Magas falak alatt (2. pályázat)

Az ork törzsfő a jurtájában ült, és hatalmas csatabárdját élezte. Az ember királyokkal ellentétben nem adta ki másnak ezt a feladatot. Hosszú Agyar népe úgy hitte, hogy a fegyver gazdája lelkének része, azt pedig nem szokás más gondjaira bízni. Időnként eltűnődött azon, vajon a szőrtelen majomfajzatok hadvezérei hosszú életük során miért nem érnek rá maguk foglalkozni a felszerelésükkel, mindig ugyanarra a megállapításra jutott: ők nem igazi harcosok.
Fajtája mércéjével Agyar már rendesen benne járt a korban, harminc évével majdnem vénnek számított. Nem voltak illúziói, tudta: ha győznek, ha veszítenek ez lesz az utolsó ostrom, amit vezet. Megöregedett már: mozdulatai lassabbak, és pontatlanabbak lettek, teste megfáradt. Előbb-utóbb valamelyik fiatalabb hím, például Kemény Fej, végez vele, és átveszi a törzs irányítását. Hálát adott a Farkas Szellemnek, amiért ez eddig nem történt meg. Ha diadalra vezeti a seregét, ebben az ütközetben, amihez hasonlót már ötszáz éve nem látott a világ, akkor elégedetten távozik őseihez, hisz neve fennmarad a nagy hősök sorában, és emléke örökké élni fog.
Holnap kezdődik a csata, s nyernünk kell mindenképp, legyen hát éles az a bárd – gondolta. Ráncokkal szabdalt lapos ábrázata határozott arckifejezést öltött, miközben kezében még szaporábban járt a fenőkő.

* * *

Hosszú Agyar táborától pár mérföldre egy másik sereg állomásozott. A legdíszesebb sátorban egy hatalmas, mindenféle földi s tengeri finomsággal megrakott asztalnál, nyurga, keskenybajszos, kesehajú férfi ücsörgött. Báró Agyafúrt kedvtelve csemegézett az elé halmozott ételekből. Lassan evett kiélvezve minden egyes falatot. Így órákig eltartott az étkezés, de ez nem zavarta, hisz ráért. Az egyik fürkész épp ebéd előtt jelentette: az orkok megelőzték őket. Jobb is így – állapította meg két falat között – legalább kifárasztják az ellenséget, és magukat is. Mindegy melyik fél marad állva – elmélkedett tovább – a végső diadal mindenképp a miénk.
Az elégedettség tagadhatatlanul kiült az arcára: hamiskás félmosollyal járt-kelt aznap. Azok a tisztek, akik találkoztak vele, mind azon morfondíroztak, vajon az uraságnak most milyen nevéhez méltó ötlete támadt.

* * *

Az ölnyi vastag falakkal körbezárt kertben az ágak kecsesen hajladoztak a szél ritmusára. A pázsiton egy vénségesen vén tölgy tövében egy elf üldögélt, s behunyt szemmel hallgatta a lombok suttogását. A természet neszei eszébe juttatták a hazáját: szinte maga előtt látta a végtelen erdőségeket, a rohanó patakokat és a szélmarta sziklákat. Keskeny ajkát mosolyra húzta, hisz tudta: már csak ötszáz év, és utána újra otthon lehet. Merengését egy társa érkezése zavarta meg:
– Uram, parancsod szerint a mágusok elvégezték a fürkésző varázslatot. Kiderült, más ellenség is ólálkodik a közelben.
– Ahogy sejtettem – válaszolta Éjszemű bólintva, majd folytatta – Előbb az ostromlókkal kell foglalkoznunk, utána ennek a másik félnek is utánanézünk. Nem először kerülünk ilyen helyzetbe, mindenki tegye, amit kell. Tudjátok a dolgotokat. Ha történik valami figyelemre méltó, jelentsd! Távozhatsz!
A tiszt engedelmesen fejet hajtott, és visszasietett a posztjára. Éjszemű újra alámerült a beszélgetés előtti hangulatába. Nem zavarta a közelgő háború árnya, hisz az idő neki dolgozott.

* * *

Már fél éve tartott a harc, ám a várat nem tudták bevenni az orkok: amit nappal leromboltak a katapultokkal az éjjel újraépült, a megölt ellenség helyére kettő állt. Úgy tűnt bármit tesznek, nem tudnak elbánni a bent lévőkkel. A harcosok kedvüket vesztették, nem szívesen hadakoztak olyanokkal, akiket látszólag nem lehet legyőzni. Hosszú Agyar tudta, valamit sürgősen tennie kell, különben lázadás tör ki. Így rövid töprengés után összehívta a seregeket, és messze zengő érces hangon beszédet intézett hozzájuk:
– Farkasfiak! Népünk nem azért lett nagy és erős, mert meghátrált a nehézségek elől. Emlékezzetek őseitekre, emlékezzetek az ő dicső tetteikre! Bizonyítsuk be: nem vagyunk rosszabbak náluk! Mutassuk meg a világnak: bennünk is az a tüzes vér folyik, mint eleinkben! Mi is tudunk olyan elszántan küzdeni, mint Szikla Ököl, kinek a fél világ rettegte a nevét! Mutassuk meg a Farkas Szellemnek, méltóak vagyunk a kegyére: ne hagyjunk magunk után egyetlen élő ellenséget se! Készüljetek az ostromra!
Az orkok üdvrivalgással, és csatakiáltással válaszoltak a törzsfő szavaira. Aznap úgy küzdöttek, mint még soha.

* * *

Báró Agyafúrt kezdettől fogva sejtette, a hosszú tétlenség előbb-utóbb gondokat fog okozni, ezért különféle teendőket eszelt ki katonái számára. Három részre osztotta az embereket: az első egység a felderítőkből állt, akik a csata menetét figyelték, és jelentéseket tettek; a másodikat a portyázók képezték, ők a környéket járták banditákra vadászva; a harmadik alakulat a táborban maradt gyakorlatozni. A különböző csapatok tagjai havonta cserélődtek. Az ötlet a tervezettnél jobban bevált. A környező települések lakói megszabadultak a haramiáktól, aminek nagyon megörültek. Hálájukat adományokkal igyekeztek kifejezni, ettől pedig a bakák derültek jó kedvre. A fürkészek munkája szintén hasznosnak bizonyult, hisz az észrevételeikből világosan kiderült: hiába a számbeli fölény, mágikus támogatás nélkül az orkok nem tudják elfoglalni a várat. Varázslókat a Báró sem hozott magával, ezért futárt menesztett az egyik nem túl távoli bűbájtoronyba segítségért.
A sereg ügyeinek intézése mellett a Báró feladatai közé tartozott az uralkodó folyamatos tájékoztatása is. Levelei mindig bizakodó hangvételűek voltak, és haladásról számoltak be. Többször kiemelte, hogy az orkok hamarosan feladják a küzdelmet. Ezt a kijelentését hadibeszámolókkal igyekezett alátámasztani. Nem minden írása felelt meg a valóságnak, de úgy vélte a cél szentesíti az eszközt. Válaszaiból ítélve a király elégedettnek tűnt, és szívesen támogatta a hadjáratot.

* * *

A Hold vékony karéja mosolygott az alant elterülő tájra. Fénye halványan derengett, így nem fedte fel a csatateret, amit jótékonyan elrejtett a sötétség. Éjszemű miközben a gyilokjárón sétált, a rét szélén békésen szunnyadó tábort nézte. Egy pillanatra megszánta őket. Szerencsétlen félállatok, maguk se tudják, miért rohannak halálba nap, mint nap, de honnan is tudhatnák, hisz életük kurta az emlékezéshez, s a történelmet sem jegyzik fel kódexekbe – elmélkedett kissé keserűen. Lehet, jobb számukra a tudatlanság, hisz fel sem foghatják: ők egy ezredéveket átívelő terv részei.
Míg így merengett, elért az egyik őrposzthoz, ahol egy fáradtszemű íjász meredt a falon túlra. Éjszemű barátságosan meglapogatta a hátát, majd bátorítólag így szólt:
– Tarts ki, testvér! Hamarosan megunják, mint ahogy az előttük próbálkozók.
– Tudom – felelte amaz bólintva, majd megdörzsölte a szemét, és tovább figyelte a sötétséget.
A másik ezzel befejezettnek tekintette a társalgást, és tovább ballagott a következő poszt felé.

* * *

Agyar a jurtája előtt állt a csatabárdját markolva, és a szemben lévő tar fejű termetes orkot mustrálta, aki harci kalapácsát tartva épp kihívást intézett hozzá:
– Milyen vezető az, aki hagyja, a népét egy kilátástalan csatában elvérezni? Már vagy nyolc hónapja vesztegetjük itt az időnket! Ha tovább maradunk, a gyerekeink úgy nőnek fel, hogy nem látjuk őket, az asszonyaink pedig elfelejtenek. Ideje törzsfőt váltani, és olyan préda után nézni, amit le tudunk győzni!
Ennek hallatára a tömeg egy része éljenzett, a másik fele csöndbe burkolózott.
Megtörtént hát, amitől tartottam, ráadásul senki sem állt mellém, ezt már nem lehet szavakkal elrendezni – gondolta Hosszú Agyar, aztán mégis beszélni kezdett:
– Szégyenkeznének az őseid, ha látnának! Gyáván megfutamodnál az ellen elől, milyen harcos vagy te?
Szavai nyomán itt-ott torokhangú morgás kélt, de senki nem helyeselt.
– Elég a beszédből, öreg! Ideje a fegyverekre és a Farkas Szellem kegyeire bízni a döntést!
Amaz válasz helyett felkészült a támadásra.
A párviadal sokáig tartott. Agyar bámulatosan küzdött: sok csapás elől kitért vagy hárította azt, és a legtöbb támadása is sikeres volt. A másik hím még nem ismert minden cselt, így az elején elég nehezen védekezett, s csak ritkán tudta megsebeznie a vezért. Amire többen számítottak végül bekövetkezett: a fiatal ork jobban bírta szuflával, mint az idős, így szép lassan felülkerekedett, majd legyőzte őt. Bár nem úgy mit szeretett volna, de legalább harc közben távozott eleihez Hosszú Agyar, Csonka Orr fia.
* * *

A Báró a megrakott asztalnál ült, vele szemben egy ráncos, kék kaftánba öltözött alak foglalt helyet. Kissé sietve vacsoráztak, mintha sürgős dolguk lenne utána. Az étkezés befejeztével, a vénség egy kendővel megtörölte pergamen vékony ajkait, és belefogott a mondandójába:
– Kérése szerint megvizsgáltuk a várat, de nem találtunk semmi különöset.
– Hogyan lehetséges ez, hisz a saját szememmel láttam: amit este leromboltak, az reggelre felépült?
– Igen, már említette. Ez a jelenség valóban elég furcsa. Arra enged következtetni, hogy az épületet olyan igézet védi, ami elfedi az összes többi varázslatot – itt szünetet tartott, aztán kissé kelletlenül folytatta – Nem szívesen vallom be: ha ez valóban így van, akkor olyan erős bűbájról van szó, amin még én sem tudok áttörni.
– Hmm… – kezdte az uraság a bajszát pödörgetve – nem jó hírek. Mit tehetünk ebben a helyzetben?
A magiszter pár pillanatra elgondolkodott, mielőtt válaszolt volna.
– Ha elég sokáig támadjuk mágikusan, talán meggyengül a védelme, és sikerül belátnunk alá.
– Rendben, akkor ezt fogjuk tenni. Most pedig ha megbocsát, a tisztjeim várnak – közölte ellentmondást nem tűrő hangon.
– Természetesen, megértem – felelte amaz, majd távozott.
A megbeszélés sokáig elhúzódott, ezért a Bárónak már nem maradt ideje a szokásos esti sétájára. Szerencsére a nap eseményei eléggé kifárasztották, így e nélkül is gyorsan elaludt.

* * *

Már fél éve harcoltak eredmény nélkül, ez aggasztotta a tiszteket. Mint vezetőtől, Agyafúrt uraságtól várta mindenki a megoldást. Ő pedig éjt nappallá téve a jelentéseket bogarászta, hátha felfedez valamit, ami segíthet.
Ezen az estén is az asztala fölé görnyedve olvasott. Már órák óta ült ott, mikor hirtelen a homlokára csapott. Hát persze! Miért nem vettem észre eddig – gondolta – még senki nem látta, hogy a várba ellátmányt szállítottak volna, biztosan más úton jutnak hozzá.
– Azonnal hívatom a magisztert! – kiáltotta a kint posztoló őrnek.
A mágus hamarosan megérkezett, és alighogy helyet foglalt, a Báró máris magyarázni kezdett. Átbeszélgették az éjszakát, s mire megvirradt a terv készen állt.

* * *

Éjszemű gondterhelten sétált a haldokló kertben. Elszomorította a száradó növények látványa. Az aszály hónapok óta tartott, ráadásul a gyökereket valami rontás sorvasztotta. A druidák keményen dolgoztak, mégis csak nehezen sikerült előteremteniük a szükséges fejadagokat. Folyamatosan ostromolták őket, az íjászok megfogyatkoztak, a varázslók pedig szinte teljesen kimerültek. Mindnyájukat megviselték a történtek, de kitartottak.
Vajon meddig húzzuk még? – merült fel benne a kérdés. Muszáj megtartanunk a várat, az emberek képtelenek lennének őrizni – gondolta – még ha tudják is, mit vállalnának magukra az elfoglalásával, akkor is alkalmatlanok rá. Percnyi létezésüket türelmetlenül élik, mindent egyszerre és gyorsan akarnak.
– Nem adhatjuk fel, és ti sem adhatjátok fel – suttogta a fák felé a férfi.
Mintegy válaszként zizegés kélt a sárga lombok felől.

* * *

Több mint fél év telt el azóta, hogy a mágusok átkokat szórtak az ellenég földjére. Az erőd körül széles körben már jó ideje egyetlen zöld fűszálat sem lehetett látni. Ennek ellenére a csaták során senki nem tapasztaltak változást: a védők ugyan olyan ébernek és erősnek bizonyultak, mint előtte. Úgy tűnt nem érinti őket az aszály. A Báró mégis megingathatatlanul hitte: a bent lévők éheznek, ezért hamarosan megadják magukat.
A katonák belefáradtak a látszólag sikertelen ostromokba. Hiába kaptak erősítést, és hiába segítették varázslók a támadásaikat, nem tudtak áttörni a védelmen. Hamarosan zúgolódni kezdtek, de szavaikat nem követték tettek, hisz tudták az uraság kegyetlenül megtorolná. Így hát érthető, miért fogadták örömmel az uralkodó levelét, melyben a sereget azonnali hatállyal átvezényelte egy másik vidékre, mondván ott sokkal hasznosabb és eredményesebb szolgálatot tehetnek a Birodalomnak.
A Báró átkozta a király döntését. Szinte a markában érezte a jól megérdemelt jutalmat, erre a sors ilyen csúful elbánt vele. Ez igazságtalanság – dühöngött magában – csak még egy kis idő kellett volna, hogy megszerezzem az elfek ezredévek alatt felhalmozott, kódexekbe zárt tudását, most mégsem lehet az enyém. De nem adom fel: magam mellé állítom a nemeseket, visszatérek, és elveszem, ami jár – határozta el szilárdan, majd kiadta a táborbontási parancsot.

* * *

Mikor a csapatok jó néhány mérföldekre eltávolodtak a vártól, az íjászok háromnegyede hirtelen köddé vált, mintha soha ott sem lett volna. Ám az emberek ezt már nem láthatták.

* * *

Az éj leple alatt egy sötét köpenyes alak jelent meg a vár környékén. Furcsa mód nem közelített az épülethez, a rét szélén a nyugati fallal szemben járkált fel s alá. Látszott rajta, hogy keres valamit. Negyedórányi bóklászás után úgy tűnt sikerrel járt, hisz megállt és letette a hátán lévő zsákot, majd halkan felkuncogott.
– A Mester jól mondta, így tényleg nem lesz feltűnő – konstatálta vigyorogva, miközben az alig egynapos frissen készült halmokat nézte.
A zsebéből előkotort erszényből köralakba csillámló port szórt szét egy érintetlen terület köré, s közben halkan dünnyögött valamit. Miután ezzel végzett a batyujából kivett ásóval munkához látott a megjelölt rész közepén. Olyan gyorsan dolgozott, hogy szemmel alig lehetett követni, ezért rövid idő alatt igen mély gödröt sikerült kiásnia. Mikor halkan koppant valamin a szerszám, félretette azt, és kézzel kapart tovább. Egy kisebb szikladarab került elő a föld alól. Ekkor az övén lévő tokból egy díszes tőrt húzott elő, amivel megvágta a bal tenyerét, s közben félhangosan kántált. A kibuggyanó vércseppek végigfolytak a kövön, útjuk nyomán rúnákat rajzoltak az egyenetlen felületre. Kisvártatva a tömb kettéhasadt, és halk sóhaj szállt fel belőle az ég felé.
Ezzel még ötszáz évvel meghosszabbítottam az életemet. A következő rituálé lesz a végső, azután az egyesség szerint enyém az öröklét – állapította meg elégedetten a sötétruhás alak, miközben kilevitált a felszínre. Majd betemette a vermet, és a köré szórt port beletaposta a talajba. Mire végzett tettének nem maradt más nyoma csak egy a többihez hasonló bucka.

* * *

Több méter mélyen a vár alapját képező sziklába börtönzött démon hangtalanul felkacagott. Boldog volt. Terve a legjobb úton haladt a megvalósulás felé.
Könnyebben ment, mint reméltem, ezek a pöffeszkedő elfek, eltunyultak az idők során, semmit sem vettek észre, nem is sejtik, hogy a falak lerombolása nélkül is kijutok innen – lelkendezett a pokolfattyú. Ezek a perclények meg nem csak hasznosak, de szórakoztatóak is, ráadásul könnyű ide csalni őket: mindig van olyan ígéret, amiért bármire képesek. Pár sírhanthoz, pedig nem kell legyőzhetetlen hadsereg. A segédem persze más eset, nem volt könnyű egy ilyen tehetséget találni, ezer évben ha egy ilyen születik. Szerencsére ő is pont olyan befolyásolható, mint a többi féregéletű.
A következő együttállásig csak pár száz év van hátra, ideje ismét elmorfondíroznom mit is kezdek majd a szabadságommal. Először kiirtsam a hegyesfülűeket, és utána romboljam le a várat, vagy fordítva? – tette fel magában már vagy ezredjére a kérdést, amit később tovább gondolva sikerült elfoglalnia magát pár évtizedre.

* * *

A lassan éledező kertben a fák ágai kecsesen hajladoztak a szél ritmusára. Éjszemű egy vénségesen vén tölgy tövében üldögélt, s a lombok suttogását hallgatta. A természet neszei eszébe juttatták a hazáját. Keskeny ajkát mosolyra húzta, hisz tudta: nem sokára újra otthon lehet. Merengését egy társa érkezése zavarta meg:
– Uram, a mágusok jól haladnak az új lélekcsapdával. Sokkal kisebb, és biztonságosabb lesz a jelenleginél. A utolsó pecsét feltörése előtt mindenképp kész lesz.
– Mekkora lesz pontosan?
– Elég kicsi – válaszolta amaz jókedvűen.
– Helyes, nagyon helyes! Ha történik valami figyelemre méltó, jelentsd! Most Távozhatsz!
A tiszt engedelmesen fejet hajtott, és visszasétált a posztjára. Éjszemű újra alámerült a beszélgetés előtti hangulatába. Nem aggasztotta a jövő, hisz az idő neki dolgozott.

3.333335
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.3 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2006-09-01 07:13 Tim Shaw (nem ellenőrzött)

Wáoooóóó!
De régóta vártam egy igazi Elwing novellára.
Jól indult a napom. :)

p, 2006-09-01 11:09 Engelmann

A történetvezetés az alapvető igényeket kielégíti. Szórakoztató irodalmi szinten elég.
A sztereotipikus fajok sztereotipikusak, a sablonok sablonosak. Ez a dolguk.
Ez pl. Kiadható lenne, ha eltüntetnéd a csillagokat.
Nem értékes, nincs benne érték.
Az egyediség, vagy az ismeretlenség adna neki, de te mind a két tulajdonságot messzire elkerülöd.
Tudatosan.
További jó munkát.

p, 2006-09-01 12:12 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Csatlakozom az előttem elhangzott dícséretekhez és kritikákhoz. (Tényleg jó, és tényleg sablonos, nem túl sok eredeti ötlettel, de a szórakoztató irodalmi kategóriában remek.)
De van pár rész, amin elértetlenkednék.
"Készüljetek az ostromra!" - mondja az ork vezér egy félévi ostrom után. Khm, kissé elkésett, nem? Mondjuk készüljenek a harcra, vagy a mindent eldöntő csatára.
Aztán minden nagyobb időtartam fél év. Az elején még nagyon tetszett. Aztán kicsit uncsi volt. A végén újra jót szórakoztam, hogy "na nézd már, megint fél év!".
Ó, és még valami. A nevek. Elmehetnének egy mesekönyvben is. ;) (Ez nálam nagy dícséret..)
Öszességében jó volt, tetszett, és nem utolsó sorban megfelelt a kiírásnak (hogy a pályázatra küldted be, csak az utolsó pillanatban vettem észre).
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

p, 2006-09-01 12:34 Blade

Blade képe

Én meg az utolsó pillanatban vettem észre, hogy a beküldte a pályázatra az utolsó pillanatban. :)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

p, 2006-09-01 16:44 Engelmann

A srác kb azt csinálta amit én, megpróbálta az egy helyet kibővíteni, és a szigorú háromfaj megkötést kiterjeszteni egy általános szituáció köré.
Hátránya, hogy "az én izlésemnek" száraz és mechanikus az összetartó erő. Azért az idáézőjel, mert ezt inkább alapozom objektív érvekre mint szubjektívekre.
Viszzont a sablonok, és a sztereotípiák a helyükön vannak. Ez előny és hátrány.
Sajna az eredetiség.. őő .. nem radikális. emellett a különlegessége sem radikális.
messze nem radikális.

szo, 2006-09-02 15:04 Tim Shaw (nem ellenőrzött)

Srááác?

Elwing, bakker becsaptál.
(Vagy Engelmann volt szokás szerint felületes?) :D

szo, 2006-09-02 15:19 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Ugyan, Tim! Ne keress a szőrös kákán csomót! Nem tudtad, hogy a Krisztina név már fiúsítva van?

szo, 2006-09-02 20:13 Rauko

Szépet Mindnekinek! :)

Az némi hímsovinizmusra enged következtetni, hogy automatikusan férfinak nézte Engelmann (mondom ezt féfiként, na meg lelkes Tolkien rajongóként). 8)

Mielőtt bármit írnék, rákérdeznék, szerintetek mi is pontosan a sablon és a sztereotípia. Szerintem nem különleges karakterek, vagy kiemelkedő hősök kellenek ahhoz, hogy megláthassuk a különbséget a halhatatlanok és a halandók között, sőt, pontosan a mindennapi sablonok érzékeltetik csak igazán ezt a különbséget...

Amúgy sajna nagyon kevés építő jellegű kritikát volt eddig szerencsém olvasni (nem csak az erre a műre leadottak között, bár itt különösen "megragadott" Engelmann kritikája, ami ha jól látom sokat szelidűlt már azóta, hogy először olvastam, de azért még így sem az igazi), bár azért akadt pár... pld a fél év-es időtartam nekem is megragadta (de már csak utólag, miután felkerült) a figyelmemet és olyannyira ez maradt meg, hogy én se vettem észre, hogy az orkok igazából 8 hónapig küzdöttek... :oops: :lol: Amúgy ha jól tudom ez a fél éves ciklus direkt került bele, gondolom ezzel is érzékeltetve, hogy kinek mennyit ér az idő...

Kíváncsian várom milyen művek is érkeznek még be, mert szeretek olvasni...:)

Amúgy akinek esetleg kétsége van még felőle, hogy Elwing vajh nőt takar e, annak ajánlom figyelmébe Tolkien írásait, keresse meg, ki is volt ő... :lol: :lol:

Hajrá Elwing, írjál még sokat, olvasni akarok tőled is (pld mindkét vámpírosat, amikről meséltél)!

szo, 2006-09-02 20:32 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ugyan. Aki bizonytalan nézze meg az adatlapját.
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

szo, 2006-09-02 20:47 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Vagy kérjen tőle DNS-mintát.

szo, 2006-09-02 21:45 Engelmann

röviden és tömören, a srác kategória nálam hmm.. inkább példával.
http://freerage.fw.hu/raktar/l9.htm
Olvasd el, ha nem folyik ki a szemed a szürke karakterek miatt.
Javaslom, hogy jelöld ki, és mentsd le txt ben.
A srác itt is srác.
Ez a srác fogalom hasonlít az uriember fogalomra.
azt is lehet nőkre használni. Legalább is én szoktam. Inkább tulajdonság, mint formális jelző.

szo, 2006-09-02 21:47 Hematith

Hematith képe

Nem:)

szo, 2006-09-02 22:18 Rauko

Szerintem sem. :D

Vannak foglamak, amelyeknek társadalmilag elfogadott tartalmuk van már igen régóta... és nem hiszem, hogy bármelyikünk a nyelvújítók közé tartozna, hogy ezen változtasson...:)

szo, 2006-09-02 22:31 Hematith

Hematith képe

Köszi :) Én csak simán, érzésből tagadtam, te meg is okolod. x+2: o ide :)

v, 2006-09-03 09:12 Blade

Blade képe

Sok építő jellegű kritikát máshol sem kapni...sőt, arról is megoszlanak a vélemények, hogy mi is az építő jellegű kritika. ;)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

v, 2006-09-03 09:49 Blade

Blade képe

A sztori nem rossz, a kiírásnak is megfelel, gördülékenyen írsz, nem untam el magam olvasás közben - mintha nem ma kezdted volna - lehet, hogy már tegnapelőtt? :).

Azonban furcsállottam néhány dolgot. Hová tűntek az orkok? A vezérváltás után nem esett egyetlen szó sem róluk. Az emberkék csak úgy átvették tőlük az ostromot, mondván, na húzzatok el, most mi jövünk? Kicsit feleslegessé válik így ez a faj, ráadásul a párviadalnak meg végképp nincs célja a történet egésze szempontjából.

"Válaszaiból ítélve a király elégedettnek tűnt, és szívesen támogatta a hadjáratot." - Szívesen? nem hiszem, hogy egy király szívességből tenne ilyet ;)

Aztán nem értettem, mi haszna az életet 500 évvel meghosszabító rituálé leírásának. Előtte csak nagy vonalakban írtál le mindent, ez a rész túl részletes a jelentőségéhez képest, egy mondattal elintézhetted volna.

Ellenben a magyarázat a végén sztem kicsit rövidre sikerült, nem biztos, hogy mindenki elsőre vagy másodikra 100 %-ig biztos benne, hogy pontosan mi is áll az ostrom mögött.

Szóval, ez az a fajta sztori, ami felkelti és fenntartja az ember érdeklődését, ugyanakkor olvasás után a szemöldök ráncolva marad: mit is, hogyan is kérdések merülnek fel benne.

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

v, 2006-09-03 12:03 Elwing

Elwing képe

Köszönöm szépen a véleményeket mindenkinek!
Volt olyan, amin elgondolkodtam.

Blade :)

"...mintha nem ma kezdted volna - lehet, hogy már tegnapelőtt?"
Ez a negyedik novella, amit eddig írtam, úgyhogy nyugodtan lehet mondani, hogy ma kezdtem.

"Hová tűntek az orkok? A vezérváltás után nem esett egyetlen szó sem róluk. Az emberkék csak úgy átvették tőlük az ostromot, mondván, na húzzatok el, most mi jövünk?"
Az új törzsfő, még a győzelme elött közli:
"Már vagy nyolc hónapja vesztegetjük itt az időnket! Ha tovább maradunk, a gyerekeink úgy nőnek fel, hogy nem látjuk őket, az asszonyaink pedig elfelejtenek. Ideje törzsfőt váltani, és olyan préda után nézni, amit le tudunk győzni!"
Miután Kemény Fej lett a törzsfő a fentebb említett okok, és az általános zúgolódás miatt elvonult a falak alól.

"Kicsit feleslegessé válik így ez a faj, ráadásul a párviadalnak meg végképp nincs célja a történet egésze szempontjából."
A történetben való szerepükről több elképzelés is van, sőt nyugodtan lehet kreálni töbet is (kinek, hogy tetszik).
1. A démon azért csalta őket oda (és nem elégedett meg az emberekkel), hogy biztosra menjen.
2. Remélte, hogy a két tábor összeverekszik a vár előtt, és még nagyobb felfordulást okoznak.
A párviadal azért következett be (amit egyébként elmondott a kihívó is, fentebb idéztem), mert a törzsfőn kívül már senki nem érezte fontosnak ezt az ostromot. Belefáradtak, abba, hogy hiába küzdenek nincs eredménye, az ő rövid életükben ez a mi szemszögünkből csak pár hónap nekik túl sok ahhoz, hogy úgymond hülyeségekre pazarolják. (A törzsfő a démon igéretei, és a saját nagyravágyása miatt nem akart tántorítani a kitűzőtt céltól.) Lehet, hogy a történet egésze szempontjából nem volt célja, de a fajből és a körülményekből adódóan elkerülhetetlen volt.

"Aztán nem értettem, mi haszna az életet 500 évvel meghosszabító rituálé leírásának. Előtte csak nagy vonalakban írtál le mindent, ez a rész túl részletes a jelentőségéhez képest, egy mondattal elintézhetted volna."
Nem véletlen, hogy nem egy mondatban intéztem el a rituálét. Szerintem nagy a jelentősége, elvégre ebből a részből (és az utána következő kettőből) derül ki mire ment ki az egész ostrom. (A rituálé elsődleges célja nem a varázsló életének meghosszabbítása, hanem a démon börtönének utolsó előtti pecsétjének feltörése.)

"Ellenben a magyarázat a végén sztem kicsit rövidre sikerült, nem biztos, hogy mindenki elsőre vagy másodikra 100 %-ig biztos benne, hogy pontosan mi is áll az ostrom mögött."
Nem akartam az olvasó helyett megfejteni, megmagyrázni a történteket, de igyekeztem olyan utalásokat elhelyezni a szövegben, amiből össze lehet rakni a történetet (feltéve, ha valaki össze akarja rakni).

Ui: üres sort sehogy sem sikerült gyártanom ebbe a szövegbe, plíz valaki árulja el, hogyan kell (ez enter valahogy nem műkszik ilyen célra)... :oops:

v, 2006-09-03 17:26 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Igen, valami technikai beállítás, hogy nem enged túl sok entert meg space-t. Érdeklődj tg-nél, valószínűleg Ő tudja a Választ. ;)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

h, 2006-09-04 08:53 Elwing

Elwing képe

Dora: köszönöm a segítséget!

h, 2006-09-04 07:49 Blade

Blade képe

Látod, mennyit magyaráztál nekem is - ezt kellett volna kicsit rövidebben a sztoriba beleírni ;)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

h, 2006-09-04 08:52 Elwing

Elwing képe

Úgy tűnik még meg kell találnom az aranyközéputat a szájbarágás, és a szófukarság között. Erre legközelebb jobban figyelek.
(Ui: ennek ellenére nem hiszem, hogy lehetetlen levenni miről is szólt...)

h, 2006-09-04 09:46 Blade

Blade képe

Miért, azt írtam volna, hogy lehetetlen? ;)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

h, 2006-09-04 13:06 Elwing

Elwing képe

Nem írtad azt. Én sem írtam azt, hogy azt írtad ;)

Ezt még nem írtam, ezért most írom: köszönöm szépen a tanácsokat! :)

---
"Darton humora mahagóni: sötét, kemény és fa..."

k, 2006-09-05 20:14 Rem

Rem képe

Mindig is vita alapját fogja képezni, ha valaki Tolkien karaktereit használja. Sablonos illetve nem sablonos esete. Mivel maga Tolkien sem határozta meg pontosan, hogy a faj karakterei mégis milyen tulajdonsággal bírnak, hiszen az emberek esetében sem lehet ezt megtenni. Csak felszínes hasonloságokat tudunk találni. Gondolkodás mod, viszont más és más.
Nagyon tettszett az, hogy nem három fajjal dolgozol, és fő témát is minduntalan feszegeted. Sajnos keveset olvastam az Öröklét-Elmúlás kapcsán a halálról megszületésről és még sok minden kapcsolódik a témához.
Túl gyakran vátlod a szereplőket és a helyszíneket, nehéz követni emiatt a cselekéményt.
Ha problémád van azzal, hogy mit kell szájba rágni az olvasóval és mit nem, azon vagy egy külsős személy segít, vagy hagyod ülni novellád egy illetve két hétig és utána ujra elolvasva sok hibát és olyan dolgot meglátsz, amit másképp kellett volna írni.
______________________
Az öreg dobozoló sámán

k, 2006-09-05 20:56 Elwing

Elwing képe

Köszönöm szépen a tanácsaidat és az észrevételeidet! :)

Véleményem szerint az orkjaim nem hasonlítanak Tolkien orkjaira, de más alkotók műviben biztosan szerepelt már hasonló orkábrázolás. (Egy barátom szerint az orkjaim nem elég orkosak: hiányzik belőlük az ösztönlény. Lehet, igaza van, de számomra ilyen egy ork.)

Sajonos későn vettem észre a pályázatot, így nem maradt időm arra, hogy hagyjam pihenni az írást. De ez van, így jártam.
---
"Darton humora mahagóni: sötét, kemény és fa..."