Hol vagytok, régi barátok?

Talán Szécsi Pálnak akadt anno egy ilyen refrénnel írása, ez itt aktualizálva így hangzana, hol vagytok régi írók és írások. Vagy csak a ritmus a rím és a hangzás kedvéért, hol vagytok régi nagy ászok? Eszembe jutott, hogy olvastam itt egy zseniális szösszenetet, amelyből csak arra emlékszem, hogy a végére Ádám és Éva jött ki a szereplőkből. Aztán akadt itt egy tündéri kislány, Barka néven rótta a karc virtuális mezőit. Nem tudom mi lett vele, mint ahogy az írójával se, aztán valaki mentőzött, mint kiderült valóságosan is, Craz, ha lehet sokkal jobban utálta a macskákat, és így tovább. Összességében minden érdekesebbnek tűnt, és kevesebb sértődés akadt, bár sok félreértés. Mindegy. Most nagyon elégedett lennék, ha csak az Ádám és Évás sztorinak a szerzője eszembe jutna. Jó kis írás volt. Na mindegy, a kérdés, amiről érdemes témát nyitni, kinek milyen emléke maradt. Nekem vajmi kevés. És érdemesnek tartjátok, hogy szóljunk róla?

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2019-12-25 19:08 Dana

Dana képe

Nem tudom, mennyire van az embereknek ideje nosztalgiázni,, vagy épp: mennyire van kedvük. A Karcolat szerintem az a hely, amely anno, még jóval az én időm előtt, sok írót indított el az irodalom rögös útjain. Közben eltelt... több mint egy évtized, változtak az emberek, az igények, barátságok születtek és múltak el. Tök sokat gondolkodtam, hogyan jutottam el az oldalra, s talán egy barátnőm révén, de nem igazán emlékszem rá. Csak arra, hogy a legelső írásomat Blade elutasította a tartalma miatt, viszont megdicsért, hogy tudok írni. Ez lendületet adott. Számomra vannak állandó arcok, akik még mindig itt vannak, akiknek számíthatok a kritikájára, viszont páran eltűntek, amit sajnálok. Ám ez főleg akkor tűnik fel, amikor visszanézek egy-egy régebbi írást, ki szólt hozzá, ki véleményezte. A magam példájából tudom, hogy van olyan időszak, amikor hónapokig nem tudok ránézni az oldalra: sem az élet, sem a saját energiaszintem nem engedi. Pont ezért megértek bárkit, aki eltűnik, s nem pont az a fő kedvtelése, hogy az én írásomat véleményezze.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2019-12-25 21:45 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Nagyon köszönöm, hogy kikerült. Tudod, ez nálam nem csupán nosztalgia. Anno a karc segítségével tettem meg az első tétova lépéseket kifelé a sötétségből. Írtam is erről. Párhuzam alapján. Mert hogy a saját tudattalanom egyik pillanatról a másikra egy engem vizsgáló értelmes intelligencia lett, mint Lem óceánja. Érdekes volt, mint az akkori 2016 körüli hozzászólások és viták. Töredékek maradtak csak meg. pl Ovidius, aki hihetetlenül jó érzékkel választott avatárt, akinek a hozzászólásaiból érződött a görögös-latinos műveltség, és ebből kifolyólag úgy véltem, hihetetlenül stabil önértékelése van. Amit pl rólam nem lehetett elmondani. Ha lenne olyan ember, a környezetemben, akinek volt szerencséje olvasni a Játék az idővel c. írást, tán a lidércfényen jelent meg róla recenzió, és ismer, pontosan tudja, hogy soha nem leszek még csak hasonlatos sem Licaj Vuvhoz, de ez egy másik történet. A tervezett trilógia folytatásai belevesztek a stroke által keltett sötétségbe, és akát tetszik, akár nem félig meddig Vuvként keveredtem ki belőle. Serepet Játszott még benne Petry Csaba is, a két kiadást megért Fehér ló c. regényével, (bővebben: https://www.youtube.com/watch?v=GFg7P8zcHQI ), és Carsz, és még néhány neves és névtelen szereplője a sötétségbe tett zarándok utamnak. De ez már történelem, vagy még az sem. Amikor felvetődött ez a fórum téma, elsődlegesen azokra az írásokra és hozzászólásokra gondoltam, melyek bevilágították a sötétségből kivezető utat, és valamilyen szinten hozzájárultak, hogy végig tudjak menni rajta. Azt hiszem az irodalom attól irodalom, hogy képes ilyesmire, és ez alapján a Karcolat 2016 körül IRODALMI OLDAL volt, így beragadt Caps Lock billentyűvel. És ezt olyan csodálatos embereknek köszönhető, mint Roah, Obb, A mentős barátunk, akinek a Nick nevére sem emlékszem, vagy Gitáros, aki tulajdonképpen Miki, s még egy páran, akik még csak nem is sejtik, milyen jelentős érdemük van abban, hogy egy tévelygő lélek maga mögött hagyhatta a sötétséget, mert valamilyen szinten utat mutattak, példát adtak. Obbot nagyon nagyra becsülöm, szerintem jó barátok lehettünk volna. De ez már a múlt és a dolog innentől átváltana nosztalgiába, és ha egy dalra való utalással kezdtem, azzal is fejezem be: Most kéne abbahagyni, elfutni elszaladni. Persze, ha tudnék, három dolog akad az életemben, amit nyilvánvalóan nem tanultam újra, kézzel írni, úszni és futni, így aztán nem is tudok elszaladni.

sze, 2019-12-25 22:43 Dana

Dana képe

Lehet, gondolatként jobban megállná a helyét a fórumindítód, de egyelőre így hagyom.

Ha nem is tudsz futni, ha összehasonlítod magad azzal, aki a stroke után lehettél volna, gondolj arra, hogy most szárnyalsz.

Hogy ebben a Karcolatnak is szerepe volt, az külön érdekes, nem is gondoltam volna erre.

Ha a magam példájából indulok ki, természetesen a Karcolat nekem is segítség: ha úgy tetszik, a gondolataim védett játszótere, hiszen a történeteket nem a fióknak írom én sem, bár ennél több figyelemre nem is vágyom. Az a jó, ha jól meg tudom írni, ami eszembe jut.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2019-12-26 00:58 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Kiemelkedő szerepe volt benne. Minden hibája ellenére akkoriban egy nyitott elfogadó és megértő társaság járt ide, nagyon jó írásokat hozva és ez nagyon kellett, akadt még három ember, Terry Prachet nyomán lehetne őket hallgatónak nevezni. Tán igazad van a gondolattal nem is ötlött eszembe, mert beszélgetni akartam róla előcsalni a múltból valamit, ami tán vissza sose tér. Mért van az hogy nem is meri senki beismerni azt, hogy ha elmúlt az, amiben hittünk, az ami, oly szép volt, hogy vissza sose tér. Meg mutatták milyennek kellett volna lennem, és nem értik miért nem lettem olyan. Kivéve azt, aki szerint semmivel nem nagyobb csoda, hogy ezek a tünetek elmaradtak, mint az, hogy életben maradtam. Talamusz nélkül az emberi agy nem tudja betölteni a funkcióját, és az ember életképtelen. Vagy nem, ha van ami helyettesíti. Úgy, ahogy persze, nem tökéletesen. Ha valakinek csak sérül a talamusz, akkor úgy fog kinézni, mint egy előrehaladott szklerózis multiplexben szenvedő beteg. Mire aztán a sérülés kiiktatja a talamuszt, a beteg elhalálozik. Persze csak ha nem jár arra Jézus és nem szól rá, hogy kelj fel és járj. azt hiszem ezt hívják csodának pedig az egész élet egyetlen csoda. Bot nélkül járok, ha futni nem is tudok, és rengeteget látok, nem hívnám szárnyalásnak, de értem a gondolatot, és igazat adok neked.