Az új bolygó

Egy test keringett a végtelen univerzumban. Az űr hidegétől egy darab jég lett abból, ami valaha egy ember teste volt. Beleütközött egy kis űrtörmelékbe és millió kis szilánkra tört szét. Így jártak, akik zendültek a Discoverer vagy bármely más állami hajó fedélzetén, vagy ellent mondtak az új rendszernek. Nem érdemeltek sem kegyelmet, sem azt hogy testüket földbe temessék. Legalábbis az új vezető szerint nem. Csak az űr hidegét. A Föld pusztulása óta az emberek két főbb csoportra bomlottak. Voltak, akik azon fáradoztak, hogy találjanak egy nyugodt új bolygót, ahol letelepedhetnek, voltak, akik inkább az anyagiakat helyezték előtérbe, és nem foglalkoztak másokkal. A legutóbbi vezető alatt több új bolygó is felfedezésre került különböző naprendszerekben, ahol le lehetett telepedni. Levegő nem volt ugyan egyiken sem, de az éghajlat és a környezeti viszonyok lehetővé tették az építkezést és a letelepedést. Ezeken a bolygókon speciális üvegházakat hoztak létre, melyekben a rengeteg növényt oxigén termelésére használták, így a kolóniák búrák alatt jöhettek létre. Az emberek nyugodtan éldegéltek. Amikor ez a vezető rejtélyes körülmények között belefagyott a hibernáló kabinjába, mialatt az egyik bolygóra utazott értekezletre, egy pénzéhes ember ragadta magához a hatalmat, akinek az emberei már beszivárogtak a magasabb pozíciókba. Innentől kezdve a bolygókon lakás csak a gazdagok kiváltsága volt. A szegényebbek keményen dolgoztak különböző aljamunkákat, bányákban, mivel a régi értékek, mint például az arany, ezüst, gyémánt és egyéb drágakövek már eléggé antiknak és ritkának számítottak, új ásványokat kezdtek el kibányászni a bolygókból a gazdagok örömére, vagy a felfedező hajókon szolgáltak. A rendet egy igen erős, kegyelmet nem ismerő hadsereg tartotta fent, akik hűek voltak az új vezetőhöz, mivel az busásan megfizette őket. A vezető karrierjének a csúcspontja az volt, amikor egy szállítóhajója véletlen rossz koordinátákat kapott, így felfedeztek egy új bolygót, ahol az ember számára oly értékes oxigén volt fellelhető. Persze ezek után állította, hogy direkt küldette el arra az űrhajót, egy felsőbbrendű, megmagyarázhatatlan sugallat miatt. Nem volt neki elég, hogy minden hatalom az ő kezében egyesült, de még szentté is akarta magát avattatni. Lassan megkezdődött a bolygó kolonizálása. Csak egy pár család költözött ide, mivel ennek az ára maga volt a csillagos ég. A szegényebbek közül, akik ezeket a családokat szolgálhatták, szerencsésnek mondták magukat. A bolygó egy pár különös állatnak adott még otthont. Volt némelyik, ami úgy nézett ki, mint egy óriás szúnyog, voltak gyíkszerű lények, óriás férgek, és voltak még kisebb, sima bőrű, négylábúak és még egy pár apróbb lény. Az embereknek nem ártottak. A víz az emberek számára nem volt iható, de egy kis tisztítással megoldották a problémát. A növényzet igen szegényes volt, itt-ott, egy-két furcsa fa, egy-két kisebb mező. A bolygó egy éves felfedezési évfordulója alkalmából a Discoverer a valaha épített legnagyobb űrhajó az emberek teljes elit csoportjával úton volt, hogy részt vegyenek az ünnepségen.

- Most, hogy az építkezések nagy része befejeződött a bolygón, és az ünnepségen megnyitjuk az új bányát, az egész tanács előtt hivatalosan is be fogom jelenteni, hogy a bolygót, mivel én fedeztem fel, magamról fogom elnevezni. Derek bolygó lesz a neve. Elkészítette már a beszédemet?
- I-igen, uram.
- Helyes. Valami fejlemény?
- Ööö…az Állatvédők Nemzeti Szövetsége kéri, hogy mondjon néhány szót az újonnan felfedezett állatokról és azok védelméről, uram.
- Azok az istenverte zöldek! Ők vannak oda az állatokért, nem én! Ha nagyon akarnak, majd egy külön épületben megbeszélhetik a különböző problémáikat, azokkal, akiket érdekelnek. Épp hogy fel lett fedezve egy pár állat, ők már a kihalásukról papolnak. Megáll az eszem! Még valami?
- Nem, semmi, uram.
- Rendben, akkor hagyjon magamra.
- Igenis, uram!
A személyi titkár fejet hajtva kihátrált a szobából. Amint kiért a mágneses ajtó összecsukódott utána. Derek a fővezető egyedül maradt lakosztályában. Magas, kopasz ember volt, mindig vérvörös talárt viselt, tartása előkelő és büszke. Kezét összekulcsolta maga mögött, és odalépett az ablak mellé. Önelégült mosollyal figyelt a távolban egy kis pontot. Egy kis pontot, ami hamarosan hivatalosan is az ő nevét fogja viselni. Ez a kis pont hozza meg szerinte, a végső lépést hatalma tökéletes felemelkedéséhez és megszilárdításához. Egyik előde se talált olyan bolygót, amin volt oxigén. Azt, hogy véletlen talált rá ő is, már el is felejtette. Nézte a bolygót, és közben ízlelgetett a szájában egy szót: Derek.

Eközben a hajó egy alsóbb részén megszólalt egy kűrt.
- A franc esne bele ebbe a sok gazdag hájas sznob emberbe. Még étkezni se tudnak rendesen. Fogadjunk, hogy most is csak egy kis falat hús esett le valamelyik disznó villájáról.
- Hagyd abba Kean. Inkább menj és szedd föl, mielőtt jön egy őr, és odáig rugdos, hogy takarítsd fel. Az előzőt én takarítottam fel, egy leborult pohár volt.
- Rendben, de nekem ebből elegem van. Nem fogom ezt már sokáig csinálni. Van egy tervem, majd később elmondom.
- Jó. De nehogy valami őrültség legyen. Szegény Tomot is kiküldték az űrbe. És amúgy is, emlékszem mit műveltél legutóbb a kantinban.
- Hányszor mondjam el, hogy az nem az én hibám volt! Tomot pedig ne emlegesd, őt én is sajnálom.
Kean felkapott egy rongyot, meg egy kis vödröt és elindult a bálterembe. Huszadik évét járta már ezen a hajón, itt is született, és nem is hagyhatta el soha. Álmodozó típus volt, ezért nem is foglalkozott a korabeli lányokkal, nem érdekelte őket és ez kölcsönös volt, barátja se volt sok. Egyedül Jennával tudott elbeszélgetni. Kicsi koruk óta ismerték egymást. Szüleik jó barátok voltak. Kean egyik nagy álma az volt, hogy elhagyhassa az űrhajót, és végre letelepedhessen valahol. Gyűlölte ezt az életet így. A két őr beengedte a terembe. Ő pedig megkereste a probléma forrását és feltakarította.

Pár óra múlva megérkezett a hajó a bolygó röppályájára. Mivel a bolygó azon részén, ahol az ünnepség lesz, este volt, mindenki maradt a hajón, és várta a reggelt. Két ember mindennél jobban. Az egyik Derek fővezető volt, akit a dicsőség és a hatalom vágya fűtött, a másik pedig Kean, akit a kalandvágy és egy új élet reménye. Egyikük se tudott aludni. Derek a beszédét olvasgatta. Kean átlopózott Jenna kabinjába.

- Na mondjad, mi az a nagy ötlet?
- Lelopózok az új bolygóra – mondta Kean mosolyogva.
- Te megőrültél – mondta hidegen Jenna – És mégis hogy szándékoznád ezt végre hajtani?
- Egy gazdag ember ruháját elcsentem a tisztítóból. Fel se tűnt neki, annyi gönce van. Magamra kapom a ruhát és elvegyülök a tömegben. Nekünk úgy is csak ez a rongyunk van. Nem gondolná egyik őr sem, hogy valaki megpróbálna feljutni hívatlanul. Így előkelőként közlekedhetnék odalent, kevesebb veszéllyel, mintha szolga lennék. Körülnézek, mi a helyzet, és ha minden jól alakul, ott maradok. Inkább szolgálnék a földön, mint itt. Mit szólsz?
- Te hülye vagy. És mi van, ha felfedeznek? Ott helyben lelőnek!
- Az még mindig jobb, mintha az űrbe lőnének ki. Szegény Thomasba is belefagyott a sikoly, amikor kinyílt a zsilip és kiszippantotta az űr.
- Rám ne számíts! Nekünk ez a sorsunk, nincs mit tenni ellene. Talán a következő vezető ad engedményeket majd nekünk.
- Engem nem érdekel! Én nem fogok tovább várni! - üvöltötte Kean.
Léptek hallatszódtak a folyosóról, amik közeledtek.
- Ezt jól megcsináltad! Tuti meghallották az őrök!
Kinyílt a mágnesajtó és két egyenruhás lépett be rajta.
- Lám, lám. Megszegjük a kijárási tilalmat, hogy találkozzunk a barátnőnkkel? – vigyorgott az egyik.
- Ő nem a barátnőm! Csak barátok vagyunk.
- Ez mit sem változtat a helyzeten.
A két őr elővette a sokkoló botját, és el kezdték ütlegelni Keant. Kean hiába védekezett, mert ha csak a kezét érte az ütés, akkor is az áram végigjárta az egész testét. Jenna elhátrált a sarokba és meg se szólalt. Tudta, ha most bármit tenne, csak rontana a helyzeten. Pár ütés után, amikor Kean a földre került, az őrök eltették a fegyvereket.
- Nézd már, ez az a vicces srác a kantinból – mutatott Keanre az egyik.
- Tényleg, igazad van. Hé kölyök, nagyon röhejes voltál akkor ugye tudod-e?
Kean köpött egy kis adag vért és annyit mondott: - ha-ha – azután letette a fejét a padlóra.
- Mivel jót szórakoztunk rajtad kölyök, most az egyszer eltekintünk a zárkától és jelentést se fogunk tenni. De több ilyet ne tegyél.
Megfogták Kean kezeit, és végighúzták a folyosón a saját szobájába. Onnan tudták, hogy hol van, mivel minden szolga ruháján fel volt tüntetve a szobaszám. Ledobták az ágyára és el is vonultak. Kean oldalra fordult az ágyon.
- Dögöljetek meg. Csak azért is megcsinálom most már.

A reggeli készülődés nagy kavalkádjában mindenki próbálta igazgatni legdíszesebb ruháját, hogy tökéletesen mutatkozzon, pedig még csak a szállító hajókba szálltak be az emberek, mivel a Discoverer nem szállhatott le. Dereket páncélozott fegyveres díszőrség kísérte saját szállító hajójába. A katonaság nagy része már este leszállt a bolygóra, hogy biztosítsák a terepet. Fel se tűnt senkinek egy kis görnyedt zöld csillogó ruhás emberke, aki épp az egyik szállító hajó fedélzetére kászálódott fel. Az őrök úgy gondolták, hogy a szolgálók eléggé be vannak fenyítve, és nem próbálkoznak semmivel. Tévedtek. De Kean is tévedett. Amint fellépett a hajóra egy őr odalépett hozzá és az igazolókártyáját kérte. Kean arca falfehér lett.
Ez kiment a fejemből. Most mitévő legyek? Elkapnak és kilőnek az űrbe, ha nem találok ki valamit.
- Egy pillanat, biztos itt van valamelyik zsebemben.
Igazából azt se tudta, hogy hány zsebe van ennek a ruhának, és hol lelhetőek. El kezdte keresni a zsebeket. Talált egyet, abban volt zsebkendő, de nem is egy, hanem három is különböző színben. Talált még egyet, az üres volt. Egy harmadik is, abban egy pár olvadt cukor volt. Negyedik, valaminek a kulcsa. De felelőtlen ez az ember, gondolta Kean. Tisztítóba adja a ruháját ennyi cuccal. Ki tudja, mi lehet a többiben? Az őr kezdett türelmetlen lenni. Odalépett melléjük még egy. Kean egyre jobban izzadt a bő hacuka alatt. Verejtékcseppek jelentek meg a homlokán. Az egyik őr elővette a sokkoló botot és kezét a kommunikátorára tette, hogy erősítést hívjon, ha kiderül, hogy itt valami turpisság folyik. Kean keze elkezdett remegni, így nehezebben találta a zsebeket. Eléggé meglepődött és kissé fel is ugrott, amikor meghallotta Jenna hangját maga mellet.
- Uram, sajnálom, de a másik ruhájában maradt az igazoló kártyája, amelyiket a tisztítóba küldte.
Kean először értetlenül nézett rá, de nem hagyta abba a zsebek kutatását. A két őr is csodálkozott.
- Uram, tudja, igazoló kártya, tisztító, másik ruha – mondta Jenna nyomatékosítva szavait.
Kean észbe kapott és szórakozottan felnevetett.
- Ja, hogy úgy! – ekkor valami kis zsákocskán akadt meg a keze egy belső zsebben. Elővette és belenézett. Különböző színű kis golyók voltak benne. Nem tudta a pontos megnevezésüket, de azt igen, hogy nagyon értékesek.
- Takarodj innen mihaszna lány, és gondoskodj róla, hogy mihamarabb kész legyen egy új, ha már ilyen béna vagy! – rivallt rá Kean Jennára.
- Igen, uram – hajolt meg Jenna és sietve távozott.
- Uraim elnézést a kellemetlenségért, remélem, ez kárpótolja önöket, és elnézik, hogy nincs nálam jelenleg az igazoló kártyám – ezzel mind két őrnek a kezébe nyomott egy-egy kis követ. Azok összenéztek döbbenetükben, zsebre vágták a köveket és betessékelték Keant. Nagyon megkönnyebbült, úgy huppant le a székbe, mintha lefutotta volna a maratont, és fújt egy nagyot. Jenna odakint boldogan mosolygott, hogy egy kicsit is hozzá tudta segíteni magányos barátját az álma megvalósításához.

Alig fél óra múlva a szállítóhajók landoltak a bolygón. Kean alig bírta már idegekkel. Hamarosan kiléphet a hajóból. Kiléphet a levegőre. Az őrök kinyitották a szállítóhajó ajtaját. Éles fény világított be. Az emberek el kezdtek kikászálódni. Kean nem tudott tovább várni, nekilendült. Az útjában lévő embereket vállával, könyökével, testével taszigálta odébb, csakhogy mihamarabb kiléphessen. Már csak egy pár lépés. Még kettő. Egy. Kint vagyok! Amint kilépett, a hűs szellőtől megszédült, és a puha talajtól majdnem összebicsaklott a lába. Felnézett az égre. Mélyen beszívta a levegőt, miközben elvakította szemét a nap. Ilyet még nem érzett. Ez volt élete legszebb napja. Örömtől és csodálattól ittasan tett egy pár lépést, mivel a többi ember, aki le akart szállni taszigálták, így nem tudta átadni magát teljesen az élvezetnek. Végre puha talaj, a vas helyett, végre friss levegő, az áporodott űrhajó szag helyett. Kinyitotta szemét és körülnézett. Körülötte feldíszített épületek, izgatott emberek, fegyveres katonák és egy pár szolga volt. Bámészkodott egy ideig, amíg egyszer csak hangos zene kíséretében, a fővezető és személyi testőrsége, selyemszalaggal elválasztott úton elindult egy pódium felé. Őket különböző fontosabb személyek követték. Mindenki némán figyelte a felvonulást. A vezető réteg elfoglalta helyét. Az emberek próbáltak közelebb tolongani, hogy jól láthassák és halhassák a beszédeket. A katonaság egy bizonyos vonalon túl nem engedte az embereket. Derek odalépett a mikrofon mellé, a tömeg pedig éljenzett. Kean nem. Ő gyűlölte ezt az embert, aki miatt ez lett a sorsa és még rajta kívül rengeteg embernek.
- Uraim, nagy nap ez a mai. Egy éve fedeztem fel ezt a bolygót. Az egyetlent, ahol eddig a számunkra oly értékes levegő is fellelhető…
Kean nem figyelt oda a beszéd többi részére. Lekötötte a figyelmét egy kis gyíkszerű lény, ami az embertömeget leste egy kis szikláról. Életében nem látott még ilyet. Embereken kívül nem is látott mást. Hallott egy-két történetet, hogy vannak még más élőlények is, de nem igen hitt bennük. Mostanáig. Elindult felé. Egy újabb csoda az életemben – gondolta magában. Nem csak lejutottam a bolygóra, de más lénnyel is találkoztam. Lassan odalépett a szikla mellé. A gyíklény éberen figyelte. Leguggolt mellé, majd megszólalt.
- Szia. Kean vagyok. Téged hogy hívnak?
A gyíklény nem válaszolt. Kean zavarba jött. Kean először magára mutatott és hozzátette: Kean – majd a gyíklény felé nyújtotta kezét, de az egy villanásnyi idő alatt elszaladt. Kean nem értette, hogy most mi van. Szomorú lett, és csak meredt maga elé, és elgondolkodott, vajon mit ronthatott el, hogy az a lény elszaladt előle? Gondolataiból örömujjongás és tapsvihar rázta fel. Mögötte éppen az új bánya megnyitásáról volt szó, amit a gazdagok örömmel vettek. Kean észre is vett a távolban egy kisebb terepjáró gépezetet, ami egy buckától tartott feléjük. Amikor a gép odaért, az öltözékük alapján, mérnökök szállhattak ki belőle. Az egyikük odalépett a mikrofon mellé és nagy örömmel jelentette be:
- A bányát tíz másodpercen belül megnyitjuk.
Na, ezeknek sosem elég a kincseikből. Pénzsóvár banda. A bányákban meg a szegények dolgozzanak. Mocskok.
A tömeg egy emberként számolt vissza Kean kivételével.
- Tíz! Kilenc! Nyolc! Hét! Hat! Öt! Négy! Három! Kettő! Egy!
Hatalmas robbanás rázta meg a földet. A hang, ami a robbanást felváltotta fülsiketítő volt. Mindenki a füléhez kapott. A bánya bejáratából lila füst szállingózott felfele. A hang ledermesztett mindenkit. A velejéig belehatolt mindenkibe. Olyan volt, mint egy üvöltés. Mintha maga a bolygó üvöltött volna fájdalmában.

Sötétség. Sziréna. Sikolyok. Lövések. Néma csend. Vörös villogás.
- Hol vagyok? – Kean kinyitotta a szemét. Egy épület belsejében feküdt a földön. Fején, egy sebből enyhén szivárgott a vér. Körbe nézett. Körülötte sötét volt, csak egy lámpa villogott pirosan, ami különböző méretű konténereket világított meg. Valami raktárban vagyok. De hogy kerültem ide? Mi történt? Miért fáj a fejem? Nem emlékszem semmire. Felállt, hogy jobban szemügyre vehesse a helységet. Nem látott többet, mint először. Elindult, hogy keressen valami kijáratot. Talált is egy ajtót, amit egy konténertől nem láthatott először. Odabotorkált és rátette kezét az ajtónyitó gombra. Az ajtó kinyílt, de Kean elborzadt attól, ami fogadta. A rövid folyosó úszott a vérben, a padlón szanaszét hevertek a holttestek. A szagtól és a látványtól Kean az arca elé kapta kezét, és összegörnyedt, mint aki hányni fog. Rövid öklendezés után erőt vett magán, és újból ránézett a tetemekre, hogy jobban szemügyre vegye őket. Igazából csak maradványok voltak. Mintha valami szétolvasztotta volna a testeket, és csak néhány húscafat és csont maradt belőlük. Ez még annál is szörnyűbb, mint amikor az űr kiszippant. A kijárat az alig öt méteres folyosó végén volt. Muszáj kijutnom. Erőt vett magán, és nekiiramodott. Nem nézett a tetemekre, nehogy útközben meggondolja magát, vagy rosszul legyen. Alig egy méterre volt a kijárattól, amikor egy nagyobb húsdarabon megcsúszott és elvágódott. Nagyon beverte a tarkóját, egy ideig el is sötétült előtte minden. Hallotta, ahogy az ajtó kinyílik. Homályosan látott, és zavarta a szemét a beáramló fény is. Egy sötét alakot pillantott meg. Megpróbált feltápászkodni, de a véres padlón megcsúszott a keze és visszahanyatlott.
- Hahó. Ki maga? – kiáltotta oda Kean.
Nem érkezett válasz. Az alak lassan elindult befele. Kean megdörzsölte a szemét, hogy kitisztítsa az ütéstől homályosan látó szemét, de ezzel csak azt érte el, hogy csupa vér lett az arca, és a szeme körül. Undorodott magától, ahogy ott tapicskolt a vérben. Az alak pár lépésre volt már tőle. Kean megerőltette a szemeit, és kitisztult előtte az alak. Egy ember volt. Gazdagabb rétegből való, de a ruhája eléggé szakadt volt, és ezen kívül egy furcsa dolog volt még rajta. A szemei lilán fénylettek. Kean megijedt, nem tudta mire vélni a jelenséget. Ösztönösen el kezdett kúszni hátrafele, kisebb nagyobb sikerrel. Az alak megállt egy épen maradt tetemnél és letérdelt mellé. Kinyitotta a száját, és mint aki hány, sárga gőzölgő folyadékot öklendezett a tetemre. Az el kezdett sercegni, és lassan bomlani. Keant pánik félelem kerítette hatalmába és gyorsított a mozgásán, aminek az lett a következménye, hogy a csúszós talajon még esetlenebbül kezdett el kúszni hátrafele. A bomló tetemből lassan, lila, fátyolos ködszerű anyag kezdett el szállingózni. Az alak felállt és elindult Kean felé. Kean körülnézett, hova bújhatna hirtelen. Szeme megállt egy pisztolyon. Utánanyúlt, felkapta, célzott és lőtt. Vagyis lőtt volna, mivel a fegyver nem akart elsülni. Kean életében soha nem fogott egyetlen fegyvert sem, főleg nem katonai lézerfegyvert. Nem tudta hogy működik. El kezdte ütögetni, gombot keresett rajta, vagy valamilyen kapcsolót, amivel beindíthatná, közben ügyelt rá, hogy folyamatosan kússzon minél távolabb az alaktól. A lila anyag közben kilebegett a szabadba. Kean keze egyre jobban remegett és egyre idegesebb lett, hogy nem tudja működésbe hozni a fegyvert. Az alak alig két méterre volt már tőle. Elejtette a pisztolyt. Szitkozódva kapta fel, de az véletlen elsült. A lézer Kean combját találta el. Fájdalmában felüvöltött és ösztönösen eldobta a fegyvert és sebesült lába után kapott. Az alak ugrásra kész volt, amikor Kean mellett egy szellőzőrács kiesett a helyéről, és valaki berántotta magával, mielőtt az alak rávethette volna magát. Kean azt hitte, hogy a halálba zuhan, pedig csak a szellőzőjáraton keresztül a raktár, föld alatti tárolójába csúszott. Amikor földet ért, rögtön körülnézett, hova került. Itt tárolták a selejtes, javításra váró dolgokat. Rajta kívül még két ember volt itt. Egy pocakosabb, ősz hajú gazdag, és egy magasabb, de vékonyabb szolga, aki berántotta őt ide. Az ősz hajú Keanre nézett, a sérülésére a lábán, majd így szólt.
- Jim, hozd, mielőtt a fenti utánunk jön.
Jim a szolga, engedelmeskedett urának, átkarolta Keant és felsegítette. Az ősz hajú egy ajtón keresztül távozott a helységből. Jim és Kean követték. Amint átléptek az ajtón, az ősz hajú egy kártyát húzott le, az ajtózáró gomb melletti résben, mire az ajtó bezárult, és különböző reteszek is eltorlaszolták. Ez a hely is egy kisebb folyosó volt, de ez lépcsővel végződött, tetején egy ajtóval.
- Köszönöm – mondta Kean – megmentették az életemet.
- Szóra sem érdemes – mondta az ősz hajú – azt hittem, hogy a felmentő sereg az, de tévedtem. Csak maga vergődött ott a vérben. Pedig már reménykedtem. Mindegy. Megvárjuk őket itt. Amúgy bemutatkoznék. Nicholas Albert vagyok. Ő a szolgám. Jim.
Jim meghajolt.
- Önben kit tisztelhetek?
- Kean – itt Kean elidőzött, mivel a szolgáknak nem volt vezetéknevük, a rendszer nem tartotta fontosnak, hogy legyen, ezért eltöröltette – Silver – vágta rá némi habozás után a kitalált nevet.
Nicholas felhúzta egyik szemöldökét, nem értette, mi ez a bizonytalanság Kean hangjában.
- Elmondaná, mi történt? Nem emlékszem a robbanás óta semmire. Itt tértem magamhoz a raktárban.
Nicholas fújt egyet.
- Hát fiam, ugye nem baj, ha így szólítalak, elég szörnyű volt. Az a rémes üvöltésszerű hang. És az a lila valami. Az emberek nem értették, hogy mi van. Azt hitték, hogy a robbanás valami utóhatása. De nem, ez valami más volt. Az a lila köd el kezdett terjedni, míg végül egy pár emberbe úgymond beleszállt. Azok rögtön rátámadtak társaikra. Foggal, körömmel próbálták őket megölni. Akit sikerült megölniük valami anyaggal lebontották, és újabb köd keletkezett. A katonák megpróbáltak szembe szállni velük, de akiket lelőttek, azokból kiszállt az a valami sértetlenül, és újabb embert keresett, hogy belebújhasson. A lila gomolyagon meg simán átment a lövés, meg se sértette, ütött bele egy kis lyukat, de az rögtön visszanőtt. Mindenki menekült amerre látott. Egy pár ember sikeresen elmenekült a szállítóhajókkal. Mi lemaradtunk, ezért menekültünk be ide, hátha nem jönnek utánunk.
- Ez szörnyű. Csoda, hogy nem emlékszem semmire. Kíváncsi vagyok miért.
- Nem tudom fiam. Biztos valami mellékhatás.
- Lehet.
Nicholas megfordult, elindult a lépcső felé, hogy leüljön. Eközben Jim közelebb húzódott Keanhez. Kean észre sem vette, hogy Jim annyira közel hajol hozzá, mintha valamit akarna suttogni a fülébe, túlságosan is lefoglalta sérült lába. Jim jó mélyen beszívta Kean szagát. Nicholas nem figyelt rájuk, el volt foglalva azzal, hogy megszámolja, szütyőiben mennyi pénze maradt. Jim odasuttogott Kean fülébe.
- Uram, meg tudod mondani, mennyi most az agranium értéke?
- Mi van? Hátrált meg Kean.
- Halkabban uram, - csitította Jim – azt meg tudod mondani, melyik cég a vezető a bolygóközi antik tárgyak szállításában?
Kean értetlenül nézett rá.
- Tudtam – mondta Jim és összehúzta magát, kezeit összekulcsolva, arcán széles vigyor, mint amikor egy új játékot kap egy gyerek.
- Tudom, hogy nem vagy gazdag. De ne félj – szúrta közbe gyorsan, mielőtt meg akart szólalni Kean – nem árulom el a titkod. Helyette elmondok egy másikat. Ő ütött le téged, – kezével Nicholasra mutatva - nem vettél észre minket a raktárban. A gazdám pedig csalinak akart használni téged, hogy lelassítsa azt a valamit, ami üldözött minket. Ott hagyott téged, hogy áldozata legyél annak a valaminek, hogy időt nyerjen a menekülésben. Egy méretes vascsővel.
Kean szívében hatalmas harag gerjedt. Tudta, hogy a gazdagok előbbre tartják magukat mindennél, de hogy ennyire, azt már ő is túlzásnak gondolta.
- Jim, mit csinálsz ott? Hagyd pihenni Kean urat. Csúnyán megsebesült a lába. Pihennie kell.
- Igenis gazdám.

Eközben a Discoverer fedélzetén egy kisebb csoport gyűlt össze, hogy megvitassák a bolygón történteket. Derek fújtatott a dühtől. Nem sok hiányzott, hogy ott maradjon. Majdnem ellopták a személyi hajóját mások, hogy elmenekülhessenek. De egy parancs a testőrségnek, és a probléma ki lett iktatva. Igazából az emberek nem érdekelték, nem törődött vele hányan vesztek oda, egyedül az érdekelte, hogy a megnyitó el lett rontva, és a bolygó, amit magáról nevezett el, ami meghozhatta volna számára a dicsőséget, nem biztonságos, és ez az incidens csökkentheti népszerűségét. Rajta kívül még a zsoldosok főparancsnoka, Torvald egy robotkezű kegyelmet nem ismerő ember, személyi testőrsége, pár tudós, és pár befolyásosabb ember vett részt a megbeszélésen.
- Nos – kezdte lassan Derek – mit tudunk a lila füstről?
Az egyik tudós felállt.
- Igazából nem sokat. Egy biztos, szüksége van gazdatestre, ezért bújik bele az emberbe. Feltételezésünk szerint egy élő és egy holt test segítségével szaporodik.
- Ezt fejtse ki bővebben! – szólt közbe ingerültebben Derek.
- Uram, – szólalt meg a zsoldosok főparancsnoka – inkább hagy szemléltessem. Sikerült menekülés közben az egyik egységemnek, elfogni egy embert, aki meg lett fertőződve.
- Mi? Hogy lehettek képesek egy olyan izét felhozni a hajómra? – üvöltötte Derek - Mi van, ha elszabadul?
- Nyugalom uram. Száz százalékig kezeljük a helyzetet. A legbiztosabb sztázisbörtönbe van zárva. Uraim, fáradjanak velem.
A társaság meglepetten nézett egymásra, majd követték a parancsnokot. A börtönblokk legbiztonságosabb részlegébe vezette őket. Egy férfi volt bezárva a sztáziscellába. Úgy tűnt, mintha csak egy üvegbúra választotta volna el őt. Amint meglátta a kisebb csoportot rájuk akarta vetni magát, de hangos pukkanással vágódott vissza a falról.
- Uraim, eddig azt figyeltük meg, hogy fejlődik. Azért volt könnyű elfogni ezt a példányt, mert elég lassan és esetlenül mozgott. Feltételezéseink szerint meg kell szoknia a gazdatestet. Látják, most már teljes mértékben tudja irányítani.
Ez igaz is volt. Ez már nem mozgott olyan lomhán, mint amelyik Keant szemelte ki. Ez már egy vadmacska fürgeségével mozgott odabent, keresve a kijáratot.
- Amint láthatják nagyon agresszív. Most pedig legyenek szemtanúi a szaporodásának. Engedjék be hozzá a nőt.
Fentről egy daru segítségével egy nőt engedtek le lassan. A sztáziscella plafonja megrezzent, homályosabb lett. A gép elengedte és a nő beesett a cellába. Jenna volt az. Arcán tisztán tükröződött a rémület. Tudta jól, hogy meg fog halni, és tudta jól, hogy miért.
- Jenna szolgalány ellen a vád az, hogy segített leszökni egy másik szolgának, nevezetesen Kean szolgának a bolygóra. Abban a megtiszteltetésben lesz most része, hogy a halálbüntetésével hozzásegít minket, hogy tanulmányozzuk ezeket a lényeket.
Jenna sírt. Szomorú volt és félt. Felállt, odalépett ahol a cellán kívül Derek állt és köpött egyet a sztázis falra. Derek fintorgott. Jenna megtörölte szemét, majd a fertőzött felé fordult, aki nyomban rávetette magát és puszta kezével, fogával marcangolta szét a lányt. Vér fröcskölődött a sztázis falra, ami nyomban elpárolgott. Pár másodpercig még hallani lehetett a lány sikolyát, ami halálhörgésbe ment át. Egy ember el is hányta magát, és kifutott a teremből. A többiek is undorodva nézték a gyilkolást. Egyedül Torvald élvezte a látottakat. Miután a lány meghalt, a fertőzött személy beborította azzal a sárga savval, és a teste szétmállott. Belőle is kiszállt az a lila gomolyag.
- Nos, amint látják nem gáznemű a lila lény. Ha jobban szemügyre veszik olyan, mint a zselé. Messziről tűnik csak gázneműnek.
A lila lény megpróbált átmenni a sztázisfalon, sikertelenül.
- Ezen még ő sem tud áthatolni – jelentette ki büszkén Torvald.
- Nagyszerű, innentől a tudósok feladata lesz az, hogy kiderítsék mi ez a lény, és hogy lehet elpusztítani. Elemezzék ki teljesen. Mindent tudni akarok róla.
Derek kiadta a parancsait és elvonult a teremből. Mögötte a tudósok elő is készítették a különböző műszereket.

- Már egy órája várunk és semmi! – jelentette ki Kean.
- Nyugi van fiam, biztos vagyok benne, hogy hamarosan jön a felmentő sereg.
- Ugyan már! Miből gondolja?
- Abból, hogy én vagyok a szolgaügyi vezető. Elég fontos személy.
Kean elképedt.
- Maga az, aki bevezette az összes szabályozást, és törvényt a szolgákra?
- Így igaz fiam, nem érdemelnek ezek jobbat.
Kean szívén hatalmas gyűlölet lett úrrá. Itt van az, az ember, aki felelős az ő nyomorú sorsáért, aki szabályozza ő és társai életét. Ráadásul ez az ember leütötte egy vascsővel és hagyta volna meghalni. Betelt a pohár! Eszébe ötlött az összes őt ért sérelem. A verések, társai, akiket kilőttek az űrbe. Kean felpattant ültéből. Nem érdekelte sebesült lába. Körbenézett és megpillantott pár szerszámot egy rozoga terminál alatt. Biztos mostanság javíthatták. Odadöcögött, felvett egy nagyobb csavarhúzót és egy lézerforrasztót, amit a kábelek javítására használtak.
- Mit akarsz azokkal fiam? – kérdezte meglepődve Nicholas.
- Fogja be! Nem vagyok a maga fia! Egy szolga asszony fia vagyok! Nem pedig a magafajta szánalmas elfajzott felsőbbrendű söpredéké!
- Hogy érted ezt?
- Úgy, hogy a Discovereren voltam szolgáló, csak leszöktem.
- Ugye tudod, hogy ezért halálbüntetés jár fiam?
- Nem érdekel! Te előbb mész pokolra!
Kean rávetette magát. Csavarhúzóval szúrt. Nicholast meglepte a váratlan mozdulat. Bordái közé hatolt a csavarhúzó. Mivel testesebb volt, súlyát kihasználva átfordította Keant maga alá. Kean újra szúrni akart, de Nicholas lefogta a kezét. Kean segítségül hívta a forrasztót és belenyomta Nicholas arcába. Égett hús szaga érződött és Nicholas sikolya visszhangzott. Kean lelökte magáról az öreget, aki hanyatt vágódott a földön. Kean lihegett a dulakodástól és az adrenalin okozta feszültségtől. Nézte Nicholast. Az öreg feküdt a padlón, oldalából ömlött a vér, egyik szeme kifolyt, de még élt.
- Hé fiam! – hörögte Nicholas, miközben vér serkent ki a száján – azt hiszed, jobb vagy mint én? Nézz magadra, mit csinálsz most? Olyan, vagy, mint egy állat!
Kean feltápászkodott. Odabotorkált egy méretes vascsőhöz.
- Nem érdekel! – és lesújtott. Üvöltés, csontreccsenés, és Jim tébolyodott kacaja hallatszódott, aki figyelmesen érdeklődve nézte végig az eseményeket.

A Discoverer fedélzetén a tudósok újból összehívták a gyűlést, hogy beszámoljanak a felfedezéseikről. A börtön blokkban tartották, az elzárt alanyok mellett.
- Nos, uraim, sikeres felfedezésekre tettünk szert az elmúlt idő alatt – jelentette be az egyik tudós.
- Mikrobiológus kollégánknak köszönhető minden újonnan szerzett információnk. Kolléga, ossza meg az urakkal, mire jutott.
- Köszöntöm önöket, – kezdte szerényen a mikrobiológus – leginkább a lila lény szerkezeti felépítését próbáltam megvizsgálni, és arra jöttem rá, hogy ez nem egyetlen élőlény. Ez a halmaz, amit itt látnak, több millió kis baktériumsejtből áll. Azért merem használnia baktérium kifejezést, mivel egy sejtjének a felépítése hasonló az általunk baktériumnak nevezett sejt felépítésével. Az általunk ismert baktériumoknál is fellelhető a csoportosulás, de ilyen hatalmas mértékekben még nem volt rá példa. Az életmódja leginkább a nekroparazita életformához hasonlítható, vagyis elhalt szervezetekben szaporodik, mint például a clostridium tetani, de a húsevő baktériumhoz is hasonlíthatnám, mint például a necrotizáló fasciitis. Igaz, ezek egyike se képes pár másodperc alatt elbontani egy testet, és ilyen gyorsan szaporodni, nagyon hosszú időbe telne nekik mindaz, amit ez pár másodperc alatt elvégez. Fontos még megemlítenem, hogy akár vírusnak is besorolhatnám, mivel átprogramozza az ember szervezetét, mivel akibe belebújt, az már nem nevezhető embernek. Teljesen felőrli az emberi szervezet védekező sejtjeit egyből, és átveszi az irányítást. Viselkedésére nézve inkább vírus. Ha nem haragszanak meg, elnevezném intelligens nekroparazita bakteriovírusnak.
- Rendben, ez így mind szép és jó, de hogy lehet elpusztítani? – kérdezte ingerülten Derek.
- Sajnos nagyon ellenálló. Úgy, mint a vírus egyik altípusa a prion. Ellenáll a hőnek, az ultraibolyának és a radioaktivitásnak is. Viszont a formalin legyengíti. Megölni nem tudja, de legyengíti. Ugyanúgy, mintha nagy adagban röntgen és gamma sugarat vegyítünk. Sajnos az elpusztítására nem jöttünk rá.
- Nem baj, ez is több mint a semmi.
Ekkor éles visítás, majd pukkanás hallatszódott a cella felől. Mindenki odakapta a fejét. Az ember alany állt a cellában, a másik felén pedig a földön hevert egy lila tócsa, ami oszlott szét.
- Mi történt? – kiáltotta Derek.
Az egyik tudós rohant oda hozzá.
- Uram. Kettéválasztottam a cellát. Amelyikben a bakteriovírus volt, onnan elvontam az oxigént és ez lett az eredménye. Úgy látszik levegő nélkül elpusztulnak.
- Szóval ezért vannak ezen a bolygón? Parancsnok, hamarosan egy osztaggal leküldöm a bolygóra és megkezdik a vírusok befogását. Mivel olyan fegyverünk nincs, ami az oxigént elvonja, először el kell fognunk őket, majd tömegesen pusztítjuk el őket. Kiadom az univerzumba a parancsot, az egész hadtestet ide vonom, és amint ideérnek, csatlakoznak magukhoz a vadászatban. Szükségem van erre a bolygóra akkor is. Tudósok, kezdjék meg a lézerfegyverek átalakítását, hogy el lehessen velük kapni ezeket, és készítsenek formalinos gránátokat.
- Igen uram.
Halk kacaj hallatszott a cella felől. Az emberek odanéztek. A cellából bámulta őket a fertőzött személy és halkan kacagott. Az emberek értetlenül nézték egymást. A nevetés egyre hangosabb lett. Mindenkit ledermesztett az őrült nevetés. Az alany odalépett a sztázisfal mellé és ránézett Derekre, majd megszólalt.
- A vesztetekbe rohantok.
A tudósok izgatottan összesúgtak. Elképesztette őket, mennyire fejlődőképes ez a faj.
- Maradj csöndbe vírus. Mit akarsz?
Az alany mosolyra húzta a száját.
- Nevezz, aminek akarsz. Akár vírusnak is, vagy baktériumnak. Belenéztem ennek az embernek az elméjébe. Van merszed parazitának nevezni engem? Mi a szaporodásunk miatt ölünk másokat, de ti? Fajtársaitokat ölitek, és miért? Vagyonért. Földért. Hatalomért. Lejöttök, megsebzitek az anyabolygónkat, az éltetőnket és minket neveztek parazitának? Az általatok ismert lényekhez hasonlítotok minket? Szánalmasak és tudatlanak vagytok, és magatokat nevezitek az evolúció csúcsának? Nem kell már sokáig várnotok, és az anyabolygó megleckéztet titeket.
- Ezt hogy érted?
- Azt hiszed, az anyabolygó csak egy szimpla bolygó? Nem! Ő az éltetőnk! Egy élő, érző lény! Ti megsebeztétek, mi a védelmére keltünk. Hamarosan összeszedi erejét, és elpusztítja ezt a szánalmas kis hajótokat. Bekebelez majd gigászi szájával, és fortyogó belsejében fogtok elpusztulni.
A tudósok riadtan kezdtek sugdolózni. Torvald közömbösen hallgatta a szöveget. Derek összevonta szemöldökét és gondolataiba mélyedt. Oda-vissza kezdett el sétálgatni a sztázisfal előtt. Megállt és mereven a parancsnokra nézett.
- Parancsnok, mennyi robbanószer van a hajón?
A parancsnok elgondolkodott, számolgatott, majd megszólalt.
- Körülbelül húsz atomtöltet.
- Remek. Megváltozott a terv. Az egységével lemegy. A bánya, ha nevezhetem még így, legmélyebb pontjára leviszi a tölteteket, és miközben elhagyja a bolygót, felrobbantja. Nem hinném, hogy sok időnk van. Amint kész van a megfelelő mennyiségű fegyver, induljon.
- Igenis uram.
Derek és Torvald elhagyták a börtön blokkot. Torvald csípősen megjegyezte: - Utálom, amikor a tudósok a szakszavaikkal jönnek, és azt hiszik, hogy ezek a szavak számunkra is egyértelműek.
- Aha, – tette hozzá Derek, de gondolatai máshol jártak – vigyenek rendes fegyvereket is. Nem akarok túlélőket.

Kean ült a lépcsőn és zokogott. Mit tettem? Úristen. Elszállt az agyam. Most gyilkos lettem. Miért? Tényleg nem vagyok jobb, mint ő. Jim odaült mellé.
- Nyugodj meg. Megérdemelte.
- Mik vagyunk mi, hogy ezt eldöntsük? Nincs jogunk ilyen döntéseket hozni.
Ültek még egy darabig, amikor a szellőzőből kaparászó hangok hallatszódtak, egyre közelebbről. Kean felpattant. Feldöcögött a lépcső tetejére és megpróbálta kinyitni az ajtót. Nem sikerült, ez is le volt zárva teljesen.
- Jim! Hozd a kártyát!
Jim odafutott Nicholas teteméhez, és el kezdte keresni a kártyát. Pár másodperc alatt meg is találta. Elindult a lépcső fele, amikor a szellőzőrács kiesett a helyéről és gyíklények és különböző kistestű állatok kezdtek el özönleni befele. Mindegyiknek lilán világított a szeme. Jim megpróbált gyorsan feljutni a lépcsőn, de már egy pár lény a hátára ugrott. Azok el kezdték tépni a bőrét, Jim üvöltött fájdalmában.
- Siess!
Jim elesett, mert a lábába is belemart egy pár. Kezét előre nyújtotta, melyben fogta a kártyát.
- Nyisd az ajtót!
Kean elvette a kártyát, lehúzta a résben. Nem várta meg, amíg kinyílik az ajtó, hanem felvette a hegesztőt és Jim segítségére sietett. Jim próbált feljebb mászni a lépcsőn, de már több sebből vérzett és rengeteg kis állat marcangolta. Keanre is rápróbált ugrani egy-kettő, de a hegesztőt maga elé tartva sikerült kivédenie a támadásokat. Lesietett Jim mellé. Egyik kezével megpróbálta húzni felfelé, másik kezével pedig a hegesztővel próbálta lekergetni Jim hátáról a lényeket. Vér borította már a lépcsőt. Jim egyre reménytelenebbül nyögött. Fogytán volt az ereje. Kean nem adta fel, húzta tovább, nem foglalkozott sérült lábával. Amikor a lépcső tetején voltak összeszedte minden erejét, rántott egy hatalmasat, amitől mindketten kirepültek a szabadba. Kean felült becélozta az ajtózáró gombot, és megdobta a hegesztővel. Az ajtó bezárult összelapítva egy pár lényt, akiknek a vére kispriccolt rájuk. Fújt egy nagy levegőt, és elterült. Jim felüvöltött. Kean felnézett. Egy pár lény is kijutott és még mindig Jimet rágták, aki hemperegve próbálta leszedni magáról őket. Kean odakúszott és el kezdte ütlegelni a lényeket. Mivel kistermetűek voltak, egy pár ütés után holtan terültek el a földön. Jim abbahagyta az üvöltést. Hasra feküdt és el kezdett zokogni.
- Nyugalom, kijutottunk – próbálta csitítani Kean.
Ránézett a tetemekre. Azokból lila gomolyag kezdett el kiszállingózni.
- A francba! Futás!
Felállt, megpróbálta felsegíteni Jimet, aki csak zokogott. Alig maradt rajta ép bőr. Mindenhonnan folyt belőle a vér.
- Hagyj magamra!
- Nem hagylak! Kelj fel!
- De nem tudok! Fáj mindenem! Képtelen vagyok! Fuss.
Kean a tetemek felé nézett. A lila gomolyagok már ott voltak és feltételezése szerint őt nézték.
- Sajnálom – mondta. Ledobta Jimet és el kezdett rohanni, már amennyire sérült lába engedte. Hallotta Jim rémült visítását, ami hirtelen abbamaradt. Nem nézett hátra, csak futott tovább. Süvítő hangot hallott az égből. Egy katonai szállítóhajó volt az. Kean megpróbált a landolási zónája felé rohanni. A hajó leszállt. Kean észrevette, hogy nemesek és szegények, akik a közeli épületben bújtak el, szintén a hajó felé rohannak. Kinyílt az ajtó. Páncélozott fegyveres katonák léptek ki.
- Hála az égnek! Segítsenek! – kiáltották a menekülő emberek.
A katonák sorba álltak és tüzet nyitottak. A rohanó emberek szinte egyszerre vágódtak a földre. Hangot nem adtak ki, annyira váratlanul érte őket a lövés. Kean megtorpant és egy közeli épület mögé vetődött. Szerencséjére nem vették észre a katonák, mert másik irányból futott. A szíve a torkában dobogott. Alig kapott levegőt, de próbált minél csöndesebb maradni. Kilesett az épület mögül. Körülbelül húsz katona szálhatott ki a hajóból. Egyikük egy robotkezű ember, parancsokat osztogatott a többinek. Kean észrevette, hogy lila gomolyagok kezdenek a katonák felé szállingózni. Na, ezeknek most végük lesz. De nem. A katonáknál lévő fegyver hátrálásra késztette a gomolyagokat, amik elmenekültek. Kean észrevette, hogy egy kis terepgép is kijött a hajóból. Valami rakományt cipelt. A katonák négy társuk kivételével elindultak. Kean várt egy kicsit, hogy rájöjjön, hova indulnak. Észrevette, hogy az új bánya felé vették az irányt. Minek kellenek ezeknek ilyenkor a hülye köveik? Pár másodpercen belül a nagyobb csapat eltűnt a házak mögött. Muszáj feljutnom arra a hajóra, különben itt ragadok. Hogy cselezhetném ki az őröket? Körülnézett, és azt látta, hogy több száz fertőzött és lila gomolyag közeledik a terület köré. Úristen. Mit tegyek? Ha itt maradok ezek ölnek meg, ha odafutok, azok ölnek meg. Remegett a feszültségtől és a félelemtől. Ezaz! Megpillantotta a terep járművet, amit a mérnökök használtak. Búvóhelye és a gép között körülbelül húsz méter lehetett. Ha kifutok, rögtön észrevesznek a katonák, ha itt maradok, akkor tuti meghalok. Ha futok nagyobb az esélyem. Lövöldözés hallatszódott a szállítóhajó felől. Kilesett. A katonák már harcoltak a lila lények és a fertőzött emberek ellen. Elpusztítani csak a testeket tudták. A lila lényeket csak visszatartani. Itt a lehetőség! Kean nekiiramodott. Összeszorította fogát, hogy a fájdalmat el tudja viselni. Egy katona észrevette.
- Hé állj meg!
Kean nem állt meg. Futott amennyire bírt. A katona nem lőtt. A lila lényektől jobban félt és azokkal foglalkozott. Kean beugrott a terep gépbe és magára zárta az ajtót. Beült a vezető ülésbe. Onnan nézte a harcot a négy katona, és a több mint száz lény között. A katonák valami furcsa gránátot is hajigáltak, ami nem igazán robbant, hanem valami vegyszert fröcskölt szét, ami a lényeket beborítva legyengítette és elriasztotta őket. A katonák egy ideig tartották magukat, de fáradtak és egyre jobban kétségbeestek az ellenség mennyisége miatt. Elég egy hiba és elvesznek. Ez hamarosan meg is történt. Az egyik katona túlságosan kapkodott és nem vette észre, hogy jobb oldalról túl közel került hozzá egy lila gomolyag. Beleszállt. Társai nem vették észre. A fertőzött katona társaira irányította a fegyvert, és lőtt. Kettőt megölt. A harmadik észrevette és lelőtte fertőzött társát. Túl messze volt a hajótól, hogy bebújjon. A harc heve miatt eltávolodott onnan. Körbevették a lények. Kétségbeesetten lövöldözött. Egyre kisebb körbe fogták. Már alig két méterre voltak tőle. Nem bírta tovább a feszültséget a katona. Fogta a rendes gránátját és kibiztosította. Cafatokra robbant. A robbanás ereje a lényeket csak odébb lökte. Egy kis ideig síri csönd volt, semmi sem mozdult, majd a lények elkezdtek elszállingózni a többi katona után. Kean kihasználta az alkalmat. Egyszerű volt kezelni a terep gépet. Nem volt benne sok minden, egy gomb, ami ki-be kapcsolta, a kormány, és a gáz és fékpedál. Nagy nehezen sikerült odavezetnie a hajó mellé. Kiugrott és bepattant a hajóba. Megnyomta az ajtózárót, az bezárult. Idefelé jövet kileste, hogy működik a hajó vezérlése. Volt egy bonyolultabb folyamat is, amit ő nem tudott volna kezelni, de volt robotpilóta is, amihez elég volt egy gomb megnyomása. Megnyomta, és egy hang köszöntötte:
- Üdvözlöm. Úti cél?
- Először csak szálljunk fel, majd később eldöntöm.
A hajó engedelmeskedett és felszállt.

Eközben a katonák másik csoportja magabiztosan, feltartóztathatatlanul haladt a bánya felé. Csak egy párszor kerültek összetűzésbe, de hamar elhárították. Torvald nem gondolta, hogy ilyen könnyen fognak haladni, de örült neki. Elérték a bánya bejáratát. Kettesével mentek be. Hatan elöl, középen Torvald a töltetekkel, és hátul is hatan, négyen pedig kint maradtak őrizni a bejáratot. Kék fény világított a bányában, amit kék kristályok bocsátottak ki. Pár méter után sűrű bűz árasztotta el a bányát, és a falakat felváltotta valami anyag, ami húsra emlékeztette a katonákat.
- Haladjatok tovább – utasította embereit Torvald.
Csodálta, hogy pont itt nem ütköztek eddig ellenállásba. Pár méter után valami különös érzés kerítette a katonákat hatalmába. Mintha valaki a fejükben beszélt volna.
- Takarodjatok innen.
A katonák megtorpantak.
- Gyerünk! Nincs megállás! – rivallt a katonákra Torvald.
- De uram ez a hang!
- Csak képzelődtök! – érvelt Torvald, pedig ő is hallotta a hangot – A küldetés fontosabb, mint a félelmetek!
A katonák megindultak bizonytalanul. Újra hallották a hangot.
- Én figyelmeztettelek titeket. Most meglakoltok!
Éles fájdalom nyilallt mindegyikük fejébe, mintha szét akart volna robbanni a fejük.
- Halállal lakoltok! Férgek!
Egy pár katona feje szétloccsant, a többiek pedig üvöltöttek a fájdalomtól. Torvald megpróbálta élesíteni a bombát a kapcsolóval, de robotkeze nem engedelmeskedett. Széttörte az irányítót. Térdre esett, megpróbálta összeszedni magát. Bekapcsolta a páncéljára erősített kommunikátort, majd beleszólt.

Kean miközben repült egyre feljebb és feljebb, egyszer csak megszólalt a rádió.
- Itt Torvald. Megsemmisült a kapcsoló. Ááááá! A hajóról kell élesíteni a bombát. Áááááá! Elrendelem azonnal! Most! Áldozat nélkül nincs győzelem!
Az utolsó szót hosszú visítás, majd loccsanás hangja követte. Kean nem értette, hogy mi volt ez. Talán bombát cipeltek a bányába? Amikor a hajó elhagyta a bolygó légkörét, és kiszállt az űrbe, óriási robaj hallatszódott a bolygó felől. A hajó is beleremegett. Kean a füléhez kapta a kezét. Kinézett az ablakon, hogy mi történik. Először azt hitte, hogy a bomba mégis csak felrobbant, de nem. A bolygó el kezdett középen kettényílni. Mintha egy hatalmas száj lett volna. A bolygó belseje, mint egy izzó vulkán, fortyogott és izzott. A bolygó, mintha elmozdult volna helyzetéről és megindult a Discoverer felé. Kean agyán átfutott a gondolat, hogy fel kellene robbantani a bolygót. De miért? Most megfizet az összes szemét. Saját gőgjük áldozatai lesznek. Megérdemlik! Tényleg megérdemlik? Nem az én jogom eldönteni. De mégis, az én kezemben van a sorsuk. Ott van azon a hajón az emberiség vezető rétege. Vagyis ami túlélte a bolygón levő támadást. És ott van rengeteg szolga. És Jenna. Feláldoznám ezt a sok embert egy pár nagyképű vezető miatt? Mondjuk ezek a vezetők felelősek minden rosszért. Ha meghalnak, talán megváltozik minden. Egy új világ. Sajnálom Jenna, de ahogy ez a katona mondta a rádióban. Áldozat nélkül nincs győzelem.
Kean végignézte, ahogy a bolygó bekebelezi a Discoveret. A hajó el kezdett darabokra esni, amint a bolygó magja felé közelített. Kean szemében könny gyűlt össze. A bolygó becsukta száját és visszaszállt a rendes helyére. Kean arcán egy könnycsepp gördült le, majd a hajóval elrepült a végtelenbe.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2007-11-26 13:43 Blade

Blade képe

Megvan az egy tucat ;)

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

cs, 2007-12-06 09:30 dexpunk (nem ellenőrzött)

Csá.
Nem vagyok profi, szóval csak a szubjektív véleményem:
A párhuzamos történetszerkesztés tetszett, a figurák viszont kissé sablonosak.
A szegény-gazdag ellentét felhozása önmagában nem lett volna rossz, viszont ez egyfajta jó-rossz ellentéttel is társult, ez kissé neoromantikus angyal-ördög párhuzamot adott a sztorinak, és kissé csökkentette a hitelességet. Talán jobban érzékeltethetted volna a szegények elállatiasodását. Néhány helyesírási hibától eltekintve ez minden negatívum, összességében egy fogyasztható, nem túl terjengős, jó kis novellát olvas6tam.
Ennyi.
Bocs, ha esetleg nem lenne igazam.

cs, 2007-12-06 12:54 Pit-Bull

Pit-Bull képe

Valamilyen mértékben, mindenkinek igaza van:)
Igazából úgymond, nem állatiasodtak el a szegények, mivel ők voltak az érző lények leginkább, nem pedig a gazdagok, akiket csak a pénz hajtott:)
Igazából nem akartam ennyire kiélezni jó-rossz ellentétre, csak így sikerült. A középkorban se nevezhettük a földesurakat rossznak, a jobbágyaikat pedig jónak:)
____________________________________________________
"Szarvas voltam hajdanán, Farkas leszek azt bánom."

p, 2007-12-07 11:58 dexpunk (nem ellenőrzött)

aha. tudod, azért a sanyarú körülmények közt mégiscsak leamortizálódik az ember. mondjuk belevihettél volna egy kis hibás igeragozást, tájszólást, ilyesmit :)

szo, 2007-12-08 21:10 Pit-Bull

Pit-Bull képe

Nem akartam paraszt sci-fi-t írni. És ha a szolgák rá vannak kényszerítve, hogy a gazdagokat szolgálják, akkor nem feltétlen romlik a beszédkészségük, mivel a sok gazdagtól rájuk ragad a kifejezőképesség. De ezek amúgy is csak a részletek. Ha leírtam volna mindent, hogy mi miért olyan, akkor elég hosszú mű lett volna. Ez már így is egy rövidített vágott változat.
____________________________________________________
"Szarvas voltam hajdanán, Farkas leszek azt bánom."

v, 2007-12-09 10:49 Blade

Blade képe

mi az a paraszt scifi?

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

v, 2007-12-09 11:31 Pit-Bull

Pit-Bull képe

:D semmi. De nem nagyon láttam még sci-fit amiben tájszólással beszélnek :D
Ezt csak poénból írtam...
____________________________________________________
"Szarvas voltam hajdanán, Farkas leszek azt bánom."

h, 2007-12-10 08:58 Blade

Blade képe

Mindegyikben úgy beszélnek...csak a táj azokban az esetekben a nagyváros...;)

MInden relatív, ugyebár :)

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

h, 2007-12-10 10:30 horrorking

horrorking képe

Nohát. Ez tök jó lett. Ilyenkor egyáltalán nem bánom, hogy nem vettem részt ezen a pályázaton, mert látom, hogy sokkal jobbak is születtek annál, mint amit én be tudtam volna küldeni (hiába: a scifi tényleg nem az erősségem). Bizonyára a többi írásmű is jól sikerült, majd igyekszem minél többet elolvasni belőlük.
Visszatérve erre: Nagyon jó az ötlet, szerintem teljesen megfelel a kiírásnak, és izgalmas is. Talán a második felétől éreztem egy kis elkapkodást - mármint nyelvileg. A vége felé egyre gyarapodnak a szlenges kifejezések a leíró részekben is. Másszóval az eleje sokkal kidolgozottabbnak tűnik számomra.
Illetőleg a történet előrehaladtával egy kicsit több bonyodalmat vártam. Értsd: egy picit egyenes a sztori; van egy fő vonal, azon végigmész, de nincsenek akadályok, amelyekbe a szereplők beleütkönének - a lila lényeket leszámítva. Talán ezt a szegény-gazdag ellentétet jobban ki lehetett volna erre használni, ami nekem mellesleg kifejezetten tetszett. Vártam volna egy kis áskálódást, foglyul ejtést, nem várt fordulatot... ilyesmit.
Egyébként nagyon klassz és ötletes az egész. Ja, és még egy valami: az "el kezdte" egybe írandó, és néhány vesszőhiba volt még, de nagyon elenyésző. (halovány kötekedés részemről, ne vedd komolyan)
Gratulálok a művedhez! Szerintem ennek benne kell lennie az első háromban.
------------------------------------------------------------
"A szerkesztőnek mindig igaza van." Ebből következik, hogy egyetlen író sem fogadja meg a szerkesztője tanácsát...

h, 2007-12-10 14:43 Pit-Bull

Pit-Bull képe

Nem akartam hosszabb művet írni, ezért lett ilyen egysíkú.
Köszi a véleményed, de olyan kijelentéseket ne tegyél, hogy benne kell lennie az első háromban :D
Amúgy én egy másik pályázati művet sem olvastam el :D
Lusta vagyok.....én hibám.
Majd a győztesét elolvasom :)
____________________________________________________
"Szarvas voltam hajdanán, Farkas leszek azt bánom."

h, 2007-12-10 15:07 horrorking

horrorking képe

Nem azt mondtam, hogy "egysíkú". Ez csúnya szó. A mű jó. Nagyon jó. Én csak azt mondtam, hogy lehetne akár nyakatekertebb is. De így is tetszik.
Ezek után remélem megbocsátod nekem azt a négy csillagot. Csak úgy gondoltam, hogy mégis pályázati mű, legyünk már egy kicsit alaposabbak, szigorúbbak mint általában. És kicsit azért belesegített az is, hogy magyar szakos vagyok... ;)
Remélem azért nem voltam túl szőrősszívű veled. :D
Ó, és miért ne lehetne benne az első háromban? Sosem tudhatod.
Több művet egyébként még én sem olvastam el, de az első hármat, ígérem, én is el fogom majd - ha köztük lesz a tied, ha nem. :)
------------------------------------------------------------
"A szerkesztőnek mindig igaza van." Ebből következik, hogy egyetlen író sem fogadja meg a szerkesztője tanácsát...

h, 2007-12-10 15:21 Pit-Bull

Pit-Bull képe

Semmi gond. :D
Igazad van. :D
____________________________________________________
"Szarvas voltam hajdanán, Farkas leszek azt bánom."