A félvér átka

Lágy szellő táncoltatta a napfényben fürdő fák leveleit, gyöngyöző forrásvíz tört felszínre a mélyből és rohanva hullt alá a hegyek között elnyúló keskeny völgybe.
Az apró pataktól nem messze egy alak állt borús némaságba burkolózva. Figyelte a vízfelszínen játszadozó apró habokat, parányi tajtékokat. Pillanattokkal később tekintete a tenyerén tartott amulett éjszín kövének csillogásába merült. A sötétségben halovány világos köd örvénylett; a fénysugarak könnyedén utat találtak az ékkőhöz és gyorsan bele is áramlottak. Az entitás alakot öltött volna? Mélybarna szempár kedves villanása, majd elenyésző homály, vagy csak érzéki csalódás?
A férfi arcán uralkodó jeges kifejezés feloldódott és komor félmosollyal feltekintett a tündöklő égboltra. Rövid pihenőjük alkalmával kihasználta az időt, hogy egyedül lehessen, mivel kusza gondolatait csak így tudta helyes mederbe terelni. Fáradtan sóhajtott és szórakozottan a patak partjára sétált, letérdelt, hogy szembenézzen önmagával. A tükörkép láttán rideg kacaj hagyta el a pengevékony ajkakat. Arcának éles metszése és hegyes fülei tanúskodtak elf származásáról. Fakófehér bőrének túlzott kontrasztot adott a háta közepéig érő hollószín haj. Arcának bal oldalán ősi harcok emlékét őrizve egy heg futott keresztül. Szeme vakon, élettelenül csillogott. Másik lélektükrének írisze a jég halovány kékségénél is fagyosabb színben festett. Alig lehetett észrevenni e különbséget a két szem között.
Unottan kisöpört pár fekete tincset arca elől és felegyenesedett.
Lassú léptekkel az egyik fa árnyékába sétált, majd fáradtan lerogyott, hátát nekivetette a hűs törzsnek. Ezüstmintákkal szegélyezett köpenye szárnyként terült el körülötte; mintha árnyak ölelték volna körbe. Hívták, bíztatták, kérlelték… Dühös morranással megmarkolta a nyakában hordott két darab amulettet és szemöldökráncolva szitkozódott. A démonlelkek mindig a leggyengébb pillanatot keresték, hogy bejussanak gyilkosuk tudatába és kiéljék oly régóta kívánt bosszújuk. Az erős akarat és az elme felvértezése ellen azonban tehetetlenek voltak és Weilord nem tartozott az ányelfek gyenge tagjai közé. Démonvadászként olyan szörnyekkel küzdött meg amit legtöbb fajtársa el sem tudott képzelni. Míg más egy darab hatalmas démonúr lelkét hordta, addig a férfi kettőjét- és volt még egy harmadik amulettje is…
Elmélkedve megemelte a fekete köves ékszert és csalódottan felmorrant.
A fatörzshöz támasztott díszes, ébenfa íj mellett hagyta a vaskos bőrkötéses könyvet is. Lassú mozdulattal nyúlt érte, hogy aztán fellapozhassa és kitéphesse a megfelelő oldalakat. A művelet végrehajtása után elégedetten helyezte maga mellé a démonológiai jegyzetgyűjteményt.
Hűvös komorsággal kezdte olvasni a több emberöltővel ezelőtt, saját kezűleg írt jelentését.
Ezalatt a ködös entitás zavartalanul áramlott tovább az ékköves amulett belsejében…

…A Nagytanács hatunkat küldött a Határ-völgy nyugati erdőségébe. A látnokok szerint a Gramar külső létsíkról származó démoni erő jelenlétét érzékelték. Rangom miatt engem bíztak meg a küldetés végrehajtásával. Szokatlannak tartottam, hogy olyan démont jeleztek, akit már elpusztítottam egy emberi generációval ezelőtt. Abban a harcban veszett oda a tanítványom, így keserű emlékeznem, de az esetre való tekintettel személyessé vált az ügy. Magammal vittem a mágusnőt is, aki nyakában hordja Qerder démonnagyúr lelkét. Naranát akkor avattuk fel démonvadásszá, ő kapta meg a lélekamulettet. Annak a bizonyos szörnynek az örökké e síkon sínylődő asztrálját. Az ő erejét érezték akkor is. Tudtam, hogy lehetetlen, hiszen nem élhetett többé. Ezért sietnem kellett, hogy megszervezzem az utat, de szerencsére a legkiválóbbakat osztották mellém, nem húzódott el a küldetés.
Nem telt bele egy Rillenoni holdciklus, elértük a Határvidéket. Mindig is szerettem azt a tájat. A naplemente vöröses fénye és a hegyekből áramló hűs szellő: mindez a szabadság érzését hirdette számomra. Az istenek által ránk rótt útra emlékeztet, egy ösvényre, mely lelkem mélyén káoszban forrong.
Mélyen tisztelt Nagymesterek, vajon más faj tagjai is képesek lennének mindarra, amit mi teszünk? Nem hinném. Ők gyengék.
A küldöttséget mélyen a fák közé vezettem. A látnokok szerint ugyanis a nyom az egyik aprócska falu közelébe vezetett. Úgy haladtunk, mint prédájukat űző ezüstfarkasok.
Leszállt az est, ekkor kezdődtek a bajok. Akár átkos idő hajnalán, lecsapott a vihar, méghozzá démonok képében. Ránkzúdult tömegük- fojtogatóan bűzössé és áporodottá vált a levegő, még most is érzem azt a szagot. Számítottak ránk! Tudták, hogy a falu felé tartunk! Volt köztük energiavámpír és egyszerű kri’r démon is. Hosszú harc volt, győzelmünkért drágán meg kellett fizetnünk. Narana tűzlabdája azonnal lángba borította az erdőt. Válaszul átkok tengere borított be minket. Hatalmas energianyalábok szöktek a magasba, ha egy démont halálra sújtott egy mágikus támadás.
A harc közben Narana megsérült, miután elvégeztük a környék megtisztítását, felkaroltam a nőt és fáradtan megindultunk a falu felé. Nem engedtem, hogy gyógyitallal kínálják társaink, a tervem szerint, amíg Narana felépül, lesz időnk felkutatni a célpontot és addig a faluban maradhatunk.
A fogadásunkra kivonult majdnem az egész falunép. Rémült arcukra volt írva, hogy látták az éjben fénylő tüzet és a mágikus nyalábokat. Ránk szegezték fegyvereiket: a vasvillákat és kaszákat. Oh, olyan nevetségesek voltak !
Mi pedig fáradtnak és elgyötörtnek éreztük magunkat, mindnyájan szenvedtünk kisebb sérüléseket.
- Gyógyítóra van szükségünk!- kiáltottam közös nyelven. Az emberfajzatok oly kiszámíthatók. Sejtettem, hogy időközben felismerték, nem szörnyekkel, hanem elfekkel állnak szemben. Az, hogy az árnyak népéből érkeztünk nem számított, a földműveseknek mindegy. Csak a hegyes fület ismerték és azonnal tudták, hogy nem fosztogatni érkeztünk.
Egy fiatal lány lépett elém, bizalmatlanul fürkészte arcom.
- Én vagyok a falu felcsere- hangja bátran csengett, de sötét szemeiben ott imbolygott a félelem. – A nevem Tia. Kérlek hozd utánam a sebesültet! – azonnal keresztülfurakodott a tömegen, mire az emberek szétváltak előttem. Sietősen lépkedtem utána, hisz Narana eszméletlenül hevert karjaimban. A felelősség pedig csakis az én lelkiismeretem terheli.
A felcser háza aprócska viskó volt csupán, két szobával. A nagyobbikban könyvek díszlettek a polcokon, egy asztal terpeszkedett középen, oldalt pedig egy vászonfüggönnyel választották le a másik kis helyiséget. Itt kellett az ágyra fektetnem Naranát. Aggódtam érte, súlyosnak tűnt az oldalán tátongó karom okozta seb.
Várakozva kiléptem a másik szobába és a falnak támasztottam hátam. Tia kitisztította, fertőtlenítette és gyógynövényekkel kezelte a sebet. Miután végzett kilépett és megrovó pillantást vetett rám. A gyertya lángjának tánca az ártatlan, őzszín szempárban tükröződött. Finom vonalú arcán és alabástrom bőrén kívül hosszú, hullámos, barna hajának zuhataga tette különössé a lányt. Ismerősnek tűnt… A lélektükrök villanása, ajkainak derűs mosolya…
Azonnal tudtam ki ő. Egy lépést tettem oldalra az ajtó irányába, hisz az emlékkép hirtelen bontakozott ki elmémben. Harmincnyolc holdciklussal ezelőtt megöltem Qerder démonnagyurat, kinek lelke a Narana nyakában függő amulettben pihen. A szörnyeteg fogságából kiszabadítottam egy nőt is. Tia nagyon hasonlított rá… Az a fogoly az anyja lehetett.
A lány halkan felkacagott.
- Ne félj tőlem, csak mutasd a vállad! – mire felfogtam szavainak értelmét, már leültetett egy székre és szemügyre vette a sebet. Zavartan figyeltem minden mozdulatát… Észre sem vettem, hogy megsérültem. Talán az egyik zaltu démon karma tehette, igazából nem is érdekelt. Fájdalom nyilallt egész karomba, ahogy Tia segítségével levetettem bőrvértemet, hogy a szakadt ing alatt megbúvó sérülést elláthassa. Tűrtem a műveletet, majd miután végzett egy szó nélkül a sarokba húzódtam és némán figyeltem, amint visszatér Naranához, és gyógynövényes borogatással mossa tovább sebét.
Teljes odaadással ápolta fajtársamat és engem is ellátott. Talán nem volt alapja az aggodalmamnak, mely kezdett egyre nagyobb teret nyerni és mélyen befészkelte magát tudatomba.
Sóhajtva lecsatoltam fegyverövem és a falnak támasztottam az íjamat. Szükségem volt egy kis pihenésre, ezért az egyik könyvespolcról leemeltem egy vaskos könyvet és unottan fellapoztam. Néha felpillantottam, és meggyőződtem arról, hogy Tia még mindig a mágusnő mellett virraszt.
Hajnalban besétáltam a falu fogadójába, ahol elszállásolták a küldöttség többi tagját. Mind a négyen épp fegyvereiket készítették elő.
Rámpillantottak, kimérten biccentettek, apró formaságok voltak csupán. Tara halkan felkacagott és búgó hangon megszólalt.
- Gratulálok, ügyesen időt nyertél. Úgy vélem sokat fejlődtél, mester- pimasz él bujkált a szavak mélyén. Sajnos többször kerültünk összetűzésbe a Tanácson belül. Felülbírálta döntéseimet és leváltatott, ám most ismét rám hárult a feladat, hogy a felderítőcsapatot vezessem. A rangunk miatt a többieknek nehezére esett kiigazodni a parancsokon, hiszen Tara is mesterként tartott velünk, ami ugyebár nem épp kifizetődő számomra.
Elindult felém, miközben kaján szemvillanással végigmért. Ismét szőni kezdte mocskos intrikája szálait.
- Remélem tudod mit csinálsz. Ha hibázol, akkor végleg a vadászok között találhatod magad, mester!
Fojtott suttogás kapott szárnyra a beálló némaságban. Három társunk zavartan figyelte az aprócska közjátékot. Tara ezzel csak az erőviszonyokat akarta tisztázni előttük. Ők is csak vadászok voltak, alsóbbrendű kezdők, akik egész életükben feltörekvő fajtársaikat szolgálták. Például kettőnket.
- Úgy sajnálnám, de tudod, hogy jelentést kell tennem mindenről, ami itt történik - folytatta negédesen.
- Igen, pont úgy, ahogy nekem is- fűztem hozzá hidegen.- Mivel én vezetem a küldetést ezért nem tűröm a lázongást, Tara Quel’shaal mester.
Smaragd tekintete egy pillanatra megfagyott, aztán hátat fordított és némán végigszámlálta nyilait.
- Két csoportban induljatok el, egy déli és egy északi felderítést kérek. A holnapi nappal pedig kelet, nyugati átfésülést. Minden magasabb szintű démoni energiát jelezzetek, addig amíg rá nem akadunk arra, amiért itt vagyunk…- a rideg női kacaj gúnyos éllel szakított félbe. Dühösen elnyomtam egy szitkot, majd halkan folytattam.- Ez rád is vonatkozik Tara, ám, ha nem tetszik a parancs, akkor nyugodtan próbálj csak megölni és átvenni a vezetést. Persze ez lehetetlen- komor szavaim bejárták a dohos levegőt és értő fülekre találtak négy társam személyében.
Az ajtó nyögve csapódott be mögöttem, nem kedveltem sosem az ilyesfajta próbatételeket. Az intrika kicsinyes erőfitogtatás, az estemben pedig sikertelennek bizonyult.
Aznap bejártam a falut és próbáltam kideríteni néhány dolgot. Ahogy sejtettük szokatlan események sora történt a környéken. Titokzatos eltűnések, a juhok megfogyatkozása, darabokra tépett tetemek. Az utóbbi napokban három favágó veszett oda, és még hat az azt megelőző ciklusban. Élettelen testüket karmok szaggatták, vérüket bőszen itta gyilkosuk.
Naplementével visszatértem a felcser házába és hosszan vigyáztam Naranát. Még mindig nem tért magához… a nyakában fénylő amulett pedig egyre nagyobb intenzitással pulzált. Némán figyeltem őt: a sebhelyes arcot, a vörösre festett hajtincseket. Egyedül volt, a gyógyító még délután elment növényeket gyűjteni egy újabb főzethez. Találkoztam vele a fogadó előtt.
Dörömbölés, majd zaklatott léptek. Kisétáltam a szobából, az arcomra lehetett írva a döbbenet.
Eyar állt előttem vértől lucskosan, zihált és szaggatottan szórta szitkait valami démonfajta bestiára.
- Ne nézz így rám!... Zerian meghalt! Meg… megtámadott minket az a szörny… eh, fortélyos egy lény az biztos.
- Ketten sem bírtatok elbánni vele?- a sértés valószínűleg a velejéig hatolt, mert fehér vonásai olyan fakóvá váltak, mint a téli friss hó. Az arcáról vércseppek hullottak alá, monoton ritmusban zenélve a fapadlón.
- Zerian halott, uram- meghajolt és kilépett az ajtón.
Gondolataim összekuszálódtak. Bizalmatlanul a Narana nyakában fénylő amulettre néztem. Lecsatoltam nyakából és felvettem…Mintha halálos örvénybe keveredtem volna, a fejem zúgni kezdett, dobolt a vér a halántékomban.
Öld meg…
Mindet…
Élvezd…
Öld meg…
Őt…
Az amulett a földön hevert, én pedig mély légvételekkel próbáltam visszanyerni öntudatom. Tara hangja tett róla, hogy így is legyen.
- Találtunk tíz halottat, vagyis ami maradt belőlük, az mind a keleti tisztáson hever, mélyen az erdőben. Még én sem tudtam meghatározni, hogy mi lehet az a bűzölgő massza. Csak végtagokból következtettünk ember mivoltukra, mester.
Némán ránéztem és megvontam a vállam.
- Megtaláltátok a favágókat- beszámoltam neki az értesülésekről és Eyar jelentéséről. Tara szája elé kapta kezét és hitetlenkedve meredt rám.
- Mi tehette…?
Nem értettem a felesleges kérdést.
- Démon.
Tara szemöldökráncolva válaszolt.
- Zerian képzett vadász volt! És Eyar is az…. Weilord a felelősség…
Unottan sercintettem, ezt annyiszor eljátszottuk már.
- Két poszttal előrébb leszel a tanácsban- tettem hozzá szenvtelenül.
Elégedett mosolya válasz volt minden kérdésemre.
Felvettem a fölről a lüktető amulettet és ismét a nyakamba vettem. Erős akarat, vasfegyelem- emlékeztettem magam.
Felkaptam az ébenfa íjat és intettem Tarának, hogy kövessen. Futva indultunk meg a fogadó felé. Eyar ott várt minket, zaklatott falusiakkal körülvéve.
-Zerian testét vissza kell…- kezdte Tara.
- Akkor szedd össze a karjait, meg a lábait… a fejét!- szűrte fogai között Eyar. A nő borzongva rámpillantott. Elfintorodott hűvös mosolyom láttán.
Unottan doboltam lábammal. A fák kísértetiesen sírtak és hajlongtak az erős széltől. Összeszűkített szemmel vártam. Az eső eleredt. Hatalmas cseppekben hullott az égi áldás, átáztatta vértem, lemosta a port az arcomról. Suhanó árnyalak rebbent a törzsek között, majd kibontakozott előttem Tara alakja.
- Semmi nyoma, ami lehetne azt is elmossa a vihar. Menjünk vissza a faluba- javasolta és elindult előre.
Hátrapillantottam, csak a hajladozó fák táncoltak a homályban. A démon rég távozott.
Tia épp Narana sebén cserélte a kötést. Mindketten lágy mosollyal fogadtak. Csak komor biccentést kaptak válaszul.
-Weilord, tudod, hogy nincs értelme ennek – szólt a mágusnő. Az utóbbi napokban megerősödött, fokozatosan visszatért öntudata. Jótékony hatással volt rá, hogy inkább én hordtam az amulettet.
- Már két ciklus óta nyoma sincs. Az Árnyak Úrnőjére, átkozott legyen az a szörnyeteg!- sóhajtva lerogytam egy székre és hallgattam az odakint zuhogó eső zaját, mely keveredett a két nő halk beszélgetésével.
Tia a napokban többször is növényeket gyűjtögetett, vagy a pásztorokat kísérte ki a mezőre. Beszélgettem vele a múltjáról és elárultam neki, hogy ismertem az anyját. Azt felelte, hogy már nem emlékszik rá, gyerek volt még, mikor elvesztette.
A falusiak szerint a lány anyja szörnyű halált halt, azután a falu öreg felcsere vette magához a kicsit és felnevelte.
A különös gyilkosságok pedig fokozatosan szaporodtak. Az utóbbi években mindig történt valami.
Sejtésem akkor kezdett beigazolódni, amikor a nagytölgyesbe sétáltam, rengeteg tő nőtt abból a növényből, amit Tia gyűjteni szokott. Azt említette, hogy innen szedi a gyógyfüvet.
Különös…
Narana kacaja köhögésbe fulladt. Tia sietve lefőzött egy teát és azzal kínálta a beteget. Lopva rámpillantott és haloványan elmosolyodott.
Nem volt ínyemre ez a mosoly. Tia még Eyart is ellátta, ezért a férfi velünk tarthatott a felderítésekre.
A felcser mindenkire odafigyelt, mindenről tudott, ami a faluban történik, szeretet övezte lépteit. Hajnalban és alkonyatkor a napsugarak éledő, vagy halványodó szikráját figyelte. Életét a faluban töltötte, de ő sem tudott többet a támadásokról, mint amennyit az öregek tudtak.
Borús ég fogadott, amint kiléptem a fogadó ajtaján és elindultam a felcser házába. Kezemben tartottam íjam és a rúnák értelmén gondolkodtam.
„Árnyak között születtem, árnyak közé vezetlek”
Narana derűsen csillogó szemekkel fogadott. Kilépett a házból és meglepetésemre, átöltelt.
- Jönnek…- suttogta a fülembe. – Melletted állok, mester.
Kacagva eltoltam magamtól és hátrapillantottam, Tara, Eyar és Friel érkeztek. Harci díszben léptek elém.
- Döntöttünk. Ma este indulunk vissza az Árnyak-erdejébe. Nincs semmiféle démon a környéken.
Narana kérdőn rámpillantott, de láthatta rajtam, hogy értem őket.
- Rendben- suttogtam hűvösen.- de addig még elintézek valamit.
Az éj kibontotta hűs szárnyait és lassan rátelepedett a világra. Narana mélyen aludt a belső alvókamrában, Tia egy vaskos könyvet lapozgatott. Néha-néha rám emelte lélektükreit, majd visszatért az olvasmányhoz.
Érezte, hogy feszülten figyelem. A kézfején apró zöldes folt díszelgett… vastag bőr az olyan, jól ismerem. Tapintása pikkelyszerű… Lassan ellöktem magam a faltól és megálltam előtte. Tia nem értette mozdulatomat ezért elkezdte magyarázni a könyv tartalmát.
Kardot rántottam és a torkának szegeztem a pengét.
- Elintézem, amiért itt vagyok.
Halk sikoly szakadt ki torkán, székkel együtt a földre borult, csak így tudta elkerülni a vízszintes vágást.
Könnyekkel küszködve tiltakozott.
- Fel fog épülni, semmi baja nem lesz, a gyógynövények hatnak. Eyar is jól van…? – nem értette miért támadtam rá. Az ok a legegyszerűbb volt a világon…
- Ostoba! Nézz magadra, korcs! Az anyád ember, az apád egy démon!
Tia sikoltva kirohant a házból.
Némán követtem.
Kardomat hüvelyébe csúsztattam, leemeltem az íjat hátamról és vesszőt illesztettem az idegre. Karom megfeszült a nyíl a célpont felé mutatott.
A lány teljes erejéből az erdő felé futott. Mozgása megtört és elterült a földön, ahogy a fekete vessző combon találta.
Kocogva indultam áldozatom felé, az ideget leoldottam az íjról és félrehúztam a tolószerkezetet az ébenfán. Az íj két végére egy-egy alkarhossznyi penge csusszant ki. Mire a korcs mellé értem, már zokogott, az életéért esedezett, bizonygata: ő nem tehetett semmiről, nem ő gyilkolt.
- Az apád egy démon, Tia. Ezért meg kell halnod.
- De ti gyilkos szörnyeket pusztítotok, én… én sosem bántottam senkit, soha! Nem vagyok félvér…
Unottan sercintettem és talpra rángattam szerencsétlent.
- Nézz magadra, a bőröd… az idő előre haladtával egyre több démoni tulajdonságod kerül felszínre. Ölni fogsz, pusztán a vér ízéért.
A lány, kézfejére nézett, ahol a zöldes bőr csillogott.
- Mióta…?
- Amikor megláttalak azonnal tudtam- feleltem hidegen és megemeltem az íjat, hogy lecsapjak.
A lány sikolya földöntúli üvöltéssé alakult. A penge mélyen a húsba vágott, de egy erős karmos kéz megmarkolta az íjat és kitépte szorításomból. A felhők közül felbukkanó holdak fénye termetes szárnyas bestiát világítottak meg előttem. Könnyedén kitértem egy elnagyolt csapás elől. Láttam a vicsorító pofában sorakozó tűhegyes fogakat, a pikkelyes bőrön megcsillanó démoni jegyeket és a hatalmas kitárt szárnyakat. Az őzszín íriszek pedig tüzesen forrongó rubinszempárrá váltak.
- Sajnos meg kell, hogy öljelek, azért vagyok itt, Tia. Fogadd el!
Kardot rántottam és gyors egymásutánban vágásokat szórtam karjára, felsőtestére. Fájdalmasan morgott, rámvetette magát. Karma belemart kézfejembe, a kard kicsúszott ujjaim közül. Szitkozódva hátráltam, de a lény felbőszült már eléggé ahhoz, hogy ne hagyja, hogy élve távozzak. Erőteljes szárnycsapásokkal a levegőbe emelkedett és hihetetlen zuhanással megindult felém. Előrevetettem magam, másik kezemmel átfogtam a markolatot és magam elé emeltem a kardom. Éreztem, hogy a penge keresztüldöfi testét, lendülete magával rántott, elemelkedtem a talajtól. Vér íze érződött számban, ahogy a démon fogai ajkamba haraptak. Tudatosítva, milyen felejthetetlen is egy démon csókja. Nyögve kiszaladt a levegő a tüdőmből, mikor földet értünk. Köhögve löktem le magamról a termetes bestiát. Térdre emelkedtem és kirántottam a kardot mellkasából.
A felhők eltakarták a holdakat, sötétség ölelt körbe bennünket. Ahogy lepillantottam, csak egy meggyötört, haldokló lányt láttam. Ismét önmaga volt: egy törékeny fiatal nő.
- Mi… ért…? – elfúló hangját messzire vitte a jeges szél. Az eső pedig zuhogni kezdett.
Jámbor őzszemeiből kiveszett az élet, homályos, kérdő pillantássá fagyott mindörökre. Elővettem egy lélekkövet és elsuttogtam a démonlelkek örök kárhozatra ítélésnek hatalomszavait.
- Jobb lesz így. Ha nem én, más tette volna…
- Én nem öltem volna meg- hallatszott mögöttem Narana hangja. – Tudod jól, hogy nem tett semmit.
Felsegített, látta rajtam, hogy van más is amit tudnia kell. Megtöröltem a számat és elbicegtem az íjamért. Elindultunk visszafele a fogadóba. Elmondtam neki, az emberöltőkkel ezelőtti történetet és visszaadtam a vérvörös amluettet, ami Qerder démonnagyúr lelkét őrizte.
-Azok a démoni torzszülemények csak azért maradtak az erdőben, mert egy náluk sokkalta hatalmasabb lény lakozott a faluban. Tia nem ölt, sosem. Azok tették akiket sikeresen megöltünk. Az ereje viszont olyan hatalmas volt, mint az apjának… csak még nem uralkodott el rajta démon vére. Az amuletted gyengített le téged is. Próbálta befolyásolni Tiát is, de mivel nem volt fogékony az ilyenfajta démoni entitás suttogására, nem hallhatta.
-A Tanácsnak el kell mondanod az árulást is…- bíztatott Narana.
-Ismered Tarát… - ironikusan felkacagtam.- El fogom mondani, az egészet. Azt is, hogy Eyarral megölték Zeriant. Mit hittek? Láttam a testet, szabályos vágások voltak, olyat egy karom nem ejt, pláne nem egy vérszomjas démon… Frielnek rangot ígértek a hallgatásáért.
- Honnan tudod?
- Elmondta nekem. Kis híján elvesztette az ujjait. Hm. Ragaszkodott hozzájuk, inkább beszélt. Gyenge volt… - suttogtam komoran.- talán igazad van… életben kellett volna hagynom Tiát.
- Nem Weilord. Te arra születtél, hogy nagymesterré válj. A szíved is jéggé fagyott már, akár a lelked. Neked meg kellett ölnöd. Más nem tette volna meg- Narana szavai bizonytalanul csengtek.
A fogadóban vártak ránk társaink. Tara szemei kerekre tágultak, amikor az asztalra gurítottam a fekete lélekkövet. Az entitás vad örvényekben áramlott az ékkőben.
- Itt a démon, indulhatunk! – gunyoros mosolyom bizonyítékul szolgált, hogy minden tervük szertefoszlott. Narana hangos kacaja pedig igazi aláfestést adott elégedettségemnek.
A Nagytanács sikeres vadászatként könyvelte el a határ-völgyi esetet.

A Három Hold állásának negyedik ciklusában
Weilord Reldan’Sa- démonvadász mester

… Az elf ingerült mozdulattal összegyűrte a pergamenlapokat. Odasétált a patakhoz és egy laza mozdulattal bedobta a csobogó vízbe múltja egy szeletét. Ezzel megszabadult gyengeségétől, attól az emléktől, hogy életében egyetlen pillanatra megszólalt lelkiismerete. Az azóta eltelt emberöltők alatt egyszer sem érzett hasonlót és nem is fog soha. Naranának igaza volt. Teljesen.
Figyelte, ahogy a pergamencsomót elviszi a sebes vízfolyás.
-Weilord nagyúr!- hallatszott a tanítvány félénk hangja. A többi vadász őt küldte, hogy kerítse elő mesterét. Szerencsére rátalált a fényáradatban úszó tisztáson.- Minden rendben?
A démonvadász hátra tekintett az ifjúra és szórakozott mozdulattal nyakába vette az eddig kezében tartott amulettet.
- Megöltem valakit- válaszolt hűvösen. Érzelemmentes arcán groteszk összhatásként hatott a heg és a vékony ajkakon megjelenő komor félmosoly.
- Démon volt?- faggatózott a tanítvány.
Weilord félreérhetően felhúzta egyik szemöldökét, mintha tilos lett volna róla olyat feltételezni, hogy mást pusztított volna el.
- Ez a dolgunk, nagymester- suttogott a fiatal árnyelf.
- Akkor, már tudod a leckét! -tette hozzá Weilord hűvösen.

Rhya

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2007-02-28 12:06 Blade

Blade képe

Valahogy nem tűnik gonosznak a főszereplő...igaz, szívtelen, de az nem ugyanaz. Ráadásul démonokat öl, ami "jónak" számít. Ezért nem felel meg a kiírásnak ez a mű.
Ettől eltekintve a történet közepesnél jobb, a kidolgozás igényes, jó a megfogalmazása, a hibákat nem számítva korrekt munka.

"szemöldökráncolva szitkozódott" - inkább szemöldökét ráncolva
"kiéljék oly régóta kívánt bosszújuk" - bosszújukat
"ányelfek" - árnyelfek
"olyan szörnyekkel küzdött meg amit legtöbb fajtársa" - vesszőhiba
"a démonológiai jegyzetgyűjteményt" - ez elég furán hangzik az addigi sejtelmes fantasy hangulatot árasztó mondatok közt ;)
"Kérlek hozd utánam a sebesültet! " - vesszőhiba
"Azonnal tudtam ki ő." - vesszőhiba...itt az is fura, hogy az előző mondatban ismerősnek tűnik, aztán meg azonnal tudja ki ő...most akkor azonnal vagy sem?
"majd miután végzett egy szó nélkül a sarokba húzódtam" - vesszőhiba
"Remélem tudod mit csinálsz." - itt is
"Ahogy sejtettük szokatlan események sora történt a környéken" - itt is
"Amikor megláttalak azonnal tudtam" - és itt is
"hogy van más is amit tudnia kell." - és itt is
"Elmondtam neki, az emberöltőkkel ezelőtti történetet " - itt felesleges

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

sze, 2007-02-28 12:33 Rhya

Rhya képe

"Ami lényeges: a jó is tehet rosszat"

lehet, hogy akkor félreértelmeztem a kiírást. Nem is állt szándékomban "rossz tesz rosszat" írni...
Az elf "jó". Igen, démonokat öl. De jelen helyzetben nem méri fel a küldetést és megöl valakit, akit talán nem kellene... tehát egy tiszta szívű lánykát... mingyegy.
Ezek szerint nem jött át, amit akartam.

Azért köszönöm.

sze, 2007-02-28 12:40 Blade

Blade képe

De igen, gondoltam erre is, csak nálam egy félvér démon leölése nem számít rossznak, még ha fiatal lány bőrében van is az a démon...viszont ha nem lett volna félvér, hanem csak egy egyszerű ember és az elf valamilyen sötét oknál fogva megöli, akkor tökéletesen passzolna a kiírásba.

Na jó, kicsit kitágítva a határokat belefér így is ;)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

sze, 2007-02-28 13:03 Rhya

Rhya képe

Köszönöm.

sze, 2007-02-28 13:21 Laeren

Sziasztok

Végigolvastam a novellát és a hozzászólásokat is. Szerintem nagyon igényes munka, a történet is érdekes. Remélem Rhya még olvashatok a démonvadászaidról. Árnyelfekről még eddig nem halottam, szóval copyright neked. :D És külön gratula, hogy mersz E/1 ben is írni. Szerintem az a legnehezebb.

A jó és rossz fajbeli hovatartozásáról pedig szeretnék egy picit beszélni. Egy ismert példát említenék. Gondolom mindenki ismeri A DnD Forgotten Realms világából a drow Drizzt DO'Urden t. (sötételf) Nem kell ecsetelnem, hogy a fajtája milyen gonosz, kéjből és puszta hatalom mániából ölnek, imádják a káoszt, mindent megtesznek a céljaik elérésében. És it van Drizzt, a renegát vándor és harcos. Mielliki, egy jó istennő hitében. A jóság és lovagiasság megtestesítője, akit bár üldöz fajtája híre, letudta vetkőztetni magáról és még ki is emelkedik a legjobb jellemű kalandozók közül.

Ezzel a kis példával csak sejtetni szeretném, hogy egy félvér démon sem eredendően gonosz, hiszen ott az a fél, az ember, aki akár képes is lehet erős akarattal magában tartani a démont. Én egyébként, bár lehet túl optimista vagyok, ha nem halt volna meg a lány, szerintem sohasem ölt volna. Nehéz lett volna ugyan a lét, de megmaradt volna odaadó gyógyító. :)

sze, 2007-02-28 19:07 Blade

Blade képe

Az árnyelfek már nagyon régiek, sztem Rhya sokkal fiatalabb náluk ;)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

sze, 2007-02-28 13:12 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Én a pályaművekhez csak a határidő lejárta után szólok hozzá, nehogy kibújjon belőlem az elfogultság :)
Csillagozni azért csillagozok...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Senki sem tekinti magát a legkevésbé is adósnak, ha időt kap, holott ez az egyetlen, amit még az sem tud visszafizetni, aki hálás érte.
(Seneca)

sze, 2007-02-28 17:03 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Az ötlet jó, a történetet is megpróbálod izgalmasan elmesélni, de annyi a hiba benne, és annyi mindent keversz, hogy ez nem lett jobb egy erős közepesnél.
Még egy elf... komolyan mondom, Cornelius kiírtott belőlük egy falura valót, de egyre többen vannak.
Blade jórészt összeszedte a legfontosabbakat, én csak szőrözök.
Sok a vesszőhiba. Nem írom ki mindet, ugye nem baj? Túl hosszú lenne.
"Szeme vakon, élettelenül csillogott." - Az egyik... Mert a szem, így, egyes számban mindkettőre vonatkozik (istenem, de szép a nyelvünk).
"Alig lehetett észrevenni e különbséget a két szem között." - Milyen különbséget? Az egyik vak, a másik kék. Hol itt az észrevehető különbség?
A démonvadászok megkapják a legyőzött démonok lelkét egy amulettban? Érdekes ötlet.
"Annak a bizonyos szörnynek az örökké e síkon sínylődő asztrálját." - Kötőjellel az előz mondat után értlemesebben hangzik, mivel egybe tartoznak.
"nem húzódott el a küldetés" - A leghosszabb pályázati anyag... mi lett volna, ha elhúzódik? (Ja, nem az előkészületek nem húzódtak el?) ;)
"Mélyen tisztelt Nagymesterek, vajon más faj tagjai is képesek lennének mindarra, amit mi teszünk? Nem hinném. Ők gyengék." - Jó jelentés. Kötetlen.
Apropó jelentés - mikor írta? Több emberöltővel ezelőtt... sok támpont. Mert ha olyan jelentés, amit le szokás adni, akkor most miért tépte ki a könyvéből a lapokat (egyáltalán minek tépked?)? Vagy ez csak egy másolata az eredetinek (remélem, különben minek üzenget a Nagymestereknek?)? Esetleg az akkor feljegyzései? Nem, az nem lehet.
"Oh, olyan nevetségesek voltak !" (Egy kis szóköztöbblet...) Ez meg a feljegyzés teóriát erősíti. De az nem lehet, mert akkor sok mást rontottál el... És azért ilyet nem feltételezek.
"fáradtnak és elgyötörtnek éreztük magunkat" - Nem csak érezték magukat, valóban azok is voltak... (mondja mindenzt egy halndó)
"Az emberfajzatok oly kiszámíthatók." - Ez olyan lekicsinylő... (a pont a végén nem tetszik, talán három, vagy felkiáltójel) De örüljön neki, hogy felismerték őket, különben megölik. Vagy az árnyak népe állandóan fosztogat, csak ők a véletlen kivétel? (Mert az egész így hangzik: olyan kiszámíthatóak, csak ránk néztek, és mindent megadtak, amit akartunk, pedig ha tudnák...!)
"fajtársamat" - Meggyőződésem volt, hogy a csaj nem árnyelf.
"Mind a négyen" - Hatot rendelt ki a tanács, és magukkal vitték a nőt is, én az elején ezt így értelmeztem...
"értő fülekre találtak négy társam személyében" - Négy füllel utazgatott. Én meg azt hittem, árnyelfekkel. Mik ki nem derülnek...! ;) Ja, akkor most Tarához intézi a szavait, és értő fülekre lel a másik négy - vagy most három? - személyében... ??? Hányan vannak?
"Tara hangja tett róla, hogy így is legyen." - Mi?
"Megtaláltátok a favágókat" - Kérdőjel lemaradt.
"Menjünk vissza a faluba-" - Mikor mentek el?
"Az utóbbi napokban" - Ez megint nem jelentés, feljegyzés, és akkor az elején elég fura hibákat vétettél az idővel - sőt, az egészben végig ugrándozol a közelmúltból való visszatekintés és a jelenidejű leírás között. Jelentés/feljegyzés. Nem figyeltél eléggé. És utóbbi napokban... megint sok mindent kihagytál, és nem jelezted. Elmennek, visszajönnek, elmúlik pár nap... az előbb még holtan feküdt, volt egy vérző társuk, és ott álltak a fogadó előtt!
"sétáltam, rengeteg" - Egy ést esetleg...
"Sejtésem" - Milyen sejtése? Legalább a jelentésében (feljegyzésében) legyen kicsit őszinte!
És végig kevered. Nagyon zavaró. És megszólal a lelkiismerete, akárhogy is próbálod elhitetni az olvasóval, hogy nem, különben nem olvasta volna el a lapokat, hanem eldobja. Sőt, meg sem tartotta volna.
Amúgy a dolog érdekes... megfelel a kiírásnak? Azt a részt írod le, ahogy gonosszá válik - mert gonosz, hideg szívű lesz belőle, még ha jót cselekszik is. Fogadjuk el.
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

sze, 2007-02-28 21:14 Rhya

Rhya képe

Wow! köszönöm a tartalmas kritikát(kákat):)
Egy szem- szemek- szem:D Mint fül, kar, láb... ? Van benne igazság.
A karakterem (egyik) szeme nem kék, hanem az a naon-naon-naon fránya világoskékeszöldes szín. Ritka, de létezik ilyen írisz. Jégszínnek hívom:)világos-mindenszínű. Nagyon szép.
Létszámügyileg 6-an vannak. Egyik beteg, az kómázik, + Weilord. Ezért, amikor Tara és Weilord tárgyal, négyen vannak (3 pasi+ Tara) és négy pár egyfül hallgatja a szövegelését.;) Mert ugyebár a halott kollégájuk még nem halott. - igen, valóban félreérthető. :D naonis.
Nem mentegetőzöm. Elcsesztem. Olyan, mint a mosott sz*r. Ilyet még nem írtam és nem is fogok többet az bizti.
Az alapnovellát 2x írtam meg- ez a 3. Életemben először írtam e/1 ben- el kell kezdeni valahol. Hosszú is lett, de alig szántam rá időt.(eléggé fordított arány a terjedelem és a nyelvtani helyesség, nomeg a stílushibák) A másikon napokon át dolgoztam, utána az utolsó pillanatban átírtam az egészet e/1 be. Menet közben story is változott, az idősíkokat veszettül elcsesztem. Jah, egy délután alatt nem lehet alapos novit írni. :s Kapartam, hogy 28-ra meglegyen. És mit látok? Új határídő. Nekem is beküldés után szúrta ki a szemem:D
Ez volt próba 1. Majd külön beküldöm pályázaton kívül az alapot. Az más, sokkal. Nem a nyelvatni dolgokra, vesszőkre -> mumus! A story-ra gondolok.
Mindenesetre köszi mégeccer a kritikát.

cs, 2007-03-01 16:56 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ja, próbának nagyon jó. Ha elsőzör mesélsz E/1-ben, akkor ügyes. ;)
A jégszín szó meg kifejezetten tetszik. Én maradok az alapoknál: nekem az kék. A seszínű-átlátszó nagyon hülyén hangzana, kifejezést meg nem lopok Tőled. ;)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

p, 2007-03-30 20:50 Styra

Styra képe

Üdv!

Gondoltam elkezdem leirogatni a véleményem a pályaművekről, csakhogy szegén ypályázók ne unatkozzanak annyira, míg megszületik a végleges eredmény.
Tehát a fogalmazásszerintem választékos, bár használsz pár már-már közhelyes szókapcsolatot, ezeket viszont néha nehéz is kikerülni, de ügyes, kicsit hibás is, de azokat már felhozták előttem. Meg figyelemfelkeltő, bár a végefelé már van benne pár fura ugrás az időpontok, helyszínek között... a vége kicsit zavaros, íjjal akar súlytani, valami penge húst ér, aztán előhúzza a kardját... szóval át kellett volna olvasni mégegyszer. Vagy csak én kalandoztam már el arrafelé? :)
A főhős nem gonosz, de olvastam, hogy a "jó is tehet rosszat" gondolatot próbáltad megfontolni. De azt hiszem a többiek is azért nem tartják gonosznak a főhősőd, mert nem tartják gonoszságnak, amit tesz. Az a dolga, hogy démonokat öljön, hogy megvédje tőlük a világot. Igaz, hogy itt egy kedves féldémont öl meg, aki talán sosem változna át, de ezt nem lehet tudni. És nem csak az volt a baj, hogy ő féldémon, hanem hogy miatta tele volt démonokkal az erdő. Igazából nem volt más választása. Tudod hogy van ez, a mérleg egyik nyelvében sok ember élete, míg a másikban csak egy fél. Olyan ez, mint egy szüzet feláldozni az istenek megbékéltetéséért.
Szóval szeirntem nem tett gonosz dolgot.
De hát ez nézőpont kérdése ugye :)
__________________________________________________
Csillagból születtünk, s csillag leszünk újra
Ha életünk lángját egy széllökés elfújja.