassanak tolókocsival, de arra a három lépcsőfokra, ami volt a panel kapujánál, szereltettek (saját pénzükön!) egy felhajtható (!) deszkát. Erre a kövekező lakógyűlésen úgy leugatták őket, mint a kutyát, minden voltak, csak tisztességes ember nem. Ebbe is belegondoltam, sőt, abba, hogy ha ez a véleménye a sok parasztnak, legalább miért nem hallgatja el, hogy van pofája kikiabálni? Ha én utálnám a szerencsétleneket a deszkájuk miatt, ami borzasztóan zavar a három lépcsőfok leküzdésében, ezt a véleményemet akkor sem merném vállani. De az emberek úgy látszik merik vállalni hogy ők görények. A történetet újságban olvastam évekkel ezelőtt, nem érint személyesen.

Tehát, amint mondtam, ez nem a koldusokról szól!

Ha a kinyalt seggüket meresztő, unatkozó tinédzserekről írnék, az lenne igazán radikális. Arról a fajtáról, akiknek semmi érdeklődésük, ezáltal gondolatuk, elképzelésük, de még mindenféle összefüggések szintetizálását mellőző lexikális tudásuk sincs. Akiknek legfeljebb az élet elviselhetetlenségéről körvonalazódik valami az agyában. Meg hogy gyűlölöm az apámat is, mert ma nem adta oda a kocsit, meg pészt se adott redbullra, a hernyó.

Akkor vállanám hogy oké, szórjátok rám a szitkot, elfogult vagyok és ítélkező.

 

Azt hittem hogy érthetőbb a filozófia, sajnálom hogy ezért vitát gerjesztett, és azt is, hogy nem tudtam megfelelően átadni, a gondolat képekbe, párhuzamokba, hasonlatokba lett burkolva..

 

Grimolf

k, 2011-08-16 21:52 Ndy

Ndy képe

Csak nem volt elég érthető, mert általánosítasz... És attól mentsen meg az isten. (Nem a kereszten alsógatyában fityegő.)

Írj a tinédzsrekről, nagy Audiban, kicsi hardverrel. Az yó.

Lélekben gyengék? Olvasd el Kelvin hozzászólását. Fene tudja, nekem télen három hét fűtetlen ház elvette az önbecsülésem, és nem is akarok belegondolni, hogy büszkén kéregetnék-e, avagy ordítanék.

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

k, 2011-08-16 22:45 Grimolf

Legszebb telem az volt amikor egy nagy magánéleti válságban, jó távol a családtól átjártam a határon alkalmi munkára az erdőn dolgozni, de mivel ezen a télen tökig ért a hó, nem mindig volt munka sem, az erdőben sem lehetett mozdulni a combig érő hóban. Nagyon ritkán bejött más alkalmi munka is, de szinte bármit elvállaltam volna. A haverommal ketten fagyoskodtunk egy szétnyitható díványon, puliszkát ettünk, mert a napi kukoricaliszt számításaink szerint 40 forintból kijött. Aztán karácsony előtt még a térdemet is megszabta a láncfűrész. Na akkor sokat hallgattunk Pink Floydot, csak hogy "jobb" legyen. Üvöltözés meg kunyerálás helyett.

Igaz, így utólag már röhögünk az egészen. Hat éve volt. De ha meggondolom, ilyen idők bárkire bármikor jöhetnek újra.

 

Grimolf

k, 2011-08-16 23:11 Tolerancia

Tolerancia képe

MI lenne, ha a következő novelládban ezt írnád meg?

 

 " Amit az ember leírt, az többé nem sanyargatja." /Ernest Hemingway/

sze, 2011-08-17 09:24 Roah

Roah képe

Na ja. :) A hideg tél egy fűtetlen téglaépületben - ahol azon is elmerengesz, hogy nem is novemberben csapott le, hanem előbb, és esze ágában sincs tavaszig tartani - pár rekesz jeges almával igazán mélyenszántó nyomokat hagyhat valakiben, de egy horganyöntőde fémgőzős levegője is.

A tinik még kölykök, és kövezz meg érte, de nem teljesen ők a felelősek azért, ha csillog a hátsójuk.

Egyetértek Toleranciával: szívesen olvasnám, Grimolf, azt a történetet, amit a hozzászólásodban említettél. :)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2011-08-17 16:44 Tolerancia

Tolerancia képe

Drága Roah!
Elgondolkodtam azon, hogy kinek az írásait és milyen témában olvasnám most nagyon szívesen - hiába próbáltam elterelni a gondolataimat a témáról -, folyton ugyanaz az egy név ugrott be.

Kedves Főnix!
Tudok egy előítéletekől, elfogultságtól, sértődöttségtől mentes Olvasót - a magam személyében -, aki nagyon szívesen olvasna Tőled. Tisztelj meg, kérlek azzal, hogy megosztasz velünk, velem az addigi munkáidból néhányat! (akár privátban is)

Üdvözlettel: Tolerancia.

 

 " Amit az ember leírt, az többé nem sanyargatja." /Ernest Hemingway/

sze, 2011-08-17 17:13 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Kedves Tolerancia!

 

Az egyik helyen már kifejtettem miért nem szeretném megosztani az eddigi munkáimat, de átgondolom a dolgot. Megnézem hogyan kell beküldeni, s lehet hamarosan meg is teszem a lépést.

 

Üdvözlettel: Phoenix0911

cs, 2011-08-18 15:16 Grimolf

Tudom hogy nem a tinik a hibásak amiért olyanok, de sokkal jobban irritálnak, mint egy nagypofájú, vagy egy csöves, vagy egy tohonya. Az emberek hiányosságai mindig megvoltak, mindig lehetett velük szembesülni, egy bunkó sem tudott még úgy belém szántani, hogy este lefekvéskor újra eszembe jusson (no jó, egy, de az azzal támasztotta alá az érveit, hogy összetörte az orromat, különben is, közvetlenül lefekvés előtt, négy óra tájban tette:))

De ez az (de)generáció nagyon bosszant, mert ez azért komoly dolog, hogy ennyi ilyen van, ez később egy réteg, embertípus, egy jelentős tömeget jelentő felnőtt lesz, sőt, még tán az is megfordul a fejükben, hogy ők is nevelnek egy gyereket. Az én meg a Te gyerekeid is ebben a masszában kell majd hogy éljenek, és küzdjenek, ha akarnak, hogy ne legyenek olyanok, vagy beolvadnak, de akkor meg én csapom agyon. De ha jók az alapok, remélhetően nem lesznek olyanok, és remélhetőleg aki erre az oldalra látogat, ír, részt vesz, nem annyira gondolattalan és töketlen, hogy ne tudjon valamilyen jó alapot adni.

Amúgy gondolom hogy ebből a generációból is vannak itt egy páran, és ezúton is elnézést kérek tőlük, de nem azért, mert a jelenlévők mind kivételek, hanem - ahogyan fent említettem - ha már itt vannak, biztos jár valami az agyukban.

Grimolf

cs, 2011-08-18 14:36 Grimolf

Köszönöm az ötletet, de nem igazán van kedvem hozzá, de fontolóra veszem...Csomó más ötlet jár az eszemben, és a kevés szabadidőmben most azokkal foglalkoznék...de talán egyszer!:)

Grimolf

sze, 2011-08-17 10:33 Ndy

Ndy képe

Az sem semmi. (Jó, hogy nem a medve kapta meg a lábad :O)

De azt mondom, hidd el, hogy a nagyváros kegyetlenebb. Én is melóztam fűtetlen építkezéseken, meg csákányoztam a fagyott talajt egy télen keresztül. De ma már nem tudnám megtenni :(

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

sze, 2011-08-17 17:00 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Ha már ennyire kihangsúlyozod a véleményed, akkor hozzátenném, annak ellenére, hogy nem vagyok keresztény, a kereszten alsógatyában már nem fityeg az Isten. És igen őt Istennek hívják amúgy is, s nem istennek, szóval ez a lenéző kijelentés amúgy is teljesen felesleges volt. Nem kívánok senkinek olyan kínokat amiket egy kereszten fityegve lehet átélni.

 

Ha már tisztelet.

sze, 2011-08-17 17:56 Ndy

Ndy képe

Aki hisz benne, annak tulajdonnév, aki pedig nem, annak köznév. Egyébként, semmit sem szoktam "kihangsúlyozni", legfeljebb hangsúlyozni, vagy kiemelni :) De ezt nem is hangsúlyoztam, egyszerű vicc volt. Intelligencia kérdése, hogy felfogja az ember... :D

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

sze, 2011-08-17 18:41 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Mivel így terjedt el a neve, legalábbis az egyik, szóval így tulajdonnévként, ezért tulajdonnév. Te sem örülnél neki, ha azért valaki köznévként használná a nevedet, mert nem hisz benned. Én ha belegondolok mennyit szenvedett nem tudok nevetni rajta, úgy látszik az intelligens emberek igen. Amúgy én sem voltam tiszteletlen, csak vicces kedvemben nyílvánultam meg. Azért mert valaki nincs jelen még sértheti egy dolog. Ezzel a fogalommal ugyanúgy lehet dobálózni mint a tisztelettel is, az igazság úgy is kiderül.

sze, 2011-08-17 22:29 Ndy

Ndy képe

Nyelvésznek mindenesetre ne menj.

Ha sért valami valakit és azt magára veszi, az egy dolog, más dolog, ha személyeskedik valaki. Mint író, nem tudom letenni úgy a garast az asztalra, ha félek tőle, hogy bizonyos emberek érzékenységét megsértem. Elég, ha a vadászat szépségeiről írok itt, többen kiherélnek. De lehet ez bármi, írhatok egy groteszk művet a multinacionális cégek embertelenségéről, tuti megsértek vele egy olyan hithű vállalati manegert, aki minden reménységét és hitét, munkáját egy ilyen cégbe veti. Ezt felfogni... intelligencia kérdése :DDD

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

sze, 2011-08-17 23:11 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Nem készültem, de ha már voltál kedves indokolni is, én is csak annyit vetnék hozzád; te se teológusnak.

Sértés, személyeskedés, tisztelet? Azt hiszem nem kezdek bele ezek után. De azt megjegyezném, hogy bárhogy is csavarod a dolgokat, akkor sem mindegy hogyan nyílvánulunk meg valamiről. Ezekkel amúgy eddig is tisztában voltam, azt viszont nem kérem, hogy megérts. Azért örülök, hogy te ilyen intelligens vagy. :)

sze, 2011-08-17 23:34 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ndy nem ment teológusnak, ő saját vallást alapított. Vagy fog. Mindenesetre még annak idején engem felvettek a feláldozni kívánt szüzek listájára, ám azóta történt egy s más, ami miatt lekerültem. (Ugyanis megváltozott a bekerülési feltétel, csak 120-as mellbőség fölött szabad feláldozni. A 120 már nem elegendő. Ezért nem fognak feláldozni.) Amúgy egyetértek, jobb, hogy nem ment teológusnak.

Egyébként honnan indult a beszélgetés? Kezdem elveszteni a fonalat. Átírtam a topik vitaindítóját, mert a statisztika szerint offolni mindenki csak az offtopicon kívül szeret. Na, ez is fél offtopic lesz, meglátjuk, csökken-e az off aránya. (H0: csökken.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

sze, 2011-08-17 23:49 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Sajnálom, az offolás kiváltója én vagyok, pontosabban az én, itt újoncnak számító gondolataim amit a többiek nehezen emésztenek meg. Ezt amúgy már megebszéltem velük, visszafogom magam, már megígértem. Csak sajnos ez nem megy olyan könnyen, így parázsviták még fellobbanhatnak néhol. :/ Elnézést.

sze, 2011-08-17 23:55 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nem gond, de tényleg elvesztem valahol Maggoth elrablása és a nyelvészeti viták között. Most már átírtam a vitaindítót, így lehet off is. Csak gondoltam ha a szerző egyik megállapítása kapcsán fajult odáig a vita, hogy a szerző és a műve hatodrangúvá vált, akkor nem árt szólni az offhuszároknak, hogy kanyarodjanak vissza a témához.

Ha már itt tartunk, felteszem az engem nyomasztó kérdést: Grimolf, ugye nem zavar, ha offolnak a műved kapcsán? )(Így utólag mindegy, de azért nyugtass meg, hogy nem a szerkesztők voodoo-babáját égeted otthon, hogy hagytuk ezt.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2011-08-18 00:25 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Igazából két fő szálon fut a cselekmény. Az egyik azon véleményem köré csoportosul, miszerint a kedves szerzőt orvul általánosítónak állítottam be, a gyakori általánosításai miatt. Ezért majdnem fellógattak a falu közepén, mert azt hitték, hogy én ezt a műből szűrtem le. Innen már elfajultak a dolgok, és értetlen módon az írók áldozatul estek megelevenedett műveiknek. A másik történet szintén akkor kezdődött mikor Isten fiának egykor volt szenvedései, holmi kereszten megnyilvánuló fityegésnek állítódtak be. Ez bennem nem tetszést, sőt ellenszenvet váltott ki, s véleményezni mertem. Azok után meg főleg, hogy előzőleg tiszteletlenségem okán kövekkel dobáltak meg. Ebből jött a kis i - nagy I vita, meg az intelligencia kérdése. A sofőr a gyilkos? Esetleg a cselédlány? Akár én is lehetek az. De szerintem innen már te is eltájékozódsz valahogy.

cs, 2011-08-18 02:10 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Hmmm... oké, köszi.

Phoenix, te még új  vagy, ezért tájékoztatlak: a legritkább esetben várok választ a kérdéseimre, általában költőiek, csak azért teszem fel, mert a mondatzene megköveteli. Vagyis mélyen nem érdekelt, mégis miről volt szó, elvégre akkor visszaolvasok, nem érdeklődöm. :) Ettől függetlenül azért köszönöm az összefoglalást.

(Oh, ha fellógatnának, nem falu közepén, hanem a Karcolat székház előtt a téren. Nálunk ez a szokás. Ez mégis jobb, mint holmi falvakon lógni. Állítólag.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2011-08-18 02:56 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Hát én így muzsikálok. :) Nálam az érdeklődés azt jelenti, hogy valakit érdekel valami. De mindig tanul valamit az ember. :) Ettől függetlenül azért szívesen, hogy egy másik közhellyel éljek; az ember ahol tud, segít. Új vagyok itt, furák nekem az itteni szokások, de majd biztos megszokom. Feltéve ha túlélem, de úgy tartják még az akasztófát is meg lehet szokni. Azért az utóbbit kerülöm, s nem fogom hagyni magam, jobb szeretek így szabadon lenni. :)

cs, 2011-08-18 07:06 Ndy

Ndy képe

Hamis az a dal, de ne keseredj el, majd igazítunk rajta :DDD Igazából már hegyezzük a cerkánkat, hogy végre elemezhessünk egy valódi Phoenix0911 írást :)

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

cs, 2011-08-18 11:07 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Hát csak a saját szemszögemből tudok még játszani, aztán van akinek tetszik, van akinek nem. Mondhatnám, hogy ez valami posztmodern művészet, de nem fárasztok vele senkit.

Várjátok már mi, hogy azután a pallos lecsaphasson felettem. :D Előre szólok kemény nyakam van, felállok és elfutok ha baj van. :) Amúgy már beküldtem egy darabot a Karcolat levesébe, hadd főjön!

cs, 2011-08-18 10:18 Indi

Indi képe

Meddig leszel még új? Minden nappal öregebb leszel az oldalon is :)

----------------------------------------------------------

"Nem vagyok sznob. Kérdezz meg bárkit. Úgy értem, bárkit, aki számít." (Simon Le Bon)

"Egy gödör ásását leszámítva kevés dolog van, amit rögtön legfelül lehet kezdeni" (Harry Lo

cs, 2011-08-18 11:15 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Ebben - akárhogy is nézem - van valami. :) Nincs új a nap alatt.

cs, 2011-08-18 15:20 Grimolf

Nem zavar Dora, szerintem elég indokolt volt, eléggé elfajult a vita. Nem látom indokoltnak a voodoo-égetést, de ha indokoltnak látom, azonnal megteszem a szükséges lépéseket, összeterelem a kecskenyájam legszebb példányait, kiválasztom legkívánatosabb feleségeimet, kiválogatom legbecsesebb igazgyöngyeimet, és felkeresem a varázslómat! :)

Grimolf

p, 2011-08-19 20:26 craz

craz képe

Erről az eszmecseréről eszembe jutott egy idevágó idézet, egy nemrég látott filmből:

- Melyik barom állat találta ki, hogy a koboldok nem valódiak?
- Mi?
- Nem jelenthetitek ki, hogy a képzeletbeli dolgok nem igaziak. Kik vagytok ti, hogy eldöntsétek? Ilyen alapon akár a kék szín, vagy a szerelem mért valóság?
- A képzeletbeli dolgokat emberek találják ki, lásd a mikulás, vagy Rudolf.
- Ja, és különböznek a valós dolgoktól, mint például Jézustól.
- Mondjuk Jézust is kitalálhatták.
- Hohó, ne mondj ilyet, mert a pokolra jutsz.
- Nem biztos, mert az is lehet kitaláció.
- Akkor mi most a poklot bombázzuk le? De hisz az egy jó dolog!

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

szo, 2011-08-20 00:01 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Koboldok léteznek.

sze, 2011-08-17 12:29 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Én értettem, hogy nem a hajléktalanokról szól, de az elrejtett gondolataidat jó, hogy nem lehetett kivenni. Néha valóban undorítóak az emberek, erről is írhattál volna. Persze nem általánosítva, akkor is érthető lenne. A nagypofájúságot értem, azt én sem szeretem, de nem mind görény, akinek nincsen tartása. Ha most a mű címében idézett büszkeségről beszélsz. Tele vagy általánosításokkal, az egész lényed. Persze nem könnyű nem általánosítani, tudom én. És nem csak akkor kell segíteni ha büszkeség tölt el téged miatta, ez meg önzőség, mint már említettem. Csak azokat a gondolatokat nem vetted észre.

sze, 2011-08-17 13:50 Zora

Zora képe

"Tele vagy általánosításokkal, az egész lényed."

Ha valaki a műve alapján ítélkezik az író "lénye" fölött, azt itt senki enm nézi jó szemmel. Mindenki sejti, hogy Kelvin nem sorozatgyilkos, Ndy nem alkoholista androgün, Roah-t se kínozza senki táncikolva, Maggothot se rabolták el az ufók, és igazából Dóri sem beszél hatalmas körmondatokban. Ha az a célod, hogy bezárasd a fórumot, csak hajrá, az ilyen kijelentésekkel hamar eléred a célod amellett, hogy a nicked egyike lesz azoknak az okostojásoknak, akik úgyis kikopnak innen. Ne az írót minősítsd, pláne ne ilyen direkt módon, mert visszafelé sül el a dolog. Csak írd le, amit a témáról gondolsz, és kész, nagyon egyszerű.

------------------------------------------

sze, 2011-08-17 13:56 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Ha attól, hogy én is kifejtem a véleményemet, bezár a fórum akkor nagyon sajnálom. Kezd elegem lenni, hogy mindig én vagyok a kritizálások célpontja, ez a hozzászólásomtól függetlenül van így, tehát kezdem azt hinni, hogy csak azért mert én nem ismerem a többieket, és így azt hiszik könnyű célpont vagyok. Nem, képzeld nem a műből vontam ki a következtetést, és olyan dolgokról beszélsz ami nyílvánvaló. A kedves író szinte minden hozzászólása tele van általánosításokkal, legalábbis nem először veszem észre, ha nem hiszed járj utána, s utána szólj meg. Az okostojással magadból indultál ki? Kikopás? Ehhh. Ha az eltérő gondolkodás miatt kizárják innen az embereket, hát büszkén vállalni fogom.

sze, 2011-08-17 14:23 craz

craz képe

Tele vagy általánosításokkal, az egész lényed. - Ez egyértelmű személyeskedés

Kezd elegem lenni, hogy mindig én vagyok a kritizálások célpontja, ez a hozzászólásomtól függetlenül van így, - Ha már máskor, máshol is előfordult ez a probléma, akkor talán el kellene azon gondolkodnod, hogy egymástól független, a másikat nem ismerő embereknek netán igazuk is lehet.

Pár hónapja hosszabb vitába bonyolódtam egy íróval egy fórumon, aki novella véleményezés címszó alatt már az első hozzászólásában személyeskedve engem támadott. És bár kapott több visszajelzést is, de ezt nem volt hajlandó belátni, ugyanabban a stílusban folytatta az eszmecserét. Remélem te nem esel ugyanabba a hibába.

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

sze, 2011-08-17 14:56 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Sajnálom ha személyeskedésnek tűnik, csak egy jószándékú észrevételnek szántam. A probléma velem is gyakran előfordul mint már említettem is, tehát nem ítélkezni akarok, ezt észrevehettétek volna.

 

Gyakran eltér a véleményem a többségétől, de amúgy nem szoktak ilyen problémáim lenni, általában belátják az emberek, hogy segíteni szeretnék, ha nem is mindig, de sokszor jöttek már jól a tanácsaim másoknak, s jó kapcsolatokat ápolok velük. Mindenféle büszkeség nélkül állítom ezt, mert számomra inkább az okoz örömet ha segíthetek. Nem vagyok forradalmár, de sokszor bebizonyosodott már, hogy nem a tömegeknek volt igazuk.

sze, 2011-08-17 14:45 Ndy

Ndy képe

Nem a kritikáiddal van baj, azokat szívesen fogadjuk. A hangnem az, amit néhányan kifogásolnak. Több tiszteletet, nem a haverjaiddal beszélsz a kocsmában, hanem felnőtt emberekkel, akik megkövetelik ezt. Akkor is, ha épp egy gyengécskébb (vagy jobb, tök mindegy) írást küldtek az oldalra. Ennyi az egész nyitja, intelligencia kérdése. Ha tisztelettel állsz másokhoz, ők is tisztelettel fognak bánni veled. Ha nem, akkor szerintem előbb-utóbb repülsz, és mégha emelt fővel is, akkor is bután.  Ez így érthető és tárgyilagos, nem?

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

sze, 2011-08-17 15:06 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Már egy jó ideje nem járok kocsmába, de azt sajnálom, ha nem érzitek a tiszteletet. Igazából csak kevés embert tudok tisztelni igazán, de próbálok mindnekivel normálisan bánni. Sajnálom ha félreértetek, még ha kritizálok akkor sem tartom kevesebbnek a másikat, vagy a művét, bár lehet annak tűnik, én nem annak szánom. Érthető volt, szerintem elegendő intelligenciám van hozzá, még akkor is ha esetleg arra célozgatsz, hogy ez hibádzana. Engem az zavar, hogy itt folyton félreértenek, s olyan dolgokkal traktálnak ami nyilvánvaló. Nem szeretem ha hülyének néznek. Ennek fényében nem biztos, hogy bután távozik az aki repül innen. De még így is megpróbálom akkor visszafogni magam itt, mert az értelmetlen vitákat nem szeretem.

sze, 2011-08-17 15:23 Roah

Roah képe

Phoenix, "mert az értelmetlen vitákat nem szeretem."

Akkor ne generáld. Legyél megfontoltabb, mert nem lehet pár szóból messze menő következtetéseket levonni egy író személyiségéből, pláne nem így. Téged már az zavar, ha folyamatosan "félreértünk", többen is, másnak meg lazán odadobsz egy keserű megjegyzést.
Azt írod állandóan, jót akarsz - miből gondolod, hogy mi nem?

Itt mindenki másképp látja az életet, világot, az írók gondolkodása egyébként is vastagon egyedi. Mindenki különc a maga módján, mégis elfértünk kényelmesen egymás mellett. Nem írom le, hogy merre tartasz, mert azt már megtették helyettem is; viszont ha menned kell, az nem a "tömeggel szembeni gondolkodás" miatt lesz.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2011-08-17 17:04 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Érvelni is szoktam, nem csak ugyanazt hajtogatom. Az már eleve nem értelmetlen. Az más kérdés, hogy kinek lesz iagza a végén, senkise tudhat mindent. Az, hogy hülyének vagyok sokszor beállítva, mert olyan dolgokat említenek meg nekem amikről nyílvánvalóan tudok, az nekem nem a jó akarat jele. Persze másként látjuk, ezt nem csak nekem kellene elfogadni. Ha mennem kell az majd elválik, hogy mi miatt lesz.

sze, 2011-08-17 15:31 Ndy

Ndy képe

Nem céloztam én semmire, csak azt próbálom elmagyarázni, hogy egy írás elemzésekor sose az írót minősítsd, hanem a művet. Egy bejegyzés olvasásakor sem a bejegyzőt, hanem a véleményt értékeld magadban. Nem baj, ha más a véleményed, írd is le nyugodtan, de tedd ezt függetlenül attól, hogy ki az, akinek a hozzászólásával egyetértesz/nem értesz egyet.

Tudom, hogy ez a fajta hozzáállás nem dívik most ebben az országban, de érdemes megpróbálni, vagy előbb-utóbb a Zsoldos-zsűriben találod magad :DDD

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

sze, 2011-08-17 17:06 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Jó, akkor ezentúl nem minősítek senkit, de más se tegye. Sose a személyt néztem am, hanem a véleményét. Ezt a Zsoldos-zsűrit nem tudom hova tenni.

sze, 2011-08-17 17:12 Kelvin

Kelvin képe

Nálam azt írsz, amit akarsz, ok? :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

sze, 2011-08-17 17:16 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Úgy látom ez nekem szólt, ha igen, akkor ok. :)

sze, 2011-08-17 15:34 Sren

Sren képe

Bocs, de gyakran amilyen hangnemben nekilátsz, abból nemcsak nehéz, de lehetetlen kivenni bárminemű tiszteletet. Az látszik, hogy az írásokat tiszteled, de maguknak az íróknak néha mintha szándékosan másznál az arcába. Elhiszem, hogy te nem így érzel, de ez jön le... Ez itt írásbeli kommunikáció, nem látjuk a mosolyodat.

Szeretnék még egy félreértést tisztázni. Grim írása alatt szó volt róla: tényleg sokan ismerjük egymást személyesen. De közel sem mindenki. Például az életben nem találkoztam se Dórival, se Crazzal, se Obbal, se Indivel, se Blade-del, és még sorolhatnám. Évek óta együtt melózunk itt, ezért személyesebb a hangnem. Ezt csak azért mondom, mert tényleg mintha azt hinnéd, hogy itt mindenki összeesküdött ellened. Erről szó sincs. Csak légyszi vedd észre, hogy amit ennyien mondanak, abban lehet valami. Klassz tőled, hogy "visszafogod magad", de nem biztos, hogy pont erre van szükség. Csak némi belátásra a részedről. Például, hogy ami egyértelmű személyeskedés, az AZ, és kész. Meg az, hogy ha valakit félreértenek, az lehet, hogy félreérthető volt...

ÉS nem, légyszi ne vedd ezt értelmetlen vitának. (Olyasmi itt nincs;akivel nem érdemes vitázni, azzal senki sem vitázik, hanem szóra se méltatja.) Ez egyeztetés, alkalmazkodás.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2011-08-17 17:08 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Ebből a szóból már én is értek. Nem szoktam ígérni, de akkor alkalmazkodni fogok itt.

sze, 2011-08-17 15:18 Zora

Zora képe

A vélemény a világ legolcsóbb árucikke. Az emberek fűnek-fának osztogatják.

------------------------------------------

sze, 2011-08-17 17:09 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Észrevettem.

sze, 2011-08-17 14:47 Ndy

Ndy képe

"Maggothot se rabolták el az ufók" - dehogy nem. Anális íráskényszerítőt ültettek belé. :D

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

sze, 2011-08-17 14:54 Roah

Roah képe

"Kelvin nem sorozatgyilkos"   Kelvin szám nélküli BKV buszokat vezet, és elviszi az utasokat játszani egy nem retúr éjszakai városnézésre. :D

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2011-08-17 15:11 Zora

Zora képe

Jól van, jól van, arra gondoltam elterelem a figyelmet, de ha már leleplezés, akkor Ndy-nek van fehér szemceruzája is, nem csak rózsaszín, és Roah is szereti ropni. :D

------------------------------------------

sze, 2011-08-17 15:22 Roah

Roah képe

Zora, tanúsíthatom, hogy láttam Ndy smink-készletét! :D És tegnap éjjel szám nélküli buszokat is, bezony. :D Vagy kettőt. Nem jött sehonnan, és nem tartott semerre. :D Ezért gondoltam, ki lehetett benne a pilóta...

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2011-08-17 15:29 craz

craz képe

Pilóta? Most elszóltad magad. Most már tuti, hogy idegenek voltak a buszban, ami nem is busz, ha pilóta kell hozzá. Ja, és Maggothot vitték további kezelésre a Hold túloldalára. :D

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

sze, 2011-08-17 15:33 Ndy

Ndy képe

Stip-stop, enyém a téma :D

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

sze, 2011-08-17 16:11 craz

craz képe

Pedig támadt egy-két ötletem... :D

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

sze, 2011-08-17 15:37 Roah

Roah képe

Craz, :D Komolyan, üres járat volt, de a busz ajtajai éhesen tátogtak, utasokra várva. Senki nem szállt fel, pedig nagy volt a kísértés a késői időpont miatt. Elnézvén az eredményt, hogy jár az, akit magukkal hurcoltak az ufók, megérte várni. :D

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2011-08-18 14:54 Grimolf

Phoenix én értem hogy Te értetted hogy nem a hajléktalanokról van szó, de miért nem érted, hogy ez az írás a különféleképpen kérő vagy követelő emberekről szóló gondolataimról szól.

Néha valóban undorítóak az emberek, erről is írhattál volna. De most nem erről írtam, az írások szöme a szexről, a halálról, a gyors kocsikról, meg az emberek undorítóságáról szól. Én is pont azóta vagyok regisztrálva a lapon, mint amióta fent van az írás. Állítólag új vagy Te is, és az írásaidat nem láthatjuk. Nosza, írj egyet arról, hogy milyen undorítóak az emberek, és tedd fel.

Nem mind görény, akinek nincs tartása, de aki nem tesz semmit magáért, nincs tartása, és a tetejébe még a pofája is nagy, az bizony görény. Legalábbis az én fogalomtáramban, ami természetesen messze áll a liberálistól.

Ja, és reagálva - már a múltkor is akartam - arra, hogy önző azért segíteni, mert ez engem büszkeséggel tölt el......ha a legjobb haverom lennél, azt mondanám hogy hülye vagy. Nem ismerjük egymást, így inkább türelmesen elmagyarázom: szerintem Te csak kötekedsz. Naiv feltételezés  azt hinni, hogy konkrétan a büszkeség érzése miatt segítek. Ha látnád a Terence Hill-t vérbefagyva az út szélén az összeroncsolt kocsija mellett, és szakszerűen ellátnád, majd kihívnád a mentőket, aztán kijönne a Fókusz, és a kamerák kereszttüzében aszondanák hogy mondja már kedves Phoenix, osztán büszke magára? - Természetesen! - ragyognád a kamerába. - Akkor ön egy önző alak, csak azért segített a művész úron, hogy büszke legyen!

Nem, nem azért adok pénzt a koldusnak, mert a büszkeségem jól esik. Ha tovább kell magyarázni, szólj!

Grimolf

cs, 2011-08-18 15:43 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Nos ez nem jött le nekem, akár ezért is nevezhetsz hülyének, csak magadat minősítenéd azzal is.

Csak egy ötlet volt semmi más, de nyugodtan túlreagálhatod, engem ugyan nem érdekel. Az meg az én dolgom, hogy mikor osztom meg az írásaimat. Az idézett kijelentés is úgy szólt, hogy néha valóban undorítóak, s nem arról, hogy milyen undorítóak. De erre már nem is mondok semmit, mert nem tisztelnélek meg vele, nem úgy mint te engem a kijelentéseddel. Kíváncsi vagyok téged lehurrognak e, hogy személyeskedsz. Ha azt nézem, hogy az ítélkezés szimpátia alapon megy már tudom is a választ.

Nem mondom, hogy jó úton jár aki ilyen, de nekem a görényről egészen más jut eszembe. Mondjuk aki tesz magáért, igen, például lop, csal, hazudik, hátba szúrja a másikat, szervezkedik, mindezt mondjuk azért, hogy ő még jobban éljen. Na ez az igazi görénység, nem az ha valaki segítséget kér. Nagypofájú segítségkérőt még amúgy sem láttam, nagypofájú írót már igen. Te elítéled a lelki gyengeséget, mások erőssé teszik a lelkeket. Máskülönben ki segítene az elesetteken akiknek eltört a lába és ezért nem tudnak felállni? Te sosem kiabáltál még amikor bajban voltál?

"Ezt a kört egy egyszerű, büszke lélek töltötte ki, kiűzve onnan minden olcsót, hivalkodót, átlagost. Engem ez az aura odavonzott, s kénytelen voltam kezet nyújtani felé. Segítségre csakis az a lélek ösztökél, aki belül óriási, aki csodálatra késztet, akinek úgy nyújtok segítséget, hogy büszkeséggel tölt el tettem..."

Érthető volt, végül is nem azt írtad le, hogy a büszkeség motivál. De a félre értés amúgy csak a hülyék sajátja, végül is a kommunikáció egyoldalú. Még jó, hogy nem vagy a haverom. Azért felőlem magyarázhatsz tovább.

 

 

cs, 2011-08-18 21:35 Grimolf

Phoenix, nagyon vigyáztam arra hogy nehogy lehülyézzelek, és nem is tettem meg. 

 

 Te elítéled a lelki gyengeséget, mások erőssé teszik a lelkeket. Végre egy mondat, ami megragadta a figyelmemet. Valóban, én nem az az ember vagyok, aki lelket tud önteni a másikba. És elítélem a lelki gyengeséget, ez is igaz, ennek következménye hogy ritkán nyüszítek. Eléggé magamnak való vagyok, legalábbis a lelki életemet tekintve.

Ezek a hibák mind felróhatók nekem. És még sok más is. Szoktam a hibáimon mélázni. Néha még azt is elhatározom hogy változtani fogok rajtuk.

Egy pozitívumot tudok magammal kapcsolatban felmutatni: nem vagyok sértődékeny.

Grimolf

cs, 2011-08-18 15:58 Sren

Sren képe

Bocs, hogy beleszólni látszom.

Grimolf, szerintem jól csinálod. Örök "törvény": jó írás az, ami megosztja az olvasók véleményét. Ez aztán megosztotta. Jó értelemben.

Az írásod lehetett volna árnyaltabb, DE! - nagyon vékony a határ az árnyalni és a túlspilázni között. Jól tetted, hogy nem spiláztad túl, egészségesnek látom az arányt a közlésed és kinek-kinek a személyes elvárásai, kapcsolódó észrevételei között. A Büszke könyörgő Gondolatok-írás, tehát nem ítélhető meg olyan "szigorúan", mint egy történetként beküldött mű. Azonban az írók, olvasók, felhasználók részéről sok gondolatot, hozzáfűznivalót, a tagok között barátságos vitát váltott ki. Tudod, mit mondok? Ez jobb, mint egy mezei ötcsillag, amit valaki odanyom csak azért, hogy ne árválkodjon szürkén a csillagok helye...

Az írásnak előnyére szolgál még az is, hogy minden "árnyalatlanság" ellenére is (majdnem) mindenki baromira levágta, miről van szó. A (még) nem kifinomult technika ellenére mindenkinek átjött a vásznon a mű, gondolatébresztő volt, mindenki jól járt, akkor most mi a probléma? (Költői kérdés, és megmondom őszintén, feszélyez, hogy ez utóbbit egyáltalán ide kell írnom - nem kifejezetten neked, hanem úgy általában, miután a közlések érdekesmód eddigi egyértelműsége néhány napja "vigyázat, félreérthető" címkével lett ellátva...)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2011-08-18 16:42 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Abban igazad van, hogy ez csak az író gondolatait tárta fel így ne legyünk olyan szigorúak. Ha azt vesszük azonban minden írás ezt teszi valahol, csak valamelyiket más kategóriába sorolják.

A megosztás az írónak mindenképpen jó, mert rá figyelnek, egyébként majd elválik, hogy az olvasóknak is az e. A történelemben sok megosztó személyiség, és alkotás volt már, nem volt mindegyik jó, s nem lett mindegyiknek jó vége. Ha valami megosztó már nem lehet jó értelemről beszélni, hisz szubjektívvé válik.

A túlspilázás szerintem is felesleges, itt viszont valóban kellett volna még az árnyalás. A csillagokat remélem senki sem unalomból nyomja.

Az utolsó bekezdéssel nem értek egyet, korántsem volt olyan érthető, miután lehullott a lepel többen is megjegyezték, hogy félreértették.

cs, 2011-08-18 21:41 Grimolf

Köszi, én is egyetértek abban, hogy amiről beszélünk, annak van valami bukéja. Ha másért nem, ezért megérte papírra vetni. Eszmecsere közben tanul az ember, egyrészt mások gondolataiból, másrészt abból, hogy magadat is megmozgatod, érvelsz, ellenérvelsz....jó dolog ez. Bár néha parttalanná válik a vita, azt nem szeretem. 

Grimolf

sze, 2011-08-17 09:48 Zora

Zora képe

Kedves Grimolf, akkor rövidke lett az írás ahhoz, hogy egyértelmű legyen a teljes véleményed. Vagyis, csak az érme egyik oldalát láthattuk belőle. De azt az oldalt tényleg úgy mutattad be, ahogy én is láttam régebben, nem is véletlenül ejtett gondolkodóba. Jó téma, és ezt mint ex újságíró mondom. Tényleg jó lenne, ha ez több nézőpontból is körül lenne járva, akár külön írásokban is, mert aktuális, botrányos és olyan, hogy tényleg több tőle az ember, ha elolvassa.

Tudom, hogy mindig hevesnek tűnik a stílusom, amikor egy-egy témába belemerülök, de ez azért van, mert tényleg érdekel a dolog, és se látok, se hallok. :) Én, a rozsomákasszony, már csak ilyen vagyok. De így, hogy megírtad a véleményed másik oldalát is, már nem érzek ellenállhatatlan kényszert, hogy pártfogásomba vegyem szegény félbolond hajlékonyokat. :) (Egyszer a mosómedvék jogaiért küzdöttem egy állatkereskedéssel, még a rendőrséget is rám szabadították, de a kellemetlenségek ellenére a macik végül árnyékos helyet kaptak, így megérte a perpatvar.)

És persze mivel én is hajszálon függök, és a gőgöm jórésze, meg méltóságom fele odaveszett, ezért könnyebb megértenem mindkét oldalt. Bár láncfűrész nem kóstolt meg (brrr), de az egészségem nem az igazi, úgyhogy a nyomoronc egészségügynek is ki lettem szolgáltatva. El is határoztam, hogy kiszúrok velük, és meggyógyulok. :)

------------------------------------------

cs, 2011-08-18 15:01 Grimolf

Lehet hogy igazad van, de az írással az a legnagyobb baj, hogy nagyon nehéz kívülállóként visszaolvasni: soha nem tudom, hogy jobban kifejtsem-e, de akkor bonyolult, vagy érthető a kevés is. Nagy ábrándom hogy tudjak röviden, de érthetően, azaz lényegretörően fogalmazni, legalábbis élőszóban. Őszintén szólva, én még most sem értem hogy miért szült vitát, ÉN értem hogy miről szól:))))

Nem is kvánok egyebet immár, csak hogy gyógyulj meg, és szabatos lényegretörő fogalmazást!:))

Grimolf

cs, 2011-08-18 18:16 Zora

Zora képe

Nekem is gondot okozott kívülállóként szemlélni az írásaimat. Folyton logikai problémákkal küzdöttem, mert már annyira értem amit írni akarok, hogy mások számára elvész a mondanivaló. Esetleg egy rejtett utalás örökre rejtve is marad. :D Nekem az segített, hogy kerestem egy olyan embert, akinek a véleményében vakon megbízok, és kisajátítottam, mint szerkesztőt. :) Itt nagyon sok véleményt és kritikát olvas az ember, de tényleg nehéz eligazodni, hogy ki mond valót, ki valótlant, nem is lehet mindenkinek megfelelni. Te a fejedbe vettél valamit, amit le is írtál, és lett is belőle egy vita, ami nem akármi, hiszen sokszor írások alatt alig találsz hozzászólást. Elolvassák, de nem kommentelik, vagy csak nyomnak egy csillagot. Jó, mi most a témád helyett madárkopasztással foglalkoztunk, ami nem helyes, de ez is előfordul. Mindenesetre a vita jó, mert egy dolgot több szemszögből és nézőpontból is körül lehet járni. Néhány hónapja még az okozott gondot, hogy senki se szól semmit, pangott az oldal. Örültünk, ha egy beküldött novella alatt született három hozzászólás. :)

------------------------------------------

cs, 2011-08-18 18:40 Kelvin

Kelvin képe

Én mindig azt nézem, hány embernek tetszik, és ők mennyire különböznek. Ilyen szempontból egész jól állok, mert csak Ndy durcázik minden írásom alatt, de hát ő emós, őt senki sem érti, szemébe fésüli a kivasalt haját, feketére festi a körmét, csücsörítve pózol a fürdőszobai tükörben, meg néha Algopyrinre issza a kakaót, amitől napon csillogó vámpírokat haluzik.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

cs, 2011-08-18 19:47 Ndy

Ndy képe

Frászt, én csak tárgyilagos vagyok. Jók az írásaid, de idegesítő, hogy megrekedsz az amatőr szint felső határán. Ha megpróbálnád máshol is elsütni őket, akkor azért ennyire nem lenne kedvező a fogadtatás. Jó lenne, de nem kiváló, és esetleg pont onnan csúsznál le, ami fontos lenne neked.

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

cs, 2011-08-18 20:58 Kelvin

Kelvin képe

Ha neked idegesítő, akkor én mit mondjak? :D

Nem is mutogatom máshol... :)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2011-08-19 08:35 Ndy

Ndy képe

Na látod... Akkor mégsem én vagyok az egyetlen kritikusod :D Oké, engem is idegesítenek a sajátjaim, de szerintem ezzel minden épeszű ember így van. Mármint a saját írásaival.

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

p, 2011-08-19 09:37 Zora

Zora képe

Ne is mondjátok, már két hete kotlok a novellám fölött, de előbb utóbb csak eljutok arra a szintre, hogy nem úgy nézegetem, mint egy torz csecsemőt, amit a tollam fialt.

Kelvin, szerintem Ndy csak azokat nyusztatja, akiket érdemes, legalábbis ez a tapasztalatom.

------------------------------------------

p, 2011-08-19 12:39 Tolerancia

Tolerancia képe

Tehát, ebben sem vagyok egyedül. Jó tudni.  :-P 
Már több, mint húsz írásom hever darabokban, mert mindből hiányzik VALAMI. Az a VALAMI, amitől életre kelne, amitől más lenne, egyedi. Az a vicc, hogy a fejmben ott van az, épp, ahol kell, de másképp olvassa az író a saját művét, és másképp az olvasó.
Igazad van, Zora: kell valaki, aki ismeri a gondolataidat, akiben megbízol, akinek elfogadod a véleményét, még ha nem is értesz vele feltétlenül egyet. Vitáink sem haszontalanok. Sőt!
Sokat tanultam, mióta itt lábatlankodom a karcon, többek közt azt is, hogy ne töltsek fel mindent, csak azt, ami alá bátran oda merem írni a nevemet.

Tolerancia. :-)

 

 " Amit az ember leírt, az többé nem sanyargatja." /Ernest Hemingway/

p, 2011-08-19 13:12 Zora

Zora képe

Igen, aki kapásból, azon melegében feltölti, ahogy megírta a novellát, az még attól is megfosztja magát, hogy kicsit eltávolodhasson tőle. Ha pihen egy hetet, hónapot, már jobban látod, jó-e a logika, ami mentén felépítetted a történetet. Vagy passzol-e a témához a kivitelezés. Legalábbis én valami ilyesmire jöttem rá. Meg arra, hogy nincs tuti módszer, és a tanítvány néha túlnőhet a mesterén, úgyhogy jó helyen kell inaskodni. :DD

------------------------------------------

p, 2011-08-19 17:08 Kelvin

Kelvin képe

A Vakvágányom (Vaka-vaka hééjéj) fél évet pihent, ennyi idő alatt pont annyira távolodtam el tőle, hogy már nem is érdekelt. Még nem jó, még nem jó, már nem jó.

Ezt meg folyton elfelejtem belinkelni, csak a topic miatt. Úgyse hallgatják meg a kifinomult ízlésű írók, de hátha.

http://www.youtube.com/watch?v=00oBFrTmCc4

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2011-08-19 17:15 Roah

Roah képe

VÁÁÁÁÁÁÁ! What a music!

Kelvin...:))))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2011-08-19 23:10 Kelvin

Kelvin képe

http://www.youtube.com/watch?v=g4tpuu-Up90&ob=av2e

:)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

szo, 2011-08-20 07:38 Roah

Roah képe

http://www.youtube.com/watch?v=6sw06XolOIA

:)

http://www.youtube.com/watch?v=66PryBCNt6U

;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2011-08-20 09:46 Kelvin

Kelvin képe

:)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

szo, 2011-08-20 19:17 Roah

Roah képe

http://www.youtube.com/watch?v=pYImEf_-km0

:)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2011-08-21 13:05 Kelvin

Kelvin képe

http://www.youtube.com/watch?v=yYV2fKdpjYs&list=FLqnowziBfv_3aQTA8LHZQdQ...

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2011-08-19 17:20 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Hát az én kifinomult ízlésem valóban nem fogadja be a rappet különböző okok miatt, azonban megleptél. A te ízlésedet valahogy a black-death-gore metál, a dark ambient és a komolyzene egyvelegyeként képzeltem el.

p, 2011-08-19 23:04 Kelvin

Kelvin képe

Az én ízlésem a zene. Ehhez mit szólsz?

http://www.youtube.com/watch?v=OoVQK3myNxI

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2011-08-19 23:54 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Elég durva történet, hangulatos hasonlatokkal.

p, 2011-08-19 19:25 Zora

Zora képe

A rap is lehet művészet, ha így kivitelezik:

http://www.youtube.com/watch?v=2lE19G4f_jg&feature=related

------------------------------------------

p, 2011-08-19 23:03 Kelvin

Kelvin képe

Mondj gyorsabbat:

http://www.youtube.com/watch?v=Q4o9hTI2r18

:)

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2011-08-19 23:35 Maggoth

Maggoth képe

A többi lassú izét nincs türelmem végighallgatni, de ez ott van a szeren :)

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2011-08-19 23:59 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Nekem nem játszotta le, csak egy üres, fekete képet láttam belőle... Hát igen, ez is egy jel, hogy számomra halott. :)

p, 2011-08-19 20:22 Tolerancia

Tolerancia képe

Úgy látom, ez a mai, a nagy igazságok napja! :-)))

Egyetértünk.

 

 " Amit az ember leírt, az többé nem sanyargatja." /Ernest Hemingway/