A két barát (2. pályázat)

Lacika rányomta tenyerét a kerék gumijára. A kis jármű szinte abban a pillanatban megállt. Nagy levegőt vett, és “most, most ugye állok?” nyomta fel magát a tolókocsiban. Erőlködött, izzadtságcseppek gyöngyöztek homlokán. A templomra nézett, fel a magasban meredő hatalmas, rozsdásfekete vaskeresztre. Nem szólt egy szót sem, csak várt. Néhány perc múlva azonban kifáradt karjai nem tartották többé, visszazuhant az ülésre. Egy könnycsepp gördült le az arcán, fejét lehajtotta, lemondóan intett a kezével. “Mindegy, ma se történt csoda. Talán nem is fog.” Újra meghajtotta kis kocsiján a kereket, és tétován, ide-odakörözve a székesegyház bejárata előtti macskakövön, elgurult csendesen a padok irányába.

“Ez nem igazság … most miért kellett ezt tenni? Hát ugye félreléptem, és?! … Ádám is szemtelenkedett az Édenben, őszentsége mégis, a mai napig vele van, pátyolgatja, meg minden … ez nem igazság!” hallatszott valahonnan az épület mellől, a fűből. A hang irányába fordult, lassan arra terelte kis kocsiját is. Egy padon ülő, kezével gesztikuláló, sörösüvegét időnként meg-meghúzó középkorú férfi alakja tűnt fel előtte. “Most mit csináljak, mi?!” nézett a templom felé a férfi. “Ami megtörtént, megtörtént. De jóvátehetném, csak őkelme ki van borulva, és büntetni méltóztatik … Tessék visszavenni a Karba, és adni valakit őrizni!” emelte fel hangját az ismeretlen.

“Are you a policeman?(Maga rendőr?)” kérdezte rácsodálkozó, hatalmas szemekkel a kilenc éves kissrác. Már egészen szépen beszélt angolul, ugyanis édesanyjával két éve éltek Providence-ben, Rhode Island államban, az USA-ban, mivel Áron bácsi, aki a Brown University-n orvosprofesszor, azt ígérte, hogy ha kijönnek, akkor meggyógyítja, és mehet vissza focizni a Debreceni Vasutas ificsapatába, ahol csatár volt, csak egy összecsapásnál egy meccsen szétment a térde, aztán kapott valami fertőzést, és soha többé nem érezte egyik lábát sem. Vártak, hogy Áron bácsi valóban rendbehozza a dolgot, de ma már csak vizsgálatok vannak, többé senki nem beszél arról, hogy valaha járni fog. Azért ő nem adja fel, minden nap elkarikázik kis kocsijával a providence-i bazilikához a down town-ba, és reménykedik, hogy egyszer bekövetkezik a csoda. De az izzadáson, és a síráson kívül eddig még semmi nem történt.

“No!” válaszolta kurtán a heveskedő idegen.

“Akkor meg mi?” dünnyögött kíváncsian magában.

“Angyal,” jött a magyarázó válasz.

“De akkor miért nem a templomban tetszik lenni a falon, a többi angyallal, Gabriellel és a többiekkel?”

“Mert csak! … Mert ki lettem rúgva!” húzott egyet a söréből az idegen. Ekkor esett le Lacikának, hogy az ismeretlen magyarul beszél.

“Honnan tetszik tudni magyarul? Ez Amerika, itt mindenki …”

“Őrangyal vagyok, azaz csak voltam. Régebben vezető őrangyal Kínában, a Sanghaji körzetben. Csak ide lettem átvezényelve, aztán pedig elcsapva.” A férfi letette a padra az üveget, kezét kopott nadrágjába törölte. “Ifjabb Gábriel, vizsgázott, szakmásított őrangyal,” fogta meg Lacika tétován felényújtott, izzadó kezét. Megrázta, szemébenézett. “Gábriel fia vagyok. Minden nyelven beszélek, hát őrangyal vagyok, mondom, na.”

“Miért tetszik ennyit inni, ha ilyen hülyeségeket tetszik beszélni? Nem szégyen az, ha valaki otthontalan, vagy koldus. Miért kell ilyen hazugságokat mondani? Én nem szaladok el, ha meg tetszik mondani az igazat!” mondta fejét csóválva a kisfiú.

“Tegeződjünk, jó? Utoljára amerikai őrangyal voltam, megszoktam a tegeződést. Hívj nyugodtan kis Gabinak.”

“Jó kis Gabi, tegeződjünk.”

“Mert tudod, egy kicsit megjelentem, elmentem egy rock-koncertre, ide a Heartbreak Hotel-be, és ugye volt ott egy szép lány. Hát mit csináljak, végül is férfi vagyok, és ő meg nő, megtetszettünk egymásnak. Van ilyen. De Ákos, aki helyettesített, utánam jött, és pont akkor toppant be, mikor … mikor ugye csókolóztunk! … Hát istenem, mással is megesik, nem?!” nézett kérdően a kisfiúra.

“Hát igen, egyszer anyu is megcsókolt egy bácsit, aztán már csak arra emlékszem, hogy apu nem jött többé.”

“Ez az, pontosan ez az … mert az asszony … szóval az a helyzet, hogy nős vagyok,” sóhajtozott kis Gabi. Újra meghúzta a sörösüveget. “Az asszony pedig beszélt a Főnökkel …”

“Kivel?” kérdezett rá Lacika.

“Istennel, ő a Főnök fent, érted … aztán valahogy úgy adta elő, meg hisztizett is, hogy a végén egyszerűen ki lettem rúgva. Ennyi idő után, ekkora gyakorlattal! … Ezt azért nem érdemeltem volna!”

“De miért nem mégy be a templomba, és miért nem beszélsz a ‘Főnökkel’? Hátha meghallgat! Mert ő meghallgat mindenkit, úgy tudom!” Kis szünetet tartott. “Csak valahogy engem nem. Pedig mindennap eljövök hozzá, és a csodára várok.”

“Hja! Az nem úgy van kishaver! Ahhoz ajánlás kell! Az őrangyalodnak kell beadnia egy jól megfogalmazott kérvényt, amit aztán vagy elfogadnak fent, vagy nem. Ki az őrangyalod?” fordult kérdően Lacika felé a férfi.

“Én … izé … hogy mi, vagy ki?”

“Őrangyal, ki az őrangyalod? Mert sokan nem törődnek a pácienssel, csak lenyomni a műszakot, aztán haza, mikor alszik az alany. Tudom, rengeteg bajom volt ezekkel a pancserekkel! … És mi a hála?! Itt ülök az utcán, és sehol semmi! Ahhh!”

“Hát, nem is tudom, van nekem őrangyalom?” tűnődött a kisfiú.

“Mindenkinek van, mondom, csak a többség egyszerűen mechanikus, semmi kreativitás!” intett lemondóan a férfi.

“Na, akkor megyek is, mert anyuék most jönnek ki a templomból, nem akarom, hogy haragudjanak.”

A férfi a nőre, Lacika édesanyjára nézett, majd a kisfiúra. “Tudom már!” kapott homlokához. “Elemér, ő van beosztva hozzád.” Legyintett. “Az egy lustaság, nála hiába vársz csodára. Csak letudni a műszakot, aztán … “ hallotta maga mögül a zsörtölődő szavakat. Már nem is figyelt rájuk, odabújt anyjához, és élvezte a nő kedves ölelését.

“Ki volt az az alkoholista csavargó, akivel az előbb beszélgettél? Mondtam neked, nem szabad mindenkivel szóbaállni, mert sose lehet tudni!” fenyítette meg gyengéden az anyja. Könnyeit törölgetve arcáról elfordult, és hangtalanul zokogott.

“Ő kis Gabi, őrangyal, és ki lett rúgva. Nagyon szomorú, megvigasztaltam, illetve beszéltem vele egy kicsit, nem baj?”

“Őrangyal!” fújt szomorúan a nő. “Sörrel a kezében, a padon!”

Ezután beszálltak az autóba, Lacika bekerült a hátsó ülésre, és lassan elhajtottak az egyetem irányába. A kisfiú hátranézett, látta, hogy az őrangyalnak magát kiadó férfi integet feléje. Visszaintett. Tekintetük összeakadt. Pillanatokig úgy maradtak, majd egy magas épület eltakarta őket egymástól.

*

Másnap Lacika ismét elkarikázott a templomhoz. Ismét felnézett a keresztre, elképzelte, hogy jár, fut a többi gyerekkel, szemét behunyva felnyomta magát a tolókocsiban, és várt. Ismét izzadt, karjai kifáradtak, és néhány perc múlva visszahanyatlott az ülésre. Halkan, magábazuhanva zokogott. Percekig mozdulatlanul, fejét leejtve ült, majd felült, és körülnézett. Látta, hogy az épület sarkánál, a padon a tegnapi férfi integet, és lemondóan rázza a fejét. Fáradt mozdulatokkal újra odagurult hozzá, és bár anyukája megtiltotta, ismét szóbaelegyedett vele. “Szia kis Gabi,” mondta rekedten a sírástól.

“Mondom kishaver, az az Elemér egy lustaság. Fogadjunk, most is csak a karrieren jár az esze! Oda se figyel az egész csodavárásra. Én persze nem kellek! … De nem kell már ezeknek a szakember, és a megbízható munkaerő. Csak az ismeretség, a ki kinek kicsodája, érted!” legyintett a férfi. “Ahh, mindegy, mit tehetünk!”

A kisfiú levette lábáról az édesanyja által odahelyezett takarót, és egy műanyag zacskót húzott ki alóla. Átnyújtotta a férfinak. “Tessék, ezt neked hoztam. A tiéd. Vedd el, mondom a tiéd!” bíztatta a meglepődött, nagyon közel álló idegent. Az tétovázott egy kicsit, majd a zacskó után nyúlt. Kivett belőle egy üveget.

“Aszongya, hogy Kentukki Smút … hm … ez meg micsoda?” mustrálgatta a félliternyi folyadékot. Megrázta, füléhez helyezte, szagolgatta, megpróbált beleharapni.

“Nem úgy kell, hanem …” csavarta le róla a kupakot a kisfiú. “Láttam, ahogy Áron bácsi csinálja, tőle loptam, neki úgyis van egy csomó otthon a szekrényben,” mondta naivan.

“Csitt!”-szólt ilyedt arccal a gyerekre a férfi. “Még meghallják odabent, aztán tényleg mindennek lőttek! Csak halkan!” sutogta. “Mit is mondtál, mi van benne?”

“Kentucky Smooth whisky … állítólag nagyon jó, és jól csúszik!” suttogta bizalmasan a kisfiú. “Kóstold meg!”

A férfi azonnal a szájához kapta az üveget, hatalmasat húzott belőle, szemét becsukva huhogott, majd mosolyogva a kisfiúra nézett. “Ez nagyon baba anyag, kissrác … ahhh! … csúszik, mint részeg lélek a tejúton!” húzta meg újra az üveget. “Ugye a magamfajta, munkanélküli őrangyalnak is kell egy kis öröm. Ez az, ezt hívom én boldogságnak!” csettintett a nyelvével, és húzott újra egy mély, nagy adagot az italból.

“Szóval ízlik, Gabi?” kíváncsiskodott Lacika.

“Aha! … Ez édesapám nagyobb, mint a szenteltvíz!” szusszant egy nagyot. Hirtelen szája elé kapta a kezét. “A szenteltvíz a legjobb, ezt csak azért iszom, mert ugye … szomjas vagyok!” mondta fenhangon, a templom felé fordulva. “Tudod mi van, még meghallják, és Elemér meg megy, és beköp. Kinek hiányzik még több baj?!” suttogta bizalmasan, tenyerét oldalt, szája mellé emelve a férfi. “De azért kössz, rendes volt tőled, na!”

“Ma se történt semmi csoda, pedig annyira akarom … de látod, semmi. Anyu meg mindig csak sír, Áron bácsi se mosolyog már azt sem tudom mióta egy normálisat. Nem is tudom mit csináljak … nagyon kéne már valami csoda, vagy valami,” sóhajtozott Lacika.

“Hát ez az, nekem is pont az kéne. Mert mit csináljak én itt, testben megjelenve? A végzettségem itt a Földön nem érvényes. Ma is mentem munkát nézni, mondtam ki vagyok, mennyi sulit nyomtam le, de csak nevettek. Nekik kompjúterprogramozó, sofőr, mérnök, technikus kell, nem bukott őrangyal. De mit csináljak, ha én csak ehhez értek!” mondta keserves hangon a férfi. Odaült Lacikához a tolókocsiba, és magához húzta a kisfiút. Megsimogatta a fejét. Hirtelen ránézett. “Tudod mit, focizzunk!”
A kisfiú bambán nézett. Nem tudta mit akar az idegen. Az kikapott a pad melletti szemetesből egy hatalmas grapefruitot, odatette a kocsi kerekéhez, és várt.

“Mi, mit kell csinálni?” kérdezte értetlenkedve a gyerek.

“Rúgjad, te vagy a csatár, én a kapus!”
A kisfiú önfeledt mosollyal arcán kergette maga előtt a “labdát”. A férfi a pad előtt állt, Lacika kicsit ide-odamozgatta a kocsit a kezeivel, majd mikor a férfi elmozdult az egyik irányba, ő belőtte a labdát a kapuba.

“Egy null! Mi van csávó, kikapunk?” kiabálta önfeledt örömmel a morgó férfi arcába. Aztán ismét becsapta a férfit, újra gól. A férfi próbálta elrúgni a kisfiú elől a “labdát”, de vagy a pia, vagy a gyakorlatlansága miatt a kisfiú egymás után rúgta a gólokat kocsija kerekével. A kiabálásra és éktelen zsivalyra kijöttek néhányan a templomból. Pár perc múlva a kisfiú anyja is megjelent Áron bácsi oldalán. Hisztérikus sikolyok közepette szabadította meg Lacikát a fáradtan, barátilag ráboruló férfi öleléséből.
“Na, anyu! Csak fociztunk! Kilenc nullra győztem! … Na, ő a barátom, Gabi! Olyan jó volt vele játszani!” kapaszkodott a férfi kabátjának koszos ujjába.

“Jézus Máriám! Még szerencse, hogy idejében kiértem! Ki tudja, hogy mit tervezett veled ez az alak!” sikoltotta remegő ajkakkal az anyja. Gyűlölködő szemeket meresztett a láthatóan semmit nem értő, tétován álló férfira.

“Ő a barátom! Nagyon szeretem, ne bántsátok, ő kis Gabi, Gábriel arkangyal fia! Nagyon rendes!”

A nő szeme hirtelen a lopott whiskys üvegre tapadt. “Csak nem whiskyt loptál neki Áron bácsitól?! Nem szégyelled magad?!” Kikapta a férfi kezéből a félig ivott üveget, bevágta a szemetesbe, és Lacikát maga előtt tolva elvágtatott be a város felé.
A férfi morgott, láthatóan dúlt-fúlt magában, aztán belenyúlt a szemetesbe, kivette az üveget, lecsavarta a kupakot, és úgy ahogy volt, egyetlen húzásra megitta az egészet. Leült a padra, felnézett a templom tetején meredő betonkeresztre, és megadóan széttárta kezeit.

*

Lacika harmadnap is odakarikázott kis tolókocsijával a templom elé. Meleg volt, édesanyja csak egy vékony pólóinget húzott rá, így könnyedén, nagy hangulatban gurult be a térre. Megállt a szökőkút oldalán, és felnézett a mozdulatlan, súlyos kőkeresztre. Ismét elképzelte, hogy jár, ismét felnyomta magát, készen az indulásra, ha megmozdulnak a lábai. Néhány perc múlva azonban ismét visszazuhant a székébe, csendesen sírdogált, majd mély levegőt véve a templom oldalában levő pad felé fordította könnyes, őszinte tekintetét. Percekig meresztgette könnytől homályos szemeit, de hiába, senkit nem látott ülni a padon.
“Lehet, hogy visszakapta a munkáját, és ismét őrangyalként dolgozik Sanghajban?” tűnődött magában. “Jó neki! Örülök, hogy sikerült rendbejönnie … örülök, ha valaki boldog, és ő a barátom volt. Sok sikert neked Gabi!” mondta mosollyal az arcán, és indult a templom ajtaja felé. Gondolta, megvárja anyukáját, aki lehet, hogy most éppen őérte imádkozik bent ott, valahol a gyertyák csendes félhomályában.
“De nem! Ki tudja, lehet hogy Gabi csak elment valahova, valami dolga van, és később visszajön. Leteszem neki a bort a padra, ott biztos megtalálja, ha itt van még.” Visszafordult, kilemelte lábánál levő kis vászontáskájából a frissen elcsent üveg vörösbort, és másik kezével teljes erővel hajtotta kis járműve kerekeit. Odaért a padhoz. Csend, sehol senki. Szomorú arccal, nagyokat sóhajtva nézett körül, de ismét nem látott senkit. “Pedig úgy szerettem Gabit … és fociztunk is … de kár, hogy nem is üzent, vagy hagyott nekem valami levelet valahol!” szomorkodott. “De lehet, hogy mégis hagyott, hiszen olyan jó barátok lettünk!” Kezében az üveg borral ide-odaforgolódott a pad előtt. Bal karját kinyújtva éppen le akarta tenni a padra az üveget, mikor a szemetes mellett egy fura rongykupacra lett figyelmes. Odaerőltette hozzá nagy nehezen a kocsiját, mikor mint villám csapott belé a felismerés.
“Egy ember, valaki, talán kis Gabi! Úristen, Gabi ott fekszik a pad mellett, a szemetesnél! Lehet, hogy beteg, vagy talán meg is halt!” rémült halálra.
“Gabi-i-i!!” kiáltotta vékony, kisfiú hangján. “Segítek, ne halj meg!!” kapott a rongyokba burkolózott emberhalom után. A hirtelen mozdulattól előredőlt a kocsival, egyensúlyát vesztve visszahőkölt, mikor is egyik kerék felemelkedett, és a kocsi oldalradőlt. Kezét, amelyikben az üveget tartotta, önkéntelenül maga elé kapta, de az esést már nem védhette ki. A tele borosüveg szinte felrobbant, ahogy a kövezethez csapódott. Lacika arccal bele az üvegszilánkokba. A szétfolyt vörösbor véresre festette körülötte a teret. Őt viszont csak egy dolog érdekelte, hogy ki lehet az a valaki, aki ott fekszik előtte a kövön. Üvegcserepekkel átszúrt karral, testtel kúszott lassan, erőlködve előre. Nyakából, egy kiálló üvegszilánk mellől lassan, bugyorogva csöpögött a vér. Nehezen, izzadva fordította meg a mozdulatlan testet maga előtt. Gabi volt az, kifejezéstelen arccal, merev szemekkel nézett a semmibe.

“Ne halj meg, Gabi, barátom, ne hagyj itt! Úgy szeretlek … nem engedem … neked élned kell, mert …” Nem folytatta. A férfi szája mintha megmozdult volna. Látta, valami ételmaradék volt a fogai között. Ahogy bírt, körülnézett. Egy zsírfoltos papírzacskó hevert a férfi feje mellett. Belenézett. Valami félig evett, zöld színű, nyálkás hamburger kandikált ki belőle. Kivette, érezte az átható bűzt, ami a romlott ételmaradékból csapott az arcába. “Úristen, ez … ez teljesen meg van romolva …” Végignézett földönfekvő fejével a férfin. Látta egyik kezében a hamburger egy zöldes, nyálkás darabját. “Meg lett mérgezve! Jaj, most mit csináljak!! … Gabi, nem hagylak itt, ne félj! Számíthatsz rám, én a barátod vagyok!” sírta, zokogta a férfi arcába. Patakzó könnyeitől homályosan látva, de valahogy feltuszkolta a mozdulatlan tetemet kis kocsijára. Megfeszítette karjait, és a kocsit borult helyzetéből újra felállította. Valami földöntúli erővel lassan, araszról-araszra felerőlködte magát az ülésbe. Nyakából, hasából, karjából és szinte mindenhonnan lassan, lüktetve ömlött a vér. Nem érdekelte. Egyáltalán semmi nem érdekelte többé. Egy dolgot tudott, látott maga előtt: “megmenteni!” Megmenteni barátját, aki igaz kicsit fura, és talán bolondos is volt, de egyetlen igaz, csupaszív barát. Hosszú idő óta nem szóltak hozzá ilyen emberien, ilyen megértően, és nem is tudta mikor érzett olyan önfeledt boldogságot utoljára, amit tegnap Gabival, aki focizott vele. Holott tudta, hogy béna!

Gyengének, fáradtnak érezte magát. Ruhája, a tolókocsi, Gabi, minden csupa vér. Észre se vette. Fázott. Érezte, szíve borzasztó gyorsan ver. “Csak a lépcsőig, csak a tolókocsi feljárójáig kitartani!” mondogatta magában. Keze gyengült, feje nehéz volt. Ujjai jéghidegek. Előredőlve, minden fordulatnál fékezve feltuszkolta magát az ajtóig. Begördült a hatalmas, hűvös, csupa félhomály templomba.
Orgona szólt, a pap díszes ruhában az oltáron, az asztal mellett. A sima, ragyogó márványpadlón könnyen gurult előre. Fáradt, le-lehulló fejével már alig-alig látta hova megy, de csak nyomta, hajtotta a kerekeket. A padok között sűrű vércsíkot maga mögött hagyó tolókocsi egyre gyorsulva haladt előre.

“Reccs!!” csapódott az oltár legalsó lépcsőfokának. Előreborultak. Ő, és a már mozdulatlanul, erőtlenül lába alatt fekvő test előregurult, berepült az oltár drága szőnyegpadlójára. Az orgona egy utolsó, fars akkordot játszva elhallgatott. Az ének abbamaradt, mindenki megdermedve, mozdulatlanul szemlélte az eseményeket.
Lacika hasonfekve, testéből áradó vértócsában feküdt az asztal mellett. Feje oldalt a padlón. Gabit nézte, aki mostmár teljesen élettelenül hevert mellette, a plafon freskóira meredő, üveges szemeivel. A kisfiú utolsó erejével belekapaszkodott az asztal fehér terítőjébe, és húzta, tépte magához.
A lezuhanó, borral teli áldozati kehely hangosan csattant a padlón. Lacika lassan, már alig mozgó kezeivel görcsölte magát előre, a kehely felé. Végre ott tartotta a kezében. A néhány csepp szentelt vörösbort lassan, vigyázva Gabi ajkaira csöpögtette. Mikor látta, hogy a kehely üres, elengedte, hagyta, hogy leessen a földre, és begutuljon az asztal alá. Nem volt rá szüksége többé. Tudta, neki már nem kell. Megnyugodott. Fejét újra lefektette a földre, és boldog mosollyal arcán nézett barátjára, Gabira.

“Ugye újra élsz? Ugye neked sikerül? Azt akarom, hogy élj! És, hogy boldog légy … ott fent a Mennyekben, ahová tartozol, ahová mindig is tartoztál … Hail Mary, Mother of God …” kezdte angolul a gyönyörű, örök imát. Szemei már csak fényeket és árnyakat láttak. Érezte, itt a pillanat, amikor indulni kell. “De Gabi, Gabinak nem szabad meghalnia! … Ő a barátom!” motyogta alig mozgó, elkékült, hideg ajkaival. Nem mozdult többé.

Melegség járta át a testét. Érezte áll, áll az asztal mellett, és a keresztre néz. És csoda, a kereszten egy fényes, rámosolygó alak: Gabi.
“De, hogy lehet ez, hiszen én fekszem a földön, arccal a vérben?” szólalt meg.

“Megmentettél … szereteted megmentette a lelkem … újra élek, újra magához vett Isten,” jöttek a lassú, visszhangzó szavak. Gabi arca mintha áttetsző lett volna, és nyugodtan, tele szeretettel mosolygott rá.
“Te megmentettél engem, mert szerettél, mert igaz barát voltál. Meghaltál értem. És most újra élsz! Megtanítottál rá mi az igaz, szívből jövő szeretet. Köszönöm neked.”
A fényekben ragyogó barát: kis Gabi, mint kristály nézett le rá a keresztről. Érezte meleg, simogató kezekkel öleli magához, holott nem mozdult senki.

“Menj!” mondta halkan, mégis betöltve hangjával a levegőt. “Menj, és légy boldog! Járj újra Lacika!”

Érezte, amint iszonyú erővel kezdett el vele forogni a világ. Szédült, félt, aztán mégis nyugalom áradt szét benne. A forgó, pörgő fények és árnyékok lassan megálltak. A kisfiú körülnézett. Nem értett semmit, fogalma sem volt róla hol van, és hogy hogy került oda. Csodálkozva vette észre, hogy bent van egy gyönyörű templomban, egy lélek sincs körülötte, és a csendben hallotta szíve dobbanását. Ámuldozva lépett le az oltárról, és elindult kifelé, a bejárati ajtó felé. Kilépett rajta a vakító napsütésbe. Meglátta falnak támasztott biciklijét és egy futballabdát beszorítva a váz közé.

“Jaj! Ma edzés! Holnap lesz a meccs, és már napok óta nem rúgtam labdába!” szisszent fel ijedten. Felugrott a biciklire, és ahogy bírt, taposta a pedált. Fel a dombon a Brown University-hez, ahol anyja dolgozott az egyetemi klinikán, Áron bácsi keze alatt. Fel a lépcsőn, a labdát maga előtt rugdosva rúgta be az ajtót. “Anyu, gyorsan a futballcipőmet és a mezt! Edzés! Nehogy elkéssek!” kiáltotta ijedten.

Az anya falfehéren meredt a fiára. Képtelen volt megszólalni. Lacika felkapta a szekrény mellett heverő stopnis futballcipőt, a csíkos mezt és már ott sem volt. Egy szelet pizzát magához véve, nagy csattogások közepette tekert le a lépcsőn. Futott a csapathoz, ő volt a középcsatár.

Az anya megmozdult, a Biblia után nyúlt. “Ti kishitűek, csak akkor hisztek bennem, ha látjátok a csodákat, amiket mívelek …” olvasta Jézus szavait. Letérdelt. Kezeit összekulcsolta maga előtt. “Hiszek benned Uram! Hiszek benne, hogy te vagy a Megváltó,” imádkozta.

A zajokra kijövő, a csodát látó orvosok és hallgatók megálltak mellette, keresztet vetettek, és együtt olvasták vele Jézus szavait.

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2006-08-01 06:49 Blade

Blade képe

Még nem volt időm olvasni, de feltettem, hogy mások értékelhessék az 5. pályázati anyagot.

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
http://gabez.amigo.hu

k, 2006-08-01 10:45 Engelmann

Oké, ez annyira engsztes hogy le se tagadhatod hogy slasher vagy és nő.
PONT.

k, 2006-08-01 12:11 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Ezt nem sikerült dekódolnom. A nőt értem belőle.
pont :)
~~~~~~~~~~~~~~

S. Ladislaw Cornelius

k, 2006-08-01 12:14 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Csak kettő dolog:
- ezek az idézőjelek az agyamra mennek. Vannak jól kitalált jelek a párbeszéd jelölésére.
- nem értem mi köze ennek az írásnak a pályázathoz. Van Lacika, meg egy bukott angyal. Pont.
~~~~~~~~~~~~~~
Ez csupán végletekig szubjektív magánvéleményem, a tévedéshez való alanyi jogot fenntartom.
S. Ladislaw Cornelius

k, 2006-08-01 18:31 Misaerius

Misaerius képe

valaki a világ összes nyelvén beszél, és nem talál munkát?
a hermafrodita angyalok között családi perpatvar?
nekem nem tűnik túl reálisnak. 8)
__________________________________________________________________

Amíg nem látod a korlátaid boldogtalan, miután megláttad átlagember vagy.

k, 2006-08-01 19:59 Engelmann

Háháhááhháháháhhááá
Megnyugtatlak, Harrison fawcett Jeanne D'arc ja is hemafrodita.
Pedig az egy krrv tömény novella volt.
.
Emellett a faj az faj akkor is ha nem annyira mint szeretné.
.
Meg kell hagyni az Angel Sanctuary slash fejléc nélkül behezen lehet megenni,
Emellett szegény főgonosz félmechanikus angyalkánk ooc sége miatt sem az igazi.
Tipikusan AS anime slash, egy kis AU val fűszerezve.
Nemtom.
Még fejléc nélkül is átsüt.

k, 2006-08-01 20:02 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

De az egy krrv jól megírt novella is volt.
És OK, hogy faj, de csak kettő.
~~~~~~~~~~~~~~
Ez csupán végletekig szubjektív magánvéleményem, a tévedéshez való alanyi jogot fenntartom.
S. Ladislaw Cornelius

k, 2006-08-01 20:36 Engelmann

nopersze. Krrv jól megírt novella.
Brett shaw ról csak azt lehetett tudni hogy kidobták a mennyországból, meg azt hogy féligmeddig szabdabban úszik.
És nem krrvajól megírt volt, hanem a misztériusz univerz afterbörnerével pörkölő darab.
Olyan vastag afterbörnerrel bármilyen akotás hajlandó jól futni.

sze, 2006-08-02 00:57 ctg

Nem hiszem, hogy passzol teljesen a palyazat ismerveivel, de nem is all toluk nagyon messze.
Akkor pedig miert ne mehetne ide?
Idezojelek azert vannak, mert igy szeretek irni.
Nekem igy a konnyebb.
Atterhetek gondolatjelekre is, csak akkor torik a tempo, az iras tempoja, mert oda kell figyelnem arra is. Bar ez egy regi iras, nem is tudom milyen regi, viszont elokapartam, oszt benyomtam a kozosbe. Viszont azt hiszem megis maradni fogok az idezojeleknel, amig egy kiado nem kovetel mast.
Az meg ugyis csak akkor lenyeges, ha fizet, es sokat, ha nem akkor meg minek adja ki?
Ingyen nem dolgozunk!

h, 2006-08-21 11:42 Blade

Blade képe

Igen, sajna nem sok köze van a pályázathoz, ez a legnagyob baja.

Az elején sikerült jól megragadnod/szemléltetned azt az érzést, milyen lehet egy tolókocsis, béna kisfiú élete, miközben a többi gyerek ott szaladgál körülötte.

Az őrangyal karakter olyan nemistudommilyen...:) Mindenestre ha a srácra tudott hatni, az anyjára miért nem? Persze ez tőled függ csak.

A végén a véres jelenetet kicsit túlírtnak, túl bőnek érzem, sokszor írod, hogy itt meg ott folyik a vére.

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
Check this: http://gabez.amigo.hu

h, 2006-08-21 14:07 Engelmann

Azért, mert a srácot meg akarta fektetni, és az anyját meg nem.
Emellett egy megszokott isten kölök közbenjáró hármasról tudunk beszélni.
Gondolj bele, hány harry potter részben volt képes egy felnőtt mondjuk kölykökön kívül más valakit manipulálni.

v, 2006-08-13 14:31 Styra

Styra képe

Ha a történet a pályázaton kívül érkezik, jobb lett volna, mert az öröklét-elmúlás közül inkább csak az elmúlás található meg benne. Hisz még az angyal sem örökéletű (mellesleg - tényleg csak érdeklődés szintjén - bele lehet halni egy romlott hamburgerbe?), és igazából nem is utalsz a témával kapcsolatos gondolataidra (vagy legalábbis én nem találok benne utalást).
Ettől eltekintva megható, de kicsit nehezen tudtam elképzelni azt a jelenetet, mikor a kisfiú a kocsira tornássza Gabit, felállítja, majd magát is felhúzza... szóval nem látom magam előtt, hogy hogy is vannak azon akocsin, persze hívhatod ezt kukacoskodásnak.
Két fogalmazásbeli hiba:
az őrangyalnak magát kiadó férfi - a magátőrangyalnak kiadó férfi
Kikapta a férfi kezéből a félig ivott üveget - az üres, megivott, vagy kiivott talán jobb lenne.
Jah, egyszer írod, hogy milyen boldog volt, mikor focizott vele Gabi, pedig tudta, hogy béna. Felesleges hangsúlyozni. Nem azt, hogy boldog, hanem hogy béna.
A hozzászólásokhoz: engem nem zavarnak az időzőjelek, bár inkább gondolatok hangoztatására szoktán használni, végülis mindenki stílusa szerint ír.
A munkavállalásról - nem hiszem, hogy bárki szívesen alkalmazna valakit, aki csavargónak néz ki, és azt állítja magáról, hogy bukott őrangyal, még akor sem, ha a világ összes nyelvén beszél :)
Inkább az a furcsa, hogy Gabi nincs tisztában ezzel, és nem megy el mondjuk riporternek, vagy tolmácsnak, elhallgatva előéletét.
__________________________________________________
Csillagból születtünk, s csillag leszünk újra
Ha életünk lángját egy széllökés elfújja.

k, 2006-09-05 22:38 Rem

Rem képe

Bele. ;) Amerikában szalmonellás(remélem jól írtam le) hamburgerbe halt bele egy nyugdíjas.
______________________
Az öreg dobozoló sámán

p, 2006-09-01 17:27 Engelmann

Hm. A páylázati kiírást.. "elég kreatívan nézi" képes volt az öröklét elmúlás ellentétet elfelejteni, és valami nemtommivel pótolni.
A történetvezetés reader's digest es.
Novell hoosszú, én olyan kettő fajt számoltam, a történet beleköthetetlen.
a szerkesztés és a megvalósítás tökéletes.
a kiírás elmúlás/öröklét szembenállás dolgával van gond.
De az viszont a kiírásban van.

k, 2006-09-05 22:47 Rem

Rem képe

Hat sajnos most arra a sorsra jutottam, hogy annyit mondjak többiek már megelőztek és ugyanazat mint Blade, Styra és Misaerius nem akarom leírni.
______________________
Az öreg dobozoló sámán

cs, 2006-09-07 11:01 Engelmann

Íme az objektív szemlélő tökéletes mintapéldája. Elolvassa a szöveget, és széép türelmesen elolvassa a fogadtatását. UTÁNA kommentel.
Ugyanis az illetőt nem a független véleményalkotás érdekli.
Ej ej.

cs, 2006-09-07 14:49 Rem

Rem képe

"Az okos tanács nem gomba, hogy ott is teremjen, ahol nem vetették." (Jókai Mór)
______________________
Az öreg dobozoló sámán

p, 2006-09-08 12:23 Engelmann

Name dropping.
P.S. A sznob elitizmust pedig halálbüntetéssel kéne jutalmazni.
P.P.S. :P