Harmadik karcolat antológia - SZAVAZÁS
Készül a harmadik Karcolat antológia, és a válogatás során felmerült, hogy nem emlékezhetünk minden jó novellára, amit az oldal fennállása során beküldtek. Ezért kérjük a Ti segítségeteket: ajánljátok kedvenc műveteket az oldalról! Bármely kategóriából, bármely terjedelemben várunk javaslatokat (még akár scriptóriumos vagy pályázati anyagot is), akár több tippet is! Egyetlen kikötésünk van: nem lehet megjelent, vagy hamarosan megjelenő mű (ide tartozik minden pályázatra szánt írás, melynél kizáró tényező az írásbeli megjelenés).
Kérünk Titeket, hogy az ajánlott művekre szavazzatok is. Ez történhet úgy is, hogy újra ajánljátok, tehát nem kell végigböngészni az egész fórumot újra és újra, ha jót olvastatok. A legtöbb szavazatot kapó tíz művet később egy szavazáson össze is eresztünk. A Karcolat Kedvence esélyt kap a második antológiában való megjelenésre. (Garantálni semmit sem tudunk, lehet, hogy egy másik lap orvul megjelenteti.)
És ide várjuk bármelyik másik írókör vagy irodalmi csoport javaslatát is, ugyanazzal a feltétellel: "nem lehet megjelent, vagy hamarosan megjelenő mű (ide tartozik minden pályázatra szánt írás, melynél kizáró tényező az írásbeli megjelenés)."
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


szo, 2010-06-26 16:12 Eve Rigel
Van limit?
szo, 2010-06-26 16:23 Ndy
Úgy átláthatóbb lenne, de ha a lányok számontartják, akkor mind1.
--------------------------------------------------------------------
http://www.myspace.com/nexushungary
szo, 2010-06-26 16:52 Bloody Dora
Ha egyszer elüvöltöd magad, hogy innentől elég, ott lesz a limit. :)
_____________________
Dr. Bloody Dora
szo, 2010-06-26 16:31 Sren
Kelvin: Madárfiú (lektorálással, persze).
(Jesszus, a többi, amit hirtelen ide ajánlanék, mind pályázatos, illetve KIMTE-szerkesztő által elkövetett mű.)
(Bocs és bocs, ha hülyeséget mondok, de a kritériumoknál, úgy tudom, számít, ki jelent meg az elsőben, és ki nem, a szerkesztők, mint mérvadó alkotók kivételével. Elkerülhetnétek a fölös melót, ha ezt is egyértelműen közölnétek, mert abba, hogy "kizárólag pályájuk elején tartó...", abba a laikus szemével sok minden belefér. Például engem alapból ki lehet zárni, mert az elsőben már voltam... de tényleg bocs, csak az olvasók dolgát szeretném megkönnyíteni, és ezen keresztül a Tiéteket is.)
______________________________________________________________________________________________
A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.
/Salvador Dalí/
szo, 2010-06-26 16:36 Eve Rigel
A szerkesztők nem tervezik a megjelenést ebben a kötetben, de persze őket sem zárjuk ki, ha valami zseniálisat elkövetnek. :)
Az sem kizáróok, hogy az elsőben már szerepelt a szerző. Szó szerint kell venni, hogy kizárólag a minőséget tartjuk szem előtt. Vagyis bármelyik másik írókör vagy irodalmi csoport is javasolhat művet, nem azt nézzük, kiktől érkezik a javaslat, hanem azt, hogy megfelel-e a mű.
szo, 2010-06-26 16:46 Sren
Köszönöm, Eve. :)
Ndy: bocs, mindjárt linkelem, egyelőre izzaszt a portál.
______________________________________________________________________________________________
A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.
/Salvador Dalí/
szo, 2010-06-26 16:54 Bloody Dora
Megtettem helyetted.
_____________________
Dr. Bloody Dora
szo, 2010-06-26 16:59 Sren
Kis Gyilkosom, te vagy a fény a lámpagyárban. :))) Köszönöm!
______________________________________________________________________________________________
A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.
/Salvador Dalí/
szo, 2010-06-26 17:01 Bloody Dora
Egyszer én akarok lenni a lámpagyár a fényben. :)
_____________________
Dr. Bloody Dora
szo, 2010-06-26 17:01 Bloody Dora
Oh, és persze az első szavazó szokott kis ajándékot kapni... nemzeti színű toll? Tessék, helyette kapsz egy valódi aranytollat.
_____________________
Dr. Bloody Dora
szo, 2010-06-26 16:42 Ndy
Még annyit, hogyha lehet, linkeljétek is be, mert akkor másnak kevesebbet kell keresni.
--------------------------------------------------------------------
http://www.myspace.com/nexushungary
szo, 2010-06-26 16:53 Bloody Dora
Én mindhová írok linket, ha valaki elfelejtené. ;)
_____________________
Dr. Bloody Dora
szo, 2010-06-26 17:24 Ndy
Csakhogy annyi más megjelenési lehetőség van, hogy szvsz inkább a minőségre érdemes összpontosítani.
--------------------------------------------------------------------
http://www.myspace.com/nexushungary
szo, 2010-06-26 17:49 Ndy
Nyilván ez is szempont lesz. Csak prioritásban toltuk hátrébb. Másfelől így önellentmondásba tudunk keveredni, ami jó. (Számomra orgazmus-közeli állapot :D )
--------------------------------------------------------------------
http://www.myspace.com/nexushungary
szo, 2010-06-26 18:52 Ndy
A próféta szóljon fogadnak kerítésén.
--------------------------------------------------------------------
http://www.myspace.com/nexushungary
szo, 2010-06-26 18:43 Chim
Ezeket olyan szívesen látnám az antológiában, mert megunhatatlanok, és az embernek időnként újra és újra el kell olvasnia őket, mert érdemtelenül nem adták még ki őket papíron, és porosodnak a karcolaton, hiszen... ja, vagy nem kell kommentelni is? :) Szóval róluk van szó: Frank: Egy szelet marhashús és fyra számomra best kombója közül az egyik: A kiválasztott, vagy a Szerezd meg hát mind!
Egyébként már az első antológiánál is csodálkoztam, hogy ezeket mind ti válogattátok ki abból a rengetegetből? Hát hú! :D
*****
Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.
Weöres Sándor
szo, 2010-06-26 18:58 Bloody Dora
Nem, számítógép dobta ki random.
_____________________
Dr. Bloody Dora
szo, 2010-06-26 19:20 Chim
Jó-jó, de érted! (Az ilyen kezdetű magyarázásoktól áll fel a hátamon a szőr, de most olyan jól esik. ^^) Arra gondoltam, hogy nem láttam például kiírt szavazásokat, ajánlótopicokat, és még a "már lassan megérkezünk az utolsó simításokhoz" típusú hírek után is rakat ember írta, hogy már nagyon kíváncsi rá, kik lesznek benne.
Utólag jutott eszembe, hogy linkelem Franktól a Lánykérést is, hátha a kisebb terjedelem miatt nagyobb érdeklődésre tart számot. Illetve rá kellett jönnöm, hogy Frank itt a Lazarus márkanév alatt futott, de szerkeszteni már nem tudom a korábbi hsz-t... szóval remélem, hogy senki nem esik a dezinformáltság hálójába, és mondja azt, hogy wtf.
*****
Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.
Weöres Sándor
szo, 2010-06-26 19:01 Kentaur
Az a baj, hogy tényleg jó lenne olyan is sok, aki nem volt benne az előzőben, de ami hirtelen eszembe jut kedvencek, azoknak a szerzője benne volt az előzőben is, Györeizé Hattyúdala, és Along Pontos kézbesítése, de még filózom rajta, és nem hagyhatom ki az udvariassági formulát:ajánlom magamat! :-D (jó-jó,csak poén volt, de jó, nem?)
------------------------------------------------------------------------------------------------------
"Az írás olyan, mint a herpesz:tünetmentes lehetsz, de gyógyult nem!"
Ars longa, vita brevis!
szo, 2010-06-26 19:24 Bloody Dora
És hogy szeretnél szerepelni: mint önálló grafika, illusztráció, novella, kisregény, elbeszélés? :)
_____________________
Dr. Bloody Dora
szo, 2010-06-26 20:03 Ndy
Buta kérdés: ő képregényfigura :D
--------------------------------------------------------------------
http://www.myspace.com/nexushungary
szo, 2010-06-26 23:16 Kentaur
Szerintem is, Ndy. :-D
------------------------------------------------------------------------------------------------------
"Az írás olyan, mint a herpesz:tünetmentes lehetsz, de gyógyult nem!"
Ars longa, vita brevis!
v, 2010-06-27 13:30 hazmat
Egyébiránt illusztrátor is kerestetik, vagy nem? :) Vagy ők már ki vannak választva? Csak mert szívesen démonstrálnám valamelyik karctárs kiválasztott novelláját, ha lehet. A könyvborítót egyébként ki illusztrálja? Lehet rá nevezni? (ezeket azért kérdezem ám, mert állítólag jobban rajzolok, mint írok :D )
°°°°°°°°°°°°
http://paulhamza.blogspot.com
v, 2010-06-27 13:37 Ndy
Kevesebb, és kidolgozottabb képet szánunk a kötetbe, de ha van valami igazán jó műved, akkor megvitatjuk :)
--------------------------------------------------------------------
http://www.myspace.com/nexushungary
v, 2010-06-27 14:06 hazmat
Jó, akkor linkelek best képet, és vitassuk meg :)
Szkifi: http://hazmat74.deviantart.com/gallery/#/d2pgh23
Fentezi: http://hazmat74.deviantart.com/gallery/#/d2ff051
°°°°°°°°°°°°
http://paulhamza.blogspot.com
v, 2010-06-27 14:14 Ndy
Igen, ezek tényleg jók. Két dolog:
1, Ha lesznek is benne színes képek, akkor összesen négy darab - elvileg. De lehet, nem
2, Szerintem sokan fognak küldeni még jókat.
De a képek tényleg jók. A scifi jobban tetszik. Már nekem. (Én pedig minden esetben csak a zsűri egyötöde vagyok :D )
Egyébként szerintem a végső döntés azon fog múlni, mennyire illenek majd az illusztrációk a novellák által kialakított profilba.
--------------------------------------------------------------------
http://www.myspace.com/nexushungary
v, 2010-06-27 14:25 hazmat
Ha sci-fi novella lesz benne, és kék színű hummanoid lesz a főszereplője, akkor nyert ügyem van. :D
°°°°°°°°°°°°
http://paulhamza.blogspot.com
v, 2010-06-27 14:29 Ndy
Most komolyan: már az első antológián is rengeteget kotlottunk a szerkesztéssel, kívülről mégis néha szerkesztetlennek tűnik. Most mégtöbbet fogunk :)
--------------------------------------------------------------------
http://www.myspace.com/nexushungary
v, 2010-06-27 14:12 hazmat
...
°°°°°°°°°°°°
http://paulhamza.blogspot.com
v, 2010-06-27 13:42 Eve Rigel
A címlapkép Papp Norbert egyik festménye lesz. De még nincsenek kiválasztva a belső grafikák, lehet rajzolgatni.
v, 2010-06-27 13:59 hazmat
Értem. Akkor ajánlanám pár grafikám: http://hamzapal.blogspot.com/
Lehet közülük szemezgetni. :D
°°°°°°°°°°°°
http://paulhamza.blogspot.com
v, 2010-06-27 14:14 Obb_régi
Nekem tetszenek hazmat, ügyes vagy :)
v, 2010-06-27 14:27 hazmat
Köszi Obb :)
°°°°°°°°°°°°
http://paulhamza.blogspot.com
k, 2010-06-29 14:49 Zora
Tegnap szó volt róla chaten, hogy nem nagyon jönnek a szavazatok. Na akkor én most elárasztalat titeket. :)
http://karcolat.hu/irasok/egypercesek/kharex/a_hallgatag_alfa
http://karcolat.hu/irasok/horror/kelvin/angyalka
http://karcolat.hu/irasok/horror/dana/a_hivatlan_latogato
http://karcolat.hu/irasok/sci_fi/maggoth/huseg
És hogy ne tűnjek annyira álszerénynek, egy sajátot is javasolnék, bár jelenleg pályázaton van, szóval nem tudom így érvényes-e a dolog.
http://karcolat.hu/irasok/egyeb/zora/regmult_nyarakrol_almodom
------------------------------------------
"Az óra körbe ér, percek csendje többé nem kísért.
Álmod az álmom és közös a vér, az óra körbe ért."
szo, 2011-02-12 14:30 krystohans
Ez itt most újra aktuális, persze harmadikra írva a másodikat.
___________________
Portölcsér vagyok
Szél játéka összetart
Ha megunt, szétszór
szo, 2011-02-12 15:15 Bloody Dora
Így jó?
_____________________
Dr. Bloody Dora
szo, 2011-02-12 23:18 krystohans
Nacccerű!
Harmincvalamennyinél tartunk, majd nézz rá léccci megint!
___________________
Portölcsér vagyok
Szél játéka összetart
Ha megunt, szétszór
v, 2011-02-13 15:46 Bloody Dora
Ja jó, értem. Azt hittem, itt ajánlottak hirtelenjében harmincvalamennyit.
Jé... vérzik a kezem. Ez vicces, spontán ujjvérzés. Pillanat, billentyűzet-takarítás után majd rápillantok.
_____________________
Dr. Bloody Dora
v, 2011-02-13 16:13 Obb_régi
Megdicsőültél vagy boldoggá váltál, az ott stigma a javából, kicsit szolídabb huszonegyedik századi.
v, 2011-02-13 18:52 Ovidius
Nomen est omen...
----------------------------------
Minden szélmalom ellenfél!
v, 2011-02-13 21:43 Bloody Dora
Ott a pont!
_____________________
Dr. Bloody Dora