Az utolsó akcióhős

– Vásárló érkezett – ismételte az ajtó fölé szerelt hangszóró. Jellegtelen, női robothang figyelmeztette a műhellyé átalakított, hátsó szobában serénykedő alakot.
Filip nem foglalkozott vele, igyekezett a helyére pattintani egy nyomtatott áramkört. Kibukkanó nyelve izgágán járt ajkai között.
– Vásárló érkezett.
– Az isten szerelmére! – nézett a plafonra, és felhagyva a próbálkozással a közeli asztalra hajította a zöldeskék nyáklapot. Overáljába törölve kezeit, hátat fordított munkájának.
– Vásárló érkezett.
– Megyek már! – nyomta meg az ajtónyitó gombot, és bevette magát az üzlethez vezető, alumínium folyosóra.
Ahogy a végére érve félresodorta a járatot rejtő, neonzöld műanyagfüggönyt, megpillantotta vendégét. Az életnagyságú Mel Gibson kartonbaba mellett álldogált, a pultnak háttal. A falakra kiaggatott holoreklámokat, és posztereket bámulta. A városi rendőrség kék–arany zubbonyát viselte, és az oldalára csatolt pisztolyból ítélve szolgálatban volt.
– Ezeket mikor szerezted? – kérdezte a rendőr az elfelejtett akcióhősök arcképcsarnokába feledkezve.
– Tegnap előtt jöttek meg – húzta ki magát Filip, majd a pulthoz lépve, néhány billentyűleütéssel kikapcsolta a kasszát védő biztonsági reteszt. – Az e-bayen bukkantam rájuk.
A rendőr meglepetten fordult a boltos felé.
– Azt hittem az internet ideje végképp leáldozott.
– Ahogy vesszük – vigyorgott Filip – A magamfajta rajongóknak igazi aranybánya az az ócskaság.
– Na persze – hümmentett a rendőr – a retrofilisták – Arcán halovány grimasz jelezte, hogy egyéb véleménye is akadna, de végül magában tartotta.
– Műkedvelők! – javította ki a boltos, és még jobban kiegyenesedett. Overáljáról egy bizonyos Jean Claude Van Damme képmása pillantott a rendőrre, ahogy a redők kisimultak.
– Bah! – legyintett a zsaru, majd igazított fegyverövén.
Filip gyanította mi következik, így hát lehajtotta fejét, és bűnbánó arckifejezéssel merült el az alumínium pulton tükröződő holoreklámok fényében.
– Az elmúlt két hétben ez a nyolcadik alkalom, hogy feljelentenek csendháborításért.
– Sajnálom őrmester úr – mondta a férfi, s ujjait tördelve pillantott az őt bámuló, szigorú arcba.
– Be kellene, hogy vigyelek! Visszaeső vagy, Filip!
– Tudom őrmester úr, de már csak egy éjszaka az egész, és többet nem lesz panasz rám!
– Nincs még egy éjszaka! – dörrent fel a rendőr. A boltos összerezzent. – Nem tarthatom mindig a hátamat – tette hozzá némi habozás után, ezúttal szelídebben.
– Sajnálom őrmester úr – ismételte Filip, és lebiggyesztette ajkait. – De nem tudok máskor dolgozni. Nappal a holotéka elveszi minden időmet. A vendégek kiszámíthatatlan időpontokban érkeznek. Mire elmerülhetnék a munkámban, jön valaki, és utána kezdhetem a ráhangolódást megint elölről, és…
– Tudom, Filip, tudom. Már legalább nyolcszor elmondtad. Bár olyan, mintha minden nap ezt hallanám.
– Csak egy éjszaka! – lépett ki a pult mögül a boltos. – Kérem őrmester úr!
A kék–arany zubbony felzizegett, ahogy a beépített mikroszenzorok elektromossággal telítették az egyenruhát behálózó fémszálakat. Filip pontosan tudta, hogy milyen sors várna rá, ha engedély nélkül érintené a rendfenntartót. Háta mögé fonta kezeit és beharapta ajkát, hogy még szánalomra méltóbb ábrázata legyen.
– Kérem – suttogta.
A rendőr méregette őt egy darabig, majd gondterhes sóhaj kíséretében lépett távolabb tőle.
– Ez volt az utolsó baráti figyelmeztetés – emelte mutatóujját – A következő már rendőri lesz.
– Köszönöm őrmester úr! – vigyorgott Filip.
– Megértetted?!
– Tökéletesen!
– Jó – lazított tartásán a rendőr, majd egy gyors ujjmozdulattal elvezette az öltözékét telítő feszültséget. Filipen bizsergő érzés futott végig, ahogy a földbe áramló energia felborzolta szőrszálait. – Most pedig adj valami értelmes holochipet.
– Megint járőrszolgálat?
A rendőr bólintott.
– Mióta automatizálták a civil bűnözés elhárító egységet, dögunalom az egész.
– Máris keresek valamit – felelte vidáman a boltos, és már a pult mögött volt újra. Hosszú ujjai vadul pötyögtek a nyilvántartó konzol klaviatúráján. Alig néhány másodperc múlva elégedetten csettintett nyelvével.
– A minap hozzájutottam Bruce Willis Utolsó Cserkészének digitálisan felújított változatához, de tudom ajánlani a teljes Halálos Fegyver sorozatot, vagy esetleg a Terminátort! Arnold Schwarzenegger kiborgként, egy cseppfolyós mechanoid ellen harcol, hogy megvédje a földet a…
– Te beteg vagy, Filip – szögezte le az őrmester. – Engem hagyj békén ezekkel a retro szarokkal! Valami mai darabot adjál!
– Hát jó – a boltos egy csalódott sóhajjal húzta ki a pult egyik fiókját. Ezüstös kapszulát kotort elő a rekeszek egyikéből, s a rendőrnek nyújtotta. – A legújabb Nancy Ramirez film. Amelyikben meztelenre vetkőzik.
A zsaru képén elégedett mosoly terült szét.
– Látod Filip, tudod te, mi kell egy magányosan járőröző férfiembernek! – azzal zubbonyának rejtett zsebébe süllyesztette a holochipet.
– Vigyázzon rá! Nehogy megáramozódjon nekem.
– Nyugodj meg, Filip. Épségben visszahozom a te Nancydet – A rendőr visszaindult a járőrautójához.
– Majd elfelejtettem, őrmester úr! – szólt utána a boltos, miután rögzítette a kölcsönzés adatait. – Megnézték azt a lakást?
A zsaru megtorpant.
– Tudja, amit a minap említettem.
– Ja! – kapott homlokához a járőr. – A szellemszállás! – megköszörülte torkát, majd igazán őszinte ábrázatot vágva folytatta – Szerintem túlhajtod magad. Aludj inkább. Az éjszaka arra való – majd köszönés nélkül távozott.

***

– Kész!
Filip hátrébb lépett a szerelőállványtól, hogy teljes egészében csodálhassa meg munkája eredményét.
– Látod ezt Indy? – fordult a műhelyfalról kíváncsiskodó, kopott, Harrison Ford poszter felé. – Az utolsó holochip is a helyén van végre. A tiéd is! – majd tenyerére húzva zubbonya ujját, az állványon csillogó gépruhához lépett. Letörölt egy olajfoltot az öltözék robotkarjáról, majd még egyszer megtisztította a szív helyén aranyló rendőrjelvényt. John Mátrix – kanyarogtak a belevésett betűk, az alatta vöröslő digitális kijelzőn halványan derengett a szám: 007.
Filip mellkasát büszkeség feszítette. Mióta kivonták az emberi tényezőt az összeszerelő gyáregységekből, minden vágya az volt, hogy bebizonyítsa: nincs gép ember nélkül. Bár elbocsátása után hamar beindult a holotéka, másik szenvedélye, az építés és az áramkörök, tovább kísértették.
A rengeteg antik film hozta meg az ötletet végül. Filipet lenyűgözte az emberi test ereje, és a leleményesség, melyeket a videókópiák főhősei képviseltek. Szerette volna valahogy visszacsempészni a mai, személytelen korba azt a könnyedséget és erkölcsöt, mely szép lassan kiveszett az emberekből a gépiesedéssel és az automatizált mindennapokkal. Egy régi klasszikus, a Robotzsaru címszereplője adta meg az utolsó lökést, és majd három hónap fáradságos munkájával végre elkészült a nagy mű: a hekusszkafander. Arnold Schwarzenegger Kommandója ihlette a nevét. John Mátrix egyszerűen legyőzhetetlen volt, amilyennek Filip a mesterművét vélte.
A holotéka tulajdonosa nagyot sóhajtott, majd kizippzárazta overálját és kibújt belőle. A robotöltözékhez lépett, és felkapaszkodva az állványzatra, belebújt a hekusszkafanderbe. Szívverése felgyorsult, ahogy bőre hozzányomódott a hideg fémhez. Egy finom ujjmozdulattal életre keltette a gép elektronikáját, és ahogy a szelepek és a fogaskerekek életre keltek, olajszagú gőzfelhő nyelte magába Filipet.
A boltos a jobb karjánál lévő konzolon beindította a memóriablokkba épített holochipeket, majd ahogy szeme elé csúszott a sisakmonitor kicsinyített képe, elégedetten kacagott fel.
– Gyerünk, pajti – mondta, és egy szelepet aktiválva a levegőbe engedte a szervómotorokat hűtő pára egy adagját. A mikrokijelző felzizegett előtte, s a külvilág digitális képével párhuzamosan, Sylvester Stallone arca bukkant fel rajta.
– Olyan hideg van, vagy csak én fázom? – kérdezte szigorú tekintettel, s Filip majd kiugrott bőréből, miként a Pusztító című, huszadik századi film utolsó jeleneteinek egyike életre kelt szeme előtt.
– Jó a memóriád! – felelte a hekusszkafandernek, és egész testét elöntő tettvággyal utasította a masinát, hogy induljon a kijárat felé. A gépöltözet tompa, hidraulikus zajokkal engedelmeskedett.
– Ez az pajti! Itt az ideje, hogy a város új rendőr párosa megmutassa magát a világnak!
A monitor ismét felzizegett, hogy egy zselézett hajú, napszemüveges fickónak adja át a helyet.
– Eszem, faszom megáll, hú!
Azzal Filip, és a gépruha belevetette magát az éjszakába.

***

– Most már tudom milyen érzés mirelit kajának lenni – zsörtölődött a 007–es, miközben Bruce Willis képét vetítette Filip mikrokijelzőjére.
A lift hangtalanul siklott a negyvennegyedik emelet irányába. A boltos jókat kuncogott Johnon, akinek be nem állt a szája, mióta kiléptek a holotéka vészkijáratán. Mátrix a 90–es évek folyton szentségelő zsaruinak élcelődő megjegyzéseit idézve gubbasztott a szűk felvonóban.
– Öreg vagyok én már ehhez a szarhoz – tette hozzá később, ezúttal a Halálos Fegyver Mordough őrmestereként.
– Most már halkabban John! Mindjárt felérünk!
– Elnézést, de ez a harisnyanadrág a legrosszabb helyen szorít – felelte 007, miközben a liftajtók hideg acéljáról Kurt Russel tükörképe somolygott Filipre.
A gépruha helyzetjelzője szerint egy utcányira voltak a tékától, és hét emeletnyire a szellemszállástól.
A boltos alig egy hete figyelt fel a felső szomszédtól leszűrődő zajokra. A lakókomplexum szellőztető rendszere sok zajt szippant magába, melyek ki tudja, kinél kötnek ki végül. A legfurcsább dolog, hogy Martina néni két éve bekövetkezett halála óta egy teremtett lélek sem járt a negyvennegyedik emeleti lakás környékén. Egészen mostanáig. Mikor a komplexum rendszergazdájánál érdeklődött új szomszédja felől, az csak hanyagul annyit felelt: örökös.
No persze! Örökös – gondolta a holotékás, de nem faggatózott többet. Inkább az utca túloldalán lévő üzletéből figyelte a lakást. Soha senkit nem látott a plexiüvegek mögött, ellenben mind többször fordult meg az épület körül egy fekete, krómacél furgon. Megtermett napszemüveges férfiak utaztak vele. Mindig ugyanazok. Filip gyanította, hogy áramkörbanditák. Olyasfélék, kik érzékstimuláló chipeket gyártanak és adnak el ártatlan iskolásoknak, akik alig pár alkalom után rabjai lesznek az elektronikus drogoknak. Hallott már róluk eleget a holovízióban.
Az őrmester úrnak épp csak annyit árult el róluk, amennyit feltétlen szükséges volt. A 007–es kipróbálására keresve sem találhatott volna jobb szituációt. Bár biztos volt sikerében, a lelkiismerete azt diktálta, hogy a törvény hivatalos szervei is értesüljenek a bűnszövetkezetről. Az már nem ez ő baja, ha nem foglalkoznak a polgárok gyanakvásaival. Túlságosan rászoktak a civil bűnözés elhárító konzolok nyújtotta, hamis kényelemre.
A lift megállt. Filip, a gépruha finommechanikájának hála, csak a nyíló ajtóból érzékelte, hogy elérték a negyvennegyedik emeletet. Izgatottan utasította 007–et, hogy lépjen ki a feltáruló folyosóra. Halványkék neoncsövek vonták gyér fényükbe alakjukat. A holotékás eljátszott a gondolattal, hogy felkapcsolja John vállra szerelt fényszóróját, de végül felhagyott szándékával. Így hatásosabb. Odasétált a titokzatos lakás bejáratához, és egy rövid paranccsal szabadjára engedte 007–est. Hagyta, hogy a holochipek közül kiválaszthassa a megfelelő szituációt, mielőtt bekopognak a felső szomszédhoz. A robot tett egy pár lépést hátra.
– Mit csinálsz? – Filip felvonta szemöldökét a monitorsisak érzékelőkkel teli mélyén. Még számára is ismeretlen jelenet képkockái szikráztak fel a mikrokijelzőn.
– Vagányt – felelte 007 – Vagányra veszem a figurát, mert aki itt nem vagány, azzal kibasznak! – azzal nekiiramodott és elemeire rúgta a lemezelt bejárati ajtót.
Odabent három, jó erőben lévő fickó ült. Arcukon döbbenet tükröződött, miként felpattantak a szobában villódzó monitorok elől. A fülükbe csatlakoztatott audió egységekbe gabalyodva nyúltak pisztolyaik után, hogy felvehessék a harcot a rájuk törő veszedelemmel. Filipet elégedettséggel töltötte el a riadt ábrázatok látványa. Mocskos drogkereskedők – gondolta, és minden pillanatát kiélvezte John tombolásának. A hekusszkafanderen szikrákat vetve kopogtak a lövedékek. A ruha mit sem törődve vele, nyakon ragadta a legközelebbi fickót.
– Benne leszel a TV–ben – majd hanyag eleganciával lefejelte. A másik kettő a plexiüvegek felé hátrált, pisztolyaikból megállíthatatlanul záporoztak a golyók. 007 megnyitott egy szelepet, és forró motorgőzzel borította be a két fegyverest. A férfiak szemük elé kapták karjukat, és mire visszanyerhették volna a látásukat, John fémökle az ájulatba taszította őket.
– Jobb tűzben égni, mint ázni a húgyban – vetette oda nekik, majd Filip utasítására a monitorok felé fordult.
A kijelzőkön ismeretlen emberek holoképei, és temérdek mennyiségű adat világított. A holotékás ráközelített a gépruha érzékelő lencséivel, és ahogy beleolvasott a sorokba, elsápadt. Titkos rendőrségi akták voltak, valamiféle bűnszövetkezet tagjairól. Bérgyilkosok, vesztegetők, és bandavezérek. Ijedten forgatta körbe a kamerákat, s ahogy a gyér fényből kibontakoztak a lehallgató és egyéb kémberendezések, szörnyen elszégyellte magát.
– Ezek rendőrök!
– Kösz, de marad elég jóbarátom – szólalt meg John.
– Hallgass már, te ócskavas! – fakadt ki Filip. Rémisztően szűknek érezte a szkafandert. Már épp azon volt, hogy lecsatolja magáról a szerkezetet, mikor halk kopogás vonta el figyelmét.
– Kopp–kopp – az ajtóban meglepett, régi vágású, fekete öltönyös, napszemüveges férfi álldogált. Egyik kezében hangtompítós pisztolyt markolt.
– Úgy látom, megelőztek! – lépett beljebb.
Filip reszketve húzódott volna a plexiüveg közelébe, hisz az alakban az egyik férfira ismert, kit az imént a rendőrségi aktákban látott. 007 azonban máshogy ítélte meg a helyzetet. Motorjai felberregtek, s már indult is az újonnan érkező felé.
Az öltönyös gyors reflexmozdulattal eresztett meg egy lövést, telibe találva a lakás tűzbiztonsági érzékelő panelét. Hófehér habcsóvák robbantak a helyiségbe, ledöntve lábáról a hekusszkafandert. Filip kapkodva próbált uralmat nyerni a robot test felett, de a nyirkos fehérség rövidre zárta az áramköröket. A súlyos fémtest nekicsapódott a plexiüvegnek, s kettérepesztve azt, a mélybe fordult. A holotékás hányingerrel küszködve vette tudomásul, hogy legyőzték. Épp úgy, ahogy magát képzelte a banditák ellenében.
A bérgyilkos még csak meg sem izzadt közben.
Bár a zuhanásból csak a fémlemezeken sípoló levegőt és a kihagyó fékező rakétákat érzékelte, Filip torka szakadtából üvöltött. De hát így a gonoszak szokták végezni! – lángolt elméjében. A becsapódás aztán véget vetett a gondolatoknak. A szkafander biztonsági rendszere megvédte a haláltól, de azonnal elvesztette eszméletét.
Az utcába fúródott, sercegő 007–es utolsó filmkockáit sugározta a belsejében gubbasztó Filipnek. Vincent Vega képmása mozaikokra törve sistergett a holomonitoron.
– Puska kellett volna ehhez a melóhoz, baszd meg! – azzal megszűnt működni.

4.8
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.8 (5 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2008-05-16 20:50 Styra

Styra képe

A 12.
__________________________________________________
Csillagból születtünk, s csillag leszünk újra
Ha életünk lángját egy széllökés elfújja.

h, 2008-05-19 07:19 Akito

Akito képe

Sziasztok!

Megpróbálok egyben válaszolni, de mivel nem látom az összes hozzászólást, az agyam meg kihagy néha, lehet lemarad valami :)

Először is, köszönöm a kritikákat, hozzászólásokat, ígérem, tanulni fogok belőlük!
Őszintén bevallva, epikus alkat vagyok, azaz nekem a tizenötezer karakter nagy kihívás volt. Ahol nem voltam elég kifejező, erre fogom a hiányosságaimat :)
A filmidézetek nélküli eredetiségtelenséget - de szép mondat - aláírom. Külsősként valószínűleg én is felhoztam volna gyenge pontnak. Kérlek, higgyétek el, hogy nem ötletek hiánya miatt nyúltam ehhez a módszerhez. De a következő pályázaton bebizonyítom! (ha tudom). Sokkal inkább az érzés motiválta soraimat, melyet nem csak az Indytől, hanem általánosságban az akció-kalandfilmektől (és hőseitől) anno kaptam. És további mentségül szolgáljon, hogy igen komoly kutatómunkát jelentett letiltott internetes portálokkal, melóhelyről összevadászni ezeket a mondatokat! :) - jórészt angolul.
Örülök, hogy sikerült gondolatokat, érzéseket megindítanom bennetek a novellával. Én már elértem a célom! Remélem a többi pályázó is így érez!

Még egyszer köszönöm az észrevételeket!

Minden jót:

Ákos

k, 2008-05-20 20:14 Switch

Switch képe

A szöveg megmunkálása nagyon tetszett, egész gyakorlott volt.
Bár nem nagyon fogott meg,kellemes olvasmány volt.
____________________________
Eget rengető a feszültség!

p, 2008-05-16 21:53 Alexei B Fargas

Remek...remek...REMEK! Igazán remek novellát dobtál össze! A filmes betétek intermezzo-szerű futtatásával pont azt a hatást tudtad elérni, amit anno a filmek nézése közben mi éreztünk. Ezt rendkívül ügyesen mostad össze a szöveggel!

Kisebb hiányosságnak érzem, hogy nincs elég jól vázolva a robotuha, mint karakter. Egy-két mondattal többel is leírhattad volna, mert egy darabig nem esett le, hogy "képekben gondolkodik és kommunikál". A másik apróság Filip neve. Nem inkább Philipe?
Ja, és még valami: a pontos szöveg "Puska kellett volna, baszd meg!" :-D
Amúgy abszolút OK. Nagyon tetszett.:-)

szo, 2008-05-17 09:41 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Tetszett az elektromossággal telített egyenruha ötlete. :) Be kellen vezetni! Megrázó éléményben lenne része mindenkinek, aki engedély nélkül egy rendőrhöz hozzáér. Nagyon helyes.
De mi történt a végén? Kik voltak rendőrök? Akiket levert? Egy kicsit homályos számomra emiatt a vége.
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

szo, 2008-05-17 13:43 SirTelen

Szerintem is jól sikerült. A stílus inkább egy rutinos, mintsem egy amatőr íróra hajaz. Gördülékenyen lehetett olvasni, a mondatok rendesen összeálltak, nem bicsaklott meg a szemem a nem odaillő szavakon.
Igaz, hogy Han Solohoz hasonló figura csak a plakáton szerepelt ebben a műben, a főszereplő inkább egy filmbuz.. ööö... barát "bigyó-felügyelő" :), de ez természetesen nem von le semmit az érdemeiből.
5 pont

szo, 2008-05-17 15:48 szegeri

Valóban eredeti az ötlet, és jól is írtad meg, viszont, ha kivesszük a mások által kitalált szövegrészeket, nem sok poén marad meg és ez nagyot ront az eredetiségen. ;)

szo, 2008-05-17 16:56 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Hehe... Jó kis novella, olvasmányos, és csak pár apró hiba zavarta az összképet, de egyébként remek.
Az ötlet is egyedi.
Hmm, sok filmet kell ismerni, hogy üssön az idézet. Ez lehet jó is, rossz is.
Jut eszembe: az Indy4 bele volt programozva? Nem lehetett volna abból (is) idézni? :lol:
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

h, 2008-05-19 17:17 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Ezért nem értettem én igazán. :(
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

h, 2008-05-19 18:34 hazmat

hazmat képe

Egy-két idézet nekem sem jött át, pedig jó pár filmet láttam ám. Egyébként tetszetős kis novella. ;)