Életfogytig szökésben

Mikone laza testtartással állt a transzporthajó tágasnak éppenséggel cseppet sem nevezhető raktárában, és unott képpel nézett maga elé. Az a kigyúrt fickó tőle balra azt tanácsolta, tegyen úgy, mint aki nem tud semmiről, és Mikone nagyon is értett ehhez. Sőt, úgy gondolta magáról, pókerarc-vágásban nincs párja az egész galaxisban. Arcot vágni – már persze másokét – amúgy is tudott, csak egy kétélű kés kell hozzá, bár jobban szerette dupla-M63-as karabélyát.
De az most épp nem volt nála, és emiatt roppantul megirigyelte a nehéz páncélajtón belépő, narancssárga kezeslábasban feszítő fegyőrt, akinél viszont volt.
– Elítéltek! – kiáltotta el magát a mély, medvebrummogást idéző hangján a góré. Egy kóbor bogár menten abbahagyta a zúgolódást tőle. Mikone végignézett a fegyőrön: a hanghoz hozzá illő, kidolgozott felsőtest társult, hogy az alsóról már ne is beszéljünk. Tipikusan az a fickó, akitől ha megkérdezed, mennyi az idő, úgy képen vág, hogy a fejed körül megjelenő csillagok állásából ki tudod számítani, másodpercre pontosan.
A fegyőr széles vigyorral az arcán folytatta mondókáját. – Elítéltek. Szeretettel üdvözlök mindenkit a 0IQCS jelzésű Transzporteren. Akik agysorvadásban szenvednének, megjegyezhetik saját magukról: nulla íkújú csőcselék. Nos, hölgyeim! Önök abban a szerencsés helyzetben érezhetik magukat, hogy nyertek egy csak-oda-utat a Banga-bolygó napfényes, tengerparttal és lenge öltözetű lányokkal elborított kikötővárosába, ahol eltölthetnek egy mesés vakációt. Életre szóló emlék ez, főleg maguknak, életfogytiglanosoknak. Maga ott! Fejezze be, de gyorsan, mert ha begurulok, a szemüregén át folyatom ki a csontjait!
Mikone gyorsan lenyelte a rágógumit. Nem lenne jó, ha a fegyőr gurulna. Méghozzá be.
Tizennégy mogorva képű férfi állt sorban a Transzporter volt raktárából átalakított fogda folyosóján, egy sorban. Vastag lánc feszült mindkét karjukon, ki-ki a neki megfelelő szomszédjával összekötve. Mikone remélte, hogy ez a kényszerházasság pusztán ideiglenes megoldás, de itt semmiben sem lehet biztos az ember.
Ő maga valahol a hatodik helyen állhatott. Nem tudta pontosan, mert a nála két fejjel nagyobb bal szomszédja, akit magában Góliátnak nevezett, takarta a kilátást. Utólag jutott eszébe, hogy esetleg jobbról is ki tudná számolni, de amint elfordította a fejét, menten hátrahőkölt. A nyápic gyerek ázott kutyaszaga valahogy nem tartozott a kedvenc parfümillatai közé, így aztán visszafordult a tagbaszakadt húshegyhez. Inkább az izomszag piszkálja az orrát...
– Maga ott. Hatoska kisasszony! Ne ficánkoljon! – A fegyőr egy ugrással Mikone elé ugrott, és úgy combon vágta a fegyvere csövével, hogy a fegyenc úgy érezte, menten kirepül a szemgolyója.
– Mi a neve, Hatoska?
– Mikone.
– Mikone, mi? – tette hozzá a fegyőr, az „uramra” célozva.
– Mikone, ha vóna – vágta rá amaz, de rögtön meg is bánta. Pontosabban, amint visszanyerte az eszméletét, meg is bánta.
– Szóval, maga itt a tréfamester, eh, Hatoska? Miért ítélték el? És ha még egy poént elsüt, én is elsütök egyet, de az átsütő erejű lesz!
– Jelentem alássan, Őeminenciája, azért ítéltek el, mert elkötöttem egy űrsiklót.
A fegyőr arcán őszinte meglepődés tükröződött. – És ezért életfogytiglant kapott?
– Igen, mert tudja Felséged, kiderült, hogy a rakománya egy picikét illegális.
– Miért, mit szállított?
Mikone megvonta a vállát. – Illegális bevándorlókat a Földről.
A fegyőr arcára olyan undor ült ki, mintha guanóba nyomták volna a képét, amit Mikone most vigyorogva képzelt maga elé.
– Ne röhögjön, maga vadmarha!
Ő azonban nem hagyta abba. – Hagyján, még egy vajas kiflit is ott hagytam a műszerfalon! Kész tragédia, nem igaz? Vajon mi történhetett szegény árva, elfogyasztatlanul romladozó, puha...
Nem jutott a végére, mert ezúttal olyan szervét érte az ütés, ami felettébb kényes a kemény fizikai érintkezésekre. Azonkívül senki sem szereti, ha engedély nélkül megérintik. Még megvakarni is illetlenség.
Tehát a gyomrát.
Mikone kétrét görnyedt a fájdalomtól, kezét emésztőszervére szorította, és remélte, hogy az aznapi reggelije, ami még élt, mielőtt ledugták a torkán, nem akar ismét mozgásba lendülni és kimászni.
– Őrnagy! Vigye a kisasszonyt a sorvasztókamrába. Meglátjuk, mennyire lesz kedve viccelődni a madámnak, ha kisütjük néhány axonját.
Az őrnagy, aki eddig vigyorogva figyelte az eseményeket az ajtóból, most elindult felé, hogy elkísérje egy igazán agyzsibbasztó, néhány órás túrára. Gépkarabélyát, amit a falhoz támasztott, egy gyors mozdulattal pisztolyra cserélte, amit egyenesen Mikonéra szegezett, hogy ha hirtelen hiperaktívvá válna, hát gyorsan le lehessen nyugtatni.
A harmadik őr, aki a teremben tartózkodott, beszélt valamit a rádiójába, majd sietve, egy szó nélkül elhagyta a termet. Ez azt jelentette, hogy a megmaradt két őr mindkét tagja közel állt az elítéltekhez, ráadásul mindkettő Mikonéval volt elfoglalva. Ez pedig súlyos és fájdalmas hibának bizonyult. Már nem az elítélteknek.
Az őrnagy szabad kezével Mikone karjához nyúlt, hogy feloldja a bilincsét, míg mögötte a főgóré saját karabélyát az elítélt hátának szegezte.
Ekkor jött a derült égből gömbvillám. Mikone bal karját amilyen gyorsan csak tudta, kinyújtotta, és ugyanabban a pillanatban a tőle kettővel odébb ácsorgó nyurga elítélt jobbra ugrott – minek köszönhetően a kettejük között hegyként szétterülő Góliát mindkét karján eléggé meglazult a lánc ahhoz, hogy két hatalmas pofont lekeverjen fogvatartóiknak. Egyet előre, egyet hátra, hipersebességgel, ami nem kis teljesítmény volt, tekintve, hogy a láncok igencsak súlyos fémből készültek. Ha a két őr nem esik össze eszméletét vesztve, akkor bizony felettébb elcsodálkoztak volna.
Mikone nem habozott, az előtte fekvő őr kezéből kirángatta a pisztolyt, és odadobta a Nyurgának. Amaz állított rajta valamit, majd célba vette a fémláncot. Az energianyalábtól a fém rögtön megolvadt. Mikone arra gondolt, a szabadság illata most kifejezetten orrfacsaróan büdös – de hát kit izgat ez ilyenkor?!
– Idióták – mondta a Nyurga, amíg a többi elítélt béklyóját is elpárologtatta. – Megkapják a legmodernebb kézifegyvert, de azzal már nem számolnak, hogy cellatúlterheléssel átsüti a vasat. Különben szép volt, Miko. Gyakoroltad a hülyének tettetést, vagy ez nálad veleszületett tehetség?!
– Szép volt, szép volt, de piszkosul fájdalmas. – Mikone még mindig a gyomrát szorongatta. – A fő, hogy az ötletem bevált. De legközelebb ne engem szavazzatok meg önkéntesnek, rendben? Mennyi időnk van?
– Kábé öt perc. A harmadik srác azt hiszi, a főnök hívatja, aki marhára pipa rá. Ha odaér, lebuktunk, de addig remélem, sikerül eljutni a hangárhoz.
Mikone kezéről is lekerült a bilincs, és végre megdörzsölhette elgémberedett tagjait. – Minél többen menekülünk egyszerre, annál nehezebb dolguk lesz. – Közben felkapta a főgóré karabélyát, ami heves vitát váltott ki az elítéltek között. – Elég, nincs idő tulajdonjogi kérdésekre! Le kell lécelnünk! Valaki hozza a másik puskát is! Nyurga, irány a hangár!
– A nevem Mr. Nuorto. Jegyezd már meg végre, tökfej!
– Tőlem aztán! Mr. Nyurga, futás, futás, előre!
A Nyurga, kezében a pisztollyal, odaugrott az oldalsó ajtóhoz, és egy lövéssel kiiktatta a zárját.
– Riasztó nincs rajta? – kérdezte valaki. Mikone fojtott hangon válaszolt. – Nincs, ezé itt ki lett iktatva. Nem kevés kenőpénzembe került, a számlát majd nem felejtem el kipostázni.
Újabb ajtók, félhomályos folyosók és üres raktárak után végre feltárult előttük a hangár kicsiny személyzeti bejárója.
– Itt lesznek. A hátsó vasajtót zárjátok be! Akinél van fegyver, álljon készenlétben!
Ez lényegében Mikonénak és a Nyápicnak szólt, mert a Nyurga pisztolyát leszámítva csak nekik volt lőfegyverük. Mindketten a vállukhoz támasztották a karabélyt, és előre tartották. Mikone biccentett a Nyurgának, mire az felrántotta az ajtót.
A hangár közepes méretű csarnok volt, és volt benne négy kisebb csillagjáró típusú hajó, egy csomó AzBest típusú rakodógép megpakolva ládákkal, meg fél tucat marcona típusú, meglepett képű fegyveres őr. Illetve, két másodperccel később már csak öt.
Felszólalt a riadókürt károgó hangja, és a sebtében összeverbuválódott csapat tudta, iszonyatosan kell sietniük. Mikone, a Nyápic és a Nyurga folyamatosan lőtt, de Mikone sejtette, hogy a túlhevített pisztoly hamarosan megmondja, milyen nap is van.
– Hát ez csütörtököt mondott! Besült, kész, nyista. – A Nyurga elhajította az őr felé a használhatatlanná vált fegyvert, hátha kupán találja, de ennek nagyjából annyi értelme volt, mint feketelyukat összestoppolni.
Mikone tára is közeledett a zéró értékhez, és még voltak odabenn hárman, akik fedezékből viszonozták a tüzet, időnként pedig a rádiójukba ordítottak. Az elítéltek előtt az ajtón már több luk volt, mint egy ementálin, és feltehetőleg már csak a nyílászárók védőszentje tartotta egyben.
– Mind itt fogunk megdögleni! – kiáltotta az egyik elítélt, a Harcsabajszú.
– Akkor állj félre az útból, és dögölj meg ott – javasolta Mikone. – Van egy ötletem! – Azzal odaugrott az ajtó melletti pulthoz, lesöpört a válláról egy idegesítő bogarat, bepötyögött rajta valamit, majd miután nem történt semmi, újra próbálta, aztán újra és újra. Közben a lövések is elhaltak, mert odabent rájöttek, hogy már nem viszonozzák a tüzet.
– Ez a nagy terved? Agyonvered a billentyűzetet?
– Nem, csak próbálok valamit... Gyerünk már...
Abban a pillanatban a kapcsolótáblából kiemelkedett egy nagy piros gomb, „Légzsilip” felirattal. Mikone habozás nélkül lenyomta.
Az ementáli ajtó előtt lecsapódott egy vastag acélfal, majd piros lámpa gyúlt, és pár másodpercig villogott. Egy kellemes női hang hallatszott a fejük felett egy hangszóróból:
– Figyelem. A Hangár vészhelyzeti légzsilipkamrája nyitva. A rögzítetlen csomagok elvesztéséért a Speedy Trans Co. nem vállal felelősséget. Megértésüket köszönjük.
Mikone közben fütyörészett, de nem sokáig, mert mögöttük már dörömböltek a bejáraton. Többen jajveszékelve a fejükhöz kaptak, és felváltva figyelték Mikonét illetve a piros lámpát. A lámpa kisvártatva elaludt, és ismét a szitává lőtt ajtó vált láthatóvá.
– Nyomás befelé!
Odabent nem volt más, csak a négy csillagjáró. A korábban a csarnokot elfoglaló ládák, csomagok, árumozgató gépezetek, akárcsak az őrök, nem voltak sehol – bár Mikone mintha látott volna valami mozgó dolgot odakint az űrben, az átlátszó hangárajtón keresztül. Futás közben büszkén ordította a többieknek: – Na, nem volt hiábavaló megjegyezni azt a pár kódocskát, nem igaz? Csak el kell találni, melyik mire való.
Már hetek óta tervezték az akciót a celláikban, rejtjeles üzenetekkel kommunikálva egymás közt, őröket megvesztegetve, külsős tagokat beavatva és mindent lezsírozva, tervrajzokat böngészgetve, és Mikone e percben úgy érezte, ismét győzött. Mindig győzött, nem létezett akkora pác, amiből ne tudott volna kimászni.
– A legelső az enyém! – kiáltotta, és pár kódpróbálkozás után már bent is volt a „Szélsebes” nevű, aranyozott csodamasina kabinjában. A Nyurga azonnal mellé pattant, és Mikone látta, hogy a Góliát, a Nyápic, az ÁzottkutyaKettő, a Harcsabajszú meg a többiek is a másik három járgány felé loholnak. Mikone rövid próbálkozás után a központon keresztül kinyitotta nekik az ajtót. Éppen időben, mert ekkor tucatnyi, állig felfegyverzett katona rontott be a hangárba, és tüzet nyitottak rájuk.
– Kompjúter, pajzsot fel!
– Itt a Fedélzeti Számítógép – hallatszott egy vidám női hang. – Köszönjük, hogy a Speedy Transz Co...
– Nekem erre nincs időm! – Mikone rászegezte a fegyvert a panelre. – Pajzsot fel, vagy szitává lőlek!
– ...Pajzs fent! – érkezett az azonnali válasz, és már lehetett is látni a pajzs áttetsző buborékszerű burkát, ami szép... rózsaszínben derengett?!
– ...Mi a...?! – Mikone és a Nyurga káromkodása olyan fülsértő volt, hogy hallatán a fedélzeti számítógép figyelmeztetőn köhintett egyet.
– Tűnés innen a sunyiba! – adta meg Mikone a pontosnak nehezen nevezhető koordinátákat, mire a gép hajtóművei feldübörögtek, és egy pillanattal később már át is úsztak a hangár áttetsző falán, mint aranyhal a víz színén. Csak épp ez a víz függőlegesen állt.
– Remélem, ez a gép tényleg szélsebes – mondta a Nyurga, de kijelentését rögtön meg is bánta. Ebben a pillanatban, mintegy varázsütésre ugyanis a panelen ezernyi gomb villant fel, tucatnyi sípoló hang szólt egyszerre – mivel a hajó szárnya sérült volt.
– Udvariasan jelentem, a hajó széle sebes – közölte a számítógép. Mikone olyan arcot vágott, mint aki citromba harapott. Amit előtte még jó alaposan le is vizeltek. – Na neeee! Ugye ez csak egy nagyon rossz vicc!
A Transzporter gépágyúi bemérték a négy távolodó célpontot, majd tüzelni kezdtek. A másik három hajó egy pillanattal később eltűnt a hipertérben, de a Szélsebes lassan úszott, vagy inkább sodródott az űr kihalt óceánján.
– Most kéne egy szikrányi segítség... – mormogta Mikone, és ujjai vadul verték a billentyűzetet. De hiába, a csinos roncshajó csak nem akart elszakadni a Transzporter közeléből.
Mintegy ráadásként megszűnt a pajzs is.
– Legalább nem rózsaszínben látjuk a világot – tette hozzá felsóhajtva, pedig nem kellett volna, mert a Nyurgánál ettől elszakadt a cérna, és fojtogatni kezdte Mikonét.
– Te semmirekellő agyalágyult amőbaivadék! Képes voltál kiválasztani a legtrehányabb ezeréves vackot! Te ocsmány holdkráterarcú idióta... – A becsapódó lövedékek okozta rázkódás moraja elnyomta a szitkok nagy részét.
– Türelem. Valami fog történni. Valami mindig történik.
– Igen, az, hogy meghalunk!
És igaza lett. De szerencsére nem Mr. Nuortónak.
A semmiből felbukkant egy fekete harci bolygóromboló, oldalán a kalózok félreismerhetetlen jelével, és pajzsként állt a Szélsebes és a Transzporter közé. Kék, pulzáló sugárnyaláb csatlakozott a kétszemélyes csillagjáró oldalára, majd a kalózhajó amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott zsákmányával.
Mikone elégedetten dőlt hátra pilótaszékében. – Látod? Én megmondtam. Egyik szarból átmásztunk egy másikba, de legalább életben vagyunk. Így kell ezt csinálni, kérem szépen!
A Nyurga csak a fejét fogta, és arra gondolt, nem volna-e mégis jobb csak úgy szimplán megfojtani a fickót.

*

Buroga még egyszer visszajátszotta a felvételt, majd elégedetten elmosolyodott, és azonnal rohant a feljebbvalójához. Kopogás nélkül berontott az ajtón.
– Főnök, főnök! Megvan!
Mit akar, Buroga? Mi van meg? – kérdezte a sunyi tekintetű öltönyös, majd megpillantva beosztottja kedélyállapotát, izgatott csillogás jelent meg a szemében. – Halljam, mit alkotott?
– Zseniális, főnök! Megcsináltam! Kimentettem őket egy kalózhajóval!
– Egy kalózhajóval, eh?
– Úgy van! A nézők imádni fogják, alig várják majd a folytatást!
Az öltönyös elégedetten összedörgölte a tenyerét. – Remek, Buroga, büszke vagyok magára! A mi kis Mikonénk sorozata most is jó pénzt hoz a konyhára, nem igaz? Ugye ezúttal sem sejtett meg semmit?
– Dehogy, ha ennyi éve nem tűnt fel neki, most se fog!
– Remek, remek. Menekülés a Transzporterről... Akkor megvan az ötödik rész is az „Életfogytig szökésben” idei évadjához. Gondolom, kicsit közbe kellett avatkoznia.
– Nem kicsit, főnök. Ilyen idióta szökést a valóságban sosem lehetne megcsinálni. Bele kellett manipulálnom a kódokba, vaktöltények, az őrök beavatása… Jut eszembe, majd kérik a részüket... A kiszippantottakat visszateleportálni és elrejteni... Aztán...
– Jól van, jól van. Nem baj, a nézők ezt úgysem veszik észre. A bogárkamera maradjon végig rajta. Szóljon, ha megvan a hatodik rész is, rendben? Majd este megnézem ezt, még adás előtt.
Buroga lelkesen bólogatott, majd sarkon fordult és elsietett, hogy idejekorán elboronálja a következő epizód esetleges buktatóit.

3.6
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.6 (5 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2008-05-16 20:51 Styra

Styra képe

És a 13. (vajon szerencsés lesz? :))
__________________________________________________
Csillagból születtünk, s csillag leszünk újra
Ha életünk lángját egy széllökés elfújja.

p, 2008-05-16 21:14 Max

Max képe

Ráadásul péntek is van... :lol:
_ _ _ _

"Az én haragom drága méreg
Nagy vadat illet, nem férget!" - Schiller

p, 2008-05-16 22:57 Alexei B Fargas

Üdv!
A történet kicsit unalmas és sablonos, de a végén a csavar megmenti. Truman show? :-) Esetleg South Park? Hol van a taco, ami jégkrémet szarik? :-D
Sok (az erőltetett és egyáltalán nem jó) poén benne. Ezekből jobb lett volna a "kevesebb a több" filozófiát követned.

szo, 2008-05-17 12:13 hazmat

hazmat képe

A történet végén jó a csavar, meglepett, több eshetőségre is számítottam, de a médiára egyáltalán nem gondoltam. :) Egy-két kicsikart poént kihagyhattál volna a műből, ezzel egyetértek Brezsnyewvel, egyébként jó kis humoros, izgalmas szösszenet ez. ;) A pályázat irányelveinek célszerűen megfelel. :D

h, 2008-05-19 11:12 Kentaur

Kentaur képe

Nem csalódtunk most sem!
Jók a finom poénok, meg a végén a meglepi is.
----------------------------------------------------------------

"Az emberek néha belebotlanak az igazságba... Aztán fölállnak és továbbmennek."

h, 2008-05-19 11:18 szegeri

Az elején azt hittem, hogy most jön A három testőr az űrben. A poénok tényleg bárgyúak, de valahogy így passzolnak a hangulathoz. Én jól szórakoztam rajta. A vége pedig "ez igen!" lett.

h, 2008-05-19 17:40 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nem rossz, habár nekem az elején már az volt a véleményem, hogy ilyen idióta szökést nem lehetne kivitelezni. :)
A szövegek kicsit emlékeztetnek Rejtőnél megszokott légiós dumákra, gondolok itt a Tizennégykarátos autóban szereplő Gorcsev-őrmester (vagy valamelyik feljebbvaló) párbeszédekre. Határozottan hasonlít rá a Mikone-őr közötti dialóg. :)
Hmmm... ennyi. Akkora meglepetés nem ért, mert már az elején feltűnt a bogár. És "ha egy puska megjelenik az első felvonásban, annak a darab végéig el kell sülnie" szabály értelmében elgondolkodtam azon, mire használható egy bogár. Bár elsőre is a poloska-párhuzam ugrott be. :)
Lehet, hogy sok az erőltetett poén, de én mégiscsak többet szerettem volna - az "űrszelngből". A feketelyukat stoppolni beszólás és társait értem ez alatt. Azok itt nagyon jól jöttek volna ki, mivel ügyesebben jellemzik a helyzetet és a világot minden leírásnál. :)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

p, 2008-05-23 01:00 Sanzi

Az elején a stílus túl egyszerű volt számomra (pl. a szlenget túlzásba vitted, és itt természetesen nem a párbeszédekre, hanem a leíró részekre gondolok).
A végét viszont ügyesen tálaltad, el is ütött a többi résztől. Kontra benne a már említett Truman Show. Persze nem tudom hogy tényleg befolyásolt-e a film, vagy csak peches véletlenről van szó, a tény az tény marad; már ellőtték a poént.

h, 2008-05-26 15:47 Rén

Rén képe

A novella alapvetően tetszett, az alapötlete jó, a legemlékezetesebb pedig Boruga zsörtölődése a szökés kivitelezhetetlenségéről. Jogos és jópofa kritika ez Michael Scofieldnek és barátainak, akik hasonló csínyeken törik a fejüket.
Voltak azonban visszatérő hibák, melyeket most – lehetőségeimhez mérten – fel is tárok:
.
Az erőltetett poénok – „A hajó széle sebes” és társai - nekem nem igazán jöttek be, bár azt megértem, hogy ha az elején Mikone idegesíteni akarja a fegyőrt, akkor ez jó módszer. Mikone Freudi kiszólása („ugye ez csak egy nagyon rossz vicc”) azt mutatja, azért ennek te is tudatában voltál.
.
Apropó, fegyőr. Az őrnagyot egészen addig nem említed, amíg meg nem szólítják, ráadásul az, hogy egy szimpla fegyőr ugráltassa („Vigye a kisasszonyt a sorvasztókamrába”), egyenesen elképzelhetetlen.
.
Látszik az, hogy többször átírtál mondatokat, majd néhányban bent felejtettél érdekes logikátlanságokat. Amikor egy mondatban kétszer hangzik el, hogy sorban állnak a rabok, az még nem olyan nagy baj, de súlyosan zavaró, mikor „a megmaradt két őr mindkét tagja közel állt az elítéltekhez, ráadásul mindkettő Mikonéval volt elfoglalva”. Ez azt a benyomást kelti, mintha az őrök és... hát, tagjaik valami egészen malac dolgot szeretnének művelni szegénnyel. (Lásd még a Ponyvaregény „komótosan beolajoznak” kezdetű gondolatmenetét.)
.
Néhány szóhasználatot is érdekesnek találtam, például, mikor figyelnek, ha Mikone „hiperaktívvá válna”, és főleg, mikor az őr „feloldja” Mikone bilincsét. Erről egy gyóntatófülke vagy egy kád sav jut eszembe, az csak ezek után, hogy szimplán kinyitják a bilincset.
.
Találkoztam túlságosan körülményeskedő leírásokkal is, amiket rövidebben, egy-egy jelző elhagyásával vagy átfogalmazásával, esetleg teljesen felesleges félmondatok elhagyásával meg lehetett volna oldani. Ilyen az elején, ahol „tágasnak éppenséggel cseppet sem nevezhető” raktár, a szabadság illata, ami „kifejezetten orrfacsaróan büdös” vagy mikor leírod, hogy „A hangár közepes méretű csarnok volt”.
.
Végül a bogarak: nekem is feltűntek, mert nincs előzményük. Ha leírod az elején, hogy bogarak zümmögtek fel-alá a raktárban, akkor elaltatod a gyanakvásom, és nem gondolkodom el az első bogár megjelenésénél. És ezzel megsejtettem a poént, hiszen okultam a (nem röhög!) Harry Potter negyedik epizódjából, ahol egy nagyon hasonló célú bogár mászkál. Ez azonban nem vont le a novella élvezeti értékéből, mert a végén a már említett Boruga kifakadása feledtette ezt a problémát.
.
És hogy ne hidd, csak a rosszra vagyok hangolva, voltak ám olyan részek is, amiket nagyon eltaláltál. Lássuk! (*aláfestő zene indul*)
.
„Mikone arra gondolt, a szabadság illata most kifejezetten orrfacsaróan büdös.” - a kifejezetten vagy az orrfacsaróan ugyan felesleges szó, de a gondolat tetszik.
.
„[...]négy kisebb csillagjáró típusú hajó, egy csomó AzBest típusú rakodógép megpakolva ládákkal, meg fél tucat marcona típusú, meglepett képű fegyveres őr.” - no comment, jó mondat.
.
[...]a nyílászárók védőszentje[...] - nagyon jó (sőt, még ókori vonatkozása is van, a rómaiaknál volt istennője az ajtóknak és zsanéroknak :) )
.
„Ez a nagy terved? Agyonvered a billentyűzetet?” - hallom szerencsétlen fickó hangsúlyát, ahogy ezt kérdezi... nagyon jó.
.
„Türelem. Valami fog történni. Valami mindig történik.” - és visszatértünk a Prison Break-hez és társaihoz. Mikone jól érzi: közeledik az epizód vége, jöhet a cliffhanger, hogy a nézők folytatni akarják majd. Aki nézett már mondjuk egy epizódot a 24-ből és emlegette a készítők felmenőit, hogy hogy van képük pont itt abbahagyni, az most biztosan bólogat. Valami mindig történik.

_____________________________________
Szólj rám, ha trandoshan énekelek...

k, 2008-05-27 15:09 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Na, ez aztán korrekt kritika!
A "hajó széle sebes" poénnál szánom-bánom, hogy nincs megemlítve, de azt Buroga "intézte el", hogy némi fanyar humor is legyen a műsorban.
A bogarasra pedig utólag jutott eszembe egy finomabb utalás, hogy hogyan is kéne a gyanú felmerülése nélkül megemlíteni.
A hibákból tanultam. Még egyszer köszönöm az észrevételeket!
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."