A Csillagösvény Végén

    Sziasztok!
      Ez itt „A Csillagösvény Végén” történetmesélő topik. Mielőtt írsz, feltétlenül olvasd el a következő linken leírtakat: http://karcolat.hu/node/5261.
        Kellemes írást kíván „A Csillagösvény Végén” írói csapata:
          Emil Kuchera
          Vulpion
          kmax
          Tyr

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2008-11-22 23:03 Vulpion

Vulpion képe
Az este hirtelen köszöntött Liannonra, mint ilyentájt mindig. Harrod havának közepén járunk, s a mediterrán éghajlatú város már készülődött az esős télre. A tenger felől most is hűvös szellő fújt. Az ősi Fellegvár udvarán álló, klasszikus stílusban épült palota legtöbb ablaka nyitva volt, a király mindig is kényes volt a természetességre: ha csak lehetséges, szellőztet ahelyett, hogy egyetlen gombnyomással épp a kívánt hőmérsékletre hűtené vagy fűtené a helyiséget, amelyben tartózkodik. A magas, tagbaszakadt kan most is egy szál köntösben állt kint az erkélyen, s letekintett a városra. Népének szent folyama, a Liannon lustán hömpölygött a tenger felé, számos hídján most is mágnesautók és gravitációs libegők sokasága igyekezett keresztül. A város fényei csillogó táncot jártak a király tekintete előtt, ahogyan jól ápolt sörényébe bele-belekapott a szél. Kék szemei a távolba révedtek, légzése lassú és egyenletes volt. Meditált.
Órákkal később lágy zeneszó zökkentette ki csöndes elmélyüléséből.
- Ki az? - kérdezte látszólag senkitől.
- Ghorok kapitány keres a komon, felség - szólt egy kellemes szukahang valahonnan a falakból. - A BIV Sothorn-G nevű Ghatorr...
- Tudom, ki ő - hallgattatta el a király az MI-t. - Mit akar az éj közepén?
- Fontos felfedezést tett a Hydra Epszilonban.
- Kapcsold. - A király szava nyomán az egyik freskó belesüllyedt a falba, helyét pedig egy széles képernyő vette át, amelyen hamarosan megjelent a romboló hídja, s a kapitány arca.
- Taro es Victor, felség! - tisztelgett a kapitány.*
- Taro es Victor, kapitány! Jelentést!
- Jelentem, a Hydra Epszilon rendszerben végzett általános őrjáratunk során a HydE-6 bolygó egyik holdján rutin szkennelést végeztünk.
- És? - az uralkodó a tisztre emelte tekintetét, s az képtelen volt állni azt. A kék szemekből áradó hatalom még 270 fényévnyi távolságból is súlyként nehezedett rá.
- Jelentem, nagy mennyiségű durániumércet találtunk!**
- Hm - gondolkodott el a király. Durániumot találtak, ezt azonnal felfogta. Ilyen értékes kincs még véletlenül sem juthat más birodalmak mancsai közé, azonnal cselekedni kell! - Fejezzétek be az őrjáratot, utána térjetek vissza a Lyra Alfába. Mire odaértek, a kormányzó elő fogja készíteni a gyarmatosító hajót és legénységét. A ti feladatotok lesz, hogy felügyeljétek a bányászkolónia megalapítását, s megvédjétek őket, amíg ki nem építik a bolygóvédelmet. Lelépni!
- Taro es Victor! - tisztelgett feszesen a kapitány, majd megszakadt a kapcsolat. Az uralkodó vett egy mély lélegzetet, majd megszólalt:
- Komputer, hívd a LyrA-2 kormányzóját!
--------------------------
*=Taro es Victor: dicsőség a győztesnek, ősi vulpion köszönés.
**=A duránium a legkeményebb, vulpionok által ismert fém. Rideg és nehezen hajlik, de igen erős és nehezen olvad, ezért elsősorban merev, nagy igénybevételnek kitett tárgyakat: megerősített személyi-, jármű- és űrhajópáncélzatokat, kazáncsöveket, stb. készítenek belőle. Nem túl gyakori, ezért igen értékes. Gazdaságossági szempontból, és mert könnyebb megmunkálni, gyakran ötvözik mintegy 75-80% vassal, duracélt kapva.

v, 2008-11-23 00:38 kmax

kmax képe

Anton Krizsany a Föld - Ganymedes űrvasút járaton utazott. Az ablakból látta a közeledő Jupiter fehér és vörös csíkjait. Hamarosan megérkezik a gyarmatvárosba, mely már régóta szolgálta a szektor gyarmatosításának központját. Anton volt a folyamat következő főbiztosa, elődjét egy súlyos hiba miatt menesztették.
– Tájékoztatjuk utasainkat, hogy öt percen belül megérkezünk – az automata lágy női hangon szólt. A Jupiter alakja egyre nagyobb részt töltött be az ablak látómezején. A férfi elgondolkozott azon, hogy vajon mennyi ideig tart, míg elérik a Plútó térségét. A Mars és a Merkúr gyarmatosítása könnyen ment miután kiépítették a Merkúr - Föld - Mars -Aszteroidaövezet - Jupiter napgyűrűket. A bolygók légkörét az Europa jegének olvasztásából és elszállításából nyerték. A jég optimális mértékben tartalmazott nitrogént és széndioxidot is. Tökéletesnek bizonyult, hogy feltöltsék vele a bolygók körül emelt pajzsokat, melyek nem engedték kiszökni a vízpárát. Ugyanakkor a jégpáncél alatt szilárd ózon is található volt, amely, miután a pajzsot megszüntették, ellátta a légkör védelmét. A Jupiter képe már túllógott az ablak mutatta térből, láthatóvá vált a közeledő Ganymedes.
– Tájékoztatjuk utasainkat, hogy egy percen belül megérkezünk.
Anton fészkelődött még egy kicsit, mielőtt a mágneses erő tizedrészére lassítaná a hajót.
Megfeszült az ülés öve, mire az automata így felelt:
– Megérkeztünk. Üdvözöljük a Ganymedesen.
A férfi kiszállt az űrhajóból, arcát megcsapta az űrállomás savanykás levegője. Kénytelen lesz megszokni, ugyanis ez fogadja majd a Ganymedesen is, az állomás levegője a holdról származik.
Nem sok ember tartózkodott az amúgy is kicsi űrállomáson, ami lényegében csak egy csarnokból állt. Körbenézett: jobb felől volt a váró, székek és egy bárpult. Balról a taxi-droszt várta. Elindult arra, közben fülébe csengett egy, a váróban ülő férfi hangja:
– Alig várom, hogy publikáljam a felfedezésemet. Ki hitte volna, hogy a Vulpecula csillag képét egy feketelyuk módosíthatja...

A taxi a Ganymedes egyik vasútállomására vitte, közel a pajzshatárhoz. Ami a hold már terraformált és még átalakítás alatt lévő területét választotta el. A zöldellő részt pajzs védte, míg a másikon a jeget olvasztották, hogy a belőle nyert vízből légkört csiholjanak. A vasút a föld alatt szelte át a határt, hiszen a pajzs csak a felszínig terjedt, és nem lehetett megbontani egy-egy taxi kedvéért, hiszen akkor elszállna a légkör. A gyarmatosítási hivatal épülete, mint a holdon települt első épület, a lakható rész közepén volt. Hatalmas komplexum, teli a földiesítést koordináló emberi és egyéb erőforrásokkal. Míg a többi épületben még senki sem lakott, hiszen azok előre elkészülve várták az átalakítás befejeztével ideözönlő embereket, addig a gyarmati központ az első pillanattól szociális érintkezésre késztette Antont. Amikor kilépett a vonatból, egy őr fogadta.
– Jónapot, uram. A belépőkártyáját, lesz szíves.
– Jónapot. – Anton odaadta a kártyát. Az őr egy kézi készülékkel ellenőrizte azt.
– Üdvözlöm új posztján, Anton Krizsany főbiztos – mondta, majd odébb állt.
– Köszönöm!

A rövid folyosó egy kerek csarnokba vezetett, néhol növényzet nőtt erre kialakított ládákból, másutt padon ülő emberek beszélgettek. A terem közepén állt a lift oszlop alakú aknája. Az összes emeletet hidakkal kapcsolták a liftajtók teraszához. Legfelül üvegtető engedte be a fényt. Antonhoz egy fekete nő lépett:
– Guol Nahni vagyok, a Ganymedes egyetlen orvosa – mosolygott...

Mire megtalálta irodáját ismerte az épület szinte összes lakóját, mindenki megállt dolgában és bemutatkozott neki. Fáradtan dőlt le karosszékébe, de nem pihenhetett, asztalán előde félbe maradt munkájának gyümölcse hevert, akták tömkelege.

========================================
Jót nehéz alkotni, rosszat még nehezebb?

v, 2008-11-23 01:18 Vulpion

Vulpion képe
Gerakh ar-Shogrum nemrég kelt fel. Még át sem öltözött, de már unottan rágcsált egy darab vérdiót a kabinjában. A Vulpion Szövetség nemese volt, mi több, a HydE-6A jelű hold kijelölt kormányzója. Legtöbb fajtársát határtalan örömmel és büszkeséggel töltötte volna el ennyi cím és rang, nem úgy őt. Mint mindig, most is csak arra tudott gondolni, hogy ismét nem kapta meg a beavatást a Templomosok rendjébe, a király immáron sokadszorra utasította vissza a kérelmét. Visszautasította, s helyette mit tett? Kinevezte őt egy Aonir háta mögötti kis bányászkolónia élére, ahová egyetlen porcikája sem kívánkozott. Ahelyett, hogy a szövetségi tanácsban forgatná a szót, itt ül ezen az átkozott gyarmatosító hajón, s várja, hogy elérjék azt a nyomorult holdat. A legénységnek és az utasoknak megparancsolta, hogy senki sem zavarhatja. Amúgy sem lenne képes bárkit is elviselni ilyen hangulatban.
Önmarcangolását sokáig nem zavarta semmi, ám hirtelen megszólaltak a falba épített hangszórók, s felharsant a kapitány határozott hangja:
- Tisztelt telepesek, megérkeztünk a célbolygóhoz. Mindenki kapcsolja be a biztonsági övét, rázós landolásunk lesz!
A kormányzó kinézett az ablakon. Látóterét egy hatalmas, bézs színű gázóriás töltötte be, melynek széles gyűrűi félig sem fértek bele a kabin ablakába. Az óriásbolygó körül számos hold keringett, ezek közül ők egy nagy, narancssárga felhők borította égitest felé tartottak.
- Undorító - morogta Gerakh.
Néhány perc múlva a Ghatorr osztályú romboló egy pillanatra ledobta magáról álcapajzsát, így adván jelt, ők pedig aláereszkedtek a légkörbe. Sokáig csak a körülöttük örvénylő narancsszín fellegeket látták, majd szemük előtt feltűnt egy hatalmas, világoskékben játszó óceán.
- Óceán? - csodálkozott a kormányzó.
- Folyékony metán és nitrogén, uram - világosította fel udvariasan a komputer.
- Hallgass, ostoba masina! - ripakodott rá a vulpion. Ez a nap is jól kezdődött...és a java még hátra volt.

v, 2008-11-23 02:01 kmax

kmax képe

Anton pár napja történt érkezése óta most először pihenhetett. A tetőn foglalt helyet egy nyugágyban, jobbján pedig, Guol ült. Együtt nézték az esti csillagokat, amikhez társult a Szaturnusz is, csillagként tetszelegve maga is. A nővel egyre bizalmasabb kapcsolatba került, már-már szerelem fűződött kettejük között. A nő hirtelen felkiáltott:
– Nézd! Egy üstökös, kívánj valamit.
Anton felnézett a Szaturnuszra, egy fénycsóva tartott felé, majd elenyészett a bolygó ragyogásában.
– Szép.
– Csak ennyit tudsz mondani?
– Igen.
– És mit kívántál?
– Nem mondom meg, mert nem teljesülne.
– Na, majd kiszedem én belőled.
Guol átkarolta a férfi nyakát és az ölébe húzta, hamarosan kéjes nyögések terjedtek a ritka légkörben...

*

A csillagvizsgálóban az ügyeletes tiszt épp beállította az esti automatikus rögzítés paramétereit, a mai célpont a Titán lesz. Ugyan még alig tették be a lábukat a Jupiter felségterületére, máris a továbbterjeszkedésre gondoltak, de ez az emberiségnél mindig is így volt. A falon egy képernyő mutatta a teleszkóp spektrumában lévő holdat, fenséges narancssárga gömb, majdnem akkora mint a Ganymedes, ideális következő támaszpont. A hold felett megjelent egy kékes fénycsóva, majd eltűnt a Titán felhőiben.
- Hmm, érdekes - motyogta a tiszt, és feljegyzett valamit a komputerbe.

========================================
Jót nehéz alkotni, rosszat még nehezebb?

v, 2008-11-23 02:23 Vulpion

Vulpion képe

Hetek óta dolgoztak már a terraformáló gépek, s szünet nélkül épült a kolónia. A gravitongenerátorok nagy részét már beásták a felszín alá, a légszűrő is szépen dolgozott, s a geotermikus energia felszínre jutása is jelentősen megemelte a hőmérsékeletet. A kormányzói hivatal, a szálláshelyek, az élelmiszergyár, a kórház és néhány kisebb bolygóvédelmi üteg már álltak, az első gépgyár pedig gőzerővel épült. A kormányzó most először érzett valami elégedettségfélét, ahogy végignézett az épülő városon. Város nőtt ki a földből, az ő városa. Hamarosan ő lesz itt az úr, távol a királyi hivatalnokoktól és a gőgös Felébredtektől. Már maga sem értette, miért akart még néhány nappal korábban is azok közé a pökhendi nyomorultak közé tartozni.
- Siessetek, a termelésnek még a héten be kell indulnia! - noszogotta a munkásokat, egy vérdiót rágcsálva, ám hirtelen megdermedt. Baljóslatúan felsivított az egyik vészjelző.
- Mi történt?!
- Jelentem, idegen objektumot észleltünk a felhők között, uram! - jelentette a radartiszt a háta mögül.
- Andethur poklába, már csak ez kellett - morgolódott a kormányzó. Már megint egy kellemes napnak nézett elébe.

v, 2008-11-23 14:11 kmax

kmax képe

Joe Specuzo már visszaérkezett három hetes földi kiruccanásából, ahol is egy tudományos konferencián publikálta nemrég tett felfedezését, miszerint a Vulpecula Epszilon csillag képét egy fekete lyuk módosíthatja. Ugyan az nem újdonság, hogy ilyen megtörténhet, de szinte az orruk előtt alig 270 fényévnyire felfedezni egyet már igen. Joe ismét abban a helységben tartózkodott, ahol a felfedezést tette. Mint a gyarmat fő csillagásza és a továbbterjeszkedési hivatal vizsgálóbiztosa, az elmúlt hét eseményeit vizsgálta. Most a Titán megfigyelései voltak soron. Különös fényjelenség a titán külső atmoszférájában. Megnézte a rögzített felvételt, és hangosan gondolkozott:
– Érdekes, talán meteorit, de egy ekkora kométa ütközése elpusztította volna a holdat.
A teleszkóp, jelenleg a mélyűrt pásztázó, objektívjét a Szaturnusz holdjára irányozta, majd bekapcsolta a spektrométert. A képernyőre kirajzolódtak mindenféle számadatok.
– Az anyja, szent lasagne! – Joe meglepetésében felkiáltott. A helyiségben tartózkodó technikusok és csillagászok érdeklődve fordultak felé.
– Mit találtál már megint te olasz kurafi?
Joe elengedte füle mellett a csipkelődő megjegyzést, és kirohant a teremből. A bent maradottak szintén csodálkozva nézték a képernyőt.
– Tyűűha!
Egyedül Timoty Kann, a legfiatalabb technikus maradt nyugodt.

*
Anton Krizsany irodájának panorámáját csodálta, kezében egy csésze zöldtea. Már végzett az aznapi adminisztrációval, szerencsére nem történt semmi jelentős. A Pajzs kiterjesztése rendben mert, ittléte óta további két százalékkal nőtt a Ganymedes légköre, az előregyártott épületeket sorra szerelték össze, és a botanikusok is szép munkát végeztek a hold vitalizációjával. Anton nyugodtan nézhette tehát a horizonton lenyugvó Jupitert. Csengettek. A férfi már várta Guolt, és a rendszeressé vált délutáni lazításukat.
– Szabad – szavára kinyílt az ajtó és belépett rajta a nő.
– Szia!
– Szia, drágám! Már vártalak.
A pár épp megcsókolta volna egymást, amikor a csukódó ajtón besurrant Joe.
– Elnézést! Főbiztos úr, nagyon fontos közlendőm van.
Anton és Guol zavartan bontakoztak ki az ölelésükből.
– A Titán megváltozott.

*

Két héttel később egy kis felderítőhajó közelítette meg a Titánt. Parancsuk volt hogy a holdon leszállva adatokat gyűjtsenek a különleges esemény hátteréről. A felhőrétegbe ereszkedés közben különös szerkezetekkel néztek farkasszemet. Féltek, hogy a fegyvertelen hajó konfliktusba kerülvén az idegen gépekkel netán elpusztulhat, így inkább visszavonultak. Kétszeres orbitális pályáról végezték az adatgyűjtést, ami egyre furcsább következtetésre juttatta őket. A hold felhői nitrogént, metánt és oxigént tartalmaztak, amik csak szilárd formában voltak jelen a Titánon. A felszíni hőmérséklet -190 -ről -70 -re emelkedett, azaz hetente 24 fokot melegedett. A felderítő huszonnégy óra múltán el is tűnt, olyan hírtelen, ahogy jött.
Mikor tizenkét nappal később visszaérkeztek a Ganymedesre, a csillagászok, asztrogeológusok tanácstalanul álltak a mérések eredményei előtt. Egy azonban biztos volt, egy ismeretlen civilizáció tette be lábát a Naprendszerbe.

========================================
Jót nehéz alkotni, rosszat még nehezebb?

v, 2008-11-23 14:20 Vulpion

Vulpion képe

- Védelmi ágyúkat élesíteni, tűz! - kiáltott fel Gerakh, hirtelen észbekapva.
- Vizuális megerősítés szükséges, uram! - vetette ellen a tiszt.
- Ha meglátjátok, lőjétek le! - parancsolta a kormányzó.
- Igenis!
Az ismeretlen tárgy láthatatlanul, de a radarokon jól érzékelhetően körözött még egy darabig a felhők között, majd mintha csak tudta volna, mi vár rá, ha lejjebb ereszkedik, néhány perc múlva eltűnt az érzékelőkről. Az észlelés hírére felbolydult vulpion telepesek rövidesen visszatértek munkájukhoz, s többségük hamarost el is felejtette a szokatlan eseményt.
A kormányzó este, lefekvés után még sokáig rágódott azon, vajon nem a király küldött-e utána néhány Testőrt szaglászni, s csak másnap tudta meg a járőröző romboló kapitányától, hogy paraoniája alaptalan volt. Valójában a helyi civilizáció felderítői jártak a HydE-6A-n, amelyet ők csak úgy ismernek: Titan.

v, 2008-11-23 15:22 kmax

kmax képe

A válságkonferenciát egy használaton kívüli épületben ejtették meg, mert a gyarmati komplexumban nem volt megfelelő méretű terem. A Földről érkező több tucat tudóst is az új épületekben szállásolták el. Az ülésen mindenki jelen volt, akinek kellett, vagy aki akart. Anton a feljebbvalói parancsát ismertette:
– A kormányunk semmiféleképpen nem akar konfrontációt az idegenekkel, egyelőre az önök dolga a megfigyelés lesz. Most pedig Erdős Zsolt asztrofizikus ismerteti az idegenekről eddig megtudottakat.
– Üdvözlöm önöket! Nos, a képernyőn az idegen eszköz látható – háza mögé mutatott, ahol egy óriásképernyőn az idegen szerkezet képe volt. – Véleményünk szerint védelmi fegyver, a felderítő ottlétekor nem mutatott aktivitást. Ez lehet a hajó fegyvertelensége miatt, vagy mert nem került a szerkezet hatáskörébe...

A teremben lévők elmélyülve figyelték az előadást. A háttérben egy fiatal technikus állt összefont karral, arcán halvány mosoly játszadozott.

*

Ugyanekkor a Mars - Ganymedes teherjárat rakterében három közepes méretű láda utazott. Az utasfülkékben pedig öt marcona külsejű körszakállas, kopasz férfi tartózkodott. Ketten kártyáztak egy asztal mellett ülve. Mindkettejüknél négy-négy lap, míg az asztalon a maradék pakli. Egyikük épp lapot helyezett az asztalra, zöld-sárga levelű ágak alul és felül, valamint római kilencesek.
Odébb, lábát kinyújtva, fejét hátrahajtva, ölbe tett kézzel horpasztott a harmadik. A negyedik férfi olvasott, míg az ötödik - a szabad helyet kihasználva - széles mozdulatokkal gyakorlatozott képzeletbeli fegyverével.
Mindannyian remélték, hogy Timoty Kann megszerezte nekik a hajót.

========================================
Jót nehéz alkotni, rosszat még nehezebb?

v, 2008-11-23 16:02 Vulpion

Vulpion képe
    A következő két hét csöndesen telt. A helyiek részéről nem észleltek újabb aktivitást a vulpionok, így teljes nyugalomban végezhették a dolgukat. A Titan egyenlítőjén - ha csupán néhány órányira is, de fagypont fölé emelkedett a hőmérséklet, s a gravitációs állandó és a légnyomás is kezdett a vulpianihoz hasonlítani, hála a gravitongenerátoroknak és a légszűrőknek. A narancsszínű felhők egyre világosodtak, mostanra már inkább fehérek voltak, mintsem más színűek. Bár sokat vékonyodott a felhőtakaró, az ég zöldeskékje még mindig csupán néhány helyen bukkant elő mögüle. Megnyíltak a kísérleti tárnák is, s hamarosan kohóba került az első néhány rögnyi durániumérc.
      Ahogy teltek-múltak a napok, Gerakh kormányzó egyre elégedettebb arckifejezéssel sétálgatott napról napra terjeszkedő városában. Előző nap kapta a jelentést, hogy egy utasszállító hajó néhány napon belül újabb ötvenezer telepest hoz a szomszédos Alfa Centauri rendszerből, hogy még jobban felgyorsuljon a kolónia kiépítése.
      - Kész öröm, hogy a helyiek sem szaglásznak utánunk - mondta a romboló kapitánya a kormányzónak a flottatiszt születésnapja alkalmából rendezett lakomán.
      - Én nem vagyok ennyire derűlátó, Ghorok - felelte hűvösen a kormányzó. - Tudnak rólunk, ez bizonyos, és az új telepesek érkezése sem fog könnyíteni a helyzeten. Azt hiszem, a tanácstalanságuk az egyetlen oka annak, hogy az elmúlt hetekben nem hallottunk felőlük.
      - Igazad lehet, uram. Idővel kiötlik, mihez kezdjenek velünk.
      - A fegyveres konfliktus kilátásai milyenek?
      - Nem tartom valószínűnek, hogy szervezetten ránk támadnának. Eleddig túl békésnek bizonyultak ehhez, legalábbis a megfigyelési adataink szerint. Mindazonáltal szervezetlen gerillaakciók lehetőségét nem zárom ki. Ha a hangárokból kiengedem a Saggitorokat, akkor is csak huszonegy hajónk lesz, hogy ellenőrizze a környező űrt. Egy kisebb hajó el tud bújni a gyűrűk között, amíg a közelben járunk.
      - Képtelenség! - hörögte a kormányzó. - A legújabb érzékelők még az álcázott hajókat is kiszúrnák rendszerszerte!
      - Bizonyára, de idefelé egy szubtéri örvény megrongálta a szenzoraikat, ezért nyolcvan éves radarokat kellett beszerelnünk a helyükre. A felújítás pedig csak a Vegára való visszatérésünket követően, másfél hónap múlva lesz esedékes. Addig is, meglehetősen korlátozott az érzékelőkapacitásunk.
      - Már megint egy csodálatos nap - sóhajtott Gerakh. - Felkészítem az őrséget. De ajánlom, hogy ne legyen szükség rájuk!
        A hat ember a Szaturnusz gyűrűi között várakozott egy apró felderítő naszádban. A létfenntartáson és a manuálisan kezelhető szenzorokon kívül minden rendszert lekapcsoltak, hogy az idegenek fel ne fedezzék őket. A Titan fehér felhői baljóslatúan gomolyogtak, s még az űr feketéje sem hozott megnyugvást az öt veteránra: egyre csak a villára hasonlító vadászokat lesték, s a nagy űrhajót, mely néha fenyegetően megmutatta magát és számos fegyverét, de az idő nagy részét láthatatlanul töltötte.
          Hirtelen fény villant az apró naszád közvetlen közelében, s egy óriási űrhajó jelent meg a semmiből, mintha csak egy olyan dimenzióban haladt volna egészen eddig, ami túl van a téren, időn, a fényen... mindenen, amit ők ismertek. A hajó alig néhány kilométerre haladt el mellettük, látszólag ügyet sem vetve rájuk. Oldalán különös írásjelek hirdették a... mit is? Az öt ember úgy sejtette, talán az űrhajó neve lehetett az, de biztosat nem tudtak. Ahogy a hatalmas test elhaladt mellettük, az oldalán megláttak egy ismeretlen rajzolatot, amely csakis felségjelzés lehetett. A bíborszínű, álló téglalap közepén egy aranyszínű jelkép csillogott, mely leginkább egy átlósan kettévágott ötösre emlékeztetett. Fegyvereket nem láttak sehol a hajótesten, s az energiapajzsot sem vonták fel.
          - Most, vagy soha! - határozta el magát Gyula, a vezérük, s gázt adott.
            Az apró naszád észrevétlenül tapadt a lakosságszállító hosszú, szivarszerű testéhez, úgy ereszkedtek le a bolygó felszínére. Útközben találtak egy szellőzőnyílást, amelyen keresztül bejutottak az idegen űrhajóba, így mire az űrrepülőtéri hatóságok nekiláttak volna a parazitaként a lakosságszállító testére tapadt naszád átvizsgálásának, ott már csak üres ládákat és korábban soha nem érzett, idegen bűzt találtak.
              Gyula és harcosai lassan, óvatosan jártak a mostanra már kiürült folyosókon. Valósággal lenyűgözte őket az idegen lények fejlett technikája, mégsem volt idejük nézelődni: arrafelé igyekeztek, ahol a gépházat sejtették. Ha sikerül felrobbantani a hajót, azzal nagy csapást mérnek a betolakodókra!
                Nogh ut-Strum őrmester és szakasza vadul szaglászott az idegen űrhajó és a szellőzőnyílás környékén. Világos parancsot kaptak: élve kell elfogniuk, de el kell fogniuk az összes idegent.
                - Uram! Jelentem, szagot fogtam! - jelentette az egyik katona.
                - Kövesd! - parancsolta az őrmester, s a húsz, nehéz csatapáncélba öltözött vulpion döngő léptekkel indult el a lakosságszállító folyosóin.
                  Gyula döngő lépteket hallott, egészen közel. Gyorsan beugrottak az egyik kabinba.
                  - Itt vannak! - suttogta. - Kalákat tárazz! - válaszul halk kattanások hallatszottak csupán.
                  - Íjakat ajazz, molotov-koktélokat készenlétbe! - mondta azután, emberei pedig teljesítették a parancsot.
                  - Pajzsot fel! - mind a hatan felkapcsolták személyi pajzsaikat.
                    Ebben a pillanatban léptek be a vulpionok az ajtón.
                    - Teperjétek le őket! - kiáltotta az őrmester.
                    - Tűz! - üvöltötte Gyula, s az AK-47-esek felugattak. Gellert kapott golyók tucatjai pattogtak oda-vissza a vulpion páncélok és a behatolók személyi pajzsai között, képtelenül arra, hogy bármelyikben is kárt tegyenek. A rókafiak rávetették magukat az emberekre, ám képtelenek voltak hozzájuk férni: a pajzsok minden ökölcsapást kivédtek.
                    - El onnan! - hörögte az őrmester, s előhúzta pisztolyát. Egyik katonája legördült ellenfeléről, a tiszt pedig tüzelt. A fotonpisztolyból vakító, sárga fénynyaláb röpült ki, s a következő pillanatban az ózon szúrós szaga lengte körbe az élettelen szénkupacot, amelyet nem sokkal elébb még Gyulának hívtak, s egy szakadár csapat vezére volt.
                    - Khapetulon, pitekhonor!* - kiáltotta vérszomjasan.
                      Ładislaus, négy társához hasonlóan, megkövülten hevert a rájuk nehezedő, de nekik ártani képtelen, hatalmas rókák szorításában. Vezérük látványos pusztulása teljességgel megtörte őket, s amikor az idegenek vezére mintha azt mondta volna, "kapituláció", egyből elengedte fegyverét, s a magasba emelte két kezét. Látta, hogy társai is hasonlóképpen tesznek.
                      - Elvezetni mind! A kormányzó látni akarja őket.
                        - Ők lennének hát a jómadarak! - mondta Gerakh kormányzó kicsivel később, miután hivatalában előállították az embereket. - Mit gondoltatok, ti szerencsétlenek? Hogy beférkőzhettek a hatalmas Vulpion Szövetség kolóniájára? - kuncogott. - Ostobák, most mind meghaltok!
                        Az emberek szemében semmilyen érzelem nem tükröződött.
                        - Egy szavamat se értitek, mi?! Nem baj, majd értetek a tettekből. És a fajtársaitok is!
                        - Mi a parancs, uram? - kérdezte a helyőrség parancsnoka.
                        - Az egyiket nyúzzátok meg élve, a másikat szeleteljétek fel, a harmadikat fullasszátok meg ózonban, a negyediket pedig verjétek halálra! Amelyiket lelőttétek, arról is küldünk nekik felvételt, csak szedjétek ki az őrmester sisakmemóriájából! Ha kész a felvétel, jelentsetek! Ideje üzennünk a helyieknek.
                        - És az ötödikkel mi legyen, uram? Valami technikusfélének tűnik a ruházata alapján.
                        - Kedves hátasom, Dokha még nem ebédelt - vigyorodott el a kormányzó kegyetlenül. A parancsnok szemében iszonyat csillant, de azért szalutált, majd elindult, hogy a parancsot teljesítse.
                          A város főterén még sokáig visszhangzottak az emberek kíntól terhes sikolyai.
                          -------------------
                          *= Adjátok meg magatokat, majmok! - vulpionul

v, 2008-11-23 19:04 Vulpion

Vulpion képe
    Az üres trónteremben csak úgy csillogott-villogott a temérdek aranyból és drágakőből készült dísz. A vulpionok ősi sziklatrónusán rendíthetetlen oszlopként ült a király, koromfekete jobbjában jogart tartva. Ám aki ismerte, látta rajta: feszült. Jobbján középmagas, széles állkapcsú, már szükrébe hajló bundájú vulpion állt, testét díszes, ősi szimbólumokkal telerótt köpeny fedte, övébe pedig míves, rubintokkal kirakott fémpálcát szúrt. Sörényét lágyan borzolta valami különös szél, amely sehol máshol nem fújt, csak az ő feje körül, a jobb mancsa pedig neki is meg volt feketedve, akár a másiknak.
    - Mondd csak, Morg - fordult hozzá a király. - Nem tettem rosszul, hogy pont Őt neveztem ki kormányzónak?
    - A Tűz és az Erős Kar Magasztos ura vagy, Vuk - felelte a szólított. - Ezenkívül minden vulpionok királya. Te nem szoktál rossz döntéseket hozni.
    - Te pedig a Tűz és a Szelek ura, Morg ao-Vela - felelte az uralkodó cinikusan. - Ezenkívül minden vulpionok főmágusa. És mégis, most ostobaságokat beszélsz. Természetesen a király is hozhat rossz döntéseket. Nálam jóval nagyobb uralkodók is követtek már el súlyos hibákat.
    - Pontosan mitől tartasz? Úgy véled tán, nem lesz képes megszervezni a termelést és a mindennapi életet a HydE-6A-n? Őszintén szólva erősen kétlem, hogy kinevezted volna, ha kétségeid lennének efelől.
    - Nincsenek is - bólintott a király. - Remek szervező, annyi szent, s gátlástalan törtető, ami pionír kormányzóként hasznára válhat.
    - Nem mellesleg jól jött az is, hogy a Vulpiantól távol tudhatod őt az állandó és teljességgel alaptalan esdeklésével együtt, hogy vegyük fel a Templomosok közé - szúrta közbe a varázsló.
    - No igen. Nem hagy azonban nyugodni az álom, amit tegnap éjjel láttam, s amiről már neked is beszéltem. Attól tartok, a kormányzónk ki fogja használni a hirtelen jött szabadságot, s olyan, teljességgel fölösleges kegyetlenségeket fog elkövetni a helyiekkel szemben, amelyek csakis rossz fényt vethetnek a birodalmunkra, ráadásul alaptalanul.
    - Azt hiszem, szükséged lesz ott valakire, aki majd szemmel tartja őket. Az Alfa Centauriból nemsokára újabb telepesek indulnak útnak a Hydra Alfa felé, ezúttal negyvenezren. Felteszem, ha parancsba adod az Árnyak Urának, akkor minden további nélkül elintézi, hogy a telepesek egyike-másika a Te testőreid közül kerüljék ki.
    - Egyetértek - bólintott az uralkodó. - Komputer, kapcsold Nargot!

k, 2008-11-25 19:16 kmax

kmax képe

A tanácskozás másnapján is folytak a viták, de azokban Anton már nem vett részt. El volt foglalva a nyakába szakadt adminisztrációval. Most, hogy a szomszédos bolygó holdján idegen életformák ütöttek tanyát, neki kellett megszerveznie a védelmet, mert ebben a bolygóállásban ő volt a legközelebbi gyarmat főbiztosa. Pajzsokat rendelt, erőforrásokat szorgalmazott, vitatkozott a bürokratákkal, tehát a szokásos munkáját végezte intenzívebben. Ráadásul az ittlévő plusz embertömeg is gyarapította a jelentések számát. De azért helyiek is akadtak jócskán:

/Timoty Kann technikus ma nem jelentkezett posztján, kéretik fegyelmi bizottság elé állítani.

Soros Károly, csillagász/

– Hmm, az öreg már megint árulkodik – a főbiztos jót derült az üzeneten, majd komolyságot erőltetett magára, mert megszólalt az ajtócsengő. Anton csodálkozva nézett rá órájára, mintha az szólalt volna meg.
– Már ennyi lenne az idő? Nem, csak fél hét van... Tessék!
– Szia, életem.
– Áá Guol te vagy? Szia!
– Drágám, nem gondolod, hogy túl sokat dolgozol?
– Muszáj...
– Arra gondoltam; ma repetát kapsz. Bepótoljuk a tegnapit – mosolygott a nő.

========================================
Jót nehéz alkotni, rosszat még nehezebb?

k, 2008-11-25 19:54 Vulpion

Vulpion képe
    A lakosságszállító lustán hagyta el CenA3 körüli pályáját. Először az impulzushajtóműveket gyújtották be, majd a bolygó közvetlen gravitációs terét elhagyva a kapitány parancsot adott a térhajtómű aktiválására.
    - Tisztelt utasok, hamarosan görbületi sebességre kapcsolunk - mondta az első tiszt a hangosbeszélőbe. - Mindenki ügyeljen rá, hogy a biztonsági öve be legyen kötve. Miután elértük az utazósebességet, az öveket ki lehet kapcsolni, legközelebb csak tizenegy óra múlva, a Hydra Alfába való belépéskor lesz szükség rájuk. További jó utat!
    A hajtómű sárga izzása hamarosan vakító fehérre váltott, s néhány pilanattal később a lakosságszállító eltűnt az euklidészi térből.
      Tizenegy órával később a HydE-6A földi irányítása feszülten várta, hogy a telepeseket szállító űrhajó dokkoljon. A hadihajóktól eltérően ennek a típusnak nem volt elegendő transzporterkapacitása ahhoz, hogy lesugározhassa utasait a felszínre. Az adatfelvételt és eligazítást végző tisztek között volt Nogh ut-Strum őrmester is. A kormányzó múltkori kegyetlenkedése óta egyre kisebb meggyőződéssel végezte a munkáját, de becsülete nem engedte, hogy leszereljen, vagy - Aonir ments! - megtagadja a szolgálatot.
        Az utasok eligazítása rendben ment. Nagy részük hallhatott már Gerakh tetteiről, mert félve közelítették meg a katonai ellenőrzőpontot. Az őrmester igyekezett megnyugtatni a kétkedőket, de szavai még saját fülében is üresen csengtek - miről is akarja meggyőzni őket, mikor ő maga sem biztos felettese ép eszében?
          Egyszer csak két rókafira lett figyelmes. Egy egyszerű vájár és egy szakadt öltözetű kohász. Valami mégsem volt rendben velük... járásuk büszke, tekintetük metsző, akár egy uralkodóé, arcuk a félelem szikráját sem tükrözte.
          - Megálljatok! - lépett oda hozzájuk. - Papírokat!
          A vájár átnyújtotta személyi okmányaikat, s ahogy mancsa egy pillanatra az őrmesteréhez ért, mindketten valami különös bizsergést éreztek, mintha elektromos kisülés szaladt volna végig mindkettejükön.
          - Hát te is... - csodálkozott a bányász.
          - Csitujjá', hijnye! - pisszegett a kohómunkás ízes, stragoni tájszólással. - Bocsássál mög, strázsamester uram, a cimborám bépályinkázott egy kicsinyég az úton, 'oszt ződségeket beszél.
          - No, elég ebből! - mondta Nogh gyanakodva. - Utánam! - mondta, s bevezette őket az egyik üresen álló irodába. Odabent kikapcsolta az összes hangrögzítőt és kamerát, majd rájuk dörrent:
          - Olyan gyatrán játsszátok az Aonir háta mögül ideszabadult két parasztot, hogy az már szinte fizikai fájdalmat okoz! Ki vele, kik vagytok valójában?! Várjatok, nem is kell mondanotok semmit. Ti bizony testőrök vagytok, és a kormányzó után akartok szaglászni!
          - És ha igen?! - nézett rá dacosan a kohász.
          - Nincs semmi esélyetek. Gerakh úr senkiben sem bízik azon a néhány száz rókafin kívül, akiket még ő válogatott ki a Vulpianon. Ti nem tartoztok közéjük, nincs hát reményetek, hogy a közelébe férkőzzetek.
          - Miért mondod el mindezt?
          - Az okaim rám tartoznak, testőr urak. Elmehettek - indult az ajtó felé.
          - Nem is akarod tudni, ki vagy? - kérdezte a vájár-testőr.
          - Nogh ut-Strum vagyok, a vulpion hadsereg gyalogsági őrmestere. - A másik elmosolyodott.
          - Ha valaha kíváncsi leszel rá, a bányásztelepen bizonyára megtalálsz. De ne feledd, engem is érdekel, miért segítettél nekünk.
          - Menjetek már, sok még a dolgom! - emelte fel a hangját a tiszt, mire a két másik nekiiramodott. - És viselkedjetek egy kicsit alázatosabban, ez nem a Vulpian. Az ízes tájszólás és az igénytelen kinézet nem minden.
            ==========================
            Két dolog határtalan: az Univerzum és az emberi butaság. Az Univerzumban nem vagyok biztos...

k, 2008-11-25 21:11 kmax

kmax képe

A csillagászati részlegen kisebbfajta pánik ütötte fel a fejét, amikor az egyik komputer előtt Joe összeesett. Mikor felnyalábolták csak ennyit mondott ájulás közeli állapotban:
– A gépemen lévő... azt... küldjétek a főbiztosnak... ti NE nézzétek meg...

*

Antont, aki másodikként látta az emberszerű rókák által küldött felvételt, teljességgel sokkolta az a kegyetlen brutalitás, ahogy az hat embert kivégzik. Az egyiket élve nyúzták meg, a másikat felszeletelték. Mindkettejüket díszes, karmos, görbepengéjű tőrrel. A harmadikuk egész fiatal volt, őt sötétkék folyadékba mártották, amint belemerítették látni lehetett a bőrén felkúszó jégkristályokat. A negyediket egy gazdátlan mancs súlyos csapásai alatt érte a halál. Ötödiküket, valószínűleg a vezért, csak társai filmezték, szerencsés volt. A hatodik egy vad házi tigris áldozata lett. Az állat egy darabig kerülgette a kikötözött embert, aztán leharapta a fejét, amitől a bézs kezeslábas hamarosan vörös színt kapott. A főbiztos ekkor állította meg a lejátszást. Az íróasztalából egy kis hazait kerített elő, az átlátszó alkoholból hamar felhajtott pár pohárkával. Csak, mint ereklyét tartotta a fiókban; búcsúajándékként kapta szüleitől mikor az új állást indult betölteni. Sosem tervezett inni belőle, ám most mégis milyen jól jött: elűzte az előtörő hányingerét. A felvétel akkor érkezett, mikor Guollal befejezték élettársi kapcsolatuk ápolását. A nő gyorsan magára kapkodta ruháit és sietett ellátni az olasz csillagászt, Anton pedig nézni kezdte a vérengzést.

Végre lenyugodott annyira, hogy folytassa. A tigrisszörny még felfalta a technikust...
Technikus? Igen, az – a főbiztos elgondolkozott.– Mintha még életben is láttam volna (az egyre fogyó hullát.) Óóó, hát persze – előkereste Károly úr jelentését, hogy megnézze szerencsétlen pára nevét. – Timoty Kann...
Bepötyögött pár számot asztala billentyűzetén, – közben a felvételen egy róka kezdett beszélni. Asztala képernyőn megjelent egy fiatal nő képe, a Miniszter titkárnője volt. Anton a közvetlen vonalat az idegenek jelenlétének köszönhette.
– Anton Krizsany, Ganymedes gyarmati főbiztosa. Adja a minisztert, vészhelyzet van.
A nő a kamerán kívülre nézett, oldalra le, mikor visszafordult közölte, hogy a miniszter fogadja a férfi hívását.
– Miniszter úr! Kaptunk egy üzenetet az idegenektől. Megtámadta őket egy szakadár csoport, az egyik itteni dolgozó is benne volt, mind a hatot megölték. Kérek pár nyelvészszakértőt, mert ezek beszélnek.
– Rendben van fiam, intézkedem – szólt a hetvenes, kopaszodó, soványarcú miniszter.
– Még valamit, uram. Kellenének zoológusok is – pillantott vissza a rókáról – , ezek állatok, és nemcsak átvitt értelemben...

========================================
Jót nehéz alkotni, rosszat még nehezebb?

sze, 2008-11-26 10:34 Vulpion

Vulpion képe
    - Ultimor - mondta Morg, egy vérdiót rágcsálva, s letett az asztalra két kártyalapot. - Arany.
    A tőle jobbra ülő, arisztokratikus szépségű szuka csak intett.
    - Passz.
    - Szóval arany ultimor - mormogta a király, aki felesége jobbján ült. - Lássuk csak - mondta, s mancsába vette a lapokat. Tekintete elfelhősödött.
    - Átokverte hazudógép - feddte meg játékosan a főmágust. - Ha nem lennél a sógorom, most Aonir bizony, rád borítanám az asztalt.
    - Attól még rajtad a bemondás sora - rágcsálta tovább Morg a vérvörösen nedvedző gyümölcsöt.
    - Lássuk csak... terített betli - mosolyodott el Vuk gonoszul, majd miután felesége és sógora is intett, kiterítette a mancsában lévő lapokat, s besöpörte a győzelemért járó pénzt.
    - És még én vagyok a hazudós - füstölgött a mágus. - Azt mondtad, nem jókat adtam.
    - Nem mondtam ilyet! - tiltakozott a király. - Azt mondtam, nem lehet arany ultimorod, és az tényleg nem is volt. Ettől még jó lapokat kaptam tőled, csak ezt nem kötöttem az orrodra!
    - Túl sok időt töltesz az Árnyak Urával, átragadnak rád a szokásai.
    - Jut eszembe, Narg - gondolkodott el az uralkodó, s szemei a távolba révedtek, de arcvonásai erős összpontosításról árulkodtak.
      Néhány perc múlva nyílt az ajtó, s a testőrség főparancsnoka szinte hangtlanul lépett be rajta. Valóezüst veretekkel díszített, elegáns szabású, fekete bársonytunikát és puha bőrcsizmát viselt, oldalán kecses, egyenes penge, egy semi-dahar lógott, mely szinte tapinthatóan sugározta magából az Erőt. Narg öltözéke ötvözte az árnyakat járó titkosügynökök célszerűségét, a királyi főrendek hagyománytiszteletét, s a menedzserek haladó szellemét. A magas, szikár vulpion arcán nem látszottak érzelmek, hideg, fekete tekintete gyanakodva pásztázta a lakosztály sarkait. Egész lénye biztonságérzetet sugárzott a királyi család tagjai felé, de mindhárman tudták, ellenségeik ennek pont ellenkezőjét érzik, mikor ránéznek Nargra, akinek alakját állandó fekete kontúr ölelte körbe, mintha csak maguk az árnyak rejteznének bőre alatt, készen, hogy bármely pillanatban előkússzanak onnan, s elrejtsék urukat.
      - Szólítottál, királyom - hajtott fejet.
      - Van valami hír a HydE-ról?
      - Nem is kevés.
      - És mikor akartál szólni erről?!
      - Miután Ti befejeztétek a kártyapartit, én pedig az Elme útjának gyakorlását a trónörökössel. A királyi család az első.
      - De csak a birodalom érdekei után! - javította ki Vuk. - Halljuk a híreket!
      - Az ott lakók egy hatfős, szakadár csoportja beszivárgott a második csoport telepest szállító hajóra. Még mielőtt kárt okozhattak volna, elfogták őket a mieink, a csatában az egyik gerilla elesett. A másik ötöt a kormányzó kivégeztette.
      - Sajnálatos eset, de a törvényeink ezt írják elő.
      - Igazad van, uram - ütötte tovább a vasat a testőrparancsnok. - Azt viszont nem írják elő, hogy a halálnak élve megnyúzatás, felszeletelés, folyékony ózonba merítés, agyonverés, vagy tigrisfogak által kell történnie. A polgári törvénykönyv általában megelégszik egy közönséges akasztással vagy méreginjekcióval, a hadbírósági precedenstár pedig a tarkólövéssel vagy lefejezéssel.
      Szavait síri csend követte.
        Néhány perccel később Vuk ingerült hangja törte meg a némaságot.
        - Azt hiszem, ideje elbeszélgetnem egy kicsit a kedves kormányzóval, és rendeznem a viszonyt a helyiekkel is. Morg, a távollétemben te viszed a napi ügyeket, fontosabb kérdésekben holokommunikátoron keresztül konzultálunk! Narg, szedj össze egy századra való testőrt, egy órán belül indulunk!
          ==========================
          Két dolog határtalan: az Univerzum és az emberi butaság. Az Univerzumban nem vagyok biztos...

szo, 2008-11-29 23:02 kmax

kmax képe

Anton megszakította a hívást, és ismét a rókák felvételét nézte. A lény most éppen füttyögött, de az elmúlt percekben vagy tucatnyi nyelven beszélt, mind olyannyira különbözött a másiktól, mint az ekkoriban beszélt magyar az ősidőkben írt óangol szövegektől. A videót egy dallamos, kemény hangzású rész zárta, mint az eddigiekhez, ehhez is tartozott felirat.
„Pitekhonor, tua offendanat un kholonea nen Federon Vulpion'am! Pend an nen tuem bellatanor woh mordonat. Sam khon wehn pakh, ed sam khon wah bellan nuam san! Tue deheonon.”
Végre valami ismerős – örült meg Anton.
Kikapcsolta a képernyőt, felállt, odament irodája egyik sarkába, teletöltött egy csészét és a mikrohullámú vízmelegítőbe tette. Pár másodperc múlva kiszedte a gőzölgő folyadékot, rárakta a vízmelegítő asztalkájára, amelynek fiókjából egy lyukacsos kerámiagömböt és egy kerámiadobozt vett elő. Kinyitotta mindkettőt, a doboz száradt, zöld, durván őrölt fűfélét tartalmazott. A teafüvet belegyömöszölte a golyóba és a csészéjébe tette. A víznek hamarosan világoszöld színe lett, ekkor kezébe vette és az ablakhoz ment.
Felnézett a Nap és a Jupiter világosította égboltra, valahol a világoskék álca mögött rejtezik e gyilkosok bázisa, a Szaturnusz egyik holdján.
Talán most is kegyetlen játékokat játszanak? Honnan jöhet vajon ez a gyűlölettel teli faj? Miért hasonlatosak betűik a miénkhez? – a főbiztos gondterhelt arccal kortyolt zöldteájába.

    Hirtelen eszébe jutott Guol és a szerencsétlenül járt csillagász. Gyorsan felhörpintette a maradék italt, nem szeretett ilyet csinálni; a teáknak van valami méltóságteljes varázsuk, amit bűn elrontani holmi sietséggel. A csészét csak rárakta az asztalkára, és rohant az orvosi szobába.
    Nem elsőnek érkezett. Sokan kíváncsiskodtak a vizsgáló ablakához simulva, ugyanis ritka látványnak számított bármiféle orvosi beavatkozás, még a gyarmati területek veszélyekkel teli kolóniáin is. Az emberiség, midőn visszatért a természethez, rájött hogyan használja a földi kincseket a források elapasztása nélkül. Ezáltal ismét felfedezte a régmúlt medicináit: a gyógyfüveket, valamint a test és lélek harmóniájának fontosságát. A változások kedvezőtlenül befolyásolták a népbetegségek; az AIDS, a rák, az influenza, a magas vérnyomás, a cukorbaj, a túlsúly, s megannyi más kór térhódítását. Persze balesetek mindig voltak, de azok súlyossága vagy elenyésző volt, vagy pedig, halálos kimenetelű.
    Anton megállt a tömegben, és az ablakon át nézte barátnője mozdulatait. Guol a vizsgálóasztalon fekvő csillagász mellett állt és egy sztetoszkóppal tapogatta a mellkasát. Mikor befejezte arcára elégedettség ült. Odament az ablakhoz és behúzta a függönyt, közben csókot dobott Anton felé. Félresiklott a rendelő ajtaja, a nő kilépett rajta, hogy megnyugtassa, egyúttal elhessegesse a bámészkodókat.
    – Joe sokkot kapott, de már minden rendben, csupán pihenésre van szüksége, beadtam neki egy altatót – a hallgatóságon megkönnyebbült sóhaj hullámzott végig. Lassan kezdtek elszállingózni az emberek, csak egy kis csoport maradt a főbiztosékkal. Ők voltak a formálók, egy külön klikket alkottak a gyarmati bázis egyébként is csekély állományában. Sok szakma keveredett e címszó alatt: biológusok és természetmérnökök, kik az egész ökoszisztémát megtervezték; botanikusok, akik a holdat növényekkel látták el; a zoológusok pedig, az állatállományért feleltek; és továbbiak, kik a folyamat előbbi, vagy későbbi szakaszában tevékenykedtek.
    – Uram! Lenne egy perce ránk? – kezdte egy magas, szőke hajú lány, a botanikus.
    – Hogyne.
    – Mióta itt van egyszer sem járt a zöldövezetben, ezért szeretnénk meghívni önöket egy kis túrára, hogy megismerjék munkánk kézzel fogható gyümölcsét.
    – Ez remek ötlet – értett egyet Guol. – Szívem ugye szakítasz rá időt? Holnap úgyis hétvége, kijár egy kis pihenés.
    – Legyen. Délelőtt tíz megfelel?
    – Igen – válaszolták a formálók kórusban.

      A zoológusok és nyelvészek másnap hajnalban érkeztek a holdra. Rövid pihenő után máris nekiláthattak kutatásaikhoz a - már-már gógyi-központtá avanzsált -, épületben. Elszállásolásukat és eligazításukat személyesen Anton végezte, amely jó ürügyként szolgált ahhoz, hogy elmondhassa nekik benyomását a felvételen utolsóként hallott nyelvről. Tudóspesztrálás után a botanikai kertbe ment, ahol találkozott a formálókkal, Guol is itt csatlakozott hozzájuk.
      Vonattal hagyták el a kertet, ahol megannyi földi növényt termesztettek, hogy később kiültessék őket a szabadba.
      A vonathálózat keresztül-kasul bejárta a Ganymedes eddig terraformlált területét, sőt a légkörvisszatartó ideiglenes pajzson túlra is kiterjedt. Mire a pajzs körbeér, a vasútpályák a hold-bolygó erei lesznek, és amint megérkeznek első, valódi használói, lüktető véna-artéria rendszer válik belőlük.
      Pár állomással arrébb feljöttek a felszínre, hogy gyalogszerrel haladjanak tovább. A kijárat egy lankás dombok övezte völgyben nyílott. A halmokon kínos rendben sorakoztak a cserjék, fölöttük pedig, valami sárga virágú növény honolt.
      – Mik azok? – Anton kíváncsian tekintgetett arra.
      – Nézzük meg közelebbről – javasolta a botanikuslány. Lépteik nyomán friss fű hajladozott, itt-ott azonban még kilátszott a friss humusz. Egyvalami bántotta a főbiztost; csend volt.
      – Mi ez a nagy csend, hol vannak az állatok, nem hallok tücsköket, nem látok madarakat sem.
      – Az állatokat csak később, amikor teljes lesz a növényzet, eresztjük be az ökoszisztémába. Addig ugyanis, a nem tökéletes egyensúlyban, egy-egy pocokkolónia is mértéktelen pusztítást vihetne véghez. Az ideszállított humuszban természetesen előfordulhatnak giliszták és más rovarok, ezt nem tudjuk kiküszöbölni.
      A sárga virágú növény közelebbről egyre kevésbé tűnt sárgának, egészét tekintve. Körülbelül embermagas vastagszára, hatalmas levelei mind-mind zöldek voltak, csupán a szirmai sárgállottak. A botanikus odament az egyik növényhez felnyúlt a virágához, majd félbetörte. Azzal lépett Antonékhoz.
      – Napraforgó a neve, de mi csak Jupiterre-forgónak hívjuk, hiszen a bolygó több fényt ad, mint a távoli Nap – a lány közben morzsolta a virág szirmok nélküli részét, aztán kezét kinyújtva a tenyerében lévő magokat mutatta. – Napraforgómag. Kitűnő zsiradékforrás, és finom is – ezzel bekapott egy szemet, majd pár pillanat múlva kiköpte a héját.
      – Így is lehet: a fogaid közé teszed, megrepeszted a héjat, ujjaid közé veszed, lehántolod, és voilá – demonstrálta a köréjük gyűlt emberek egyike. Guol elvett pár magot és a bemutatott módon megízlelte.
      – Ez finom. Kérsz te is? – a nő Anton felé nyújtotta markát, aki elvette tőle a szemeket, hogy ő is megkóstolja.
      – Hmm, tényleg jó. Megkóstolunk további növényeket is, Sonia?
      Sonia Nicusson, a botanikuslány, épp újabb napraforgóvirágot tört az útra.
      – Persze! Ha arra tekintetek láthatjátok a következő úticélunkat, egy almaligetet – mutatott egy kisebbfajta erdőre a domb túloldalán lévő síkság felé.

        Amikor odaértek látszott csak igazán mekkorák a fák és az erdő. A két ember magas fa mellett jobbra is, balra is végeláthatatlanul sorakoztak társai. Az egyik kísérő felmászott a legközelebbi fára és onnan ököl nagyságú gyümölcsöket dobált az alatta állónak. Az pólójába gyűjtötte az almákat, pontosan tizenhetet, amennyien voltak. Kiosztotta az almákat és maga is vidáman harapott a pirosló étekbe.
        Útjuk során még ellátogattak a pajzsvidékre, ahová már vonattal mentek. A pajzs környékén, tekintve a nemrég történt kiterjesztést, még igencsak gyér volt a növényzet. Néhol kilátszott a Ganymedes eredeti kőfelszíne, de nagyobb részben már termőtalaj takarta a térséget. Itt már derengett a védőpajzs zöldes ragyogása, azon át pedig a külszíni gépek óriás karjai sárgállottak. A terraformálás több fázisban zajlik; először főbázist hoznak létre, amely biztosítja a pajzs ellátását és a külszíni munkások szállását, gépeik üzemképességét. Második lépés a kiterjesztési zóna jégtelenítése, az abból nyert anyagokkal a pajzs légkörének biztosítása, majd a hold kőzetének kitermelése, ércek vagy egyéb fontos anyagok után kutatva, valamint a tájat megfelelő domborzatúvá formálva. Eztán, a közeli terraformált kolóniákon kialakított humusztermelőből – ahol is minimális termőföld és sok-sok növényi alkotórész segítségével több éven át termelnek talajt – űrvasúton a kívánt helyre szállítanak majd szétterítik. Ez által több métertől több száz méterig terjedő földréteget kapnak. A harmadik lépés a pajzs kiterjesztése, azután pedig, a növényesítés.

        A földből néhol friss hajtások nőttek, az egyiket állta körbe a csoport.
        – Ez itt búza, múlt héten vetettük.
        – Ilyen gyorsan nő?
        – Igen, de a Földön is ennyi idő kell neki. A jövőben e holdi búzából készülnek majd a Ganymedes péktermékei. Igyekeztünk az ökoszisztémát úgy tervezni, hogy a haszonnövények és állatok már honosak legyenek a betelepülés idejére. Persze egy természeti rendszer nem lehet homogén, így a lehető legtöbb életformát importálni fogunk a Földről – válaszolta egy férfi, feltehetőleg természetmérnök. Antont érdekelte, hogy egy esetleges idegen támadás során megsérült űrvasútvonal akadályozhatja-e az életben maradásukat, hiszen minden ellátmány a Földről, vagy a Marsról érkezett.
        – Egy ilyen részleges ökoszisztéma képes lehet a fenntartásunkra?
        – Aligha. Hacsak nem akarnánk napraforgómagon és búzafűn élni. Ámbár vizünk korlátlanul lenne, de nincsenek meg a feldolgozó létesítményeink. Nem tudnánk például kenyeret sütni malom és pékség híján.
        – Kár...
        – Most már visszaindulhatunk – javasolta Sonia a hirtelen támadt nagy csendben.
        Egy óra múltán ismét a botanikus kert előterében voltak. A főbiztos még megkérte a mérnököket hogy dolgozzanak a lehető leggyorsabban, aztán a csoport feloszlott.
        – Csak nem támadástól tartasz? – Guol a főbiztos mellett lépdelt a főépület felé.
        – Nem kizárt, hogy az idegenek megtorolják a... Apropó te még nem is tudod. Az üzenetben hat ember lemészárolnak az idegenek, valószínűleg azért, mert megtámadták őket. Te nem láttad a felvételt... Ezek... Kegyetlen állatok – a férfi keserűen fejezte be mondandóját.
        – Ha minket ér a támadás java, már felesleges lesz az ellátmány miatt aggódni. Nem gondolod?
        – A mi védelmünkről már gondoskodtam, amikor felfedeztük őket.
        – És az ő védelmükről? Lehetnek még elvetemült szakadárcsoportok.
        – Nem zárathatom le az űrvasutat.
        – De ellenőrizheted. – A főépület ajtaja halkan kinyílt előttük.
        – Talán. Figyelj édesem, este találkozunk, most mennem mell. Vár a munka.
        A pár egy öleléssel elvált, Guol meglátogatta a már kiengedett Joet, Anton pedig, irodájába indult.

        Amikor a főbizos „hazaért" már jócskán délutánba hajlott az idő, azonnal nekilátott a munkának. Nem hiába; asztalának képernyőjén rögtön egy villódzó, piros felirat fogadta:
        Fontos üzenet
        Felhívta a küldőt, a nyelvészek csoportvezetőjét.
        – Itt Hassir Kabla – jelent meg egy barna, bajszos, kopasz férfi feje a kivetítőn. – Főbiztos úr, már mindenhol kerestük...
        – Mi ilyen sürgős?
        – ... megfejtettük az üzenetet.
        – Ez nagyszerű hír. Halljam, mi áll benne?
        – „Majmok, ti megtámadtátok a Vulpion Szövetség egy kolóniáját. Öt harcosotokat megöltük. Lehet béke, de lehet háború is köztünk. Ti döntötök!” Ennyi.
        – Hát ez nem sok... – csüggedt le Anton.
        – Már dolgozunk egy szótáron. Nem volt nehéz dolgunk ugyanis a nyelvük hasonlít a latinra, na meg a spekuláció is eszközünk volt. Például az ő „attandant” szavuk...
        – Kérem, majd később elmondja. Fel kell hívjam a minisztert.
        – Mi már felhívtuk, amint sikerült lefordítani a szöveget. Ő utasítására készítjük most a szótárt, holnap válaszolni akar.
        – Rendben, de akkor is felhívom.

        Anton lerakta a kagylót. Nem sejtette, hogy egy nap múlva örökre megváltozik az élete. Hívta a minisztert, ugyanaz a szőkeség képe fogadta, mint a múltkor.
        – Anton Krizsany, Ganymedes gyarmati főbiztosa. Adja a minisztert!
        – Igen uram, tartsa kérem... A Miniszter fogadja hívását.
        – Ááá Anton fiam, maga az? Gondolom értesült már a jó hírről?
        – Igen, Miniszterúr. Holnap kíván válaszolni?
        – Holnap. Azt szeretném, ha előkészítene mindent az adáshoz. Mozgassa meg a csillagászait, meg akit még kell. A szóturkászok holnapra ígérték az üzenetem lefordítását, maga fogja elhozni, ha kész vannak.
        – Én Miniszterúr?
        – Maga hát. Halottam, hogy segített a nyelvészeknek a kiválasztásában. Hátha nekem is segítségemre lesz, ezért jön.
        – Legyen... Óhajt még valamit?
        – Ennyi, fiam. Jó munkát!
        – Köszönöm, viszlát.
        – Viszlát.

        A főbiztos ismét hívott valakit. S a további órákban is, intézkedett, hogy a holnapi adás rendben zajljon. Este fáradtan mesélte barátnőjének:
        – Micsoda nap volt...
        – Mi történt? – érdeklődött Guol a férfi ágyából.
        – Megfejtették az idegenek üzenetét – válaszolta Anton az ágy mellől, félig meztelenül. – Ez még örömteli lehetne, de ami utána jött. Először is a miniszter ragaszkodik hozzá, hogy holnap elvigyem neki a szótárt.
        – Miféle szótárt?
        – A nyelvészek csinálnak valamit, aminek segítségével üzenhet az idegeneknek. A másik dolog, hogy egész eddig az adás előkészületeit intéztem, na meg intézhetem holnap is.
        – A távcső nem alkalmas rá?
        – Elméletileg igen, gyakorlatilag át kell alakítani.
        – És azt te végzed személyesen?
        – Nem...
        – Hát akkor ne bosszankodj. Gyere inkább bújj az ágyba – Guol hivalkodóan kitakarta magát.
        – Nem vagy te egy kicsit nimfomániás?
        – Te is élvezed.
        – Az igaz...

        __________________________________________
        ___________Ez itt az aláírásom:___________
        Jót nehéz alkotni, rosszat még nehezebb?

        szo, 2008-11-29 23:50 Vulpion

        Vulpion képe
          Az Aon-dahar alig tizenkét nap alatt tette meg a kétszázhetven fényéves távot. A büszke csatahajó valamivel a még néhány évtizeddel korábban is misztikus határnak tartott kilences faktor* fölötti sebességgel haladt célja felé. A kapitány és a főgépész az utolsó energiacseppeket is kisajtolták a reaktorból és a hajtóműből, hisz' tudták: királyuk mielőbb el akarja érni a Hydra Epszilon rendszerét. Szerencséjükre mindenféle elővigyázatosság nélkül haladhattak: a Vulpiantól az Alfa Centauri hármas rendszeréig minden csillag és minden bolygó a Vulpion Szövetség fennhatósága alatt állt, a Hydra E jelentette a határt.
            - Lesz néhány szavam a kedves kormányzóhoz, ha megérkezünk - mormogta Vuk, mikor az ablakban meglátták a szubtérből elmosódott sávnak tűnő Alfa Centaurit.
            - Négy óra és negyven perc múlva remélem, nyugodtabb leszel, királyom - mondta Narg. Az Árnyak ura most is rezzenéstelen arccal ült a hídon a számára fenntartott székben, s egykedvűen olvasta az ügynökök legújabb jelentéseit. - Az a fiatal őrmester egyre hasznosabb információforrásnak bizonyul, nem beszélve a két vulpunkról. Az egyikük már műszakvezető a bányában, a másik pedig élmunkás a kohóban. A társaik bíznak bennük, és egyre több értesülést osztanak meg velük. A kormányzó csúf dolgokat művelt, de egyelőre semmi törvénybe ütközőt. Ha most nekirontasz viselt dolgait emlegetve, tudni fogja, hogy figyelteted. És nem elég, hogy innentől még óvatosabb lesz, az informátorainkat is felkutatja. Nem szeretném, ha "baleset" érné azt a két fiút, sem az őrmestert. Állítólag Erő szunnyad abban a kölyökben, csak föl kell benne ébreszteni.
            - Hát mit tanácsolsz? Tegyek úgy, mintha csupán rutinlátogatásra érkeznék, s ha már ott vagyok, hát finoman simítsam el a katyvaszt, amit Gerakh barátunk kavart?
            - Pontosan ezt tenném én is - mondta a testőrparancsnok, s hangjában elismerés csendült. Már az öreg Darn király is mindig mondta neki, hogy vigyázzon a fiára, mert túl nyíltszívű: edzze meg, tanítsa ki az intrikára, mert egy nagy birodalmat faltörő kos módjára nem lehet vezetni. Az Árányak ura pedig kezdte úgy érezni, tanítása végül beért, a király egyre jobban átlátja a dolgok mögöttes tartalmát is, nem csupán a felszínt.
            - Legyen hát - bólintott Vuk.
              A Titanon eközben lázas munka zajlott, mindenki a király fogadására készülődött.
              - Andethur poklába is! - átkozódott a kormányzó egyik bizalmas tanácsadójának. - Hogy neki is pont most kell villámlátogatásra érkeznie! Legalább a határvidéken nyugtunk lenne tőle!
              - A helyedben inkább azon gondolkodnék, mint számoljak be neki az elmúlt hetek eseményeiről - javasolta a tanácsadó. - Kötve hiszem, hogy örülni fog annak, ahogyan a dolgokat alakítod errefelé.
              - Egyet se félj, azt megoldom. Jól áll ez a pecsétgyűrű? - mutatott fel hirtelen egy vastag aranygyűrűt, közepén valamilyen nemesi címerrel.
              - Tekintélyt parancsoló - mondta a másik.
                Az Aon-dahar csak egy pillanatra tűnt elő álcája mögül, míg a királyt és negyven fős kíséretét a Titan felszínére sugározták.
                - Egész szépen kipofozta ezt a kolóniát, meg kell adni - mondta a király, végignézve a zöldeskék égen és a fehér felhőkön.
                - Nem is az a baj - suttogta Narg, majd hirtelen elcsöndesedett. A királyi kíséret kisétált a transzporterszobából, s ráléptek az eléjük terített bíbor szőnyegre. A szőnyeg túlsó végén, mintegy száz méterre a kormányzó és tanácsadói álltak. Mindnyájan díszes, aranysújtásos tunikákat viseltek, oldalukon kard, gyűrűik, nyakékeik csillogtak a napfényben.
                "Tényleg nagyon kitett magáért" - állapította meg a parancsnok, de szavait csak a király hallotta, ő sem a fülével, csupán az elméjében. - "Kínos pontossággal majmolja az udvari pompát."
                "Ha nem ismerném, most bizonyára meg lennék hatódva" - felelte a király elméje hangján. - "De így sajnos tudom, hogy csak kompenzál - mert van neki miért."
                - Taro es victor, nagy király! - köszöntötte a kormányzó alázatos hangon az érkező hatalmasságot. - Szívünk örömtől eltelve dobog, hogy személyesen láthatunk vendégül szerény kolóniánkon! Minő öröm, hogy bokros teendőid közepette is tudtál időt szakítani arra, hogy meglátogasd ifjú közösségünket, s fenséges, magasztos jelenléteddel lelkesítsd az itt otthonra lelt telepeseket! Jöjj, bizonyára megfáradtál a hosszú úton, hadd kínáljunk megy egy kupa borral, s tiszteletreméltó kíséretedet is!
                  Már a nép is tudta, érezte, valami nincs rendben. Ennyi alázat és hízelgés egyszerűen túl sok volt, méltatlan egy vulpion nemeshez. Lélegzetvisszafojtva várták, vajon mit fog mondani a király.
                    - Dicsérő szavaid mélyen megérintették nagy királyunkat, igazán büszke lehetsz az új kolónián elért eredményeidre! - szólalt meg Narg.
                    "Nem könnyen értelmezhető a helyzet" - töprengett magában Gerakh. "A válasz pozitív, ez jó jel. A király azonban nem maga válaszolt, az Árnyak Ura beszélt helyette. Ez pedig rossz jel."
                    Több ideje nem volt a királyi válasz értelmezésére, mert a Vulpianról érkezett urak elindultak a kormányzói emelvény felé, hogy az invitálást elfogadva megigyák a fogadásukra előkészített bort.
                    - Nem apróztad el, Gerakh uram - mondta a király, az édes nedűt ízlelgetvén. - A Liannon völgyének legnaposabb lankáiról származik e nektár, úgy hiszem. 2.753-as évjárat, ha nem tévedek?
                    - Lenyűgöző pontosság, nagyuram! - hajolt meg a kormányzó. - Mindig is köztudott volt, hogy nagy szakértője vagy a boroknak, s most újabb tanújelét adtad elképesztő hozzáértésednek!
                    - A bókot köszönöm, de most induljunk tovább - mondta Vuk türelmetlenül. - Időnk kevés, a megtárgyalnivaló ellenben sok.
                      - Nos tehát, kormányzó? Mit takargatsz?! - tért egyből a lényegre a király, amint beléptek a ormányzói irodába. Vukot csak Narg kísérte el, a többi testőrt az előcsarnokban hagyták.
                      - Miből gondolod, királyom, hogy bármit takargatok? - kérdezte amaz alázatosan.
                      - Ismerlek a Vulpianról, ezt ne feledd, Gerakh! Csak olyankor szoktál ennyire alázatos lenni, ha valami vaj van a füled mögött! Halljam, mi történt! - A kék szemek megvillantak, a király érces hangjából pedig olyan parancsoló erő csengett, hogy a kormányzó leghőbb vágya, legjózanabb belátása ellenére sem tudott mást tenni, mint hogy töredelmesen bevalljon mindent - kezdve a kolonizáló leszállásától, egészen a behatoló emberek kivégzéséig és a Galaxis főbb nyelvein megfogalmazott üzenetig.
                      - Értem - bólintott Vuk. - Szóval az ő primitív betűiket használtad arra, hogy ősi, szent nyelvünk szavait csapdába ejtsd. Nem szégyelled magad, kormányzó?! Tetted szinte eretnekség!
                      - Kegyelmezz, nagyúr - esdekelt a nemes. - Csak annyi volt a célom, hogy szavaim megértsék!
                      - Úgy használhattad volna az ő nyelvüket is.
                      - Aonir ments', hogy egy primitív majomivadék faj nyelvét a számra vegyem!
                      A király elnézően mosolygott.
                      - Sokat kell még tanulnod, kormányzó uram. Bárhogy is, a jövőben több belátást várok el a részedről, mert a helyieket csak így tudjuk megnyerni magunknak s ügyünknek. Narg! Menj, szedd össze a testőröket! Indulunk a HydE-3-ra!
                      Miután az Árnyak Ura elhagyta az irodát, a király még visszafordult Gerakh felé. Szeme összeszűkült, hangja pedig vészjóslóan halk volt és nyugodt.
                      - Ne kelljen még egy villámlátogatást tennem a rólad terjengő pletykák miatt.
                        ==========================
                        *= a vulpion űrhajókon a térgörbítési faktor a fénysebesség sokszorosának a természetes alapú logaritmusát jelöli, azaz pl. 2,77c=1f. Ennek megfelelően a 9f-os sebesség megközelítőleg a fénysebesség 8000-szeresét jelenti.
                        ==========================
                        Két dolog határtalan: az Univerzum és az emberi butaság. Az Univerzumban nem vagyok biztos...

        h, 2008-12-15 23:45 kmax

        kmax képe

        A következő nap reggelén Anton az ágyban hagyta barátnőjét, és ásítozva ment a szekrényéhez. Gyorsan magára kapott valamit, aztán kilépett szobája ajtaján. Szemben is egy ugyanolyan ajtó volt, bal kéz felől az épület közepén elhelyezett lifthez vezető hídban folytatódott a folyosó. Jobbról még tucatnyi ajtó látszott. Volt, amelyik üres helyiségre nyílott, a többi viszont az övével megegyező berendezésű lakószobára. A folyosón senki, a szobák lakói még aludtak. Elindult a lifthez. Mikor odaért letekintett a háromemeletnyi mélységbe, az aula is üresen tátongott. Leliftezett a földszintre, kilépett a felvonóból, és a négyzet alakú virágládákat kerülgetve a jobbra nyíló étkezőajtóhoz ment. A főépületet ez a terem kötötte össze egy kisebb épülettel, ahol a külszíni munkások szállása volt. Közülük vagy tízen az egyik asztal körül reggeliztek. A terem olyan volt akár egy hangár; balról hatalmas panoráma ablakok, jobbról a konyha nyílásai. Az ételeket óriás kuktákban készítették el és háromfős személyzet tálalta.
        Krizsany főbiztos a második ablaknál várta kávéját és reggelijét, tálcával a kezében. A fekete nedűt üvegcsészében, a főtt puliszka-tojásrántottát – szalonna ízű mártással –, műanyag lapos edényben szervírozták.
        Leült a munkásoktól legtávolabbi asztalhoz, nem akart beszélgetni senkivel. A laktató de nem túl finom napkezdés után a szürke monotonitás következett. Irodájában akta és tennivaló kötegek között sokszor automatikusan dolgozott. Akkor is így történt, mígnem – tíz óra környékén –, megszólalt a hívásjelző hang.
        – Igen?
        – Főbiztos úr, készen állunk a szótárral.
        – Oké. Lehet szállítani valahogy?
        – Hogyne lehetne, rátöltjük egy adatmentőre.
        – Egy óra múlva ott leszek, addig készüljenek el vele.
        – Természetesen.

        Anton elment a csillagvizsgálóba, ellenőrizte, hogy minden a terv szerint halad –e. Úgy haladt, ezért a szobájában összepakolt egy kisebb bőröndnyit, majd elköszönt Guoltól. És, mint ígérte, egy óra múltán át is vette a szótárt.

        Fél nappal később a Földön, miután az űrtaxija leszállt, egy miniszterelnöki levlimuzinban ült. A néhány tíz centivel a pálya fölött suhanó jármű Bogotá felé tartott. Az ablakon csak pár fényfolt pislákolt, vagy úszott hátra a kocsihoz viszonyított helyzetéhez függően. Az este az alvás ideje, felesleges holmi közvilágítással fogyasztani a – most már bőséges energiát. Ezt megtanulta az ember a századok leckéinek köszönhetően. Az éjféli időpont ellenére az elnök még aznap üzenni akart az idegeneknek. A főbiztos is minél előbb túl akart esni ezen, egyrészt, mert aludni vágyott, másrészről pedig; jobb a nagy dolgokat előbb elvégezni, mint utóbb. Nemsokára a levjármű egy kis garázsba állt be. A sofőr ajtót nyitott Antonnak és elkisérte a miniszterelnökig. Útközben a férfi alaposan átvizsgálták poloskaák és fegyverek után kutatva.
        Végre bejutott. A stúdióban körös, körül az emberiség történelmének jelentős momentumai képekben. A kamera előtt emelvényen állt az elnök, a kamera mögött pedig különféle berendezések voltak.
        – Végre! Anton fiam, adja ide azt az eszközt – az elnök kérésére a szótárt betöltötték a súgógépbe, ami valós időben fordította a miniszter szavait.
        – Nos, akkor kezdjünk – néma számolás következett. Három, mutatták a miniszter stábtagjának ujjai. Kettő, egy...

        Ekkor hirtelen megszólalt valaki, a fülén lógott a keze.
        - Uram, a Mount Blanc űrközpontból jelentik: ismeretlen objektum jelent meg a Föld-Hold űrvasútpálya mellett geostacionárius pályán.
        - Hogy?! Van róla képünk? - az egyik ember az elnökhöz lépett egy kézi képernyővel.
        - Anton, nézze csak meg, ezek az idegenek?

        A képen egy jókora kétágú balta alakú hajó lebegett, mellette - akár egy kötél -, eltörpült az űrvasút. Eljött a végítélet?

        - Ők azok...

        __________________________________________
        ___________Ez itt az aláírásom:___________
        Jót nehéz alkotni, rosszat még nehezebb?

        sze, 2008-12-17 21:53 Vulpion

        Vulpion képe
          - Királyom, jelentem, elértük a planetostraciánus pályát! - tisztelgett a kapitány a hídra belépő Vuknak.
          - Állapotjelentést!
          - A nagator* elméje friss, minden berendezésünk 100%-osan működik, a torzítómező érintetlen. Hacsak belénk nem ütközik az egyik hajójuk, az idők végezetéig is ellehetünk itt anélkül, hogy észrevennének.
          - Annyi fölös időnk azért nincs. Sikerült bemérni a főhadiszállásukat?
          - Amíg meditáltál, kilőttünk egy információs szondát. A nagator és a számítógép rövidesen végez az adatok feldolgozásával.
          - A főhadiszállást bemértük - hallatszott a számítógépből a rendszerre kapcsolt Felébredt hangja. - É 5, Ny 75. A várost a helyiek Bogotának nevezik. A kommunikációs naplók tanulsága szerint a kormányzó többnyelvű üzenetéből kiindulva, egy a Nemes Nyelvhez nagymértékben hasonló nyelv segítségével megfejtették a miénket.
          - Torzítómezőt deaktiválni, hívd azt a Bogotit!
            Ebben a pillanatban az Aon-dahar láthatóvá vált, a még mindig aktív információs szonda pedig hamarosan csak úgy ontotta a vulpion hajó felé a döbbent és rettegéssel teli üzeneteket, melyet az emberek váltottak egymással a HydE-3 legkülönbözőbb pontjain. A számítógép rákapcsolódott az emberek főhadiszállásának hálózatára, s a képernyőn hamarosan megjelent egy idős, kopaszodó, sovány arcú ember képe, aki határozottan egy öreg csimpánzra emlékeztette Vukot és egy jó kiállású, barna hajú, szőrtelen arcú férfi. Ez utóbbi sokkal kevésbé festett majomszerűen, s jóval fiatalabb is lehetett a másiknál. Ami elgondolkodtatta a királyt, az azonban mégsem ez volt, hanem a két férfi tekintete. Az idős férfi díszesebb ruhát viselt, az lehetett a vezér kettejük közül, s mégis: a fiatalabbik ember tűnt a hatalmasabbnak. Barna szeme metszőn tekintett rá, s olyasmi csillant benne, amit egyelőre nem értett teljesen, de egyszerr tette kíváncsivá és nyugtalanította.
            - Huszonegyedik Vuk ao-Noer vagyok, a Vulpion Szövetség királya - mondta, az emberek szemébe nézve. Az öreg kényelmetlenül fészkelődött a Magasztos Tekintet súlya alatt, ám a fiatalabbik ember furamód nem kezdett el ficeregni, csupán szemeit sütötte le. - Békével jöttem.
            - Julio Tolcsvay vagyok, a Föld és az Egyesült Kolóniák miniszterelnöke - mondta az öreg, s bár az emberek nyelvén, "magyarul" beszélt, Vuk már csak szavainak vulpion fordítását hallotta.
            - Anton Krizsany, a Ganymedes gyarmati főbiztosa - mutatkozott be a fiatalabbik. - Azt állítja, békével jöttek, de betörtek a Naprendszerünkbe és embereket öltek. Miféle béke az ilyen, nagy király?
            - A harcosaitokat megölni hiba volt, Krizsany főbiztos - felelte a király nyugodtan. - Sajnos a HydE-6A, vagy ha így jobban tetszik, a Titan élére kinevezett kormányzó hajlamos a túlkapásokra, ezért is éreztem szükségét, hogy személyesen a helyszínre érkezzem. A kormányzót megfenyítettem, s bízom benne, hogy értett a szóból. Szeretnék az emberi fajjal hivatalos tárgyalásokat kezdeményezni.
            - Állunk elébe - mondta az elnök. - De holnapig haladékot kérünk, hogy a tárgyalások helszínét előkészítsük.
            - Természetesen - bólintott a király. - Addig is megtiszteltetésnek venném, ha vendégül láthatnám Krizsany főbiztost zászlóshajómon.
            - A meghívást köszönettel elfogadom - hajtott fejet Anton, s szemében csodálkozás csillant. Mit akarhat tőle az idegenek ura?
              Egy fél órával később Anton teste hirtelen aranyló fénypontokká esett szét, hogy egy pillanattal később ugyanezen fényszemcsékből ismét összeálljon, egy számára idegen helyen. Egy jó három méter átmérőjű üvegplatformon állt, a platform tövében pedig egy rókaember nyomkodta a gombokat egy elegáns kivitelezésű konzolon. Bár képen már látta az idegeneket, így élőben még sokkolóbb volt a látvány: teljes testet fedő, nehéz páncélba öltözött lény állt vele szemben. Majdnem két és fél méter magas volt, rókafejű, lábai pedig visszafelé hajlottak, akár a ragadozó állatoké. Oldalán kard és valamilyen gépkarabélyra emlékeztető sugárfegyver függött, háta mögül pedig elő-előbukkant jó egy méter hosszú, lompos farka, melyet játékosan csóvált, miközben Antont nézte.
              - Taro es victor, pitekhon - mondta a vulpion. Dicsőség a győztesnek, majom - ezt a néhány szót magától is megértette Krizsany. A rókaember hirtelen a nyakához kapott, s megnyomott egy gombot páncélja nyaki részén.
              - A kabinod közvetlenül a transzporterszobától jobbra van, elkísérlek oda - mondta erős latinos akcentussal, de magyarul. - Királyunk épp meditál, ha elméje visszatért a testébe, majd felkeres téged. Addig is egyél és aludj nyugodtan, a kabinodba már vittek egy tányér pörköltet. A szakácsunk úgy tudja, a vulpion pörkölt igencsak hasonlít a tiétekhez.
                A katona ezután odavezette őt a szobát lezáró páncélozott ajtóhoz, mely közeledtükre halk sziszegéssel háromfelé oszlott, s visszahúzódott a falba, illetve a padlóba. Egy hosszú folyosóra jutottak. A falak bíbor és arany színekben játszottak, s a lámpák is sárgás fényt árasztottak magukból, mintha a napfényt próbálnák imitálni - Antonnak el kellett ismernie, hogy igen hűen. A nyolc méter széles és több, mint három méter magas folyosón alig tettek meg néhány lépést, a vulpion máris elfordult jobbra, s a nyakában függő azonosítókártyával kinyitott egy, az előbbihez hasonló ajtót.
                - A kabinod - mondta, a szintén bíbor-arannyal díszített, egy ágyat, egy asztalt és széket, továbbá egy ládát és falba épített szekrényeket tartalmazó helyiségre mutatva. Az asztalon valóban egy tál étel gőzölgött, mellette kenyérszerű eledelből vágott, vastag szeletek hevertek. - Jó étvágyat - mondta még a katona, azzal kiment a kabinból, Anton pedig magára maradt egy idegen nép űrhajóján.
                  -------------------------
                  *=nagator: a vulpion technika egyik nagy vívmánya a számítógépes rendszerek speciálisan kiképzett Felébredtekkel történő felügyelete és hatékonyságnövelése, vulpion kifejezéssel nagáció. A nagációt végző személy a nagator. A nagator a rendszerhez közvetlen agyi interfészen keresztül kapcsolódik, ami még fejlett technológiával is igen veszélyes dolog, a nagatornak teljes háborítatlanságra van szüksége a munkavégzéshez. Éppen ezért a nagatorkamra az űrhajó vagy más objektum legjobban védett részében található, a műszakváltásokat leszámítva tökéletesen izolált az objektum többi részétől. A történet későbbi részeiben a nagációs technológia fejlődni fog, ennek pontos mikéntje szerepel majd az írásaimban.
                  ==========================
                  Két dolog határtalan: az Univerzum és az emberi butaság. Az Univerzumban nem vagyok biztos...

        p, 2008-12-19 22:34 kmax

        kmax képe

        Az ajtó bezárult, párszor elsétált amaz előtt, valamiféle érzékelő mechanizmust keresve, hátha kinyílik. De nem nyílott, így annyiban hagyta a dolgot. Körbetekintett a kabinon. Figyelme a kabin szemközt lévő falára irányult. Otthona, a Föld, csaknem kitöltötte a hatalmas négyzet alakú ablakot. Anton szíve megdobbant a látvány hatására; sóhajtott egyet. Egyébe jutott, hogy egy ideje már nem evett. Odament hát a gőzölgő „pörkölthöz”. A tányérban egy barnás-narancssárgás sűrű, pépszerű húsételféle volt. Mellette pedig, kalácsforma kenyér. Megkóstolta; az íze édeskés volt. Amikor felemelte a kenyérszeletet, észrevette a tányér és a szeletek közé bújt kanalat is. Ami azt illeti, inkább volt merőkanál, mint evőeszköz, és az ételadag is beillett volna egy szumóbajnok étrendjébe. A pépnek ugyan nem volt földi ízlés szerinti hús íze, de a férfi ízletesnek találta.
        A lakoma után ledőlt az ágyra, amely akkora volt, hogy, ha nekidőlt a kabin falának s kinyújtotta a lábát, az nem ért le a fekvőhelyről. Teli hassal merengett meghívásának okán, de elnyomta az álom.

        Hatalmas folyosókon, s termeken száguld. Egy szobában van, egyedül. Szemben megjelenik egy ablak, előtte két szék és műszerek sora. Az ablakon át sárgás, majd halványkék derengés. Előtűnik egy csillag, egyre közelebb és közelebb ér. A nap sárga fénye betör az ablakon át, körülfonja őt. A ragyogásban már nem látszik a helyiség. A fény kilő, kilövi őt. Halad az éjfekete űrön át egy bolygó felé. A zöld planéta mögött felbukkan egy másik. Alábukik előbbi felhőrétegeibe, körbejárja a dzsungeles felszínt. Alant négylábú rókák élnek. A lények felegyenesednek, megnőnek, már akkorák, mint egy vulpion. Valamitől megriadnak. Felugranak a felhőkre, majd ki a légkörből, egyenesen a másik bolygóra. Ő követi azokat.
        Valami visszahúzza...
        Megint egy folyosón van. A falak bíbor-aranyban pompáznak, rajtuk ajtók, végeláthatatlan sorban. Benyit az egyiken, de nem nyílik. A második sem, a harmadik sem. Már rohan, s úgy nyitogatja őket. Hirtelen kitárul mellette az ajtó, belép rajta...

        Anton hirtelen ébredt, ugyan olyan testhelyzetben, amelyben elaludt. Valaki volt még a szobában. Hunyorogva nézte a vulpiont. Felismerte benne Vuk királyt. Megdörzsölte a szemét, majd feltápászkodott az ágyról.

        – Vuk király, mélységesen meglep, hogy meghívott hajójára. Köszönöm!
        – Örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat, Anton Krizsany gyarmati főbiztos – ízlelgette a számára egzotikus szavakat a király. – Szerettem volna személyesen találkozni veled a tárgyalások kezdete előtt. Úgy érzem, volna miről beszélgetnünk.
        – Valóban. Ámbár az imént ébredtem egy rossz álomból. Össze kell szednem magam.
        – Egy álom? – gondolkodott el Vuk. – Fölöttébb ritkán fordul elő, hogy más fajok képviselői álmodjanak egy vulpion csatahajón, Aonirnak felszentelt területen. Meséld el az álmodat!
        Anton elmondta az imént álmodottakat, még mindig tisztán az emlékezetében voltak a hihetetlen képek.
        A király merengve nézte a férfit. Tekintete fogva tartotta az emberét, s ő úgy érezte, a király minden gondolatát látja. Hosszasan álltak így, mire a vulpion végre megszólalt.
        – Különös. Az elmúlt órákban asztrális utazást tettem a múltban, a Khoraston jártam, zöld őshazánkban. Úgy tűnik, valamiért te is kiléptél a testedből, s követtél engem, majd miután magamhoz tértem, a te lelked is elindult visszafelé a testedbe. Mivel járatlan asztrálutas vagy, jobb ötlet híján engem követtél a kabinodig, s csak abban a pillanatban tértél vissza a testedbe, mikor én már elvezettelek a kabinodig. Ez viszont Aonir napjánál világosabban bizonyítja, hogy a sejtésem helyes volt: fajodból szinte egyedülálló módon érzékeny vagy az Erőre, nem is kicsit. – Vuk kérdőn vizslatta Anton arcát, várta a reakcióját mindarra, amit megosztott vele.
        – Az Erőre?
        – Az Erő itt van körülöttünk, de valójában mindenhol ott van. A galaxis közepét uraló fekete lyukban, a szomszédos naprendszer bolygóin, a bolygóközi térben, ebben a látszólag élettelen faasztalban is, valamint a megannyi kolónián termő lianonni cédrus-társaiban is, tényleg mindenhol. Például a hajónk csillagközi hajtóműve is az Erőn alapszik.
        – Akkor nem kéne mindenkinek fogékonynak lennie rá, ha – lényegében –, egyik alkotóelemünk?
        – Nem, csak azok érezhetik az Erőt, akiket az is akar.
        – És engem pont akar.
        – Úgy tűnik...

        __________________________________________
        ___________Ez itt az aláírásom:___________
        Jót nehéz alkotni, rosszat még nehezebb?

        v, 2009-01-04 20:52 Tyr

        Tyr képe

        Keith Leithan a Birodalmi főváros egyik lepukkant irodájában ücsörgött. Újai hangosan kopogtak az íróasztalon, amely mögött ült. Aggasztó híreket kapott. Azonosítatlan hajók lelőttek egy vadászgépet a határ mentén. Azóta csak kósza jelentéseket kaptak, amik egy konvoj áthaladásáról árulkodnak. Az újjak kopogása felerősödött, majd abba maradt. Leithan benyomott az asztalon egy gombot, mire egy tiszt lépett be az irodába.
        - Igen uram!?
        - Küldjék ki az Exelciorst rombolót az 1.74.32-es határvédelmi bázishoz. – ált fel az asztalától – A feladatuk felderítés és megsemmisítés. Nem hagyunk megtorlatlanul egy határsértést sem!
        - Értettem Uram, azonnal intézkedem!

        A Kesadai ostrom 70. napja
        - Üdv újonc!
        - Fejezd már abba! Én is pont azóta szolgálok, mint te! Annyira vagyok újonc, mint te!
        - Kazic. A konyha szolgálatot ne hasonlítsd össze a harci szolgálattal! Nah ide figyelj! Több mint két hónapja itt rostokolunk, ezek a dögök pedig újra és újra támadnak. A bunkereink jók, hiába bombázzák őket, viszont a lövészárkok mások. Ott csak az érzékei védik meg az embert és a vak szerencse. Ha nem húzódsz idejében fedezékbe, elkap egy bomba és akkor véged. Ám ez még semmi, a gyalogsági rohamaik rettenetesek. Vastag páncélt viselnek melyet sokszor nem fog a fegyver és borotva éles szúró-vágó fegyvereikkel bárkit lekaszabolnak, aki az útjukba áll…”
        Hirtelen riadó ütötte meg a két katona fülét.
        - Támadnak! A Vulpionok, megint támadnak! – ordította valaki.
        Az ellenséges roham töretlenül közeledett az állások felé.
        - Ne lőjetek míg nem látjátok a szemük fehérjét! – adta ki a parancsot a rangidős katona. Pár pillanat idegtépő várakozás után, eldördültek az első lövések, melyek zaja egyre hangosabbá vált, míg a Vulpionok el nem érték a Raxusiak állásait és a harc már nem lövöldözésből, de sokkal inkább közel harcból állt. A Vulpionok lassan felőrölték a maradék védőket és már csak néhány túlélő maradt, amikor a kétségbe esett katonák ismerős zúgást hallottak a fejük fölött…
        - DH-27-esek tisztítsák meg a leszálló zónát, majd az UH-1-esek tegyék le a tankokat és a katonákat. – adta ki a parancsot rádión Keith Leithan – Készen áll Rool őrmester? – fordult oda Keith idősebbik tiszt társához és személyes jó barátjához.
        - Mint mindig Uram! - vigyorgott és kibiztosította Wec-12esét – A Vulpionoknak ma nagyon rossz napjuk lesz!
        A romboló helikopterek gépágyúikkal gyilkos tűzzel szórták meg az ellenséget, kik kézi lőfegyverek híján vissza sem tudtak lőni a helikopterekre. Hatalmas mészárlás ment végbe pillanatok alatt és a második Vulpion támadó hullám teljesen oda is veszett, miközben a gyalogság még földet sem ért.
        A következő pillanatban UH-1 esek lepték el a biztosított leszállási zónákat, majd Raxusi rohamosztagok lepték el a terepet, őket követték az M-35ös Shreckek.
        - Második szakasz biztosítsa a leszállási zónát! Első szakasz utánam! – adta parancsba Keith.
        - Nem hallották? Lusta banda! Egy-kettő futó lépés! – a katonák rögtön szétszóródtak és tették a dolgukat. A másik csapat, élén Keithel és Peterel rohamra indult a megmaradt Birodalmi helyőrség felé. A katonák bent utolsó erejükből küzdöttek, amikor végre oda ért az erősítés. Keith erőteljesen markolta meg Leinster-98as fegyverét és tusával jól állba vágott egy Vulpion, majd azzal a lendülettel lelőtt egy másikat.
        - Ennek csontja tört Uram! – mondta Peter, majd agyon lőtt egy Vulpiont a Wec-12esével.
        - Hát vagy nem! – és azzal a lendülettel az állát tapogató Vulpion mellkasára taposott és közvetlen arclövést adott le. A túlélők lassan elkezdtek visszahúzódni a kiürítési pontra, miközben a frissen érkezett katonák kezdtek felül kerekedni az ostromlókon. A Vulpionok lassan elkezdtek visszahátrálni, így a Birodalmiak végre ki tudták használni karabélyaik igazi erejét. A katonák ideális lőállásokat vettek fel.
        - Sortűz! –adta ki a parancsot Keith, mire a katonák nagy része tüzet nyitott karabélyából, a többi a gránátvetőkel nyitott tüzet. A Vulpionok sorra hullottak, végül megszólalt legritkábban használt kürtjük, ami a visszavonulást jelezte. A csata végzetével Peter olvasta a veszteséglistát.
        -25 halott 76 sebesült. Foglyot ezúttal sem tudtunk ejteni. A sérült Vulpionok végeztek magukkal, a támadó egységeik 80%-os becsült veszteséget szenvedtek el.
        - Remek, a sérülteket lássák el és az első transzportokkal vigyék őket fel a hajókra, utánuk mennek a halottak. Az érkező egységekkel erősítsék meg az erőd védelmét! Éljen a császár!

        p, 2009-01-30 21:57 Vulpion

        Vulpion képe
          Néhány hónappal később...
            A király elégedetlenül dobolt az asztalán, ahogy a Kesadáról érkezett jelentéseket hallgatta. Valamelyik ostoba tiszt lőfegyverek és tüzérségi támogatás nélkül vezette rohamra a csapatait, s ez majdnem kétszáz jó harcos életébe került. A vezérkari ülés többi résztvevője - mind egy szálig sok csatát megélt hadurak, admirálisok, földi marsallok - most szemlesütve ültek a kerekasztal körül, egyikük sem mert királyára nézni, vagy megszólítani őt.
            - Ki volt az az idióta, aki harcba küldte azokat a fiúkat anélkül, hogy bármiféle energiafegyvert vételeztek volna?! - kérdezte Vuk éles hangon, majd szavai vészjósló suttogássá halkultak: - A katonai szabályzat világosan kimondja, hogy lőfegyverek nélkül tilos csatába indulni!
            - Norgath ar-Torekh kapitány adta ki a parancsot, felség! - jelentette Gerakh ar-Noer, a király másodunokatestvére, a kesadai ostrom koordinálásával megbízott admirális.
            - Az meg ki? - bukott ki a kérdés az uralkodóból.
            - Kardmester, a hadosztály vívásoktatója.
            - És egy reménytelenül ostoba tiszt!
            Ebben a pillanatban az egyik fal mentén megmozdultak az árnyak, s fölfedték Narg alakját.
            - Tartok tőle, hogy ennél jóval többről van szó. - Nem beszélt hangosan, s hanglejtésével sem próbált meggyőzni senkit, mégis mindenki egyből tudta, mire gyanakszik: árulásra.
            - Teljes körű vizsgálatot rendelek el! - adta ki a parancsot Vuk. - Azokat a tankokat pedig vessétek alá orbitális bombázásnak, a védelmi állásokat füstöljétek ki! Addig hulljanak a plazmatorpedók, míg csak meg nem törnek a vonalaik!
              Az értekezlet ezzel véget ért.
              ==========================
              Két dolog határtalan: az Univerzum és az emberi butaság. Az Univerzumban nem vagyok biztos...

        szo, 2009-01-31 22:57 Tyr

        Tyr képe

        5 évvel az első Kesadai ostrom után, ismét egy csata, ismét ezen a bolygón. A naprendszert elözönlötték a Vulpion hadihajók. Melyek, ahogy tudták rögtön lőni kezdték a bolygót. Ám a Raxusiak felkészültek. Mióta tudják, hogy a Kesada stratégiailag fontos csomópont a Vulpionoknak, titokban megerősítették a bolygót. Földalatti, bomba biztos termekben generátorokkal látták el az immáron teljesen katonai kolóniává avanzsált települést. Az új generátorok adta többlet energia több önálló pajzzsal ellátott turbólézert és egy a kolónia köré felhúzható pajzsot működtetett. A földi védelem, szinte azonnal reagált, így a kolónia sérülései minimálisak voltak. Pár perccel később egy Vulpion hajó rázkódott meg egy iszonyatosan erős robbanástól. A Raxusi álcázott aknamező egyik képviselőjével ütközött és szenvedett el érzékeny sérüléseket.
        A következő pillanatban szubtér adás hagyta el a bolygót. Titkosított csatornán

        Folyt. köv…

        v, 2009-02-01 19:00 William Ravendark

        William Ravendark képe
          Egy kis szürke hold, a Kren mellett sodródó roncsok közül erős felvillanás szűrődött ki, majd lassan előúszott egy óriási vérvörös csatahajó. Ha a pár nappal ezelőtt itt lezajlott csatának lettek volna még a helyszínen túlélői, elszörnyedve ismerték volna fel a kloroniánok legrettegettebb hajótípusát. Igaz, ez nem történhetett meg, mivel a két napja kloroniánokba futó vulpion felderítők közül egy sem maradhatott életben... Igazi mészárlás volt, ami lezajlott, és erre Grozak en Taaren, a támadást akkor vezető és a helyszínre most visszatérő K.K.O. Klororo'yy csatahajó kapitánya felettébb büszke volt. Azóta már meg is kapta I. Klorono-Maggis istencsászártól a Karom-rend 2. fokozatát. Ezt pedig nem sokan mondhatják el azóta, hogy az istencsászár közel másfél évezreddel ezelőtt trónra lépett.
          - Nagyuram! A Laaron felfedezett kezdetleges telepet az egységeink sikeresen felszámolták - jelentette az elsőtiszt.
          - Helyes! A szomszéd rendszerekbe kiküldött egységek találtak már valamit?
          - Perceken belül várhatóak az első jelentések, Nagyuram!
          Mintha csak erre várt volna, sípolni kezdett a hiperkomm. Az elsőtiszt a pulthoz lépett, megnyomott egy gombot, ránézett a kijelzőre, majd izgatottan a kapitány felé fordult.
          - Nagyúr! A szomszédos Bross-rendszerben gigantikus építményrendszert találtunk, mely a fél rendszert behálózza!
          - Hmmm... - a kapitány masszírozni kezdte a nyakát a két alsó kezével, miközben elmerengett. - Közvetlen vonalat a szektorparancsnokságra!
          Az elsőtiszt a pultnál kapkodva teljesítette a parancsot, majd amint elkészült, jelzett parancsnokának, aki erre beszélni kezdett. Hangjából nemesi felsébrendűség sugárzott.
          - Itt Grozak en Taaren, a Haanis-ház elsője, Őfelsége I. Klorono-Maggis istencsászár harcosa, a K.K.O. Klororo'yy kapitánya, a Karom-rend 2. fokozatának birtokosa. Azonnali mozgósítást rendelek el a Plockaris-szektorban! Minden hadihajó gyülekezzen a Broariss-rendszerben 2 napon belül! Végeztem! - Grozak en Taaren itt kivárt egy kis időt, majd elsőtisztjéhez fordult. - Küldje a következő üzenetet az anyabolygóra, egyenesen az istencsászár palotájába: Őfelségének I. Klorono-Maggis istencsászárnak jelentem, én Grozak en Taaren, hogy a Bross-rendszerben kiterjedt mesterséges bolygóközi építményeket fedeztünk fel. Mivel bizonyítottnak látom a technikailag fejlett faj jelenlétét, arra a következtetésre jutottam, hogy a Bross civilizációja jelentős nyersanyaghátteret - az építmény méretéből adódóan nagyobb mennyiségű durániumot - biztosíthat számunkra. A mozgósítást elrendeltem. Ha Őfelsége áldását adja rá, két nap múlva dicső hadaink élén Birodalmunkhoz csatolom a Bross-rendszert. Hűséges harcosa, Grozak en Taaren kapitány.
            Ratharra ut-Tharr, a 173.623-as viator pilótája döbbenten figyelte álcájából az egyre csak gyülekező vérvörös hajókat. A három napja fogott vészjelzéseket küldték kivizsgálni, és álmában sem gondolta volna, hogy ilyen látvány fogadja. Miután minden adatot gondosan begyűjtött a gyülekező ismeretlen flottáról, maximális sebességgel a legközelebbi vulpion bázisra, a HydE-6A-ra indult.
            ---------------------------------------------------------------
            Ha minden folyó vize édes, honnan gyűjt annyi sót a tenger?
            /Pablo Neruda/

        v, 2009-02-01 22:20 kmax

        kmax képe

        (Öt év múlva: )

          Anton Krizsany életében mi sem jelenthetett nagyobb boldogságot, mint élete párjával, egymás oldalán, oltárhoz lépni. Akkor – hét hónappal az Ember-Vulpion kapcsolat-felvételi konferencia után (ahova Vuk király személyesen jött el Aoh-Daharján. A hajón Anton is vendégeskedhetett egy éjszakát, és megtudhatta azt a titkot, amely az azt követő öt év során útját egyengette.) –, Guol már javában küzdött a terhesség kellemetlen velejáróival. A szertartást a Ganümédeszen tartották. A hold terraformálása már majdnem készen állt, első lakói is megérkeztek; Vulpion tudományos tisztek tanulmányozták az emberiséget, testközelből.
          Szinte a teljes gyarmati központ kiürült, mindenki kettejük esküvőjére volt kíváncsi, természetesen a vulpionok is. Sajnos Vuk nem tudott jelen lenni, ígéretével ellentétben. Ott volt azonban Rad a főbiztos tanítója, és akkor, mint tanúja. Az esküvő után a főbiztos néha hosszabb-rövidebb ideig ellátogatott a vulpion kolóniákra – sőt egyszer már a Vulpianon is járt „tanulmányi úton” –, de otthonuk a Jupiter-hold volt. Az ember, ha egyszer annyit dolgozott egy élettelen kődarab felvirágoztatásán, már nem igen akarja azt elhagyni, szinte a saját „bolygójává” lesz. Így voltak vele a kolonizálásban részt vevő többiek is. A Ganümédesz tehát munkahelyből családi fészekké vált, mind a Krizsany család számára, mind kollektívan.

            Abban az évben az ikrek már két évesek voltak, az Erőnek hála, szépen fejlődtek. Egyik nap, mikor Anton elmélyülten tanulmányozott egy vulpion harcművészeti könyvet, Ivy szaladt oda hozzá:
            – Apa, Mark szerint a macskáknak kilenc életük van. Igaz ez?
            – Nem, kislányom. Nekik is csak egy, mint mindenki másnak – Anton felnézett a könyvből. Odébb a domboldalon fia, Mark játszott egy kiscicával. Az elvetemült rovar -, és rágcsálófaló hírében álló állat egyedül volt az egész Ganümédeszen. A megerősödött biorendszer már elbírt volna egy újabb fajt, de a macska házi koszton nevelkedett.
            – De mindig a talpukra esnek – tette hozzá mosolyogva, mert Ivy arcán szomorúság látszott. Erre a kislány megvidámodva futott vissza három perccel idősebb bátyjához.

              Antont efféle kellemes emlékek ostromolták, még egy mosolyt is megejtett orra alatt, ám hirtelen kinyitotta szemét. A mosoly hamar lehervadt.
              – A meditáció eddig tartott, rossz híreim vannak – mondta az előtte tornyosuló Vuk szomorú arccal.
              – Mi történt?
              – Gyere velem!
              A király egy terembe vezette, amely közepén egy kerek asztal állt. Rajtuk kívül még egy tucatnyi vulpion főnemes és tiszt, ki az asztal körül, ki távolabb, de a legtöbben az egyik falon lévő kivetítő előtt álltak. Azon a naprendszer stratégiai térképe rajzolódott ki. Néhol kék és piros pöttyökkel, ám a Jupitert és holdjait sárga foltok takarták, vették körül.
              – A szemét raxusiak bekerítették az egységeinket – a közeledtükre egy vulpion szuka fordult oda hozzájuk. Tia a királyi törzs hadura volt.
              – Csak a Jupiter kell nekik? – kérdezte Anton.
              – Igen... – folytatta volna Tia, de Vuk közbevágott:
              – A Titánt akarják.
              – És mi hagyjuk? Azonnal haza kell mennem!
              – Rendben van. Adok egy Ghatorrt, és két Hradot. Illetve, amint felkészítem a flottát, támogatást nyújtok – ajánlotta fel a király.
              – Gondoltam is. A ti bányátok.

                Tizenhét nappal később – a Titán körüli pályán – Anton már nem is gondolt a feszült várakozással teli útra. Az elmúlt napok során folyamatosan a szubtérkomon lógott, ami közvetve a Jupiter holddal az pedig az egész naprendszerrel volt összeköttetésben. A titáni bázis jelentései szerint a Raxusiak nem bonyolódtak nagyobb csatákba (pár kisebb csetepatén kívül) megfontoltan várakoztak a bolygó körül.

                  – És… szubtérből kilépés: három, kettő, egy… Megérkeztünk, uram, a Titán alatt vagyunk.
                  – Köszönöm. A szárnyak megérkeztek? –
                  – Még nem… illetve; a bal szárny most lépett ki.
                  – Hol vannak a raxusiak? Tájékoztatást kérek a bázisról.
                  – A radar szerint a hold túloldalán, nem látnak minket.
                  Itt a te balszárnyad, Vorris. – A hangszórókból élénk szukahang hallatszott.
                  – Kapitány, mellettünk a jobbszárny. – A főtiszt a rádióadással párhuzamosan jelentett.
                  – Üdvözlünk Zoé, megérkezett az ikertestvéred is. Egyelőre pozícióban maradunk. Vetted Akréd?
                  Hogyne, kapitány; semmi hőstett. Még a végén én fogok a helyedben csücsülni, amiért kitüntettek.
                  – Ahhoz nekem is lesz egy-két szavam, jobbszárny.
                  – Hű, de tüzes valaki.

                  Ezt majd később elintézitek, most dolgunk van!
                  Értettük!
                  – Nem halottam tisztán!
                  Igenis, parancsnok úr! Értettük!

                    Anton a hídon volt ugyan, de a parancsolgatásba nem szólhatott bele; minden a parancsnokon, a főtiszten és az altiszteken múlott.

                      – Parancsnok, a bázis jelentkezik.
                      – Halljuk!
                      – …mmel fogadunk benneteket, Vorris. Gerakh vagyok a Titán kormányzója. A helyzetünk nem túl rossz, de nem is a legjobb...
                      – Hatalmas hajóhad közvetlen fölöttünk! – vágott közbe valaki hirtelen.
                      – A királyi flotta az, kilépnek a hold árnyékából…
                      – A raxusi flotta elhagyja a naprendszert! – Az altisztek egymást túlharsogva informálták a parancsnokot.
                      Juuhhú. Elkergettük a férgeket! – harsant a rádióból.
                      – Úgy nézem, Akréd, meghiúsult az előléptetési terved.
                      Lesz ez még így se, parancsnok.
                      Kötve hiszem…– Zoé szavával egy időben felharsant a királyi hívó szó, avagy Vuk szignálja, amire mindenki elhallgatott. A király beszélni kezdett:

                      __________________________________________
                      ___________Ez itt az aláírásom:___________
                      Most épp nincs itt semmi. Elhiszed?

                      h, 2009-02-02 22:39 Tyr

                      Tyr képe

                      A földi naprendszer, Raxusi zászlós hajó

                      - Uram! Jelentős csapás mérő Vulpion flotta lépett ki a hipertérből a rendszer szélén.
                      - Remek! – szólalt meg Tyr Anasazi flottamarsall – Épp ahogy terveztük! Adja ki a parancsot a rendszerből való azonnali kivonásra!

                      ----------------------
                      Una Sallus Victus

                      cs, 2009-02-05 22:41 Vulpion

                      Vulpion képe
                        A király hat nappal Antonék után indult el. Sietnie kellett, ezért úgy döntött, csak a birodalom legjobb, válogatott harcosaiból álló királyi flotta egy részét viszi magával, tizenegy Sectus osztályú csatahajót és tizenöt Valkitor osztályú gyorscirkálót*, hangárjaikban néhány vadászszázaddal. Így marad erő a belső területek védelmére is, és a lassabb hajók sem tartják vissza őket sietségükben. A Vulpianról távoztában Vuk elégedetten tekintett végig a vulpianostraciánus pályán lebegő hatalmas űrdokkon, melynek mélyén egyre látványosabban formálódott az új csodafegyver, majd kiadta a parancsot:
                        - Térugrásra felkészülni! 9,1-es faktor!
                        - 9,1-es faktor, vettem! - nyugtázta a flotta főgépésze az utasítást. - Minden egységnek! Hajtóműveket maximális teljesítményre! 5...4...3...2...1... Ugrás!
                          Tizenegy nappal később
                            Vuk türelmetlenül dobolt ujjával az Aon-dahar kapitányi székének karfáján. Már majdnem húsz perce beléptek az emberek által Oort-felhőnek nevezett üstökös- és aszteroidaövbe, rövidesen el kellett érjék a HydE-6 övezetét. A szenzorok innen már tisztán érzékelték a raxusiak jelenlétét.
                            - Mekkora erőkkel bír az ellenség? - kérdezte a király.
                            - Egy zászlóshajó, hat Főnix, tíz Cygnus és százhúsz Markesan vadász! - felelte Skrom admirális, a flotta helyettes parancsnoka. - A rendszerben szétszórva cirkál még néhány rabszolgavadász, de azokat az ócskavasakat még a majomfiak is könnyedén elintézik!
                            - Csak ennyi? - csodálkozott az uralkodó. - Ez nem jelenhet problémát. Az összes pilóta legyen a helyén, miután kiléptünk a szubtérből, azonnal induljanak! A csatahajók minden tűzerőt összpontosítsanak a zászlóshajóra! Az az egyetlen, ami igazán veszélyes lehet - morogta még a bajsza alatt.
                            - Értettem, felség! - tisztelgett az admirális, majd nekilátott, hogy a többi egységet is értesítse a parancsról.
                              A csapásmérő flotta kilépett a szubtérből, alig néhány perccel Antonék után. A kormányos elvétette a kiugrási pontot néhány ezer mérfölddel, így a Titan túloldalára érkeztek a vulpion hajók, s mire sikerült megkerülniük a bolygót, a raxusiak már elmenekültek anélkül, hogy bárki egyetlen lövést is leadott volna. A komban nyomban felharsant Vorris kapitány és két helyettese, Zoé korvettkapitány és Akred parancsnok diadalittas hangja. A király megnyomta a hívógombot, s várta a kapcsolat létrejöttét. Néhány másodperc múlva az örömmámorban úszó tisztekre és a szintén hallatlanul megkönnyebbült Antonra egy borús, kék szempár nézett.
                              - Üdv neked, Vuk! - mondta a főbiztos vidáman. - Miért búsulsz? Győztünk!
                              - Ostoba kölykök! - morogta az uralkodó. - Idejöttek ezzel a pár ócskavassal, egy kis felvonuláson kívül nem csináltak semmit, egy fia vadászuk, annyi sem égett itt, ráadásul huszonkét napra lekötötték a Szövetség legkiválóbb kapitányait és hajóit, nem beszélve a király figyelméről. Ezt nevezitek ti győzelemnek?! Akkor ugyan milyen lehet a vereség?! WÁÁÁÁ!!! - üvöltötte Vuk, s hangja vonyítássá torzult a haragtól. - Pokolba az összes raxusival!
                                Üvöltése nyomán Erő árasztotta el tagjait, s a vezérlőben minden mozdítható eszköz felröpült a levegőbe és nekivágódott a falnak, valahol a szubtér egy nem túl távoli szegletében pedig két Markesan típusú vadász hirtelen irányíthatatlanná vált és egymásnak ütközött, csillagport sem hagyva hátra maguk után.

                                --------------------------
                                *= az egyes hajóosztályok rövid leírása megtalálható a melléktopicban. Minden alkalommal, amikor új hajóosztály bemutatására kerül sor a történet folyamán, a vonatkozó hozzászólás beküldésével egyidőben a leírást is frissítem.
                                ==========================
                                Két dolog határtalan: az Univerzum és az emberi butaság. Az Univerzumban nem vagyok biztos...

                      h, 2009-02-09 00:34 kmax

                      kmax képe

                      (Időközben a Földön: )

                        – Asszonyom, nem érti meg. Igaz ugyan, hogy itt a Vulpion flotta, de nézze csak – A férfi a falon lévő képernyőre mutatott, melyen egy számláló ketyegett: 17 nap 5 óra 34 perc. – mennyi ideje nem képesek elpusztítani a betolakodó flottát. És egyáltalán, azt se tudjuk kik, vagy mik azok. A rókák semmit sem mondanak nekünk, csak annak a kis kedvenc Anton Krizsanynak hajlandóak beszélni. Az a piszok féreg, az emberiség szégyene, maga Vuk jó barátja.
                        – Nézze Hores, örülhetünk, hogy nem pusztítottak el minket, amikor idejöttek…
                        – De igen, megtették. Hat ember veszett oda a francos kormányzójuk kezei közt. – Hores dühösen kalimpált.
                        – Véletlen volt…
                        – Véletlen? – a férfi ismét ingerülten vágott közbe. – Fogadok a király parancsára történt.
                        – Ugyan már. Akkor miért jött volna aztán ide személyesen bocsánatot kérni? Mert a fajunk elismerésével azt tette, akkor a konferencián. – Hores mélyen a nő szemébe nézett, immár nyugodtan mondta:
                        – Miniszterelnök asszony, tennünk kell valamit. Fel kell fegyvereznünk magunkat!
                        – Mégis hogyan gondolta ezt? Űrvasút-járókkal és múzeumi íjpuskákkal akar az ellenség szemei közé lőni?
                        – Vulpion technológia kell, Adriana.
                        – Beszéljünk Krizsannyal?
                        – Úgy vélem ezt kell tennünk.
                        – Rendben, valahogy idekéretem…

                            (Királyi flotta, Vorrik parancsnok ghatorrja: )

                              – Pokolba az összes raxusival! – a bősz vulpion hangja mennydörgésként visszhangzott Anton fejében.
                              „Úgy legyen!” – gondolta az ember, miközben mélyet szippantott a híd rókaszaggal telített levegőjéből. Rögtön el is fintorodott, ám az imént megfogant gondolatot nem engedte el holmi kellemetlenkedő vegy-foszlány miatt.
                              – Ághh… Vorrik, Zoé, Akréd, ti járőrözzetek a Jupiter körül! A többi hajó további utasításig álljon Titán körüli pályára! Meditálnom kell… – a király ez utóbbi mondatot inkább csak magának mondta. A híd egy pillanatra elsötétült, míg a képernyő világát fel nem váltotta a mindenfelől áradó mesterséges fény. Halk susorgó párbeszédek kezdődtek, megtárgyalandó Vuk viselkedését.
                              – Rendben, hallottátok királyunkat, dologra! Irány a Ganümédesz, Alfa alakzat, maximális normál tolóerő.
                              – Igenis parancsnok!
                              – Vorrik kapitány.
                              – Mit akarsz, Anton?
                              – Ha már úgyis arra tartunk, megállhatunk a Ganümédesznél? Elhagynám a hajót.
                              – Nem kell megállnunk, hipp-hopp lesugárzunk, akár a szubtérből is – kuncogott a vulpion.
                              – Nem úgy értettem…
                              – Hát persze – Vorrik immár hahotázott.
                              – A kabinomban leszek, majd szóljatok, ha ott vagyunk.

                                A kabin négyzet alakú „szeme” épp a tovatűnő semmit pásztázta; az űrt, úton valahol a Titán és a Ganümédesz között. Anton lakhelye semmiben sem különbözött Aon-Dahari rövidke tartózkodása idején birtokolttól. Csupán egy nagyobb bőrönd kölcsönzött ember mivoltot a helyiség tulajdonosának.

                                  Az asztal mögül meglepett arcok tekintettek vissza rá. Anton visszazökkent iménti gondolat-vágányáról, és csaknem olyan meghökkenten pislogott előbb az arcokra, majd körbe, a Kolonizációs központ étteremmé alakított konyhára, mint az őt körülvevők rá.
                                  Egy külső szemlélődő eképp láthatta volna a dolgot, ha kameraként követi a nem mindennapi eseményt:
                                  Aranysárga fény töltötte be a kabint. Anton Krizsanyt elnyelte egy sárga fényoszlop, ezernyi fénytűt hagyva a szemnek emlékül. A szerves anyag, az atomok mikből az ember állt, átalakultak energiává, hogy azután elképzelhetetlen sebességgel átvándoroljanak a hold felszínére.
                                  Ott ismét lejátszódott a folyamat, de immár fordítva, mintegy tükröt állítva a folyamatnak. Előbb ragyogott a néző szemébe a vakító fény, majd utóbb aranysárgás pompában úszva, megjelenítette a férfi alakját.

                                  Ekkor az ember semmibe véve az épp kialakuló entitást – a „nézőt” –, magyarázkodni kezdett:
                                  – Elnézést! Tudják ezek a fránya Vulpionok. Megkértem őket, hogy szóljanak, ha… Á, nem is részletezem. – Magában pedig részletezte, még a Parancsnok ük-ükapját is felemlegette mérgében.
                                  Még az épület előtti apró parkban is morgolódott, pedig beletelt tíz percbe, míg átvágott a folyosók és termek sokaságán, mik a főbejárattól elválasztották. Ami öt éve előnyt biztosított – minél több ember és felszerelés elszállásolását, elraktározását –, az most már terhes „ezzel is csinálnunk kell valamit” –ügy lett. Persze most már nem neki. Egy működő minibolygó kormányzása sokkal nehezebb feladat, mint egy pajzs kiterjesztését ütemezni. No igen; de, hogy pont felesége vállalja magára ezt a feladatot? Ilyent Anton korántsem gondolt, amikor egy éve elhagyta a Naprendszer, hogy Vulpiont faragjanak belőle.
                                  Először is hirtelen jött asztaltársasága mondott valamit arról, hogy Guol polgármesterasszony menyire örül majd neki. De miért nem rögtön az irodájába „ugrott be”? Az lett volna a meglepetés. A férfi egyetértett ezzel, de miért polgármesterasszony? Kérdésére felvilágosították a fél éve történt választások eredményéről: Guol Nahni nyert.
                                  Anton hát elbúcsúzott, felkereste telefonon a „polgármesteri hivatalt”, megtudta, hogy felesége: „irodán kívül tartózkodik, de bizonyára otthonában van”. Így elindult rég látott „házába”, bár most inkább Guol érezhette magáénak. Meg az egész holdat is.

                                  A főbejárat és a kis park előtt egy széles gyalogjárda húzódott. Jobbra a Kolonizációs központ nevű mágnesvasút-állomásra, balra az iskolaközpontba igyekvő polgárok közlekedtek. Ki gyalog, ki kerékpárral, ezzel az ősi és igen hasznos eszközzel. A túloldalt egy fasor szegélyezte az utat. Anton a jobb felé tartókhoz csatlakozott.

                                  __________________________________________
                                  ___________Ez itt az aláírásom:___________
                                  Most épp nincs itt semmi. Elhiszed?