Ők ketten (pályázat)

Ők, ketten

Benne voltak a baj sűrűjében. Ők ketten, Groshattal. Az ork mindig is könnyen keveredett bajba, és aztán ő beszélte ki belőle. Ahhoz mindig is értett. Emlékszik, Groshat nagyon bumfordi kölyök volt, még a fajtájához képest is tenyeres-talpas és esetlen. Minden növendék örömét lelte a kínzásában. Talán, mert végre akadt egy tőlük is nyomorultabb pária a klán és a város színe előtt, s ettől jobban érezték magukat, vagy csak mert az orkokkal így szokás bánni. Akárhogy is, ő szánta, - eleget kapott a képébe az erősebbektől maga is ahhoz, hogy tudja, mit jelent utolsónak lenni a rangsorban. Most örült, hogy más játékszert találtak, és eszébe sem jutott, hogy el is szórakozhatna vele. Másfelől az igaz, hogy Groshat már akkor többet nyomot jó pár fonttal nála, amikor a fegyvermester, az istenek tudják honnan, hazahozta. Az ork négy-ötéves forma lehetett, jómaga pedig a tizedik nyarát látta abban az esztendőben.
A Teremtő Baar szokatlanul kevés anyagot gyúrt a testébe. Akkoriban bántotta, és sok hátrányát látta, de már megbékélt vele, - ha nyers erő kell, ott van Groshat, de egy jó orrgyilkos ettől kicsit több. Hány csapdából surrant ki, amiben mások, nem is a legrosszabbak, otthagyták a fogukat. Ez a behemót sem hordaná már az irháját, ha nem ő kerül mellé, pedig egyébként olyan ösztönök lappanganak az ork zsigereiben, mint egy farkaséban. Talán épp ezért akaszkodott őrá. Mire észbekapott, le sem tudta magáról vakarni. Na igen, az egyetlen kétlábú volt közel, s távol, akitől nem kellett tartania a kölyöknek. Ő meg onnantól, tetszet vagy sem, újra a pofonok útjába került miatta. Túl sok verésben osztoztak ők ketten!
Aztán eltelt négy év, és az ork akkorára nőtt, hogy a növendékek között már nem akadt ellenfele. A pusztakezes gyakorlatokat a legerősebb férfiakkal végezete a klánban. A fegyvermester feltételezése a képességeiről beigazolódott, ám ha lehet, most még jobban rühellte mindenki, mint eddig. De elkerülték, mert egyetlen legyintése is csontokat zúzott. Akkoriban kezdte megkedvelni az Agyarast. Persze, így csak ő nevezhette, mástól nem tűrte el.
A klán az első éles munkáik után fogadta el őket teljesen. Hatékony párosnak bizonyultak ők ketten. Akadt néhány igen emlékezetes megbízásuk, mint azok a királyi ágyasok a délvidéken. A szigetvilágban őrizték őket, de hogy pontosan hol, azt a megbízó sem tudta, akinek felséges személye azóta megkaparintotta a trónust. Valóságos hajóhad ellenőrizte a vizeket, kis híján már a keresésbe belepusztultak. És a sziget! Egy úszó csapdamonstrum. Máig sem tudja, hogy a kívülről jövők ellen, vagy a belső szökevények miatt építették.
Aztán ott volt az a kalmárfejedelem, akit saját démon védett. Hát arra nem szívesen emlékszik. Vagy az a rivális klánvezér, akinek az árnyékszékét mérgezték meg arahanával. Pár perc alatt az összes vére a mocsokba ürült. Azzal tekintélyt szereztek. Még a komor fegyvermester sem tagadott meg tőlük két hétig semmi kényelmet.
Ki hitte volna, hogy pont egy ilyen senki vajákos fog ki rajtuk! Persze, utálta a mágiahasználókat, jó oka volt rá, de nem egyet küldtek már az istenek elé. Ha elég gyors, és váratlan támadás érte őket, a bűbájos férgek sem tehettek többet, mint bárki emberfia. Kimúltak szép engedelmesen. De ez! Még csak nem is látták, mióta behatoltak a házába, ha egyáltalán a házában vannak még. Rosszul mérték fel a klán szaglászai a fickó képességeit. A hétköznapi sarlatán álcája mögött valami mágus, a kilétét titkoló boszorkány fejedelem lapult. Átok, hogy éppen ők ketten kapták ezt a munkát!
Minden a füves kamrában romlott el. Amikor az a fa bőségbálvány váratlanul megmozdult, és nekik ugrott. Groshat, ez a nagy tuskó majd becsinált, úgy fél a mágiától. Gevonban egyszer puszta kézzel intézett el egy barlangi oroszlánt, amikor azokat az árulókat hajszolták, de egy vízi hullától máris borzolódik a szőr a nyakán, hátha élőhalott. A bálványt is ordítva ütlegelte a szárítópaddal, ő meg kénytelen volt felhasználni a mágiatörő tekercset, amit a klán rúnamesterétől kaptak végső esetre, mielőtt leleplezi őket ez a meggondolatlan, hangoskodó barom.
A következő percben már itt eszméltek. Hiba volt mágiát használni, mielőtt meggyőződtek volna róla, hogy biztonságos-e. A védőmágia rögtön ide teleportálta őket. Nehéz lenne megmondani, hol is vannak tulajdonképpen. Azt mondaná, barlangrendszer, mert épp úgy fest, de szinte tudatos agyafúrtsággal tekereg, mint valami átkozott útvesztő. Mindenesetre csapdák nincsenek, vagy legalábbis eddig nem találkoztak vele. Szerencse! A vaksötét ellen még a tapasztalat sem használ. Az Agyaras, aki úgy lát az éjszakában, mint a macska, most ő is a szaglására meg azokra a híres ösztöneire szorult. Úgy botladoznak, egymásba kapaszkodva, mint a vásári komédiák vakjai.
Már napok óta lehetnek itt, - elvesztette az időérzékét az átkozott sötét miatt.
Egy ideje minden valószínűtlennek tűnik. Hogy a mindent belengő miazma, vagy az éhség teszi ezt vele, nem tudja, de úgy érzi, lassan köd ül az agyára. A falak nedvesek, s akad, ahol patakokban szivárog a víz, – keserű, szinte ihatatlan. Szinte, mindenesetre nem a szomjúság fog végezni velük. Az ork úgy vedeli, mint aki sosem jutott jobbhoz. Igénytelen félállat, kicsit sem tűnik megviseltnek. Ő már rég elpatkol, amikor ez még mindig értetlenül szaglász a sötétben. Bosszantó gondolat!
Fény. Végre fény! A kijutás reménye. Bármilyen bizonytalan és derengő is, legszívesebben ordítva rohanna felé. De az ork csak szaglászik és fülel. A pofáján nyílván ostoba és gyanakvó kifejezés ül. Ezt szerencsére rejti a sötét, így nem kell beleöklöznie. Felőrlődtek az idegei, nem viselik el a bizonytalanságot és a tétovázást. Ám mégis, óvatosnak kell lenni, ha életben akar kijutni ebből a pokolból.
A fény egyre erősebb, de a zöldes derengéséből nem veszít. Valami mozdul! Talán csak a káprázat játszik vele. Az ork felhorkan, és ő érzi, hogy görcsbe ugrik a gyomra. Bal felől mozdul! Csak érzi, nem látja, de az Agyaras igen, - hallja, ahogy csisszan a meztelen acél. Az ő kezében is ott a gyilok. Most! Az ork hörögve támad, mint egy harci eb, ő vakon döf. Valami puhát, elevent ér a penge! Őrjöngve üti-vágja tovább. Aztán a combjába fájdalom csap, mintha parazsat nyomnának a húsába, és szétszalad az ereiben…
Nehezen eszmél. A combja maga a lüktető kín, körötte nyirok, és különös bűz. A szemét kérges váladék zárja, kitörli és körülnéz. Zöld fény. A falak sugározzák, vagy inkább az a gyapjas penész, ami vastagon lepi. Jókora barlangteremben vannak. Igen, az Agyaras is itt kuporog, alig karnyújtásnyira, és valamit zabál. Bármi is támadta meg őket, az ork beleiben végzi. Az mindennel elbír. Nagyon éhes maga is, és kába…
Másodjára az ork ébreszti. Nedves ronggyal törölgeti az ajkait, és amint észreveszi, hogy eszére tért, vékony hús csíkokat erőltet a fogai közé. Rágós, édeskés cafatok. Valahogy másnak képzelte egy ázalag barlangi rém húsának az ízét.
A kín nem tágít. Mértékre szaggat a combjában. Míg görcsösen rág, lassan odacsúsztatja a kezét. A combtövén a saját övébe akad az ujja, – szorító kötés - és alatta, alatta semmi! Kis híján visszaájul. Groshat odakap, hogy lefogja a matató kezet, de már elkésett. Hát ezt zabálta a mocsok félállat! …És zabáltatja vele is!!!
A saját tőrét ragadja meg az orknak, azt vágja a mellkasába. Az értetlenül, a képére fagyott döbbenettel hanyatlik rá az ő roncs testére. Egészen betemeti a hatalmas hulla.
- Mit tettél, te átkozott, megöltél mindkettőnket.
Nincs vád a hangjában. Már nem érez haragot, csak végtelen magányt.

3.4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.4 (5 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2005-11-21 11:09 Blade

Blade képe

Kellőképpen rövid, jól megfogalmazott, könnyen olvasható és érthető írás, de vannak hibái.

Mivel pályázati anyag, vártam az ember és az ork barátságának kifejtését, de valahogy úgy éreztem, nem barátok, hanem "munka"társak, akik csak egymás mellett hajtják végre a rájuk bízott dolgokat, és kész...az ember tulajdonképpen megvetette az orkot, állatnak véli, az ork véleményét pedig nem is tudtuk meg, hiszen csak egyik oldalról van bemutatva a viszony.

A végén nem hangsúlyoztad eléggé az éhséget, ami gyötri őket, csak a menekülési kényszerüket. Ezért fura volt a befejezés, váratlanul jött, hogy az ork nekiesik a bajtársának, az ismert okból.

Helyesírási hiba is van benne 1-2, de nem túl sok. ;)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

h, 2005-11-21 18:25 Styra

Styra képe

Ha ez nem a pályázatra érkezett volna, hanem önmagában, akkor négyest kap - a levonás azért, mert a vége tényleg nem eléggé kifejtett. Ám mivel a pályázati megkötéseknek tényleg nem mindenütt felelt meg (Blade már kifejtette), ezért 3 nekem is.
Egyébként jó történet, én is csak 2 elírást találtam benne - ahogy Blade mondaná, házi feladat megkeresni őket :) Az eleje felé vannak ennyit segítek.
__________________________________________________
Csillagból születtünk, s csillag leszünk újra
Ha életünk lángját egy széllökés elfújja.

cs, 2005-11-24 18:28 Tim Shaw (nem ellenőrzött)

Mint szintén pályázó, inkább csak ezt említem meg, ami a novella erőssége.
Jó az alapötlet, eredeti.
Gördülékeny a fogalmazásmód.
Nagy szókinccsel rendelkezel.
A megmérgezett árnyékszékkel pedig sikerült néhány vidám pillanatot szerezned. : D
Összességében tetszett. Gratulálok!

cs, 2005-12-01 22:35 Max

Max képe

Egyet értek az előttem szólók véleményével. Nekem úgy tünt mintha csak címszavakban lenne eldarálva az egyébbként jó alaptörténet.
________________________________________________________________
"És mi lesz, ha nem lesz több sárkány? Akkor felkopik az állad! És engem csak úgy megölsz passzióból?"
Draco

cs, 2006-01-05 20:41 Rem

Rem képe

Tömör, szűkszavű. Csak az egyikfél szemszögéből van bemutatva a történeta, ami még unalmasabbá teszi. Nekem nem tetszett.
______________________
Az öreg dobozoló sámán

szo, 2006-02-25 16:56 cserohati

_____________Egerszegi Sándor

Egy-két hiba azért a hozzászólásban, értékelésben is akad.

cserohati