Ide veled, drága kincsem!

– Itt vannak! – húzódtam vissza a páncélajtó koszos kémlelőnyílásától. – Készülj, Teek!
Ruhásszekrény méretű barátom engedelmesen bólintott, és frissen szabadult csuklóit dörzsölgetve elfoglalta helyét az ajtó másik oldalán.
Mikor az ajtó egy szisszenéssel feltárult, vetődtünk. Már az első pillanatban láttam, hogy ez most nagyon fájni fog, de nem lehetett mit tenni. Két tompa, fémes döndülés, és már nem volt kedvünk máshoz, mint összerogyni és jajgatni a padlón. A rohamosztagos fickó teljes páncélzatban lépett be a cellába, és gúnyos vigyorral konstatálta, ahogy támadásunk kicsorbul a fémtesten. Gépkarabélyát előreszegezve, kihívó tekintettel tartott sakkban bennünket, míg a háta mögött belépő társa elhelyezett egy asztalt és három mágnes-széket a börtön közepén, majd közös erővel a hátsó kettőre erőszakoltak minket.

Szitkozódva markolásztam liluló öklömet, amit már csak a bőr tartott össze. Teek is az asztalra borulva, zokogva simogatta feldagadt bokáját mellettem. Jócskán elvetemültebb külsejű volt nálam, sebhelyekkel tarkított arcával, rövidre nyírt hajával, no meg a leszállópálya méretű vállaival, mégsem tudta soha rosszfiúhoz méltóan elfojtani az érzéseit. Nem is engedtem romantikus filmeket nézni a holovetítőjén.
Éles koppanások hallatszottak az ajtó felől, kalapácsütésként fúródtak háborgó gondolataim közé. Odapillantottam, és mintha villám csapott volna rajtam végig. Még nem is láttam teljesen tisztán az ajtón belépő, hosszú fekete hajú tüneményt, de már csak a sziluettje is olyan vágyálmokat ébresztett bennem, hogy az még a legdrágább virtuál-szexorgiákat is megszégyenítette. De csak míg tapogatózó tekintetem nem találkozott az övével, melyből oly fagyos megvetés áradt, hogy ébredező férfiasságomból menten kiszaladt a vér, le egészen a sarkamig, és még a testemet is elhagyta volna, ha nem űzi vissza a bakancsom bűze.
Teek természetesen nem akadt fenn a részleteken, hanem minden kínját feledve, tátott szájjal bámulta a bigét, ahogy biccentett az ajtóban strázsáló rohamosoknak, és elhelyezte falatnyi popsiját az asztal másik felén. Gyengeelméjű barátom először mély hörgésbe kezdett, aztán nyálat csurgatott a szájából. Nekem viszont a szép muffok mindig is gyanúsak voltak. Ez ráadásul bírónő. Még ráadásabbul az birodalom kihelyezett bírája! Úgyhogy fokozott figyelem volt előírva.
Mikor társam már közeledett ahhoz az állapothoz, hogy ágyékát markolászva, "Jössz dugni?" kiáltással magára rántsa a nőt, kénytelen voltam észhez téríteni: Visszacsaptam állkapcsát a helyére, és bokán rúgtam az asztal alatt. Teek erre kidülledt szemekkel elharapta a nyelvét, nyüszítve a lábához kapott, és lefejelte az asztalt.

A csaj úgy nézte végig a jelenetet, mintha űrkórosok lennénk.
– Befejezték? Vagy menjek ki addig?
Mivel tőlem csak egy hülye vigyorra számíthatott, társam meg az asztalt támasztva jajongott, mint egy fogatlan mamóka, a nő gondosan kihajtogatott maga elé egy holoprojektort, és elkezdte a hivatalos mondókáját.
– Teek " a Dózer " Gazovicz – olvasta, majd lassan felnézett –, és Mike Leopold Beamer...
Kuncogást véltem Teek felől hallani. A középső nevemen röhögött. Az én földig süllyedve szégyellt, "hogy szakadt volna anyámra a bánya, mikor kitalálta" - nevemen! Tapostam egyet az asztal alatt, és ismét csak gyámoltalan pityergés érkezett társam felől. Senki sem viccelődhet Leopoldon büntetlenül! Még ő sem!
A nő figyelmen kívül hagyta a kis incidenst - vagy már kezdett hozzászokni -, és nagy lendülettel belemerült a jelentésekbe.
– Önöket három rendszerben is körözik lopás, garázdálkodás, rendbontás, szélhámosság és illegális anyagok csempészésének vádjával… – A holoprojektoron biztonsági rögzítők felvételei pörögtek végig. – Pitiáner ügyek pitiáner bűnözőktől. Nem is értem, hogyan hozhatták magukat hírbe egy Mirage-6 -os feltörésével…
– Az a Mirage-6-os akció – vigyorodtam el, minden létező büszkeségemet a mellkasomból kidomborítva. –, életünk legnagyobb dobása volt!
– Ezt jól vésd fel magadnak, csajszikám! – bökött Teek is lelkesen a levegőbe, majd tovább jajongott a bokáján.
– Bírónő! – emelkedett fel székéből a csaj, és ha lehet, még ridegebb fény gyulladt kék szemeiben. Kecses vonalú orcájára, melyen nélkülözésre és szenvedésre utaló jelek még nyomokban sem voltak fellelhetők, őszinte harag ült ki. De ettől csak még cukibb lett. – A Birodalmi Biztonsági Erők kihelyezett bírája! És ha már ilyen könnyelműen bevallják egy birodalmi cirkáló feltörését, közlöm magukkal, ez olyan súlyos bűncselekmény, amit már nem lehet területi szinten elbírálni!
Elég élethűen adhattam elő az "arcomra fagy a mosoly" jelenetet, mert a nő győzedelmesebben már nem is tenyerelhetett volna az asztalra. – A központban majd lehervad magáról az a vigyor, biztosíthatom! Jól bevált eszközeik vannak a szükséges információ "kinyerésére", és még arról is gondoskodni fognak, hogy a továbbiakban hasznos polgárai legyenek a birodalomnak!
– Kisasszony! – intettem gyorsan meghunyászkodva a kezemmel, és az utolsó szalmaszálba kapaszkodók nyájas mosolyát húztam arcomra. – Nem kell rögtön ilyen drasztikusnak lenni. Hajlandóak vagyunk mi önként is a vallomástételre, ahogy az a törvény biztosítja számunkra…
A bige csalódottan huppant vissza székébe. Neheztelni látszott rám, amiért egyetlen lézervágással elrontottam az ő ítélőszékes játékát, és nem ellenkeztünk még egy kicsit, legalább míg néhány pofont ki nem osztanak a rohamosok. – Ehhez természetesen joguk van. De csak előzetes vallomástételként fogom rögzíteni, ami nem tekinthető enyhítő körülménynek! – Végigzongorázott a holoprojektor konzolján, majd fenyegetően rám szegezte az ujját. – És ne húzza a bíróság idejét!
– Természetesen… – fanyalodtam el, és megköszörültem a torkomat. – Nos, az egész egy naplóbejegyzéssel kezdődött. Pontosabban, a nagyapámmal. Tudja, a drága jó nagyapi guberáló volt, amolyan igazi enyveskezű féle. Ami mozdítható volt, már vitte is. Emlékszem, mikor a seriff megkérdezte tőle, hogy nincs-e nála a kolónia egyik hirdetőtáblája, azt válaszolta: "Kérem szépen, ha nem volt lebetonozva, könnyen lehet." Szóval végigkukázta az ismert univerzumot, a birodalmi központtól a határmezsgyéig, és még azon is túl. Valószínűleg lepárolt magán kicsikét a hajtógázból magányos útjai során, mert a végére elég gyogyós lett az öreg, utolsó napjaira nekünk kellett ápolni. Hogy mennyi nyálat tudott termelni a kisöreg, igaz haver?
– Hehe – vigyorodott el Teek a nagy bokadörzsölés közepette –, összegyűjtöttük flakonokba, és eladtuk ízületkenőcsként. Csak a fél bányászkolónia kapott váratlanul kiütéseket.
– Egy ideig nem volt ajánlatos kimerészkednünk a házból. – csaptam elégedetten társam vállára, és ez eszembe juttatta, hogy nekem voltaképpen kurvára fáj a kezem. Most én borultam pityeregve az asztalra.
–Hehe. – Teek nem átalkodott ezt megjegyezni.
Már készültem is a jól bevált megtorló mozdulatra, de a bíróspiné belém fojtotta a lendületet.
– Figyelmeztettem, hogy ne húzza a bíróság idejét! Semmiképp sem kerülhetik el a felelősségre vonást! Térjen a lényegre, különben szólok a strázsáknak, hogy alkalmazzanak erőszakot. Gúzsba kötve is megvárhatják, míg ideér a rabszállító…
A két rohamos elégedetten hördült fel az ajtóban. Ha nem fájt volna annyira a kezem, biztos felmutatom a középső ujjamat, hogy üljenek rá és pörögjenek, de sejtettem, hogy egymással szeretik az ilyesmit művelni, úgyhogy inkább eldobtam feléjük egy grimaszt, és folytattam a történetet.

– Nos, a drága jó nagyapi, a nyüvek nyugosztalják, csak akkor hagyott fel a nyál ipari méretű termelésével, ha alkoholt vélt kiszagolni a levegőben. Néhány kupicától már helyre is zuttyant az agya, ilyenkor mindig elkezdett sztorizni a régi szép időkről, mikor még minden sötét zugba bedugta a fejét, és pazarabbnál pazarabb szutyok ragadt ahhoz az enyves kezéhez. Elmesélte, hogy az egyik ilyen távoli barangolásakor úgy betintázott, hogy űrtalicskájával egyenesen egy aszteroidamezőbe rongyolt bele, és ha az első súrlódások nem helyezik túlnyomás alá a klotyó csőrendszerét, csúnya halált halt volna a saját fekáliájában. Szerencsére a váratlan beöntés magához térítette annyira, hogy még időben kikerülje a feléje sodródó sziklákat. Melyek egyikéről aztán kiderült, hogy erőst egy űrhajóroncsra hasonlít. Nagyapi annyit inni sosem tudott, hogy képzelődjön, ahhoz viszont már egy korty is elég volt, hogy veszélyérzetén felülkerekedjen a mohóság. Az űrhajó a körülményekhez képest elég pofás állapotban maradt, tovább növelve nagyapiban a "Most megfogtam a Zisten lábát!" érzést. Ő mondta így, "a Zisten". Nem tudom ki az, de ha már a lába is aranyat ér, rossz csóka nem lehet. Na, mindegy, szóval a drága nagypapi űrruhába dobta magát, és bemerészkedett a hajó zsilipjén, hátha talál valami mozdíthatót. Ahogy mesélte, gravitáció, levegő és világítás várta odabent. Úgy fellelkesült, hogy nem kell fojtogató űrruhában, vaksötétben tapogatózva kutakodnia, hogy rögtön bele is futott valamilyen csapdába a híd felé menet, ragacsos erőtérrel és cikázó lézersugarakkal. Persze azért nagyapi sem volt kezdő, mindig lógott rajta egy-két kütyü, amivel ki tudta vágni magát a rizikós helyzetekből. Emlékszem, egyszer mikor gyerekkoromban hazatévedt, és az ölébe kapva jól megdögönyözött, valahogy a kezemben maradt a hajában függő egyik bigyó. Nem láttam még olyan gyorsnak az öreget, ahogy felkapott és kivágott az ablakon. Engem megállított a keret, de a ház mögötti pöcetartály felrobbant, és percekig trágyalé szitált az égből. Na de, visszakanyarodva az eseményekhez, nagyapi szerencséjére mondva, csak az egyik karját kellett otthagynia a csapdában. Ettől érthetően kijózanodott, és nem volt kedve a további szaglászáshoz, de azért feljegyezte magának a koordinátákat, hátha később józan bír maradni addig, míg rendesen megtervezi a hajó kifosztását.

– Mégis mi köze ennek ahhoz – fortyant fel értetlenkedve a bírónő –, hogy maguk feltörtek egy birodalmi cirkálót? Amit most már egyre inkább kétlek...
– Nos, nagyapi ezek után még annyira se volt józan, hogy eltaláljon a vécéig, nemhogy a hajóhoz. Mi viszont igen, és átnyálazva nagyapi naplóját, Teek barátommal ráálltunk az ügyre. Jó néhány rizikós bulit bevállaltunk csak azért, hogy alaposan felkészülhessünk az akcióra. Persze így sem volt könnyű megtalálni az aszteroidamezőt, mivel vándorolt a mocsok, alátámasztva ezzel néhány sejtésemet az eseményekkel kapcsolatban, de azért csak fülön csíptük. Mi már óvatosabban merészkedtünk be a hajóroncsba, mint nagyapi, ám azon kívül, hogy egy konzolon megtekinthettük a reaktor és a belső rendszerek megbízható állapotát, sehol nem tudtunk körülnézni, minden ajtót blokkoltak a vezérlőből, kivéve az odavezető folyosókat. Hamar bele is futottunk az első csapdába, ami nagyapit is megrövidítette. Egy Fullánk (jó borsos ára volt) megoldotta a problémát, a szétrobbanó fojtómező kisütötte még a falba rejtett lézervetőket is. Innentől azonban igencsak megnehezedett a dolgunk. Szám szerint három csapdát kellett még hatástalanítani: egy szeletelős mocskolósat, egy alattomos felgyújtósat, és a harmadik, nos, az inkább volt kihívás, mint csapda. Az eddigiek részemről még bőven belefértek egy belső elhárító-rendszer csomagba, még én is rendeltem volna a holoshopból. De hogy milyen hibbant agyból pattanthatott ki egy megveszekedett talen daráló bevetése, azt nem tudom. Képzelheti, miért nevezik darálónak azt a dögöt. Nem részletezem, fájó emlékeink maradtak utána, akárcsak nagyapinak. Persze a végén kiderült, hogy feleslegesen fáradoztunk. A hídon csak a legénység aszalódott hulláira leltünk, meg lézerharc nyomaira mindenütt. A fővezérlő is furcsa állapotban leledzett, nem reagált semmire, csak egy koordinátát hajtogatott egyfolytában, meg hogy az indításhoz szüksége van egy bizonyos kulcsra. Éppen nekiálltunk volna megpiszkálni egy kicsit, mire az a roggyant MI hát nem beszól, hogy rögzítette az arcunkat, és odabiggyesztette a központnak küldött vészjelzés mellé? Jobbnak láttuk gyorsan begyűjteni, amit lehetett...

– Na most már elég! – csattant fel a bige, hogy csak úgy vöröslött a feje. – Ez nem vallomástétel, hanem holmi esti mese! Tudtam, hogy csak az időt akarja húzni!
– Na de kisasszony! – háborodtam fel. – Én végig erről az ügyről beszéltem!
– Igen? – A csaj nem palástolta arcáról, hogy cseppet sem csodálkozna azon, ha végig csak hülyítettem volna. Zongorázott egy gyorsat a konzolon. – A Mirage-6 típusú, ND414-Alpha-3 -as birodalmi cirkálóról?
– Igen, arról. Nem ismerős magácskának ez az azonosító?
– Ugyan miért lenne?
– Eh! – ingattam a fejem csalódottan. – Nem csodálom, hogy a központ nem kötött többet a maga pisze kis orrára. És ha úgy mondom, hogy Zafír?
– A Zafír? – A nőt mintha áramütés érte volna. Lassan elpárolgott lényéből minden merevség, és valami békés, meleg fény ült ki az arcára. Tekintete a távolba révedt, ahogy önkéntelenül a mellkasára szorította kezét.
– Kathrine kedves – hajoltam előre, hogy a lehető legmélyebbre szúrjak –, jól tévedek, hogy a maga nagyapja volt a Zafír kapitánya?
Észbontóan nézett ki letaglózva. Jó, még egy sima kartondobozban is észbontóan nézett volna ki. Az viszont már nem, ahogy szívmelengető emlékei falát szétrobbantotta a felháborodás.
– Maga... maga miről beszél? Miket hord itt összevissza? Mit akar a nagyapámtól? Ő a markanei háború hősi halottja! Hogy meri a szájára venni?!
– Az kétségtelen, hogy Jeffrey Robinson Forshyte a markanei háború hőse, de hogy nem ott halt meg, az is biztos.
Még mielőtt végleg szétdurrant volna hőn szeretett bírónőm agya, és rámereszti a rohamosokkat, elkerekedő tekinteteik előtt kényelmesen lecsavartam "fájó" kézfejemet, kivettem a belsejéből valamit, és odapöcköltem az asztalra.
Kathrine nem is tudta melyikre meredjen inkább, a hiányzó balkezemre, vagy a nagyapja dögcédulájára. Aztán ahogy egyre jobban megértette, miért is jöttünk össze itt ilyen szépen, úgy vált egyre holtsápadtabbá. Hatalmas, zafírkék szemekkel bámulta az acélba égetett nevet, mely közel száz év távlatából egy mozdulattal átírta a sorsát, és igazán nem lehetett egy szavam se, amiért nem akart tudomást venni a világról. Nem alakultak számára kedvezően az események.
Elnézegettem volna még, ahogy ott ül, élettelen kéjdroidként, de a rohamosok már kezdtek magukhoz térni a műkezem okozta sokkból.
– Teek, kész vagy?
– Mint mindig, tesó!
– Akkor hajrá!
És megmerevedett a világ. Ahogy én átrántom Kathrine-t az asztal felet, miközben Teek előkapja "sajgó" műlábát, melyből vakító ívfények csapnak ki a rohamosztagosok felé.
A villanások éles kontúrral festették meg Kathrine döbbent arckifejezését, a két strázsa fájdalmas vicsorát, és Teek elégedett üvöltését. Az én arcomon biztos valami öntelt vigyor látszott, ugyanis végtelenül boldog voltam. Életemben először úgy alakult valami, ahogy terveztem....

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2008-05-17 21:55 Styra

Styra képe

15.
__________________________________________________
Csillagból születtünk, s csillag leszünk újra
Ha életünk lángját egy széllökés elfújja.

h, 2008-05-19 19:15 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Jó a humora, illik hozzá az E/1-es leírás, kellően olvasmáyos. Bár itt-ott nem ártott volna több bekezdésre tördelni, főleg, amikor belefog a mesélésbe.
Teek karaktere is remekül eltalált. :)
"Nem is engedtem romantikus filmeket nézni a holovetítőjén." :D
"Mikor társam már közeledett ahhoz az állapothoz, hogy ágyékát markolászva, "Jössz dugni?" kiáltással magára rántsa a nőt" :D
"alátámasztva ezzel néhány sejtésemet az eseményekkel kapcsolatban" - Ööö, milyen sejtést?
A vége kicsit ködös. Ha jól értem, az a csapdás hajóroncs volt a Zafír, ami miatt elkapták őket, mert feltörték? Hogy került oda a hajó, mi lett vele? Miért voltak rajta csapdák?
Honnan tudta főszereplő a bírónőről, hogy ő az unokája a parancsnoknak? A nő még csak be sem mutatkozott. És mi van, ha nem őt küldik bírónőnek?
Ez így kicsit homályos számomra. A csapdák is kicsit erőltetettnek tűnnek.
Egy négy csillagot azért megérdemel. :)
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

h, 2008-05-19 19:34 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Kicsit? Nekem nagyon ködös. Megkérhetem a tisztelt szerzőt, hogy magyarázza el a poént? Tudom, hogy hülyüs vagyok, de szerkesztő is, akinek értéklnie meg elbírálnia kell. :)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

h, 2008-05-19 19:42 Sütiszörny

Sütiszörny képe

A csapdákkal szerintem is volt egy kis kavar. Az elején valami olyamit írtál, hogy a nagypapi elvesztette a karját a csapdánál, és ezután már nem folytatta a kutatást, lelépett, és feljegyezte a koordinátákat. Utána írod, hogy az első csapdába belefutottak, ami a nagypapit is megrövidítette. Az előbbi megjegyzést figyelembe véve, tehát innen a nagypapi már nem ment tovább. Ezzel szemben a harmadik csapdánál mégis írod, hogy a nagypapinak is fájdalmas emlékei vannak róla. Ez egy kicsit ellentmondásos, hisz odáig el sem jutott.
Ettől eltekintve tetszett a történet. Humoros és könnyen olvasható. :)
__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

h, 2008-05-19 20:48 Josy

Josy képe

Köszönöm a rengeteg kérdést!

Ez a 15 ezres karakter határ eléggé megkeverte számomra a dolgokat, még nem volt ilyen "nyomás" alatt, a végére meg úgy belelendültem, hogy kb. 5 verzióban is meg van a történet, egyikből ez hiányzik, másikból az, a végén már előfordult, hogy nem tudtam melyiket írom éppen :D

Az volt a rossz hozzáállás részemről - így utólag már látom -, hogy ha az elejében hagytam több infót, akkor a végén kellett kurtítani, vagy fordítva. Így előfordulhatott (most látom, hogy elő is fordult), hogy egy-egy utalás, mely helyére rakja az olvasó fejében a mozaikot, elmaradt, vagy nem olyan világos, mint kellene. Nekem meg nem szúrta ki a szemem a gyors átolvasásoknál, mert ugye a fejemben már kész egészként láttam.

Nincs annyira égő pofájú szmájli, ami hűen visszaadná jelenlegi érzéseimet, de azért adok némi pontosítást, infót, utalást, amit nem ártott volna jobban "odaraknom" (most írjam, hogy spoilerveszély? :D ) :

Kimaradt, hogy szép summáért egy hacker nézett utána a bírónőnek, hiba, belátom.

Nem megfelelő utalás az "akárcsak nagyapinak"-val, a legények hasonlóan hiányos testrészeire vonatkozott.

Természetesen előkészített szituációról volt szó a fiúk részéről, remélem újboli átolvasással ez jobban észrevehető.

De ugyanakkor úgy vélem, az olvasónak nem kell feltétlen tudnia, mi történt a Zafíron, miért vannak rajta csapdák, és elindításához miért Kathrine a kulcs. (Őt vagy egy dns-kulcsként akartam, vagy egy versikét kellett volna befejeznie, amit a nagyapja tanított, de végül lehagytam. Sok lett volna.) Cél az érdeklődés felkeltése, hogy az olvasó ezeket a kérdéseket feltegye. Melyekre később igyekszem majd választ adni.

MIndenből szerettem volna egy kicsi megmutatni, átadni azt a jelenet-filmrészlet szerűséget, amit én a fejemben láttam, de úgy tűnik 15e-ben ezt nem sikerült jól egyensúlyoznom.

Remélem azért nem lett annyira homályos :oops:

Akármi is lesz, köszönöm az észrevételeket, tényleg rámutatnak a hibákra. Igyekszem a következőnél javítani.

h, 2008-05-19 21:03 Hantos Norbert

Hantos Norbert képe

Ehhez csak az alapigazságot tudom hozzáfűzni: beküldés előtt tanácsos elküldeni egy-két ismerősnek, hogy olvassa át. Tényleg rendkívül hasznos! Nem vérbeli kritikusok, mégis nyomban kiszúrnak helyesírási hibákat, vagy "ezt nem értem" részeket.
___________

"Felülhetsz egy sárkány hátára, de ő dönti el, mikor és hogyan szállsz le róla."

k, 2008-05-20 14:19 Josy

Josy képe

Olyan lendületesen estem neki, hogy 25e karakternél és péntek éjszaka ismertem fel, hogy be kellene húznom a féket.
Mindent összevetve, most már látom, hol maradt ki egy körülbelül 500-600 karakternyi szövegrész, ami rávilágítana néhány dologra.
Ha nem lehet már javítani, nem javítok.
_________________________
Gondolkodom, tehát ráérek.

k, 2008-05-20 14:40 szegeri

Húha! A bírónő szerintem jobb lett, mint bármelyik eddigi szereplő. Nálam tutira ő a befutó! :D