Csendes Város -folytatásos Sci-fi történet / online kaland

A Nap lustán emelkedett a horizontot elborító sötét fellegek fölé. Ahogy tisztult az ég, egyre jobban látszottak a lerombolt város körvonalai. A törmelékek kezdtek kontrasztot alkotni, az elpusztult épületek megmaradt vázaival, és immár jól kivehetővé vált a romok közti mozgás is. Négy árnyék suhant keresztül pusztulaton, fedezékről-fedezékre mozogva, néhol apró pihenőket tartva, hogy fedezhessék társuk.

Jamal lekuporodott egy törmelék kupac alján kialakult bombatölcsérbe és a környéket vizslatta, amíg társai el nem érték a következő biztonságos fedezéket. Ez a fajta előre nyomulás túlságosan lassította őket, de nem merték megkockáztatni, hogy újból bele fussanak egy Unit-D-be.

Az a szemét gép pont akkor ütött rajtuk, amikor épp aludtak. Elvileg az őrszemnek riasztani kellett volna, mikor észrevette a fémpókra hasonlító önjáró tankot, de már nem maradt lehetősége erre. Megpecsételte a sorsát egy halálpontos lézersugár, amely pont a homloka közepét sütötte szét.

Többen is odaveszhettek volna, de szerencsére Jamalnak volt elég lélekjelenléte, és megkezdte a gép ellen irányuló akciót. Embereivel elterelték a tank figyelmét, hogy aztán Guram egy jól irányzott lövéssel az M13-as rakéta vetőjéből pontot tegyen az összecsapás végére.

Az ütközet hamar befejeződött, azonban addigra négy emberével végzett a kóbor géplény. Jamal felnézett a horinonton fénylő napkorongra. Nappal még óvatosabbnak kell lenniük, mint éjjel.
Hamarosan... -gondolta- ...eljön a mesterlövészek ideje...

Gondolatiból egy lövés ostorcsapás szerű hangja hozta vissza. Valaki elkiáltotta magát:
- Orvlövész!

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2007-03-02 18:34 Bloody Dora

Bloody Dora képe

A négy ember jó célpontnak tűnt felülről egy elf lövész számára. Mikor meghallotta a közelben dúló csata hangjait, rögtön a környék legmagasabb pontjára - egy lepusztul felőkarcoló második emeletére - kapaszkodott, és kényelmesen elhelyezkedett. Csak be kell várnia a túlélőket, és végezni velük. Nem nehéz, hegyes fülei a legkisebb zajt is meghallják, ha az ellenséges csapatok a közelébe érnek, megpecsételődött a sorsuk.
Várt, fülelt, minden idegszála pattanásig feszült. De a sötétségnek és a csendnek csak nem akart vége szakadni. Kénytelen volt megmozdulni, mivel az oldalába fúródó célzókészüléktől egyre nehezebben kapott levegőt. Feltekintett az égre: csillag sehol. A különösen felhős ég is csak az ellenségnek kedvezett. Egy nesz... meresztgette a szemét a sötétségben, de nem látott semmit. Pedig úgy érzete, a fekete romok között a leghalványabb árnyat is könnyedén kiszúrja. Leromlott a látása attól a múltkori sugárfegyver fényétől, állapította meg. Nem olyan, mint régen.
Fájdalom nyilallt a bokájába: görcs! Már csak ez hiányzott. Kénytelen-kelletlen megmozdult, és lassú mozdulatokkal mazsírotni kezdte zsibbadó, hasogató lábát. Ha most jönnek, átjuthatnak... Legszívesebben káromkodott volna, de nem mert megszólalni. Még észreveszik. Nem akar egy lepusztult ház tetején kiszenvedni, főleg nem fájó lábbal. Inkább visszafeküdt, és újra végigpásztázta a környéket. Sehol semmi. Még mindig. Mennyi ideig tart ezeknek eljutni egy pontig?
Nyilallt a lába, de kényszerítette magát, hogy ne gondoljon rá. Az egynletes sötétség lassan világosodni kezdett. A derengő szürkeségben már távolabb is ellátott: sehol senki! "Átjutottak?" Hasított belé a gondolattal együtt a fájdalom is. "Lehetetlen." Tudta magáról, hogy legyőzhetetlen. Nem kerülhette el a figyelmét semmi. De akkor hol vannak?
Nagy sokára egy kis csoprt tűnt fel. Négy ember. Hagyta, hogy közelebb jöjjenek hozzá. Nem kellett sietnie. Tökéletes célpont. Őt nem vehetik észre. Bekapcsolta a termo-optikai álcáját, ezzel láthatatlanná vált minden gép és élőlény számára. Csak a speciális radarok tudták volna bemérni a helyzetét, de azok mind az ő oldalukon álltak. Nem volt mitől félnie.
Egy sorozatot lőtt ki a legközelebbi ember felé, de az félreugrott. "Rohadék!" Gyorsan újratöltött, de közben nem vette le a szemét a célpontjáról. Ideges, kapkod, vaktában lövöldöz - ez neki csak jó. Szenvedjen kicsit. Hosszabban, pontosabban célzott a biztos fedezéket nyújtó álca alól, és lőtt. Egy lövést a lábára. Érezze az ember is, milyen volt neki idefönt! Még egy: mellé. De nem sikerült megijesztenie. Azt várta, hogy erre kiugrik, és akkor homlokon lövi. Gyors, biztos halál. De ha az szenvedni akar, akkor megkaphatja. Egy másik embert vett célba, és lőtt. Hat golyó a tüdőbe, kettő a nyakra. Nem látott rajta páncélt. "Ez végez vele." Vért akart és szenvedést. Megalázó volt egy éjen keresztül csak feküdni a hidegben, sötétben, csendben, fájó lábbal, álca alatt, fegyverrel az oldalán. Most megkapják! Miattuk került ide - tessék, érezzék át ők is, milyen lehetett neki.
Újabb embert vett célba. A kiszemelt az összeeső felé sietett. "Nem segíthetsz rajta... de már magadon sem. Hülye." Elmosolyodott, ahogy elképzelte, amint a golyó letépi annak az idiótának a fülét. Majd szétroncsolja a karjában a csontot. Végül egyet kap a szívébe. Csak felsőtestre céloz, az látványosabb. Akkor hátrabukik az áldozat, és hörög; nem ordítva esik össze, általában fejjel előre. Unja a sok büdös, mocskos hulla látványát. A vér sokkal szebb.
Célzott, de lőni már nem volt ideje. Az, akit az elején megkímélt nem hagyta abba a vaktában lövöldözést, és hihetetlen mázlija volt: talált. Az elf csípőjét fúrta át a golyó, és behatolt a hasüregbe, szétszabdalta a beleket és a gyomrot, elmetszette a fővénát, súrolta a szívet, majd az oldalán távozott a testből, magával rántva a lelkét is. Az orvlövések megszűntek, majd Jamal is abbahagyta a támadást, és haldokló társához sietett.

(Hosszú is, nem lett a legjobb, bocsáss meg érte... :P )
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

p, 2007-03-02 20:07 Brother T

Brother T képe

Flam szétroncsolt bokával rogyott egy kisebb törmelék kupac mögé. A többiek gyorsan fedezékbe húzodtak.
- Flam, maradj veszteg! Látta valaki, honnan lőtt? -kérdezte Jamal. Idegesen kuporgott egy faldarab mögött, lövésre készen szorongatva kezében a rohampuskáját.
- Túl hamar jött! -válaszolta Guram. -Nem láttam semmit.

- Fenébe -köpött ki Jamal. Flam ordítozva és nyöszörögve fetrengett, miközben a bokájából tekintélyes sugárban zubogott a vér. És hogy ezzel ne legyen elég a bajból, nyílt terepen voltak, egy istenverte orvlövésszel a nyakukon. Tisztában volt a helyzet súlyával.
Gyorsan kell csinálnunk valamit...

- Itza, szedd össze Flamot! -parancsolta Jamal, de még kézjelekkel hozzátette: - Guram, tiéd a keleti háztömb, enyém a nyugati. A nagydarab sindri bólintott, majd leoldotta a válláról a nehéz rakétavetőt. Addig Itza megszabadult a páncéljától, ami csak fölösleges terhet rótt a nyakába. Tisztában volt azzal, hogy egy golyótól nem lehet gyorsabb, de legalább megpróbálja növelni a túlélési esélyeit.

- Most! - kiáltotta Jamal, és megsorozta a hozzá közelebb levő épület maradványait. A gépfegyver dühösen köpködte magából a golyókat, habár nem tudta, hol is lapul a célpontja pontosan. Guram is ugyanezt tette a másik oldallal.

Ekkor Itza meglódult, de pár lépés után golyók martak bele a gyomrába, mellkasába. Tehetetlen zsákként bukott a földre, mély hörgő szörcsögő hangokra futotta már csak erejéből.

Áldozata viszont meghozta gyümölcsét. Jamal észre vette a torkolat tüzet, ami nem messze tőlük egy ház második emeletéről jött. Gyorsan ráerősítette fegyverére a távcsövet, és bemérte az orvlövész helyét. Legnagyobb meglepetésére nem talált ott semmit. Miva' ? Már lemondott az esetleges célpontról, amikor ismét eldörrent a lövész fegyvere. Ezúttal Itza fülét tépte le a lövedék, úgy tűnt a lövész szórakozik velük. Nem is sejtette, hogy ez a kis macska egér játék megpecsételte a sorsát. Mielőtt újból lőhetett volna, Jamal lőtt előbb. A kifröccsenő vérzuhatagból ítélve el is találta a célt.

Mindez pár másodperc alatt játszódott le, de Itzán már nem lehetett segíteni. Flam sem volt valami jó bőrben, sok vért vesztett, és járni sem tudott.
Jó kis napnak nézünk elébe...

Eltemették Itzát, és elindultak megnézni az orvlövész meradványait...
________________________________________________________________
Kicsi a bors, de erősek a karizmai :)

p, 2007-03-02 21:17 Ghosteus

Flam csak vonszolta magát, s ez jócskán megnehezítette a kis csapat dolgát.
"Hagyjatok itt, a franc essen belé!"- nyögte eleinte, Guram erre adott neki két jókora pofont, "Kuss legyen!"- förmedt rá, és Flamnak ezek után nem volt több mondanivalója. Jamal bajtársa hóna alá nyúlt, és így támogatta, Guram fürkésző tekintete további orvlövészeket kutatott a szétbombázott toronyházak rejtett zugaiban.
-Nyomorult férgek!- köpött ki Flam, miközben hideg veríték ütött ki a homlokán.
Odaértek a házhoz. Minden teketóriázás nélkül feldübörögtek a lépcsőn (Flam miatt kissé nehezen ment), és berúgták a szedett-vedett lakás ajtaját. Az ablaknál - ahogy sejtették - ott feküdt a keleties sálakba burkolózó, kékes bőrárnyalatú elf.
Guram letette fegyverét, és átkutatta a hideg eszméletlen testet.
-Rohadékok...- hörögte ismét Flam, és kínlódva igazított egyet a vállán lógó aknavetőn -Guram, ha találsz nála valamit, hajítsd ki az ablakon...az elfféle mesterlövészek cuccait mindig védi valami tetű varázslat...-
Jamal visszahőkölt, amint sűrű, fekete füst borult váratlanul a szobára. Guram fuldokolva szórta le a kezére tapadt koromszerű anyagot.
-Elporladt...- köhögte -Elporladt az egész...igazad volt, ez szart sem ér.-
-Ez valami robiguszesszencia, vagy mi. A roggák "nagy találmánya"...kerüljön egy feltalálójuk a kezeim közé, úgy lefejelném, hogy széttörik a koponyája!-
-Ez nem roggapor...annak szaga van, de ez illatos.- Guram beleszimatolt a levegőbe, amelyből oszladozni kezdett a füst -Itt ugrok ki az ablakon, ha ez nem annak a seggfej Gardacnak a műve...-
Jamal megkocogtatta Guram vállát.
-Nem akarok beleszólni, de nézz oda.-
Az alant elterülő siralmas táj fölé magas, karcsú állatok magasodtak, mindegyiknek két pár, bérház méretű lába, és horgas csőre volt. Lassan, megfontoltan haladtak, üveges, furcsa vágású szemük élelem után kutatott a labirintusszerű város utcái között.
-Egy tribcsorda.- állapította meg Flam -Mit keresnek itt?-
-A tribek nem merészkednek a városokba...- jegyezte meg Jamal -Amikor jöttünk erre a tajgán, akkor láttam egy nagy kolóniát. Jó nagy ívben elkerülték azt, ami szerintük civilizált.-
-Akkor ez csak egyet jelenthet.- vonta le a következtetést Guram, és komótosan megtöltötte a géppuskáját -Valaki felzavarta őket!-

szo, 2007-03-03 09:29 Brother T

Brother T képe

A mocskos felhőkből eleredt az eső, és úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék. A hideg, sötét cseppek mégjobban elmosták a lepusztult táj vonásait, mintha egy őrült festő maszatolta volna szét a színeket a vásznán.
Eközben Jamal telepedett a falhoz, Flam mellé.
- Hogy érzed magad?
- Voltam már jobban is. Rohadékok, utálom az elfeket. -köpött ki Flam, és mindketten a halott elf tetemét nézték. Aztán a tűzvörös hajú Flam kotorászott egy kicsit a zsákjában. Elővett egy adag fájdalom csillapítót és mohón a szájába tömte.
- Vigyázz, ne adagold túl -figyelmeztette Jamal. -Még szükségünk lehet rá... -megnézte a hevenyészett kötést társa lábán. - Sínbe kéne rakni, úgy talán nem nyomorodsz le.
- Kösz szépen -Flam arca fájdalmas mosolyra húzódott.
- Azt javaslom, maradjunk itt -mondta Guram, közben a hatalmas állatok vonulását figyelte. A tribek lassú mozdulatokkal vonszolták több tonnás testüket, ahová léptek romok porladtak semmivé.
- Igazad van -mondta Jamal. - Lehet, hogy fertőzött az eső, és bicebócával sem sokra mennénk nehéz terepen.
Flam játszott sértődöttséggel szólalt meg: - Bicebóca mi? Ne feledd, hogy az ujjam még ép, és viszket a ravaszon!
Mindannyian jót mosolyogtak a baráti élcelődésen. A nagydarab sindri a tájat fürkészte, majd hátrafordult társaihoz:
- Egész csendes a város ma...
- Ahhoz képest, hogy milyen lehetett az Utolsó Háború előtt.
- Arra már senki sem emlékszik -csatlakozott Flam. - Lefogadom, hogy már a nagyapáink sem tudták, miért harcolnak.
A sindri csak bólintott, és kopasz, tetovált fején apró fénypászna csillant. Valaha Terra összes népe viszonylagos békében élt egymással, aztán jött az Utolsó Háború őrülete, ami mindent elpusztított. De hogy miért is robbant ki, azt már a sindri rendházak hatalmas könyvtáraiból sem lehetett megtudni.
- Kell lennie valami értelmének -sóhajtott Guram.
- Van is, hogy megnyerjük a háborút -mondta Flam.

Az orvlövésszel való találkozás óta órák teltek el, az egyetlen esemény a hatalmas állatok vonulásával le is zárult. Csak az eső folyt csendesen, mintha el akarná mosni a hamuvá vált várost...
________________________________________________________________
Kicsi a bors, de erősek a karizmai :)

szo, 2007-03-03 19:39 Ghosteus

Flam mélázva majszolgatta a rettenetes, szójasűrítményből összeálló, ennek ellenére "sült hús" reklámnéven emlegetett ételt. Odakint az eső kisebb folyóvá változtatta az utcákat, a tribek közelebb húzódtak egymáshoz, fejüket leszegték, és mélabús búgásba kezdtek.
Némaság uralkodott a huzatos, kopott szobában. Jamal törte meg elsőként a csendet.
-Azt beszélik,- mondta óvatosan -hogy a városon átok ül.-
Flam felnézett.
-Hogyhogy- kérdezte teli szájjal -Milyen átok?-
-Hát, amikor erre jöttünk, még Itza mondta...hogy élt itt egy Tartományúr.-
-Ez hülyeség- horkant fel Guram -A Tartományurak nem városokban élnek, nem is látta még őket senki!-
-Nekem akkor is ezt mondta! Hogy a föld alatt élt, mert volt ott egy titkos bázisa. És hogy amikor lebombázták a várost, megszökött, de ráolvasott az épületekre egy átkot. Hogy aki idemerészkedik, meghal.-
-Ez egy marhaság.- rázta a fejét Flam -Itza már akkor sem volt teljesen ép. Lehet, hogy jobb is, hogy megszabadultunk tőle...-
Jamal szeme megvillant.
-Itza meg én jó barátok voltunk. NE beszélj így róla!-
-Jól van na, én csak....
Nem folytathatta a mondatot, mert hatalmas dörrenés szakította félbe. A kint ácsorgó tribek összerezzentek, és nyugtalan, rikácsoló hangot hallattak.
-Mi a fene...?- Guram villámgyorsan a fegyvere felé kapott.
-Lehet, hogy csak villámlott.- vélte Jamal.
-Annak nem ilyen hangja van- Flam összeszorította a fogát fájdalmában -Ez úgy lézer, ahogy eltört a lábam! Különben sem esik már.-
-Akkor tényleg az lehet...- Guram távcsővel kikémlelt az ablakon -A tribek elvonulnak...lehet, hogy azok jönnek, akik felzavarták őket.-
Hirtelen éles, narancssárga fény töltötte be a teret. Egyidejűleg újabb dörrenés hallatszott.
-Itt csapódott be, rohadt közel volt!- kiáltott Guram, és kapkodva behajította a felszerelését a hevenyészett útitáskába.
-Kimegyünk?- kérdezte Flam.
-Te itt maradsz!- parancsolta ellentmondást nem tűrő hangon Guram.
-A szart! Megyek veletek.-
-Az kéne, két lépés után lezuhannál a lépcsőn!- torkollta le Jamal -Majd kiteszünk egy-két csapdát. Csak lapulj meg itt, ha valaki erre merészkedik, lelőjük. Visszajövünk.-

A két állig felfegyverzett alak puha léptekkel kiosont a romos lépcsőházból, és belevetette magát egy bombatölcsérbe.
Az utca elején emberek tűntek fel. Magabiztosan, és egyszerre mozogtak.

sze, 2007-03-07 07:47 Brother T

Brother T képe

Flam egykedvűn kuporgott a fal mellett. Kíváncsi volt, mi lehet társaival, de ahhoz, hogy lelásson az utca szintjére, ki kellett volna vonszolnia magát az emeletbe robbantott lyuk pereméig.
Áá, nem éri meg. - nyugtázta magában Flam és a fegyverével kezdett vacakolni. Kitárazta, kiürítette a töltényűrt, aztán vizsgálgatni kezdte. Mindent rendben talált, aztán visszalökte a tárat.

Unatkozott.

Amit nem is sejtett, a fölötte lévő emeleten megmozdult valami. Egy nagyobbacska henger volt letámasztva az egyik poros szobában. A peremén vörös fénycsík szaladt végig. Megmozdult, mintha belülről lökdösnék, aztán a henger az oldalára dőlt, fordult néhányat, majd lassan kinyílt a teteje. Szürkés füst áradt elő belőle. És csak egy ezüstös villanás jelezte, hogy valami kiszabadult belőle.

Flam ősrégi dalt dúdolgatott. A szövegét már rég elfelejtette, de arra emlékezett, hogy valami sárkányokat és varázslókat említettek benne. Egy rég letűnt világ maradványait...

Az eső kapogása elnyomta az apró lábak kopogását a betonon. Egy kis fémes szerkezet ereszkedett le a falon, lábacskáit a betonba mélyeszteve. Kicsiny teste hasonlított egy bogárra, leszámítva a tömzsi test közepén elhelyezkedő fotooptikai receptort, ami vérvörösen világított. A kis géplény belső kijelzőjén számadatok futottak végig, térgeometriai képek és elemzések villantak fel, és még valami; egy hőfolt az egyik szobában. Picinyke, ölésre programozott agya utasította a Bombabogarat, hogy nézzen utána.

Jamal és Guram az utca törmeléke közt rejtőzködött, és feszülten figyelték, amint a csoport elhalad mellettük. Jól összeszokott alakok lehettek, akik értenek a gerilla hadviselés minden fortélyához. Eddig nem mutattak ellenséges szándékot.

Flam a padlón kucorgott és a tájat nézte. Aztán a következő pillanatban a szobába gurult valami. Kis fényes test volt, összegömbölyödve. Úgy nézett ki, mint valami szegmentált, pufók kerekecske, vagy mint egy zsíros kis hernyó. Flamot azonnal kirázta a hideg. Egy bombabogár!
Már csak arra maradt ideje, hogy fél kézzel a cél felé emelje a fegyverét.

A kis gombóc szétnyílt, aztán villámsebesen támadásba lendült. Cikk-cakkban szaladt apró félmábain a célpont felé.

Flam üvöltve húzta meg a fegyver ravaszát, és hozzsú sorozat kúszott végig a padlón apró kőgejzíreket dobálva a levegőbe. A fél tárat kilőtte, de nem találta el a gyorsan mozgó gépezetet. A bombabogár viszont nekiugrott és borotvaéles karmaival végigszántotta a férfi fegyvert tartó alkarját és az arcát. A mély sebekből vérpatak buggyant, a sebészi pontosságú vágások eredményeként Flam a földre ejtette a gépfegyvert. Baljával a pisztolya után nyúlt, a hideg fém megnyugtatóan simult a kezébe.

A kis gép megfordult, hogy újabb lendületet vegyen. Ekkor újabb lövések dörrentek, és ezúttal a vértől szinte megvakított katona eltalálta a célpontot.

Jamal és Guram ordítást hallott odaföntről, majd egy hosszú sorozat harsant. És pár másodperccel később egy jókora robbanás rázta meg a második emeletet.
Jamal egyetlen másodperc alatt megértette, hogy baj van. Flammal történt valami, és hogy még ez se legyen elég, az ismeretlenek is vérszemet kaptak a zenebona miatt. Már csak idő kérdése, mikor kezdik el a terület átvizsgálását...
Jamal kétségek közt örlődött. Tudni szerette volna, mi történt Flammal, amiért felküldte volna társát, de Guramra nagy szüksége lenne idelenn is, ha kiderül, hogy az ismeretlenek ártó szándékúak. Viszont nem akart késlekedni. Kézjelekkel jelezte Guramnak, hogy menjen fel és nézze meg, mi történt.

Ő majd tartja a frontot idelen...

________________________________________________________________
Kicsi a bors, de erősek a karizmai :)

v, 2007-03-11 13:31 Josy

Josy képe

Az elf drón lassú mozdulatokkal ereszkedett le vékonyka rovarlábaival a falon, örökkön elemző figyelmét ezredmásodpercre sem véve le a füst és törmelék káoszát szülő szobáról. A bombabogár bevetése minimum 75%-os sérülést jósolt a célpontban, és minden jel szerint be is váltotta elvárásait.
A szobát ellepő szürke füstfelhő oszladozni kezdett, ahogy lassan kiáramlott az ablakon és az ajtón, egyre halványodó fészkében apró lángok kaptak erőre és lobogtak fel vadul, zavaró villanásokat rajzolva a gyilkológép fotooptikája elé. Ez volt a bombabogár egyetlen hátránya: a testébe zárt mágikus tűz csupán egy méteres körben végzett "tiszta pusztítást", mohón felhabzsolva minden oxigént az égéshez, távolabb viszont már maradt annyi levegő, hogy lángra kapjanak a tárgyak, ezzel nehezítve meg később a termooptikai vizsgálódást.
Az ezüstös pókrobot óvatosan hatolt egyre beljebb a szobába, tapogatózó lábai néha megcsúsztak egy-egy ingatag faltörmeléken. A robbanás hangját a levegő hirtelen összehúzódása és kitágulása okozta, előidézve ezzel egy olyan lökéshullámot, mely teljesen zárt térben önmagát felerősítve csontokat zúzott volna porrá, falakat döntött volna ki, hiszen a bombabogarat eredetileg földalatti rejtekek felszámolására tervezték, de hatása így sem volt lebecsülendő.
Korom, füst, éles fényű lángok összevisszasága, ropogó törmelékek, félig beomlott falak sötét nyílásai. Az elf gépezet villámsebesen elemezte a beérkező adatokat, előzőleges koordinátákat vetett össze a jelenlegi képekkel, valószínűséget, röppályákat számolt, hogy minél pontosabban megítélhesse a célpont tartózkodási helyét. Biztosra kellett mennie, ezt a parancsot alaposan belevésték elektronikus agyába, ugyanakkor sietnie is kellett, a kettes és hármas célpont minden bizonyára visszatérőben van már, hogy utána nézzen a robbanásnak.
Elemzése végül 90%-os bizonyosságal mutatott egy jókora lyuk irányába a keleti falon. A drón megszaporázta lépteit, már csak felszínesen vizsgálta környezetét, ölésre programozott tudata egyenesen a sötét nyílásra fókuszált, és a szomszédos szobában rejtőző törmelékkupacra, amely alól mintha vérrel átitatott ruhafoszlányok tűntek volna elő.
A gyilkológép türelmetlenül mászott át a lyukon, már szinte ugrott. Apró lángok égtek az omladékon és körülötte, akadályozva a hőfelderítésben, de nem volt rest vadul megrángatni a kilógó véres ruhát, és a mozdulatlan bakancsot, feszülten, ugrásra készen várva a reakciót. Semmi.
Az egyes célpont felszámolva, állapította meg elégedetten a drón, majd hirtelen ötlettől vezérelve kis rést igyekezett kiásni magának a törmeléken, hogy leereszthesse vékony tojócsövét a testhez, elültetve benne egy kis meglepetést a lassan beérkező ellenségnek. 68%-os esély mutatkozott arra, hogy nem fogják itt hagyni bajtársuk testét a romok alatt.
Alighogy a kupacba mélyesztette a vékony csövet, vörös vészfények lobbantak gépi tudatába: "Itt nincs is test!!!" Ezt a felismerést azonban nem tudhatta sokáig magának.
Baloldalt, a sarok homályában hirtelen mintha kettényílt volna a tér, egy vérmaszatos kéz bújt elő a semmiből fegyvert markolva. Éles fényű torkolattűz szúrta át a homályt, szaporán ismétlődő, dühös hangja mégdühössebb ordítással keveredett össze.
Röppályák, becsapódási energiák, egy fájdalomtól eltorzult arc felvillanása, de az adatok már elemzés nélkül oldódtak fel a semmiben, ahogy a harcidrón elméje kékes szikrákat vető testével együtt darabjaira hullott, magával rántva az elmúlásba egy férfi felszabadult kiálltását.

_________________________
Gondolkodom, tehát ráérek.

sze, 2007-04-18 10:32 Josy

Josy képe

Guram begörnyedve osont a sötét kőhalmok között, gépfegyverének csöve tekintetével együtt pásztázott végig a bomba-szaggatta, kráter-pettyezte utcák és a romba dőlt, kiégett épületcsonkok homály fedte összevisszaságán.
Mint egy város méretű állat szétmarcangolt, rothadó teteme, kiálló bordacsontokkal, gondolta a sindri undorodva, miközben rendszeres szökkenésekkel haladt az egyre csak hízó pocsolyák és folyondárok egymásba szövődő hálójában.
Vajon túlélte a kölyök? - kérdezte magától, fel-felpillantva az egyre gyérebb füstfelhőt eregető ablakra. Az épület itt volt az utca végében, alig száz méterre, mégis hosszú percekbe tellett, mire meghúzhatta magát a füstös lépcsőházban. Az észrevétlenségének ára van. Pedig éppen az időt mérik most kiskanállal. Ha Flam életben maradt, igencsak sürgős orvosi ellátásra van szüksége, ha meg nem, hamar ki kell iktatnia gyilkosát, mielőtt beérik a társai, különben két tűz közé kerül. Jamal csak odakint segíthet.
Nem baj, húzódott harcmámoros vigyor a sindri szájára, volt ez már így. Ellökte magát a faltól, és óvatos, de gyors léptekkel feliramodott a lépcsőkön a romokban heverő szobáig.
Ki használt volna gránátot egy ilyen szűk helyen, ahol még a támadónak sincs fedezék? - tűnődött el a pusztítás láttán, majd kicsivel később felismerve a rombolás mintázatát, dühödten szorította ökölbe kézét. Bombabogár! Rohadt Gardac, te büdös fattyú! Hát neked már semmi sem szent?
Guram tekintete jobban parázslott a haragtól, mint a lassan kihunyó tűzfészkek, melyeket az omladékkupacok között kerülgetett óvatosan. Kimérten lélegzett a keserű levegőből, hogy nyugtassa magát. A haragnak most nincs itt az ideje, csak elködösíti a figyelmed, elkábítja éberséged! A bombabogár hatékony automata, de nem jár egyedül. Itt kell valahol lennie a drónnak is!
A jobboldali fal tátongó nyílásában mintha ezüst csillant volna vörösen az apró lángok fényétől. A sindri ereiben meglódult a vér, előreszegezett fegyverrel lódult a nyílás felé. Ujjával türelmetlenül dobolt a ravaszon, ahogy átlépett a másik szobába. Igen, tényleg ezüst!
De mozdulatlan. Kissé csalódottan rugdosta meg bakancsával a kiégett drón maradványokat, majd leguggolt, hogy jobban megnézze magának. Ekkor vette észre a másik bakancsot és a véres ruhát.
- Jaj, kölyök... - csóválta fejét sóhajtva, és nekifeszült, hogy kihúzza néhai bajtársa testét a törmelékhalom alól, mire nagyot hőkölve esett majdnem hátra, kezében az üres bakanccsal.
Guram értetlenül bámult a lábbelire, majd néhány pillanat alatt helyre álltak benne a történés mozaikdarabkái, s épp maradt ideje hozzávágni a bakancsot a sarok homályából előbukkanó, fegyvert markoló kézhez.
- Ne ijesztgess kölyök, még összekaszabollak!
Flam ködös tekintettel követte a fal tövében landoló pisztolyt és a bakancsot, meglátta a nagydarab sindri kopasz, vigyorgó fejét, erre ő is elvigyorogta magát, majd a súlyos vasgolyóvá sűrűsödő fájdalom és kimerültség lerántották az eszméletlenség mély gödrébe.
- Jól van - paskolta meg Guram elégedetten a fiú elernyedő kezét -, most már itt vagyok.
Félrehajtotta Flamról az elf álcaköpenyt, melyet minden bizonnyal az ölében szorongatott idegen zsákból szedhetett elő, gyorsan megvizsgálta a sebeit, rögtönzött nyomókötéseket rakott a rizikósabb helyekre, majd beadott neki egy kis fájdalomcsillapító és nyugtató keveréket.
- Tökös legény vagy, az biztos - fújt nagyot a sindri -, de ha nem jutunk el hamar egy bázisra, véged.
Guram már azon volt, hogy tüzetesen átvizsgálja az orvlövész elf zsákját, hátha talál valami hasznos gyógyszert Flamnak, ezeknél a hegyesfülűeknél sosem lehet tudni, mikor váratlanul törmelék roppant a háta mögött.
Picsába! Hogy tudott ilyen közel jönni? - lobbantak fel fejében a dühödt gondolatok, melyeket azonban hurrikánként söpört ki tudatából az ösztön.
Guggolásból, puskatussal előre rontott neki a nyíláson belépő alaknak. Nem akarta használni fegyverét ebben a kis térben, és azt akarta, hogy a másik se használhassa. Az ájult Flam itt volt pár lépésre a háta mögött, egy eltévedt golyó helyett gondoskodás és nyugágy járt neki.
Az árnyék meglepődve ugrott hátra a sötétből kirobbanó magas sindritől, de aztán különös könnyedséggel kezdte hárítani fegyverével Guram támadásait. Gyorsabbnak bizonyult nála, ezt kellemetlen morgással ismerte be a sindir, de ha az ellenfél kiiktatása lett volna az elsődleges cél, eleve máshogy támadt volna, esélyt sem hagyva a másiknak. Most az volt a legfontosabb, hogy a tűzfegyverek kikerüljenek a szobából.
Váratlan körív a mozdulat vonalában, és a kérlelhetetlenül egymásba gabalyodott fegyverek egy erőteljes rántástól már repültek is ki a nyíláson.
Az árnyalak testtarása egy pillanatra ismét meglepődésről árulkodott, Guramból elégedett hörgés tört fel erre, de aztán rajta volt a csodálkozás sora, ahogy a másik közönyösen megvonta a vállát, majd egy furcsa, rogyasztott állást vett fel, egyik karját srégen az ég felé, másikat oldalt a föld felé tartva, mint egy háborús istenség, mindkét markában rövid, egyenes pengével.
Guram számított arra, hogy ellenfele még próbálkozik valamivel, de hogy egy pengeforgatóval kerül szembe, teljesen váratlanul érte. Már vagy hat éve nem találkozott olyannal, aki mesterien űzte volna ezt az ősi művészetet.
- Ez az! - fakadt ki belőle az elégedett kiáltás. Végre egy igazi küzdelem, egy az egy ellen, szemtől szembe, nem ez a szüntelen, értelmetlen, kiábrándító "távolról lövöldözés egymásra"!
Guram a háta mögé nyúlt, és előrántotta a félhold alakú pengéit, melyeknek középen volt a markolata, egyedi, utánozhatatlan, csak a sindri házakban elsajátítható technikákat kínálva tapasztalt gazdájának.
Heves küzdelem kezdődött, szikrázó pengeváltások rajzoltak fénycsíkokat a homályba, ruganyos félrehajlások, széles körmozdulatok, villanásnyi szúrások halvány árnyjátékát vetették falra az apró lángok, zihálás, szisszenés és törmelékropogás zavarta fel rendszeresen a halott város átokszülte csendjét.
Guram fogcsikorgatva állapította meg, hogy ebben a szerfelett hajlékony mozgású, izzó szemű, szikár alakban méltó ellenfélre talált, és minden tudását össze kell szednie, ha győztesként akar kijutni a halálos pengetáncból. Egyre gyorsabb mozdulatokkal támadta ellenfelét, csak látszatra adva meg a hatékonysághoz szükséges erőt, hogy a pengeváltásokra fókuszálja a másik figyelmét, miközben jobb lábát megvetette a megfelelő ponton.
Hirtelen kivezette pengéit a látószögből, a másik ösztönösen követte az ívet, onnan várva a támadást, de Guram ehelyett villámgyorsan elrugaszkodott, és vállal előre felöklelte a másikat.
A fal könnyed roppanással adta meg magát a váratlan nyomásnak, a szikár test szinte keresztülrepült rajta, ki a romos szoba közepére. A sindri nagyokat lihegve, de elégedetten lépett át az új nyíláson, s széttárt pengékkel felkészült, hogy megadja a kegyelemdöfést. Félúton azonban megtorpant.
Ebben a szobában már több fényt biztosítottak a lángok, így jobban meg tudta nézni magának a földön heverő alakot. Kibomlott hosszú, barna haj, finom arcvonások, dühtől parázsló zöld szem.
Egy nő?- döbbent le Guram - Hát innen ez a fura, lágy pengestílus…
A másik kihasználta átmeneti figyelmetlenségét, és oldalra fordulva kirúgta az ingatag törmelékre támaszkodó lábát. A sindri nagyot nyekkenve terült el a földön, az összefutó színeket és formákat látó szeme csak lassan tisztult ki, épp időben, hogy kivegye a nő alakját, ahogy föléje magasodik, haja alól hegyes fül villan elő - Egy rohadt elf!? -, s a kezében könnyedén tartott pengék elkezdik végzetes útjukat a teste felé…
- Mira, állj le! - vágta el hirtelen a halál vonalát egy mély, parancsoláshoz szokott hang.
A nő értetlenül nézett az ajtó felé. Guramnak se kellett több, ösztöne azonnal kirántotta a dermedtségből, hátrabukfencezett, egyenesen a szabadon heverő fegyveréhez, és már a markolatot szorította, mikor Jamal erőteljes hangja ostorcsapásként érte.
- Guram, ne! Velünk vannak!
Na ez már végleg kiakasztotta a sindrit, erőtlenül lerogyott a seggére, és bamba szemekkel meredt az ajtóban álló Jamalra, meg az idegen férfira mellette. - Mi van? Egy elf a szövetségesünk!?
- Fél elf, te tuskó! - rúgott hozzá a nő egy törmelékdarabot, és a másik férfi intésére kelletlenül visszarakta tokjába a késeit.
- Hát, azt hiszem, lesz mit megmagyaráznod, Jamal. - tápászkodott fel Guram lomhán, továbbra is gyanakvó szemekkel mustrálva a nőt, aki közben szóváltásba bonyolódott a parancsnokával, néha dühösen kipillantva rá.
- Arra is sort kerítünk - csapkodta meg a vállát Jamal elégedetten -, de most azt mond, mi van Flammal?
- Ott van a másik szobában - mutatott a sindri a beomlott fal felé. - Sürgős orvosi ellátásra van szüksége.
Jamal elindult megnézni magának a sebesült fiút, Guram pedig csípőre tett kezekkel, összeszűkült szemel figyelte az idegen nőt továbbra is, miközben furcsa, ellentmondásos érzések kavarogtak benne, köztük néhány olyannal, amellyel már nagyon rég nem kellett szembesülnie. Mi van veled öregfiú - kérdezte magától fejcsóválva -,csak nem megszédültél…?

_________________________
Gondolkodom, tehát ráérek.

szo, 2013-07-06 22:14 A nagy fehér farkas

Zak volt a legtitokzatosabb ember akit Mira ismert. A férfi barna szemeiből olyan nyugalom áradt ami még a vad féltünde lányt is másodpercek alatt képes volt lenyugtatni.
De nem hiába lett ő a csapat vezetője. Taktikai döntései néha olyan meglepőek voltak ,hogy Mira a mai napig se értett semmit belőlük. Aztán ott volt a csapat többi tagja Zo'ooran a manó. A kis alig ötven centis lény kitűnő felderítő volt azon kívül, hogy érzékelni tudta a mágikus csapdákat még értett a gondolat olvasáshoz és közvetítéshez 30 méteren belül így a csapat zajtalanul komunikálhatott. A csapat tűzszerésze Grog volt a vérfarkas aki sosem akarta elárulni hogyan kapta a betegséget. Aztán pedig ott volt Talgilgalad a perzsekény. Hatalmas kétméter magas hüllőszerű perzsekények általában a nehézfegyvereket hivatottak cipelni. Ez a faj a legendák szerinti sárkányoktól számította magát és igen ritka volt a Terra felszínén. Akárcsak a többiek a csapatban. Mindenki valami majdnem kihalt fajtól származott aminek az élőhelye elpusztult a háború során aki kivéve Zaket. Végül ott volt ő. Mira a féltünde lány aki kisgyermekkorától katonának tanult és kitűnően bánt a kardal. Tünde létére közelharci repeszes fegyverekre specializálódott. Miután befejezte a helyzet jelentést. Leült egy rég formáját vesztett tárgyra. Gondolta megtisztítja a fegyverét mielőtt az harcra kerül a sor. Ekkor esett le neki a tantusz. A fegyvere kirepült az ablakon mikor a sindrivel küzdött. Dühödten a homlokára csapott.
- Zak ki fog nyírni! -mondta-Hiába féltünde vagy és nem a leggyorsabb az észjárásod. Talgil milyen fegyverünk van még tartalékban?
- Már, megint tönkre tettél egyet te féltünde boszorkány? Nesze itt egy D6 orkeye és két tár. De vigyázz rá! Ez mindenünk ami tartalékba maradt. - közben belépett Zak.
- Beszéltem a másik csapat vezetőjével. Van egy sújos sebesültjük. De nem tudnak visszafordulni mert nincs hova. A bázisukon nemrég rajtaütöttek és nekik meg kellett lépniük. Ha a sérültet ellátjuk medi-géllel akkor két három napon belül felgyógyul és a két csapat egyesülve jut el a célponthoz.
- A célról jut eszembe - szólt közbe Grog a maga reszelős hangján - elárulod végre hova megyünk? Már elértük a kordinátákat mostmár megnézhetjük a parancsot.
- Igen épp készültem ...
- Jaaaaaaaaj -szólt közbe egy vékony hang. Zo'ouran felemelkedett a levegőbe és közben a fejét fogta. - Nagyon sokan vannak ez legalább harminc elme! Tündék energiapáncélokban érzem ahogy elmossa az agyukat a sok beültetés. Jaj szegény gondolataim! - Tanácstalanul összenéztünk. Majd miután mindenki felocsúdott egyszerre nyögtük ki a helyes megoldást:
- Futás!