Élén az érme (2. pályázat)

Anyica már hosszú ideje rohant a holdfényes éjszakában, az erdő fái között. Gyöngyös bársonypapucsait percekkel ezelőtt elhagyta, így mezítelen lábával hol apró gallyakra ugrott, hol szúrós cserjéken gázolt keresztül. Nem törődött a fájdalommal, összeszorított fogakkal küzdötte magát egyre beljebb, a vadon sűrűjébe. Néha a háta mögé pillantott, de csak a fölé magasodó fák sötét sziluettjeit látta a Smaragd Hold és az Ezüst Hold, lombokon átszűrődő fényében.
Éppen beletoccsant egy jéghideg vizű csermelybe, mikor a távolból mintha kiáltásokat hallott volna. A legközelebbi fa tövébe vetette magát, és szorosan hozzásimult. Fülében most minden más zajt elnyomott szívének dübörgése és zubogó vérének áramlása. Erővel igyekezett megnyugtatni magát. Légzése hamar lecsillapodott. Kisimította csapzott haját az arcából, és erősen fülelt veszélyt jelentő hangok után kutatva, de mély csend honolt a vadon mélyén.
Visszagondolt az elmúlt órában történtekre; a tábortűz mellett ültek mindannyian. Az öregek meséltek, a purdék vígan játszadoztak a tűz fénykörében, a fiatalok muzsikáltak, táncoltak, mikor a kéttucatnyi, fegyveres hárpia üvöltve rátámadt a cigánytáborra.
Az asszonyok csak a gyerekeket mentették. Karjukon a kicsikkel, a nagyobbakat maguk előtt terelve az erdőbe vetették magukat. A férfiak őket fedezve megpróbáltak ellenállni, de fegyvertelenül nem sok eséllyel vehették fel a küzdelmet a hárpiák jól képzett harcosai ellen. Hamarosan az egész cigánytábor a vadonba menekült, értékeiket hátrahagyva a fosztogatóknak.
Anyicát az édesapja karon ragadta, majd az erdő felé penderítette és rákiáltott, hogy rejtőzzön el. A lány, menekülés közben az elf férfira gondolt, ki oly’ kedves volt szívének, és aki ma este csatlakozott volna a törzshöz, hogy kellő módon megünnepelve együtt búcsúztathassák a nyarat. Bízott benne, hogy szerelmének nem esik baja, és a tábor feldúlását látva a nyomába fog eredni.
Anyica, most a fa tövében kuporogva lehunyta szemét, és a nagyanyjától örökölt képességeit használva, érzékelte, hogy a tábor minden lakója megmenekült. Remélte, hogy az értékek után kutató hárpiák nem tették tönkre a kocsikat, és a játékokat, hiszen a vlah nemzetségből származó cigányok szórakoztatással keresték kenyerüket. A lány apjának körhintája volt, amit pónik vontattak körbe, így a törzsben az ő családjuk chauklyari, azaz körhintás volt.
Megnyugodott kissé, és a kedvesére gondolt. Tudta, hogy választottja rá fog találni, de addig el kell rejtőznie a vadonban, ezért feltápászkodott. Csalódottan nézett végig magán: a holdak fényénél jól láthatta, hogy bokáig érő, rózsás szoknyája több helyen kiszakadt, fehér, csipkés blúza is tövisektől megtépázva, piszkosan lógott rajta. Feltűzött, hollófekete, göndör haja most kócosan verdeste a derekát. A lába előtt locsogó, keskeny folyóvíz fölé hajolt: csinos, fekete szemű, hosszú pillájú, de maszatos lány nézett vissza rá. Elmosolyodott a látványra. Vizet locskolt az arcára, karjára, ledörzsölte a piszkot magáról. Kócos haját összerendezte, majd piros kendőjével hátrakötötte. Megigazította az aranykarikákat a fülében, ellenőrizte a derekára kötött szütyőjét, és újra szemrevételezte magát. A látványtól jobban érezte magát. Oltotta a szomját, játékosan nyelvet öltött tükörképére, majd tovább indult.
Odvas fát, menedéket nyújtó cserjést keresett, ahol álomra hajthatta volna fejét, ám az erdő ritkulni kezdett. A Smaragd Hold most nyugodhatott le a távoli hegyek mögött, mert meggyöngült a fény is. Anyica árnyéktól árnyékig surranva közelítette meg az erdő szélét.
Az Ezüst Hold sugaraiban fürdő tisztás terült el a szeme előtt. A selymes fűben egy hatalmas sárkány hevert. Éjszínű szárnyai megtépázva, törötten terültek el a teste mellett. Valamikor fényes, kékezüst pikkelypáncélja most tompán csillant meg a holdfényben. Mellkasából egy dárda csonkja meredezett.
Anyica kíváncsian kilépett a tisztásra, hogy közelebbről szemügyre vehesse az állatot. A sárkány számára minden egyes lélegzet szemmel láthatóan fájdalmas volt. Meg-megremegve viselte a kínt. Borostyánszín szeméből könnyek csorogtak.
– Szegénykém – sietett az óriási test mellé a lány, minden búját, baját feledve. – Mi történt? Hadd nézzem!
– Utolsó csatám volt a hárpiákkal. Már nem segíthetsz rajtam – nyögte a sárkány.
– Hozok segítséget!
– Késő – felelte a sárkány. – De mondd, ki vagy te?
– Chauklyari Anyicának hívnak.
– Az én nevem Tomboló Tűz. Mi dolgod éjjel, egyedül az erdőben?
– Nekem is a hárpiákkal gyűlt meg a bajom. Rátámadtak a táborunkra – felelte Anyica, s közelebb hajolt a sebhez. – Csúnyán megsebzett ez a dárda.
– Meg fogok halni. Semmit sem tehetsz ellene. Csak maradj mellettem, míg vége nem lesz.
– Engedd, hogy enyhítsem a fájdalmadat! – kérlelte a lány.
– Ne fáradj, már nincs értelme – nyögte a sárkány, és lehunyta a szemét. – Hallgasd! Közeledik valaki
Anyica felegyenesedett, nyugtalanul körbetekintett. Újra eszébe jutottak a támadók. Biztos volt benne, hogy lerázta őket, de akkor ki jár-kel még éjszaka a vadonban? Talán valaki más is erre menekült a táborból? Esetleg kedvese érte máris utol?
Lágy fuvallat kerekedett, mely elszáradt, zörgő faleveleket kavart fel a földről, és szétkergette őket a szélrózsa minden irányába. A lány fázósan összerázkódott, és maga köré fonta karjait. Az Ezüst Hold elé kövér, sötét fellegek úsztak. A tisztás szélére árnyék lopózott. Anyicának úgy tűnt, mintha a sötétség az erdő szélén összesűrűsödött volna. A szél mintegy varázsütésre elült. Az árnyékban magas, tagbaszakadt alak állt.
A lány közelebb húzódott a sebesült sárkányhoz, aki most felnézett és a jövevény felé pillantott. Szemében a felismerés szikrája villant, majd megvetően elvicsorodott:
– Nocsak! Egy éjben járó. Talarina évszázadok óta nem hordott a hátán magadfajtát.
– Ismered őt, Tomboló Tűz? – kérdezte a lány.
– A fajtáját. Örökéletűnek nevezik magukat.
– Lépj ki az árnyékból idegen! Ki vagy? – kiáltott a sötét alak felé a cigánylány.
A fák közül magas férfi lépett elő. Az Ezüst Hold fénye még jobban kiemelte arcának fehérségét, mely majdnem olyan volt, mint fodros gallérú inge. Vértelen ajkai, éles metszésű orra, szúrós tekintete arisztokratikus vonásokat kölcsönöztek neki. Barna, fürtös haja, koromszínű köpenye vállára simult. Fegyvert nem viselt, békés teremtménynek látszott.
– Báró Alexandru Ioan cel Mare a nevem – szólalt meg.
– Ön is a hárpiák elől menekül, báró úr? – kérdezte a lány kíváncsian.
– Hadd el, a nagy tiszteletet, Anyica! – hördült fel a sárkány. – Élősködőknek nincs helye e földön.
– Miről beszélsz?
– Ez egy vámpír, vérszívó. Most vadászik, és éppen reád fáj a foga.
Az idegennek felizzott a tekintete, s hogy leleplezték, dühösen kivillantotta megnyúlt szemfogait.
– Tényleg egy strigoi! – sikoltott a lány, és hátrálni kezdett.
A vámpír tett feléjük néhány lépést, de a sárkánytól biztonságos távolban megállt.
– Bajban vagytok – állapította meg. – Segíthetek?
– Nem kérünk a segítségedből! – felelte Tomboló Tűz.
– Úgy látom, a segítségre valóban nincs szükség. – A vámpír gúnyos mosolyra húzta a száját, ahogy meglátta Tomboló Tűz súlyos sebét.
– Gyere velem! – nyújtotta kezét a lány felé, és mélyen a szemébe nézett. – A barátodon már nem segíthetsz.
Anyicát egyetlen pillanat alatt rabul ejtette a báró igéző tekintete. Levegőt venni is elfelejtett, hiszen már nem is a strigoi állt előtte. Régen látott kedvesének szépséges arcát pillantotta meg. Soha nem érzett sóvárgás vett rajta erőt. Nem csak a szerelme, hanem valami hatalmas és félelmetes dolog után is vágyódott. Elfeledkezett a hárpiákról, a sárkányról, csak emésztő vágyat, olthatatlan kíváncsiságot érzett, ami egyre mélyebbre rágta magát a lelkébe. Tudta, hogy az ismeretlen dolog és elf kedvese szorosan összekapcsolódnak. Ránézett a felé nyújtott kézre, majd az előtte álló alak arcát kezdte kutatni. Az ismerős vonások elhalványultak, majd ismét felerősödtek. Ekkor Tomboló Tűz megmoccant és erős fájdalmai ellenére óvón terjesztette szárnyát a lány köré. Majd fáradtan lehunyta a szemét, s így szólt:
– Amíg van bennem élet, a lányt nem viszed magaddal a sötétségbe.
– Te ismered a fajtámat – felelte a vámpír. – Tudod, hogy megajándékozhatom őt a halhatatlansággal. Jómagam háromszáz éve élek háborítatlanul. A Tudás birtokosa leszek hamarosan. Senkinek nem lesz hatalma felettem. Engedd el őt velem!
Anyica újra a bárót látta maga előtt. A halhatatlanság említésére megvilágosodott előtte, hogy mi után vágyódik, és mi köze mindehhez a kedvesének.
Devla! Istenem! Örökké élhetek, mint az elfek? – kiáltott fel. Izgalmában összecsapta a tenyerét, úgy lelkendezett, mint egy kislány. Bele sem gondolt, hogy milyen áron nyerne halhatatlanságot.
– Ha velem jössz, segíthetek neked! – csillant meg a mohóság a báró szemében.
– Chauklyari Anyica! – fújtatott a sárkány. – Csapdába csal az átkozott, maradj mellettem! Napkeltéig kihúzom még, és nem hagyom, hogy bántson. Hajnalban neki is el kell tűnnie, mert a napfénytől fél, elpusztítja őt. Ilyen a halhatatlanság, amit ő kínál neked.
– Ugyan! Ne hallgass rá! – lépett közelebb a vámpír. – Szegény, már nem tudja, mit beszél, súlyos a sebe. Hagyjuk békében meghalni! Gyere velem, rajta már nem segíthetsz.
A vámpír csalfa fátyolt bocsátott a lány elméjére. Tomboló Tűz vadul ostromolta a mágia vékony szövetét, de az makacsul ellenállt az egyre gyengülő támadásoknak. Anyica tétovázott, nem tudta, hogy a vámpírral tartson-e, vagy Tomboló Tűz szavára hallgasson. A kísértés nagy volt, hiszen belegondolt, hogy halhatatlanul mi minden várna reá a jövőben. Persze kissé el is szomorodott, mert szerette volna, ha szerettei is elnyernék ezt a kiváltságot.
A vámpír, mintha kitalálta volna a lány gondolatait, így szólt:
– Bárkit halhatatlanná tudok tenni, akit szeretnél.
Tomboló Tűz dühösen mordult fel:
– Te lány! Mi végre kell neked az örök élet?
Anyica szégyellős zavarában lesütötte a szemét:
– Tudod, a szerelmem miatt. Ő halhatatlan – felelte.
– Azt akarod mondani, hogy beleszerettél egy elfbe? – hökkent meg Tomboló Tűz némi gondolkodás után.
– Igen – mondta a cigánylány, s a holdfényben is látszott, ahogy újra elpirult. – Ova, zurales kamav les. Igen, nagyon szeretem őt – suttogta anyanyelvén maga elé.
– Ah! – sóhajtott a sárkány. – Már értem, én mégis azt mondom, hogy ne menj az éjben járóval! Amit kínál, rosszabb a halálnál. Örökké az éjszakában kóborolni, halandók vérével táplálkozni nem a soha véget nem érő életet jelenti! Háromszáz évet emleget, és a Tudásról szónokol! Fajtám sajátja, hogy háromezer esztendeig is él. Jómagam életem derekán járok talán, az esztendők már hosszú ideje számolatlanul peregnek előttem, de a Tudás megszerzéséhez ez sem volt elegendő. Anyica! Térj észhez! Oszlasd el végre a ködöt a szemed elől!
– Tomboló Tűz! Bármit megtennék azért, hogy a szerelmemmel élhessek hosszú esztendőkön keresztül! – kiáltott fel Anyica, de elhallgatott, mert belé vágott a felismerés:
– Nem! Ó, Devla! Ó, Istenem! Miket beszélek! Nem akarok szörnyeteg lenni! Hagyj, strigoi! Tűnj el innét! Haljak meg, ha veled megyek! – kiáltott a vámpírra, s szoknyája alól apró tőrt rántott elő.
A báró elmosolyodott, és nem törődve a sárkány fenyegető tekintetével még közelebb lépett a lányhoz, s így szólt:
– Tudod, hogy nem menekülhetsz. A sárkány el fog pusztulni még napfelkelte előtt, és erőszakkal viszlek magammal, vagy megöllek. Gyere velem önszántadból! Megtanítalak mindenre, ami ahhoz kell, hogy tudj élni az éjszakában. Megmutatom az éj szépségét, a varázsát. Halhatatlan leszel! Erőd felülmúlja majd az összes halandóét, uralkodhatsz felettük. Te is a Tudás birtokosa leszel. Ha elf párt választasz magadnak, akkor minden éjszaka a kettőtöké lesz, míg világ a világ, s örök ifjúságban élhettek boldogan az eljövendő korokban. Az idő megáll számotokra. Csábító az ajánlatom, igaz?
– Nem, már nem akarom, hagyj! – kiáltotta Anyica, és az apró tőrt fenyegetően tartotta maga elé.
– Menj innét, éjben járó! – mondta a sárkány. – Nem hagyom, hogy mérgezd ennek a lánynak az elméjét! Létezésed a magányról, a felkelő nap fényétől való félelemről szól. Vadászol a sötétben, mint az állatok, prédádtól az életet szívod el, hogy tovább bolyonghass az árnyak között. Társ kell neked most, mert az egyedüllét már munkálkodik elméd épségének megbontásán.
– Elég legyen! – rivallt a vámpír a sárkányra türelmét vesztve.
– Azt mondod, háromszáz éve jársz az árnyak közt – folytatta a sárkány kínok között. – Az időt emlegeted, amely annak, aki valóban halhatatlan nem ellensége. Neked viszont az idő fontos, hiszen ha nem jutsz táplálékhoz, gyönge leszel, majd elpusztulsz. Tudásról, hatalomról, erőről beszélsz, de milyen tudás az, ami csak az éjben hasznosítható? Milyen hatalom az, amely csak napnyugta után gyakorolható? Milyen erő az, amely a másokat éltető napsugarakkal nem bír el? Élőhalott létet kínálsz, nem halhatatlanságot. Önmagadat is becsapod, hiszen lelked már elkárhozott. Akinek lelke van, az nem törődik bele egykönnyen az elmúlásba. Az emberben természetes vágy él az öröklét után, de józan gondolkodása nem engedi, hogy természetellenes cselekedettel érje el azt. A halandó bölcsességének alapja az lesz, ha belátja: a Halál csak egy kapu, amely utat nyit az örök visszatérésbe. Báró! Valamikor te is ember voltál. Nem tanultad meg, hogy a vágy azt jelenti, le is kell mondani valamiről? De nem mindegy, hogy mi a vágyad tárgya, és miről mondasz le! Ez a lány arra vágyik, hogy az örökkévalóságig a szerelmével élhessen. Azon az áron azonban, hogy soha többé nem láthatja a nap fényét, az ég kékjét, a természet ragyogó színeit, hogy embertársait kelljen állat módjára legyilkolnia saját létfenntartásáért, nem kell neki, amit kínálsz. Távozz hát, éjben járó!
– Nem! Védenced az enyém lesz még hajnal előtt – jelentette ki a vámpír.
Szavainak nyomatékot adott, hogy az Ezüst Hold ekkor tért nyugovóra. Elgyöngült a fény, és mindhárman tudták, hogy ez már a hajnal közeledtét jelzi. A szikrázó csillagok halvány világánál csöndesen méregették egymást. A vámpír felbátorodott és újra közelebb lépett; kinyújtott karral már el is érte volna Anyicát.
Tomboló Tűz mellső mancsával a báró felé csapott. Mozdulata erőtlen és esetlen volt, a vámpír mégis elhátrált néhány lépést. A sötétben is látni lehetett sápadt arcán a gúnyos mosolyt, mikor Tomboló Tűz felszisszent fájdalmában, ahogy oldalán a sebből újabb vérbuborékok pattantak. A sárkány kimerülten ejtette fejét a mellső lábaira. Teste görcsösen megvonaglott, légvételei hörgésbe fulladtak.
– Neked már nincs sok hátra, erőd is elhagyott – jegyezte meg az éjben járó, és most ismét tett néhány lépést Anyica felé.
A cigánylány fél kézzel Tomboló Tűz nyakába kapaszkodott, másik kezében görcsösen szorongatta a tőrét, és remegő karral fenyegette a reá áhítozó vámpírt.
Fejében zűrzavar, és kétségbeesés lett úrrá. Nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen. Szálljon szembe a strigoival, vagy fusson el? Milyen esélyei lennének vele szemben? Esetleg menjen vele? Milyen lehet az élet az örökös éjszakában? Kedvese vajon elfogadja-e a halhatatlanság ilyen formáját? Milyen érzés túlélni a családtagokat, barátokat, az ismerősöket?
Olyan kérdések kavarogtak a fejében, amelyek megválaszolásához az ő tudása csekély volt. Egyik pillanatról a másikra megfájdult a feje. Öklét a halántékához szorította, de elviselhetetlenné vált a fájdalom, szemei előtt színes karikák pörögtek.
– Tűnj el innét! – sikoltotta, és a vámpírra vetette magát.
A vámpír játszva védte ki a támadást. Megmarkolta Anyica gyönge csuklóját, mire annak kihullott a tőr a kezéből, de körömmel igyekezett ellenfele arcába marni. A báró nevetve hárította a vad rohamokat, és a sikítva küzdő lány derekát próbálta elkapni, ám az mindig kisiklott a kezei közül.
Pustis tut! Pusztulj! – kiabálta Anyica, mikor az oldalára szíjazott szütyője leszakadt, és a benne tartott kártyák a fűbe hulltak. – Légy átkozott, strigoi!
A lány dühödt fúriaként foggal, körömmel harcolt volna még, de a báró hátracsavarta a karját, és magához szorította.
– Nem kell hajnalig várnunk – suttogta prédája fülébe.
Anyica kacagni kezdett.
– Mi olyan mulatságos? – kérdezte a vámpír.
– Nézd a figurákat! – intett a fejével a cigánylány a fűben heverő kártyalapok felé. – Azt mutatják, hogy ma elhagy a szerencséd, vérszopó! Értek a kártyavetéshez, jóslataim mindeddig beteljesültek.
– Hazudsz! – förmedt Anyicára a báró. Belemarkolt a lány hajába, és még szorosabban magához vonta.
A lány a nyakán érezte a vámpír jéghideg ajkát. Lehunyt szemmel várta a vérszívó harapását. Ám egy örökkévalóságig nem történt semmi. Az idő mintha megállt volna.
– Engedd el a lányt! – hangzott egy felszólítás valahonnét a sötétből.
A báró felhördült, a lányt eltaszította magától és megperdült. Egy kard hegye szegeződött a mellének. A kardot tartó alak árnyékban állt, arcát sötétzöld posztóköpenyének csuklyája fedte, így vonásai rejtve maradtak mindhármuk előtt. Tomboló Tűz, aki mindeddig némán és tehetetlenül figyelte a lány és a vámpír küzdelmét, most megkönnyebbülten felsóhajtott:
– Barátom! Talán Talarina Istennő küldött? Éppen idejében érkeztél.
– Anyica nyomait követtem – mutatta fel a lány papucsait a csuklyás férfi. – Tomboló Tűz! Mi történt veled?
– Mezővége városa felett összecsaptam egy hárpia csapattal. Idáig bírtam elrepülni. Rajtam már nem segíthetsz. A lánnyal törődj!
Anyica tudta, hogy megmenekült, és kétsége sem volt afelől, hogy kinek köszönheti az életét. Szerelme karjába vetette volna magát, de köztük állt a vámpír.
Del bishavdas tut, Kyrian! Isten küldött, Kyrian! – megkönnyebbülésében a sárkány mellé rogyott, felzokogott és kezébe temette az arcát.
– Ki vagy te, hogy fegyvert merészelsz szegezni rám, és elriasztod a prédámat? – kérdezte a vámpír a még mindig árnyékban álló alakot.
– A nevem Kyrian Tun-Tanas – jött a válasz, miközben a csuklya lekerült az árnyékban álló arcáról. Varkocsba rendezett, hosszú, sötét haja volt. Lágy vonásai, hegyes fülei elárulták elf voltát. Karcsú termete majdnem olyan magas volt, mint a vámpíré. Még mindig határozottan tartotta kardját az éjben járó mellének szegezve, de smaragd színű szemével inkább kíváncsian, mint ellenségesen méregette.
Te ki vagy? – kérdezett vissza az elf. – Eddig Talarina földjére, és lakóira csak a hárpiák jelentettek veszélyt – kérdezett vissza az elf, és előrébb lépett.
– Báró Alexandru Ioan cel Mare vagyok – mutatkozott be a vámpír. – Ne keresztezd az utamat, Tanasból való Kyrian! – tette még hozzá, és kivillantotta hegyes szemfogait.
– Légy óvatos, Kyrian! – figyelmeztette Tomboló Tűz az elfet. – Ez egy éjben járó, vérszívó.
– Meséltek már e fajtáról az öregek, de Talarina földjét évezredek óta nem szennyezte éjben járók lába. Úgy tűnik a mágiadagály az oka, hogy egyre több, más létsíkról való lény lép át a világokat elválasztó, elvékonyodott szöveten. Távozz békével, éjben járó, és meghagyom az életedet. Sok vér folyt már e földön.
– Elég a bájcsevegésből! – üvöltötte a vámpír, és megmarkolta a mellének feszülő kard pengéjét. – Hagyj magamra a prédámmal, ifjú elf!
Kyrian kirántotta a fegyverét támadója tenyeréből, és keresztüldöfte annak testét. Meglepetésére ellenfele felröhögött és megütötte őt. Kyrian hanyatt esett, de azonnal felpattant. Megdöbbenve látta, hogy a vámpír vicsorogva kihúzza saját testéből a kardot, és a földre veti. Hegyes szemfogait villogtatva mutatta Kyriannak a tenyerét, amelyet a kard az imént vagdalt össze, és amelyen a sebek az elf szeme láttára gyógyultak be.
– Látod, te féreg?! – ordította. – Elpusztíthatatlan vagyok!
– Szerinted mit jelent halhatatlannak lenni, éjben járó? – kérdezte Kyrian.
– Hatalmat, erőt, a Tudást, míg világ a világ.
– Ostoba! – mondta Kyrian, és felvette a földről a kardját. – Én elf vagyok. Halhatatlan. Beszélek a fák, az állatok nyelvén, mégsem uralkodhatok a természet fölött. Örökéletű vagyok, de semmivel sem erősebb másoknál. Látod, az imént lefegyvereztél. Esztendők hosszú sora telik el úgy, hogy minden nap újat tapasztalok, de a Tudást eddig még nem tudtam megszerezni. Őseimtől tudom, hogy fárasztó, és nem hálás időtöltés végeláthatatlan korokon át világok születését, és porbahullását látni. Mit gondolsz, miért nem népesítik be e földet az elfek, ha örök élet az osztályrészük? Azért, mert sokuk önként lemond a kiváltságról, úgy ahogyan…
– Hallgass! – szakította félbe a vámpír. – A fecsegés már nem érdekel. A lány az enyém! – mondta, és Anyica felé lépett.
A cigánylány mindeddig izgatottan hallgatta kedvese és a vámpír szócsatáját, most ijedten kuporodott Tomboló Tűz nyakához. Döbbenten vette észre, hogy a sárkány lehunyt szemekkel, petyhüdt szárnyakkal, mozdulatlanul fekszik a fűben.
– Tomboló Tűz! – sikoltott, és megrázta az állat nyakát, ám az nem felelt.
– A barátotoknak vége – ragadta meg a lány karját a vámpír és felrántotta a földről.
Anyica hasztalan igyekezett kitépni magát a báró kezéből, annak marka acélbilincsként záródott a csuklójára. Küzdeni próbált, de támadója vonszolni kezdte az erdő felé. Nyakán érezte a vámpír jéghideg ajkait, ahogyan az elfre vicsorgott, miközben hátráltak a mozdulatlanul heverő sárkány mellett. Kyrian óvatosan araszolva követte őket. Ekkor váratlan dolog történt. Anyica csak egy csattanást hallott, utána a vámpír dühös rikoltását, majd kiszaladt lába alól a talaj. Mielőtt a földre zuhant volna, kedvese odaugrott hozzá, felnyalábolta, és az éjben járótól távolabb talpra állította.
A lány elámult azon, amit látott: a vámpír a sárkány jobb mellső mancsa alatt hevert. Igyekezett kiszabadulni a roppant súly alól, de Tomboló Tűz szorosan tartotta a földre szorított éjben járót.
– Vesztettél, báró! – jelentette ki a sárkány. – Elenyészel e világról.
– Gyönge vagy! Erőd sincs, hogy eltiporj. Ha kimúlsz, kiszabadulok, láttad, hogy vassal sem lehet kárt tenni bennem – kiáltotta a vámpír.
– Vassal valóban nem, de a tűz…
– Ugyan! Egy apró szikra nem sok, annyi sem fogja elhagyni a szádat. Haldokolsz. Érzem, hogy erőd a végét járja.
– Igazad van, vérszívó – sóhajtotta a sárkány, és szomorúan elmosolyodott. – Én már nem tudok tomboló tüzet okádni, de a hajnali napsugarak olyan lángot fognak gyújtani, ami megtisztítja tőled e világot.
Az éjben járó riadtan kapta a fejét abba az irányba, ahol a közelgő napfelkeltét már észrevehető derengés jelezte a fák fölött. Kétségbeesetten tekintgetett ide-oda, mint aki segítséget remél. Minden erejét összeszedve próbált kiszabadulni a csapdából. Őrjöngve tépte, harapta a sárkány kemény karmait és páncélját, de hiába. Belátta reménytelen helyzetét, és lemondóan elnyúlt a súlyos sárkánymancs alatt.
Aztán felemelte a fejét és Anyicára nézett:
– Mikor az imént megérintettelek, éreztem annak az életnek a lüktetését, amit a szíved alatt hordasz.
– Ah! – kiáltott fel a vámpír, mikor észrevette az egymás kezét szorító cigánylány, és elf csodálkozó tekintetét. – Ti nem is tudtatok róla? Igen! A lány egy új életet hordoz, aki halhatatlan lesz. Látod, ostoba? Megajándékozhattalak volna a halhatatlansággal, hogy gyermekeddel és annak apjával élhess a világ végezetéig.
– Hallgass…, báró! Gyönyörködjünk… az utolsó napfelkelténkben! – mondta Tomboló Tűz. Kínkeservesen talpra állt, a vámpírt még mindig a földre szorítva, és a fák koronája fölé pillantott.
Sorra kihunytak a sziporkázó csillagok, az ég tintakékje megfakult. Először csak halvány derengés látszódott, majd gyönge fény lopózott a vadonból a tisztásra. Fokozatosan élettel teli színt kaptak a levelek, a fűszálak. Mind a négyen lélegzetvisszafojtva figyelték, ahogyan rózsás pír ömlött el az erdő felett, a fák közül tétova fénysugár kúszott a tisztásra. A távoli napfelkelte erővel töltötte el a világosság keskeny nyalábját, egyre nagyobb területet követelve magának.
Egy fénysugár a sárkánymancs alatt fekvő báró arcára siklott.
A vámpír felüvöltött. Arcán a bőr füstölni kezdett, sercegett, megfeketedett. Lángra kapott fodros inge, köpenye is. Szürke füstkarikák bodorodtak elő a fürtjei közül. Égett hús és szaru bűze lengte be a tisztást. Amikor erősebb lett a fény, és elöntötte az egész tisztást, az éjben járó lángra lobbant. Tomboló Tűz először hősiesen állta a testét mardosó lángokat, de aztán ő is bömbölni kezdett.
Anyica nem bírta tovább nézni a fáklyaként lángoló vámpírt, és a kínjában vonagló, tekergő sárkányt. Eltakarta a szemét és az elfhez bújt. Csak akkor nézett fel, mikor újra csend telepedett a tisztásra. Tomboló Tűz megégett jobb mancsa alatt csak pernye és hamu sötétlett.
A haldokló sárkány a földre csuklott, felnyögött, és a dermedten álló párra nézett:
– Most már... én is... eltávozom e világról. Elfáradtam.
– Barátom, hadd segítsünk! – lépett a sárkány mellé az elf, és átölelte a nyakát.
– Nem, már... mondtam Anyicának is, hogy... késő. Szóval ti ketten… – mosolyodott el Tomboló Tűz – … ti ketten... egy pár vagytok. Gyermeketek valóban... halhatatlan... lesz, ez elf örökség. Kyrian, bölcs... dolog volt eltaszítani magadtól... a kiváltságot?
Anyica felkapta a fejét. Kiváltságról már Kyrian is beszélt a vámpírnak. Nem értette, hogy miről van szó, de érezte, hogy valami torokszorítóan fontos dolog lehet.
– Miről beszéltek? – kérdezte Kyriant, de most sem kapott választ, mert a sárkány lehunyta szemeit, oldala mindeddiginél erősebben megremegett. Száján vér buggyant ki.
– Talarina... legyen... veletek! – nyögte kínok között, és elszállt belőle az élet.
– Menj békével, barátom! – simította végig a sárkány nyakát Kyrian.
Zha Devlesa! Isten veled! – sírta el magát Anyica.
A lány és az elf hosszú percekig csendesen álltak kéz a kézben, a hajnali nap sugaraiban fürdő tisztáson.
Muro piramno! Szerelmem! – törte meg a csendet Anyica. – Hallottad? Gyermekünk lesz! Ó, Devla! Ó, Istenem! Milyen élete lett volna, ha… Majdnem elfogadtam a strigoi ajánlatát. Bocsáss meg, csak veled szerettem volna élni örökké.
– Örülök, hogy így ért véget. Anélkül, hogy mindketten megbántuk volna a tettünket – mondta Kyrian.
A cigánylány különös fényt fedezett fel az elf tekintetében. Torka ismét elszorult, fülében visszhangoztak a kiváltságról ejtett szavak.
– Milyen kiváltságról mondtál le, Kyrian? – kérdezte. – Miről mondhatnak le az elfek?
– Halandónak vagy halhatatlannak lenni… az érme két oldala, Anyica – magyarázta Kyrian. – Halandóként, ti emberek, és más hasonló fajok sóvárogtok az örök élet után, mintha az megoldaná minden problémátokat. Az irigységet, a hatalomra való törekvést, a birtoklási vágyat. Ez nem így van, az emberféle mindig többre vágyik. Ebből csak ellenségeskedés, vérontás, pusztulás születik. Az érme egyik oldalán ez áll. Az érme másik oldala ezzel szemben az elfeké, és más örökéltű fajoké. Mi végre kaptuk e kiváltságot? Az emberek szerint ez jutalom. Szerintünk éppúgy büntetés is lehet. Birodalmak virágzanak fel, uralkodók buknak el hosszú éltünk alatt. Végignézzük világok születését, majd azt, hogy saját fajai rombolják le őket. Mi végre vagyunk? Talán az a feladatunk, hogy segítsük és őrizzük a békét, egyensúlyt teremtsünk, építkezzünk. Ez nagyon fárasztó, és néha hasztalannak tűnő küldetés. Ezért vannak közöttünk olyanok, akik…
– Kyrian! Milyen kiváltságról mondtál le? Mit tettél? – A lány félbeszakította az elfet, de mikor kimondta a kérdést, lelke mélyén már tudta a választ. Szívébe markolt a fájdalom, könnyei patakokban csorogtak az arcán.
– Önként eldobtam magamtól az örök életet.
– Nem igaz! – képedt el a lány. – Nem hiszem el! Miért?
– Mit gondolsz, ép elmével elviseltem volna azt a fájdalmat, hogy téged, halandó szerelmemet, túléljelek? Mint minden faj, mi is arra vagyunk teremtve, hogy boldogok legyünk. Olyan boldogságra vágyunk, ami örökké tart. Magunkért, és azokért vágyunk erre, akiket szeretünk. De mi, elfek, nem féljük a halált, az csak egy akadály. Tudjuk, hogy az elmúlás helyet ad az újnak.
Anyica felzokogott, és a fiú vállára hajtotta a fejét.
– Hát nem érted? – kérdezte Kyrian. – Eddig az érem két oldaláról beszéltem. De nézd! – mondta, s az övén lógó erszényből egy aranytallért vett elő. Rátette a keze fejére, élére állította, s a lány felé mutatta.
– Látod? Élén is megáll az érme! – magyarázta. – Nem a halandóság, és a halhatatlanság a lényeg! A lényeg: a Cél! Hogy rövidebb, vagy hosszabb életedben tegyél valami fontosat. Kisebb, vagy nagyobb dolgot, amit azért tartasz értékesnek, mert előrébb viheti a világot. Számomra az egyik cél, hogy megvédjem világunkat a rossztól. Te vagy a másik cél, s hogy mindezek valóban előbbre viszik a világot, és hogy értékes dolgok-e? Meg vagyok győződve róla, hogy igen. De csak így, van értelme, ha én is a halandó életet választom.
– Nem hiszem el, hogy megtetted – suttogta Anyica. Szíve vadul verdesett. Hihetetlen volt számára, hogy érte hozott ekkora áldozatot Kyrian.
– Majd elhiszed, ha meglátod a hajamban az első ősz szálakat, a szemem körül a ráncokat – nevetett fel az elf. – Ne sírj! Gyere! – mondta a lánynak. – Tudom, hol gyülekeznek a többiek.
Kézen fogták egymást, és sietve bevetették magukat a vadonba.

4.166665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.2 (6 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2006-07-29 15:03 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Nem írok kimerítő véleményt. Ezt meghagyom az olvasóközönségnek, és a zsűrinek :)
De annyit megsúgok... nekem nagyon tetszett.

szo, 2006-07-29 19:41 Blade

Blade képe

Ez az írásod is nagyon igényes, szép megfogalmazásokkal, 1-2 vesszőhibát találtam csak.

A sztori annyira nem tetszett, különösen a vége, ez a romantikus szál egy az egyben benne van a gyűrűk urában is. Kicsit vontatottnak éreztem az okfejtéseket, főleg amikor az elf az önpusztításról beszél - amúgy sem szeretem az általánosításokat, hiszen nem minden ember önpusztító :)

A vámpír már egy másik pályaműben is megjelent, ez gondolom véletlen csak. Hiányoltam egy (vagy több) teljesen új faj felbukkanását, nem csak tőled, a többiektől is.

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
http://gabez.amigo.hu

szo, 2006-07-29 23:49 Engelmann

Színdarab. Patetikus szereplőkkel, szerepekkel és dramaturgiával.
Köze sincs a prózához.
.
Viszont, nagyon jó színdarab. csak kicsit kell vele dolgozni, és szép pályamű lesz belőle.
.
Még két dolog:
A vége szétcsúszik.
A name dropping nem igazán kellett volna a legalsó sorba.

v, 2006-07-30 16:23 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Csatlakozom Eve Rigelhez, nem írok véleményt, annyit azonban hozzá kell tennem, hogy nekem is nagyon tetszett a mű. Igaz én főleg a filozófiai vonalra koncentráltam. A végén az a romantikus szál tényleg kicsit patetikus lett :-)
Eternaldeath barátom védelmében annyit meg kell jegyeznem, hogy per pillanat nincs internet hozzáférése, de amint lesz (úgy jövő hét közepe-vége), első dolga az lesz, hogy meglátogatja a Karcolatot :-)
Addig is köszönet minden hozzászólásért és kritikáért.
~~~~~~~~~~~~~~

S. Ladislaw Cornelius

v, 2006-07-30 19:35 Ritus

Ritus képe

A valóban kissé patetikus végűre sikerült novellád nekem is nagyon tetszett. A megfogalmazásra adnék egy csillagos ötöst, a történetre egy ötös alát. ;) A vámpír kontra sárkány és cigánylány dilemmázást az elején kicsit túlságosan elnyújtottnak éreztem, de összességében jó volt. Sőt, még ihletet is kaptam... ;) bár szerkesztő és bíráló lévén én már nem pályázhatok. :(
_________________________________
"Szólj, gondolj, tégy jót,
s minden szó, gondolat, tett
tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád!"
(Vörösmarty)

cs, 2006-08-03 19:07 Eternaldeath

Sikeresen elhárítottam a technikai akadályokat, itt vagyok (nem sokáig, vannak újabb problémák). MIndenesetre most hozzászólok.
Szóval marad minden úgy ebben az írásban, ahogy van, az utolsó sor is.
A vámpír nem véletlen. Direkt. Tehát nem úgy volt, hogy Törpapát akartam írni, és a vámpír jött össze :-)
Aztán: azért, mert első ránézésre - a hosszú hajam, meg a bajuszom-szakállam miatt - úgy nézek ki, mint egy gyerekgyilkos, attól még szeretek romantikázni. Férfitársaim!, ezt azért ne titkoljuk, nem szégyen az :-)
Általánosítás, nem általánosítás: ez van. Meg vannak a kivételek, amelyek...
A pályázatkiírás szerint: mutasd be, írd le, járd körbe saját értelmezés szerint. Így tettem :-)
A jövőben az új nick-nevemen keressetek: Patetikus Péter :-D
Tehát még egyszer: ez az én pályamunkám.
Köszönöm, hogy elolvastátok!
:-)
Eternaldeath

k, 2006-08-08 18:28 Hematith

Hematith képe

Ugyan már. Az sokkal több és alaposabb volt, amit te segítettél a 8-nál.

sze, 2006-08-09 18:18 Engelmann

Te.
Láttál már cigányt/cigányokatokat?
Tudod azt, hogy megszabják a lányuknak, hogy kivel találkozhat és kivel nem.
Tudod azt, hogy azt is megmondják, hogy kivel fekhet le, és kivel kell lefeküdnie?
Tudod azt, hogy azt is megmondják neki, hogy meg ne lássalak fehér ember oldalán?
Tudod azt, hogy mindezek mellett, a lehető legösszetartóbb, erősebb és legnemesebb emberfajta egyike?
.
Szerintem nem.
Te csak az előítéleteket ragadtad torkon és tetted ki az ablakba.
Tökkéletes.
Így kell politizálni.
További kellemes politizálást.
.
Remélem sikeres leszel, és könyvet tudsz kiadni.
Sőt, a könyved kaszálni fog, és sokan fogják venni.
És annyira közel fog állni a magasművészethez mint a Harry Potter és a félvér herceg.
Esetleg a Dragonlance regények.
.
Tegyük hozzá.
Ha valaki jó munkát végez azt dicséret illeti.
Függetlenül attól, hogy a munka azon kívül hogy jó, milyen értékekkel rendelkezik.
Nagyon jó "végtermék".
.
Produktum.

sze, 2006-08-09 18:43 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Engelmann, meg fogsz lepődni!
Ez most bukta.
Ja... és sztereotípia.

sze, 2006-08-09 19:45 Eternaldeath

Engelmann koma! Alaposan melléfogtál. A politika igencsak távol áll tőlem. Ellenben a romákról hidd el, hogy sokat tudok, mivel romák között élek - magyarként. Szóval a Párom romalány. Amiket írtál az első mondataidban, hogy is mondjam csak..., van közte eget verő baromság.
Aztán a cigányok miatt ezt a novit (és másikat sem) ne vigyük el politikai síkra. Célom a saját magam, és azok szórakoztatása volt, akiknek esetleg tetszik.
Eternaldeath

cs, 2006-08-10 16:20 Engelmann

Tisztelettel, az én párom nem romalány, lévén nincs egzisztenciám, és csak 21 vagyok, meg suttyó egyetemista.
Ha lenne munkám albérletem/lakásom blaa blaa blaa, akkor péntek óta az lenne!
Mellesleg a hölgy szarvas környéki.
Ilyen az élet.
És ez van.
.
A politizálást még mindig fenntartom, ettől függetlenül a szó görög értelmében, ami kb azt jelenti, hogy a polisz sorsával foglalkozol.
Mondjuk itt jelen esetben a polisz a célközönséged.
VISZONT az a célod, hogy az alkotásod megfeleljen a célközönségnek.
Tehát politizálsz.
.
A politika és az etnikai öbngól témát kilőttem, következő aaaa.
.
Egetverő baromságok.
Igen, elismerem.
Teljességgel igazad van.
A bizonyítvány legitimizálása és magyarázása az alábbi:
.
Az igazat megvallva, az emberiség az egetverő baromságok elemzése miatt lett az ami, és itt legfőképp a penicillinre és az atombombára gondolok. Nem is beszélve a fixírsóról.
a penicilin romlott ételből, a fixírsó meg egy-két hónapig a szekrényben felejtett kémiai katyvaszból jött létre.
Az atombomba meg legfőképp a világháborús helyzet egetrengető baromságából.
.
Jaigen. Még egyszer:
Politika = NEM a megszokott politikai értelmezésben.
EGyszerűen amit te politikának nézel, az általában egy nemzeten belüli politika.
Ezen kívül vannak más szintjei is a politikának.
Politika van családon belül, lakótömbön belül, sőt, közös érdeklődésű körű emberek kupaca között is.
Tessék a politika szót így értelmezni, és nem úgy, hogy politika két pólussal, meg amolyan világrengető életszínvonal,haladás,konzervatív,liberáris,szekularista,merkantilista élet-halál harccal.
.
A nemzeten belüli politika nagyon jó beszédtéma ismeretlen (egy nemzetiségű/nemzetességű )emberek között, még ha nem is ismerik egymást.
Időjárás, sport, politika.
Háromszög.
.
Ja, nemzet = magyarország, spanyolország blaa blaa blaa azért írom nemzetnek, mert az rövidebb, és kb azt jelenti, hogy azok az emberek akik az adott ország határán belül élnek.

cs, 2006-08-10 15:59 Tim Shaw (nem ellenőrzött)

Hát, Engelmann, te már nem éltél hiába. Sikerült egy új fogalmat alkotnod.
Én legalább is mindig rád fogok gondolni, ha meghallom majd az ETNIKAI ÖNGÓL kifejezést. :D :P

cs, 2006-08-10 16:25 Engelmann

Neröhögj, aznap elég szarul voltam.
Nem esik jól, amikor találkozol egy csajjal, akibe fél éve még bele voltál zúgva, és konstatálod, hogy legközelebb találkozni lehetőséged 2 év múlva lesz.
Szarul esik az embernek.
.
Hm Etnikai öngól.
Ez politizálás.
Olcsó trükk.
Az olcsó trükköket nem szeressük.
A drága trükköket persze igen.
tim shaw fogaggyunk mindjárt küldesz valami szöveget és kezdhetek streszelni, hogy minél kell jobbat írnom.
Mondjuk előre sajnálom a konkurenciát.
Ebben a hónapban lesz egy Gólyatáborom, ami a kreatív sarkát az ember agyának rendesen laposra úthengerezi.....

cs, 2006-08-10 18:54 Eternaldeath

No, ha már jól össze lett mocskolva a novellám a mélyenszántó gondolatokkal megspékelt Engelmann-féle kommentekkel, akkor hadd tiporjak még rajta saját billentyűzetileg én is.
Szóval, Horváth István Gergő gyerek! Amit ma leírtál a politikával, és miegymással kapcsolatban, annak már köze nincs ahhoz, amit tegnap gondoltál erről a témáról. Sebaj!
Jól csűröd-csavarod a szót, fiú. Okos srác vagy (tessék, egy virtuális barack az okos fejed búbjára). Vannak nagyon jó meglátásaid egy-egy írással kapcsolatban, nincs ezzel semmi baj. Az általad jópofának tartott stílusod (általában, amit leírsz nehéz megérteni – lásd felhasználói adatok, Engelmann) miatt azonban már sokan nem vesznek téged itt komolyan. Talán a Tisztelt Szerkesztőség ezért nem lőtt még ki innét.
Aztán képzeld, még tehetségesnek is tartalak. Kár, hogy a tehetségedet elpazarlod az olyan kommentek írására, amivel boldogítod ezen az oldalon a nagyérdeműt már hosszú ideje. Minden alkalommal sziporkázol, öreg, talán még az utolsó szó is mindig a tiéd.
Mindazonáltal talán hagyhatnád magad egy kicsit szocializálni. (Oly sok mindent ismersz, oly sok mindenhez hozzá tudsz szólni, ellenben viselkedni nem tudsz. Hogyan lehetséges ez? Nem értem… Talán a társadalomtudományok feliratú polc elkerülte a figyelmedet. Sebaj, majd talán sikerül bepótolnod). Szóval, ha már anyunak, apunak nem sikerült beléd nevelni ezt-azt, akkor szívhatnál magadba a világhálóról, innen-onnan csipegetve jómodort, tiszteletet, meg ilyesmit (püff, egy virtuális maflás). Mert, ha valóban az a célod, amit írtál valahol, hogy te majd naaagy, vagy híííres, vagy beeefutott, vagy mittoménmilyen író leszel, akkor az emberekhez való hozzáállásodon is változtatni kellene valamelyest.
Létezik egy olyan fogalom, hogy „érzelmi intelligencia”. No, ez hiányzik belőled, fiú. Vagy meg van benned, csak jópofának véled azt a véltdeviánsformapolgárpukkasztóviselkedést, amit ezen az oldalon produkálsz.
Arrogáns vagy, tiszteletlen, pofátlan, ráadásul az arcodat „cz”-vel írod. Arczom, arczom… Sok mindent el kell még olvasnod (nem csak olyanokat, amilyeneket mi nem – lásd ismét felhasználói adatok, Engelmann), meg kell tanulnod, hogy ilyen módon oszthasd az észt, ahogyan teszed itt szinte minden nap.
Egy későn érő kamasz vagy. Talán a pubertáskort éled még. De nálad a korai zárásról is lehetne beszélni, mert az jön le a sablonos kritikáidból (is), hogy te úgy érzed: megtaláltad önmagadat. Véleményem szerint ez nem így van. Igazából egy oooktondi, naaaagy kamasz vagy, aki nem érett még meg arra, hogy értelmes és értékes emberi kapcsolatokat teremtsen.
Küzdesz a démonaiddal, az angyalaiddal a gyermeki lelkedben, igyekszel rájuk gyúrni ezzel-azzal, aztán talán módosult tudattal keresed-kutatod az élet(ed) értelmét, a „ki vagyok”-at, meg a „mi végre vagyok”-at, ilyeneket. Természetesen ehhez még párosul a szarmindenés mindenkiengemnemértenekmeg gondolatok. Utána meg jól papírra veted. Tipikusan a pubertás korhoz köthető jelenségek…
Sablonosak az írásaid is (vagy inkább produktumaidat kellene írnom?). Egy idő után már senki nem lesz kíváncsi a kicsilelkedbendúlóharcra. Ki nem szarja azt le? Gondja mindenkinek van.
Szóval, jobban tennéd, ha kellemes, emberi kapcsolatok kialakítására törekednél és írnál, ja meg olvasnál, és tanulnál (tood: longlájflírning), de ha azt találod frankónak, hogy laposra úthengerezd az agyad kreatív sarkát, párhuzamosan pedig megutáltatod magadat az emberekkel, ám legyen. Akkor majd oszt egy idő után te lészel a megnemértettművészvagymifene, igaz, oszt majd jó megsajnálod magadat.
Haggyukmánvazze!
No, tessék, Gergő gyerek, dobj még erre is egy lapát szart…
Kiteszem az orcám berendezését is avatárnak, aztán lehet menni monitorra köpköröp.
.
Ja! Majd’ elfelejtettem ^^
.
Tök jó ez a dudát-a-beleidből-a-pokolban-ébresztőkor vagy miafene, meg a hasonlók, csak az a gáz, hogy ismeretleneknek írni, akivel nem őriztél együtt libát, talán kicsit pofátlan, nem?
.
Ja, mondom én, hogy faszagányos fiú vagy. Olvasom, hogy felvettek. Gratulálok! Komolyan.
.
Ezt is majd’ elfeledtem:
.
sajt.

Hja! Mosolygós-kacsintós-ilyen-olyan-emósön meg szmájli nincs a szövegben…nem kell keresni, direkt nincs benne.

Eternaldeath

cs, 2006-08-10 20:07 Gyémánt B.

Gyémánt B. képe

Eternaldeath!
Most érzek első alkalommal mély és őszinte sajnálatot azért, mert a "hozzászólás" kategória nem megcsillagozható...
Ezért ide biggyesztem az értékelésemet: *****
És te egy mosolygósat is kapsz! => :D

***

"Megszűnik minden gondolat,
Megszűnnek a szavak - csend van.
Buddha sehol, senkinek,
Semmilyen tant nem hirdetett."

p, 2006-08-11 18:01 Blade

Blade képe

Csillagozható. Egy csillagot tehetek a helyére, ha csúnyácskát írnak a küzdő felek. :)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
Check this: http://gabez.amigo.hu

p, 2006-08-11 18:05 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Garantálom, hogy ezt én is meg fogom tenni, ha eldurvul a helyzet, fiúk.
(szmájli nélkül)

p, 2006-08-11 11:51 Engelmann

Navégre.
Tudod mennyit kellett téged b"csillag"sztatni hogy ezt leírd?
Nem 10 perc volt, de megérte.
Tegyük hozzá, a módszer amit követek, az hatásos.
Lévén, sikerült az általam elképzelt és realizált skatulyába bepréselni magam a te fejedben, és még azt is elértem hogy foglalkozz azzal amit leírok.
.
A selfinsertről annyit, mogy mutasd meg nekem azt a novelládat, amelyiknek nem te vagy a főszereplője.
Amíg nem tudod, addig hiába pampogsz, vagyis, inkább beszélhetsz, de messze nem a magasabb lóról.
.
A jellemzés örömteli, a sablon és a kategória tökéletes. Tegyük hozzá, hogy az úriemmber alkotási szférájának szélesítése érdekében javasolt lenne megismernie a slash és a fanfiction fogalmakat.
Kérdezd ctg-t ő egy halom Harry Potter fanfictiont ír(hatot)t, lévén a stílusa eléggé szépen hajaz a magyarra fordított Harry Potter részekre.
.
A slash ről annyit, hogy külföldön még azt jelenti, hogy két létező alkotásból összemossák az egyik karaktert a másik szettinggel. Legtöbbször a különleges eredmények reményében. Értem itt mondjuk Gogol köpenyegének az irodistáját, a Vivát Benyovszki Benyovszki móricának a világával.
.
Erre a példára például nagyon szép napló/átlaghétköznapok történetsorozatot lehet írni, mondjuk egy irodistával, aki annak a mééélyen száműzött csoportnak a noname tagja.
.
A Slash persze magyarországon, legfőképp a fiatal és később idősödő nők körében, megragadt a hangulat őrültségénél, levetkőzte a megvalósítás finomságait és egyszerűen lesüllyedt a "fogunk két férfit, a slash műfajjal indokoljuk hogy átkerültek egymáshoz közeli világba, és majd jóóóóól leírjuk hogy miképp fektetik meg egymást." szintre.
.
Az extremitás, és a világok végtelensége megmaradt, az aljaönközpontú endorfintermelés és véééégtelen sarkítottság pedig hozzácsapódott.
.
Szép az élet.
.
Nos?
Kérdés?
El kéne olvasni a kommentet.
.
Na még egyszer kijelentem, hogy teljességgel egyetértek a fentebb leírtakkal, és hangsúlyozom, hogy a jelenlegi állapotom több tudatos választás végeredménye.
Van aki nem áll be a sorba, hanem megvárja amíg mögötte alakul ki a sor.
Ez is egy út.

p, 2006-08-11 18:14 Ritus

Ritus képe

Kedves Engelmann!
Eddig nem igazán szóltam bele a heves hozzászólás-csatározásaidba, pedig 80%-ukat kicenzúrázhattam volna szerkesztő és moderátor lévén. Szó nélkül törölni kellett volna és talán nem fajulnak idáig a dolgok. Sajnálom, ha Neked ennyi bosszússágot okoz egy-egy írónk novellája vagy hozzászólása. Nem muszáj itt kavarni a port, amit azért is kérnék szépen Tőled, mert a jelenlegi legaktívabb és szerintem nyugodt szívvel mondhatom, h. a legjobb amatőr íróinkba kötöttél már bele, bántottad meg őket, akár vetted el kedvüket a további alkotástól, vagy hogy a Karcolaton tevékenykedjenek. Nem szeretném, ha miattad veszítene el a portál ilyen jó írokat, mint Eternaldeath, Hematith, S.L. Cornelius, Gyémánt B. vagy akár Tim Shaw. Úgyhogy a normális véleménynyilvánítást szívesen fogadjuk Tőled továbbra is, mely az olvasott novellára vonatkozik, de úgy gondolom, személyeskedésnek itt semmi helye. Ezek után lehet, én is megkapom Tőled a magamét, de nem baj. Legközelebb, ha úgy vélem, h. a hozzászólásodban olyan tartalom, vagy stílus lát napvilágot, mely a Karcolat színvonalát messze alulmaradja, szó nélkül törölni fogom. Sorry!
_________________________________
"Szólj, gondolj, tégy jót,
s minden szó, gondolat, tett
tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád!"
(Vörösmarty)

p, 2006-08-11 13:04 Engelmann

na, evés után sokkal könnyebb anyázni, beindul az ember agyának vérkeringése, és előtörnek azok a kellemes és átlagos, hétköznapi gondolatok, amik a túlélés érdekében szőnek előre generált hibákat, és előitéleteket.
"
Tök jó ez a dudát-a-beleidből-a-pokolban-ébresztőkor vagy miafene, meg a hasonlók, csak az a gáz, hogy ismeretleneknek írni, akivel nem őriztél együtt libát, talán kicsit pofátlan, nem?
"
Sajnálom, én nem egy arcmutató f"csillag"szfej vagyok, aki naponta háromszor mond igazat, és nem képes csak explicit halálfélelem hatására azt mondani, ami éppen az eszébe jut.
.
Vagyon valószínű, hogy te az vagy.
Ez nem az én bajom, az én arcommal még nem mosta fel a padlót az élet, és ne károgj hogy savanyú a szőlő.
Ez van.
Ennek is megvannak az előnyei és a hátrányai, azért hívják életnek, és nem pedig szerencsejátéknak.
.
Teljességgel igazat adok, nem illik ilyet mondani, sőt, az illemtan kifejezetten tiltana egy ilyen kijelentést.
Az a gond, hogy én köpök az illemtanra.
Nem fogom az agyam egy halom szabállyal korlátozni, megteszik elegen mások.
Na idézek, magamtól, mert magamtól idézni poén.
"
A zenészek abból élnek meg, hogy azt mondják amit gondolnak. Vagyis, ebből nem élnek meg, az alakoskodásból prímán, de akinek nem igénye egy lakás és beéri azzal, hogy azt teheti amihez 0 éves kora óta ingere van, az tényleg olyan zenész, aki nem tartja vissza a gondolatait, a gátlásait meghagyja a büntetőtörvénykönyv komolyabb, emberölésekkel foglalkozó passzusainak, a gondolataival pedig nem úgy bánik mint valami láncra vert kutyával, hanem mint a pulzáló csillagrendszerek sugárzó fényével.
"
Világos?
Nem?
Akkor olvasd el a kontextust. Bár valószínűnek tartom hogy a naaaagy és komplex fentebbi "anyázás" előtt már mankónak használtad a szöveget.
Ha igen, akkor erre is emlékezhettél volna.
Ha nem, akkor javaslom, hogy ess neki a "'Zidő" című szövegemnek.
Ott kb leírtam azt, amit te itt fentebb elkönyveltél mint nagy igazságokat velem kapcsolatban.
Ilyen szempontból, jó politikusi módon, fogtad, és elloptad az ötletet, KREATÍV BÁZISKÉNT (bleöh) felhasználva a saját szellemi termékedhez.
.
Éljen a politika.
.
Tegyük hozzá, ha nem olvastad, akkor viszont igen szerencsés fazon vagy hogy sikerült pillanatok alatt kifacsarni valami felhasználhatót az általam keltett szituációból.
.
Jó politikus módra.

cs, 2006-08-10 20:37 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Angelman!
nem tom
mosmirolbeszelsz???
.
van blog! ott el lehet mondani mi bajod van
igy
sajt.
de nem dijaza senki a cssz
csezs
szal a
hogymongyakfinomanacsesztetest???
a sok sor
sör tehet rola!
na
.
Talán még együtt is éreznénk veled, lévén javában elmúltunk harmincasok...
ha tudnánk MI BAJOD VAN!
Így azonban te zárod ki saját magad a társaságunkból.
Sorry!
~~~~~~~~~~~~~~

S. Ladislaw Cornelius

p, 2006-08-11 13:12 Engelmann

Tisztelettel, én lehet hogy magam zárom i a társalgásból, de azt tudnotok kell, hogy bármit teszek NEM én döntök arról, hogy más minek vagy kinek néz/gondol engem. MEgválthatom a világot, és akkor is lehet olyan ember, aki azt mondja:
.
Ezt a (bleeeep)t utálom mert van/nincs rajta sapka.
.
Az hogy ki kit zár ki egy társalgás menetéből, az egyedül a befogadón múlik. Lévén az üzenetnek nem a küldője a személy aki érdekelt az értelmezésben, hanem a befogadó.
Röviden:
Hiába beszélsz, ha nem hallgatnak meg. ÉS ha van esélye annak, hogy nem hallgatnak meg, akkor legalább úgy beszélj, hogy aki meghallgat, az ne akarjon gondolkozni azon, hogy érdemes volt-e befektetni azt a meredek mennyiségű energiát a befogadásra vagy nem.

p, 2006-08-11 14:54 Eternaldeath

No, Engi! Látom (A sárkány érintése), rád jár a rúd...
Azt írtad, hogy mennyit kellett engem basztatni (nem kérünk moderációt, ha lehetséges!). Tudod, jobban járt volna mindenki, ha helyettem inkább a hőn áhított szarvasi hölggyel foglalkozol.
Most csak röviden: este majd igyekszem újból, még érthetőbben írott formába önteni a veled kapcsolatos gondolataimat.
Addig is, vedd át, amit kommunikációból tanultál. Ha nem tanultál, akkor spuri a könyvtárba. A "Társadalomtudományok" cimke környékén keresd a megfelelő szakirodalmat. Ha nem megy, a könyvtáros néni segíteni fog. A neten is találsz anyagot.
Mindezt azért mondom, mert ostobaságokat írsz megint.
Eternaldeath

p, 2006-09-01 16:55 Engelmann

Tök fura , ez az eddigi legszebb és legigényesebb pályamunka (hátulról előre haladva.)
A kiírást teljesíti, magasan, a stílus folyékony és emberi, a gondolatok rendezettek, a cselekményszál vezetése a szórakoztató irodalmi szintet megüti.
Az a baj vele hogy nem novella.
CSöpög, drámai, és a lehető legmesszebb áll az élvezhető fantasy novellától. Aki elolvassa, az nehezen jön rá, hogy nem novellát olvasott.
Meg kell hagyni színdarabnak tökéletes.
Elképzelem, ahogy a végén legördül a függöny, és ahogy a nézők visszatapsolják a karaktereket.

k, 2006-09-05 22:23 Rem

Rem képe

Szerintem mindenki maga választja meg élete célját, illetve mások is kényszeríthetik egy bizonyos ösvényre.
Szerintem nincs baj Eternaldeath által megfestett cigányokban, hiszen ezek az ővéi, és nincs szerintem előírva egy fantasy műnél, hogy a való élettel kell megegyezzen benne valami is teljes mértékben. Tehát teljesen abszúrd ilyet számonkérni is.

______________________
Az öreg dobozoló sámán