B22

A gyermek testét csupa jég veszi körül. Fázik… Minden olyan hideg. Mért nem maradhatott benn az anyaméhben? Ott nincs jég, és vacogó acéltömeg. Ott gyengéd sötétségben aludhatott. Itt a tér minden részét vakító, áthatolhatatlan kékes fény tölti meg. Ez a fény hideg.
Most pedig fekete vaskarok nyúlnak érte…

Fattyú hirtelen felkapta a fejét. Ezen az éjszakán már harmadszorra merült alfa-szintre. Micsoda felelőtlenség!, mondta magának, de mivel magasról pakolt az ügyre, hamarosan újból lebicsaklott a nyaka.
Fattyúnak egy hosszú, elhagyatott alagútban kellett őrködnie, mélyen a hatalmas Metropolisz alatt. Ide nem jutott le a város egetverő zaja, és a közelben egy élőlény sem ólálkodott. A járat egykor egy csatornarendszer része volt, most a FOS (Futures Occult Secrets) nevű szervezet használta.
A csatorna mennyezetére hat méteres közönként ódon villanykörtéket szereltek fel. Fattyú széttárt végtagokkal ült a falnak támaszkodva, hangosan horkolt. A körték fénye halványan elérte testét. Rövid, fekete haja porosan éktelenkedett fején, arcán háromnapos borosta meredezett; nem lehetett több harminc évesnél. Barna egyenruha feszült rajta.
A férfi mellett masszív titániumajtó állta el az utat. Kör alakú volt, a fal minden pontjába kapaszkodott. Hihetetlen erő sugárzott belőle. Lehetetlennek tűnt illetéktelenül áthatolni rajta.
Valami zümmögni kezdett a túloldalon, az ajtó kibillent a helyéről, és világrengető robajjal csapódott a földnek. Még szép, hogy nem Fattyú felé dőlt! Ez a történet itt helyben véget érne, ha hősünkből nem maradt volna más csak kifolyt agyvelő és egyéb finomság.
Fattyú visszazuhant álmából. Rémülten felkiáltott: - Mi a fa…
Újabb zümmögés, és a kidöntött ajtó okozta porfelhő ülepedni kezdett.
… tönk folyik itt? - Résen volt, gyorsan hátrébb bukfencezett, és villámgyorsan előrántotta lőfegyverét. A lézerpisztoly fenyegetően zöldülni, majd sípolni kezdett. Fattyú a porfelhőbe célzott.
- Állj! Fegyver van nálam! Két kezét magasra tartva jöjjön ki onnan! - elgondolkodott. - Ha kettőnél több van, jelezze!
Nem érkezett válasz.
Fattyú tekintetével adóvevőjét kereste. Szétroncsolva találta meg egykét méterre maga előtt. Összetörte miközben bukfencet hányt. Ezt még gyakorolni kell, gondolta.
Aztán hirtelen megszólalt valaki.
Fattyú nem értette: - Hogy mondja?
A valaki újra megszólalt.
Fattyú idegesen lóbálta fegyverét. - Sajnos nem tudok üzbégül! - kiáltotta.
Most a titokzatos hang gazdája kezdett toporzékolni.
- Vósúda… - mormolta sejtelmesen. - Vósúda.
- Mosoda?
A hang gazdája türelmét vesztve előmerészkedett a törmelékrengetegből.
- Mágá lenni ánnyirá hulye! Ném nyit ájtót nékem, és még a Star Warst sem látta! Biztosán ángol!
Fattyú részben megkönnyebbülten - részben még mindig sokkos állapotban - eresztette le pisztolyát. Egy szőke hajú fiatalember állt előtte, és fehér szkafanderét porolgatta.
- Ami azt illeti tádzsikisztáni vagyok - mondta, és poros kézfejével megtörölte gyöngyöző homlokát. - Az apám… Hékás! Álljon meg a menet! Mi az, hogy csak úgy beront ide? Kirombol a helyéről egy válaszfalat, aztán meg elkezd ijesztgetni a mosodájával!
- Nyugi bárátom. Mondtám már. Én szólni időben, hogy jövök!
- Mi az, hogy szólt?! - Fattyú idegesen vakargatta tarkóját.
- Hát én kopogni sokáig… áhogy ázt általában illik - húzta fel az orrát.
Fattyú megsemmisülten meredt az idegenre. Aztán halkan, kimérten szólalt meg, figyelve a mondat hangsúlyozására. Ahogy azt kisgyerekeknél szokták.
- Ember… tudja… az az ajtó titániumötvözetből készült… Kopoghat rajta ítéletnapig… azt senki nem fogja meghallani.
Az idegen fickó valamit morgott az orra alatt, amiben főként Fattyú hallásszerveit szidta, és egykét fül-orr-gégészt is javasolt. Egy ideig még elvitatkoztak, s csakhamar a politika került terítékre, mint minden rossz okozója, mikor a szőke férfi hirtelen felkapta mindkét kezét.
- Ezzel egy kicsit elkésett - dünnyögte Fattyú.
- Nem-nem; májdnem élfelejteni átadni a hiper-szupertitkos információ ámiért ide küldtek!
A férfi kotorászni kezdett övtáskájában, és egy vacak kézi számítógépet halászott elő. Néhány percig serényen nyomkodta a temérdek gombot, majd egy apró fémlap ugrott ki a gépből. Fattyú mindezt undorodva szemlélte. Utált minden gépet, ami gondolkodni tudott. Szerette az életet, a természetet, és általában mindent, amit nem az ember alkotott… A gépektől a falra mászott.
- Tudjá mi ez? - kérdezte az idegen, felmutatva a fémlapocskát.
Fattyú bólintott: - Egy chip.
- Nonono… Éz nem egy chip bárátom! Ez Á Chip! Tudjá hová kell vinnie. Még má éjjel át kell tánulmányozni á tártálmát, és mihámárább csélékedni! És á háború tálán élkerülhető lesz.
Fattyú a távozó idegen után nézett. A szőke férfi átsétált az egykori titánajtó helyén. Odaát ugyanez a folyosó folytatódott. De az már nem az ő területük volt.

Néhány évvel ezelőtt a Metropoliszban épületek százát döntötték ki terroristák. Több millió ember veszett oda a lezúduló beton és fémtengerben. Fattyú azon kevés szerencsések közé tartozott, akik élve kerültek ki a pusztításból. A megvadult áradatként robogó törmelékek elkapták testét, és ott zúzták, ahol érték. De Fattyú túlélte; három nappal később találták meg szétroncsolt testét. Épp csak semmire nem emlékezett. Nem tudta hogy hívják, hány éves, hisz-e Istenben, vagy hogy egyáltalán férfi-e, vagy nő. Egyedül a születését tudta felidézni. Hideg… mondogatta; kék fények... Ez a nevenincs szerzet rövidesen a FOS-ban találta magát, ahol galamblelkű társai először a "Kriptaszökevény", később a "Fattyú" névvel ajándékozták meg. Fattyúnak nem volt nehéz beilleszkednie. Rendesen etették, itatták, néha még csokit is kapott, neki pedig csak őrködnie kellett éjszakánként.
- Nem is tudom… úgy beszélt, mint egy idióta - mondta Fattyú. Tiszteletteljes, karónyelt formában állt egy nála sokkal alacsonyabb, és fiatalabb férfi mellett. Fattyú nem nézett a férfi szemébe; a szemközti fal egyik repedését szúrta ki magának, és annak hajtogatta az információkat.
- Tehát idióta… - ismételte az alacsony ember, és hevesen bólogatott. - Biztosan orosz volt.
Gyér megvilágítású szürke kis szobában álltak. A berendezést egyetlen televízió, és egy számítógép - különböző bonyolult kiegészítőkkel - alkotta. Az alacsony férfi felemelte a Chipet, és a halvány fényben vizsgálgatni kezdte. Öt-hat percig állt így némán, és elfelejtette, hogy miért szorongatja a fémlapot.
- Mégis mit gondol!? - ripakodott Fattyúra. - Képes volt ezért zavarni engem? Egy darab ch… Vagy úgy; a Chip - motyogta, és újabb percekig forgatta ujjai között a tárgyat.
Az alacsony férfi behelyezte a Chipet a számítógép egyik meghajtójába, és ügyködni kezdett. Tíz perccel később rájött, hogy valamit akart csinálni, de biztos nem pasziánszozni. Így hát kikapcsolta a játékot, és óvatosan, a szeme sarkából Fattyúra nézett.
A látványtól hirtelen nagyot dobbant a szíve.
Fattyú tekintete már-már állatias dühvel izzott. Vastag zöld ér dagadt ki a homlokán, és keze ökölbe szorult.
- Jól érzi magát? - kérdezte megszeppenve az alacsony ember.
Fattyú nagy sokára válaszolt csak. Akkor tekintete megenyhült, és a férfi szemébe nézett: - Tudja… nem jó, ha sokáig vissza kell tartani! - vigyorgott, és a hasára mutatott.
Az alacsony férfi nevetve fordult vissza, és megjegyezte, hogy Fattyú "csak eregessen nyugodtan". De Fattyúnak nem voltak gázos problémái… egyre csak a villogó, beszélő masinát fürkészte dühödten.
A képernyőn végtelen sok szám kezdett futkorászni. Aztán ábrák jelentek meg. Metszetek, tervrajzok. Leginkább az emberi testre hasonlító modellek váltogatták egymást; ezekhez adatokat, jegyzeteket csatoltak.
- Hát ez volna a tervük… - motyogta az alacsony fickó, és gombszemei csillogni kezdtek. - Ez itt azt mondja már le is tesztelték. - Ezután percekig csend volt, mintha az alacsony férfi elfelejtett volna valamit. - Ja igen! - kiáltott fel végül. - Ideje, hogy maga, és a többi kretén végre éles helyzetben szerepeljen! - Játékos gesztust tett ujjaival, jelezve, hogy nem akart senkit megsérteni.
Fattyú nem sértődött meg. Még mindig a gépet figyelte.

- Mi az, hogy élesben!? - hüledezett az egyik férfi, mikor a hírt közölték a telepen. Azonnal egy kézi számítógépet rántott elő, és idegesen böngészni kezdte. - A szerződésben nem volt szó semmiféle bevetésről!
- Volt szerződés? - kiáltott fel egy másik ember. Erre mindenki nevetni kezdett, még az is, aki a kérdést feltette, ám amikor újra csend lett, megkérdezte, hogy mi volt olyan vicces.
- A Chip végigment az egész Brigádon - közölte Fattyú, és lehuppant az egyik korhadt padra. A telep egy homályos földalatti térség volt, tizenegy szobával. Itt éltek a FOS alkalmazottai. Minden szobában két ember lakott. Az összes lakó a szürke átriumban gyülekezett, legtöbbjük homlokráncolva, mások bamba vigyorral a képükön. Mélyen az éjszakában jártak.
- Néhány óra múlva elszállítanak minket a titánajtókon túlra.
Dermedt csönd következett.
- Annyit tudunk, hogy kémeink megszerezték a titkos fegyverről szóló anyagot. - Fattyú nehezen szedte a levegőt. - E szerint ellenségeink gépeket fognak bevetni.
Ha lehet, még a korábbinál is mélyebb csönd ülte meg az átriumot. Az emberek még levegőt sem vettek. Fattyú úgy szorította a pad szélét, hogy kezei teljesen elfehéredtek. GÉPEK. Belegondolni is szörnyű volt, hogy míg az ő seregeik hús vér emberekkel rohannak harcba, a túloldalról érzéketlen vastömegek masíroznak…
- A mi… - kezdte lihegve, - feladatunk az lesz, hogy elpusztítsuk a központi gépet. Az ellenség persze újból fel fogja építeni. De ezzel kb. három évet megspórolunk. Annyi idő alatt bármi történhet. Tárgyalások, fejlesztések… mit tudom én! Az biztos, hogy jó sok csokit kapunk érte…
Két és fél órával később egy koszos, és meglehetősen zsúfolt metromobil belsejében hagyták el a telepet. A metromobil az egykori földalatti tömegközlekedési eszközök mintájára épült. Annyi volt csupán a különbség, hogy ezt gép irányította, és a külsejét is áramvonalasabbra tervezték. Voltaképpen csak egy nagy fehér hengerről, néhány kerek ablakról, és egy elkeskenyedő orrészről van szó. Persze Fattyú ezt is rühellte.
- Van egy olyan érzésem, hogy mindannyian kinyiffanunk - vigyorgott egy testes, kopasz férfi, akit Ding-Dongnak hívtak. Állítólag mikor összeverekedett egy korábbi FOS taggal - Isten nyugosztalja - kapott egy hatalmas ütést a fejére. Azt az ütést senki nem élhette túl, és még Ding-Dong koponyája is behorpadt. Ám mindenki azt mondta, a férfi feje egyre csak kongott, mint egy harang. Azóta se tudják, Ding-Dong hol tartja az eszét.
- Kösz a bíztatást - biccentett Fattyú. - És ha már itt tartunk, dugulj el!
Ding-Dong a fejét vakarta, és egyre csak azon zsörtölődött, hogy nem tudja hogy kell eldugulni.
A metromobilt korábban telepakolták dobozokkal. A legtöbben csokit halmoztak fel, másokban CD-k, és egyéb megsemmisítendő akták voltak. Ráadásul húszonketten ücsörögtek a zörgő hengerben. Ez épp elég volt, hogy az egyik srác jajgatva rohangásszon föl-alá. Klausztrofóbiás volt.
Így telt az idő. Ha nem bömböltek, idétlen fecsegés hallatszott, vagy fojtott hangú beszélgetés. Fattyú volt az egyetlen, aki aludni tudott. Halkan horkolt. Megint a születéséről álmodott. Hideg volt, és mindent átjárt a gyilkos kék fény. Aztán fémkezek emelték magasra a testét.
A metromobil sebesen robogott tova az egykori csatornarendszerben. Fattyú felnyögött, és ültében másik oldalára fordult; alvó teste most Ding-Dong vállára dőlt, és jóízűen horkolt tovább. Ding-Dong ügyetlenül paskolgatta Fattyú vállát, közben egy altatót dudorászott érces hangján.
- A sitten tanultam - vont vállat, mikor észrevette, hogy a többiek vigyorogva fürkészték.
Szegény Fattyú! Ha tudta volna, hamarosan micsoda pokol részese lesz, nem aludt volna ilyen mélyen.

A metromobil meredek területekre érkezett, és hamarosan függőlegesen zakatolt fölfelé.
- Mindjárt ott vagyunk - sóhajtott egy vézna fickó.
A dobozok szerencsére rögzítve voltak, és a huszonkét ember is bebiztosította magát, különben most minden lezuhant volna a jármű aljába. Ruhájuk egyik oldalt lefelé húzott, ugyanígy nyúlt meg arcuk is.
- Hehe! - emelte fel mutatóujját Ding-Dong, az előtte ülő alakra. - Az arcod egyik fele lefelé lóg. Hehe! Úgy nézel ki, mint egy… egy… - Ezután sokáig kereste a szavakat, de egész hátralévő életében nem találta meg.
A metromobil kirobbant az alagútból, és hosszú félkörívet írt le a csillagos ég alatt. Hatalmas ernyőt bontott, és lassan leereszkedett a földre. Az utasok kiszálltak, az ernyő ráomlott a járműre.
- Tyű! - kiáltottak fel néhányan. - Azannya! Aszta! Ay mi madre!
Fölöttük a csillagos ég terpeszkedett, maguk körül elszórva facsoportokat láttak. Egy bagoly huhogott a közelben. Erre megint csodálkozni kezdtek. Akadt, aki sírva fakadt a meghatódástól, mások könnyesre röhögték magukat egy fatönkön.
- Évek óta nem jártunk itt fent! - rikoltotta egy csontsovány fickó, és szenvedélyesen csókolgatni kezdte a porhanyós földet. Ezután öklendezve rohant el.
- Dolgunk van! - morogta egy mogorva férfi, és mérgesen köpött a földre. Puszedlinak hívták.
A társaság pedig sompolyogva megindult az éjszakában.
Fél óra múlva dühösen mordultak fel: - Eltévedtünk!
- Semmi gond - legyintett az egyik. - Én érzem a helyes utat!
A fentebb szólót követve hárman zuhantak egy szakadékba.
Már lassan egy órája lopakodtak, amikor hirtelen előtört a sötétből egy hibridoroszlán, és magával ragadott két alakot.
- Hányan maradtunk? - kérdezte Fattyú.
- Lássuk. Hárman lezuhantak, kettőt megettek, egy elment vadászni, hat elveszett, négyen pedig azt mondták, világgá mennek.
- Szemetek! - nyögte Fattyú. - És hol van Ding-Dong?
- Shoppingolni ment.
- Ez roppant különös… Lehet, hogy nem véletlenül történtek ezek. A metromobilon még biztos voltam benne, hogy itt mindenki kész lesz harcolni a hazájáért.
- Ezt azért nem mondanám - kezdte Puszedli, - láttad, hogy bezsongtak a fenti világ láttán.
- Akkor sem! Valami nincs rendjén. Mintha megmérgezték volna a levegőt.
Puszedli vállat vont; azt mondta, elmegy megjelölni a területét. Nem tért vissza.
Nem sokkal később a maradék öt ember megtalálta a titkos bejáratot egy hegyoldalban.
Odabent nyirkos levegő kavargott. Fattyúék óvatosan körülnéztek a szürke barlangban.
- Megtaláltuk - sóhajtott Fattyú, és megvakarta szemöldökét. - Vegyük át még egyszer. Annyit kell tennünk, hogy megkeressük a B22-es kamrát. Rengeteg aktiválásra váró gép sorakozik majd ott, de nekünk csak a központi géppel kell törődnünk. Az már aktív lesz… Hát akkor indulás.
Az ellenséges kísérleti terepben egyedül az volt a jó, hogy mivel nem számítottak olyan agyalágyultakra, mint hősünk és társai, nem is készítettek riasztót.
Rengeteg kamra mellet haladtak el; a legtöbb mögül beszélgetések, robbanások, vagy sistergések szűrődtek ki. A folyosók kanyarodtak, és szerteágaztak. Emelkedtek, süllyedtek. Volt ahol le kellet ereszkedni, és akadt olyan is, ahol a plafonon kellet mászni, mert odalent üvegfalak voltak, és azok mögött fehér köpenyes alakok dolgoztak.
Sötét, cseppköves vidékre érkeztek. Egy kopott, fekete lemez a barlang falán hirdette a B22-es kamrát. Fattyú beírta a számokat a kódleolvasóba. A fal megnyílt, és vastag pára gomolygott ki odaátról. Elővették felturbózott lézerpisztolyaikat. Fattyú intett, hogy induljanak. Mélyen a B22-ben jártak, a hideg köd pedig ülepedni kezdett. A hatalmas barlangteremben félhomály volt.
- De hisz ezek… - kezdte Fattyú elszörnyedve.
Ezer, meg ezer emberszabású robot gyülekezett a hatalmas helyiségben. Se hús, se bőr nem fedte őket, de teljesen ember formájuk volt. A hideg acéltenger sejtelmesen csillogott.
- Még nem élnek… - suttogta valaki. - Tovább!
A megszeppent társaság felemelt fegyverrel lopakodott. Lihegtek, izzadtak, minden eljövendő perctől borsódzott a hátuk. Ha ezek itt életre kelnek!
A robotrengeteg lassan ritkulni kezdett. Ahogy haladtak előre, robosztus, markológép szerű járművek bukkantak elő. Hosszú, áttetsző csövek kötötték össze ezeket.
- Tisztára, mint a nagyi klotyója… - ámuldozott az egyik férfi.
- A központi gép a közelben van. Nézzétek! - Az áttetsző csövek a földön folytatták útjukat, úgy tűnt egy felé igyekeznek.
A barlang elkeskenyedett, és egy sötétebb vidéken folytatódott.
- Spatula! Segglyuk! Ti ketten jobbról közelítsétek meg a következő alkamrát. Közel vagyunk.
A kettévált társaság felemelt fegyverrel oldalazott be a barlang következő szakaszába.
- Sötét van.
- És büdös.
- Öhm… bocsi.
- Csend legyen már!
Fattyú elővett egy fáklyát, és elgurította. Erős fehér fény lobbant. A terem szélein száz meg száz kabin sorakozott. A kabinok tetejéből vastag fémcsövek indultak, és mindegyikük a terem középen lebegő hatalmas, kékesen derengő gömbbe csatlakozott.
- Kicsit magasan van - jegyezte meg Segglyuk.
- Ne azzal törődjetek - kezdte Fattyú, - sokkal inkább azzal!
A gömb alatt egy hatalmas, visszataszító fémszörnyeteg ácsorgott, testéből végtelen sok vezeték kapcsolódott a kabinokba, és a gömbbe. Nem volt se keze, se lába, az egész egy irdatlan nagy mosógépre emlékeztetett. Épp csak ennek egy hatalmas, villódzó agy volt a mosódobja...
Még szája is volt.
- Hali srácok! - nyekeregte a központi gép.
- Basszus! Ez tud beszélni!
- Zavar? Tudok pisilni is…
- Te jó ég!
Több se kellett. Az öt ember szétszéledt. Zöld lézersugarak hasították a levegőt, és pattantak le a gép testéről.
- Az agyát célozzátok!
- Ejnye bejnye! - nyekegte. - Ha már itt tartunk, be is mutatkozhatnátok. Én Archie vagyok.
- Fogd be! - kiáltotta Spatula, és lézeresőt nyitva leszaltózott az egyik kabinról. Sajnos rosszul esett, és nyakát szegte.
- Hasalj! - kiáltotta Fattyú, mielőtt a központi gép lézersugara elzúgott felettük. - Két oldalról menjünk!
- A végén még meghallom, olyan hangosak vagytok. - A gép két oldalra küldött pusztító sugarakat. Az egyik talált, és a magasba küldött egy tehetetlen férfit.
Fattyú bebújt két kabin közé. A következő sugár olyan közel volt, hogy megpörkölődött a haja. Kibújt a takarásból, és beletalált az agyba.
A gép feljajdult.
- Kiirtottad a hormonokért felelős mirigyeket! Utállak!
Segglyuk is küldött egy jól irányzott lövést, de már nem tudott elugrani a gép sugarától. A férfi karja lerobbant a helyéről.
- Ne! - üvöltötte, és hasalva megindult végtagja felé. Kétségbeesetten próbálta visszatuszkolni karját, keservesen bömbölt. - Nem megy… - Úgy sírt, mint egy óvodás.
- Segglyuk vigyázz!
A férfit egy újabb sugár találta el, ezúttal telibe. Nem maradt más a helyén, csak alsó fertálya.
- Ezt érted teszem Segglyuk! - kiáltotta egy vézna srác, elbukfencezett a sugarak elől, és felugrott a gépre. Eszeveszetten lődözte fegyverét lába elé, ezzel ripityára robbantva a gép tetejét, és megsértve az agyat. Ekkor hirtelen több ezer volt csapott fel a gépből, a fiú teste megmerevedett, aztán úgy esett össze, mint egy marionett bábu, aminek elvágták a zsinórjait.
Két ember maradt, és úgy lőttek fegyverükkel, hogy a központi gép csakhamar zörögve, villódzva könyörgött kegyelemért.
- Oké! Elég lesz! - Fehér zászló ugrott ki a testéből. - Feladom.
Fattyú és társa egymás vérében ázott. Végkimerültségükben egymásra támaszkodtak, s a földre roskadtak.
- Utálom a gépeket - motyogta hősünk, és pisztolyával megadta a kegyelemdöfést.
A gép jajgatva robbant szét.
Sokáig csend volt.
- Kérsz egy rágót? - kérdezte a másik férfi. Fattyú nemet intett.
- Valami nem stimmel. - Még mindig a földön ültek egymásnak támaszkodva. Fattyú a magasban derengő gömböt nézte. - Még mindig lüktet.
Felállt, csípőre tette kezét, és a magast kémlelte.
- Én ezt nem értem. - Átlépett a gép roncsain, és felemelte a legvastagabb vezetéket, amit talált. A következő pillanatban a hőmérséklet drasztikusan csökkeni kezdett, hogy már egymás leheletét is látták, aztán jégcsapok képződtek a kabinokra, és a két férfi teste elderesedett. Hangos zúgás következett, és a magasban függő gömb olthatatlan kék fénnyel töltötte meg a teret. A kék fény egyre sűrűsödött, Fattyú pedig már semmit sem látott; közben úgy érezte egész teste jéggé dermedt, és a fagyhalál kerülgette.
- De hisz ez… - gondolta, - ez…
Mintha maga a fény ontotta volna magából a dermesztő hideget. A kabinok zúgni kezdtek, és a hangokból ítélve, az ajtók kivágódtak helyükről. Ezután újabb különös hang következett, és Fattyú tudta honnan való. Fémkarok kezdtek tevékenykedni.
Kiejtette kezéből a vezetéket, és a fény azon nyomban elhalt, a zúgások pedig megszűntek. Percekkel később szeme visszaszokott a félhomályra, és meglátta a másik férfit. Az döbbenten meredt Fattyúra. Körülötte a kabinok tönkrementek, és emberszabású robotok másztak ki rajta. Inaktívak voltak.
- Ez nem lehet igaz… - suttogta a férfi.
- Várj… Biztos van rá magyarázat. - Fattyú idegesen emelte föl kezét, és a látványtól nagyot dobbant szíve. Kézfejéről hiányzott a bőr, és hús. A géppel való harcban végzetes találat érte. De csontok helyett fém alkatrészek meredtek csuklójából. Fattyú dühödten rántotta fel húsát karjáról is, és megsemmisülten látta, hogy ott se csontok, hanem fémcsövek száza pihen.
- Ne…
- Sajnálom Fattyú. De azt hiszem, tudod, mi következik… - A férfi felemelte fegyverét, és könnyeivel küszködve elsütötte azt.
A lézersugár Fattyú hasát lőtte át.
- Nincsenek beleim. Csak csövek - gondolta.
A következő sugár a mellkasába talált.
- Ne tedd, kérlek! - zörögte.
A férfi rázkódott az elfojtott sírástól. - Hát nem érted? A háború csak úgy kerülhető el, ha te megsemmisülsz!
- Nem lesz háború! Nem fogok engedelmeskedni senkinek!
Természetellenes gyorsasággal termett a férfi háta mögé, és leütötte. - Sajnálom.
Őrületes iramban robogott ki a B22-es kamrából. Végigszáguldott a folyosókon, és nem érdekelte, hogy meglátják az üvegfalak mögött. Futott; szabályosan, és egyenletesen. Ahogy a gépek szoktak. Kiért a hegyoldalból, és méggyorsabbra vette a tempót. A felkelő Nap vörös csápokkal kapaszkodott a Föld peremére.
Egy darab leesett Fattyú válláról. Mikor a bőr és hús lekopott róla, láthatóvá vált a felirat: Made in Tajikistan.
Fattyú szélsebesen rohant a vadonban. Érzéketlen fémkupacnak, koszosnak, és gonosznak érezte magát. A fák és tűhegyes bokrok lassan leszaggatták róla ruháját, de ő nem bánta. Gép volt, márpedig a gépek nem hordanak ruhákat.
Néhány nappal később ledobták az első atombombákat a Metropolisra. A nyílt ütközetekben embereket alkalmaztak.
Mivel a központi gépnek nyoma veszett.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (4 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2008-05-20 17:55 Eve Rigel

Eve Rigel képe

23.

k, 2008-05-20 18:00 Aures

Aures képe

Mármint 22 nem? :)
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

k, 2008-05-20 18:28 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Ezekkel a számokkal nincs szerencsém. A gép szerint 23., de valójában édesmindegy :D

k, 2008-05-20 19:15 Blade

Blade képe

Azért, mert azt is számolja, amit még nem hagytál jóvá ;)

De a többiek eggyel kevesebbet látnak - míg ki nem teszed.

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

k, 2008-05-20 20:05 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Így van, ezért 23.
Mutatja a feltöltött műveket, amelyek akkor lesznek láthatóak, amikor jóváhagyom. De ettől a számuk nem változik.

k, 2008-05-20 20:09 Switch

Switch képe

HÁHH! Hát ez kész... Végigröhögtem az agyam!Nagyon jó!
____________________________
Eget rengető a feszültség!

sze, 2008-05-21 08:56 Aures

Aures képe

Köszi :)
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

k, 2008-05-20 19:03 Tade

Tade képe

Üdv!

Elismerésem, jó kis mű lett. Nagyon tetszett. Jópárszor megnevettetett.
FOS(futures occult secrets) nagy ötlet :)
Ding Ding figurája is jó. És szinte minden poén bejött benne :) Jól eltaláltad őket.

Viszont: Néha kicsit úgy éreztem, mintha az "Én a robot" -ot vagy "Dan Abnett: Első és egyetlen"-t olvasnám. Persze kicsit viccesebben. Persze lehet hogy csak nekem van ilyen érzésem. (Nem piszkálódásként irtam)

Természetesen ezek ellenére is nagyon tetszett. Grat!
_________________
L.Thade

k, 2008-05-20 19:21 Aures

Aures képe

Helló Tade! Örülök, hogy tetszett a művem, és hogy eltaláltak a poénok. (Bár féltem, hogy kicsit faragatlan lesz) :D
Furcsa amúgy. Írás közben, főleg a végén (mikor a B22-ben vannak) nekem is az Én a robot ugrott be.

_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

k, 2008-05-20 19:48 Tade

Tade képe

Hát az tuti, hogy én egy szereplőmet sem neveztem volna el Segglyuknak :) hehe
Kicst csodálkoztam is rajta. De amugy nem zavar.
_________________
L.Thade

k, 2008-05-20 20:14 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

No. Tényleg voltak jó poénok, és a kivitelezés is ötös, bár engem a történet nem fogott meg, és sok helyen vágtam értetlen arcot, főleg az idióta helyzeteknél.
"Már lassan egy órája lopakodtak, amikor hirtelen előtört a sötétből egy hibridoroszlán, és magával ragadott két alakot.
- Hányan maradtunk? - kérdezte Fattyú."
Ez annyira Monthy Pythonos, nem éreztem ideillőnek, ahogy pár hasonló részt sem.
A vége erősen sejthető volt. Na jó, a legeslegvége nem. :D Akkor ő volt a központi számítógép?
Amikor átadják a Chipet, és a fickó vizsgálgatja, na ott semmit nem értettem... Akkor mi a chip és mi volt rajta, és miben segíthet megakadályozni a háborút? (Ami nem is jött össze.)
Miért Fattyút és pár lükét küldtek az ellenséghez, és ha tudták, mi Fattyú, mért nem iktatták ki, vagy tettek vele mást?
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

k, 2008-05-20 20:31 Aures

Aures képe

Lássuk. Történetre nem tudtam erősebben építeni, igazándiból nem szeretem a sci-fit. Olyan hidegnek érzem... szándékosan idiotizáltam le néhány jelenetet, tulajdonképpen egy (lightosan)abszurd művet szerettem volna. (Top gun, Gyalog Galopp stb.) Ezért az egyik kedven részem, amikor mászkálnak a sötétben. Meg amikor a géppel harcolnak. :D
És igen, ő volt a vezér.
A Chipes rész szerintem érthető. Adott egy kém által megszerzett chip. A főnök átvizsgálja. Tudomást szereznek az ellenség tervéről, vagyis hogy gépeket visznek a háborúba. Ha elpusztítják a főgépet, használhatatlanná válik az összes robot. (vagy ha eltűnik, és nincs irányítás alatt.) Azért Fattyúékat küldték, mert nincs más emberük, ők a főszereplők, és hát így vicces. :)
Fattyúról pedig nem tudták, hogy mi. Különben nem kellett volna ez a nagy hercehurca. Egyedül az ellenség tudhatta, hogy a fickó biztonságban van.
Az emberek pedig azt hitték, hogy ha elpusztulnak a gépek, az ellenség nem lesz képes hús vér embereket bevetni. Tévedtek.
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

v, 2008-05-25 15:20 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Csak azt szeretném megkérdezni, hogy miért "Futures Occult Secrets"? Nem lenne elég a jövőt egyesszámban használni?
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

v, 2008-05-25 17:48 Aures

Aures képe

Az egyesszám akar lenni. Csak kihagytam az aposztrófot. ;) (Mert a jövőt itt megszemélyesítem.)
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

v, 2008-05-25 17:53 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Na igen, ezt lett volna a kettes számú ötlet (mert a köznevesített alakkal nem jön ki a poén... áh, fránya nyelvi korlátok).
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

v, 2008-05-25 18:03 Aures

Aures képe

Az :D (mármint fránya)
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

k, 2008-05-27 23:21 Alexei B Fargas

Szia!
Hát...nemnagyon tetszett. Részben az a legnagyobb gondom vele, hogy nem tudtad elég érdekesen ábrázolni a világot és a benne zajló eseményeket. Maga az ötlet remek, a megvalósítás mégis alig üti meg az "átlagos" szintet.
Zavarosan fogalmazol és sok a helyesírási hiba.
Kicsit a szövegről: szerintem túl későn hozod be a háború motívumát, ergo egyáltalán nincsen ábrázolva a status quo, ahonnan elindulunk. Az egész eleje csak úgy van...
Nem illik bele a katonák vicces beszélgetése. Ahhoz túl komoly a szöveg.
Túl éles a "robot vagyok" váltás itt a végén. Egy robot miért ne tudna "emberien" futni, ha egyszer embernek képzeli magát? :-)
Nagyon jó csattanó a "mégis háború" ötlete. Kicsit Earth 2150 feelingjét adta. :-D
A végére pedig egy kérdés: jól érzem, hogy volt szerencséd a Fallout-okhoz?

v, 2008-06-01 19:03 Aures

Aures képe

Üdv Brezsnyew!
Kösz, hogy elolvastad, és véleményezted az írásom.
Hát nem sok sci-fit olvastam, (és a Fallout-ot sem ismerem), ezért nem vártam átütő sikert magamtól. Ráadásul engem még a terjedelmi korlát is amorfizált, megszoktam, hogy hosszabb novellákban (70.000 karakter) fejtek ki világokat.
Annyira azért mégsem volt zavaros :) a tízéves öcsém nagyon vágta a szöveget. (Bár lehet, hogy csak mert egymásra vagyunk hangolva :D) Helyesírási hibákat meg nemigen találtam. Bár az alacsony emberes rész tényleg zavaros lehet.
De szerintem még a háborút is lehet érzékelni az elején.
A vége szerintem meg klafa! :D Mámint, hogy elkezd rohanni, és ezt úgy teszi, mint egy gép. Gondolj bele: mindkét megoldás szép. Ha úgy szalad mint egy ember, pedig tudatában van, hogy gép akkor az már-már "megható"; de rájött, hogy robot, így úgy szalad mint egy gép. Hagyja, hogy a bokrok letépjék a ruháját, mert a gépek nem hordanak ruhákat. Vagyis elfogadta masina mivoltát, és valami különös oknál fogva engedelmeskedik ennek az erőnek.
A robot nem feltétlenül mozog gépiesen. De a srác túlzottan eleget akart tenni a dolognak.
És tényleg köszt a hsz-t. Hasznos volt.

Ja még a végére: Ez a mű, amellett, hogy sci-fi, és vannak benne komoly dolgok, mégiscsak ABSZURD :D.

_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

h, 2008-06-02 11:17 Alexei B Fargas

Igazad van, talán nem vagyok eléggé érzékeny típus, hogy vegyem a típust. :-) Én tuti dühöngő őrültté tettem volna, ez a "belerohanok a világba" vég nem áll közel hozzám. :-D
Nem játszottál a Fallout-tal? Hmmm...akkor próbáld ki. Egy posztapokaliptikus kaland/akció játék bődületes történettel és hangulattal. Kicsit olyan Hozsanna Néked, Leibowitz!-féle világra gondolj.

h, 2008-06-02 16:51 Aures

Aures képe

Már rá is kerestem a wikipedián. ;)
Jónak tűnik. Csak a gépem vigye! :D
_______________
Behunyom a szemem, hogy lássak.

h, 2008-06-02 18:05 Rén

Rén képe

1998-ban jelent meg.
Nem lehet akkora falat.
_____________________________________
Szólj rám, ha trandoshan énekelek...