Száz vad fejvadász

DeNiro 3.1, Long Kong legjobban fizetett szintetikus magánnyomozója éktelen csörömpölés közepette szakította át a kikötőnegyed egyik rosszhírű csehójának üvegezett kirakatát, majd tompa puffanással csapódott a kocsma előtti járdán felhalmozott, friss hallal és egyéb tengeri élőlényekkel megrakott ládák közé. Ennek a sajnálatos eseménynek az oka feltehetőleg az volt, hogy DeNiro 3.1-t megütötte az áram. Már nem a technikai fejlődést elindító, máig igen népszerű energiaforma, hanem Aramdzsahualpa, röviden Áram, a Fidzsi-szigetekről származó kibergizált rakodómunkás, akit fénykorában a szumo birkózás bajnokává avattak Nippon arénáinak homokján. Nevét is ott kapta rajongóitól, mivel pástra lépett ellenfeleit karjaiba kapva addig rázta, míg el nem ájultak, vagy fel nem adták a küzdelmet. Ennek ellenére, jelenleg, mint szökött fegyenc szerepelt Long Kong gyarmati rendfenntartó erőinek nyilvántartásában. Ez motivált engem, és társam, DeNiro 3.1-t, hogy súlyosan megcsappant bankszámlánkat a fent nevezett sportember körzeti rendőrőrsre szállított magatehetetlen testével fedezzük.
A szintetikus pazar repülését a kocsma előtt parkoló gravomobil kormánya mögül néztem végig, ahol is a megszokott munkamegosztás szerint, a helyszínt biztosítottam. A nevem és arcom nem volt ismeretlen ezen a környéken, így nem kockáztathattam meg, hogy idő előtt felfigyeljenek rám. A Daniel Nasso név nagyon jól csengett a szakmában, de itt, a Long Kongi alvilág székhelyének tartott kikötővárosban már nem volt jó ajánlólevél.
Letekertem a munka közben használt Land Roverünk ablakát, majd a cigarettámat egy közeli pocsolyába pöckölve odaintettem a tengeri herkentyűk halma alól kászálódó barátomnak.
- Kell segítség?
3.1 csak a fejét csóválta. Némán hámozta le magáról a bal oldalára telepedett, közel másfél méteresre nőtt, sárgásbarna polipot - láttam rajta, hogy közben nagyon agyal valamin. Mint később kiderült, bámulatos szleng szótárában keresgélt.
- Ai ya, gos se! – vetette oda, majd lendületes léptekkel, a halai miatt siránkozó tajvani gyártmányú vénasszonnyal mit sem törődve indult neki újra.
A kezére tekeredett lábasfejűt a járdára csapva megkerülte a Rovert, és a raktér ajtaját felnyitva az ott felhalmozott felszerelés között matatott. Volt miből válogatnia. Ha egy Áramhoz hasonló nagy hal nyomába eredtünk, inkább cipeltünk mindent magunkkal, így biztosak lehettünk benne, hogy elvetemült pácienseink nem állítanak minket megoldhatatlan probléma elé.
DeNiro nem aprózta el a dolgot, az biztos. Arzenálunk legjobb darabját, egy módosított Ruger RedWinget ragadott a kezébe. A rozsdamentes, mattfekete titánból készült fegyvert a katonai szakértők az új évezred legjobb energiafegyvereként tartották számon.
Nem álltam meg, hogy meg ne kérdezem.
- Nem túlzás ez egy kicsit?
3.1 csak legyintett egyet, majd feltette a napszemüvegét, és a jókora mordályt kezében lóbálva szótlanul indult vissza a kocsmába, melyet a kikötői közönség Sápadt Kolibriként tisztelt. Ráhagytam a dolgot, végül is ő a szakértő.
Szemügyre vettem magam a visszapillantó tükrében, ahonnan egy jóképű, katonásan tüskés hajú, széles vállú figura nézett vissza rám, aki cseppet sem hasonlított egykori önmagamra. Valaha ugyanis ügyvédnek készültem, bármily meghökkentő is, így igaz. Nem egy befutott jogászt ismerek, aki annak idején évfolyamtársam volt az egyetemen. Persze ha most találkoznék velük; csapzottan, izzadtan, álig felfegyverkezve, biztos nem akarnának felismerni. Leginkább a hajam állapota zavart, ami nemes egyszerűséggel szétázott egy közeli csatornában tett baráti látogatás alkalmával.
Bele is kotortam a zubbonyom zsebébe, és az előásott fésűvel igazgatni próbáltam elnyűtt frizurámat, de hiába, nem lett valami meggyőző. Nem csoda, a háromnapos talpalás Long Kong legkeményebb kerületeiben nem épp leányálom, még egy hozzám hasonló tapasztalt veteránnak sem.
Az egyetemen lógva nem hittem volna, hogy valamikor így fogom megkeresni a betevőre valót. Nagyapám halála, a rendezetlen maradt korházi számlák hajtottak a Légió karjaiba, egyenesen az felderítők csapatai közé. Két ciklust húztam le, tizenkét év alatt a bolygó minden átkozott tűzfészkében megfordultam. Amikor leszereltem megfogadtam, többet, ha csak tehetem, nem teljesítek parancsot.
Bár a Légió kegyetlen munkaadó, ennek arányában igen bőkezű is. Az obsittal együtt kisebb vagyonra tettem szert, amellyel megalapozhattam civil jövőmet. Nem mintha bármiféle tervem lett volna, de az ultrahangbárok és a luxusprostituáltak látogatása nem tett jót a bankszámlám állapotának. Muszáj volt valami pénzforrás után néznem. Mivel jogászként diploma nélkül elég nehéz munkát vállalni, csak a biztonsági erők vagy a zsoldosok munkaköre jöhetett szóba, persze mindkét esetben szembekerültem volna a felettes nevű állatfajtával, amit általában igyekszem elkerülni. Egyetemi mentorom, Ettore Roswell bíró adta a mentő ötletet.
Az öreg, hatvanas évei végére visszavonult már az aktív szolgálattól, de amolyan levezetésként tanácsadói munkát vállalt a Kelet-indiai Társaságnál, ami a Pekingben ülésező Központi Bizottság félezer éves, holt-eleven pátriárkáinak kémeit és ügynökeit próbálta kiszorítani a gyarmatokról. Akadt munkájuk elég. A húszmilliós Long Kong rengeteg mocskot termelt, és a zavarosban jól elrejtőztek a Vörös Hajnal ügynökei. Hat évig vadásztam rájuk a Társaság megbízásából, mint szerződéses szabadúszó, de nem sok köszönet volt benne. A nanomágiát űző bon papok, a mandzsúriai klóntartályokban kitenyésztett emberi kaméleonok, és a Triádok biomechanikus orvgyilkosainak hajkurászása hamar kimeríti az embert.
Felbontottam a szerződésemet, és saját vállalkozásba kezdtem, megalapítva a Nasso magánnyomozó irodát. Egyedül persze nem bírtam volna a hajtást, de szerencsémre, 3.1 személyében ideális munkatársra tettem szert. Egykoron a gyarmati rendőrség selejtezte ki nyomozati állományából az elavulttá vált szintetikust, aki majd hetven év szolgálattal és háromezer megoldott üggyel a háta mögött úgy ismerte a várost és a szakmát, mint a tenyerét. Potom áron vásároltam meg, és olyan ajánlatot tettem neki, amit szerintem még nem kapott hozzá hasonló mesterséges személy. A munkájáért cserébe teljes szabadságot, és harmincszázalékos részesedést kapott frissen alakult vállalkozásom bevételéből. Persze felújítattam az öreget rendesen, maradék vagyonom egy részét a feketepiacon beszerzett DN8-as testőrdroidra, valamint 3.1 személyiségének áttöltésére költöttem. A DN szériáról annyit kell tudni, hogy német gyártmány, és mint ilyen, egymaga képes lenne feltartani egy rám támadó, kibergizált afgán rablóbandát.
Miközben én a kocsiban a hajam igazgattam, a Sápadt Kolibri utcai frontja egy színes lézerkoncerthez vált hasonlatossá. A kocsma közönsége minden bizonnyal bekapcsolódott az amúgy is durvuló tűzijátékba, mivel legalább tucatnyi különböző árnyalatban tündöklő fénysugár csatlakozott a RedWing vaskos, kobaltkék plazmasugaraihoz.
Nem féltetem DeNirot, ennél cudarabb helyzetekből is épségben keveredett ki együttműködésünk során. A biztonság kedvéért azért a kesztyűtartóból előkotortam egy gravitációs csapdát, a hozzá való távirányítóval, meg egy palack Pókhabot, amit elszabadult vadállatok megfékezésére használnak a délvidéken. Épp végszóra.
Az eddig aránylag épen maradt baloldali kirakat szétrobbant, és a törmelékfelhőn keresztül az utcára vetődött az általunk oly sokfelé keresett Aramdzsahualpa. Mintegy mellékesen magával sodorta az ivó berendezésének nagy részét, valamint egy négytagú, keletnémet asztaltársaságot. Három bajtársa is vele tartott, követlen mögötte igyekeztek minél távolabb kerülni DeNiro közeléből. Hatalmas termetű, varkocsba fonott hajú malájok voltak, hátukon tetovált tigrissel, kezükben avítt küllemű energiapisztollyal. Nagyon barátságosnak tűntek.
Vezérük, az Áram névre hallgató, kétszázötven kilós emberhegy - aki egy ágyékkötőn és a testét elborító tetoválásokon kívül semmit sem viselt - szépen kivitelezett vállon átfordulást mutatott be, majd a járdáról felpattanva a kezében tartott lézerfegyverből rövid sorozatokat engedett a kocsma félhomályos mélyébe. Közben hangos kurjantásokkal biztatta embereit, akik szintén csatlakoztak az egyre vadabb tűzijátékhoz.
Ezt már én sem hagyhattam szó nélkül.
Kiélesítettem a gravcsapdát, az időzítőt azonnali, míg a hatásfokot 20G terhelésre állítottam. Kirúgtam a Rover ajtaját és a műszert az előttem magasodó óriás bokái közé vágtam. A hatás utánozhatatlan volt. Aramdzsahualpa hatalmas csattanással bukott a földre, a megváltozott gravitáció egy gyorsuló rakéta erejével csapta a járdához, mozdulni, lélegezni képtelenül szegezte az aszfaltra.
Áram maláj kollégái hátraperdültek, először Aramdzsahualpára, majd rám, végül egymásra pillantottak. Biztos észrevették, hogy nincs nálam fegyver.
- Óvatosan urak! – emeltem fel a kezem – Inkább beszéljük meg! - kár volt tépnem a számat. A három testőr maga elé kapta a pisztolyát, és vörösesen derengő infrasugarak özönét zúdították rám. Nem sokra mentek vele. A Land Rover védelmi rendszere egyetlen villanással smaragdszín energiapajzsot húzott a testem köré, ami rezzenés nélkül nyelte el a fegyvereik energiáját. Az ellencsapással sem késlekedett, a gravo tetejére szerelt, apró lövegtorony felől kéken villanó fénysugár vágott közéjük, aminek hatására ájultan borultak a földre, kisebb szeizmikus anomáliát idézve elő. A K.I.T, azaz a Központi Idegrendszer Torzító alaposan odapörkölt nekik, úgy véltem, legalább néhány órán át eszméletlenek lesznek.
Velük már nem kellett foglalkoznom, annál inkább Árammal.
Lassan közelebb óvakodtam a földre szegezett emberhegyhez, aki partra vetett bálnaként hevert a gravitációs erőtér fogságában. Még a légzés is nehezére eshetett, mivel az arca egyre szederjesebb színt öltött. Gyorsan felráztam az előre elkészített Pókhab flakonját és a vastag, fehér sugárban kezdtem permetezni a díjbirkózó hájas testét. A borotvahabhoz hasonló állagú anyag lassan belepte a bálnányi óriást és pillanatokon belül meg is szilárdult. Innentől kezdve csak egy speciális oldószer segítségével szabadulhat az acélnál ötször erősebb kence fogságából.
Előhalásztam a gravcsapda távirányítóját és lekapcsoltam az erőteret. Áram azonnal levegő után kapkodott, és miután megfelelő mennyiségű oxigénhez jutott, harsányan káromkodni kezdett, anyaági felmenőimet sem kímélve. Ráhagytam a dolgot, mást már úgy sem tudott csinálni.
Közben a kocsmában lassan elcsendesedett a lövöldözés, és a kifelé bodorodó füstfelhők közül 3.1 sántikált elő - valószínűleg lövést kaphatott a térdére. Búcsúzóul még megeresztett egy rövid sorozatott a romok közé, majd a Rugert tartalék üzemmódba kapcsolva hozzám ballagott.
- Kihívtad már a zsarukat? – kérdezte, miközben mellékesen homlokon köpte az őt több nyelven folyamatosan szidalmazó Aramdzsahualpát
- Minek? – vontam meg a vállamat - Hamarosan úgy is megjelennek.
A szintetikus csak morgott valamit az orra alatt és a Ruger vezérlőpaneljét babrálta. Mostanában egyre több fura karakterjegyet szedett magára, hála a XX. századi filmeknek, amiket állandóan nézet. Leginkább régi krimiket, melyekben névrokona, a híres Robert De Niro szerepelt. Spórolt pénzét is ara költötte, hogy új hámszerkezetet készíttessen magának. A vadonatúj eljárás bármilyen élő személyről vagy digitális képről képes volt teljesen azonos felhámszerkezetet másolni, amit aztán a szintetikusok vázszerkezetére lehetett illeszteni. A divat gyorsan elterjedt, a kéjdroidok szinte mindenütt hírességek másai voltak. Derék barátom már cseppet sem volt ilyen megnyerő. Állandóan borostás, ráncokkal szabdalt arca, szófukar modora, nyugodt, megfontolt mozgása néha az őrületbe kergetett. Mindenesetre a célját elérte, új külsejében már tervezője sem tudta volna megkülönböztetni a rég elhunyt színésztől. Csak remélni mertem, hogy idővel kinövi majd ezt a hóbortját.
Turbinák süvöltése hallatszott a fejünk fölül, majd villogó figyelmeztető jelzések közepette két motorjárőr landolt a kocsim mellett. A Rendvédelem kötelékébe tartozó Yamahák nyergéből szamurájpáncélos rendfenntartók kászálódtak le. Gazdagon díszített energiavértjeik és lézerélezett kardjaik pontos másai voltak a múzeumok vitrinjeiben tároltaknak.
A rangidős rendfenntartó - tagbaszakadt, harcsabajszú ausztrál - komoran szemrevételezte a tényállást. Tekintette hosszan elidőzött DeNiro fegyverén, majd a földön heverő Áramot vette szemügyre. Nem kapkodta el a dolgot, nyugodtan igazított egyet a fegyverövén, csak aztán fordult hozzánk.
- Remélem, meg tudják magyarázni, miért kellett rommá lőni ezt a kiváló műintézményt? – intett a Sápadt Kolibri bejárata felé, ahonnan olajszagú füstfelhők és könnyebben sérült vendégek áramlottak kifelé.
Láttam már, hogy nem lesz könnyű dolgom vele. Szerencsémre nem volt mitől tartanom. Roswell bíró kapcsolatainak hála, GoldLux osztályú engedéllyel rendelkeztem, ami feljogosított a fejvadászatra is. Ebből a fajtából mindösszesen száz darab számozott plakett volt kiosztva a szakmabeliek között, mivel csak a legjobbak kaphatják meg. Az arany osztályba tartozó nyomozók akár a törvényt is áthághatják, ha az egy körözött személy elfogását elősegíti.
Elővillantottam a zsebemből a stílusosan aranyszínű mágneskártyát, és a digitális papírra nyomott körözési felhívást, amin Aramdzsahualpa 3D fényképe forgott, vörösen villogó figyelmeztető feliratokkal körülvéve.
- A kiemelt osztályú elkövető ellenállást tanúsított letartóztatás közben. Kénytelenek voltunk erőszakot alkalmazni.
A nagydarab törzsőrmester átvette az aranyszín kártyát, és fintorogva pillantott társára.
- Látod ezt? – emelte feljebb a plakettet – Itt egy a híres száz vad fejvadász közül! Talán elmondja nekünk, hogyan is kellene végeznünk a munkánkat.
A másik rendfenntartó olyan pofát vágott, mintha épp citromba harapott volna
- Csodálatos! Már most okosabbnak érzem magam.
Egymásra pillantottunk DeNiróval, úgy tűnt, ugyanarra gondolunk. A törvény eme két őre nem kedvelik a fajtánkat.
A harcsabajszú a fejét csóválva lökte be a kártyámat az alkarjára rögzített leolvasó egységbe. Ellenőrizte a kiírt azonosítót, majd a fegyverövéből retina szkennert húzott elő.
- Nézzen a fénybe!
Belepislogtam a szerkezet rubinszín belsejébe
- Neve? Azonosítószáma?
- Daniel Nasso, az azonosítom TR510
A törzs nézegette még kicsit az adatokat, majd fintorogva adta vissza az engedélyt.
- Na jól van! – mondta, aztán elrakta a szkennert, és a földön heverő óriás felé intett a kezével – De ezt a szemetet maguknak kell eltakarítani.
DeNiro a fejét csóválva vakargatta az arcán serkenő borostát.
- Az érvényben lévő kormányzói rendelet szerint, a körözött személyek elszállítása a Rendvédelem feladata.
A törzsőrmester arca lassan vöröses szint öltött.
- Mégis, hogy vigyük be? – intett a motorjaik felé.
Sajnálkozva tártam szét a karom
- Nem tudom. Talán ültesse a hátsó ülésre.
- Vagy a kormányra. – tette hozzá DeNiro
A törzs feje még vörösebbre váltott.
- Csesszék meg! Velem ne szórakozzanak! Azt akarják, hogy bevonassam az engedélyüket?
- Megpróbálhatja. – vontam meg a vállamat – Bár inkább megköszönhetné, hogy elkaptuk. - böktem a földön fekvő Áram felé - Maguk már hetek óta hiába keresték. – intettem DeNirónak, és a kocsihoz ballagtunk, hátat fordítva a két járőrnek. Beszálltunk a Roverba, de még mielőtt a hajtómű beindult volna, hallottam, ahogy a harcsabajszú ausztrál anyaági felmenőimet emlegeti, nem túl hízelgő kontextusban. Mivel ma már másodszor történt ilyen, enyhén zokon vettem.
Szálltam is volna kifelé, de 3.1 megfogta a vállamat.
- Nem ér annyit! Menjünk. – vettem egy nagy levegőt, és igazat adtam DeNironak. A rendvédelmisek az engedélyemet talán nem vetethetnék el, de sok más módon okozhatnak kellemetlenséget. Rátapostam a gázra, és riadóstarttal lőttünk ki Long Kong belvárosa, a távolban magasodó épületek felé. A Rover alvázába épített antigravitációs gondolák segítségével másodpercek alatt elértük az utazómagasságot, sorra lehagyva a rakétamotoros dzsunkák és antigrav uszályok megfáradt sherpaként araszoló tömegét.
A város ezerszínű korallszirtként terült el előttünk, a felhőkarcolók többsége füstüveg lándzsaként magasodott az alacsonyabb, alig százemeletes toronyházak között. Mivel a szigeteken nem maradt már talpalatnyi szabad hely sem, minden tetőt és teraszt parkká, meditációs kerté, egzotikus halakkal telerakott tavacskává formáltak, tovább színezve az amúgy sem szokványos látképet.
DeNiro egy ideig némán gubbasztott mellettem, az alattunk elsuhanó épületeket szemlélte.
- Azt hiszem, a rendvédelmiseket el kell kerülnünk egy darabig. - intett végül a hátunk mögött hagyott járőrök felé - Fennáll a veszélye, hogy ez megjegyzett minket magának.
Megvontam a vállamat
- Én biztos vagyok benne, hogy megjegyzett magának.
- Miért? - kérdezte 3.1
- Mert véletlenül ott felejtetem a gravcsapdát Aramdzsahualpa alatt. Ráadásul horgony üzemmódban. - emeltem fel az eddig a tenyeremben dédelgetett távirányítót. - Ha el akarják szállítani onnan, jobb, ha szereznek egy markolót, vagy valami más munkagépet, amivel kiássák alóla.
- Ai ya, wo mun wan leh! – nyögte 3.1, majd a fejét csóválva masszírozni kezdte sérült térdét.
Vigyorogva tekertem le az ablakot, és kihajítottam a feleslegessé vált távirányítót, az alattunk kavargó szmogfelhők közé. Követtem a tekintetemmel, míg nyoma nem veszett, aztán gázt adtam, és elhúztunk a belváros felé, át a toronyházak ablakai előtt cikázó, reklámokat villogtató holosárkányok között.

Borgg

3.57143
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.6 (7 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2008-05-07 13:39 Blade

Blade képe

Számok: 3 - 5 - 5 - 100

Azaz: 3. pályázatunk győztese megérkezett 5.-ként az 5. pályázatra 100 vad fejvadásszal ;)

---- ----
So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

sze, 2008-05-07 14:20 miyoku

miyoku képe

nagyon ügyes! 5 pötty neki! :)
csak öten küldtek eddig a pályázatra? :O
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

sze, 2008-05-07 15:33 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Annál könnyebb lesz a döntés a végén ;>
Nem kell sokat olvasnunk. ;)

EK: HEVER

p, 2008-05-09 13:27 Tade

Tade képe

Üdv, még új vagyok ezen az oldalon. És van egy novellám, amit erre a pályázatra irtam. És azt szeretném kérdezni, hogy hova küldjem, vagy hogyan? Mert azt megtalátam, hogy simán írást hol tudok beküldeni, de erre a pályázatra hova küldjem?

előre is köszönöm

Már megtaláltam : )

sze, 2008-05-07 16:22 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Olvastam a korábbi győztes művedet, A sötétség alkonyát. Az nagyon tetszett, szerintem az egyik legjobb karcolatos írás mind közül, utólag is a legmesszemenőbb gratulációm érte. Éppen ezért, amikor megláttam, hogy az újabb pályázatra is beküldtél egy művet, komolyan elgondolkodtam, már az elolvasása előtt, hogy van-e még értelme egyáltalán beküldeni a sajátomat. (Merthogy írtam én is egyet, csak még nem töltöttem fel.) Mindegy, azért megpróbálom.
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

sze, 2008-05-07 17:09 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Ismeritek azt a mondást, hogy "amíg az öreg hölgy énekel, nincs vége az operának"?

sze, 2008-05-07 20:31 Alexei B Fargas

Na ja. Bár ha úgy vesszük, fel van adva a lecke.:-D Meg kell ugrani ezt a magasságot is és akkor mi leszünk a királyok.:-D

cs, 2008-05-08 11:43 miyoku

miyoku képe

h te milyen pesszimista vagy! :)
- . - . - . - . - . - . - . -
S im egyszerre ajtóm roppan,
Mintha egy kéz félve koppan
– dobban ajtóm csöndesen

sze, 2008-05-07 23:06 Alexei B Fargas

Hogy őszinte legyek (vagy inkább úgy mondom, ha lehetek), az elején még tetszett, de utána már nem nagyon.
Lehet, hogy ez csak engem zavar, de rengeteg felesleges információ van benne! Egyszerűen elvész a mondanivaló, a hangulat és a karakter! Pl. annál a résznél, mikor a haját fésülgeti a főhős, elindítasz egy remek Rejtő-vonalon, aztán átváltasz monologizálásba. Nem emlékszem, hogy Csülök, Fülig Jimmy, Gorcsev Iván vagy a többi jellegzetes figura valaha elmerengett volna a múltján vagy a jövőjén! Ez nem véletlen. Pont attól lettek ők olyanok, amilyenek, hogy egy pillanatig sem kellett komolyan venni őket. Te itt ezt az érzést/hangulatot/vonalat azonnal tönkrevágod a főhős életének felvázolásával. Az igazán nagy baj az, hogy amennyire átláttam, nem is volt igazán szükség az egészre. Kijelented, hogy egyetemen volt, meg a Légióban(?), de aztán ezeket sehol sem használod fel. Akkor meg minek kellett egyáltalán bele? Többet árt, mint használ.
A vége felé is van egy komolyabb felesleges "intermezzo", amivel megtörted a hangulatot: mégpedig a robot jellemzése. Egyrészt, annak szerintem az elején lett volna a helye, másrészt a DeNiro párhuzamnál köszönjük, nem kell (bocs a kifejezésért) hülyének nézni minket! Felesleges a "névrokonos" mondat, sőt, kifejezetten idegesítő!
Még, ami gondom volt: egy kínai nevű város csehójában, ahol ausztrál a rendőr(?), miért ülnek ágyékkötős maláj (?) férfiak? Miért kötelező "részlet" az ágyékkötő? Ismét azt kérdem, minek kellett ez?
A hangulat is ingadozik. Egyrészt elindul a Rejtő-vonal (itt még nagyon örültem), aztán át vált monológgá, majd Terminátorrá (robot fapofával, napszemüvegben, nagy mordállyal), majd Szárnyas fejvadásszá. Mintha nem tudtad volna, mit akarsz írni!

Summa-summarum: Az egész novella olyan, mintha összeöntöttünk volna pár filmből jellegzetes képsorokat, jeleneteket. Pedig a képességed meg lett volna rá, hogy összedobj ennél sokkal ütősebbet (lásd rejtős kezdés)!

p, 2008-05-09 17:54 Soregi

Soregi képe

Egyetértek, az "elmerengős" rész szerintem is megszakította a történet dinamizmusát. Én nem is részletezném tovább, Brezsnyev leírt mindent. Talán még annyit, hogy valóban az lett volna az igazi, ha marad a Rejtő féle hangulat.
____________________________
Ki messze száll, elhagyván a földi bánatot, az túléli a mát, és túl a holnapot.

p, 2008-05-09 18:05 Soregi

Soregi képe

Ja, és mivel korábban volt egy olyan mondat, hogy "Előhalásztam a gravcsapda távirányítóját és lekapcsoltam az erőteret.", így nem igazán értettem a végét. Ha le lett kapcsolva a csapda, akkor miért baj, hogy ott maradt?
____________________________
Ki messze száll, elhagyván a földi bánatot, az túléli a mát, és túl a holnapot.

p, 2008-05-09 18:56 szegeri

Csatlakozom az előttem szólókhoz...
Viszont a pozitívumokról sem feledkezhetünk meg: a DeNiro 3.1 remek név egy szintetikus magánnyomozónak - már csak ennyiből magam elé tudtam képzelni; a tajvani gyártmányú vénasszony egyedi és mulatságos. Nekem ezek tetszettek.

szo, 2008-05-10 17:41 Soregi

Soregi képe

Igazad van, valóban sok nagyszerű ötlet van benne, csak nem állnak össze igazán. A tajvani gyártmányú vénasszony tényleg remek!
____________________________
Ki messze száll, elhagyván a földi bánatot, az túléli a mát, és túl a holnapot.

h, 2008-05-19 19:21 Bloody Dora

Bloody Dora képe

De jó, nekem csak bólogatni kell. :)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

szo, 2008-05-17 19:14 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Vannak jó részek, a szintetikus nyomozó jó társ a maga modorával. :)
A főhős hátterét az elején annyira részletesen nem kellett volna ecsetelni, és a (nagyobb) csattanó is hiányzik, ami nem lenne baj, de a pályázati kiírásban említették, hogy nem hátrány, ha van...
De azért kellemes olvasmány. Egykét helyesírási hiba van, főleg mondatvégi pontokkal kapcsolatban.
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."