Kötődés (Pályázat)

Kötődés (pályázat)

A hegyvidék fölött hidegen ragyogott az a néhány csillag, amelyet nem takartak el az őszi szél hátán vágtázó, tépett felhőfoszlányok. A sápadt telihold is csak néha-néha bukkant elő a tintaszínű gomolyagok alól. Ilyenkor ezüstös fényt szórt a hegységen átvezető hágó keskeny sziklapárkányán tábort vert utazókra.
A néhány lépésnyi sziklaterasz egyik oldalán éjbevesző fal magasodott, a másik oldalán pedig feneketlen szakadék tátongott. A csöppnyi tábor közepén száraz rőzséből rakott tűz ropogott, mely köré három alak húzódott.
A kezét a tűz fölött melengető harcost Khildornak hívták. Ember volt, fajtájából a legtermetesebbek közé tartozott. Arcába hulló, lenszínű fürtjei, szőke bajusza és szakálla elárulta, hogy valamelyik északi nép gyermeke. Merengve bámulta az előtte heverő mozdulatlan alakot. Nézte a rövid tunika alól elővillanó izmos, ruganyos zöldes árnyalatú karokat és combokat. Arra gondolt, hogy ezt az oggun nőt egyedül nem lett volna képes ártalmatlanná tenni.
A lángokon keresztül a férfit figyelő, Dina nevű ork nő szintén harcos volt. Borzas, fekete üstöke és durván szögletes vonásai ellenére a csinosabb ork nőstények közé tartozott. Látszólag mélán piszkálgatta egy ággal a tüzet, valójában azonban Khildort figyelte titkon. Olyan érzés kerítette hatalmába, amelyet mindeddig még nem élt át. Mintha valami szörnyeteg vagy démon lapult volna az elméje egyik sötét zugában az alkalmat várva, hogy Dinát teljesen a hatalmába kerítse. Az ork harcosnő még jól leplezte a benne fortyogó egyre erősebb dühöt.
A tűz mellett lévő harmadik alak megkötözve feküdt a lángok fénykörének a szélén. Öntudatlan volt a beleerőszakolt bódító folyadéktól. Néha meg-megrándult, vagy felnyögött álmában. Oggun nő volt, kalandozó. A hegyi gnómok királyának kémkedett, annak lázadó nemesei ellen. Az oggun aggasztó hírek birtokába jutott, azokkal igyekezett a gnóm fővárosba. A két jó barátot – az embert és az ork nőt – pedig az árulók küldték a kalandozó nyomába.
A nagytermetű harcos gondolatai egyre az oggun nő körül jártak.
„Belevaló nősténynek látszik, ismeri a mágiát, s a kardforgatáshoz is jól ért – símította végig a bal karján lüktető vágást. Bevehetnénk társnak. Hárman jó kis csapatot alkotnánk. Dina vajon mit szólna hozzá, ha elmondanám neki ezt az ötletemet?” – kérdezte magától, miközben az ork nőre pillantott.
Ők ketten már régóta összetartoztak. Barátok voltak. Gyerekkorukat észak egyik poros kisvárosában töltötték. Egy kolostor lépcsőjén találtak rájuk az ott élő szerzetesek. Nem töltötték még be a tizedik tavaszt sem, mikor onnét megszöktek. Együtt nőttek fel, szülők nélkül. Sötét, bűzlő sikátorokban, a csillagos ég alatt hajtották álomra fejüket télen, nyáron. Csavarogtak, koldultak és loptak, hogy ne haljanak éhen. Később, ahogyan cseperedtek, már csaltak és raboltak is. Hamar égni kezdett a lábuk alatt a talaj, s fiatalon a kalandok felé vezető ösvényre léptek.
Fegyvert szereztek, jártukban-keltükben kitanulták a kardforgatás művészetét, s hamarosan mindketten a legjobb harcosok közé tartoztak. Nagyurak, királyok keresték fel őket szolgálataikért. Néha zsoldosnak álltak, máskor bérgyilkosként, fejvadászként dolgoztak. Jól éltek, soha nem volt gondjuk szállásra, élelemre. Egy-egy küldetés után közösen dorbézolták el a kapott jutalmat, vagy bért. Ez az útjuk is nagy haszonnal kecsegtetett. A gnóm lázadók vezére gazdag úr hírében állott.
„Ha a zöld bőrű nőstényt is bevennénk a csapatba, akkor a jutalom ugyan elúszna, de ki tudja, hogy mire lehetnénk képesek mi, hárman?” – tanakodott még mindig magában Khildor.
Az oggunt figyelte, aki egy pillanatra mintha magához tért volna a mákonyos álomból. A nő felsóhajtott, s mocorogni kezdett. Kinyitotta a szemét és kábán Khildorra nézett, majd újra az öntudatlanságba süllyedt.
A szőke óriás felsóhajtott, majd zavartan félrepillantott. Tekintete Dináéval találkozott.
- Te, Dina! Mit szólnál hozzá, ha nem vinnénk a foglyot a lázadók elé? Bevehetnénk a csapatba.
- Nem! – vakkantotta oda az ork. – Nem ebben állapodtunk meg a megbízókkal. Visszavisszük. De lehet, hogy megöljük, úgyis csak a baj van vele – tette még hozzá, mintegy mellékesen, s lesunyt pillái alól figyelte szúrós, fekete szemeivel Khildort.
- Ne! A nőre szükségünk lehet.
- Ugyan mi szükségünk lehet rá? – kérdezte Dina megvetően.
- Ő bír a mágiával, ki tudja, hogy mire lehet használni – győzködte Khildor a társát.
- Hosszú évek óta megvagyunk ketten, sőt semmiféle varázslatra sem volt soha szükségünk. Vigyük vissza őket a gnómoknak, markoljuk fel a jutalmat, aztán álljunk tovább!
- De...
- Semmi de! – kiáltotta az ork nő. – A zöld nőcire fáj a fogad, igaz?
- Ugyan! Hagyj már! Igen, tetszik! Na és? – vágott vissza Khildor. – Elegem van már abból, hogy úgy viselkedsz, mintha az anyám lennél! Minden nőt elmarsz mellőlem.
- Khildor! Csak jót akarok – visszakozott Dina. – Mondd, miért nem vagyok jó neked? Miért nem veszed észre, hogy én is nő vagyok?
- Á, szóval megint erről fúj a szél! – lendült támadásba a férfi. – Mondtam már, hogy ne kezdd ezt! A barátom vagy, de semmi több! Kedvellek, de nem úgy. Értsd meg végre! Az oggun társnak kell! A társunknak! Jól harcol, és a mágiában való jártassága a hasznunkra válhat. Mi mindenre lehetnénk mi hárman képesek!
Khildor álmodozó tekintettel ismét az összekötözött fogoly felé meredt.
Dina keze ökölbe szorult. Jól látta, hogy társa az oggun nőt nézi hosszú ideje.
„Az oggun tetszik neki, ez biztos. Kigúvad a szeme, annyira figyeli. Nem veszi észre, hogy egyáltalán nem is illenek össze. Igazából csak én tudom, hogy mire van Khildornak szüksége.”
- Ó, Khildor, minden gondolatodat ismerem, én tudom, hogy milyen társ hiányzik neked, milyen nőre van szükséged. Tőlem mindent megkapnál!
A harcos kezdte magát kényelmetlenül érezni. Egyszer már beszéltek Dinával erről a dologról, de Khildor világosan az ork nőstény tudtára adta, hogy ő csak a barátjának tekinti. Már akkor is nehezére esett ezt a szemébe mondania a nőnek, most újra vissza kell utasítania azt az embert, akit a legjobban szeretett. Nem volt kedve ehhez a vitához. Érezte, hogy a barátságuk mindeddig erős köteléke napról-napra vékonyodik. Szinte eggyé vált a lelkük az együtt töltött hosszú esztendők során, ez jó érzés volt, ám Dina egyre erősödő vonzalma nyugtalansággal töltötte el.
- Dina! Nem akarok erről vitatkozni! Egyszer már elmondtam neked, hogy te vagy a legjobb barátom, de nem vágyom belőled többre. Most beszéljük meg, mint jó barátok, hogy mihez kezdhetnénk, ha az oggunt magunk közé vennénk társnak!
A kalandozó fogvatartói egyre jobban belemelegedtek a vitába. Khildor mindenáron társulni szeretett volna a zöld bőrű nővel, míg Dina szinte már őrjöngött haragjában. Agyának rejtekéből előbújt az eddig ott lapuló zöld szemű szörny. Az ork harcosnő felpattant ültéből, övéből tőrt rántott elő, s egy ugrással az oggun mögött termett.
A hajánál fogva rántotta fel maga elé az öntudatlan oggun kalandozót, a fegyvert pedig a torkának szegezte:
- Mi ketten vagyunk egy csapat. Nem kell semmilyen társ! Megölöm ezt a szukát, ha te nem vagy rá képes, Khildor.
- Ne tedd! Lásd be, hogy jól járnánk mindannyian, ha mellénk szegődne! A féltékenység beszél belőled, higgadj le!
- Féltékenység? Haha! Gyűlöllek! Érted? Khildor, te nagydarab barom! Gyűlöllek! Tudom jól, mit akarsz! Összefekszel ezzel a zöld ribanccal, aztán szövetkeztek ellenem...
- Ugyan, Dina! Álljál már le! – próbálta megnyugtatni Khildor a társát. – Tedd el a fegyvert, azt a szerencsétlent meg engedd el!
- Megölöm! – üvöltötte az ork harcosnő, a borotvaéles pengét az oggun nyakához feszítve.
Khildor óriás termetét meghazudtoló fürgeséggel pattant fel a tűz mellől. Társa csuklójába rúgott, így a tőr kirepült annak kezéből. Dina a földre lökte az ernyedt foglyot, és fegyver nélkül támadt a férfire.
A termetes harcos először csak lefogni és megnyugtatni igyekezett az orkot, de hamar belátta, hogy védekeznie kell, mert társa szinte eszét vesztve tört az életére. Dina foggal, körömmel, ököllel ostromolta Khildort. A vad dulakodásban belehemperedtek a tűzbe, amitől ezernyi szikra pattant az éjszakai ég felé. Dina hátán meggyulladt a vászoning, mire elengedte ellenfelét és sikoltozva hempergett a porban, hogy eloltsa a lángokat. Khildor a vizestömlő után kapott, és azzal locsolta az ork ruháját, míg ki nem hunytak a lángok.
Dina pihegve hevert a földön, orrából vékony patakban csurgott a vér. Khildor felrepedt szájszélét tapogatta, miközben lábával összébb kotorta a szétrúgott parazsat. Az életre kapó, ágaskodó lángokra dobott egy nyaláb száraz rőzsét, majd az ork nő felé fordult.
- Gyere! Beszéljük meg higgadtan – nyújtotta a kezét Dina felé.
Az ork harcosnő nem hagyta magát felhúzni a földről. Khildor segíteni próbált, ám ekkor Dina könyékkel erőteljesen gyomron vágta:
- Hagyj! Te szemét! – morogta.
A férfit meglepetésszerűen érte a támadás. Hátratántorodott, de lába alól kicsúszott a talaj. A szakadék szélén imbolygott. Kétségbeesetten hadonászott a karjaival, hogy visszanyerje az egyensúlyát.
Az ork harcosnő agyán végigfutott a gondolat, hogy elveszítheti társát, azt az embert, akivel évek hosszú során együtt volt jóban, rosszban. Ijedten nyúlt Khildor után, de csak az övén lógó egyik tarsolyt tudta elkapni. Rántott egyet rajta, de a vékony bőrszíj elpattant. Dina Khildor lába után kapott, de a nagydarab harcost így sem tudta megtartani.
A férfi fejjel lefelé lógott, érezte, hogy társát is magával húzza. Jobb kezével kétségbeesetten felnyúlt még, s Dinával összekulcsolódott a kezük. Khildor állát mellére feszítve nézett fel a sziklaperemre, ahol most megjelent barátja rémült arca. Dina hason csúszva, társa kezét és bokáját szorítva ért a szakadék szélére, ahol átbillent ő is az éles peremen. Hang nélkül hullottak a sötét feneketlenségbe kőtörmeléket és port sodorva magukkal.
A kavicsok koppanása kis ideig visszhangzott még a mélyből, majd az is elhalt, csak a táncoló lángvirágok játékos pattogása, és az éjszakai szél halk dudorászása hallatszott.

4.25
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.3 (4 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2005-12-21 12:52 Blade

Blade képe

Jó kis írás, főleg a befejezés tetszett. Hibát sem találtam, de lehet, hogy élesebb szemű kolegák fognak :)

Ami nem tetszett, az az, hogy inkább a férfi-nő ellentét kap hangsúlyt a novellában, és nem az ember-ork szembenállás. Ezt a jelenetsort 3 ember vagy 3 ork is végigjátszhatná, ugyanaz lenne a hatás.

Ezért csak 4 pont.

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

sze, 2005-12-21 13:14 Eternaldeath

Köszönöm az értékelést! Köszönöm a meghosszabbított határidőt is! :-)
Én a férfi-nő közötti barátság dilemmáját igyekeztem megragadni.
Pontosabban azt, hogy mennyire ingatag lábakon áll az ilyen jellegű kötődés.
A pályázat kiírásban az állt, hogy "egy ember és egy ork, akik valamiért együtt nőttek fel, barátok, de most bizonyos okok miatt szembe kell nézniük egymással".
A szembefordulást én ilyeténképpen értelmeztem, nem úgy, hogy azért forduljanak egymással szembe, mert az egyik ork, a másik pedig ember.
Kellemes ünnepeket kívánok a karcolat.hu olvasóinak és karcolóinak! :-)
Eternaldeath

szo, 2005-12-24 00:27 Ritus

Ritus képe

Nekem is tetszett a novid, érdekessé tette az ember-ork kapcsolatát a nemük különbözősége. :)
(Mondjuk Blade-nek igaza van, ez a történet éppúgy megtörténhetne 3 emberrel is.)
Gratulálok, írj még sok ilyen jó kis novit! ;)
_________________________________
"Szólj, gondolj, tégy jót,
s minden szó, gondolat, tett
tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád!"
(Vörösmarty)

cs, 2006-01-05 20:26 Rem

Rem képe

Remek a fogalmazás, szépen kúszik a gondolatmenet is az írásodban, ám ami igaz az igaz nem nagyon sok jel utal arra, hogy műben valami szerepet kapna Dina ork jelleme, szóval, ha nem lenne a pályázatok között a mű még nemis találnék benne ilyen kivetni valót. ;)
______________________
Az öreg dobozoló sámán

p, 2006-01-06 13:58 Styra

Styra képe

Előttem lévők kritikájához, sokat nem tudok hozzátenni, nekem is tetszett, de azért úgy látszik, élesebb szemem van mint Blade-nek :)

"Vigyük vissza őket a gnómoknak" - szerintem csak őt, nem? Bár lehet valami elkerülte a figyelmem...
__________________________________________________
Csillagból születtünk, s csillag leszünk újra
Ha életünk lángját egy széllökés elfújja.

k, 2006-01-10 11:01 Eternaldeath

Rem, értem, hogy mire gondolsz. Köszönöm az észrevételt! :-)
Styra! Nem a Te figyelmedet kerülte el valami, hanem az enyémet. Az az „őket”, az tényleg ott virít – elég csúnyán. A szemed viszont valóban élesebb, mint Blade mesternek :-)
Mindkettőtöknek köszönöm a hozzászólást!
Eternaldeath