Teaszünet

Hangtalanul siklik pályáján a személyhordozó. Tökéletesen sima, visszafogottan csillogó fémes-szürke falak fogják közre. A folyosó kifogástalan, amennyire csak kora esztétikája megköveteli. Se egy otromba szöglet, se egy szabálytalan görbület. Mindattól mentes, ami tökéletlennek ítéltetett az elmúlt néhány évben.
Illatok sincsenek. Egyedül a hordozóban ülők rendelkeznek ilyennel. Lélegzetük neszét, akárcsak a gép halk búgását, elnyeli az öblös csend. A megállást követően sorra belépnek egy ugyancsak mintaszerűen szürke terembe. Ahogy a középen álló hatalmas apparátushoz járulnak, sorra felvillannak a képernyők.
Az egyik férfi helyet foglal a szerkezet mellett álló karosszékben. Ujjbegyeire és nyelvére homorú fémkorongot illesztenek. Szivárványhártyájára és pupillájára rövidesen összetett fémszürke lencse kerül, akárcsak orrcimpái tövébe.
Egy gombnyomás, és a fémkorongokon zöld pont izzik fel: a szitualizátor bekapcsolt.
Weiter professzor - a kísérlet alanya - egy pillanat alatt elveszíti kapcsolatát a külvilággal. Magába nyeli az opálos semmi. Hosszú percekig várakozik.
Rögvest el is határozza, hogy mint első megfigyelő, szólni fog a fejlesztőknek: túlságosan sűrű ez a közeg. Ugyan jobb, mint egykor a vizualizáló zagyva képzavara volt, de kitűnő realisztikussága miatt félelmetes. Valóban… már-már fullasztó.
Kis pontok jelennek meg. Összezsúfolódva megalkotják a betáplált teret.
Hangulatos szoba kandallója előtt találja magát Weiter professzor. Nyikorgó hintaszékben üldögél, térdén meleg takaróval, kezében illatozó teával. Mikor is volt utoljára tea a Földön? Talán akkor, mikor gyermekkorában az édesanyja készített neki édesköményből…
- Reméltem, hogy ízleni fog - mosolyog rá kedélyesen egy szőke, sötét bajuszos férfi.
Külseje a bajusz miatt enyhén ellenszenves, ám ez gyakorlatilag lényegtelen a professzor számára. Tisztában van vele, hogy ugyanolyan illúziót lát, mint amilyen a szoba, vagy a tea. Az idegen egy másik bolygóról származó lény. Nyelvész, akárcsak ő maga. Kolléga.
Az emberi faj csak nemrég fogadta őket barátságába. Ennek egyik jele volt, hogy a Föld technikai nagyhatalma velük közösen fogott hozzá a „vizualizáló” néven elterjedt eszköz fejlesztéséhez.
Az említett cég, a CY-tech kérte fel alig egy hete a két jeles tudóst, hogy teszteljék a legújabb modellt, mely az egyes fajok közti könnyebb kommunikációt hivatott szolgálni. Saját kultúrájuk víziójában társaloghatnak ezáltal a felek.
„Romantikus korok, a régmúlt primitív szépsége biztosítja számukra a különleges légkört. A vizualizáló kora a virtuális világgal együtt áldozott le. Egyedül a szitualizátor képes tartani a lépést fejlődő kozmoszunkkal!” - nyilatkozták a gyártók.
Weiter professzor belekortyol gőzölgő teájába. A csésze pereme fölött szemügyre veszi beszélgetőpartnerét, akivel az elkövetkező negyedórát lesz kénytelen eltölteni.
- Ha zavarja a megjelenésem, változtathatok rajta! - készségeskedik a szőke férfi, és menten megőszült. Haja kuglófszerű kontyba tömörül, arca pufókká válik, termete összezsugorodik, kitelik. Vasalt nadrág helyett zöldes szoknyát visel. Weiter meghökkenten félrenyel. Megboldogult felesége ül vele szemközt.
- Kérem, ezzel ne tréfáljon! - egy szalvétával sápadtan törölgeti leöntött ingét.
Az idegen újra alakot cserél. Ezúttal piros, kockás köntösben üldögél. Időnként beleszív pipájába. Olyan, mint Sherlock Holmes karácsonyeste.
- Ne haragudjon. Tudja… megkaptam a személyi anyagát, és úgy gondoltam, talán valamivel érdekesebbé tehetem ittlétünket. Nem tudtam, hogy önöknél ilyen erős érzelmeket vált ki egy eltávozott fajtárs.
- Nos… csakugyan. Nem tudhatta. Még alig-alig tanulmányozhattuk egymás kultúráját - feleli zavartan, szemüvegét törölgetve Weiter professzor.
- Valóban! Nos, kedves barátom…
- Professzor úr, ha kérhetem.
- Elnézést kérek - feleli az idegen, és szórakozottan lóbálja papucsba bujtatott lábát. - Nos, Professzor úr, mit szólna, ha addig is beszélgetnénk, míg a technikusok ellenőriznek mindent, amire kíváncsiak. Csupán felületesen volt időm megismerni az önök nyelvét. Meglehetősen érdekes például a titulusokhoz való viszonyuk… na de nem is ez érdekel… számomra az a legmeglepőbb, amit már az imént is megjegyeztem… hogy mennyire ragaszkodnak egyes fajtársaikhoz! Bámulatos, hogy ezen mégis sokat változtat, ha az illető már nem képes… hogy is fejezzem ki magam… bizonyos funkcionális feladatoknak eleget tenni.
- A halálra céloz?- hüledezik Weiter.
- Igen, igen… köszönöm. Tehát a halál. Mégiscsak több önök számára egy élő személy. Mivel magyarázza ezt? A funkcionális feladatokkal?
- Nos, nem… - Weiter nyakkendője csomójával küzd, próbál lazítani rajta, de alig boldogul vele. Nincs gyakorlata e téren. A valóságban már senki sem hord ilyet.
- Mi emberek - folytatja szuszogva - régtől fogva ilyen természettel rendelkezünk, úgy tartjuk, az élet a legfontosabb érték.
- Nocsak! - a gondtalanul pipázó detektív-imitátor szemöldöke a homloka közepére szalad. - Kedves kolléga, akkor mivel magyarázza az emberiség történelmét? Bár futtában tanulmányoztam, mégis feltűnt, hogy szinte kizárólag a háborúk pontos dátumát jegyzik. Előfordul néhány béke is, de - gúnyosan elfintorodik - feltételezem csak sajnálatos mivoltuk miatt lettek megemlítve. A vérengzések időpontján kívül csak a születésnapokat tartják számon gondosabban.
- Nos, a hatalom sajnálatosan mindig szorosan kapcsolódott az erőszakhoz. Így azok a dátumok maradtak meg az emberiség emlékezetében, amelyeket az egyes korok uralkodói feljegyeztettek a szolgálatukban álló rabszolgákkal…
- És mondja, a rabszolgák miként kerültek oda?
- Ők…
- Önszántukból vállalták a láncot?
- Nos…
- Kényelmesnek találták bizonyára!
- Ami azt illeti…
- Ezt diktálta a humánus kultúra?
- Kérem…
- Vagy csupán az az igazság, hogy mindig is távoli idea volt, amit alig egy perce felvázolt nekem, mint „legfontosabb értéket”? Nem ért egyet velem, kedves kolléga? Ebben az esetben kérem magyarázza meg, hogy mit is értenek önök az „élet” fogalma alatt. Az már kiderült, hogy nem egy felettébb értékes valamit.
Weiter professzor roppant kínosan érzi magát. Homlokán valóságos verítéket érez, keze remegése is szerfelett élethű. Tökéletes a szitualizátor. Alig kap levegőt ebben a poros szobában! Haza akar menni a jó minőségű, tiszta oxigénnel teli lakásába! Kit érdekel a tűz? Annyiszor láthat ilyet a hologram kandallójában, ahányszor csak akar! Már a tea sem kell! Egy ilyen kellemetlen alak társaságában elűzhetetlen a keserű szájíz! Játssza más a csali szerepét! Neki elege van!
- Tudja mit? - kezdi pipáját tömködve az idegen. - Mondja el, hogyan keletkezik az a fantasztikus élet! - az utolsó szót nyeglén megnyomja.
- Emocionális indíttatással a két nem egy-egy képviselője nemi kapcsolatot létesít…
- Emocionális vagy kéjsóvár indíttatással… ne haragudjon, de kicsit belelapoztam az irodalmukba is. Bizonyára cinikusnak tűnnék, ha azt mondanám, csak ebbe nem tudok belekötni - mondja, és szeme elé emeli az illatos dohánnyal teli pipát.
- Nézze… így nem tudok önnel vitatkozni - sóhajtja megadóan Weiter professzor, homlokát törölgetve. - Elfogadja érvként a földi adattár néhány felvételét?
- Nocsak! Ha tanult kollégám, úgy érzi, nem képes másként meggyőzni… rendben! Lássuk!
Weiter professzort megkönnyebbültében már-már megvidámodik.
- A laborjukban meg tudják oldani a kapcsolódást?
- Nem, rajtam kívül nincs ott senki. Mi magunk kezeljük a gépet, felesleges mindenkinek ott alkalmatlankodnia… önök persze máshogy gondolják. Hová tűnt az önállóságuk, hisz oly büszkék rá…
A professzor, ha figyel is az idegenre, nem adja jelét.
- Akkor jelzek a földieknek, és ők majd rákapcsolódnak az adattárra - lázasan nyomogatja egy kis készülék gombjait.
A szürke teremben várakozó tudósok a jelzésre megbolydulnak. Kábeleket kötnek át, és egy henger alakú üvegtartályt csatlakoztatnak a szitualizátor központi egységéhez.
A két nyelvész körül eltűnik a szoba. Látnak vízesést, esőerdőt, végtelen tengert, könnyű röptű madarakat, hihetetlen ízeltlábúakat, és számtalan más élőlényt. A képek sebesen váltakoznak, de néhány pillanat erejéig engedik magukat megcsodálni.
Az idegent magával ragadja az ismeretlen szépség. Arcáról lassanként leolvad a cinizmus fintora.
Most emberi életekből látnak jeleneteket. Születéstől a halálig szinte mindent megtapasztalnak röpke percek alatt.
Végül egy füves árokparton ülve pihennek meg, közel s távol parázsló pipacsok közt.
- Gratulálok, barátom. Meggyőzött! Valóban bámulatos az itteni élet!
- Csak volt.
- Hogy mondja?
- Már nem ilyen a Föld. Csak ilyen volt. Valamikor régen.
- És most?
- Most szürke és kopár.
- Hogyhogy? - az idegen kiejti kezéből a pipát. Nem döbbenetében, egyszerűen csak azért, mert nem bírja tovább tartani. Kimerítette az utazás.
- Tudja… - Weiter professzor egy sudár jegenyefa oldalának támaszkodik - az emberi civilizációnak energiára van szüksége a fejlődéshez. És ez bizony - kopogtatja meg feje fölött a fa törzsét - áldozatokat kíván. Lassan feléltük ezt a sok szépséget. Sajnálatos módon letaroltuk a föld felszínét, a mélyét pedig kiürítettük.
Mialatt a professzor beszél, a szürke laboratórium üvegtartályát lassan megtölti egy ezüstös, higanyra hajazó folyadék.
- Tehát szépség egyenlő energia, energia egyenlő emberi élet? Mintha csak egymás szinonimái lennének. És most?
- Új erőforrásokat keresünk.
- Másik bolygóra költöznek netán?
- Nem, komplikált lenne.
- Hát akkor?
- Különleges szerkezeteket hozunk létre.
- Bolygójukat próbálják helyrehozni velük?
- Nos, olyan technikával sajnos nem rendelkezünk, és ami azt illeti… igény sincs rá. Megszoktuk a mostani életformánkat. Csak arra törekszünk, hogy a jelenlegi állapotot a lehető legtovább fenntarthassuk.
Az idegen megfogadja magában, hogy soha többet nem megy bele még egy ilyen kimerítő kalandozásba. Bolondok ezek az emberek! Illuzionális alakját sem tudja sokáig fenntartani. Máris szaggatott a mozgása. Olyan darabos, mint valami olcsó reklámprogram karakterének. Szörnyű.
- És milyenek ezek a szerkezetek?
Weiter professzor hosszan nézi az idegen szürkülő ábrázatát. Hosszan… és elégedetten.
- Olyanok, akárcsak a szitualizátor.
Az angolos vonások elfolyósodnak.
- Ez a csodálatos gép az energia elszívására alkalmas. Lassan mindenki használni fogja önök közül, és a Föld energiaellátása néhány évre megoldódik.
- Egy pillanat! Szépség egyenlő energia, energia egyenlő emberi élet! Én cseppet sem vagyok szép földi fogalmak szerint…
- Ne aggódjon - legyint unottan Weiter professzor -, a szén és a kőolaj sem volt az!

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2007-11-16 20:45 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Van benne pár hiba, ezekre most nem térek ki.
Némi fenntartással teszem ki a művet, ha bármeilyik másik szerkesztő úgy érzi, nem tesz eleget a feltételeknek, törölje, én nem igazán tudtam eldönteni. Mert:
1. nem lehet eldönteni, az emberiség fedezett fel egy másik bolyogt, vagy ők minket. Sejthető, hogy a földiek a nagyobb technikai zsenik, de attól még nem kizárt, hogy ők jöttek el hozzánk;
2. miattuk kellett átírni az élet definícióját? nem, egyszerűen Te mondtál egy "definíciót";
3. csak a decartes-i kérdést vitted el a végletekig, mást nem;
4. hol itt a horror? Úgy értem, neki horror, de én ember vagyok... ez ebből a szemszögből nem horroroisztikus.
A végére egy ötödik:
5. Kellemes novella a környezetvédelem mellett. Lehet, hogy átsoroljuk egy másik kategóriába, pl. a sci-fiben még egészen jól mutatna. (Ha ez történik, ne haragudj meg...)
Ha tényleg átsoroljuk, akkor elmondom: a csattanó tetszett. Olyan... cinikus. (De van benne egy vessző.)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

p, 2007-11-16 21:31 Viola

Viola képe

Tényleg nem lett olyan nagyon horror.
Bár figyelembe lehet venni azt is, hogy általában két típusra osztják az említett műfajt. A szerző teheti a hangsúlyt a fizikai vagy a pszichikai oldalra.
Utóbbinál nem központi a kirívó erőszak és fájdalom. Legtöbbször nem is történik látványos borzalom, a történések lelki vonatkozása a lényeg. Valójában az olvasóban dől el, hogy horror, vagy sem.
Ha neked nem horror, akkor nem horror. Mondjuk eszembe se jutottak írás közben a környezetvédelmisek… :)
Inkább arra gondoltam, hogy jó lenne valami olyat írni, ami távol áll űrhajótól, alein-től, és nem az emberek a szegény áldozatok. Miért ne? Gondolj bele, az elején kinek szurkolsz, aztán a végén… :)
Ha úgy döntötök, hogy nem horror, akkor nyugodtan tegyétek át más kategóriába.

-------
„A ráncok csupán azt jelzik, hol a mosoly helye.”

p, 2007-11-16 22:31 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Éppenséggel az a baj, hogy itt nincs semmilyen horror-elem. Pszchikai - de az emebr tuadtosan, tudatlanul az embernek szurkol. A másik faj egyede nem szimpatikus (ezt a professzor nézőpontjával is kihangsúlyozod), vagyis a végén az utalás az általa átélt borlazmakra nem győz meg. Lehet, hogy ha az ő nézőpontját is felvillantod, vagy onnan indulsz ki! sokkal erősebben élném át. És úgy vakóban horror lenne. Nincs semmilye fájdalom, vagy kínzás, egyszerűen elgyöngül. És ebben az ismeretlen erőben rejlik a félelem!
Így legfeljebb csak bólogatni tudok: ez annyira tipikus, annyira jellemző az emberi fajra... noha Hawkins (így írják a nevét?) professzor egyszer azt mondta (khm, "mondta"), hogy ha az emberiség egyszer találkozik egy idegen civilizációval - akkor mi húzzuk majd a rövidebbet.
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

szo, 2007-11-17 20:00 Viola

Viola képe

Az ötletek általában nem műfajilag címkézve jelentkeznek. Ha jobbnak látod más kategóriába áttenni, akkor kerüljön oda.
Ha időközben esetleg valami "horroros" is eszembe jut, majd jelentkezem.
-------
„A ráncok csupán azt jelzik, hol a mosoly helye.”

h, 2007-11-19 14:37 Kentaur

Kentaur képe

Az ötlet ismerős,de hát ugye a jó ötletek többeknek eszébe jutnak,kezdve az ókortól napjainkig újra és újra.De a vége miatt tetszett,és a stílus is jó,olvastatja magát.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Ha a menyországban nincs csoki,és rockzene...akor NEM megyek!!!