8 (hullámkörök) (2. pályázat)

8

Pontosan napnyugtakor kellett ott lennie, hogy találkozhasson a szolgával, mikor a nap lebukik a látóhatár alá. Rajta kívül még négyen mertek belépni a hegyomlás által félig eltemetett kanyonba, ahol minden lépés egy újabb kőlavinával fenyegetett.
Atler ezért rendkívül óvatosan haladt, kínosan ügyelve rá, hogy az előtte haladó lábnyomába lépjen. Csakúgy, mint a többiek. Hiába gyűlölték meg egymást az első pillanatban, azért nem akarták a saját fejükre omlasztani a fél hegyet.
Elérkeztek az üres szemgödörként tátongó barlangnyíláshoz. Vezetőjük félig hátrafordult; sárgás arca tompán felfénylett a félhomályban.
– Most már biztonságos – mondta közönyösen, majd választ sem várva megszaporázta lépteit: a társaságnak igencsak igyekeznie kellett, hogy tartani tudják az iramot. Az elf és a querie jól bírták, az emberfajzaton azonban néhány perc múlva már a teljes kimerültség jelei mutatkoztak, és a félork szuszogását, dübörgő lépteit is közvetlen maga előtt hallotta Atler.
Ő, félelf lévén, könnyen lehagyhatta volna az utóbbi kettőt, de a szűk, ide-oda kanyargó folyosón nem fért el tőlük. Így hát csak kocogott, és közben nézelődött.
A falak, amelyek között elhaladtak, kortól, piszoktól voltak feketék és redvesek. A félelf néha egy-egy régen elhalt fa száraz gyökerét látta az egyenetlen felületen; az általuk okozott repedésekben hüvelyknyi hosszúságú bogarak tűntek el sietve. Életnek más jelét nem érezte, csak az elmúlás vette körbe, mint egy lassan ökölbe szoruló kéz. Aztán egy pillanatra frissen főtt kávé illata csapta meg – valamelyik nagyobb repedésből csapott ki, hosszú utat tehetett meg a felszíntől idáig –, és ez jobban fölkavarta a gyomrát, mint a magukból pusztulást árasztó falak.
Az elől haladó, titokzatos alak végre lassított – ha nem teszi, az emberférfi alighanem elájul, a maga kis pocakjával és kettős tokájával. Az elfnek – egy nőstény volt, ennyit megfigyelt Atler odakinn – ezzel szemben még méltatlankodni is volt energiája.
– Meddig futtatsz még minket, szolga? – kérdezte emelt hangon – Talán az egész Tölgyeshegyet át kell szelnünk, csak hogy találkozhassunk…
– Hallgass már el, avarjáró – szólt közbe a querie, szintén egy nő.
Legendás volt az erdei elfek, és a querie-k, más néven fekete elfek közötti ellentét. Nem volt oka rá a két fajnak, hogy ellenségeskedjen, és mégis: amennyire egyeztek testfelépítésükben, annyira különbözött a természetük.
Az elf dühösen nézett a másikra, de mielőtt még válaszolhatott volna, vezetőjük közbevágott.
– A mester fogad benneteket.
A folyosó barlanggá szélesedett: ide lépett be, miután szólt, és eltűnt. A furcsa társaság hiába forgatta a fejét, többet nem látták köpenyes alakját.
Igazából el is feledkeztek róla, kevéssel azután, hogy ők is a barlangba léptek.
A szemük elé táruló látvány kárpótolta őket a hosszú loholásért. A barlang egész hátsó falát beborították a kisebb-nagyobb, magukból lágy fényt árasztó, színes kristályok. Egy apró csermely eredt a mennyezethez közel a falból, és értő kezek úgy alakították a sziklát, hogy a vízpermetből minden kristályra jusson. Az egész valami földöntúli, már-már rideg szépséget árasztott magából; még a félork lélegzete is elakadt egy pillanatra, ahogy megtorpantotta őket a látvány.
A fal előtt kis vászonpavilont állítottak föl. Egyetlen padján ott ült vendéglátójuk, és egy lantot pengetett. Feléjük fordult.

Kortalan, jutott eszébe először Atlernek, amint meglátta az arcát. Aztán az, hogy milyen végtelenül szomorú. Nem így képzelte el a vámpírokat.
Tökéletesen kopasz volt; talán azért, hogy jobban érvényesüljön vékony szemöldöke, és nagy, barna szemei. Apró, egyenes orra alatt keskeny, lefelé görbülő száj rándult meg egy pillanatra, és a félelf szúró nyilallást érzett a mellkasában – nem tudta, a többiek is így voltak-e vele, de ő tisztán érezte a felé áradó tömény energiát. A hatalmat, amiért mindannyian jöttek.
Zavartak voltak, és rémültek, bizonyos fokig. Elvégre egy legendás teremtmény otthonában álltak, aki egy pillanat alatt el is pusztíthatja őket, ha kedve tartja.
– Megérkeztetek hát – szólt az előttük ülő teremtmény. Befejezte a lant pengetését – érzelmes, melankolikus románcot játszott –, és a hangszert maga mellé fektette a padra. Nem figyelt többé rá, de a lant, míg a beszélgetés folyt, néha magától is meg-megpendült: egy új, másik dallam akkordjait dadogta ki magából.
– Ezek szerint üzenetem eljutott a megfelelő személyekhez – nézett rájuk. – Szolgáim minden újholdkor szétszéledtek a világban, és az éjszakába szórták leveleimet. Hogy itt vagytok, azt jelenti, készen álltok adományom elfogadására. Mindazonáltal tudnotok kell: csupán egyvalakit részesítek ebben a kegyben. Egyvalakit.
Az elf és a querie egymásra néztek. Tekintetük dühtől remegett.
A vámpír látta ezt, és halványan elmosolyodott. Intésére mind egy vonalba rendeződtek a pad előtt.
– Mindent csak sorjában – mondta kedélyesen. – Lássuk, kik is vagytok valójában, és milyen ajándékot hoztatok! Először mondjuk te, kis barátom!
Az emberférfi előrébb csoszogott a hívásra; lihegett és izzadt, de Atler nem érezte rajta verítékének bűzét. Ezt kissé furcsának tartotta. Figyelte, ahogy iszákjába nyúlt, és reszkető kézzel egy könyvet nyújtott át a vámpírnak. Az érdeklődve figyelte az előtte billegő ajándékot, láthatóan nem zavarta a félork gúnyos felhorkanása.
– Érdekes. Elmondod mi ez?
– Nagyon értékes – motyogta a férfi. – A… a kolostorban őrizték, ahol éltem.
– És ahonnan elszöktél, gondolom. Vagy elűztek?
– Én… igen, uram. Elkergettek.
– Értem – a vérszívó átvette a könyvet, és belelapozott – Igazad van, bukott barát. Nem tudom ugyan, hogy az olyan kolostor, ahol a magadfajták is helyet kapnak, miképpen tehet szert a mélységlakók titkos krónikájára, de pillanatnyilag nem is érdekel. Elfogadom az ajándékodat. Lépj vissza.
A szerzetes lehajtott fejjel engedelmeskedett. Helyére az elf nő lépett, szőke hajfonatai csak úgy repkedtek, ahogy a vámpír lábai elé helyezett egy remekmívű nyakéket. Tusanaként mutatkozott be.
Meglepő módon, a halálon túli nem foglalkozott vele sokat, mint ahogy a fekete elffel sem, akit Sal’chyo’chan-nak hívtak, és egy mágikusan megbűvölt kardot hozott. Kurta bólintással fogadta a két adományt, visszaparancsolta a sorba mind a kettőt, aztán várakozóan a félorkra nézett.
A keverék eddig nyugodtan várt; megszokta már, hogy semmibe nézik. Most meglepődött kissé – Atler is, hogy ő maradt utoljára – de nem habozott előrébb lépni. Kezében mindössze egy agyagcsuprot tartott.
A vámpír félrebillentette fejét.
– Mi van benne? – kérdezte csendesen. A félelf már egy jó ideje úgy érezte, mintha a teremtmény minden, saját maga által feltett kérdésére tudná a választ. Mintha valami fura játékot játszana, amiben csak ő ismeri a szabályokat.
– Egy szív – felelte a félork, és kihúzta magát.
– Kinek a szíve?
– Az apámé.
A szó súlyosan, véglegesen koppant közöttük. Atler megdöbbent. A szeme sarkából látta, amint a két nő elsápad (bár a querienél ez kevésbé volt észrevehető), és a kiugrott barát a szájához kap. A vámpír elgondolkodva dörzsölte meg az állát, közben pedig sebesen megnyalta szája szélét.
– Értem. Ő volt az ork, vagy az édesanyád?
– Ő volt az ork.
Mind a két társadalomban, az emberekében és az orkokéban is súlyos bűnnek számított a rokongyilkosság. Csak míg az emberek börtönbe, legrosszabb esetben pedig hóhérkézre küldik a bűnöst, addig az orkok…napokon keresztül kínozzák. Körmeit letépik, testét több helyen is tüzes nyársakkal szúrják át, végül pedig élve elégetik. Talán ez az egyetlen szóbeszéd az orkokkal kapcsolatban, amelyik nem túloz.
Vagyis egy kisebbfajta csoda volt, hogy a félork ott állt közöttük.
A vámpír befejezte az álldörzsölgetést, és átvette a csuprot.
– Köszönöm, hogy elmondtad. Lépj vissza.
Barna szemei egészen feketének látszottak, ahogy szemügyre vette Atlert.
– Te következel. Végül, de talán nem utolsósorban, kisember.
– Félelf – felelte gépiesen, és két lépést tett előre. A mozdulat, amellyel átnyújtotta ajándékát, egy látókövet, kissé sutára sikerült, de a vámpírt nem zavarta. Átvette, és egy pillantást vetett az ajándékra. Megnyúlt a képe.
– Egy jóskő? Ezzel állítottál be hozzám? Kis barátom, tudod, mi történik azzal, aki méltatlan adománnyal kopogtat nálam…? Hihetetlen.
Atler mellkasában hideg rémület kezdett szétáradni. Öt szempárból négy kárörvendve leste, amint a vérszívó keze meglendült, hogy a sarokba vágja a követ. A szempárok gazdái egy pillanattal később mégis csalódottan sóhajtottak. Valami lehetett az ajándékban, ami hirtelen felkeltette a vámpír figyelmét, mert félbehagyta a mozdulatot.
– Nocsak…érdekes – szólt a halálon túli, és maga elé emelte a követ markoló kezét – Tudod mit? Elfogadom az ajándékodat. Lépj vissza.
A félelf kábultan engedelmeskedett; tolakodnia kellett kicsit, mert a helyén támadt rést a sorban már össze is zárták.
Vendéglátójuk csendesen mulatva nézte a jelenetet. Aztán sokáig figyelte őket, némán, mint a halál maga, miközben a víz halkan permetezett a színes kristályokra. Alaposan végigmérte őket; Tusana összerezzent, mert ekkor rémült meg tőle igazán első alkalommal.
Végül megszólalt a vámpír.
– Csak hogy senki ne értsen félre semmit: ti azért jöttetek hozzám, hogy magamhoz hasonlóvá tegyelek benneteket. Gondolom, megvan a saját célotok, a saját vágyatok, az ok, amiért erre vállalkoztok – de ne feledjétek, nekem is. Nem kínálom ingyen az Örök Életet. Válaszoljatok: megértettétek-e?
– Megértettük – felelték csendesen.
– Akkor rendben. Mindazonáltal, adok mindannyiótoknak még egy órát. Aki akar, az óra leteltéig távozhat, következmények nélkül. De utána… utána választok.
Szavai visszhang nélkül csengtek a hűvös, nyirkos levegőben. Intett a folyosón megjelenő szolgának; az alak kísértetiesen hasonlított arra, aki idevezette a vendégeket.
– Kövessétek őt. Egy szobába vezet titeket. Várjatok ott, míg nem szólítalak benneteket – vagy ne várjatok, nekem mindegy.

A querie felhúzott térdekkel ült a fal mellett. Fekete arcára mintha rávésték volna a gunyoros mosolyt, ahogy az elfet nézte.
– Miért is lennél te különb nálunk? – kérdezte tőle kihívóan.
– Még kérded? – válaszolt dölyfösen Tusana. – Egyértelmű. Vagy inkább a félork kapja a jutalmat, ami után mind sóvárgunk? Hallod-e, koszos: mit kezdenél az örök élettel?
– Szerintem jobb, ha békén hagyod – mormolta Atler.
– Te csak ne beszélj, félvér. Senki nem kérdezett – az elf csípőre tette a kezét. – Én ehhez az állathoz, elnézést, félállathoz szóltam.
Sértésének célpontja nagyot nyújtózott, és komótosan felkelt a párnázott székből.
– Bátor szavak ezek egy nősténytől – mondta. Lassan, fenyegetően közeledett az elfhez, aki láthatóan kissé megbánta már hetyke szavait. Mielőtt azonban elérte volna, Sal’chyo’chan egyetlen rugaszkodással közöttük termett.
– Nono – csak ennyit mondott. Magas, vékony alakja volt, mint a querie-knek általában: a szobában lévők azonban mind tudták, szívósságban felveszi a versenyt a félorkkal. Ha ölre mennének, csupán a szerencse döntene.
Atler kesernyésen elmosolyodott. Ironikusnak találta, hogy a querie, aki utálja az elfet, nem habozik megvédeni őt. Talán nemcsak a külső jegyek fűzik össze a két fajt…vagy ezt a két nőstényt.
A félork – nem árulta el a nevét, lehet, hogy nem is volt – széttárta kezeit.
– Jól van, jól van. Lehet, hogy félállat vagyok, de legalább vannak céljaim. Neked is vannak, avarjáró?
– Nem kötöm az orrodra, te mocskos…
– Akkor kösd az enyémre – vágott közbe Sal’chyo’chan. – És különben is: amint beléptünk ebbe a szobába, megszűntünk jobbnak, vagy rosszabbnak lenni a másiknál. Úgyhogy ha lennél szíves…
Az elf arccsontjai körül kipirult a bőr.
– Rendben – szólt, nehezen türtőztetve magát. – De akkor mindenki elmondja. Mindenki, beleértve ezt a rakás szerencsétlenséget is.
Ez már a szerzetesnek szólt, aki szintén nem mondta a nevét. Most az asztalra támaszkodva, a semmibe meredő szemekkel ült; csoda, hogy a nyála ki nem csordult.
– Hallgatlak, Tusana. Mondd el nekünk, miért nem elég neked az a több száz esztendő, ami a fajodnak megadatott?
– Mindenáron belém akarsz kötni? Egyébként nekem máshogy telik az idő, mint a hozzád hasonlóknak, félvér. Tudok majd bánni a végtelen idővel, amit kapok majd. Látom a korok virágzását, és majd az alkonyát is. Megnyílnak előttem a végtelen kapui! Fenséges lesz! Ti nem ezt akarjátok?
– Én a tudást keresem – mondta Atler, csak úgy maga elé. – A tudást, mindenáron. Hajlandó vagyok megfizetni az árát, bármi legyen is az. Évtizedeket, nem, évszázadokat fogok eltölteni olvasással. Egész könyvtárakat átolvasok, és emlékezni fogok minden könyv minden szavára. Megértem majd a mindenséget, és az végül magába fogad.
Egyszerre néztek a félorkra. Most ő következett.
– Visszatérek a törzsemhez – morogta az; darabos vonásai rángatózni kezdtek. – Aki szembeszáll velem, azt elpusztítom. Egyesítem az összes ork törzset, amelyiket ismerem – és sok ilyen van, nekem elhihetitek. Jöhetnek a félorkok is. Részt hasítunk magunknak a földekből. Elfoglaljuk az Elfek Szent Erdejének egy részét…
– Azt ugyan nem – suttogta Tusana. – Eltaposnak az enyéim, mint egy férget!
– Ugyan hogy? Haha! Erős leszek. Hatalmas! Éjjel érkezem ellenségeimhez, és a hajnal már csak hullákat talál majd szálláshelyükön. Uralkodó leszek. Az uralkodó.
– Meglátjuk – mondta halkan Sal’chyo’chan. – ha én kapom az adományt, első dolgom lesz a fajtád kiirtása, félork. Csak egy kór vagytok a világ testében.
– Tényleg? Miért nem kezded el most, nézzük, sikerül-e!
– Hagyjátok abba! – kiáltotta Atler, mert azok ketten már majdnem egymás torkának ugrottak – Nem ez a fontos most!
– Dehogynem! – vágta rá a lángoló arcú Tusana. Csillogott a szeme. – Igaza van a querienek! Pusztuljon az állat!
A félork enyhén előrehajolt, karjait lazán oldala mellett lógatva.
– Lehet, hogy nem is kell az ő döntésére várnunk? Ha készen álltok, kezdhetjük.
– Elég volt! Gondolkozzatok! Ha választ végre, és maga mellé emeli egyikünket, annak ezek a dolgok már úgysem lesznek fontosak… – a félelfnek olyan hirtelen akadt el a szava, hogy sikerült magára vonnia a másik három figyelmét. A szerzetesét nem, ő még mindig csak bámult a semmibe.
– Mi az? Mi lelt, félvér?
A félelf a falnak dőlt, és hagyta, hogy lábai összerogyjanak alatta. A gondolat olyan tisztán, olyan villámfényesen hasított elméjébe, hogy tudta: ez a megfellebbezhetetlen igazság. És hogy ezt mindenképpen meg kell osztania a többiekkel.
– Arra gondoltatok – kérdezte kábán, mintha csak álmában beszélne – hogyha vámpírrá lesztek… akkor elveszítitek mindazt, amit most birtokoltok?
A kérdés függve maradt a levegőben; nem volt szükség rá, hogy megválaszolják.
– Ha átváltoztok, eltűnnek a vágyaitok, a céljaitok. Nyomuk sem marad, és újak jönnek a helyükre: hidegek és kemények, akár a halott hús. Az örök élet, amit ez a teremtmény kínál… valójában az örök halál. És a kárhozat.
– De az erő! – kiáltotta Tusana. – Az a rengeteg dolog, amit megtehetnénk…
– Az elkárhozás is jobb, mint ez – suttogta Sal’chyo’chan. – Igazad van, félvér.
– Örülök, hogy belátod. De te még nem mondtad el, téged mi hozott ide. Miért akartál vámpírrá válni?
– Akart a démon – nevetett fel amaz kényszeredetten. – Azért jöttem, hogy lebeszéljem Tusanát erről az őrültségről. Azt nem gondoltam volna, hogy engem is elragad ez a rögeszme. Te józanítottál ki.
– Nem értem… Tusana és te ismeritek egymást? A tisztavérű elfek nem állhatják a querieket.
A fekete elf nagyot sóhajtott, és intett a félorknak, hogy a saját részéről nem akar harcot.
– Tusana nem tisztavérű. Az apja querie volt… még ha nem is látszik rajta.
– Akkor tehát…?
– Igen. Az apánk közös volt. Bár rendszerint mind a ketten tagadjuk, hogy bármi közünk lenne egymáshoz. Nem így van… avarjáró?
– Ne hívj így – felelte dacosan Tusana. – Mihamarabb el akarok tűnni erről a helyről.
– Hála az égieknek – szólt a querie. Újból a félork felé fordult. – És veled mi a helyzet? Jössz, vagy maradsz?
– Nem akarok meghalni – nyögte a keverék.
Atler nagy lélegzetet vett.
– Igen, ezzel mind így vagyunk. Vannak-e porontyaid, félork?
– Nyolc is – felelte a másik kicsit önérzetesen.
– Nézz a szemükbe még egyszer, ha teheted. Nézz a szemükbe, és kérdezd meg magadtól: nem élsz-e bennük tovább? Nem ez-e a legtöbb, amit halandó kívánhat, és elérhet?
A félork vonásai ellazultak. Belátta, itt most nincs értelme semmilyen harcnak.
– Igaz. Okosabb vagy, mint amilyennek látszol. Eltűnök, de ezek előtt akarom megtenni – intett a féltestvérek felé.
– Ahogy akarod – mondta Sal’chyo’chan. – Menj.
Nem kellett kétszer mondania. A félork feltépte az ajtót, és már ott sem volt. Kicsit vártak, majd a két nő is készülődni kezdett.
– Szeretném megköszönni, amit tettél, félvér – mondta a fekete elf. Előreengedte féltestvérét, majd az ajtóból még visszafordult. – Nem jössz? Lassan lejár az egy óra.
– Menjetek csak – mosolygott fáradtan Atler – Megpróbálom észre téríteni az emberfajzatot. Valakinek vele is kell törődnie.
– Rendben – a nő hosszan nézte a félelfet, mintha látni szerette volna a gondolatait. – Ég veled!
Atler megvárta, míg minden elcsendesedik. Ha jól számolta, maradt még egy kis ideje. Bármennyi is, nem lenne okos dolog elvesztegetni.
Odalépett a szerzeteshez. Elfintorodott a másik merev arca láttán. Megragadta a grabancát, és nyögve az ajtóhoz vonszolta a tehetetlenségében még súlyosabb testet. Lendületet vett, majd kilódította a nyíláson. A férfi hemperedett néhányat, majd mozdulatlanul megállapodott a folyosó sötétjében.
A félelf nagyot szusszantott, és visszaült az asztalhoz. Nem ment könnyen, a torka is kiszáradt a sok beszédben, de végül sikerült.
Itt az idő.

A bukott szerzetes lassan feltápászkodott. Megrázta a fejét, és az ajtónyílásra nézett, ahonnan nemrég kihajították. A félelfnek szerencséje volt: ha mind a ketten a szobában maradnak, kénytelen lett volna megölni.
De így talán még jobb.
Ahogy araszolni kezdett a fal mentén, mint a bogarak, úgy változott a teste is. Nyúlánk, izmos tagjain lötyögni kezdett a ruha, orrnyereg és szemhéj nélküli arca alól eltűntek a tokák. Hátranyúlt, övéből egy kést húzott elő. Kidolgozása, hegye és éle hibátlan volt, pedig csak fából készült.
Foglalkozásából és fajtájából adódóan is éles érzékei voltak, mégsem vette észre a háta mögött gomolygó, a vámpír alakját felöltő sötétséget.
– Alábecsülsz – sziszegte egy hang a fülébe. Azonnal hátraszúrt volna, de az élőhalott megragadta a karját, és a vállánál törte el. – És alábecsült a mestered is. Azt hitted, nem leplezlek le? A mestered elégedett lenne, ha végeznél velem, igaz? Úgy gondolta, hogy túl kicsi a hatalmam, csak mert nem kérkedek vele. Milyen kár, hogy nem látom majd a csalódottságát!
Az alakváltó kétségbeesetten próbált kibújni a vámpír szorításából. Hiába; már csak tátogni tudott, ahogy átharapták a torkát.

Atler felemelkedett, megvárta, míg a halálon túli leül vele szemben, majd visszaült ő is.
A vámpír derűsnek és elégedettnek látszott, már ha maradtak még ilyen érzelmei. Talán nemrég táplálkozott. Szokása szerint hosszan nézte a félelfet.
– Gyere velem – szólt aztán.
Sokáig lépdeltek szótlanul, lefelé, mindig csak lefelé. A terem, ahová végül elértek, már elő volt készítve: számtalan kisebb-nagyobb gyertya szórta fényét a középen ridegen, mozdíthatatlanul álló kőoltárra.
– Tudtam, hogy te maradsz majd – mondta a vámpír. Sétálni kezdett a gyertyák előtt. – Tudtad, hogy valakinek maradnia kell, és rájöttél, hogy csak egyvalaki maradhat… ez lettél te.
Felkuncogott.
– Gondolom, lyukat beszéltél a hasukba.
– Valahogy úgy… elengeded őket?
– Miért ne? A két nőstényt? Hadd civakodjanak tovább; az ajándékaik amúgy sem értek egy marék trágyát sem. A szerzetest? Őt sajnos nem bírtam megmenteni; más céllal érkezett hozzám, mint ti. Megpróbált megölni. De én nem egy orgyilkos kezétől akarok meghalni, érted? Majd én eldöntöm, hogyan hagyom el ezt a világot.
A félork? Izgalmas élet vár rá, lesz mit mesélnie az unokáinak. Meg aztán… az ő ajándéka valahogy… szívből jött.
Nevetni kezdett. Ezekben a pillanatokban senki meg nem mondta volna, hogy nem ember.
– De most képzeld el – magyarázta elkomolyodva a bámuló Atlernek. – Egy félork vámpír? Képtelenség. Eszembe sem jutna.
– Értem – nyögte Atler. – És az én ajándékom?
A vámpír egy kis asztalka elé lépett, azon kezdett el matatni.
– Igen, igen – mondta. – Nincs szükségem az olyan vásári kacatokra, mint amilyet hoztál nekem. És mégis segített meglátni nekem azt, ami idáig rejtve volt előlem.
Megfordult, és a félelfnek nyújtott valamit. Egy fából készült tőrt.
– A saját halálomat.
Atler zavartan, hitetlenkedve nézte a másikat.
– Nem értem…
– Tudod, kis barátom, amit elmondtál a többieknek abban a szobában, az tényleg mind igaz. Aki a vámpírlét után áhítozik, és végül megkapja… az első rettentő pillanat után visszacsinálná az egészet. Soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt. Egy kicsit bele is őrül, mindjárt az elején.
Én is megbántam, és az összes többi is a fajtámból, akit ismerek. Nem értheted, milyen szörnyű mindent tudni, mindent látni! Ez az, ami valójában megöli a lelket, nem a vérszívás.
– De hát… az a sok tudás… az erő… – dadogta Atler.
– Nézz rám. Nyolcszáz éves vagyok. Nyolc évszázadot számoltam át, óránként, percenként. Voltak évek, amiket egyszerűen átaludtam. Vágyom már a halált, az elmúlást. Elég volt az örökkévalóságból.
Három nagy lépéssel az oltárhoz lépett. Ahogy végigfeküdt rajta, kopasz feje nagyot koccant a kövön.
– Megadom neked a lehetőséget. Azon az asztalon egy üvegcse vért találsz. Az enyém: ha megiszod, átváltozol. A harapásom nélkül is, az csak a legendához tartozik. Ha nem… akkor nem. De mindenképpen végezned kell velem.
Atler, mintha álmában történne, kábult lassúsággal szorította meg a tőrt. A vámpír fölé hajolt. Utoljára a szemébe nézett.
– Ha az én utamat választod – mondta még az. – a barlang, és a szolgák a tieid. Dönts bölcsen. Most pedig szúrj! Szúrj!
A fából készült penge szívtájékon érte a mellkast. A vámpír iszonyú hangon felbődült; halálkiáltását hosszan visszhangozták a kihalt folyosók. Aztán, míg vergődött, egyszerre elkezdett nevetni. Gúnyos, kárörvendő nevetéssel, és közben egész idő alatt a félelfet nézte. Testéből kékeslila fénypászmák szivárogtak, egyre több és több, miközben ő csak kacagott, ellenállhatatlanul mulatságosnak találva saját elmúlását. Egészen az utolsó pillanatig.
Atler, csak hogy ne lássa az arcát, egész testével rádőlt a markolatra. Így is maradt, míg a haláltusát vívó test remegése alább nem hagyott. Ekkor szinte lecsúszott az oltárról, bele a vámpír csendesen, de megállíthatatlanul folyó vérébe.
Sokáig így maradt.
Egy félig leégett, a ferdén folyó viasz miatt eldőlő gyertya zajára eszmélt. Zavartan körülnézett, és megakadt a szeme a kis asztalon, és az üvegcsén. Négykézláb kúszott oda, és egészen közelről kezdte bámulni. Elbűvölve nézte, ahogy a táncoló gyertyalángok átvilágítják a mélyvörös folyadékot, szinte életet lehelve belé.
Hozzá sem nyúlt, úgy lépett ki a szobából.

A kijárat előtt várták, ahol már érezte a hűvös éjszakai szellőt. Fáklya volt mindegyiküknél; és sok fáklyát látott, túl sokat.
Atler eléjük botorkált. A sok fény bántotta a szemét.
– Nem mehetsz ki. Lejárt az idő – mondta a szolga. Csuklya rejtette sárga arca rezzenetlen maradt.
Atler szédülni kezdett.
– De hát a mesteretek…
– A mester azt parancsolta, hogy az egy óra letelte után senkit ne engedjünk ki. Amíg más parancsot nem kapunk, itt senki nem megy ki.
– De ő már halott! Én öltem meg.
– Tudjuk – bólintott a csuklyás. A többiek utánozták a mozdulatát. – Várjuk az új mester parancsát.
– Mondom nektek, én öltem meg! Akkor hát én vagyok az új mesteretek!
– Nem.
A szolga felemelte fejét. Hatalmas vörös szemgolyóiban lobogott a fáklyafény.
– Majd csak leszel.

Mikor meglátta a teremből kiszűrődő fényt, Atler rádöbbent: nincs értelme rohanni többé. Előtte az egész örökkévalóság.
Irigykedve nézett a kőoltárra, amin a vámpír maradványai hevertek. Pár szikkadt csont, egy kevéske foszló bőr. Mint egy normális hulla, jól tartósítva, nyolc évszázad után.
Újra hallotta az utolsó nevetést. A végső, jól sikerült, kegyetlen tréfa.
Ő jobban fogja bírni. Nyolc évszázad… az semmi. Ide neki az egész örökkévalóságot!
Kirántotta a dugót, és a szájába csorgatta az üvegcsében lévő vért.
Remélte, legalább az ízét érezni fogja.

4.229165
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.2 (12 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2006-07-11 13:47 Blade

Blade képe

Első pályaművünk - micsoda erős kezdés!

Remek munka. A követelményeknek megfelel, de mégis eredeti marad, és pont ez az, amit vártunk. Hibátlan, jól megfogalmazott, elgondolkodtató és mégsem unalmas; kidolgozott sztori. Nem túl hosszú, nem túl rövid.

Régóta nem adtam ötöst.

Kis észrevételek:

- a cím: szerintem betűvel
- és egyáltalán mire utal? a 8 évszázadra? és mit jelent a hullámkörök kifejezés? nem érthető elsőre, sőt másodikra sem
- a vámpír megjegyzi a félelfnek, hogy biztos lyukat beszélt a többiek hasába, amíg magára hagyta őket...aztán később kijelenti, hogy minden igaz, amit a vámpírlétről mondott - ez fura, most akkor kihallgatta őket vagy sem?

Gratula.

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

cs, 2006-07-13 17:38 Hematith

Hematith képe

Huh. Köszönöm,Blade, ez jól esett.
Az észrevételekkel kapcsolatban:
- a vámpír csak játszik; valójában mindent tud, mindent lát, ami a környezetében történik. Erre a mindent tudásra utal a végén. Amúgy meg csendes gúnyt űz a többiekkel, ezért tesz úgy, mint aki nem tud a vitáról. És mint akit érdekel.
- a címről külön, rendben? Ritus is kérdezte, ezért egy külön hozzászólásban írom le.
(Utána meg Engelmannak válaszolok...)

k, 2006-07-11 18:47 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Kíváló írás! Érdemes volt végigolvasni.
Csak így tovább!
~~~~~~~~~~~~~~

S. Ladislaw Cornelius

cs, 2006-07-13 17:40 Hematith

Hematith képe

Köszönöm!
Szívesen olvasnék tőled is valami újat... :)

cs, 2006-07-13 19:29 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Köszi, készül... mind a három rész :)
Remélem a jövő héten el tudom küldeni, még a vége van vissza... de ez nem a Dark Dreams(TM) :) világa lesz.
Most, hogy volt időm kicsit átgondolni, én úgy látom, hogy kicsit könnyen hagyták magukat rávenni a távozásra a szereplők. Szal ha egy félork az apja szívét viszi el, akkor nem biztos, hogy ilyen könnyen lemond a vámpírlétről... egyébként nagyon tetszett.
~~~~~~~~~~~~~~

S. Ladislaw Cornelius

cs, 2006-07-13 19:41 Hematith

Hematith képe

Köszi...a félorkot legyűrte a túlerő :)

k, 2006-07-11 20:50 Engelmann

Mechanikus, szintetikus, sablonos, emberelffélork párhuzam szagú, és izzadtságszagú.
.
Emellett konkurencia.
Konkurenciáról vagy rosszat vagy semmit
.
Ettől függetlenül egyetlenegy jelzőt sem lehet megkérdőjelezni a történettel kapcsolatban.
Messze nem az első pályamű.
Az első ELKÜLDÖTT pályamű.
http://karcolat.hu/node/1563
Tisztelettel, aki dolgozik az megcsinálja a pályaművet 2-3 nappal a kíírás után.
A fene akart ilyen hosszúlejáratú pályázatot, aki gyenge és csiga azt egyék meg a disznók.
Még akkor is, ha külön anti korpa berendezést szerelt fel, a korpa eltávolítására.
.
Tisztelettel, MESÉJJEN a Zsűri hogy hol az ellentét a vempájör és a mindenki más kivételén kívül máshol?
ko
moly központi témaként nehezen lehet elhinni, hogy ez a naaaaaaagy ellentétről szóól ami a naaaaagy extrémmás life expectancy különbségű dögöket ugrat egymásnak.
.
NEM FELEL MEG MARADÉKTALANUL a pályázati kiírásnak. Hol itt a komoly life expectation különbség. ítt egy vááámpír akinek a life expectationje minden alkonyat ugrik meg pontosan egy éjszakával, egy ember meg egy halom 5-600 éves jószág.
Így hogy átgondoltam se változott meg az ÉN, SZUBJEKTÍV véleményem.
.
Bizonyára az elf nem csak azért ugrott neki a félorknak, mert a folyosón fej vagy írással döntötte el, hogy ma félorkot fog gyakni.
Ja. Értem. Azért mert nagy volt a szája. Eredeti.
De reális.
No complaint.
.
Király. sablonmotiváció. Ez kell a népnek. Nuku agymunka, nuku perszonalizáció. Múltjuk egysoros jövőjük kétsoros. Fantasztikus. A Kombináció és a gondolatok kimeríthetetlen tárháza.
.
Kidolgozás.
Ezt sztem egy generic fantasy szöveg kreátor 4.0c verziójú progival cscináltad, ami bekéri a tolkieni lazaságot és az összes csendesebb generikus kardésboszorkányság cuccot, és egy nemtelen szöveget dob ki végeredménynek. Elég volt lecserélni a fejlécet.
Na.
Generic kidolgozás. Üres és tartalmatlan. najó ez is szubjektív. van tartalma, és a nyugati átlagfogyasztó fejet hajt előtte. DE. Nem mozgatja meg a fantáziát. Najó. Azért annyira nem veszett fejsze nyele. Viszont Fukarkodsz a leírással.
.
Unalmas. Száraz. Bár inkább csak el van rétestésztásítva. A probléma az, hogy nincs szerkezete.
máskor illik az úthengerrel a sarkon leparkolni, és nem ráereszteni a szövegre. így az eseményeket csak az átkötő szöveg köti egymás mögé, nopersze meg a sablonitás. Kéne valami belső kapcsolat a jelenetek közé. Szerintem.
Holnap majd megnézem mennyire van elasztikusan kezelve a történet.
.
És végül.
Majd holnap kiderül minden. Addigra józanabb leszek... Csak fel kéne írni a képernyőre, hogy a questionable lowlife bashrantomnak utána kell nézni, hogy igazak-e a dolgok amiket kijelentettem.

sze, 2006-07-12 10:20 Engelmann

Röviden és tömören összefoglalva, ez egy amatőr művészeti portál.
Aki ide jön az nem azzal a céllal ír le valamit, hogy csiszolja tehetségét, és képességeinek határait feszegesse.
.
Pusztán időtöltésből.
.
Meg kell hagyni, amatőr írásnak elég jó.
A sablonokat megfelelően kezeli, a közhelyekiet és állandósult szókapcsolatokat finoman forgatja, a szerkesztési inkoherenciát pedig szépen takarja a párbeszédes részek gondolatainak elterelő erejével.
.
Kiváló iparosmunka.
.
Én azért.
Nos, én azért nem csak amatőr művész akarok lenni.
Akinek ambíciói vannak, az... Az figyeljen oda hogy mit csinál. És legfőképp arra hogy hogyan és miért.
.
Tisztelettel:
Én.

cs, 2006-07-13 19:39 Hematith

Hematith képe

Köszönöm a hozzászólást :)
Nos, amatőr portál, hát amatőr portál. Én az vagyok, mert nem tanultam írni. Ez változhat is.
De.
Istenkém.
Te is itt kolbászolsz.Időtöltésként.
Magányos zseninek lenni király dolog, csak mégis pocsék.
Hogy konkurrenciának tartasz, azzal mindenképpen megtisztelsz, mégha talán akaratlanul is.
Fejlődőképesnek tartom magam;és még nem vagyok az utam végén.
Még mindig tartom, hogy érdemes odafigyelni a szavaidra.Ezért megkérhetlek, hogy mondj véleményt a többi írásomról is? Van, ami régi és rossz, de ezt úgyis észreveszed.
Ja, és beszélj hozzám amatőrként, lécci :)

cs, 2006-07-20 04:42 ctg

"Kiváló iparosmunka."

Ez aztan a tomor jellemzes.
Jo az iras, olvashato, ami manapsag hatalmas ereny, gondoljunk csak a poszt-modernre! Para-Kovacsra es Eszterhazyra!

De ez a jellemzes, hat Engelmann, nagyon talalo!
Sorry:((

sze, 2006-07-12 21:14 Ritus

Ritus képe

Mélybemenő kritikát most nem fogsz kapni tőlem, ahhoz el kell olvasnom újra és aprólékosan, h. ráleljek az aprócska hibákra. ;)
Dícséretedre legyen mondva viszont az, h. a munkahelyemen (mikor akadt épp pár nyugisabb szabad percem) csak bele akartam olvasni egy picit a pályaművedbe - mielőtt még felkerült volna az oldalra, és egyszerűen nem tudtam nem végig olvasni. :) Szóval odakötötted erre a rövid időre teljesen a figyelememet és a kíváncsiságom által vezérelve egyszuszra végigolvastam a novellád. Tehát részemről is gratula! És persze remélem, h. érkeznek még hasonlóan jó megoldások a pályázatra... ;)
Jah, és a címet én sem értem! 8O
_________________________________
"Szólj, gondolj, tégy jót,
s minden szó, gondolat, tett
tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád!"
(Vörösmarty)

cs, 2006-07-13 17:42 Hematith

Hematith képe

Köszönöm! Most már akár hibákat is mondhatsz! :) Örülök, hogy nem tudtad otthagyni.
A cím magyarázatát majd alant látod.

cs, 2006-07-13 18:02 Hematith

Hematith képe

Lehet, hogy túl elvont, vagy túl okoskodó, de a címe tényleg azért 8, mert:
- elsősorban a vámpír nyolc évszázadára utal
- a végtelen szimbólumára is utal (ha oldalra fordítod a fejed :)
- ezért egy csavart is bele lehet látni a nyolcas alakjába
- a számmisztikában a 8-as a sors, hatalom, az anyagi átlényegülés száma...
- ... de Crowley tarot-magyarázatában a nyolcasok még magukban őrzik a hetesek minden hibáját.
Ezért lett 8, számmal. Elnézést kérek, ha túl homályos voltam.
Azért hullámkörök, mert:
- kellett egy cím a szám után, mert simán 8-ként nem engedte elküldenem :)
- a szereplők vízbe dobott kavicsokként jelentek meg előttem, a gondolataik pedig hullámokként. Ezek összeérnek (mint a 8-asban a két kör), formálják, vagy ki is oltják egymást.

cs, 2006-07-13 18:48 Blade

Blade képe

Hogy ez nekem nem jutott eszembe...:)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

cs, 2006-07-13 19:39 Hematith

Hematith képe

:)

cs, 2006-07-13 22:36 Fishbone

Fishbone képe

Ötletes. Nagyon ötletes.
De figyelj. Én oldalra hajtottam a fejem, ahogy mondtad, és azóta nem bírom visszahajtani. Nem tudom, itt valami roppant. Szerinted ez így marad egy örökkévalóságig (életfogytig), vagy a dolog múlandó? :D

cs, 2006-07-13 22:49 Hematith

Hematith képe

Nem tudom, egy-két ráolvasás biztos segítene. Csak csupa 2-t használj, mert az nem tud eldőlni :)

cs, 2006-07-13 23:02 Fishbone

Fishbone képe

De lehet, hogy továbbfordul a fejem és 5-ös lesz belőle. :)

cs, 2006-07-13 23:36 Hematith

Hematith képe

Egen... ez a baj a kettessel. Hogy elegendő Dr. Mézes barack bevétele után fejreáll. :)
De három nap után úgyis hozzászoksz.

p, 2006-07-14 11:28 Fishbone

Fishbone képe

Kösz, ez megnyugtat. :D

h, 2006-07-24 21:55 Max

Max képe

Hmm... tényleg jó lett! És benne van minden ami kell a pályázathoz. Én is megadtam rá az öt-öt. Kiváncsi vagyok, hogy a többi jelentkező mivel probálja felülmúlni. (remélhetőleg lesznek, hisz úgy élvezetes a versengés)
________________________________________________________________
"És mi lesz, ha nem lesz több sárkány? Akkor felkopik az állad! És engem csak úgy megölsz passzióból?"
Draco

sze, 2006-07-26 00:07 Hematith

Hematith képe

Köszönöm.Én is várom már, hiszen így nem az igazi. Abban "bízom",hogy mindenki az utolsó napokra tartogat valami nagy ászt. Állok elébe! :)

cs, 2006-07-27 17:21 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Megnyugtatlak: lesznek :)
Mondjuk nem az enyém, mert nekem sem ötletem, sem időm nem volt ezzel a pályázattal foglalkozni... de lesznek még az utolsó napon is. :)
~~~~~~~~~~~~~~

S. Ladislaw Cornelius

sze, 2006-07-26 09:26 Druida Borealis

Druida Borealis képe

Kedves Hematith!

Gratulálok ehhez az íráshoz.
Jól átgondolt, szépen levezetett darab.
Ezért adtam 5-öst.

Várok további munkákat tőled!

Tisztelettel,

Druida Borealis

cs, 2006-07-27 06:14 Tim Shaw (nem ellenőrzött)

Engelmann:
Az a véleményem, hogy egy adott versenyben (pl. 2. Karc pályázat)
a többi pályázó munkáját lehúzni nem teljesen nobilis eljárás. (Az etikáról nem beszélve.)
Hogy máskor is így teszel…?
Hát istenkém, már megszoktuk tőled.
Nem te vagy az első, aki így próbál nevet szerezni magának.
De egy versenyben talán elvárható némi fair play.
Persze, lehet hogy naiv vagyok.

Tisztelettel: Tim

k, 2006-08-01 18:32 Misaerius

Misaerius képe

Láttad a Chopin-filmet?
__________________________________________________________________

Amíg nem látod a korlátaid boldogtalan, miután megláttad átlagember vagy.

cs, 2006-08-03 09:41 Hematith

Hematith képe

Sajnos nem. Miért?

cs, 2006-08-03 09:57 Misaerius

Misaerius képe

Semmi kül, csak az ork ajándéka arra emlékeztetett. A szitu is, minden. Amúgy jó film.
__________________________________________________________________

Amíg nem látod a korlátaid boldogtalan, miután megláttad átlagember vagy.

p, 2006-08-04 19:16 Hematith

Hematith képe

És a novelláról mi a véleményed?
:) Sok minden inspirál, akár tudattalanul, is, de a filmet nem láttam. Remélem, utamba kerül egyszer...

p, 2006-08-04 20:49 Misaerius

Misaerius képe

ahahaha megvan! Szinte éreztem, hogy milyen mélyről jön. Jó érzés volt. A címe: Desire for love. http://www.imdb.com/title/tt0284406/ Voilà.
Nos, gondoltam, hogy ezt nem úszom meg (bár az még jobban fájt volna, ha megúszom. Akkor vágjunk bele! Ez a novella szinte tökéletesen az, amit vártak. Pontosan az, ami a kiírásban van, de nem több. Én elhatároztam, hogy csak egy olyan novellára adok ötöst, és a sajátom hipp-hopp meg is kapta volna a magamagáét (ti. 5 csillagot), feltéve, ha 1. szavazhatnék a saját művemre, 2. küldtem volna valamit a pályázatra. Na de ne térjünk el a tárgytól. (Mégis hogy nézne az ki, ha két mondatban válaszolnék? - Úgy, mint általában, de most ilyen kedvem van.)Ahogy egy rövid hozzászólásban kifejtettem, itt az lesz a győztes, aki észrevétlenül belecsempészi a következő ellentétet: közepes, de ambciózus emberek, akiknek sok időre és erőre van szükségük ----> vajon mi mindent tennének meg az örökéletárt? (vagy inkább mit nem...) <--> ásítós örökéltű, aki már nagyon unja, hogy mindent tud, mindenki egy hangya a szemében stb. ---> meg akar halni. --> hogyan éri el? Az elsőben jöhetnek a véres (aka. szaftos) csatajelenetek, ennek ellensúlyozásaként egy őszi tájon való elmélkedés az elmúlás szépségéről, arról, hogy minden ezen a világon, aminek van eleje, annak vége is. Kb. ez lett volna a tökéletes a pályamű, szerelmi közhelyekkel, csöpögős jelenetekkel és egy jó kis összegzéssel a végén. Mérhetetlenül egyszerű szerkezet, olyan amilyeneket már az elvonatkoztatni képes 12 évesek is firkálnak. (Persze nem ilyen szépen, mint te, nem sértésnek szántam.) Na most, az, hogy mindezt te képes voltál párbeszédekkel megoldani, és így az egészet egy leírós-filozofálgatós drámáva alacsonyítani (vagy emelni: ízlés dolga), az szépírói körben, mondjuk 1910-es évek elején nagyon eredeti húzás lett volna. Felállsz, felolvasod, majd üdvrivalgás közepette a terített asztal közepére szarsz, felállsz, és elkiáltod magad: Dögöljön a művészet! Halál a művészetre! És ezzel el egy erőteljes rugásra inspiráltad volna az én édes Dadámat. De most, ahogy olvastam, arra emlékeztetett, amikor a nagymamám egy tölcsért dugott egy liba szájába, és kukoricát tömött bele. Ennél csak az volt megrázóbb, amikor a másik nagymamám kutyáját megkörnyékezte a sokkal kisebb és világosbarna szomszéd (eb), és aztán meg is dugta.
Szó mi szó az írás élvezhető, (nekem inkább a hogyan, mint mit okoz nehézségeket úgy általában, de fejlődöm. Mindkét téren. pofa be!) szép, szerintem ilyenek a rosszabb bestseller könyvek is. (Bár egyet sem olvastam, Harry Pottert kivéve, de az nálam a jobb kategóriába tartozik. De hogy milyen jogon? Jó kérdés!) Azaz sablon, nincs benne semmi szellemesség, kivéve az annak szánt szívből jött-et, de hát egy 800 éves csókától többet vártam. Ha jobban meggondolom, ez a szellemesség is sablonos. Úgy általában a külső összhangban van a belsővel. Well done!
Végszóként: ha ez nem szívől jött, és nem érzed azt, hogy ez előtt aztán le a turbánnal, mestermunka, ha a valódi célod a pályázat megnyerése volt, és ezért hidegvérrel, előre megfontolt szándékkal egy autentikus szart hoztál létre, akkor nem kell aggódnod. Sőt, akár irigyelhetnélek is, mert én képtelen vagyok így írni. Csakhogy, aki ilyen rafinált, közönségtalpnyaló bűntettekre képes, abból az esetek 142,56%-ban bestseller író lesz.
De amikor a harmadik sorozatodba fogsz bele, mert azért mégsem tűrheted, hogy csak négy kocsi álljon a garázsodban, jusson eszedbe, hogy mindig lesz valaki aki szaboltálja a munkádat, méghozzá úgy, hogy ingyen beszerzi a könyveid, bescanneli őket, és felteszi az internetre!
A novellának négy csillagot adtam, de tizes skálán csak hetet érdemelne.
__________________________________________________________________

Amíg nem látod a korlátaid boldogtalan, miután megláttad átlagember vagy.

k, 2006-08-08 18:22 Hematith

Hematith képe

Köszönöm a hozzászólást, és a terjedelmes kritikát.
Most talán tiltakoznom kéne, hogy dehogy, én nem így gondoltam ezt, nem úgy gondoltam azt...Felemás érzésem van. Érzem azt, amit mondtok. Sablonos. Oké. De amíg van, aki szívesen olvassa, akinek tetszik, addig örülök, hogy megírtam. Szerintem aki ír, és másoknak ír - látok néhány ellenpéldát - annak nagy a felelőssége (hú, nagy szavak!). Összhangba hozni a saját belső álmait az írást olvasók képzeletével. És itt játszik be a másik oldal: neki is adnia kell valamit. Ha fantáziátlanul olvasod(nem rád gondolok), akkor nem jelent örömet semmi a világon. Ha meg "hozzáteszed a magadét", akkor esetleg kipótolhatod a sablonom repedéseit...Nem mindig sikerül a világszám:)
A novellán egy-két napig gondolkodtam, és este kilenctől hajnali fél négyig írtam. Nem próbáltam lerázni a csillagokai, ez lett belőle.
Szóval...nem aggódom. Önreklám: megkérhetlek, hogy elolvasd majd A vihar árnyéka c. írásom? Jóval többet próbáltam beletenni magamból, érdekelne hogyan sikerült. Most teszem fel, remélem, hamarosan fel is kerül. :)
Ja, és nem a pénzt hajszolom. Ha valami, akkor ez biztos.

h, 2006-08-21 06:39 Tim Shaw (nem ellenőrzött)

Érdekes az ötlet, és valóban egész jól olvasható a novellád.
Nekem kicsit sok volt benne a moralizálás, de ez nem biztos, hogy baj.
Én viszonylag sok, bár aprónak mondható hibát találtam benne.
A teljesség igénye nélkül néhány érdekesebb:
" ...nagy, barna szemei. Apró, egyenes orra alatt..."
Nem minden jelzőt kell vesszővel elválasztani a többitől, csak az azonos értékűeket.
Például, ha méret (kis, nagy, apró) vagy szín (barna) szerepel a felsorolásban, akkor felesleges mögé.

" ahogy megtorpantotta őket a látvány."
Ez szebb lett volna így:
...ahogy megtorpanásra késztette őket a látvány.
Ugyanis a "megtorpanás" aktív ige (a szereplőkhöz tartozik, ők mozogtak), te viszont passzívan használtad. Így helytelen.

" melankolikus románcot játszott"
Románcot??? Ennek sincs értelme.

" másik dallam akkordjait dadogta ki magából."
A dallamnak nincs akkordja, hiszen az akkord több (legalább három) hang egyidejű megszólalása. De ez még nem dallam. Egy dalnak viszont már lehetnek akkordjai.

Szerintem a kiírásnak egész jól megfelelt, és a viszonylag sok párbeszéd tényleg gyorsan és könnyen befogadhatóvá teszi az írást.

h, 2006-08-21 13:30 Druida Borealis

Druida Borealis képe

Kedves Tim Shaw!

Két dologra reflektálnék a hozzászólásod kapcsán.

Az első:

" melankolikus románcot játszott"
Románcot??? Ennek sincs értelme.

Az irodalomban:
ROMÁNC: 14-17. századi spanyol költői műfaj - francia szerelmi dal - nagyobb terjedelmű lovagi költemény az angol irodalomban - a régebbi magyar poétikában a derűs, vidám ballada megkülönböztető elnevezése. A spanyol romance nyolcszótagos sorokból áll, amelyek négysoros szakaszokra oszlanak vagy osztatlanok. A páros sorok egymással rímelnek. Rímképlete: xaxaxaxa. Valamennyi népi romance a spanyol történelem csodás, szerelmi motívumokkal átszőtt, dicső epizódjait eleveníti meg. A modern spanyol irodalomban már kizárólag lírai témák kifejezésére szolgál. ( Garcia Lorca )
Használják e kifejezést az olvasmányos, romantikus elemekkel színezett regényekre is.

A zenében:
1.
A hangszeres zenében a románc, szentimentális intonációjú dalszerű tétel.
2.
A zenében: érzelmes, dallamos, kötetlen formájú énekes vagy hangszeres darab.

Szerintem Hematith a zenei értelemben vett ROMÁNC-ra gondolt.

A második pedig az akkord kérdése.

" másik dallam akkordjait dadogta ki magából."
A dallamnak nincs akkordja, hiszen az akkord több (legalább három) hang egyidejű megszólalása. De ez még nem dallam. Egy dalnak viszont már lehetnek akkordja.

A dallamnak is lehetnek akkordjai.
Az akkord, a különböző magasságú hangok egyszerre történő megszólaltatása.
Ez a lantnál, mivel húros hangszer, történhet bontva, vagy egyszerre. Mindenképpen kíséret. Az eredeti szövegből pedig nem derül ki, hogy melyik módon szólalnak meg a hangok.

Nem figyelt többé rá, de a lant, míg a beszélgetés folyt, néha magától is meg-megpendült: egy új, másik dallam akkordjait dadogta ki magából.

Nem akartam okoskodni, csak utánajártam a románcnak, és zenész lévén szerettem volna reagálni.

Tisztelettel,

Druida Borealis

k, 2006-08-22 06:25 Tim Shaw (nem ellenőrzött)

Az első kérdésben meggyőztél, de a másodikban (lévén szintén zenész) nem.
Még mindig azt állítom, hogy akkor egy DAL akkordjai szóltak, nem pedig egy dallamé. (Továbbá a dalé a dallam is.)
Persze ez nem kardinális kérdés. Annyira semmiképp se fontos, hogy hosszan rágódjunk az értelmezésén.

Szintén tisztelettel: Tim

k, 2006-08-22 07:05 Blade

Blade képe

Tejóég, két dudás egy csárdában...:)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

k, 2006-08-22 07:49 Tim Shaw (nem ellenőrzött)

Most mit csodálkozol? Mintha nem jártál volna még olyan csárdában, ahol nem volt elég egy pincérnő. :D

k, 2006-08-22 16:01 Eternaldeath

És én is itt vagyok, mint harmadik dudás, azaz bőgős :-D
Vita helyett csináljunk egy bandát :-)
Eternaldeath

k, 2006-08-22 16:24 Tim Shaw (nem ellenőrzött)

Fura egy banda lenne, mert én is bőgőztem anno.
Persze attól még csinálhatunk zenekart, de egy kikötésem van: Engelmann legyen benne a köcsögdudás. :D

k, 2006-08-22 16:55 Eternaldeath

Ez ollan...hmmm...folkos téma lenne? Hja! Folk metál! :-D
Eternaldeath

sze, 2006-08-23 13:10 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Folk-metál... :lol:
Állítólag egész jól gitározok, szal benne lennék... :)

~~~~~~~~~~~~~~

S. Ladislaw Cornelius

sze, 2006-08-23 13:32 Ritus

Ritus képe

Szerény véleményem szerint több akkord adhat egy dallamot (egy akkord nem), amiből lesz a dal. :D
Én 6 évig zongoráztam, bevesztek? ;)
_________________________________
"Szólj, gondolj, tégy jót,
s minden szó, gondolat, tett
tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád!"
(Vörösmarty)

sze, 2006-08-23 14:39 Tim Shaw (nem ellenőrzött)

Van egy jobb ötletem: hagyjuk a többi pancsert, Ritus, alapítsunk duót! :D

sze, 2006-08-23 20:27 Ritus

Ritus képe

;)
_________________________________
"Szólj, gondolj, tégy jót,
s minden szó, gondolat, tett
tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád!"
(Vörösmarty)

cs, 2006-08-24 06:50 Tim Shaw (nem ellenőrzött)

Ha nem, hát nem.
Akkor a Korda-Balázs duónak van még további néhány éve. :D

sze, 2006-08-23 19:27 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Hmmmm...
Te Ritus! Az akkord az több hang együttes megszólaltatása folytán keletkező hangzat - pl az A moll akkordban A C E hangok szólnak. Egyszerre. Az akkordokat különböző szabályok szerint állítják össze, hadd ne menjek bele részletesen mik a dúr, a moll, a szeptim, stb. felépítésének szabályai! De ha érdeket, begépelem, és átküldöm emilben. Az akkordokat kísérethez használják, és mivel mindegyik akkornak sokféle megszólaltatási lehetősége van, nem rendelhetünk hozzájuk hangmagasságot, tehát ha egymás után szólnak is, az nem lesz dallam.
A dallam egymás után következő hangokból tevődik össze. Persze szólhat egyszerre két hang is, pl. egy férfi és nő énekelhet duettet, az attól még dallam lesz...
~~~~~~~~~~~~~~

S. Ladislaw Cornelius

sze, 2006-08-23 20:26 Ritus

Ritus képe

Hmmmm...
Figyi, én ezzel mind tisztában vagyok...
Lsd. pl. Bartók Béla: Mikrokozmosz (III. füzet) 3.: Idézem: "Akkordtanulmány. Az akkordok= hármashangzat mixtúrák, az egyszólamú DALLAM: népdalutánérzés." :)
Meg ha mondjuk egymás után leütsz pl. a zongorán egy dúr akkordot, egy moll akkordot, majd egy bővített vagy szűkített akkordot, már akkor is keletkezik egy dallam... mégha nem is fülbemászó. :lol:
De ezen felesleges tovább rágódni...
_________________________________
"Szólj, gondolj, tégy jót,
s minden szó, gondolat, tett
tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád!"
(Vörösmarty)

sze, 2006-08-23 15:08 Hematith

Hematith képe

:P :P :P

sze, 2006-08-23 20:22 Engelmann

kikérem magamnak, én KANALAS akarok lenni.

k, 2006-08-22 19:25 Misaerius

Misaerius képe

Én majd szájharmónikázom. 8)
__________________________________________________________________

Amíg nem látod a korlátaid boldogtalan, miután megláttad átlagember vagy.

sze, 2006-08-23 15:18 Hematith

Hematith képe

Én csak a végére értem ide...
Tim Shaw, köszi a hozzászólást. Bizonyos, hogy vannak a 8-ban kisebb-nagyobb hibák, ez van. Megpróbálom kinőni az ilyeneket, a vélemények, kritikák segítségével.
Amúgy me... ti vagytok a zenészek, gyerekek! De azért ezen a "dal vagy dallamon" ne vesszetek össze.Én úgy gondoltam, hogy ez a lant, mint amolyan félintelligens zeneszerszám, képes bármit visszaadni, amit egyszer már játszottak rajta. Mindegy, hány húrt pendít meg magán. Csak hallgatom a zenét, ezért írtam le kicsit pontatlanul a szitut. Végülis egy kellemes kis vita lett belőle, nem?

cs, 2006-08-24 06:48 Tim Shaw (nem ellenőrzött)

Hm, a "vita" szónak van egy amolyan kellemetlen mellékíze. Én nem nevezném vitának, inkább eltérő vélemények ütköztetésének, de még inkább értelmezésbeli különbségnek. És persze teljesen kultúráltan folyt. Ez lényeges!
De igazad van, jobban tennénk, ha itt a novelláról beszélnék.
Bocs!

p, 2006-09-01 17:12 Engelmann

ŐŐŐ ha azt mondom hogy nem tudsz írni, akkor kibelezel.
Bunkóság lenne ezt mondani, de ezt mondom, meg kell hagyni a te nemtudírásod forrása a gyakorlatlanság, és az eszközök hiánya.
A fantáziád tápos, és az alapvető eszközöket is ismered, viszont vannak azok a hülyeségek, amik a többi alkotási folyamattól elválasztják. mittomén, az alkotás általában vizuális, vagy érzelmeket gondolatokat és jóól megtanult szituációkat forgat át papírra. Ez az átforgatás ismeretlen folyamat, de a végeredményből lehet feedback eket szerezni arról, hogy feltételezéseink szerint mit kéne másképp csinálni.
Ez ösztönös.
Ez az ösztön nálad, itt nem látszik.
VAgyis, az az érzésem, hogy ez az ösztön komoly korlátokat kapott amikor a megfelelést kelett szemed előtt tartanod.
.
EZ nem jó.
szerintem.
A szerkesztés ezért száraz, de minden részénél. a szerkezet, a megfogalmazás a szerkezeti összekötő egységek között, mindenütt.
A kiírásnak megfelel. Maradéktalanul. viszont...
viszont. nemtom. nekem száraz.
inkább az agyamnak száraz.
nem köt le.
sztem itt a szórakoztatóirodalmi dolog vlahogy nincs meg benne .. mármint ami kell bele. a magasművészeti agyfacsarás viszont ugyancsak hiányzik.
Emellett gótikus.
VAgy nekem az.
Ez megeshet hogy a te stílusod.

p, 2006-09-01 17:44 Hematith

Hematith képe

Heh, pont most értem haza.
Szeretem a gótikus stílust, nyuszi. Ha ilyennek titulálsz, az nekem külön öröm.
Amúgy meg beszéltem már arról, hogy szeretnék fejlődni, függetlenül a te, vagy bárki más véleményétől. Tehát a kibelezésnél még nem tartok.
Az átkok sokkal hatásosabbak.

k, 2006-09-05 21:38 Rem

Rem képe

Maga a szöveg jól megvan fogalmazva. Több ellentét beléfért volna szerintem, és mélyebb mondani való. Koránt sem merítetted ki minden lehetőséget, ami még a novellában benne van.
Címmel kapcsolatba volt néhány sejtésem miért az valamelyik bejött valamlyik nem. ;) Bár én iskolába úgy tanultam, hogy irodalmi művekbe a 8 az nyolc. :D
Engelmannak üzenem, hogy egy témában nemcsak komolyan lehet megnyilatkozni, pl. Galaxis utikalauz stopposoknak. Szerintem Hematith célja nem minél több ellentét felsorolása volt, bár én is keveslem, de ez részlet kérdés. ;)
______________________
Az öreg dobozoló sámán

k, 2006-09-05 21:47 Hematith

Hematith képe

Köszönöm, Rem. Magam ellen most nem beszélek, ne haragudj... :) De lehetett volna hosszabb is, jobb is, igazad van. Próbáltam csavart is belevinni, az "akarom", és a "muszáj" közti különbséget felhasználva erre. Talán mégsem lett annyira száraz.

szo, 2006-09-16 18:43 Styra

Styra képe
No, megkésve bár, de törve nem, csakhogy egy elcsépelt és lopott frázissal kezdjem. Persze szavazni szavaztam, de a véleményem csak most kerül fel. Tehát. Az elején néha kicsit megakad, nem folyik olyan akadálytalanul a történet, de hamar magával ragad. Hibák (helyesírásbeli) vagy nincsnek, vagy a kíváncsiság átsiklik felette :) A kiírásnak megfelel. Csak nem értem, miért ne mehettek volna el mind. De tetszett, én is kedvelem a gótikus stílust, a vámpírok érdekes karakterek tudnak lenni. __________________________________________________ Csillagból születtünk, s csillag leszünk újra Ha életünk lángját egy széllökés elfújja.

szo, 2006-09-16 18:50 Hematith

Hematith képe

Köszönöm, Styra; most is annyira örülök a véleményednek, mint korábban tettem volna.
A félelf azért maradt, mert mindennél jobban vágyott a vámpír kínálta létre; ezért hazudott, és szembeszállt saját magával is. A "szerzetes" pedig bérgyilkos volt, akinek küldetése volt elpusztítani a járatok urát. A vámpír kegyetlen tráfája volt, hogy az utolsó szóig betarttatta Atlerrel az alkut; letelt az egy óra,se ki, se be.
Most már könnyen magyarázkodom...:)

szo, 2006-09-16 20:41 Styra

Styra képe

A szerzetest meg a tréfát értettem, csak fura volt, hogy tényleg olyan, mintha derült égből villmacsapásként rájön, hogy nemis olyan jó ez a vámpír lét, aztán mégis marad.
Amúgy ne bántson a dolog, gyakran én is magyarázkodom utólag :)
__________________________________________________
Csillagból születtünk, s csillag leszünk újra
Ha életünk lángját egy széllökés elfújja.

szo, 2006-09-16 21:09 Hematith

Hematith képe

Voltál már úgy, hogy megtettél valamit, holott tudtad, hogy rossz, hogy nem így kéne tenned? Csak azért, mert vágytál rá. Ez is valami ilyesmi volt, legalábbis ilyennek képzeltem. :)
Na jó, befejezem. :)

h, 2008-07-07 12:59 Tom Attorney

Hát eltelt már legalább másfél év az előző komment óta, de én csak most olvastam el, szóval most véleményezek:

Nagyon jó a sztori, remekül mutatja be a különböző fajok jellemét, tulajdonságait és ellentéteit. Kellemes olvasni, izgalmas és tanulságos. :)

Miután Atler egyedül marad, rádöbbenek, hogy miért is tette mindezt. Ügyes trükk! :D

A vámpír tréfája tényleg nagyon kegyetlen volt... Szóval a fordulatokért is grat, meg amúgy a fogalmazásért is. :)

(Nem olvastam végig minden kommentet, ezért ha erről volt szó, akkor bocsi)

A félork, ha hazatér, mekkora esélye van rá, hogy nem kínozzák halálra azonnal? Vagy valamit félreértettem?

Vagy ahova hazatér, az már rég nem az az otthon, ahonnan elmenekült...?

-----------------------

"Neked csak arról kell döntened, mihez kezdj az idővel, amely megadatik."

szo, 2008-09-06 19:56 Hematith

Hematith képe

Ez már egy másik történet, nem is rossz...köszönöm :)