Élőszó

Arra gondoltam, megkérdezlek titeket az élőszavas mesélésről. Eszetekbe jut néha, hogy milyen lenne?
Mondjuk egy pincekocsmában húsz-harminc embernek felolvasnátok-e szívesen a novellátokat? Esetleg egy részét vagy az egészet fejből tolva, hogy le ne maradjatok a történet rezdüléseiről a többiek arcán. És azután sörözés közben jó volna-e hallgatni, hogy mit gondolnak, mit visznek haza belőle?
Látens extrovertáltként meglehet, hogy egyedül vagyok az efféle késztetéseimmel, de végső soron mind látszani és láttatni szeretnénk. A vitathatatlanul zseniális virtuális lehetőségek időközben előcsalogatták és megerősítették bennem az ellenpólust: hiányoznak az igazi találkozások, a személyes jelenlét súlya, az itt és most varázsa - történetszövőként is.
A harmincadik születésnapomat a steampunk-os MythOff alkalmon ünnepeltük, és egyrészt meglepő volt, hogy milyen sokan eljárnak egy ilyen programra - messze nem annyira szub ez a kultúra, mint hinné az ember; másrészt pedig egészen fellelkesültem attól, ahogy a mesélők élettel töltötték meg a történeteket. A szöveg nem volt többé konzerv, élt és áradt. Én pedig arra gondoltam, hogy igen, ezt az élményt kerestem, amikor a blogon vezetett regénnyel, vagy a wattpaddal próbálkoztam. Nem a patyomkin "Közösség" hiányzott a képletből, hanem az egyes személyek, a szemkontaktus, a szó...
Mi lenne, ha nem csak a költők tartanának felolvasós sörözéseket? Mi lenne, ha olykor a karcosok is összeülnének hasonlóra?

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2018-07-05 17:37 Dana

Dana képe

Én extro-introvertáltnak tartom magam, mindkettőnek egyszerre, ami a kérdésed kapcsán bennem felmerülő gondolatokban is megmutatkozik szerintem. Nagyon idegenkednék bármi ilyesmitől. Tulajdonképpen az ismerőseim közül nagyon kevesen tudják, hogy írok, azt pedig még kevesebben, hogy mit. Nehezen mentem el a könyvhétre is, hogy személyesen találkozzak más karcosokkal -- nekem ez nem igazán fér bele. Én vagyok a novelláim, de ha nem muszáj, nem verem ezt nagy dobra. Nekem ez nagyon intim, személyes dolog. Korábban, amikor verseket írtam, azokat is előbb tettem ki a netre, mint mutogassam őket ismerősöknek. Felolvasás? Egyszer, egy verset -- nem én olvastam, szarul hangsúlyozták, nem tetszett. Novellát csupán kétszer, mindkétszer Mackót -- egyszer a mamámnak, egyszer a pedikűrösömnek, miközben a lábamon dolgozott. Pont ennyi is sok volt, elfáradtam bele. A net viszont megadja a lehetőséget arra, hogy "arctalanul" a világ elé lépjek, visszajelzést kapjak -- végül is szerintem ezért kapjuk a képességet, hogy meséljünk, írjunk, hogy azt ne a "fióknak" tegyük. KELL a visszajelzés, az elismerés, de nekem például elég így, elektronikus formában.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2018-07-05 18:34 Sren

Sren képe

Nehéz kérdés. Többrétegű, duplafenekű dolog. Mert miért is ne hallhatnánk egy kedvelt írónk kedvelt művét - egyenesen őtőle, úgy, azokkal a hanglejtésekkel, hangsúlyokkal, azzal az intonációval, ahogy azt ő elképzelte. Jó elgondolás.

S mint ilyen, az esetek többségében nem működne. Nem letaglózó, nem lenyűgöző szinten - tehát a műhöz méltatlanul.

Miért is? Mert az író az többnyire író, és nem pont előadó. Ergo 10 esetből 9 előadás okvetlen vacak lesz.
És hol marad az írói szabadság, meg vele párhuzamosan az olvasó képzeletének szabadsága, amit az írott szöveg megad, de a hanghatás szigorú keretbe zár?

Nem vagyok az elképzelés ellen, de azt gondolom, nagyon, de nagyon kevés olyan előadás születne ebből, ami azt váltaná ki, amit egy jó írásmű (csendben, önmagunknak olvasva) mindenképp kivált. Igen kevesen lennének ott a székhez szögezve, megakadt lélegzettel, katartikus érzésektől, szellemi orgazmustól kábán. Nagyon, nagyon kevesen mennének ki rogyadozó lábakkal, azt dadogva: "b*zmeg, csak egy cigit adjatok".

Gondolj egy remekbe sikerült színházi előadásra, profi színészekkel. Gondolj bármilyen élőszavas előadásra, vagy még panorámásabban, bármilyen előadásra, akár egy cirkuszi műsorra is. Micsoda kockázat! Elég csak a legapróbb hiba, és máris borult a mutatvány. Még profiktól is. És akkor a legtöbben csalódottan távoznak, mind az előadó, mind a közönség.

Azt gondolom, hogy lett légyen bárminő apró, szerény előadás: erre akkor is születni kell. Az írók többsége arra született, hogy írjon... s ha elképzelek egy Háy Jánost vagy egy Darvasi Lászlót, vagy akár egy Molnár Évát mikrofon előtt dadogva, kilel a hideg. Ha elképzelem így mondjuk Timet, Parát, Danát, Kelvint, rosszakat fogok álmodni életem végéig... Nem mintha nem hinnék a feltételezett előadói képességükben... csak egyszerűen tudom, mennyire utálnák... és mennyire nem azért írnak, hogy a műveik hangosan elő legyenek adva. AZÉRT írnak, hogy szép csöndesen a s*ggünkbe rakják a zabszemet, és ezt nem lehet - nem szabad - hangosan.

Azt gondolom, hogy egy igazi író veszélyes... És az igazi veszély nem lármázik.

Ismerek nagyon jó "anekdotázókat", akiknek természetes tehetségük van a meséléshez. Mindegyikük még a nálam is idősebb korosztályok tagja. Élmény őket hallgatni... No de ők nem írásműveket "olvasnak fel", ők a való életből anekdotáznak. Ízesen, lenyűgözően, közvetlenül. Élmény, komolyan mondom. De a maiak közül ez kevésben van meg, és még kevesebb, aki nem saját történetet, hanem fiktív történetet így elő tudna adni. És a "saját" meg a "fiktív" közt szerintem ezen a szinten különbség van.

Nem leszólni akarom a kezdeményezést, isten őrizz! Na haragudj, ha cinikusnak, sztoikusnak tűnök. Ez csak a véleményem. Szerintem fehér holló lenne az, aki elő tudná adni élőszóban azt, amit leírt, és ÚGY, olyan hatással, ahogy leírta. De tegye fel a kezét az az író, aki vállalja, és várja meg, amíg olyan katarzisban részesít az előadása, amilyent a csendben olvasott műve megadott...

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2018-07-05 19:07 Ekibacsi

Ekibacsi képe

Jobban nem érthetnék egyet.

Vannak eszméletlen faszányos sztorizók, őket ideális esetben stand-up humoristának hívják - és a viccek mellett azért megbújik komolyabb mondanivaló is a humor mögött.

De a többséget tekintve egy írónak nem menne ez. Azért ír, mert kell neki a csönd, az egyedüllét, amiben hallja a saját gondolatait, a ritmust, amire ír, és pont ettől szép ez. Három sör után biztos fel tudnám olvasni egy novellámat, és az is száz százalék, hogy nem olyan hatást érne el, amilyennek szántam - írásban, olvasva.

Persze, Viola, ha érzel magadban ehhez erőt és energiát, sőt még közönséged is akad hozzá, akkor hajrá! :)

cs, 2018-07-05 18:36 Bjursta

Bjursta képe

Rengetegszer kipróbáltam már, és folytatom is. Mindaddig amig van, akit rá tudok venni, hogy meghallgassa. Volt egyperces, volt rövid szindarab, volt zenével, volt zene nélkül, egyedül, társakkal. Állva, ülve, járkálva, szinházban, és ferfi wc ból átalakitott kocsmában, lehangolödott zongorával. Bekötött szemmel is volt. Persze hogy. Összel is lesz. Nem szeretem mikor nagy fenék van neki keritve, és megnyilatkozol irói fenomenitásról, hivatásról és világlátásról - vannak ezek is - szeretem ha csak a szöveg van, kevés mesteréeges fényben. Olyan amilyen. Amúgy látens autista vagyok és antiszociális, az idő előrehaladtaval egyre zárkózottabb. Én birom a kockázatot, nem lehet mindig minden biztonságos.

"Segítsetek a géppuskásnak!"

cs, 2018-07-05 19:53 Dana

Dana képe

Egyébként Amerikában divat felolvasósdit tartani, lásd King nem egy regényében, novellájában, elbeszélésében, pl. A dagadt sofőr címűben, hogy csak egyet mondjak.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2018-07-05 20:02 Roah

Roah képe

Az Usában a Szellemi Rágógumira buknak. Ott állandóan megy ez a csoportozás.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2018-07-05 20:06 Roah

Roah képe

A felolvasás frontális, szerintem.
Frontvonal.

Frontális a közönséggel.

Sok a lehetőség benne, de óvatosan, körültekintően kell vele bánni - a hangvibráció egy rendkívül hasznos jelenség.
De legyen határozott, bátor, óvatos és körültekintő, aki belevág. ;) Ezt tanácsolom.

Szembesülhetsz a sikerrel, a mimikákkal, reakciókkal, a retorika ereje sokat elbír ugyan a hátán, kiváltképp ha az író-felolvasó hangja, személyes adottsága is ehhez párosul, társul, plusz előadói képességekkel is rendelkezik, de van ennek árnyoldala is: a csalódás.
Amikor látod és érzed is, hogy nem tetszik egy szó, egy mondat, vagy nemes egyszerűséggel nem értik, mit hallanak, szóval nem véletlenül mondom, hogy sok mindennek kell együtt állnia ahhoz, hogy jól süljön el, ha ilyesmibe belevágnak. (A legtöbb szerző örök-rémálma válhat valóra, a klasszik "És ha nem tetszik nekik?" esete, avagy ne dobálják meg paradicsommal, mondjuk. Ettől félnek, sokan. A félelem pedig blokkol. Pont emiatt nem való sok szerző színpadra, szerintem. Az egy szakma. Az előadóművészet. Tanulni kell azt is, gyakorlatot szerezni benne. Egy csehóban még elmegy, de a szerző lelkét nem fogja megvédeni egyetlen korsó sör sem a csalódástól.)

Felkészültség - sok féle felkészültséget igényel.

A legtöbb szerző zenész is, van, aki ennek ellenére lámpalázas, pedig megszokta elvileg a publikumot, és mégis az - az íróknál...sokuknak köze van a zenéhez, vagy így, vagy úgy, de valóban érdekes dolog ez; a ritmusok benne vannak a novelláikban, szavaikban, történeteikben - sajátos tálentuma a szerzők egy bizonyos részének.

Chris Kelvin, Nyár utolsó napja című novellája nyert egy olyan rádiós pályázaton - különdíj lett, azt hiszem, vagy eleve nyertes -, amit hangosan olvastak fel az adott rádió élő műsorában.

Szóval szerintem bárki is vág bele, számoljon minden lehetőséggel a fogadtatást illetően (mondom mindennel! érzékeny, finom lelkű szerzők különösen számoljanak mindennel!) mert a csalódott szerzőt rohadt nehéz életre kelteni vagy talpon tartani. (Nem annak nehéz, aki húzza, hanem neki.)

Személyes, civil véleményem pedig ezen felül is kettős: a cipész és a kaptafa esete, ugye, de aki kellő erőt és tálentumot érez magában hozzá, az próbálja ki! :D
Tök buli lehet, na! Hang-hullámvasút! Hangciklon! :D Vagy poénok. Vagy egy kis párbeszéd, lírázni, filozofálni, idegenekről vagy varázslókról mesélni, mmmm.

De jusson eszedbe, hogy a szó, amikor megtelik hanggal, az más, mint az, ami a fejben érzékelhető, belül.

Verbális kalandtúra? Ügetés a szavakkal?

Az élőszó szerintem eleve más, mint az irodalom...
...mert az irodalom egy másik dimenzió.

Még. ;)

Pacsi! :)))

https://www.youtube.com/watch?v=XKVD18Ho_qE

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2018-07-05 20:02 Ovidius

Ovidius képe

Nem is tudom, milyen hozzászólás is ez...
Tulajdonképpen Srené az, ami inspirált, hogy megszólaljak.

A jó élőbeszédnek rengeteg tartalmi-formai eleme van, de egy biztos, hogy kell hozzá. Egyfajta mesélő tehetség. Gondolom ennek a szükségessége régóta kiderült. Az egész írásos emberi írott kultúra az élőszó teremtménye. Azok a mesék, mítoszok, amelyek a tábortüzek mellett keletkeztek, mind élőszóban születtek, és így is mentek tovább az idő útjain.
Mesélni jól és megragadóan, egyfajta tehetség alapján lehet. mindegy, hogy mit. Lehet az maga színvonalú fejtegetésbe hajló elbeszélés, lehet mese, lehet egy búcsúztató, vagy egy könyv tartalmi ismertetése.
modern korunk ezt veszélyezteti. A virtualitás médiumai komoly veszélyt jelentenek az élő, emberi kontaktusok legfontosabbjára, a beszédre. Tenni kell, hogy ne győzzön.
Egyébként egész érzéki világunk -- és itt most a teljes fizikai rendszerre gondolok -- legfontosabb részei között van az élő beszéd. Nem véletlenül mondjuk így anyanyelvünkön...

Három személyes és idevágó élményemet tudom elmondani...magamról...:D
- Első osztályos középiskolás voltam (olyan három hónapja voltunk technikus hallgatók, éppen betöltöttem a tizenötödik évem), amikor a viselkedése miatt máris hírhedtté vált osztályomban különös eset történt. Matektanárnőnk az egyik szünetben -- mint később mesélte -- eléggé megrökönyödve állt meg a teremajtónk előtt. Néma csend volt, a szokott farkasüvöltés helyett... Ezek a büdös kölykök csak nem hazalógtak?!… Még ez is kitelik tőlük... Benyitott a terembe, ahol a következő kép fogadta: harmincegy suhanc tátott szájjal hallgatja harminckettedik társukat, aki az tanári asztalnak támaszkodva mesélt. Egy Jókai Mór könyvről mesélt, amelynek a címe: Fekete gyémántok volt... A mesélő szerény személyem... A következő négy évben (egy három olvasásra megtanult Henry Michaux verssel megerősítve) nem kellett magyarból felelnem. végig színjeles voltam. Ezt alapból egy élőszóban előadott könyvmesélésnek köszönhettem.
- Egy alkalommal munkahelyi főnököm -- szokott elborult ötletei egyikének engedve -- megkért, hogy a cég nevében egy akkor meghalt, régi, neves igazgatónk temetésén mondjak pár búcsúszót. Bevágott a mennykő... A következő években -- sajnos több alkalom is adódott -- minden munkatársunk temetésén nekem kellett odaállnom a sír mellé, és beszélni. Egy fiatalon lehunyt társunk temetésén a Gilgames eposzból emeltem ki egy néhány mondatos búcsúrészt (Gilgames Enkidut siratja). Amig élek nem felejtem el azt a pillantást, amelyet a temetést celebráló pap vetett rám... Szóval furcsa élethelyzetet teremtett a beszédkészségem...
- Egyik szakmai területem a munka- és tűzbiztonság volt. Nagyon sok oktatásnak nevezett élőbeszédet kellett tartanom.
Egy- másfél óra szakmai szöveg, fejből, szinte papír nélkül. Itt csak azt emelném ki, hogy ezt a területet nehéz jól művelni. A munka- és tűzvédelmi oktatások minden dolgozó rémálmai. Lapos unalmas. száraz szövegek, amin jókat lehet (esetleg) aludni. No, ezt kellett nekem felülírnom… élőbeszédben. Komoly feladat volt felépíteni azt az előadóstílust, amellyel meg tudtam ragadni a hallgatók figyelmét.

Beszélni kell, mert a beszéd maga az ember...:D

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

p, 2018-07-06 19:57 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ovidius hozzászólása, ami Sren nyomán íródott, engem is khm... megszólalásra késztet. Én fordítva próbálom, Papi; idén elhunyt nagypapám; régi anekdotáit igyekszem írásba átültetni. Egy, egyetlen egy hangfelvétel maradt ezekről, talán az is elkallódott. De sajnos papi az utolsó években már csak ezekből élt, kényszeresen mesélte újra és újra, unalomig ismételve. Még így is lehetetlennek tűnő feladat azokat a nüanszokat, gesztusokat és hanghordozást átadni - Dórika, figyelj! -, hát még élőszóban elismételni. Mert azt is próbáltam egyszer, de olyan csúnyán felsültem vele, hogy ha nem épp gyászolok, és Kriszti meg Kata nem jó barátnők, szerintem igen kemény kritikát kaptam volna. Szerencsére épp nem ilyen aspektusukban ültek ott.
Igen, előadni tudni kell. Nem mindegy, hogy ki és hogyan olvassa, meséli azt a történetet, ami lehet, hogy önmagában nem egy ismert, kiforrott darab. A szerzőt nem szabadna ilyenre kötelezni - ha akarja, oké, de ahhoz nagyon türelmes közönség kell, mert nem mindenki születik színpadra. Egy kezemen meg tudom számolni azokat a hangfelvételeket, előadásokat, ahol a szerző jól (értsd: másoknak is élvezhetően) adta elő a saját művét. Most nem a Karcosokról beszélek, kizárólag ismert költőkről, írókról.
A Karcosok közül... sokaknak van jó orgánuma, de nincs meg bennük az a plusz előadói stílus, amiről Ovidius is beszélt. Aztán meg ott vannak azok, akik ugyan kiválóan írnak, de mondjuk beszédhibásak. Nekem nyelvlökéses beszédem van, idegesítő hallgatni még nekem is. (Igen, így tanítottam. Szenvedjenek!) Most ha ezzel akár egy Kosztolányit is adnék elő, kinek tetszene? Adjam elő bármennyire is jól.
Az összes általam ismert Karcos közül, akinek hallottam a hangját - ez megmarad, jobban, mint az arc -, talán ha maroknyian vannak, akiknél van elég jó hang, előadói stílus és magabiztosság, hogy jó legyen a felolvasás. (És akkor sem biztos, hogy a saját írásaikhoz jó a stílusuk.) De még ők is bele tudnak nyúlni egy olyan írásba, amit ők maguk lehet, hogy szeretnek, de seciel senki más nem. Azzal meg ugyanott vagyunk.

Maga az ötlet jó, és tényleg felvillanozó lehet, ha jól sül el. Ha minden klappol. De úgy látom, annyi kifogásunk van ellene, hogy ebből nem sok minden lesz. Meg a többség azért tényleg introvertált.

(Egyébként engem az is idegesítene, ha az én írásaimat felolvasnák. Még a legkiválóbb előadás is akár, hülyére javított szöveggel. Egyszerűen... nem. Nem vállalom fel, hogy tudjak róla, hogy ezt élő emberi lények elolvasták, tudnak róla, elért hozzájuk. Jobb így. Ott van a talán.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

p, 2018-07-06 21:54 Kentaur

Kentaur képe

Én szoktam felolvasni, és szerintem jól is megy, mert gyorsolvasóként már megemésztettem a mondatot (és három sorral lejjebb járok), mire beszédben odaérek. Az egyetem is hozzátett ehhez, ahol sokszor kellett kiselőadást tartani. Kétszer OTDK-ztam, ott húsz-harminc ember, plusz egy 3-5 fős szakmai bizottság előtt kell előadni. Amúgy introvertált vagyok, de ezek a tapasztalatok megedzettek úgyannyira, hogy simán kiállok bármit felolvasni. Mennyivel könnyebb az, mint egy vázlat alapján, amibe minél kevesebbet nézz, előadni mondjuk az ómagyar kor hangváltozásait vagy a saját kutatási eredményeidet, első hipotézisedet, ha bátor vagy, akkor egy elmélet vagy módszer kritikáját (csak haladóknak, és vigyázni, hogy akit kritizálsz, ne üljön a bizottságban, de még a jóbarátja/tanítványa se legyen, mert akkor tépheted is szét a diplomádat, vége a tudományos karrierednek).

A hangom nem túl jó ugyan (szerintem kissé repedtfazék), de pontosan és szépen hangsúlyozva olvasok.
Viszont voltam már olyan megmozduláson, ahol felolvastuk a saját művünket, de őszintén szólva nem tetszett a dolog. A legtöbben rosszul adtak elő, és mindenki a sajátját várta/attól félt, ezért nem nagyon figyelt a felolvasóra.
Hozzáteszem, hogy egyprecesekkel, rövid novellákkal nagyon jól működhetne mindezek ellenére is, de egy-két oldalnál hosszabbakkal kizárt. Én minden gond nélkül felolvasom bárki egypercesét/rövid művét, ha van rá igény.
Ha jól rémlik, egyetlen egyszer felolvastam valakinek egy Karcos megmozduláson a Szörnyek szövetsége című kis szösszenetem, talán ketten-hárman is hallgatták. De egy szabvány asztaltársaság erre nem alkalmas, körbe kéne ülni, csendes helyen kell lenni, lehetőleg különterem, hátsó zug, ha sokan vagyunk, mikrofon sem árt...

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

k, 2018-07-10 14:50 Para Celsus

Para Celsus képe

Attól függ, milyen célból és milyen elvárásokkal fut neki az íróközösség a felolvasósdinak, elsülhet a dolog jól is, rosszul is.
Profi előadásmódot, érzelmektől fűtött felolvasásokat szerintem hiába is várnánk - fölösleges lenne. Ha viszont csak úgy félig/szalonspiccesen, "várj má', ezt hallgasd meg, vazze"-alapon zajlik az olvasósdi, amikor nem Kazinczy-díjas szavalatokat vár a jónép, és nincsenek felfokozott elvárások, az életképes lehet - csak arra meg szükség van-e? (Nem tudom.)


"The Rainmakeeeer!"